Véleményvezér

vv

Miért beszélt kokiról és sallerról Orbán Viktor?

2011.07.05. I komment I Címkék: fidesz eu orban lazar janos

Orbán Viktor és szűk köre nagyon is észrevették a külföldi bírálatokat, sőt valamelyest aggódnak is amiatt, hogy azok milyen hatással vannak és lesznek a Fidesz keménymagjára. (Fotó: Pályi Zsófia/origo)

A hétvégén kongresszust tartott a Fidesz, és bár a tartalommal nem nagyon érdemes foglalkozni - hiszen egy ízig-vérig pártkongresszust láthattunk -, de a forma azért tartogatott néhány érdekességet.

Ajánlott írásunk: Ráismerne-e Orbán Viktor Orbán Viktorra?


Hiteles szónokok

Váltogassa egy politikus bármilyen gyakran is az álláspontját, igenis behatárolt azoknak az üzeneteknek a köre, melyeket hitelesen tud közvetíteni. Az okos politikus pedig hamar rá is jön arra, hogy neki csakis olyan szerepet szabad eljátszania, amelyben hiteles tud lenni. Hogy mi ez a szerep és melyek lehetnek ezek az üzenetek, függ az adott személy megjelenésétől, habitusától, stílusától és életútjától is.

Ha ebből a szempontból vizsgáljuk, a Fidesz-kongresszuson hiteles szereposztást láthattunk, legalábbis ami mellékszereplőket illeti. Lázár János feladata volt például a részletekkel nem finomkodó, határozott és makacs „párt ökle”-politikus eljátszása, míg az óvatos, tépelődő értelmiségi teljesen ellentétes figuráját Pokorni Zoltán hozta. Kósa Lajos pedig szokás szerint a kommunistákba nagyot rúgó vagány polgármestert adta elő. Egyenként ezek a beszédek hitelesnek tűntek, nem véletlenül azok közvetítették őket, akik.

"Ma egyetlen dolog veszélyes ránk, ha nem tratunk mértéket" - jelentette ki beszédében Pokorni Zoltán, a párt alelnöke. Pokorni hosszan beszélt arról, hogy a Fideszt és a kormány hatalomgyakorlását semmi nem korlátozza. "Amit ma kitalálunk, az holnap törvényjavaslat, holnapután mindenkire kötelező viselkedési norma" - fogalmazott Pokorni, aki szerint ennek megvannak a veszélyei is.

Pokorni kijelentette, "mennek a dolgok és ilyenkor hajlamosak vagyunk elhinni, hogy mindenhez értünk", és bár ellenzékben a párt vezetői sok mindent végiggondoltak, "de minden részletkérdést nem". Pokorni szerint a pártra és a kormányra leselkedő legnagyobb veszély, "ha azt hisszük, hogy mindenkinél okosabbak vagyunk és mindent jobban tudunk".

"A mondandóm lényege egy szóban összefoglalható: mértéktartás" - mondta Pokorni, aki kijelentette, nem elég, ha a történelem igazolja, hogy a párt és képviselői jót akartak, "nekünk három év múlva a választók visszaigazolása kell, [...] lehet, hogy igazunk van, de arról meg kell győznünk minden egyes alkalommal a támogatóinkat". Pokorni szerint hiába jó a szándék, "mégis sokszor találjuk azt, hogy a birvágy, a hatalomvágy és a kéjvágy mozgatja a politika gigászi gépezetét". Pokorni azt mondta, "az erkölcs a fék, az önkorlázotás képében jelenik meg".

Lázár János újabb ütközéseket ígért, Pokorni mértéktartást kért (origo)


Főszerepben: Orbán Viktor

De természetesen a főszerep mindvégig a miniszterelnök-pártelnöké volt.

A miniszterelnök az elmúlt időszakban szinte védjegyévé vált retorikai eszközöket alkalmazta: egyes szám első személyben beszélt és ismét előkerültek a nagy víziók. Megint sejtelmesen utalt valamilyen, egyelőre csak az ő fejében létező nagy tervre, amit az egyszeri Fidesz-kongresszusi küldött nyilván nem képes átlátni, de ha türelmesen vár, nemsokára majd mindent meg fog érteni.

És bizony el kell ismerni, hogy ezt a meglehetősen paternalista, „Csak bízzatok bennem és minden jó lesz!”-típusú üzenetet és szerepet a miniszterelnök nagyon hitelesen hozza. Nem arról van szó, hogy feltétlenül jól áll neki, végképp nem arról, hogy a Véleményvezérnek tetszene ez a stílus, de azt gondoljuk, hogy Orbán Viktortól mára mindenképpen hiteles.

Koki és saller

Ami viszont kétségtelenül újdonság volt, az az ominózus fordulat a kokiról és sallerről. Véletlenről szó sem lehet, hiszen ezek a kifejezések annyira nem voltak korábban részei a miniszterelnök szókészletének nyilvános szereplései során, hogy minden bizonnyal jól átgondolták, amikor beillesztették azokat a szövegébe. Ha pedig jól átgondolták, akkor érdemes is komolyan vennünk, hogy mit próbált meg mondani velük Orbán Viktor.

Orbán Viktor újraválasztása után azt mondta: a Fidesz megtanulta, hogy nem ideológiákért, hanem Magyarországért kell küzdenie, így kiállt az országért "a nemzetközi és a hazai baloldallal szemben". "A hazai és a nemzetközi szocialisták politikája egyszerű, mint a faék: demokrácia csak akkor van, ha ők vannak kormányon, ha nincsenek, demokrácia sem lehet" - fogalmazott, hozzáfűzve: a kormány kiállt az országért, amikor nemtelen támadások érték, és világossá tette: nem tűr beleszólást, kioktatást senkitől.

A magyar EU-elnökséget értékelve úgy fogalmazott: elvégezték a munkát, visszaverték a támadásokat, "az Európai Parlament izgága kötekedőinek adtunk néhány kokit, leesett néhány saller, kiosztottunk néhány baráti tarkón legyintést". A kormány nem elméleti recepteket kínált, hanem az ország megújításával kézzelfogható példát mutatott Európának - tette hozzá.

Forrás: orbanviktor.hu


Ha ugyanis jól értjük, valami olyasmit akart sugallni az őt támogatóknak, hogy a „minket” támadók még csak a bokánkba se nagyon haraphatnak, hiszen mi annyival nagyobbak, felnőttebbek, okosabbak vagyunk, hogy kokikat (mint a kisgyerekeknek) és sallerokat (ahogy az utcán vagy a kocsmában szokás) osztogatunk. Ebből az eltúlzott és a miniszterelnök megszokott stílusához képest erőltetetten lazáskodó szövegből azonban szerintünk éppen arra lehet következtetni, hogy a miniszterelnök és szűk köre nagyon is észrevették a külföldi (nyugati) bírálatokat. Sőt, valószínűleg valamelyest aggódnak is amiatt, hogy ezek a bírálatok milyen hatással vannak vagy lesznek a Fidesz keménymagjára – ezért kellett az emlékezetes szófordulat.

online surveys


Nem hiteles

A koki-saller azonban nagyon falsul hangzott. Nemcsak azért, mert ezek nem egy miniszterelnöki beszédbe való kifejezések. Hanem azért is, mert néhány egészen sajátos világképű emberen kívül senki sem hiheti azt, hogy a mindenkori magyar kormány feje tényleg ilyeneket oszt ki bárkinek is Európában. Ezek a kifejezések és ez a szöveg a magyar miniszterelnöktől egészen egyszerűen nem volt hiteles: valamilyen más üzenetet kellene kitalálnia, ha bárkivel is el akarja hitetni, hogy ő tényleg ilyen könnyedén kezeli a kormányzását ért bírálatokat.  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása