Semmi garancia nincs rá, hogy az MSZP a magyar politika meghatározó szereplője maradjon. Szili Katalin ezt felismerte.

A Szili Katalin által alapított Szövetség a Jövőért Mozgalom tegnap bejelentette: saját jelöltekkel indul az önkormányzati választáson. Szili azonban továbbra is az MSZP-frakció tagja marad. Ezt pedig nehéz másként értelmezni, mint hogy Szili óvatosan kipróbálja, megy-e egyedül – bukás esetén azonban marad még számára visszaút.

Ez nem pártszakadás, de akár még az is lehet belőle.

Előző írásunk az MSZP-ről: Megszabadulni Gyurcsánytól

A párton kívül nincs élet

A ma MSZP-nek nevezett képződmény a magyar politika legstabilabb, az évtizedek során legkevesebbet változó szereplője. Az 1989-es átalakulást, valamint a Munkáspárt akkori kiválását leszámítva a több mint fél évszázados pártstruktúrában nem történtek drámai változások.

Miközben a másik térfélen zajlott az élet – a pártok szétszakadtak, átalakultak, rivalizáltak, szövetséget kötöttek –, a szocialisták képesek voltak mindig mindent pártjukon belül lemeccselni. A külső és belső konfliktusokból végül mindig körmönfont hatalmi kompromisszumokkal, sokszor a vezetőket beáldozva, de az egységet megtartva jöttek ki.

Sokan előszeretettel értelmezték ezt úgy, hogy a szocialisták – szemben ugyebár a Fidesszel – egy megújulni képes, demokratikus párt. A valóság azonban az, hogy az MSZP e tekintetben egyszerűen csak elődjének, a diktatúra állampártjának politikai kultúráját folytatta. Akik az MSZMP-ben tanultak bele a politikába, azok számára még ma is az a magától értetődő, hogy a politika az (egy)párton belüli politikát, a párton belüli frakciók közötti versengést jelenti.

Az MSZMP ugyanis köztudottan nem egy ideológiára vagy egy vezérre, hanem arra az elvre épült, hogy a relevánsnak tekintett érdekek összehangolásának elsőszámú fóruma és eszköze: a párt. A pártonkívüliség pedig a képviselt érdek jelentéktelenségét szimbolizálta, és persze eredményezte is sokszor.

Éppen ezért az MSZP-ben máig közvélekedés: a párton kívül nincs élet.

A párt mindenek felett

Ahogy már korábban is írtuk: az MSZP története valójában az MSZMP hosszúra nyúlt hattyúdala. Minden úgy megy, mint ’89 előtt: ha a helyzet “enyhül”, akkor az MSZP-n belül a pragmatikus frakció erősödik meg, ha “fokozódik”, akkor a harcias keményvonalasok. Ha pedig már tényleg nagy a baj, akkor a technokratákat engedik előre válságot kezelni.

A közös cél és a közös érdek is ugyanaz maradt: a párt sikere mindenek felett. A vezetőket – ahogy az enyhülés alatt a keményvonalasokat, a visszarendeződés során a reformereket, majd megint a keményvonalasokat, úgy később Nyers Rezsőt, Horn Gyulát, Medgyessy Pétert, Kovács Lászlót és amennyire tudták, Gyurcsány Ferencet – minden további nélkül beáldozták, ha külső kényszer miatt és a párt sikere érdekében váltani kellett.

Az ellentéteket mindig elsimították, így a pártstruktúra érintetlen maradt.

Pártszakadás soha szóba nem kerülhetett.

Szili Katalin felismerése

Szili Katalin mindezidáig a fenti elv egyik fő megtestesítője volt: bár számtalanszor hangoztatta különvéleményét a párt aktuális vezetésével szemben, nem nagyon kritizált nyíltan és soha nem ment szembe az MSZP érdekeivel. Ő az örök belső ellenzék, aki mellőzöttsége ellenére sem hagyta ott pártját.

Most sem meri ezt egyből megtenni, legfeljebb csak tapogatózik. Ha úgy tetszik, most nem csak szóval fenyeget, hanem tettekkel is. De ez egyelőre akkor sem több fenyegetőzésnél.

Lépése mégis szinte példa nélküli az MSZP történetében. Hiszen Szili már láthatóan el tudja képzelni, hogy nem a párt az első, és hogy a párton kívül is létezhet élet.

Mi változott? Mit vél felismerni Szili Katalin?

Azt, hogy semmi garancia nincs arra, hogy az MSZP közép- vagy hosszútávon is a magyar politika meghatározó szereplője maradjon. Nem csak arról van szó, hogy a párt komoly vereséget szenvedett el, hanem arról is, hogy törzsszavazói lassú kihalása miatt akár teljesen el is tűnhet a politikai térképről. Az MSZP-ről már nehezen lehet elhinni, hogy a jövőben is képes lesz valamennyi releváns érdek megjelenítésére. Ezek után alapvető véleménykülönbség esetén már nem érdemes a párton belül maradni, hiszen közel sem biztos, hogy mindenkinek lesz hely és hogy mindenki meghallgatásra talál.

Szili az első fecske. De nyilvánvalóan nem az utolsó.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!