Ha tíz hónap múlva újraválasztják Merkelt, valószínűleg nekivágnak a föderális Európa létrehozásának. Nem is foghattunk volna bele rosszabbkor a fene nagy függetlenségi harcunkba. (Fotó: AFP/Getty)

Az elmúlt napok fejleményei egyre valószínűbbé teszik, hogy 2013 végén az európai politikai elit vezetői valóban kísérletet fognak tenni egy föderális berendezkedésű Európai Unió létrehozására. Mi, magyarok nem is foghattunk volna bele rosszabbkor a fene nagy függetlenségi harcunkba.

Ajánlott írásunk: Meddig húzhatja Semjén?

Rejtett kimentés

Az elmúlt pár évben az európai politika meghatározó (észak-nyugati) játékosai rendre azt hajtogatták, hogy nem fogják adófizetőik pénzét a bajba jutott déli országok kimentésére fordítani. Ezt mondták, és nem is mondhattak mást: az észak-európai szavazók többsége ugyanis elutasította az általuk sokszor lustának tekintett déliek megsegítését.

Ugyanakkor ez az európai elit, élén a Németországot irányító kereszténydemokrata-szociáldemokrata „nagykoalíciós" csapattal, túlságosan fontosnak tartja az európai projektet és emiatt az eurózónát ahhoz, hogy azt hagyják bedőlni. Ebben a helyzetben viszont nem tehettek többet, mint hogy megpróbálták rejtett kimentésekkel a vízfelszín felett tartani a délieket. Mára több mint egy billió eurót nyomtattak ki ilyen célból, úgy, hogy annak többségét különböző technikai nevek álcája mögött próbálták a választók szeme elől elrejteni. Mindennek a legfőbb eszköze az Európai Központi Bank (EKB) volt, amelyik az egyetlen olyan valódi pénzosztásra képes szervezet, mely fölött semmilyen választói kontroll nincsen. Miközben tehát verbálisan mindenki elzárkózott a déliek megmentésétől, a valóságban mindig találtak éppen annyi pénzt – pontosabban: nyomtattak pénzt –, hogy a rendszer ne dőljön össze.

Ezt a sajátos helyzetet Merkel kancellár különösen jól használta ki arra, hogy kicsikarja elvárásai teljesítését az egyébként erre nem igazán hajlamos déli országok vezetőitől. Persze rengetegen kiáltottak gyarmatosítást, németuralmat, sőt náci megszállást, de a valóságban meglehetősen egyértelmű, hogy aki fizet, az rendeli a zenét is. És persze jó, ha tudjuk, hogy a déli országok vezetőinek igazából nem volt és nincs is választása: az eurózónán kívüli élet ugyanis a GDP azonnali, akár 50%-os összeomlását hozná, ami pedig a helyi politikai elitek teljes hatalomvesztését eredményezhetné.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Kimentés és erőszak

Ráadásul úgy tűnik, hogy az észak-európai országok egyes vezetői nem voltak restek emlékeztetni a délieket arra, hogy mi is várhat rájuk egy ilyen forgatókönyv megvalósulása esetén.

Ennek talán leglátványosabb példája az ún. Lagarde-lista, mely kétezer befolyásos görög ember nevét tartalmazza, akik az elmúlt évtizedben mindösszesen tizenhárom milliárd eurót folyattak át svájci bankszámlákon. A lista korábban eltűnt a görög miniszterelnök irodájából – azt mondja, nem találta –, de szerencsére volt másolata Nyugaton: így most már egész Görögország tudhatja például az, hogy egy másik volt kormányfő édesanyja alig 500 millió eurót tartott a számláján. Egy szó mint száz: „titkos" kimentéssel és egy kis erőszakos nyomásgyakorlással az észak-nyugat-európai, elsősorban német vezetők eddig sikeresen tartották egyben az eurózónát.

Merkel kancellár nyilatkozataiból úgy tűnik, hogy még egy hasonló év vár ránk: tíz hónap múlva ugyanis Németországban választások lesznek, és ha nincs földindulás, egy új mandátummal rendelkező, Angela Merkel vezette kormány fog felállni. És akkor a friss felhatalmazással, a négy éves mozgástérrel, valamint a válság mélységét addigra valóban felfogó dél-európai politikai vezetőkkel könnyen lehet, hogy nekivágnak a föderális Európa létrehozásának.

Olvasd el ezt is: Orbán így nyerne 2014-ben

Nem most kellene ütni Nyugat-Európát

Persze semmi garancia nincs rá, hogy valóban ez fog történni, de a jelenlegi forgatókönyvek közül ez tűnik a legvalószínűbbnek. Amikor tehát a magyar kül- és gazdaságpolitikáról gondolkodunk, nem árt tekintetbe venni, hogy pontosan milyen környezetben is ütjük-vágjuk Nyugat-Európát.