Azt mondják, az volt a békés átmenet ára, hogy háborítatlanságot kaptak ezek az emberek. Biszku példája is jól mutatja: ők tényleg semmit sem bántak meg.
(Fotó: MTI/Kovács Attila)

Egy kicsit nehezen veszi be az ember gyomra, ha két héten belül kétszer kerül elő olyan ügy, amikor a kollaboráns és elnyomó kommunista rezsim vezetőinek-funkcionáriusainak személyiségi vagy jóhírhez kapcsolódó joga fontosabb az igazságnál.

Akár az Ungváry Krisztián elleni bírósági döntést, akár Biszku Béla lányainak perrel fenyegetőzését (majd visszakozását) nézzük, nyilvánvaló, hogy Magyarországon valami nincs teljesen rendben a jogállammal. Valami hiányzik.

Valahol utat tévesztettünk...

Azt mondják, az volt a békés átmenet ára, hogy ezek az emberek háborítatlanságot kaptak. Még csak nem is amnesztiát vagy büntetlenséget - utóbbiak ugyanis legalább a bűnösségük implicit elismerését jelentették volna. Őket azonban még csak arra sem kényszerítette senki, hogy szembesüljenek bűneikkel. Ezzel pedig gyakorlatilag morális felmentést kaptak. És ahogy Biszku Béla példája is mutatja: nagyon jól tudják, hogy mit tettek, mégis letagadják. És persze nem bántak meg semmit sem.

A rendszerváltó elit óriásit hibázott. Az igazságtételről szóló, 1991-es Zétényi-Takács-féle törvényjavaslat megpróbálta volna az 1944. december 21. és 1990. május 2. között elkövetett és politikai okokból megtorlatlanul maradt emberölések, halált okozó testi sértések és hazaárulások ügyében az elévülést visszamenőleges hatállyal megszüntetni. Hiába fogadta el ezt név szerinti szavazással a jobboldali parlamenti többség az SZDSZ tartózkodása (!) mellett és a Fidesz (!), illetve az MSZP "nem" szavazata ellenében: Göncz Árpád az Alkotmánybírósághoz küldte, a Sólyom László vezette testület pedig megsemmisítette a törvényt.

Azóta semmiféle hasonló próbálkozás nem volt.

...másoknak viszont sikerült!

Milliónyi nemzetközi példa bizonyítja azonban, hogy nem kell forradalom ahhoz, hogy az igazság kimondasson. Itt van mindjárt Dél-Afrika, illetve az ő Igazságtételi és Megbékélési Biztosságuk (Truth and Reconciliation Commission) példája: aki nyilvánosan és részletesen meggyónta a bűneit, az cserébe amnesztiát kapott. Ezzel pedig elérték, hogy a helyi fehérek számára is kiderüljön, milyen mocskos is volt az a rendszer. Mára egyetlen normális ember sincs arrafelé, aki azt mondaná, hogy az apartheid jó volt.

De nem kell ennyire messzire mennünk. A környező országok lusztrációs törvényei jól mutatják, hogy a bűnösség kimondásánál még többet is el lehet érni: a bűnösöket ki is lehet zárni az új rendszer irányításából! (Románia is most birkózik ezzel.)

A lényeg: legyen cezúra! Mondassék ki, hogy a kommunizmus rossz volt, a kollaboránsok pedig kollaboráltak! Ez ugyanis a jelennek is üzenet: aki rossz, az előbb-utóbb megbűnhődik. Lehet, hogy csak halála után, de legalább rajta lesz a stigma.

Magyarországon mindez nem történt még meg, és ennek megfelelően joggal gondolja azt mindenki, hogy megéri disznónak lenni, mert, ahogy Biszku fogalmazott a filmben, „az erősebb kutya baszik.” Bár ő ezt a szovjet-magyar viszonyra értette, sajnos a mai Magyarországra is érvényes.

Nincs igazság, csak hatalom van.

Soha nem késő

A jó hír, hogy soha nem késő szembenézni! Minél előbb tesszük meg, annál jobb - de a később is jobb, mint a soha. Ahogy például a németeknél is csak a hatvanas évek hozta el a nácikkal kapcsolatos illúziókkal való teljes leszámolást és a szembesülést, úgy nálunk is beérhet még ez. Hazugság tehát, hogy ha ezt eddig nem tettük meg, akkor már nincs is értelme megtenni.

Nem kell feltétlenül megbüntetni a diktatúra bűnöseit: a lényeg, hogy morális helyzetük egyértelművé legyen téve. És hogy ne lehessen pofájuk mondjuk Ungváry Krisztiánt perelni vagy a Biszku-film miatt fenyegetőzni.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!