Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Véleményvezér

vv

Egymilliós ostorcsapás a felajzott hímvesszőn

2011.04.22. I 107 komment I Címkék: media szex demokracia mediatorveny

Egymilliós bírságot kaptak, amiért Vásárhelyi Mária előadását egy dominaként fellépő személy szexuális szolgáltatásához hasonlították. Van, akinek addig fontos csak a szólásszabadság, amíg nem róla szólnak szabadon.

A Fővárosi Bíróság a minap Vásárhelyi Máriának egymillió forintos kártérítést ítélt meg azért, amiért az Index újságírói, Szily László és Bede Márton „a felperesnek egy konferencián való fellépését egy dominaként fellépő személy szexuális szolgáltatásához hasonlították”, és ezzel a bíróság szerint megsértették az emberi méltóság védelméhez fűződő személyiségi jogait. Az ítélet, és magának a pernek a ténye is elszomorító.

„Mint a dominához befizető férfiak

Talán nem szégyen bevallani, de mindketten alapvetően Vásárhelyi miatt döntöttünk úgy, hogy péntek délutánunkat erre a rendezvényre áldozzuk. Egészen pontosan azért, mert biztosak voltunk benne, hogy mond valamit az Indexről is. Mint a dominához befizető férfiak, azért szenvedtünk, hogy Vásárhelyi egy utolsó, jól irányzott ostorcsapással megrántsa a ravaszt elektromos árammal már eleve felajzott hímvesszőnkön.

'A magyar internetes portálok közül a kétségtelenül legprofibb, legjobb infrstruktúrával rendelkező Index jobboldalisága rendkívül rafinált.' Lucskosan, elaléltan pillantottunk egymásra. Megszorítottuk egymás kezét. Megkaptuk, amire vágytunk. Rafináltak vagyunk. Mi is megadjuk hát, amire Vásárhelyi vágyik. Következő célunk a Magyar Nemzet és a HírTv szintjének elérése, ők ugyanis már 'rafináltan kirekesztők'. Földet rengető orgazmus lehetne.

Szily László-Bede Márton: Hány halálos áldozatuk lesz a Fidesz-lágereknek?


De miért a bíróságon?

Rögtön írásunk elején le szeretnénk szögezni: sem jogi fejtegetésekbe nem akarunk belevágni, sem abban az évtizedek óta tartó jogi vitában nem akarunk állást foglalni, hogy vajon a szólásszabadság a fontosabb, vagy az emberi méltóság. Ez az írás nem erről szól: hanem arról, hogy mit keres egy ilyen ügy egyáltalán a bíróság előtt.

Meggyőződésünk, hogy korunk egyik legnagyobb problémája, hogy mindent jogszabályok útján akar megoldani. Pedig vannak olyan társadalmi problémák, generációs konfliktusok vagy éppen ízlésbeli kérdések, melyeknek semmi közük a joghoz. A jelen eset is tökéletes példája ennek. Ha elolvassuk az inkriminált írást, teljesen nyilvánvaló, hogy semmi másról nincs szó, mint a kortárs magyar újságírás egy igen tipikus gyöngyszeméről, melyben a szerzők a megszokott gúnyos, ironikus, „alázós” stílusukban számolnak be egy rendezvényről, ráadásul önironikus megjegyzésekkel tűzdelve (ld. „Lucskosan, elaléltan pillantottunk egymásra.”). Nyilván lehetnek (főleg idősebb) emberek, akiket ez a hangnem sérthet, másokat viszont kimondottan szórakoztat. Bármelyik csoportba is tartozunk, jó volna látni, hogy ez biztosan nem egy olyan ügy, amit bíróság előtt kellene rendezni.

Szeretném, ha néhány poénért nem lehetne bárkinek a méltóságába belegázolni. (...) Az emberi méltóság mindennél előrébb való! Mert az emberi méltóságnak a tiszteletben nem tartása vezetett a XX. század összes borzalmához. És ilyen nyikhaj hülyegyerekek, akik, gondolom, kurva jól szórakoztak, amíg megírták ezt a cikket, föl se fogják, mit írnak.”

Vásárhelyi Mária a perről a hvg.hu-nak


Mi egyáltalán nem látjuk azt a fajta kárt sem, legyen az „vagyoni” vagy úgy nevezett „nem vagyoni”, amit egy ilyen cikk hatására Vásárhelyi Máriának – aki mellesleg szerintünk közszereplő is – el kellett szenvednie, és ami miatt a bíróságnak őt kompenzálnia kellett volna. Hiszen ez pontosan egy olyan konfliktus, amit egy pikírt megjegyzéssel, egy szellemes válaszcikkel, vagy éppen válaszra sem méltatással kellett volna kezelni.

És ez az egészben a szomorú. Ebben az amúgy is csak paragrafusokban és perekben gondolkodó világban semmiképpen sem arra van szükség, hogy újabb és újabb kérdéseket, vélt vagy valós problémákat vigyünk be a jog szférájába. Hogy most már nemcsak statisztikákról, politikáról, családi konfliktusokról, hanem már stilisztikai kérdésekről, egy szóképről, egy hasonlatról is a jog döntsön.

customer surveys


A szólásszabadság védelmezője?

Persze nem lenne ez a probléma, ha nem akadnának olyanok, akik hasonló ügyekkel azonnal a bírósághoz rohangálnak. És pont ezért gondoljuk, hogy az ügy a felperesről árul el a legtöbbet. Hiszen egy olyan emberről beszélünk, aki a szólásszabadságért mindig is a legnagyobb mellszélességgel állt ki, aki médiaszakértőként, médiaszociológusként mindig a sajtószabadság fontossága mellett érvelt, és aki többek között a Fidesz médiatörvényét is élesen kritizálta („Csurka István álma valóra vált” stb.), cenzúrát kiáltva.

„Az ilyen perek az elmúlt években szaporodtak el, és az utóbbi három-négy év ítélkezési gyakorlata hosszú távra meghatározhatja az itt kialakuló jogértelmezést. Ezekben az ügyekben részben a kiforratlanság, részben a perek természete miatt igen tág határok között mozoghat a bírói mérlegelés, értelmezés, ízlés. A vélemény és a tényállítás elhatárolása, vélemények esetén a szólásszabadság és az emberi méltóság védelme között húzódó keskeny mezsgye kijelölése, a közszereplők körének meghatározása vagy a közintézmények szinte korlátlan bírálhatósága mind-mind olyan kérdések, amelyeknél nincs kialakult, általános érvényű bírói gyakorlat. Éppen ezért különösen fontos lenne, hogy több tanács ítélkezzen. Ezt indokolná az is, hogy az itt születő ítéletek jelentős része túlmutat önmagán, mivel azokban az esetekben, amikor a peres felek politikai közszereplők (vagy állami- és közintézmények), a személyüket (hivatalukat) ért sérelem örve alatt valójában politikai, közéleti viták végére szeretnének pontot tenni a bírói verdikttel.

Vásárhelyi Mária: Ítél a tábla (2006. március)


Rendkívül érdekes hirtelen pont őt látni egy sajtóperben felperesként, aki azért citál bíróság elé újságírókat, mert azok frivol, régimódi szemmel nézve nem túl ízléses megjegyzést tettek rá. Az az érzése az embernek, hogy Vásárhelyi Mária is egy olyan baloldali közszereplő, aki csak addig harcol „a nemes ügyért”, amíg annak következményeit nem saját magának kell elszenvednie. Hosszú ezeknek a sora a magyar közéletben: aki addig szereti a népet, míg a nép is szereti őt; aki addig harcol a korrupció ellen, míg az ő családját elkerüli a vizsgálat; aki addig demokrata, amíg nem neki van parlamenti többsége. És van olyan is, akinek csak addig fontos a szólásszabadság, amíg nem róla szólnak szabadon.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.04.22. 09:14:06

Na, pont ez volt anno az SZDSZ egyik nagy baja is. Következetlen. Nem tudta eldönteni, hogy szólásszabadság, vagy emberi méltóság, ezért úgy döntött, ahogy a pillanatnyi érdekei kívánták. Úgy látszik V.M. nem tanult belőle.

stupidlovesong 2011.04.22. 09:14:24

én nem látom itt a filozófiai problémát. a szólásszabadság és a becsületsértés, izgatás, valótlanságok állítása stb. teljesen különböző dolgok. vagyis: legyen már joga az indexnek megírni bármit, és legyen már joga v.m.-nak felháborodni, ha valamiért az elevenjére tapintottak.
az egyetlen hunyó nyilvánvaló módon a bíróság, akinek fel kellett volna mérnie, hogy semmi kár nem történt, nevetséges az egész, és az első percben megszüntetni az eljárást.
vagyis én megértem, ha valaki hirtelen lemarad maga mögött is egy brosúrával, ha azt hiszi, amikor rávigyorognak a buszon, hogy a dominás cikk jutott a másik eszébe -- de ettől még a bíróság agyában ápgrédelhetnék a morális chipet.

turulpina 2011.04.22. 09:14:33

Apa kezdődííík.

Ja nem, már egy éve megy.

A fidesz is csak addig utálta a hatalmat, amíg meg nem szerezte.
Csak addig hitt az AB sérthetetlenségében, amíg el nem tudta tiporni.
Csak addig hitt a nyilvánosságban és a folyamatos lejáratásban, amíg hasznára volt, és nem ellene használták.

Hát ez van, a bérrettegőknek volt némi igaza, hogy sok lesz az a 2/3, fájdalmasabb sokkal, mint a Zelmúlt8év.

Lesz ez még így se.

okostojgli (törölt) 2011.04.22. 09:14:36

szólásszabadság ≠ gyalázkodás

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2011.04.22. 09:14:42

Egyébként ez pontosan ugyanaz a beteg gondolkodásmód, mint amelyik tiltakozik, amikor cigányokat ítélnek el, mert rasszista módon viselkedtek, mondván, hogy "ezt a törvényt épp a cigányok védelmére akartuk meghozni".
Szóval a Vásárhelyi-féle Jupiterek úgy érzik, nekik mindent szabad, a többiek meg, ugye, az ökrök...

Kelsen és Coase · http://igyirnankmi.hvg.hu 2011.04.22. 09:14:58

Jogos meglátások, de talán annyit érdemes hozzátenni, hogy nem egyedi esetről van szó: a közszereplők védelme a hasonlóan keresetlenül megfogalmazott véleményekkel szemben rendre megalapoz hasonló ítéleteket (a Nikolits-féle HVG-címlap talán ezek közül a legismertebb). Ezért annak ellenére nem meglepő az ítélet, hogy én se gondolom, hogy ilyen ügyekkel kellene terhelni a bíróságokat, illetve hogy ez ne férne bele a véleményszabadságba. Aki tenni tudna még valamit, az a törvényalkotó, de a közszereplők bírálhatóságát erre szintre szélesítő törvényt az elmúlt évtizedekben nem alkotott az Országgyűlés. A két médiatörvény adott volna erre legutóbb lehetőséget, de ebben nem volt forradalmi a törvény.

readonly 2011.04.22. 09:16:53

Az egyik liberális üti a másik liberálist. Pincér, kérnék egy kávét! :D

Gazz 2011.04.22. 09:25:05

A nyikhaj hülyegyerekezés miatt egy viszontpert megérdemelne Mária asszony.

TH 2011.04.22. 10:04:33

Én mindenesetre úgy látom, hogy a "nyikhaj hülyegyerek" kifejezés két újságíró emberi méltóságát sértette. Remélem, bíróságon vesznek elégtételt ezért a sértésért! :-)

Anti Anyag (törölt) 2011.04.22. 10:05:33

És ez a Vásárhelyi a médiaszakértő.

Ez egy tehetségtelen "liberális" megmondóember, fingja nincs a médiáról, alkalmazott eljárásokról, médiatípusokról.

A hülyéje egyszerűen magára vette, pedig ezzel épp azt akarták elérni az újságírók, hogy színt adjanak a témának, kattintsanak, olvassák olyanok is akiket Vásárhelyi kurvára nem érdekel. Egy profi megköszönte volna és jót röhögött volna rajta.

Azzal együtt, ha ő nem értette, egy dolog. De hogy a bíró sem értette az már gáz. Tényleg ki kell őket rugdosni 62 év után.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2011.04.22. 10:05:45

Az a véleményem, hogy simán megér egymilliót az, hogy az utóbbi két napban minden csapból a Szilyék cikke folyik. Ennél jobb lejárató-hadjáratot el sem lehetett volna képzelni Vásárhelyi ellen, Szilyék pedig valószínűleg sosem gondolták, hogy ilyen sikeres lesz a munkájuk.

Gera 2011.04.22. 10:05:47

Remélem a "nyikhaj hülyegyerekért" poénból beperelik Mariskát. Jót röhögnék.

fg56 2011.04.22. 10:05:58

"Van, akinek addig fontos csak a szólásszabadság, amíg nem róla szólnak szabadon."

Ez a mondat mindkét szekértábor gondolkodásának a figyelmébe ajánlom: nem csak a ballib szelektált gondolkodásának, hanem a hatalom agyacskájának is.
Ritka undorító kis hazánk politikai kulturálatlanságában, hogy mindig azt vágják a másik fejéhez, amit maguk is nap, mint nap elkövetnek. Igen szánalmas produktum.

koho 2011.04.22. 10:06:02

@Gazz: +1

kanyukáját az ilyennek

lolperec 2011.04.22. 10:06:04

ellenper a HVG-s cikkért!!!!
üljön be egy teszkós pénztárba dolgozni, ahelyett hogy az észt osztja!

ErrOr 2011.04.22. 10:06:06

@Gazz: viszontper 2 millióért :P

belekotty 2011.04.22. 10:06:14

@readonly: Pincér! Hozzon kettőt!

Oldaltól függetlenül, gusztustalan hogy egyik oldalon sírnak a sajtószabadságért, a másik oldalon egy ilyenért sajtóperre mennek.

Ami a leggusztustalanabb, ahogy én olvasom, senki sem mondta hogy Vásárhelyi domina. Szóval ennyit a bíróságról. Hányok ettől az egésztől.

CsárliFirpó 2011.04.22. 10:06:23

Fényév távolságra állok Vásárhelyi Mária eszmei világától, de azt el kell ismerni, hogy nagyon találó volt az Index firkálóira a megjegyzése.
Sajnos egy-két valóban jó írás mellett túlsúlyban vannak az Indexen a teljesen infantilis, nyikhaj hülyegyerekek.

Host 2011.04.22. 10:06:25

@Gazz: Nekem is a viszontper ugrott be egyből. Kérdés, hogy érdemes e elé menni a pofonnak, mert ez a típus ahol tud árt. A domina jelző tuti utalás a szexújságnál végzett munkájára. Úgy tűnik ezt szeretné feledni :)

qwertzu 2011.04.22. 10:06:38

@Gazz: Simán. Viszont sokkal nagyobb alázás lenne, ha Szily László és Bede Márton írna egy cikket, hogy mi, akik tényleg fontosnak tartjuk a sajtószabadságot, nem perelünk be mást a véleménye miatt.

Viszont ilyen szépen kivitelezett karakteröngyilkosságot ritkán látni. Mert mostantól teljesen hiteltelen lesz, bármit is mond a sajtószabadságról.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.04.22. 10:07:04

A cikk teljesen jó. Egyetértek vele.
Itt most másodlagos, de elég szomorú, hogy az inkriminált cikkben idézett rettegő nyilatkozatok, amiken akkoriban magam is mosolyogtam, elég nagy részt megvalósultak.

@readonly: te ne örömködj a liberalizmus hibáin, az a legjobb, amit az emberiség mostanáig kiizzadt magából.

Állnév 2011.04.22. 10:07:12

Tökéletes cikk..

Amiről szó van, azt úgy hívják, képmutatás. Értelemileg ez benne is van. Igen, tökéletes.

szeki_74 2011.04.22. 10:07:19

Most mit is mondjak. Ezt a hozzáállást neveztem mindig is fél-liberálisnak: én mondhatok bármit, nektek kuss. Ezek miatt a magukat liberálisnak nevező emberek miatt lett sokak szemében szítok a liberális szó Magyarországon. Lehet viccelődni mások helyzetén (mártíriusznak hívni egy összevert képviselőt...), mások vallási hovatartozásán (Eperjes vallásossága), de akkor viseljük már el, ha velünk ugyanezt teszik azok a mások. Azt hiszem, nem a másságot kell igazán elfogadni, hanem másokat, úgy általában....

G. Wolf 2011.04.22. 10:07:21

Drága lesz ez a domina az indexnek...

jolt 2011.04.22. 10:07:27

Az egymilliónál nagyobb büntetés Bedének és Szilynek az, hogy most sokan újraolvassák az akkori cikküket és nyilvánvaló, hogy azok a jóslatok, amit ők akkor indokolatlan pánikkeltésként figuráztak ki, magánvéleményem szerint is elég erőltetetten és ízléstelenül, azért elég jól bejöttek mostanra, sőt...

Mondjuk arra azért kíváncsi lennék, hogy tényleg beszélt-e valaki Fidesz lágerekről, vagy csak a fiuk voltak fokozottan tudatmódosulva (alapból vagy az Indexet ért kritikát követően)?

ZOH 2011.04.22. 10:11:14

ez bexarás... ha én lettem volna a bíró, ostorral (sic) kergetem ki a k. felperest a tárgyalóteremből

Mad Mind 2011.04.22. 10:11:17

@Gazz:
Ja én is ezt akartam írni. Ha valaki ilyen nagy mellszélességgel kiáll az emberi méltóság mellett, akkor nem kéne ilyet nyilatkoznia. :)

interregnum marianum 2011.04.22. 10:13:41

Simán luxusk. kategória az egymilli/fél óra dominaságért :).

Őszinte Őrült 2011.04.22. 10:16:23

nem hiszem hogy itt kéne felvenni a harcállásokat a sajtószabadság védelmében.

"a kortárs magyar újságírás egy igen tipikus gyöngyszeméről, melyben a szerzők a megszokott gúnyos, ironikus, „alázós” stílusukban számolnak be egy rendezvényről" - ez bullshit, ez a stílus szimplán alpári és közönséges. de ha ez a kortárs magyar újságírás gyöngyszeme akkor holnaptól minden újságíró menjen a kőbányába valami hasznosat csinálni.

"frivol, régimódi szemmel nézve nem túl ízléses megjegyzést tettek rá" na persze; ha valaki nem érti meg a zseniális "iróniát" akkor az rögtön régimódi. a Real Madrid meg ugye "antifocit" játszik, szegény zseniális Barca.

be kéne inkább látni hogy a fiúk elnézték, a matulára írták a cikket csak az indexen lett kitéve. ez a hangnem ott jó helyen is volt. 1 millió szerintem sok, de százezer forint reális lenne.

vásárhelyi persze ettől még nyikhaj hülyepicsa aki éppen szembeköpte a saját elveit. de ez azon nem változtat hogy az indexen a belföld rovatban nem ilyen stílusú cikkeket kívánok olvasni, ha nagyon viszket az elektromos árammal már eleve felajzott hímvesszejük akkor kerüljön a vélemény rovatba.
[nb. Bedét általában szívesen olvasom]

Állnév 2011.04.22. 10:16:28

Izé. A „mellszélesség” kifejezésből nem lesz per?

sztd 2011.04.22. 10:17:28

Szerintem az egész probléma a méltósághoz való joggal van. Az a személyes véleményem, hogy az embernek méltósága van, és nem méltósághoz való joga. Így elvenni sem lehet, csak megőrizni. A cikkben szerintem az újságírók nem Vásárhelyi Mária méltóságát sértették, hanem a sajátjukat nem őrizték meg. Vásárhelyi Mária pedig ott vesztette el a méltóságát, hogy a bíróságra ment, ahelyett, hogy nagyvonalúan megbocsájtott volna, a méltóságát megőrizve felhívta volna a tiszteletre a figyelmet, stb.

A tény azonban az, hogy a magyar (és egyébként általában az európai) jogban a méltóságot is jogként kezelik, így ebből egyenesen következik, hogy a társadalommal igyekeznek biztosíttatni, hiszen jogot a társadalom biztosít.
Ebből két dolog következhet. Az egyik lehetőség, hogy én tévedek, de akkor a bírósági ítélet megfelelő, és az eljárás helyes.
A másik lehetőség, hogy nekem van igazam, ez esetben a jogrend és a valóság között disszonancia van, mivel olyan dolgot kezelnek jogként, ami nem az. Ez esetben a hibát ki kell javítani, hiszen a jog csak a valóság figyelembevételével lehet jog, nem helyezheti magát azzal egy szintre (pl. nem tilthatja be a gravitációt).
Természetesen az is reális lehetőség, hogy a jog is téved, és én is, de ez esetben nem tudom, mi az igazság, így nem is következtethetek belőle. :)

Az jog és valóság közötti ellentmondás esete egyébként ciki, ugyanis az új alkotmányba már sikeresen beleírták, hogy a méltósághoz az embernek joga van, és ez anyajog.

Akárhogy is van, a magyar társadalom hivatalosan az előbbit mondja, és legfeljebb az nem jogerős, hogy Vásárhelyi Mária méltósághoz való jogát megsértették, és ez akkor is így van, ha nem tetszik.

W Joe 2011.04.22. 10:17:41

Azért a szólásszabadság nem azt jelenti, hogy lehet sértegetni másokat. Az, hogy ennél a cikknél jogos volt-e a büntetés az nehezebb kérdés, de szerintem a nők 80%-a hasonlóan felháborodott volna, ha róla szól egy ilyen írás.

68nyara 2011.04.22. 10:20:09

@Host: Vásárhelyi szexújságnál, nem kevered te a szezont a fazonnal? :-)

MiKeyRuLeS 2011.04.22. 10:21:24

Ki az a Vásárhelyi Mária? Azt tudom, hogy Bede egy elvakult Barca fan, aki a a madridi egy-egy után ócsárolta a Realt, a kupadöntő óta pedig kussol.
Kb. ennyire hiteles a véleménye másban is. Ami neki fontos, az országos ügy, ami másnak, az le van tojva.

Legtöbbünk szerint ő is.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.22. 10:29:32

A véleményszabadság a liberális felfogás szerint, mint minden szabadság,
addig terjed, amíg másnak kárt nem okoz.

Ebbe simán belefér, hogy károkozás, hiszen egy nő személyes méltóságát, egy női szakértő megbecsültségét akár anyagiakban is erősen befolyásolja, hogy recskáznak-e rá verbálisan a látogatottabb szennylapok, vagy sem.

Úgyhogy perelhet. Ha a bíró is megitéli, akkor nyerhet.
A szólásszabadság pedig nem sérült.

Az index most is azt ír le Vásárhelyiről, amit akar, és annyit keres a röhögő olvasókon, hogy simán kifizeti belőle a célpontoknak a kártérítést.

Az index a szólásszabadságát ahogy látom nem használja akárki ellen, csak olyanok ellen, akiktől nem fél.
Úgyhogy valahol máshol kell keresni a szólásszabadság üldözőit, nem a pereskedő civileknél.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.04.22. 10:29:36

Ez egy balos belháború, hithű radikális ellenzéki perelt hithű radikális ellenzékieket. Családi perpatvar.

pioker1933 2011.04.22. 10:29:40

@okostojgli: Szerintem pedig lehet egyenlőség jelet tenni a szólásszabadság, és a gyalázkodás közé. Igaz, nem mondom, hogy kötelező. Egészséges lelkületű ember egy vállrándítással túllépne az ilyenen, esetleg fűz valami kommentárt hozzá, és azután lép tovább. Ha meg közszereplő, akkor meg pláne.

_Epikurosz_ 2011.04.22. 10:29:50

Szóval ha férfit szidnak, az becsületsértés, ha nőt, az csak ízléstelenség. Ha egy férfit megbasznak, akkor a rendőrség mindent megtesz, ha egy nőt, akkor a nő a hibás, és még el sem vetetheti az így fogant gyereket. Szerintem Magyarország rendszert cserélt Egyiptommal. Legytek üdvözölve Allah nevében az új országban, de ne csodálkozzatok, ha időnként bevisz a rendőrség és megvernek kicsit.

Onoff 2011.04.22. 10:29:58

Még szerencse, hogy fontosabb dolga se a dominának, se a nyikhaj hülyegyerekeknek, se a Véleményvezérnek nincsen.

Ha volna, még azt hihetném, hogy valami probléma is van a világban. Így viszont megnyugodtam: ez a fontos, ezzel kell foglalkozni pro és kontra.

Királyság van.

hower 2011.04.22. 10:36:23

A jóöreg kettős mérce.

K0vasz 2011.04.23. 19:55:22

Na tessék: pont erről ment az ugatás anno, amikor kijött az új médiatörvény, hogy majd "szimpátia" alapján repkednek a milliós nagyságrendű büntetések. Persze a sok droid pattogott, h "mitől féltitek a sajtószabadságot", meg ez hülyeség stb. Aztán tessék.

Poll 2011.04.23. 19:55:56

@simonmondja.: "A szólásszabadság pedig nem sérült.

Az index most is azt ír le Vásárhelyiről, amit akar, és annyit keres a röhögő olvasókon, hogy simán kifizeti belőle a célpontoknak a kártérítést."

Azon ritka esetek egyike, amikor egyetértek veled... :)

hungarisztan 2011.04.23. 19:55:59

Vásárhelyi mindig is hiteltelen személy volt, a magyarországi liberalizmus egyik fő-fő lejáratója.
Nem is érti a fogalmat.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.23. 19:56:05

A poszttal abszolút egyetértek, de:

"aki azért citál bíróság elé újságírókat, mert azok frivol, régimódi szemmel nézve nem túl ízléses megjegyzést tettek rá. "

A cikk simán ízléstelen. Nem "régimódi" meg "frivol" szemmel. És az sem lenne gond, ha a cenzúra kiszűrné az ilyen cikkeket, más kérdés, hogy Vásárhelyi pont az ilyen fajta cenzúra ellen küzd.

Közöd????? 2011.04.23. 19:56:22

jogos a büntetés és az ítélet, más kérdés hogy némileg vaskalapos benyomását kelti önmagának a Vásárhelyi Mária.

L2007 2011.04.23. 19:58:30

"Mint a dominához befizető férfiak, azért szenvedtünk, hogy Vásárhelyi egy utolsó, jól irányzott ostorcsapással megrántsa a ravaszt elektromos árammal már eleve felajzott hímvesszőnkön."

„a felperesnek egy konferencián való fellépését egy dominaként fellépő személy szexuális szolgáltatásához hasonlították”

Hasonlat. Különben is saját magukról beszéltek...

Tehát ha most én egy étteremben azt mondom, hogy ez a sült olyan jól esett, mintha egy jó prostival lettem volna, akkor az étterem tulaja beperelhet, hogy stricinek/madamnak neveztem?

IP gyűjtögető 2011.04.23. 19:58:33

nagyon kár, hogy (baloldali szokásoknak megfelelően) nem népes családjaikkal vállvetve produkáltak a perben érintettek valami súlyos személyi sérülésekkel járó jelenetet. De még nem késő ám!

kvasztics47 2011.04.23. 19:58:35

Kedves Véleményvezér és kommentelők! A címből mingyár tudható volt, hogy itt aztán senki nem kegyelmez, Vásárhelyinek. Nincs is annál élvezetesebb, mint egy liberális, szókimondó el ismert személyt le alázni.
Hogy a f@xba gondolja, hogy neki nem kötelessége minden gyalázkodást elviselni? Mér félti a jó hírét ami a megélhetésének is az alapja? "Ezek meg élnek a levegőből is."
Mi volt a szitu: Meghívták Máriát egy előadás megtartására. Oda ment egy népszerű portál két tudósítója és arról tudósított, hogy az előadónak nem f.sza, hanem pin.ja van.

csodaszerva 2011.04.27. 08:12:19

Kedves, érzékeny(tán szűz) Mária!

Nem az a gond, hogy ön bíróság elé citálta az ominózus cikk íróit, hanem az, ahogy a bíróság döntött ez ügyben, és ahogy ezt kegyed önfeledten ünnepelte.
Pontos szövegértelmezéssel belátható, hogy leminősítés, sértegetés, valótlan állítás a cikkben nem történt, volt ellenben szatirikus hangnem, önirónia, irónia, paródia és egyéb, kultúrállamokban évszázadok óta megszokott publicisztikai hangnem. Annyit hozzátéve, hogy nem a 19. században élünk, ahol valóban vérlázító lett volna e szöveg, hanem a 21.-ben, ahol Tarantino nyelvezete már szinte elavultnak számít.

kovacspeter57 2011.04.27. 08:12:52

Az index 2008-tól kezdve olyannyira belebújt Orbán seggébe, hogy hozzájuk képest Török "Fidesz" Gábor a megtestesült gerinc volt...

Jellemző az indexre, hogy 2010 elején egy Orbánra nézve negatív (de valós, és egyáltalán nem gyalázkodó) hozzászólásomat egyből törölték, az átfogalmazott ismétlés után (gondolván, hogy valamelyik szó nem tetszett nekik) pedig a nickemet is letiltották.

Olyannyira, hogy utána ugyanarról a gépről teljesen más, új email-címmel sem tudtam fórumozni - a regisztráció még ment, de a fórumra már nem engedett be (még hónapokkal később sem!). A supporttal való hosszas levelezgetés azon a ponton szakadt meg, amikor az új, sosem használt email-címemre azt mondták, hogy le van tiltva a fórumról. A miért-re természetesen már nem válaszoltak.

Mivel naponta változó ip-címem van, az index a hagyományos cookiekon túl valamilyen más, meg nem engedett módon is azonosította a gépemet (az előbbieket ugyanis töröltem).

Szóval amit Vásárhelyi róluk elmondott, az utolsó szóig igaz volt.

nevetőharmadik 2011.04.27. 08:13:05

Azért azt fontos látni, hogy az Index cikkben nem nevezték dominának Vásárhelyi Máriát, a párhuzam még csak nem is VM és egy domina között lett meghúzva, hanem két szituáció között:

Tudniillik egy szado-mazo szituáció és aközött, hogy Indexes gyerekek pont azért mennek el egy előadásra, hogy magukról rosszat halljanak.

Persze ebből a szituáció azonosításból (ami irodalmi szaknyelven azt hiszem, metafora lenne) már következhet, hogy VM a domina... de most komolyan, mindent egybevetve, ha ízléstelen is, nem helytálló az Index véleménye VM-t illetően?

Ha pedig emberi méltóság: a szexuális szolgáltatást nyújtó dominák helyében most jól be kéne perelni VM-et, mert az ő emberi méltóságukat kétségbe vonta.

Vagy mi a szösz :D

tomwar 2011.04.27. 08:13:13

Larry Flint - A Provokator.
Alapfilm, alapigazsaggal.

Vasarhelyi Marianak (minden Maria segghulye a mediahoz!?!?) meg kellene neznie, es melyen elgondolkoznia Onnon hulyesegen.

huncsongor 2011.04.27. 08:13:30

Annyira király, hogy végre két indexest megbüntetnek!! Végre megtanulják, hogy a folyamatos hazugságok, és csúsztatásoknak van következménye!

Tedat 2011.04.27. 08:13:36

@stupidlovesong:
"az egyetlen hunyó nyilvánvaló módon a bíróság, akinek fel kellett volna mérnie, hogy semmi kár nem történt, nevetséges az egész, és az első percben megszüntetni az eljárást."

Ha jól olvasom, Pataki Árpád volt a bírói tanács elnöke.

Ezt a nevet már sokszor lehetett olvasni mostanában...

fvipera 2011.04.27. 08:13:44

@simonmondja.: valóban ez a helyzet sajnos.

de mint tudjuk, a tiszteletet pontosan három módon lehet kiérdemelni. az egyik ezek közül az, ha félelmet ébresztünk a delikvensben. A focistát egyre többen és jobban tisztelik.

Tedat 2011.04.27. 08:13:50

@jolt:
"azok a jóslatok, amit ők akkor indokolatlan pánikkeltésként figuráztak ki, magánvéleményem szerint is elég erőltetetten és ízléstelenül, azért elég jól bejöttek mostanra, sőt..."

