Véleményvezér

vv

Van-e keresnivalója az MSZP-nek a határon túl?

2013.01.21. I 0 komment I Címkék: nemzet mszp hataron tuliak voks14

mesterhazy.jpgSokan azt gondolják, a határon túliak majd egységesen a Fideszre fognak szavazni, ez azonban tévedés. Mesterházy bocsánatkérése annak a jele, hogy elindult a kampány a határon túliak szavazataiért is. (Fotó: Index)

Mesterházy Attila az MSZP kolozsvári kihelyezett ülése után elnézést kért a 2004-es népszavazásért: téves politikai döntésnek nevezte pártja akkori, a kettős állampolgárságot ellenző álláspontját és kampányát. Megindult tehát a harc a határon túliak szavazataiért.

Ajánlott írásunk: Semjén-ügy: a jobboldaliak elvtelenül lapítanak

Megkezdődött a kampány

A modern magyar demokrácia mélypontja volt, amikor az MSZP 2004-ben 800 ezer betelepülővel, a szociális juttatásokért áttelepülő határon túliakkal riogatta a magyarországi választópolgárokat a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kampányában. Mint közismert, ez nem volt előzmények nélküli, hiszen már 2002-ben, a státustörvény elfogadása után felbukkant a szocialisták politikai eszköztárában a "23 millió román" munkavállaló mumusa.

Az MSZP tehát a legaljasabb ösztönökre rájátszva nemzetpolitikailag kritikus jelentőségű kérdéseket rendelt alá kisstílű pártpolitikai érdekeinek. Ha az akkori viselkedésükre nincs is nagyon bocsánat, Mesterházy Attila minapi bejelentése mindenképpen egy fontos momentum a magyar politikai életben. Nagyon kevésszer láthatunk ugyanis olyat, hogy egy politikai párt vezetője felelősséget vállaljon a múltban elkövetett hibákért, beismerje azokat és megkövesse az érintetteket. Mesterházy még akkor is dicséretet érdemel, ha jelen esetben is ugyanúgy napi pártpolitikai érdekek húzódnak meg a határon túli magyarokhoz való viszonyuk megváltozása mögött, mint 2004-ben. A szembenézés és a bocsánatkérés ugyanis mindenképpen egy követendő példa, és nagy kár, hogy a magyar politikai életben oly ritkán látunk hasonlót.

Mesterházy bocsánatérése azonban elsősorban annak a jele, hogy Magyarországon az új választási törvény hatályba lépésével elindult a kampány a határon túliak szavazataiért is. Ezen új választói tömb különlegessége, hogy ők valóban csak távolról figyelik Magyarország eseményeit, talán pont ezért a személyes szimpátiának, egyes politikai gesztusoknak, szimbolikus lépéseknek sokkal nagyobb jelentőségük lehet.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Rengeteget kell még az MSZP-nek változnia

Sokan azt gondolják, hogy a határon túliak majd egységesen a Fideszre fognak szavazni, azonban mint a romániai választások is jól mutatták, a határon túli magyarság legnagyobb részét kitevő romániai magyarok szavazatai rendkívül polarizáltak mind ideológiailag, mind a kisebbségi léttel, mind az anyaországi politikai viszonyokkal összefüggésben. Az RMDSZ, a legnagyobb magyar párt a határon túl például a legtöbb fideszes szemében ugyanolyan posztkommunista formáció, mint az MSZP, mellyel tradicionálisan közeli kapcsolatot is ápol. A legutóbbi választás pedig megmutatta, hogy az RMDSZ-t egyelőre távolról sem lehet leírni Romániában, így az MSZP akár okkal ácsingózhatna is szavazóik egy jó részére.

Ezen a téren azonban a szocialistáknak jóval többet kellene tenniük, hiszen Mesterházy bejelentéséig az MSZP-t a választók úgy ismerték meg, mint a pártot, melynek kormányfője mindig is csak 10 millió magyar miniszterelnöke akart lenni, és melynek külügyminisztere arra intett mindenkit, hogy merjünk kicsik lenni. Mesterházy Attilának tettekkel is demonstrálnia kellene, hogy komolyan gondolja szavait, ha néhány elszántan fideszellenes szavazón túl másokat is magához akar édesgetni a határon túlról. Például világossá kellene tenni, hogy az MSZP tradiconálisan meghunyászkodó, defenzív határon túli politikáját mi is váltaná fel: mennyiben látja másképpen a szocialista párt például a szlovákiai magyarok helyzetét kormányzásuk éveihez képest, amikor mindig csak arra figyelt, hogy a szlovákok érzelmeit véletlenül se bántsa meg. Vagy éppen a párt országos vezetésének állást kellene foglalnia a miskolci MSZP ámokfutása ügyében, akik nemrég azzal támadták a város fideszes polgármesterét, hogy erdélyi, partiumi, "románul beszélő" embereket helyez fontos pozíciókba.

Olvasd el ezt is: A Fidesz kizárólag a politikai analfabétákra épít

Csak a választásról szól?

Az MSZP-nek tehát rengeteg dolga van, azonban mégis el kell nekik ismerni, hogy a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazásban játszott szerepük elítélésével egy igen fontos és pozitív lépést tettek meg. A rendszerváltozás utáni magyar baloldal egyik legnagyobb bűne ugyanis éppen az, hogy a nemzeti kérdést nem csupán feláldozták a napi politika oltárán, hanem azt megpróbálták avíttnak, nevetségesnek, sőt valamiféle fenyegetésnek beállítani. Reméljük, hogy a mostani bocsánatkérés ebben is változást hoz, hogy nem csupán egy egyszeri történet és nem csak a 2014-es választásokról szól.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása