Még mindig nem értették meg, hogy amire szüksége lenne az országnak, az egy világos és világosan elmondott gazdasági stratégia, amely mögött hazai és külföldi szövetségeseket is fel lehet sorakoztatni. (Fotó: Kovács Attila/Index)

Valószínűleg nem csak mi lepődtünk meg a Nemzetgazdasági Minisztérium által a múlt hét végén kiadott közleményen. Eszerint az IMF-nek önkritikát kellene gyakorolnia a „2010-es költségvetéssel kapcsolatban”, mert vagy nem ismerték fel, vagy nem hívták fel rá a figyelmet a 2009-es év végén, hogy a 2010-es büdzsé tarthatatlan, és Matolcsy György szerint Matolcsy György beavatkozása nélkül 7% körüli hiány keletkezett volna.

A tények

Kezdjük a tényekkel: a 2010-es költségvetés valóban nem hozta volna a Bajnai-kormány által előre tervezett hiányt, ugyanakkor semmilyen, számokkal is alátámasztott elemzés nem került egyelőre napvilágra azzal kapcsolatban, hogy az Orbán-kormány nyári intézkedései nélkül a hiány akár csak megközelítette volna a 7%-ot. Sőt, a Varga Mihály-féle „csontvázkereső-bizottság” körülbelül 1 százalékpontos eltérésről beszélt (ez 4,8%-os GDP arányos hiánynak felel meg). Ezt támasztja alá továbbá az is, hogy a kormány júniusi „29 pontja” a költségvetés szempontjából csak egyetlen jelentősebb intézkedést eredményezett, a rendkívüli bankadót. Ez kevesebb mint 1 százalékponttal javított a költségvetés egyenlegén, utóbbi pedig végül 3,8% körül alakult.

Ez azonban nem újdonság senkinek, még Matolcsy Györgynek sem. Meggyőződésünk, hogy ő is tisztában van vele, hogy üres kommunikációs petárdákat ereget csak.

Önkritikát várunk az IMF-től

2008 után egy sor politikus, nemzetközi pénzügyi szervezet és hitelminősítő intézet hitelessége kérdőjeleződött meg, amikor nem fedezték fel a nemzetközi pénzügyi szabályozás hiányosságait és nem jelezték előre időben a pénzügyi válságot. Közlemény.

Köztük találjuk a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) is, amelynek egyébként különös felelőssége van a nemzetközi pénzügyi rendszer stabilitásának megteremtésében.

A Valutaalap részéről Magyarország esetében indokolt lenne némi szerénység, hiszen 2009 második félévében – a 2010. évi költségvetés készítésének idején – nem hívták fel a figyelmet arra, hogy a 2010-es költségvetés hamis számokra épül.

Nem vették észre, vagy nem merték nyilvánosságra hozni azokat a tényeket, amelyek arra utaltak, hogy a bevételi oldalt felül, a kiadási oldalt pedig alultervezték. Az IMF 2009 második félévétől 2010 végéig ezzel a szakmai hibasorozattal nem nézett szembe.

2010 végére mindenki számára világossá vált, hogy a költségvetési számok meghamisítása miatt az államháztartási hiány 3,8 százalék helyett 7 százalék felett lett volna. Erről sem korábban, sem ebben a jelentésben az IMF nem tesz említést. Vagyis amennyire a Valutaalap pozitív szerepet játszott a magyar pénzügyi mentőcsomag kidolgozásában, a 2010-es költségvetés számainak megítélésében éppen olyannyira nem állt a helyzet magaslatán.

Mindezek alapján az IMF részvényeseként azt várjuk el, hogy a Valutaalap 2010-es költségvetéssel kapcsolatban gyakoroljon önkritikát.

A 2010-es költségvetéssel kapcsolatban az IMF jelentése most azt állítja, hogy a tervezett 3,8 százalék helyett a 2010-es büdzsé hiánya 4 százalékos lehet. Ezt az állítást cáfolja az a január elején nyilvánosságra hozott adat, miszerint az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli 2010 évi pénzforgalmi hiányának alakulása – 3,2 százalék. Így a kormányzati szektor uniós módszertan (ESA’95) szerinti hiánycélja a GDP 3,8 százaléka a várakozásoknak megfelelően teljesülni fog.

Az IMF a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolását „de facto államosításnak” nevezi. Ezzel szemben az állami nyugdíjrendszerbe a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok 97 százaléka lépett vissza. Miután ez az emberek szabad döntése alapján történt, ezért ez semmiképpen nem nevezhető államosításnak.

Az IMF a Költségvetési Tanács már bekövetkezett és a Monetáris Tanács várható átalakítását úgy állítja be, mintha a magyar kormány azok gyengítésére törekedne. Ezzel szemben a Költségvetési Tanács számára példátlanul széles jogkört ad azzal, hogy biztosítja számára a költségvetés előzetes hitelességi vizsgálatát. A Monetáris Tanács tagjainak kinevezését szabályozó törvénymódosítás pedig az Európai Uniós gyakorlathoz közelít, azzal, hogy a kormány az MNB vezetését ellátó Monetáris Tanács tagjainak megválasztását a Parlament jogává teszi.

Ugyanakkor egyetértünk azzal, hogy a 2013-14-es középtávú pénzügyi egyensúlyt strukturális reformokkal kell beállítani. Ezt célozza a magyar kormány február végén bejelentésre kerülő stabilitási programja is.

(Nemzetgazdasági Minisztérium, 2011.02.04.)

Akkor mire fel ez a stílus?

Ez pedig még érdekesebbé teszi azt a kérdést, hogy vajon miért érzi ennyire fontosnak a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy ezt a vádat ilyen hihetetlen stílusban dörgölje az IMF orra alá és tudassa a nagyvilággal. Talán mondani sem kell, hogy a többi uniós országhoz hasonlóan a magyar állam intézményeire sem jellemző, bár nem példa nélküli ez a krakéler stílus. Szerintünk nem egyszerűen egy egyébként jól érzékelhető frusztráció kivetüléséről van szó, és nem is valamiféle, a kommunikációs osztálytól származó magánkezdeményezésről. Hanem sokkal inkább arról, hogy a kormányzat tényleg azt gondolja, hogy a magyar választók nagy része szereti ezt a kurucos, asztalra csapós-ostorcsattogtatós viselkedést. Azt, hogy a magyar kormány utasítja rendre a világot, és mondja meg nemzetközi intézményeknek, hogy hol a helyük.

Úgy is mondhatjuk, hogy ez ismét csak egy amolyan hazai fogyasztásra szánt nyilatkozat volt. (Ráadásul még annak is szörnyű. A nyilvános önkritika gyakorlására való felszólítás ugyanis rettentően bántja mindenkinek a fülét, aki tudja, hogy ez mikor is volt divatos, és milyen gondolkodásmódot tükrözött.)

Ajánlott írásunk: Mi a bajuk Matolcsyval?

A politika és a kommunikáció konvergenciája

Ez a „csak” kommunikáció azonban puszta illúzió. A politika tartalma és kommunikációja nem választható el egymástól, egy tömegdemokráciában ugyanis a politikai kommunikáció nagyon hamar kijelöli a maga kényszerpályáit, melyek aztán meghatározzák a tényleges politikai döntések mozgásterét.

Hiába nyilatkozik a miniszterelnök a Wall Street Journalnak józanul és osztja meg előzetesen az NGM a februári terveit az IMF-fel, ha a kormány a hazai választóknak egy teljesen más üzenetet próbál meg közvetíteni. Ha utóbbiaknak folyton azt sugallja, hogy az IMF és külföldi nagyvállalatok a magyar prosperitás ellenségei, akkor minden nekik tett esetleges engedmény a belpolitikai vereség rémét vetíti majd előre, ezért aztán elfogadhatatlan lesz. A másik oldalon – a hazánkkal foglalkozó külföldiek szemében – pedig tovább erősíti a világot és annak szabályait nem igazán ismerő gazdasági vezetés benyomását, és ezzel csökkenti saját hitelességét. Az NGM nyilatkozata tehát nagyon rövid távon és minimálisan akár erősítheti is a kormány honi támogatottságát, de már néhány hónapos perspektívában is teljesen feleslegesen szűkíti annak egyébként is csekély gazdasági mozgásterét.

Egy nyilatkozat, bármilyen bumfordi is, természetesen nem a világ. Az üzenete azonban nagyon is aggasztó. Úgy tűnik, az NGM még mindig nem értette meg, hogy amire szüksége lenne az országnak, az egy világos és világosan elmondott gazdasági stratégia, amely mögött hazai és külföldi szövetségeseket is fel lehet sorakoztatni. Tényleg le kellene állni az üres odamondogatással.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!