Aha. Hol vannak a Fidesz-lágerek, melyik faluban?

lütty 2011.04.27. 08:14:02

Hazug a kérdésfeltevés! Amit írtak, belefér a szólásszabadságba, de az elmarasztalásnak nem ez volt az oka, hanem az emberi méltóság megsértése.

Egyetértek Vásárhelyivel!

LuciFerko 2011.04.27. 08:14:05

miért nem lepődök meg?

roki 2011.04.27. 08:14:11

Jól kibaszott a bíró Vásárhelyivel, hogy megnyerette vele azt a pört.;))))

guszti 2011.04.27. 08:14:43

Régebben a bakáts delirált mindig arról, hogy az az igazi náci, aki ha lenácizod, még be is perel.

Vásárhelyi Máriáról nem tudok semmit, eddig legalábbis nem volt róla nagyon véleményem, sem pro, sem kontra. Annak ellenére, hogy egy méltán letűnt, áruló, tolvaj banda ikonikus alakja, semleges tisztelettel viseltettem iránta. Eddig. Mostantól ugyanaz a kategória, a méltóságával együtt, mint lázártól semjénig, hunvaldtól hagyóig bármelyik senkiházi, babilon kegyeltje.
Teccett volna akkor sipákolni amikor az elvbarátai szétlopták az országot! Lehet V.M. akármekkora szellemi nagyság, ez a sértődött hülyegyerekezés elvitte az összes iránta érzett riszpektet. Ennyi, bocs. Jajjaméltóságom, aggyálóvét, a gyatyádat is. A méltóságodat most húztad le a vécén, nyanya!

Takács Bálint 2011.04.27. 08:15:01

@simonmondja.: Mekkora bullshit! Meddig gondolkodtál, amíg ezt így sikerült kitalálnod?
Az a nagy büdös helyzet, hogy semmi ilyesmit nem tudsz azokról előszedni, akiktől szerinted rettegni kellene az újságíróknak, csak lebegteted itt a baromságaidat.

Kiegészítő kérdés: tudod,hogy ki volt az az újságíró, akit a rendszerváltás után első fokon LETÖLTENDŐ szabadságvesztésre ítéltek?

Ennyit a balliberó sirámaidról.

Jofiu 2011.04.27. 08:15:26

Az a szep az egeszben, hogy elegge el kell szallni az agynak, hogy az eredeti szovegbol az jojjon ki valakinek mint a madamnak. Kellett hozza az ertelmezesi fogyatekos Vasarhelyi, hogy szepen felhivja mindenki figyelmet, ez bizony ugy is lehet ertelmezni, hogy o egy kurva.
Gratulalok. Most mar en is latom. Ezt is bele lehet magyarazni, fel se tunt volna. Koszi.
Bennem inkabb ugy csapodott volna le az egesz, hogy az index ujsagiroi perverz disznok akik direkt arra hajtanak ra, hogy kritizaljak oket, minel erosebben, annal elvezetesebb. Kiprovokaljak barkibol.
Az itelet ota tudjuk, hogy Vasarhelyi maskent ertelmezte. Valamiert az a kep elt onmagarol, hogy o egy kurva.
Akkor most mar tudjuk milyen is az onertekelese. Papir is van rola.

Mellesleg tenyleg szep, hogy perel es nyikhaj hulyegyerekezik.
Hat nem is tudom, nekem inkabb az o hozzaallasa a hulyegyerek. Az emberi meltosagba a nyilt hulyegyerekezes boven belefer szerinte.
Ezek, szerint o is hulyegyerek. Hisz kulonben nem sertene emberi meltosagot o, aki ezt oly komolyan veszi. Ha meg nem tunik fel neki, akkor meg masert hulyegyerek.
Vasarhelyi 'Hulyegyerek' Maria.

Mindeddig meg rohelyes is lenne, ha nem szuletett volna elmarasztalo itelet!
Innentol ez folottebb aggaszto.
Es hol vagyunk meg a hatosagi itelkezestol?! Ajjaj!
Mostantol ha mondjuk azt mondom, vannak ketsegeim az alkotmany egyes pontjaival szemben, azt esetleg bizonyos boven nyugdijerett, Vasarhelyi szellemi tarsa birok ugy is ertelmezhetnek, hogy az alkotmanyos rend megdontesere keszulok?!!
Mert innentol belefer. Eryelmezes kerdese. Ennyi.
Ha egy sokkal inkabb onironikus irast igy felreertelmeznek es szankcionalnak akkor mi lehet meg itt? Nagyon aggaszto.
Foleg ha hozzavesszuk ezentul az alkotmanyban is szerepel:
'Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.'
Mindenki aki allampolgar ezt kotelezoen vallja. Aki nem az megtagadja az alkotmanyt. Az emberi elet alapja a meltosag. E nelkul nincs elet, szinte gyilkossaggal feler ha a meltosagunkat megsertik. Ami mint 'tudvalevo' (latszolag az alkotmanyozok ezt nem tudjak) kurvara relativ!! Hisztis picsak egy nezestol meltosagukban sertve erezhetik magukat es innentol a letuk alapja megszunt letezni, meg is halhatnak! Nem szabad csunyan nezni!
Es mivel ez letelem, meg is ismetli, meg az elethez valo jog elott:
'Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz.'
A meltosag serthetetlensege az elethez valo jog elott.

Egyesek nagyon el vannak kenyeztetve. A legnagyobb problemajuk, ki mit mond roluk. : /
Ez a legfontosabb. Elejuk rakjak a kajat, jar nekik a kurva sok love, a segguket nyaljak, igy raernek erzekenykedni.
Aztan mikor eljon az ido, hogy a sok udvarias kaja helyett is meltosagot kaphat csak, mas nem jut, majd jol megsertodhetnek es torvenyen kivul helyezhetik az anyagcseret is mint meltosagot veszelyezteto elem.

Na megyek inkabb es megnezem ki ez aki kurvanak kepzelte magat, kivancsi lettem hirtelen (na nem azert!!! : ) pfuj, rossz az aki rosszra gondol, nem vagyok en Indexes!).

is 2011.04.27. 08:15:55

"melyben a szerzők a megszokott gúnyos, ironikus, „alázós” stílusukban számolnak be egy rendezvényről"

miért kéne az ilyen stílust megszokni? az ilyen beszédért 5 évesen mindenkit elfenekeltek, ebben a társadalomban ez nem volt soha elfogadott, megszokott. én támogatom, hogy ne is legyen. vagy akkor a VV írja le, hogy a kurva Magyarország is elfogadott, és az a hülye, aki ezen felháborodott. olyan beszédeket akarunk hallgatni, mint amit Gyurcsány Őszödön mondott. ez a poszt ezt támogatja, hogy ez legyen a megszokott stílus. hát ne legyen.

31/48 2011.04.27. 08:16:49

@stupidlovesong: így van, ez a szokásos, gusztustalan, otromba stílus, amit az index sajnos teljesen magáévá tett az évek folyamán; de a bírósági ítélet nonszensz. Már az is túlzás lett volna, ha egyáltalán komolyan veszik, még tárgyalásra sem lett volna szabad bocsátani.

is 2011.04.27. 08:17:00

"És van olyan is, akinek csak addig fontos a szólásszabadság, amíg nem róla szólnak szabadon."

Ez a mondat ugye netto nem igaz.

31/48 2011.04.27. 08:17:02

@sztd: teljesen egyetértek, ugyanakkor helytelen. Közhellyel élve, ezért tartunk ott, ahol.

Jakab Andor 2011.04.27. 08:17:06

A szólás szabadságát csak rendkívül indokolt esetben kellene korlátozni - például, amikor valaki erre hivatkozva gyermekpornográfiát terjeszt, vagy rasszista uszítást végez. Sajátos, hogy a fajgyűlölet ellen éppen emiatt nem mer fellépni az igazságszolgáltatás, miközben ezt a két újságírót meghurcolják. Csak mert a bíró nem találta elég "izlésesnek" a véleményüket - aminek az interneten kommentelők többségére sokkal inkább igaznak kellene lenni. A vélemménnyilvánítás szabadsága nem terjedhet -hülye kifogásokkal- kizárólag a pozitív véleményekre. Egy erősen negatív film- vagy étteremkritika is "kárt" okoz, mégsem lenne jó ötlet betiltani, még akkor sem, ha néha igazságtalan, rossz véleményeket közölnek, és a filmek készítőinek, éttermek munkatársainak nem esnek jól.

Franzi 2011.04.27. 08:17:11

@turulpina:

gratulálok,. ennyi erővel írhattál volna a macskakövek szerelmes életéről is, mert annak kb. ugyanannyi köze van a cikkhez, mint te bejegyzésednek.

Jofiu 2011.04.27. 08:17:19

@simonmondja.:
Jezusom! Nem latod, hogy egy behatarolhatatlan gumiszabalyba azt magyarazol bele amit akarsz?
Honnantol okoz kart pontosan es mekkorat? Mar a karokozas lehtosege is szamit talan, nem csak a tenyleges?
Ha ellentmondok a velemenyednek mar az felveti a karokozas lehetoseget, hisz ketsegbe lett vonva a velemenyed jogossaga! Innentol akar azt is kepzelheted, hogy a tobbi blogos olvaso teged kirohog, aki tudja ki vagy nem all szoba veled, aki fizeti a megelhetesed cserbenhagy. Perelhetsz. Hisz a karokozas, meltosagban sertes lehetosege boven fennall.
Nem lehet, hogy en csinalok epp most hulyet magambol mert ellentmondok neked, mert ertelmi vaknak titulallak?
(kicsit igen, mert altalaban jokat mondasz)
Nem lehet, hogy az index cinalt hulyet magabol azzal ahogy tulcizellalta azt, hogyan allnak Vasarhelyi mondandojahoz? De bizony nagyon is lehet.
A szandekolt, bizonyithato, anyagilag vagy egeszsegugyi latlelettel is merheto karokozas az egyertelmu (es ahhoz nem is kell a meltosag fogalma), de ember legyen a talpan aki ezt be tudja bizonyitani. Ha pedig mar a karokozasi kiserletet is buntetjuk mint a gyilkossagi kiserletet, akkor barmi ami nem egyetertes magaban rejti a gondatlan meltosag-veszelyeztetes buntettet!

Onnantol, hogy a meltosag relative es merhetetlen, onnantol ez egy bianko szelveny a buntetesre.
Mint latjuk.
Az Index nem egy artatlan szuzike, kozel sem, de ebben az esetben a torveny alkalmazoja boven tullo a celon. Kilometerekkel.

Ugye azert nincs harag, es nem lettel kicsit sem megsertve a meltosagodban, nem szeretnek veled pereskedni es nincs egymilliom a buntetesre sem.
Es akkor en sem fogom magam ertelmi kepessegeim meltosagaban megsertve erezni ha megprobalod megcafolnia mondandomat, akar csak erintolegesen is, akar csak celozva is ra. Tudod en szellemi tevekenyseget folytatok, ha a gondolataim valosagtartalmat ketsegbe vonnad az nekem hatalmas presztizsveszteseget okozna es lerombolna a tobbi ember szemeben eddig elert emberi meltosagom utolso maradekat is.

folyamatábra 2011.04.27. 08:17:37

Ez a klasszikus liberalizmus. Már úgy értem, napjaink klasszikusa. mert amíg téged, engem akarnak s-be k-ni, addig egy állat vagyunk, mert erőszakosan nem hagyjuk. Ha őhozzája érnek, sikít. Well.
V. Mária gyönyörű, sokat segített ezzel a mutatvánnyal, hogy valamit egy kicsit jobban értsünk. Köszönet!

porquenotecallas · http://antiblog.blog.hu 2011.04.27. 08:17:49

A cikk egyébként jó volt, szellemes is volt, Vásárhelyi Mária folyamatos, hivatásos rettegése és rettegtetése pedig nevetséges.
Az álszentsége és a kettős mércéje pedig egyenesen vérlázító.
DE:
Szily és Bede valóban két nagyképű, nyikhaj hülyegyerek, súlyos kisebbségi komplexusokkal, amit kompenzálni próbálnak folyamatosan, azzal, hogy különböző embereknek beszólnak. Mert megtehetik, s mert mindig van, ahonnan tapsot kapnak érte.
Kijárt már nekik egy ilyen kisebb pofon - kijárna egy nagyobb is, mert valószínűleg ez sem az arcoskodás felfüggesztésére és egy kis magukba szállásra fogja ösztönözi őket.

szobatars 2011.04.27. 08:17:53

S milyen "jól jön" az ítélet annak "bizonyítására", hogy lám-lám a FIDESZ alatt nincs szólásszabadság!

guszti 2011.04.27. 08:18:08

Persze valahol nem értem min csodálkozunk, itt e lángoktól ölelten az is simán megesik, hogy a főanarchista kiált sipákolva rendőrért.

Artner Annamária (Attac Mo.), iraki háború/bush ellenes tünti, Hősök tere, valamikor 2003 februárjában: "Megkérnénk a jelen lévő rendőröket, hogy a D-209 táblával tüntetőket karhatalmi erővel távolítsák el, mert ez egy amerika/háború ellenes tüntetés."

Így megy ez nálunk...

Attilajukkaja 2011.04.27. 08:18:20

@Mr. Pither:

" Ennél jobb lejárató-hadjáratot el sem lehetett volna képzelni Vásárhelyi ellen, Szilyék pedig valószínűleg sosem gondolták, hogy ilyen sikeres lesz a munkájuk. "

En nem olvastam anno a Sziliek cikket es, ha Maria nem veri nagy dobra az ugyet, akkor sohasem tudtam volna meg, hogy ledominaztak. Hala neki, most mindenki errol beszel es ha ezentul meglatom, rogton a domina fog beugrani rola, az tuti :o))))
En is ugy erzem, hogy ez a puska most kicsit visszafele sult el, plane, ha masodfokon a birosag nem iteli meg neki az egy millkot.

mony b 2011.04.27. 08:18:28

Na mi van, visszanyalt a fagyi?:)) Egyszer Marikának is kijöhet a lépés.

benko100 2011.04.27. 08:18:36

Felháborító! Tipikus esete a nálunk működő ál-liberális hozzáállásnak. Amig mi bántunk, alázunk, addig minden belefér, amint minket kezdenek kifigurázni (amúgy a fenti cikkrészlet zseniális, bármelyik oldalról is szól), egyből perverz, fasiszta, náci, kirekesztő a kritikus.
Undorító, szerintem nagyrészt azért tart itt az ország, mert ez volt az irányadó az elmúlt 21 évben.

kén-e egy nick? 2011.04.27. 08:18:40

Mondjuk Szily meg Bede már rég megérdemelt volna ennél jóval nagyobb büntetést is a jó ízlés elleni bűncselekmény miatt.

aritus 2011.04.27. 08:18:45

@simonmondja.: "Az index a szólásszabadságát ahogy látom nem használja akárki ellen, csak olyanok ellen, akiktől nem fél.
Úgyhogy valahol máshol kell keresni a szólásszabadság üldözőit, nem a pereskedő civileknél. "
Ott a pont! És a lényeg.

Martian (törölt) 2011.04.27. 08:18:49

Vajon ha Fletó felnyomja Dájcs Tomit, mert a twitteren nagy nyilvánosság előtt leirózatosgecizte..? :)

TomT 2011.04.27. 08:18:58

Teljesen igaz, hogy nem kellene bíróságig jutnia egy ilyen ügynek. A Szily és Bede-féle "munkásság" adekvát színtere egy alsó tagozatos osztály nagyszünetben készített zuglapja. Nem kéne neki máshol teret adni, és akkor nem is kerülne bíróságig ez a fajta a igénytelen és faragatlan, viccesnek képzelt "trendiskedés".
Menő-nemmenő, mi?!? LOL

hááááát 2011.04.27. 08:19:08

Minden reggel az Index-el kávézok.Nagyon szeretem a blogokat akár jobb, bal vagy csak sportról legyen szó.

Viszont egyet kell értsek az ítélettel.Nem lehet mindenkit felelőtlenül pocskondiázni..A sajtószabadság nem azt jelenti, hogy gyalázkodok és azt mondok mindenkiröl amit akarok.

Egy kommentelő nem egyenlő egy magát "újságírónak" mondott személlyel, ezért ne is ereszkedjen az én szintemre.És az is elgondolkoztató, miért szól minden második cíkk erről a címlapon!!!!!!!!!!!!

Zb74 2011.04.27. 08:19:13

@okostojgli: Nézd, ha én most szerencsétlen baromnak titulálnálak, az gyalázkodás lenne. De a két indexes fazon önmagát hasonlította dominához befizető férfiakhoz; az önirónia miatt viszont hadd ne kelljen már kártérítést fizetniük másnak!

Chicano 2011.04.27. 08:19:20

Az egészben az a vicc hogy ehhez még az új médiatörvény se kellett. A régivel is prímán lehet perelni. Lehet hogy Mária ezért nem akarja az újat: minek amikor a régi is megteszi? Én kimondottan örülök ennek a pernek, lehet majd rá hivatkozni alkalomadtán. Mondjuk akkor amikor az új médiatörvény alapján majd valakit jól megbüntetnek és sipákol majd az egész liberális bagázs, akkor kell majd ezt az arcukba nyomni. Képmutató banda.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.04.27. 08:19:39

Sajnálatos, hogy ilyen büntetést ki kellett szabni, de aki figyelemmel követi a magyar on-line újságírást, az szomorúan tapasztalta, hogy a nyelvezet egyre inkább eldurvul.

Olyan ez - amúgy eszkalációnak nevezett jelenség -, mint amikor kezdetben csak Agatha Christie regényeiből készült, intelligens agytevékenységet is igénylő krimiket nézünk, és egyszer csak eljutunk az értelmetlen horrorig.
Ilyenkor kell leülni, elgondolkodni, és sok mindent újragombolni. Persze, ha van még amivel, és nem történtek visszafordíthatatlan agyi és erkölcsi károsodások. Mert egyeseknél - mint például az idiTóta 2v Árpád - én már nem látok reményt („menthetetlen, halálos rákos beteg, akiről már az orvosok is lemondtak”), de a Szily talán még menthető.

loláb 2011.04.27. 08:19:43

Én maximálisan egyetértek mindazzal, hogy VM beperelte az indexet, meg azzal is, hogy a bíróság az indexet komoly kártérítésre kötelezte.

Az ok-okozatban egyetértek, ez valóban nem a szerzőkről, vagy a VM-ről szól, hanem valóban "teljesen nyilvánvaló, hogy semmi másról nincs szó, mint a kortárs magyar újságírás egy igen tipikus gyöngyszeméről, melyben a szerzők a megszokott gúnyos, ironikus, „alázós” stílusukban számolnak be egy rendezvényről".

Az, egy ilyen cikk valóban nem más, mint a korunk újságírásának egy tipikus példája.

Viszont szerintem ez az újságírás egy vicc. Ebben az újságírásban a gúnyos megjegyzések helyettesítik a tárgyi tudást, és a felkészültséget, a vulgáris kifejezések pedig a stílust. És valóban nem szól másról az ilyen újságírás, mint a minden szarozásáról, arról, hogy semmi se szent, nincsenek olyan tabuk, amiket egy-egy magas kattintásszámú cikkért a porba le ne döntentének.

Ez az az újságírás, amelyet itthon az index honosított meg, de rohamosan terjed (hírszerző pl) az, ami miatt a sajtó szabályozásának szükségessége egyáltalán felmerül.

Szóval, ugyan VM értékrendjétől semmit sem tartok távolabb magamtól, de kivételesen igaza volt, hogy jogi útra terelte a dolgot, és igaza volt a bíróságnak is, hogy megítélte a kártérítést.
Nem azért, mert VM számára sértő a dominázás, hanem mert az olvasók számára sértő, és lealacsonyító ez a fajta újságírás.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.04.27. 08:19:53

Vásárhelyi Máriát senki nem veszi komolyan.

Komoly ember nem vesz figyelembe velejéig elfogult publikációkat, tudósításokat, embereket.
Gyurcsányt, Orbánt, Hír-TV-t, Vásárhelyi Máriát.

Hogy most segget csinált a szájából a sajtószabadság oltárán, az csak hab a tortán.

tryclops 2011.04.27. 08:20:11

V. Mariska, te szerencsétlen. Most szereztél még néhány tízezer olvasót a cikknek, és mindenhol kint van az általad legjobban sérelmezett bekezdés. Biztos ezt akartad?

Sportnyelven ezt úgy mondják, hogy öngól. Stílusosan: kurvanagy öngól. Szilyéknak csak lehetett némi igazságuk ezzel a szado-mazo domina hasonlattal? :DD

Mikrobi 2011.04.27. 08:20:15

Szily és Bede megérdemelte.

Vásárhelyi is:-)

ziza.ziz 2011.04.27. 08:20:31

egyetértek azokkal, akik szerint ez nem szólásszabadság vagy emberi méltóság(hoz való jog) kérdése, és nem kellet volna bíróság elé citálni az ügyet. ugyanakkor ez egyszerűen ízléstelenség, szégyenletesen ólcsó, retrográd és pszeudofeudális bunkóság.
kíváncsi lennék, a kis ilyen kis macsó médiahuszárok mikor fognak egy középkorú, totyakos médiaszociológussal és a seggberakással poénkodni, vagy egy pohosódó férfipolitikust mikor hoznak összefüggésbe a puhapöccsel és viagrával, vagy mikor szólnak be orbán viktornak, hogy az ő papájuk akkor is erősebb.
ja, hogy arra senki sem lenne vevő? vagy az nem lenne poén? csak nőkkel poén és velük szemben megengedhető?
azt kell hinnem, ezeket tényleg a gólya hozta.

Dödölle 2011.04.27. 08:20:39

Na jó, akkor egy másik :
"...egy utolsó, jól irányzott ostorcsapással megrántsa a ravaszt elektromos árammal már eleve felajzott hímvesszőnkön...."
Ilyen utóbbi nekem is van- bár az enyém áram nélküli. Kézihajtányos. De gyerekek ! Hol van rajta a ravasz ? Nekem eddig anélkül is elsült !...

ivrilider 2011.04.27. 08:20:41

nagyon szomorú az eset. csalódás vásárhelyi máriában.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2011.04.27. 08:20:47

A sajtószabadság arról szól, hogy a véleményt el lehet mondani, a híreket le lehet közölni, az olvasó tud tájékozódni. A tájékozódás lehetősége, szabadsága jelent arra garanciát, hogy tudsz felelősen választani. Ha jelölt ajánlás, a választás az átlagember felelőssége, akkor érthető, hogy miért is fontos a sajtószabadság.

Ez viszont nem azt jelenti, hogy bármely módon, bármely stílusban, bármit és bárhol elmondhatnék. A mérce mindenhol ilyen értékek mentén képzelhető el, persze meg lehet próbálni "máshogy értelmezni" és utána panaszkodni, hogy a mi értelmezésünkhöz nem igazodik a gyakorlat.

Az index cikkében pont érdemi hír, érdemi vélemény nem maradt meg, csak az annak kapcsán kigondolt sértés, ami kapcsán jót nevetett az újságíró milyen jól beszólt.

Ezt a hozzászólást is tovább lehet gondolni. Vajon hol kell megtanulni az üres és öncélú beszólás és a vélemény közötti különbséget? Javarészt ezt az ember gyerekként otthon tanulja meg. Lehet persze poénnak szánva durvaságokat mondani az újságíróra és családjára (éppen úgy fizetett szexmunkást említve mint az index), csak éppen nem célszerű, nem is lenne korrekt / igaz.

Ha viszont CSAK az anyázás lenne, bármilyen szép poénos stílusban, nem hiszem, hogy akár a véleményvezéren megjelenhetne a hozzászólás. De azt sem hiszem, hogy az érintett indexes újságírók saját felületen jóváhagynák, ha velük, a családjukkal szemben jelenne meg. NA aki ennek ellenére mégis így ír, ilyen írást támogat, annál fordul elő a kettős mérce...

prücök 2011.04.27. 08:20:51

Sokan írják, hogy Vásárhelyinek van igaza. Ahhoz képes a szavazás kissé mást mutat...
Szerintem a szólásszabadságot nem a másoknak való károkozás szabhat korlátot. Lehet szólással kárt okozni valakinek úgy is, hogy "úgy-kell-neki!".
A szólásszabadságnak az az értelme, hogy szabadon tájékozódhassunk. De ki szenvedett volna kárt azzal, ha hülye újságírók idióta, személyeskedő agylövéseiről nem kap hírt?

FreeHungary 2011.04.27. 08:20:56

Jó nagy öngól 1 millió forintért, remélem hasznosan költi el

Takács Bálint 2011.04.27. 08:21:47

@kvasztics47: "Lámpaenyő" Mária jó híre?
Na ne röhögtess...

Komment Kálmán 2011.04.27. 08:22:02

Az Index.hu évek óta a kedvenc napilapom, sőt leglátogatottabb weboldalam (legalább 7-8 éve már).

És ennek ellenére mégis el tudom ítélni azt, hogy ezek a kedves "nyikhaj" újságíró gyerekek ilyen stílusban írnak.

Ugyanis:
Ha nem tetszik nekik valakinek a munkássága, véleményrendszere, stílusa, akármije, akkor nyugodtan kritizálják csak meg, szedjék szét, elemezzék ki, tegyék nevetség tárgyává (inkább ne!), de

ne csináljanak valakiből még KÉPLETESEN SEM, és még KÖZVETETTEN SEM prostituáltat, dominát, szexuális szereplőt!

Milyen érzés lenne a kedves újságíró gyerekeknek az, ha a kedves édesanyjukról vagy apjukról, azoknak munkahelyi teljesítménye kapcsán írnának valami szexuális utalásokkal teletűzdelt cikkedvényt mások?

Miért kell lealacsonyítani valakit, csak azért, mert politikailag nem értenek vele egyet vagy nem tetszik a stílusa. Még akkor is, ha a (mittoménmineknevezzem) hasonlat saját magukra vonatkozott, miszerint ők mintha elmentek volna egy domina prostihoz. Node ebben a költői képben mégiscsak Vásárhelyi Mária volt a prosti...

Hozzáteszem, nem is ismerem V. Máriát, az előbb googliztam ki a képét, de nem is ismertem fel, azt sem tudom mit alkotott eddig. Se védeni, se támadni nem akarom egyik felet sem. Se politikailag, se más szempontból.

Viszont gusztustalan az index-kultúrának az a része, mikor mindenből pornót akarnak csinálni, legalábbis verbális értelemben, szóbeli eszközökkel, ennek része az is, mikor a címlapon "faszoznak"-"pináznak". Uj Péter főszerkesztői munkásságának eredménye. Sikeres lap az Index, a 6.-7.-8. helyezett szokott lenni a leglátogatottabb magyarországi webportálok (webhelyek?) ranglistájában. Természetesen ennek a stílusnak is köszönhető ez az előkelő helyezés. Origo, Index. A két leglátogatottabb online napilap. Az Index pedig továbbra is a kedvencem marad.

De miért kell lemenni alpáriba? Ha Vásárhelyi férfi lenne, akkor is megcsinálták volna így a cikket? Vagy az már túl buzis lett volna?

Csak azért, mert nő (akármilyen is a stílusa) csináljunk belőle dominát! - gondolták a "nyikhajok". Mégha csak képletesen és közvetetten is.

genyamagyar 2011.04.27. 08:25:36

Az indexesek megsértődtek, mert nem írhatnak bármit. Egyetértek velük, igenis mindenki írhassa meg szabadon a véleményét, szerintem ennek itt a harmadik évezred küszöbén már természetes kéne lennie. Például annak is, hogy én is megírhassam szabadon a véleményemet, akár olyan stílusban, mint Szily László és Bede Márton.

Tehát tisztelt Szily László és Bede Márton, ti egy szarvaszú, gecinyelő, bunkó köcsögök vagytok!

Gondolom, nincs semmi baj ezzel a kijelentéssel, hiszen véleményszabadság van.

Beck Tamás 2011.04.27. 08:25:55

Ebben a cikkben érdekes a kiemelés, pedig ezt kellet volna:

" ... vélemények esetén a szólásszabadság és az emberi méltóság védelme között húzódó keskeny mezsgye kijelölése... a közszereplők körének meghatározása vagy a közintézmények szinte korlátlan bírálhatósága mind-mind olyan kérdések, amelyeknél nincs kialakult, általános érvényű bírói gyakorlat..."

Valamint Vásárhelyi nem közszereplő, illetve nem mond ellent önmagának, hiszen et írja:
"...politikai közszereplők (vagy állami- és közintézmények)..." Vásárhelyi nem politikus.

Nem vagyok Vásárhelyi feltétlen híve, de ez a cikk most nem korrekt.

Egyébként ami az eredeti Szily-Bede cikket illeti: az egész arról szól, hogy DJ és a többi Chartás festi az ördögöt a falra, ehhez képest a vízióik közül egyre több dolog megvalósulni látszik. Akkoriban én is azt gondoltam, hogy az említett cikk jól mutatja beabalos-libsi károgát, én magam is röhögtem és műfelháborodásnak tartottam, mostanra viszont furcsa mód igazolódni látszik pár dolog:

"...Sőt, inkább azt gondolja, hogy rettentő nagy baj van, mert a Nyolcfejű Vérivó jövő tavasszal

- tuti kétharmadot szerez
- felszámolja a rendszerváltással kialakult parlamentarizmus írmagját is
- beláthatatlan időre bebetonozza a Fidesz Horthy-rendszerre hajazó hegemonisztikus hatalmát.

..."

Beck Tamás 2011.04.27. 08:26:02

Azt egyébként különösen érdekes megfigyelni a kommentelők között, ahogyan nemzeti konzervatívok hirtelen szélsőségesen liberálisok lesznek, ha arról van szó, hogy van-e joga bármi leírni valakiről, amennyiben a valaki egy köztudottan balos-liberális ember. Ugyanezek az emberek aztán könnyedén átvedlenek liberálisból nemzeti konzervatívvá, ha mondjuk a zsidócigánykomcsikról van szó más összefüggésekben.

okostojgli (törölt) 2011.04.27. 08:36:58

@pioker1933:
@fbml:
@Zb74:

Szerintem játsszátok le egymás között a szólásszabadság és gyalázkodás viszonyát és csak azután gyertek hozzám panaszkodni.

68nyara 2011.04.27. 10:44:40

@Host: De itt nem Szalairól volt szó, hanem Vásárhelyiről.

Zb74 2011.05.02. 00:23:54

@okostojgli: Semmi okod sincs az übermenschkedésre. Érveid nincsenek, csak néha ideböffentesz pár sort. Én a magam részéről az eredeti cikk egy konkrét mondatára hivatkoztam, te viszont semmiféle értelmes választ nem tudtál írni a felvetésemre - ezzel csak magadat járatod le.

okostojgli (törölt) 2011.05.02. 17:30:06

@Zb74:
Még egyszer, talán nem voltam elég világos: szerintem a szólásszabadság és a gyalázkodás nem szinonim fogalmak. A két Zindexes szerintem gyalázkodott, ami elítélendő.
Ehhez képest @fbml: szaktárs mindenképpen egyenlőségjelet tesz a fent említett két fogalom közé, @pioker1933: szaktárs pedig fenntartva a tévedés jogát de szintén egyenlőségjelet tenne, te viszont velem értesz egyet, vagyis a két fogalom nem egyenlő, viszont a két indexes ironizált a dominának látszó nem domináról.

Erre mondtam, hogy le kéne játszanotok: először el kell döntenetek, hogy történt-e gyalázkodás (szerinted nem, fbml és pioker valamint szerintem is igen) és ha igen akkor az nem a szólásszabadság része (szerinted és szerintem sem, két szaktársunk szerint igen).

Elég kimerítően részletes volt a böfögésem, vagy még jobban járassalak le?

Alensha 2011.05.02. 17:30:12

ehh, taplók voltak és kész, indextől mit vártok? viszont nem VM-et hasonlították kurvához, hanem saját magukra mondták, hogy kurvához mennek, ami mégiscsak gázabb szitu.

különben legfeljebb tévedésért kellene elnézést kérniük, mert nyilvánvaló, hogy VM nem domina, az nem bíróságra rohangálna, hanem nekikmenne a korbáccsal :D





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása