Úgy tűnhet, a norvég modell valóban működik: százezer lakosra mindössze 61 börtönlakó jut, míg Magyarországon 165, az USA-ban több mint 750. Mégsem jó ötlet Norvégiát követni. (Fotó: AFP/Getty)
Anders Breiviket 21 évre ítélték 77 ember meggyilkolásáért, ami ismételten felkorbácsolta a büntetéspolitika körüli vitákat. Sokan a skandináv puhányságot látják az ítéletben, mások példaértékűnek tartják. Az Egyesült Államokban kampánytéma lett az ügyből: egyes „progresszívek" egyenesen az amerikai igazságszolgáltatás csődjét hirdetik és a skandináv modell követésére szólítanak fel. Ez az ítélet tökéletes alkalom arra, hogy átgondoljuk a büntetéspolitikával kapcsolatos nézeteinket.
Ajánlott írásunk: Jobbik: egyszerű politikusbűnözők?
Norvégia, a mintaállam
Breivik a norvég büntető törvénykönyv legsúlyosabb büntetését kapta a 21 éves börtönnel: ennél többet csak népirtásért lehetne kapni. Kétségtelen, hogy az Egyesült Államokban halálbüntetés, a legtöbb nyugat-európai országban vagy akár Magyarországon pedig tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés járt volna a tömeggyilkosnak. Norvégia azonban teljesen tudatosan „puhány": a norvég állam nem hisz a súlyos büntetések üdvös hatásában, így azok általában jóval enyhébbek, mint más európai országokban. A büntetéspolitikát azzal a céllal alakították ki, hogy az az elkövetőt a lehető legbiztosabban rehabilitálja a társadalomba. Breiviket például egy három szobás cella várja majd tévével, számítógéppel és kondiszobával.
És sok tekintetben úgy is tűnik, a norvég modell valóban működik: százezer lakosra mindössze 61 börtönlakó jut, a visszaesők aránya pedig mindössze 20%. Ezzel szemben a nagyon fejlett nyugati országokban is 80-120-an vannak börtönben 100 ezer lakosra vetítve (Magyarországon 165-en), az USA-ban pedig több mint 750-en. A visszaesők aránya pedig az említett nyugat-európai országokban is több, mint 30%, az USA-ban pedig minden második börtönviselt ismételten elkövet bűncselekményt.
Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.
Egyedi adottságok, romló helyzet
A számok alapján tehát elsőre úgy tűnhet, mindenkinek a norvég modellt kellene követnie. Azonban több tényező miatt is a Véleményvezér úgy gondolja, ezt talán mégsem jó ötlet.
Egyrészt Norvégia adottságai a kriminalisztika területén meglehetősen egyediek: az ország nem csupán hihetetlenül gazdag, de a társadalmi különbségek is rendkívül alacsonyak. Emellett Norvégia földrajzi okokból és EU-n kívüli európai államként is izolált, társadalma pedig meglehetősen homogén. Ezek pedig valóban különleges adottságok. De még ha ezeket az adottságokat vegyítjük is a „progresszív" büntetőpolitikával, még az sem hoz tökéletes eredményeket.
Norvégiában is jóval több bűncselekményt követnek el, mint 20 évvel ezelőtt, és a növekedés különösen az erőszakos és a fegyverrel elkövetett bűncselekmények területén jelentős. Emellett pedig érdemes azt is megjegyezni, hogy bár igaz, hogy jóval kevesebben vannak börtönben Norvégiában, mint más európai országokban, összességében majd' másfélszer annyi bűncselekményt követnek el a skandináv országban, mint mondjuk Magyarországon. Tehát az engedékenyebb büntetések lehet, hogy kevesebb visszaesőt hoznak, ám kevesebb bűncselekményt biztosan nem.
Az ítéletet mosolyogva nyugtázó Breivik a tárgyalásain korábban is látott karlendítéssel üdvözölte a bíróságot. A tömeggyilkos korábban azt állította magáról, hogy beszámítható. Börtönbe akart vonulni, ahol állítása szerint könyve írásával folytatná a multikulturalizmus elleni harcot. Ellenkező esetben elmegyógyintézetbe kellett volna vonulnia. Az ítélet ellen az ügyészség nem fellebbezett. (...) Breivik a maximum kiszabható ítéletet kapta, ugyanakkor a 21 évet később még meghosszabbíthatják, ha továbbra is úgy ítélik meg, hogy veszélyt jelent a társadalomra.
Elsősorban nem a bűnözőkről szól
Azonban akad egy másik szempont is, melyet már korábbi cikkeinkben többször említettünk: a büntetőpolitika nem csak, sőt elsősorban nem a bűnözőkről kellene, hogy szóljon. A szigorú büntetéseknek ugyanis van egy olyan hatása, mely nem mérhető a szokásos kriminalisztikai statisztikákkal. Ez pedig az emberek igazságérzetére tett hatása, ami bizony befolyásolja az egész államba vetett bizalmat, sőt az emberek általános jólétét is. Egyre több kutatás jelenik meg arról, hogy még a „legfelvilágosultabb", „legnyitottabb" társadalmakban is az állampolgárok kimutathatóan igazságtalannak tartják az enyhe ítéleteket és rosszul érzik magukat az olyan közösségben, ahol a bűnözők olcsón megúszhatják.
Több kutató egyenesen azt állítja, mely jelenség mellett mi is érveltünk a 2010-es választásokat követően a Jobbik előretörése kapcsán, miszerint az engedékeny büntetőpolitika nagyban segíti a radikális politikai erők előretörését.
Olvasd el ezt is: A bűnözőink megbűnhődnek, csak túl későn
A saját adottságokhoz mérten
A Breivik-ítélet ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy nincsen univerzális recept, minden országnak saját adottságaihoz mérten kell megtalálnia a megfelelő kriminálpolitikát. Ennek során pedig az egyik oldalon figyelembe kell venni, hogy a szigorú és hosszú börtönbüntetések újratermelik a bűnözőtársadalmat, a másik oldalon viszont az az elgondolás, mely a bűnözők társadalmi reintegrációját tekinti a legfontosabb célnak, sérti az össztársadalom igazságérzetés és jogos elégedetlenséget szül. Breivik 77 ember meggyilkolásáért kapott összesen 21 évet, vagyis kevesebb, mint 100 napot minden kioltott emberéletért. Annyi biztosnak tűnik, hogy ez nem igazságos.
Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.