Véleményvezér

vv

Megint nem hisznek a kormánynak

2011.04.02. I 10 komment I Címkék: szavazas

A Fidesz fordítási hibával magyarázza, miért lett eurokonformabb a készülő alkotmány angol fordítása. Ezt senki nem hiszi el: mindenki szerint tudatos megtévesztési kísérletről van szó. Heti szavazásaink.

Hasonlóan az előző héthez, a népszerűségre amúgy mindig kínosan ügyelő Fidesz-kormánynak sikerült ismét alaposan melléfognia. Ugyanis a földrajzinév-bizottság feloszlatásának és a tagok kirúgásának szomorú története után ezen a héten megint kreáltak egy olyan ügyet, ami még a kormány saját szimpatizánsaiban is visszatetszést keltett.

Hazudni az EU-nak: megint lebuktunk c. írásunkban az alkotmány hibás angol fordításával foglalkoztunk. A hivatalos magyarázat szerint szívességi fordításról, vagyis gyors és nem teljesen megbízható szövegről van szó, az abban található hibák pedig teljesen véletlenek, és nincsen mögöttük semmiféle tudatos politikai szándék. A Véleményvezér ezt nem igazán hitte el. A következőket írtuk: "Ha valaki szívességből fordít, az nem torzítja el tudatosan a szöveget. Márpedig az inkriminált angol fordításban csupa olyan „hiba” található, melyek az Unió különféle szervei által jól sejthetően kifogásolható passzusokat érintenek. A fordításhoz mellékelt vitaanyag pedig még nettó hazugságokat is tartalmaz, ezeket pedig már nem lehet semmiféle félrefordítással indokolni. Sajnos tényleg nehéz erre más magyarázatot találni, mint hogy a kormány tudatosan elferdítette az alkotmány szövegének kényesebb pontjait, hogy így kerülje el az esetleges problémákat az Unióval. Egyébként nem először játsszák ezt el: emlékezhetünk, hogy korábban elsőre a médiatörvényről is hiányos fordítást küldtek, pár hete viszont a Széll Kálmán-terv angol verziója tartalmazott olyan pontokat, melyeknek az ismertetésétől akkor éppen a magyar közvéleményt akarták „megkímélni”."

Számunkra tehát nem volt hihető a hivatalos indoklás - de nézzük, mit gondolnak olvasóink! Olvasóinkról egyébként érdemes tudni, hogy a korábbi szavazásainkra alapozott becsléseink szerint a 2010-es választások idején egy jó 45-60%-uk még egyértelműen Fidesz-szimpatizáns volt (ősszel például 59%-uk Tarlós Istvánra bízta volna Budapest vezetését), majd az idő előrehaladtával egyre kevésbé értettek egyet a kormány lépéseivel. Persze, ahogy korábbi szavazásaink, úgy a mostani sem reprezentatív, ám a szavazatok mennyisége (12 ezer) és megoszlása mégis elárul egyet s mást:

Az ábrához nem nagyon kell semmit hozzáfűzni. Olvasóink 94%-a nem hisz a kormánynak. A Véleményvezér szavazásain hasonló arányt eddig csak a múlt héten láthattunk, akkor 6000 szavazónk 97%-a mondta azt, hogy a földrajzinév-bizottság feloszlatása és a kirúgások nem voltak indokoltak. És ezekben az eredményekben bizony bőven benne vannak az egykori és jelenlegi Fidesz-szimpatizánsok is.

Nyilván ezek egyszeri és nem is túlságosan nagy horderejű kérdések. Ám hosszú távon semmilyen politikai erőnek nem tesz jót, ha sorozatosan olyan lépéseket enged meg magának, melyek mindenkiben, így saját támogatóiban is ellenérzéseket keltenek.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dave Brubeck 2011.04.02. 17:37:42

engem az lep meg hogy van még 350 ember aki hiszi hogy csak fordítási hiba volt...

Kotkodus 2011.04.02. 17:37:47

sajnos ez csak az olvasni tudók közötti arány...

Rob67 2011.04.02. 17:38:06

Arra gondoltam, legközelebb a szíveségi fordtásra olyat kellene felkérni aki tud angolul. Mondjuk egy Angliában élő magyart?
Jójó, tudom az nem fidesz káder, de hát mégis legalább nem égne le senki a fordítással.
De valamiért úgy árzem nem a fordító a ludas :)

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.04.02. 17:38:24

Oké, akkor ezek szerint tényleg jöjjenek az előrehozott választások? Tavaly is csak tévedés volt a Fidesz győzelme?

Dr Smit Plagius 2011.04.02. 17:38:37

"Nyilván ezek egyszeri és nem is túlságosan nagy horderejű kérdések."

drága barátom! ezt ugye te sem gondolod komolyan?
nem túlságosan nagy horderejű kérdések?

mi lehet ennél nagyobb horderejű?

ma magyarországon bárkit tönkretehet a kormány (egzisztenciálisan, morálisan, bárhogy, és most irreveláns, hogy az adott ember éppen szerintem/szerinted megérdemli-e) és a példák szerint (Heller, Mellár, FNB, etc) van oviban hajlandóság erre!

valahol egy kommentben azt olvastam: Bonsai Duce

nem vicces

kvasztics47 2011.04.02. 17:38:56

Úgy látszik annyira egyértelmű, hogy a Fidesz azaz Orbán Viktor hazudik, hogy ezt már nem érdemes kommentálni.
Én azért mégis veszem a fáradságot és hozzá fűzöm az alábbiakat: A Fidesz azaz Orbán Viktor teljesen szét verte a hazai politikai életet. Emlékezzünk az Antal kormány idején miket mondott: csuhások térdre imára; a kormány hazudik stb...stb... A Bokros csomagot minden formában pofátlan ordenáré módon támadta, valamennyi politikai, gazdasági intézkedést ócsárolt. minden előrelépést erejéhez mérten gáncsolt. Az EU.ba való belépésünket is meghiúsította volna, ha ő marad hatalmon. Aljas rágalmazó beszédekkel valamennyi politikust lejáratták. Minden olyan törvényt lejárattak ami arra irányult, hogy a zembereknek hozzá kell járulni a megélhetésük fenntartásához, jobbításához.
Ezt az átkozott politikai légkört elégelték meg az emberek és azt gondolták, hogy jöjjön végre valaki (Orbán) aki megszünteti ezt a zűrös zaklatott állapotot (amit persze ő idézett elő) és legyen végre nyugalom, rend és folyamatos fölemelkedés.
Ez Ő nem tudja biztosítani!
Ha, majd ez sok Millió ember számára kiderül akkor lehet csak elzavarni őket, akkor fog megszabadulni a Magyar nép az Orbáni átoktól.

kaqkkfioka 2011.04.02. 17:52:21

@kvasztics47:
Az ő tetteit is értékelik egyszer.

trendo+ 2011.04.04. 11:01:45

Jóhiszemű ember vagyok. Elhiszem, hogy véletlen tévedések sorozatáról van szó, hiszen nem lehet a Mi Kormányunk olyan ostoba, hogy az egész országot tudatosan lejárassa külföldön. Csak azt szégyellem egy kissé, hogy eennek a minkinél okosabb, tehetségesebb népnek a 2/3-dal megválasztott képviseletében egyetlen megfelelő nyelvtudással rendelkező ember sincsen. E mögött a mi drága Miniszterelnök Urunk elleni ármánykodást sejtek! :) Csak nem a Heller Ágnes piszkált bele a szövegbe?!

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.04.04. 19:20:34

"Ha valaki szívességből fordít, az nem torzítja el tudatosan a szöveget."
Stem pont a torzítás volt az egészben a szívesség :)

wondering42 2011.04.05. 19:18:00

Azt nem értem, valamelyik párt, vagy civil szervezet miért nem kéri ki azt a szerződést (mellékletekkel együtt), amelyik alapján a fordítás készült. Közérdekű. A melléklet gondolom a fordítandó anyag. Nem hiszem, hogy elmondás alapján fordítottak





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása