Csak lehetőséget kell teremteni a gyermeket amúgy is akaróknak, hogy a gyermekvállalást összeegyeztethessék a modern piaci Magyarország kihívásaival. Erre durván öt évünk van.

Vendégszerzőnk, Tory írása

A népességcsökkenés és az elöregedés nem teljesen új jelenség. A születésszám csökkenése korábban is fenyegetett, például a 30-as évek Nagy-Britanniájában. A trend tisztán látszott (akárcsak ma), és olyan komoly gondolkodók, mint John Maynard Keynes elemezték a népességcsökkenés hatását a brit gazdaságra (Some Economic Consequences of a Declining Population). Ez a népességcsökkenés azonban végül nem következett be. Sőt, népességcsökkenés helyett a brit baby boom jött.

Miért?

Mert a a brit kormány hatékony születésnövelő intézkedéseket tett. Igaz, véletlenül, a világháborús erőfeszítések keretein belül, de ezt tette. És ez nemcsak egy történelmi érdekesség. Ha megértjük a brit baby boom kiváltó okait, akkor megérthetjük a magyar közpolitika előtt álló lehetőségeket is. És ha akarjuk, akkor ezt a tudást fel is használhatjuk az előttünk álló demográfiai katasztrófa elkerüléséhez.

Kapcsolódó írásunk: Magyarország lakossága már 10 millió alatt

A 30-as évek brit közgondolkodása alapvetően helyesen ismerte fel, hogy a modern világ megnehezíti a gyermekvállalás feltételeit. Edin Charles elemzése (Twighlight of Parenthood) nagyjából jól leírja a mostani elemzések visszatérő megállapításait: A modern társadalomban sokkal később kezdenek el dolgozni a gyerekek, nagyobb oktatási és nevelési teher hárul a szülőkre. És nehezebb gyerekek mellett élvezni a modern civilizáció vívmányait, legyen szó színházról, étteremről vagy éppen vadvizi evezésről. Így aztán a leendő szülők inkább kevesebb gyermeket vállalnak.

Gyorsan adódik a következtetés, hogy megfelelő szabályozással - és akár állami szerepvállalással – a születésszám csökkenése kezelhető lenne. Hiszen az alapvető probléma a társadalom gazdagsága és fejlettsége – ám pontosan emiatt egyszersmind elégséges erőforrás állna rendelkezésre a gyermektelenséggel szemben. Hasonló érvek alapján támogatta például a már említett Keynes is a különféle pronatalista ösztönzőket.
De nem sok minden történt. Gazdasági válság volt, majd Anschluss, München és utána Lengyelország. A civilizáció túlélését, úgy tűnt, nem a hosszú távú demográfiai összeomlás, hanem a nagyon is rövid távú veszély, a náci agresszió fenyegeti.

A világháborús mozgósítás viszont nemcsak a demokratikus világot mentette meg. David Willetts, angol konzervatív gondolkodó és a jelenlegi Cameron-kabinet tagja, meggyőzően írja le (The Pinch) a háborús erőfeszítések demográfiai mellékhatásait. Az intézkedések három fő ponton változtatták meg a gyermeknevelés ösztönzőit:

1. A gyermekes katonák, a fiatal férfiak jelentős része, kereset- illetve zsoldkiegészítést kapott. Alapvető igazságosság (és a harci morál fenntartásának az igénye) motiválta az intézkedést, nem a gyermekszám növelése. De a mellékhatás egyértelmű volt: a katonaférfiak eggyel több okot találtak a gyermekvállaláshoz.

2. A háborús mozgósítás miatt a nők könnyen és egyszerűen munkához és megélhetéshez jutottak. Természetesen ezt sem a demográfia, hanem a hadianyagok iránti új keletű és nagyfokú érdeklődés motiválta. De így a nőknek is eggyel több okuk lett, ha gyermeket akartak.

3. A gyermekelhelyezés is nagyságrendileg javult. A motiváció természetesen megint a hadiipar részéről jött: nem akarták elveszíteni a kisgyermekes anyákat, megoldották hát a gyermekek óvodai elhelyezését. Csak a munkaerő felszabadítása miatt. Így viszont még a kisgyermekes nők is biztos munkához és biztonságos gyermekfelügyelethez jutottak.

Összefoglalva: mind a férfiak, mind a nők, mind a gyerekek számára kínált valamit a háborúzó Nagy Britannia, olyat, amit a világháború előtt nem tudott. De mindez talán nem lett volna elég a baby boomhoz.

Volt egy negyedik, talán döntő elem: a halasztási hatás. Sok nő (és férfi) akart gyermeket a '30-as években, akik ezt a nem megfelelő körülmények miatt egyre csak halasztgatták. Megvolt az akarat, a körülmények azonban nem voltak megfelelőek. Természetesen nem lehet a gyermekvállalást a végtelenségig halasztani, de a világháború idején ezen nők jelentős része még szülőképes korban volt. És a fenti három intézkedés hatására nemcsak az a korosztály vállalt gyereket, akik tipikusan a 20-as és 30-as években, hanem a kicsit idősebb halasztó korosztály is.

Ez a négy hatás együtt eredményezte a brit baby boom megindulását. És bár a háború után a férfiak nem katonáskodtak többet és a nők sem dolgoztak annyit a futószalag mellett, a folyamat nem ért véget. Ugyanis a társadalom és a jövendő szülők világképe is megváltozott. Jobban elfogadottabbá vált a több gyermek, és a brit baby boom még évtizedekig tartott, a technológiai fejlődés és a modern világ kihívásainak folyamatos növekedése ellenére is.

A brit példa nemcsak történelmi érdekesség, hanem nagyon is releváns Magyarország számára. A modern világ és a piacgazdaság kihívásai nagyon is hasonló válaszokat váltottak ki a mostani magyar és a történelmi brit lakosságban: alacsony a születésszám és a rengetegen halasztgatják a gyermekvállalást.

És mindkét esetben megvan még az akarat a több gyermek vállalására. A magyarok még most is átlagosan egy gyermekkel többet szeretnének, mint ami megszületik. Ha ezeknek a kívánt, de meg nem születő gyermekeknek csak egy kicsit több mint a fele mégis megszületne, már stabilizálódna a lakosságszám hosszú távon.

A három fenti brit intézkedés nyilván nem átültethető egy az egyben a mai Magyarországra. Mások a hagyományok és a modernitás kihívásai is változtak az elmúlt hatvan évben, és a konkrét intézkedésekről is még vitázni érdemes. De a brit történelmi példa világosan mutatja, hogy a hosszú távú trendek a gyermekszám terén igenis megváltoztathatóak. És senkit nem kell rávenni erőszakkal a gyermekvállalásra. Csak lehetőséget kell teremteni a gyermeket amúgy is akaróknak, hogy a gyermekvállalást összeegyeztethessék a modern piaci Magyarország kihívásaival.

Azonban a demográfiai fordulat lehetősége már csak nagyon rövid ideig áll fenn. Ha nincs nagyságrendi demográfiai fordulat a következő durván öt évben, akkor már nem a demográfiai katasztrófa elkerülése lehet a reális cél, hanem csak a következményeinek a mérséklése.

A demográfia lépések két fő okból is sűrgösek: egyfelől, a halasztás nem működik a végtelenségig. A 73-76-os nagylétszámú korosztály a következő öt év után kiesik a gyermekvállaló korból. A Ratkó-unokák sokan vannak, így ha őket eléri egy értelmes ösztönzőrendszer, akkor a gyermekszám nagyságrendileg megváltozik. Ha viszont nem sikerül őket elérni, akkor a későbbi generációknak sokkal nehezebb lesz ezeket a folyamatokat megfordítani.

Másfelől, a gyermekvállalási akarat, ha nem párosul gyermekvállalással, előbb-utóbb eltűnik. A gyermekek akarása és a gyermektelenség együtt kognitív disszonanciához vezet, ami nem kellemes. Ha akarsz gyereket, de mégsem lesz, akkor "béna, sikertelen alak vagy". És a legegyszerűbb kiút a kognitív disszonanciából az elvárásaink megváltoztatása. Ez már borzasztó gyorsan zajlik is: húsz év alatt megduplázódott azoknak a száma, akik szerint három gyermeket nevelni rossz. Előttünk a negatív példa: Németországban teljesen elfogadott a gyermektelenség és a nők jelentős része már nem is tervez gyermeket. Innen pedig már nagyon nehéz a kiút. Gyakorlatilag nincs hihető ösztönző, ami egy nőt vagy férfit rávenne a gyermekvállalásra akkor, ha egyébként már nem is akar gyermeket.

Összefoglalva, a népességcsökkenés és az elöregedés nem törvényszerű. Van kiút. A brit példa mutatja, hogy megfelelő, férfiakat, nőket és gyermekeket egyaránt elérő lépések együtt hatnak a gyermekvállalásra. A hatás különösen erős lehet, mint a brit baby boom, ha ráadásul viszonylag nagy elhalasztott gyermekvállalási akarat van a társadalomban. Ezek a feltételek itt és most fennállnak Magyarországon. De nem sokáig.

Élünk a lehetőséggel?

A szerző blogja: tory.hu

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!