A Matolcsy által előrejelzett adatok azt feltételezik, hogy Magyarország gazdasága az elkövetkezendő években 4% feletti (a miniszter szerint akár 6% körüli) ütemben fog növekedni. Nem fog. (Fotó: Index)
Tegnap végre elérkezett a nap, amikor háromnegyed évvel a választások után végre megismerkedhettünk a Fidesz-kormány gazdasági terveivel. A Véleményvezér szerint azonban még mindig csak egy első vázlatot kaptunk. Az elmondottak ugyanis annyira kidolgozatlanok, hogy az elkövetkező hónapokban, továbbá a jövő évi költségvetés tervezése kapcsán minden bizonnyal jelentős korrekcióra fognak még szorulni.
Könnyen lehet, a végén rá se nagyon fogunk ismerni a reformcsomagra.
Előzmények:
Februári reformok - elvitte a cica?
Orbán Viktor nem Winston Churchill
Néhány szó a megvalósíthatóságról
A Matolcsy György által bejelentett intézkedések közül jelentősebb erőfeszítések nélkül végrehajtható a bankadó meghosszabbítása, a korengedményes nyugdíjazás megszüntetése, továbbá a társasági adó csökkentésének be nem vezetése.
Ezekkel szemben óriási munka lesz akárcsak előkészíteni is a következő lépéseket: a rokkantnyugdíj-jogosultság felülvizsgálatát, az alapfokú oktatási rendszer állami tulajdonba vételét, a foglalkoztatás-ösztönzést célzó juttatás-csökkentéseket és az elektromos útdíjszedő rendszert. Ezek mindegyike nagyon jól hangzik, de az elsőnek, a harmadiknak és a negyedinek már nekifutottak más kormányok is, mégsem sikerült a várt eredményeket produkálni. Valamennyiükre igaz ugyanis, hogy olyan komplex területeket érintenek, melyeken bármilyen lépésnek tucatnyi szándékolatlan következménye van, mindezeket pedig a lerohasztott magyar államigazgatás notóriusan rugalmatlanul kezeli.
Amíg tehát nem látjuk a részletes megvalósítási terveket, a konkrét törvényeket és utasításokat, addig még csak nem is sejthetjük, hogy a kormánynak valóban jó ötletei és elképzelései vannak, vagy a nemzetgazdasági miniszter csak blöfföl.
A gyógyszerkasszára és a rezsi befagyasztására vonatkozó tervek pedig egyszerűen komolytalanok. Az egészségügy egy olyan átfogó és részérdekek által mégis elképesztő módon szétforgácsolt rendszer, ahol az ilyen direktívaszerű rendelkezéseket teljesen rutinszerűen játsszák ki a szereplők – mint ahogyan tették a rengeteg hasonló korábbi terv esetében is. Ha pedig a rezsi szintjét akarja befagyasztani a kormány, akkor a világpiaci áremelkedések terheit előbb-utóbb a költségvetésnek kell átvállalnia, ami természetesen teljesen aláásná az egész Széll Kálmán-tervet.
Még egy bibi
Az a gyanúnk, hogy nem csak arról van szó, hogy nem sikerült a miniszteri Excel-tábla eredményeit részletes intézkedési tervre lefordítani, hanem valószínűleg maga a tábla sem állt még össze rendesen.
A Matolcsy által előrejelzett GDP-arányos költségvetési és adóssági adatok ugyanis azt feltételezik, hogy Magyarország gazdasága az elkövetkező években 4% feletti (a miniszter szerint akár 6% körüli) ütemben fog növekedni. Nem fog. Méghozzá a Széll Kálmán-terv miatt nem. A bejelentett intézkedések ugyanis mind kínálati (értsd hitelkínálati), mind keresleti oldalról vissza fogják fogni a beruházásokat, miközben a hazai fogyasztásra is jelentős terhet raknak.
Matolcsy miniszter úrnak jól ismert szokása, hogy a reálisan elvárható szintnél lényegesen magasabb gazdasági növekedést jelez előre – így volt ez már 1998-ban, sőt 1990-ben is. Ettől azonban még a valóság nem fog megváltozni, és a kormány a most bejelentett intézkedéseivel nem fog tudni közelebb kerülni deklarált céljaihoz.
Most akkor mi lesz?
A Véleményvezér szerint az elkövetkező napokban egyre több szereplő számára válik majd nyilvánvalóvá, hogy a kormány gazdasági csomagja jó, ha félkész állapotban van. Idehaza elképesztő intenzitású lobbizás indul majd be, miközben a kérdőjelek szaporodásával tovább fog erodálódni a külföldi hitelességünk. Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy ez még mindig nem a felfelé vezető út.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!
Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.