Az embert lépten-nyomon vegzálják, de a bajt nem előzik meg. Ha a jogsértést nem látják, a politikusok meg nem adnak utasítást, polgári rendfenntartó szerepüket képtelenek ellátni. (Fotó: Huszti István/Index)

A gyöngyöspatai események kapcsán szinte mindenki a parlamenti pártok és a politikusok felelősségének, illetve kommunikációjának különféle kérdéseit firtatta. Eközben azonban szinte megfeledkeztünk a hasonló ügyek egyik főszereplőjét, a magyar rendőrséget is kérdőre vonni. 

Szolgálnak…

A magyar közvéleményben töretlenül él az a felfogás, miszerint az elviekben független rendőrség valójában nem más, mint a mindenkori kormány bűnüldöző szerve. Ebből két dolog következik: egyrészt természetesen az, hogy a rendőrség dolga a bűnözők törvény elé állítása, másrészt viszont az is, hogy tevékenységét a hatalom utasításai és akarata szerint látja el.

Ajánlott írásunk: Szebb jövőt a cigányoknak, de milyet?

Annyi biztos, hogy utóbbi szempontból a rendőrség valóban jól teljesít. Gondoljunk csak a 2006-os eseményekre: ha „letelefonáltak” felülről, a rendőrség képes volt feladni a Magyar Televízió épületének megvédését is, a másik oldalon pedig minden emberi érzést nélkülöző brutalitással nekirontani tisztes polgároknak, arra járó turistáknak vagy éppen egy magát igazoló országgyűlési képviselőnek. Ha pedig mindenféle gyanús civilek akarnak tüntetni, és ez valakiknek odafent nem tetszik, a rendőrség bármikor kijátssza a „forgalom aránytalan akadályoztatása” jolly jokerét, vagy egyszerűen csak operatív műveleti területnek minősíti a tüntetésre kiszemelt helyet. A rendőrség megannyiszor bizonyította, hogy a jó ízlés, sőt olykor még a törvényesség határait túllépve is megtesz mindent, amit a politika tőle elvár.

Ugyanakkor persze nem csak ebben jár elöl a magyar rendőrség. Bár a Véleményvezér szerint a bűnözési statisztikákból közel sem rajzolódik ki olyan szép kép, mint azt az ORFK sokszor előadja, kétségtelen, hogy a bűncselekmények felderítettségi aránya nő, a bűncselekmények száma pedig általánosságban csökken. Európai összehasonlításban az mondható, hogy Magyarország nem egy erősen kriminalizált ország, ráadásul a legsúlyosabb bűncselekmények száma kimondottan alacsony. A rendőrség tehát alapvetően végzi a feladatát.

…de védenek is?

Csakhogy nem ez a rendőrség dolga, pontosabban: nem csak ez. A rendőrség dolga ugyanúgy a rend fenntartása, az őrködés a társadalmi béke felett, annak biztosítása, hogy egy közösség problémáiból ne legyen bűncselekmény. Ez lenne a valódi bűnmegelőzés, és nem az, hogy az embert lépten-nyomon azzal vegzálják, hogy 50 helyett 55-tel ment a település elhagyását jelző tábla előtt pár méterrel, vagy hogy lejárt-e két napja a zöldkártyája. Egy polgári demokráciában természetes dolog, hogy a rendőrség úgy védi az állampolgárokat, hogy azok ezt jórészt észre sem veszik. Élenjár a problémák megelőzésében, vitás helyzetek esetén közvetít a felek közt és mindent megtesz annak érdekében, hogy ha lehetséges, kulturált módon és a jogi procedúrán kívül lehessen egy konfliktust rendezni.

Az egészségügy kapcsán közhely, hogy a legfontosabb a megelőzés, hiszen ha már gyógyítani kell, az mindenkinek sokkal többe kerül. Ugyanez igaz a rendvédelemre: amikor egy helyi konfliktus odáig jut, hogy verekedés tör ki, akkor már késő. És a magyar rendőrség elsősorban ebben a szerepében bukott meg Gyöngyöspatán is: úgy tűnt, hogy egyáltalán nem tartja feladatának, hogy megértse az esetet, a mögötte meghúzódó problémákat, a felek álláspontját. És ezzel abba a helyzetbe szorította be saját magát, ami egy ilyen esetben a biztos kudarcot jelenti: „Nem csinálok semmit, amíg valaki nem valósít meg egy Btk. tényállást!” A rendőrség látta a ketyegő bombát, de nem is foglalkozott azzal, hogy azt hatástalanítsa. Inkább várt, míg robban.

Szolgálunk és védünk?

A gyöngyöspatai események is jól mutatták, hogy a magyar rendőrség csakis két esetben képes cselekedni: ha a bűncselekmény vagy jogszabálysértés a napnál is világosabban megtörtént, vagy ha a politika cselekvésre utasította. De ha sem a közvetlen jogsértést nem látják, sem a politikusok nem mondják meg, mit kell csinálniuk, polgári rendfenntartó szerepüket képtelenek ellátni.

Ez a hozzáállás nem az elmúlt húsz év terméke, hanem sokkal inkább az azt megelőző évtizedeké: ez bizony a szocialista rendőrség jól ismert mentalitása. Persze azért az 1990 utáni politikusoknak is jól jött egy ilyen „kezelhető” rendőrség, és így bár sokat papoltak róla, ők sem akarták a valóságban soha, hogy a rendőrségnél megtörténjen az igazi rendszerváltás.

Ma viszont már be kell látni: ha azt akarjuk, hogy a rendőrség ne csak szolgáljon, hanem védjen is minket, akkor ahhoz igenis komoly változásokra van szükség.  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!