Nem ördögtől való az egyes szavazók között különbséget tenni közösségi érték és hasznosság alapján, ám ebben az esetben a gyereknevelés nem lehet az egyetlen és kizárólagos szempont. (Fotó: Village Voice)
A hírek szerint a háromnapos Fidesz-KDNP frakcióülésen Szájer József felkarolta Révész Máriusz fideszes képviselő három évvel ezelőtti javaslatát, miszerint a 18 év alattiak is választójogot kapnának, de ezzel a szüleik élhetnének. Reális lehetőséggé vált, hogy a kezdeményezés bekerüljön az új alkotmányba.
A Véleményvezér mindenképpen üdvözli, hogy az új alkotmány előkészítés során valóban friss, új ötletek kerülnek elő, és különösen fontosnak tartjuk, hogy a Fidesz mer előállni olyan koncepciókkal is, melyek szembemennek korunk politikai divatjaival. Azonban ez az ötlet most mégsem jó: elsősorban azért, mert nem igazságos.
A Véleményvezér szerkesztősége megosztott a gyerekek után járó extra szavazati jog kérdésében, ezért rendhagyó módon tegnap a támogató, ma pedig az ellenző álláspontot fejtjük ki.
Hasznosság
Ha a szülőknek gyermekeik után külön szavazati jogot adunk, azt két okból tehetjük. Vagy azért, mert a gyereknevelést olyan, a közösség szempontjából kiemelkedően fontos értéknek tartjuk, melyet többes szavazati joggal is kompenzálni szeretnénk. Vagy pedig azért, mert a gyereket is a politikai közösség részének tartjuk, és mint ilyet, szavazati joggal ruháznánk fel, de amíg nem lesz nagykorú, helyettük a szülők élhetnek ezzel a szavazati joggal.
Kezdjük az előbbi esettel, amikor az állampolgárnak azért adunk további szavazati jogokat, mert az a közösség szempontjából rendkívül fontos dolgot tesz: gyermeket nevel. Nem lehet kétséges, hogy a gyereknevelés az állam szempontjából az egyik legfontosabb állampolgári feladat. Ugyanis aki gyereket nevel, az a közösség jövőjét is biztosítja, és ezzel a polgár – munkája és adója mellett – a legfontosabbat adja a nemzetnek. Azonban akkor, ha kinyitjuk azt az ajtót, melyen belépve a közösségi hasznosság szempontjából teszünk különbséget állampolgárok között, akkor a sornak a gyereknevelésnél nem lehet vége.
Gondoljunk csak bele: mennyivel hasznosabb az az állampolgár a közösség szempontjából, aki az átlagnál tízszer vagy hússzor több adót fizet, vagy aki több tucat embernek ad munkát? Ha ledöntjük az „egy ember, egy szavazat”-elvet, és elkezdünk különbséget tenni állampolgárok között érték- és hasznossági alapon, akkor teljes joggal követelhetné az ilyen állampolgár, hogy neki, aki adójával akár egy teljes falut tart el, a szavazata többet érjen.
De a sor itt sem állna meg. Kétségtelen ugyanis, hogy a nemzet szempontjából többet tesz le az asztalra, aki tűzoltó, baleseti sebész vagy pedagógus, mint aki a Tescóban biztonsági őr vagy munkanélküli. Ezen az alapon miért ne követelhetné a rákkutató, hogy neki több szavazata legyen, mint az iskolai szertárosnak?
Ennek ellenére véleményünk szerint nem ördögtől való az egyes szavazók között különbséget tenni közösségi érték és hasznosság alapján, ám ebben az esetben a gyereknevelés nem lehet az egyetlen és kizárólagos szempont. Ha ugyanis az állam csak ezt „díjazza”, másokkal leszünk igazságtalanok.
Paidokratia
A másik magyarázat az lehetne, hogy a többes szavazati jog nem a gyereknevelésért jár a szülőnek „elismerésként”, hanem az valójában a gyermeket illeti, csak a felnőttségig azzal a szülő élhet. Jogi nyelven ezzel azt mondjuk, hogy a szavazati jog is olyan, mint az emberi méltóság vagy az élethez való jog: mindenkinek jár születésétől fogva.
A probléma ezzel az elképzeléssel az, hogy teljesen szembemegy az európai politikai gondolkodás alapjaival, hiszen a szavazati jogot sosem ingyen, hanem mindig valamiért „cserébe” adták. Régen hadkötelezettségért, a nemességért, majd az adófizetésért. Korunkban pedig azért kapjuk, mert egy politikai közösség részei vagyunk. Ennek a közösségnek olyan emberek a tagjai, akik döntéseikért már felelősek, akik kötelesek betartani a közösség szabályait, és ha azokat megszegik, büntetést kaphatnak érte. A gyerekek azonban nem ilyenek.
A magyar jogban például – csakúgy, mint minden nyugati országban – egy 14 év alatti gyerek jogilag ugyanúgy cselekvőképtelen, mint egy bolond: kötelezettségei nincsenek, bűncselekményt el sem követhet. Bármit tesz, nem felel érte. Miért adjunk egy ilyen embernek szavazati jogot? Ennyi erővel a kényszergyógykezelés alatt lévőknek vagy akár a kómában fekvőknek is adhatnánk szavazati jogot: ők is pont ugyanannyira részei a politikai közösségnek, mint mondjuk egy hatéves gyerek. Legyen szó a zárt osztályon lévő betegekről vagy gyerekekről: nem igazságos olyan embereknek szavazati jogot adni, akiknek egyáltalán nem kell szavazati joguk „következményeit” viselniük.
Igazságtalan
A fenti elvi problémákon túl is megannyi technikai kérdést vet fel a javaslat, melyekre véleményünk szerint nem lehet jó és igazságos megoldást találni. Például: pontosan melyik szülő is szavazzon a gyerek után? És mi van akkor, ha az apa és az anya más pártra szavazna gyermeke nevében? Vagy: ki szavazzon az árva gyerekek után? Talán az árvaház igazgatója? Vagy abszurd módon maga az állam? Vagy az árva gyerekeket egyszerűen hagyjuk ki? Ezek apró technikai kérdésnek tűnnek, de feloldhatatlan problémákat rejtenek.
Ám ahogy bemutattuk, a javaslattal nem is ez a legnagyobb baj: hanem az, hogy ebben a formájában mindenképpen igazságtalan lenne. Talán nem is véletlen, hogy a nyugati világ elmúlt két és félezer évében ezt eddig sehol sem vezették be.
A gyerekek utáni szavazati jogot támogató álláspontunkat itt fejtettük ki.
Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!
Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.