Véleményvezér

vv

Novák Előd, a Jobbik és a zsidók: tiszta beszéd

2012.07.26. I 2 komment I Címkék: jobbik szelsojobb szegedi csanad

csanad.jpgA pártban minden vezető készpénznek veszi, hogy a zsidó származás elfogadhatatlan, és szerintük a Novák Előd-féle nyilatkozatok is beleférnek a civilizált emberi diskurzus kereteibe. (Fotó: AP)

A Jobbikon belüli Novák-Szegedi konfliktus talán az egyik legjobb hír, ami a magyar közéletben történt az elmúlt hónapokban.

Ajánlott írásunk: Határon túliak váltják le a Fideszt?

Számít, hogy ki a zsidó

Amint az most már köztudomású, Szegedi Csanádról nemrég az a „leleplező" információ került napvilágra, hogy családja egyik ágán zsidó származású: nagyapja munkaszolgálatos volt, nagyanyja pedig Auschwitz-túlélő. Hogy létezik magyarországi párt, ahol ebből a tényből bármilyen szempontból politikai probléma lehet, teljesen elképesztő. A Jobbik és Szegedi Csanád egy ideig megpróbált úgy tenni, mintha normálisak lennének: azaz nem foglalkozni a kérdéssel. Ez azonban nem ment. Kiderült, hogy ez bizony „ügy" a párton belül.

És akkor elindult a lavina. Pár napja kiderült, hogy Szegedi Csanád feltehetőleg megkísérelte megakadályozni, hogy a szóban forgó információ napvilágra kerüljön. Ha jól értjük, maga az EP-képviselő is úgy ítélte meg, hogy párton belüli pozícióját jelentősen gyengítené származásának köztudomásúvá válása. Vagyis azt gondolta, hogy a Jobbikon belül kifejezetten hátrányt jelent, ha valakiről kiderül, hogy zsidó.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Meg sem próbálják leplezni

De nem az ő reakciója volt a legmeredekebb. Novák Előd ugyanis lemondásra szólította fel Szegedi Csanádot, mert az állítása szerint tudatosan eltitkolta a párt elől származását. Kétszer is elolvastuk Novák mondatait, annyira valószínűletennek tűntek. De igen, a magyar országgyűlés egyik képviselője tényleg úgy gondolja, hogy párttársának fel kellett volna tárnia származását, mielőtt tisztséget vállalt a pártban. És eközben a Jobbik vezetésében nincs, aki felállna és azt mondaná, hogy fiúk/lányok, ez azért még tőlünk is sok.

A Véleményvezér nem tartozik a hivatásos rettegők közé, de nagyon is igazat kell adnunk azoknak, akik azt mondják, hogy a Jobbik parlamentbe jutásával minőségi változásra került sor a magyar közéletben. Akár még két évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna, hogy a magyar Országgyűlésben olyan alakok üljenek, akik nyíltan és uszító módon antiszemiták. És nem, nem elég Novák Előd képviselőt egyszer vagy kétszer helyretenni egy-egy felszólalása után, mert szemmel láthatóan nem róla van itt szó, hanem az egész Jobbikról. A pártban ugyanis, úgy tűnik, minden vezető készpénznek veszi, hogy a zsidó származás elfogadhatatlan, és szerintük a Novák Előd-féle nyilatkozatok is beleférnek a civilizált emberi diskurzus kereteibe.

Olvasd el ezt is: A nagy dinnyebohózat

Mindenki láthatja, kik ezek

Két szempontból mégis jó hír a Szegedi-Novák csörte: mostanra mindenki számára nyilvánvaló kell legyen, hogy hányadán is állunk ezekkel az emberekkel és ezzel a párttal. Amit látunk, az a párton belül nem anomália, hanem maga a norma. A Jobbik tiszta vizet öntött a pohárba: most már senki nem mondhatja, hogy ők nem szóltak.

A másik jó hír pedig az, hogy mindeközben szépen szalámizzák le magukat.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NagyLevin 2012.07.26. 11:39:55

Az MTK-ügy, a tiszaeszlározás, Dúró Dóra és mások azon felszólamlása, melyek szerint a holokauszt nem a mi ügyünk, so who cares, régen megmutatták már, hogy a legszimplább rasszisták gyülekezetéről van szó. A VV MTK-ügyben ezt már talán konstatálta is. Nem szorulunk rá az olyan közvetett bizonyítékokra, hogy Szegedi Csanád mit vélt zsidó származása nyilvánosságra kerülésétől. Itt az etikailag megítélhető mozzanat nyilván az EU-pénzek gyanús emlegetése, már ami Szegedi viselkedését illeti. A párt megítélését tekintve: nem történt semmi, a szokásos műsor most kétségtelenül vidorabb hangszerelésben tekinthető meg. Az meg, hogy "szalámizzák magukat", biztos jó, de tüneti kezelés erre játszani. Az etnicizálható szociális krízis, amely csak mélyül 2010 óta, biztosítani fogja az igényt a "jobbikos" mondatokra, bárki vezeti is elő majd őket. A miniszterelnöknek is épp roma cipópucolójával, Farkas Flóriánnal "egyeztetve" jutott eszébe megemlíteni - persze nem, nem csak a romákra vonatkoztatva, dehogy -, hogy bűnözésből meg segélyből nem lehet megélni. Erre például nem jelent megoldást, hogy a jobbikosok azon kardoznak, hány zsidó gén férkőzött a soraikba. Ahogy az ötös számú párttagkönyv tulajdonosának legújabb uszítása sem Jobbik-probléma, az sem, hogy ugyanő úgy látja, a fehérterror, sajnos, félmunka maradt vagy hogy igyekvő kis tanítványa, Szentesi Zöldi, Dúróhoz hasonlóan, unja már a holokausztot és ennek megéneklésével még addig sem tud várni - pedig nem kéne már sokat -, amíg a legutolsó túlélő is elmegy. A fentebbi cikkeket közlő újságot némely fideszes pesti és budai önkormányzatok 50 és 77 példányokban rendelik meg, hogy eljussanak a segítségükkel az önkormányzati fenntartású óvodákba, iskolákba, szociális otthonokba. Magyarul: fideszes döntéshozók - a kerületi önkormányzati Fidesz-média-támogatási szisztéma részeként - közpénzen terjesztik az uszítást. Más magyarázat nincs erre a döntésükre, mint az, hogy ezt közérdeknek tekintik. Ugyanők továbbá alkalomadtán szörnyülködnek a Jobbikon és a Fidesz-művek média-részlegének mérsékelt tartalmakat előállító műhelye, a Heti Válasz címlapján hirdeti Schüsselt, idézve, hogy Orbán a garancia a szélsőjobb ellen. Ebből kiderül, mit gondolnak még ők is Orbán kormányzásáról (legalább nem ők a Jobbik) és kiderül továbbá az is, mennyire ódzkodnak attól, hogy az MSZP-hez hasonlóan elővegyék, ha semmi nem jut eszükbe, az "antifasiszta kártyát". Is.

maszáj herkules 2012.07.27. 09:42:24

hogy legyen még egy jó hír a jobbik őszinteségéről: volt még egy érdekes részlete a magasröptű szegedi-ambrus dialógnak. mégpedig, hogy ott aztán szó nem volt holokauszttagadásról. láger, tetoválás, vagon, minden előkerült, amiből az látszik, hogy a magyar szélsőjobb pontosan tudja, mi történt a zsidókkal és hogy a holokauszttagadás csak a be nem avatottaknak szóló ködösítés, maszatolás.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása