Túl sok mindennel foglalkozik, túl sok mindent próbál meg szabályozni, és túlságosan is a 2010-es évek elejének gondolkodását akarja konzerválni.
Hosszú várakozás után tegnap végre megismerhettük az új alkotmány tervezetének szövegét. A Véleményvezérnek a részletek egy jó része egyenként tetszik benne, ami viszont alapvetően nem tetszik, hogy túl sok a részlet. Ezen tervezet alapján az új alkotmány túl sok mindent akar szabályozni és előírni ahhoz, hogy valóban tartós alaptörvény lehessen.
A preambulum – kissé fideszes
A 28 oldalas anyagot átolvasva sok jó és támogatható újdonságot találtunk. Jónak tűnik az alkotmánytervezet szerkezete és felépítése, illetve az, hogy számos kényes szimbolikus téma a preambulumba (vagyis a "Nemzeti Hitvallásba"), nem pedig magának az Alkotmánynak a törzsszövegébe került. Az Alkotmány hosszú tavú elfogadottsága szempontjából okos húzás továbbá, hogy utóbbi kérdésekben többször kifejezetten jó kompromisszum (pl. Isten vagy a Szent Korona-tan említése) született – persze, rosszindulatú olvasatban ezt megalkuvásnak is nevezhetjük.
De még így is messze a preambulum tűnik az egész készülő alkotmány leggyengébb részének. Egyrészt nem lehet nem észrevenni benne a Fidesz politikai nyilatkozataként és hitvallásaként elfogadott Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatában (NENYI) is felbukkanó több elemet (ld. Mi, Magyarország polgárai készen állunk arra, hogy országunk rendjét a nemzet együttműködésére alapítsuk). Kifejezetten ízléstelen lehet sokak számára, hogy „Nemzeti Hitvallás/ Nemzeti Nyilatkozat” (ez majd még eldől) néven az egész ország alkotmányában egy politikai párt kommunikációs paneljei köszönnek vissza. Ez ugyanis átlátszó és olcsó kísérlet a Fidesz tavalyi, egyértelműen sikertelennek tűnő „rendszeralapító” retorikájának feltámasztására és bebetonozására. Persze az sem kizárt, hogy a kommunikációs csapat egyszerűen csak a saját maga igazolására (és dicsőségére) akarta mindezt a szövegbe becsempészni.
Az Alkotmány – túl hosszú, túl részletes
Maga a törzsszöveg nekünk első olvasatban tetszett, azzal csak két fontosabb problémánk akad. Az első, hogy az egész alkotmány aránytalanul hosszú. A másik, hogy az állammal foglalkozó részre ez hatványozottan igaz.
Ez az alkotmánytervezet ugyanis túl sok mindennel foglalkozik, túl sok mindent próbál meg szabályozni, és túlságosan is a 2010-es évek elejének gondolkodását akarja konzerválni. Ez pedig szükségszerűen korlátozni fogja az élettartamát. Pár év múlva ugyanis nemcsak a Fidesz 2010-es győzelmének retorikai maradványai lehetnek majd teljesen idejétmúltak, hanem mondjuk azok az alkotmányba bebetonozott gazdaságpolitikai irányelvek is (pl. a nyugdíjrendszer felépítése), melyek 2010-ben kényszerből és különféle eseti alkuk eredményeképpen alakultak ki. Az ilyen pontok miatt ez a tervezet zavaróan saját korának terméke, így viszont igen hamar aktualitását veszítheti és anakronisztikussá válhat.
De furcsa az is, hogy miért próbál egy alkotmány gyakorlatilag használati útmutatót nyújtani a különféle háborús helyzetek kezelésére. És miért van szükség az állam szinte minden jelentősebb szervezeti egységének az alkotmányban való említésére? Egyszerűen nem indokolt, hogy az alkotmány kétharmadát a magyar állam „szervezeti és működési szabályzata” foglalja el. Ráadásul, ha a magyar államszervezet jelenlegi sajátosságait próbálják a jövőre is ráerőltetni, sokkal rugalmatlanabbá teszik ezt az egyébként is lomha intézményt.
Karcsúsítani!
Az alkotmányozóknak be kellene látniuk, minél kiterjedtebbek vagy specifikusabbak a szabályok, annál rövidebb életű lesz az új alkotmány. Örülnénk tehát, ha a tegnap nyilvánosságra hozott tervezetet az elkövetkező napokban jelentősen megkurtítanák, továbbá, ha a preambulumot megtisztítanák a kommunikációs csapat kedvenc szlogenjeitől. Ez a tervezet így olyan, mint a tehetséges újságíró első nagyobb lélegzetű cikke: alapvetően jó az alapanyag, de ráférne egy szigorú szerkesztés.
Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!
Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.