Egyszerűen arról van szó, hogy a rendszerváltozás óta ilyen impotens parlamenti ellenzéke még nem volt Magyarországnak. (Fotó: Index)

Nyilván mindenkinek feltűnt, hogy az elmúlt néhány hétben az európai politika és politikai sajtó kiemelt figyelmet fordított Magyarországra – akadnak azonban olyanok is, akiknek még politikus létükre sem, vagy akik legalábbis nem voltak képesek felfogni az ügy jelentőségét, horderejét. Ezzel összefüggésben egy dolog alig tűnt, mert alig tűnhetett fel bárkinek is: hogy a magyar kormánynak úgy egyébként van egy ellenzéke.

Mit csinált az ellenzék az elmúlt hetekben?

Az a gyanúnk, hogy jó magyar politikus módjára leginkább ők is szabadságon voltak. Miközben az európai kormányok és a nemzetközi sajtó, valamint a magyar kormány olyan labdákat dobáltak nekik, melyeknek a lecsapásához egészen egyszerűen csak fel kellett volna vánszorogniuk a pályára, még csak erre sem voltak képesek. Pedig nem mindennap fog kapni az egyébként is teljesen jelentéktelen ellenzék annyi megnyilvánulási lehetőséget és akkora nyilvánosságot, mint most, amikor nemzetközi figyelem irányul hazánkra. Itt lett volna végre az esély, hogy megmutassák a világnak, léteznek, és hogy legalább a világ (vagy Európa) másik felén lévő tévénézővel és újságolvasóval elhitessék, hogy ők itt bizony politikai tényezők, akiknek az elképzelései valódi alternatívát jelentenek Magyarország számára.

A Véleményvezér tényleg próbálta figyelni, hogy ezt a (valószínűleg soha vissza nem térő) lehetőséget az ellenzék hogyan használja ki, ám gyakorlatilag egyetlen valamirevaló kísérletet sem láttunk erre.

Helyzet van – vagyis nincs

Kezdjük az MSZP-vel és Mesterházy Attilával! A legnagyobb ellenzéki párt elnöke és frakcióvezetője, miután kiheverte a szilveszteri malacpecsenyét és vörösboros káposztát, hétfőn kitett a Facebookra egy karikatúra-sorozatnak nevezett valamit, mely többek között a 10 milliárdos debreceni focistadionnal és a színházak jobboldali „megszállásával” foglalkozik. Rá két napra egyéb elsőrangú kérdések mellett az MSZP alapszabály-módosításáról és a „Balközép” című frakcióhírlevél átalakulásáról beszélt a Népszabadságban, ahol még azt is megemlítette, hogy komoly tömegrendezvényeket is szerveznek – március 15-én és május 1-jén. De akár még előbb is, tette hozzá. Csütörtökön jutott ideje végre a médiatörvény elleni tiltakozásra: kötött egy fekete szalagot a Szabadság híd korlátjára. Ennyit Mesterházyról. Pártja azért közben legalább a kötelezőt hozta, az AB-hez fordult, valamint a médiatörvény visszavonását követelte, ki tudja már, hogy hányadszor.

Akárcsak a Lehet Más a Politika, mely párt a héten jobbára sajtóközlemények küldözgetésében élte ki ellenzéki tevékenységét, és kreatív módon még egy rendkívüli ülés összehívását is kezdeményezte, ahol majd mindenki közösen kibeszéli a problémákat, és nyilván szépen visszavonják a médiatörvényt. Ma reggel egyébként a párt honlapjának első két híre a Nem bontják a világörökséget – az LMP gratulál, valamint az Önkéntesség éve – ösztönző rendszert és szemléletváltozást! címet viselte, ezeket követte harmadik helyen Az LMP üzenete a magyar EU-elnökség elé, mely közlemény egyébként szintén nem a médiatörvényre összpontosít.

A Jobbik részéről pedig az egy szem Novák Előd bohóckodott csak a Rádió épülete előtt.

Politikai lényeglátásból és helyzetfelismerésből, valamint kreativitásból tehát mindhárom párt közel azonos szinten teljesített: ez a szint pedig a nulla.

Az ellenzék impotenciája

Nem, nem arról van szó, hogy a Fidesz diktatúrája valamiféleképpen beléjük fojtotta volna a szót: ugyan az m1-en nehezebben jutnak el a mikrofonig, de ez az ellenzék még csak el sem akar oda jutni. És nem azért, mert az ellenzék a parlamenti súlyából adódóan volna jelentéktelen. Hiszen ’94-98 között az akkori ellenzék még kevesebb képviselőt küldött a Parlamentbe, az akkori kormánykoalíciónak legalább akkora túlsúlya volt a médiában, mint a mostaninak, mégsem tűnt úgy egy percig sem, hogy ne létezne komoly ellenzék.

A jelenlegi tehetetlenség valószínű oka az, hogy igazából még mindig nem tudja egyik párt sem, mit is mondjon és hogyan is mondja. Nem tudják, hogy pontosan milyen politikai pozíciókat is akarnak felvenni: sejtik, hogy a teljes elutasítás nem működik, de egyértelmű és releváns vízió híján nem képesek egy összefüggő történetbe illeszteni a mondandójukat. Mindez azonban még nem volna tragédia, hiszen a Fidesz mostanra éppen elég protesztérzést generált ahhoz, hogy egy ellenzéknek tűnő ellenzék azt legalább fel tudja csipegetni.

De még ez sem megy. Egyszerűen arról van szó, hogy a rendszerváltozás óta ilyen impotens parlamenti ellenzéke még nem volt Magyarországnak.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!