A többség számára eléggé egyértelműnek tűnik, hogy ezt bizony a Fidesz-kormány szúrta el. Heti szavazásunk.
Hétvégi rovatunkban ismét legérdekesebb heti szavazásaink eredményeiből szemlézünk. Ezúttal azt nézzük meg, hogy a Véleményvezér olvasói szerint ki a felelős azért, hogy a héten az euró árfolyama átlépte a 300 forintot.
Szerdai cikkünkben a következőket írtuk:
"Először is szögezzük le: a jelenlegi helyzetért természetesen nagy mértékben felelősek a magas szintű adósságot felhalmozó korábbi szocialista kormányok. És felelős a nemzetközi környezet is, hiszen tény, hogy az euróválság jelentősen megnöveli az eurózóna perifériáján lévő országok kockázati szintjét. Ezek a tényezők azonban nem adnak magyarázatot például arra, hogy az elmúlt hónapokban miért éppen a forint gyengült a legtöbbet a régiós valuták közül.
Sajnos arról van szó, hogy a jelenlegi kormány „formabontó” gazdaságpolitikája a lehető legrosszabb időpontban teszteli az ország államadósságát finanszírozó külföldiek bátorságát. Minél nagyobb ugyanis a zűrzavar a világban, annál kevésbé tolerálják az ezen felül jelentkező további „extra” káoszt. A magyar kormány pedig az elmúlt másfél évben nem kevés káoszt generált. (...) Ki kell mondani: Magyarország jelentős részben a Fidesz-kormánynak, a kormány pedig saját magának köszönheti a mostani 300 forintos eurót."
Olvasóink véleményét is megkérdeztük. Az eredmény a következő lett:
2011. október 5-8. / velemenyvezer.blog.hu
A kérdésre több mint nyolcezren válaszoltak: az elsöprő többség, 83% az Orbán-kormányt teszi felelőssé a forintromlásért. A rovatunk előző hétvégi cikkében (Orbánnak köszönhetően dicsőül meg Bajnai?) ismertetett eredmény után nem meglepő módon a Bajnai-kormányt olvasóink közül gyakorlatilag senki nem hibáztatja, Gyurcsányt viszont 6%-nyian. Ennél némileg több szavazó, összesen 7% gondolja azt, hogy elsősorban a nemzetközi gazdasági környezet a felelős.
Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!
Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.