Véleményvezér

Esnek a tőzsdék, 258 felett a frank, bajban az önkormányzatok. Most jönne jól az IMF hitel lehetősége, most üt vissza a bankadó. Az 1929-33-as világválság idején is az 1932-ben tetőző, bankcsődöket hozó szakasz volt a pusztítóbb.

2009 eleje óta nem volt olyan felfordulás a világ tőke- és pénzpiacain, mint tegnap. Ennek a nagy viharnak a szele pedig Magyarországot is elérte. Az a gyanúnk, hogy ez csak a kezdet, és meglehetősen sok negatív meglepetés vár még ránk majd az ősz folyamán. Aki most izgul, annak annyit tudunk mondani: sajnos igaza van, lehet miért izgulni.

Ajánlott írásunk: Egyre drágább a Széll Kálmán-terv

Bizakodtunk

Egészen egy héttel ezelőttig a válság kapcsán az volt a közkeletű vélekedés, hogy köszönhetően a rövid távú deflációs és recessziós nyomások agresszív kezelésének (értsd: fékevesztett pénznyomtatás), az amerikai gazdaságot sikerül a várakozásokhoz képest gyorsan kiemelni a recessziós területből. Az ezzel kapcsolatos növekedési remények pedig kivetítődtek az eurózónára is, hiába látta mindenki, hogy az Európai Unió csak borzasztó lassan és nyögvenyelősen birkózik meg a válsággal. Az volt a közvélekedés, hogy az igazán nagy államokat nem érheti baj.

Gazdasági értelemben kevés olyan békésnek tűnő hely volt ezen időszak alatt, mint Magyarország. A magánnyugdíjpénzek elképesztő einstandja és a Széll Kálmán-tervnek nevezett megszorítócsomag együttes hatásaként Magyarország kezelte rövid távú problémáit. Bár a növekedés miatt nagyon is volt okunk aggodalomra, de úgy tűnt, a német ipar húzóereje biztosítani fogja, hogy valamekkora növekedés még nálunk is legyen.

...egészen a múlt hétig

A múlt hét azonban jónéhány nagy pofont adott mindannyiunknak. Először is kiderült, hogy az előző egy évre vonatkozó amerikai növekedési adatok hibásak voltak, és a vonatkozó gazdasági expanzió lényegesen alacsonyabb szintűnek bizonyult, mint azt feltételeztük. Mindehhez jött még az amerikai politikai elit csúfos kudarcát hozó adósságplafon-vita, amelyik gyakorlatilag mindenkit biztosított afelől, hogy okos gazdaságpolitikára az USA részéről egyelőre nem számíthatunk.

Nyilván nem függetlenül ezektől az eseményektől a pénzpiaci szereplők ezen a héten kezdték el súlyának megfelelően kezelni a spanyol és olasz adósságproblémákat. A feltételezettnél lényegesen lassabb amerikai növekedési adatok ugyanis ijesztően alacsony világgazdasági össznövekedést vetítenek előre. Mivel soha nem az adósság abszolút szintje, hanem az adósság és az adósság fizetését lehetővé tevő gazdasági növekedés kombinációja határozza meg egy adósságpálya fenntarthatóságát, a friss adatok az eleve recesszió-környékén bóklászó olasz és spanyol gazdaságokra kivetítve már fenntarthatatlan adósságállományt mutattak.

Hirtelen tehát mindenki szembesült azzal, hogy a válságnak nincsen vége, sőt lehet, hogy csak most jön a java. Érdemes felidézni, hogy az 1929-33-as nagy gazdasági világválság idején sem az első kör, hanem az 1932-ben tetőző, bankcsődök lavináját hozó szakasz volt a pusztítóbb.

Mit jelent ez Magyarországnak?

Az elmúlt egy hét tehát drámaian megváltoztatta Magyarország világgazdasági környezetét. A svájci frank tegnap már 258 forint felett járt, ezzel pedig nemcsak magánszemélyek adósságállománya került még nagyobb veszélybe, hanem, mint azt a múlt héten szintén megtudhattuk, az önkormányzati szektor egy kézzelfogható része is. Talán mondanunk sem kell, hogy ennek nagyon közvetlen hatása lesz a magyar bankszektorra is.

A világgazdaság növekedésével kapcsolatos borúsabb kilátások ráadásul közvetlenül foghatják vissza a jelenleg a magyar gazdaság egyetlen növekedni képes részének számító exportszektort. Vagyis csakúgy, mint az összes többi országnál, az így kialakuló alacsonyabb növekedési szint az adósságpálya fenntarthatóságának újraszámolását fogja igényelni Magyarországon is.

Milyen szerepe van a magyar kormánynak?

A magyar kormány korábbi gazdaságpolitikai ügyetlenkedése és voluntarizmusa pedig egy ilyen nyugtalan környezetben sokszorosan visszaüthet.

Hiszen pontosan ez az a környezet, ahol az IMF készenléti hitelének lehetősége (akár lehívás nélkül is!) biztonsági hálót feszíthetne ki az ország alá. És ez az a helyzet, amikor a bankok sarcolása hirtelen borzasztóan drágává válik és visszafelé sül el: senki még csak ne is álmodjon arról, hogy a magyar bankok bármilyen komoly belföldi növekedést finanszíroznának a következő években.

Egy olyan világban tehát, ahol minden ennyire kiszámíthatatlan, különösen rosszul jön, ha a kormány legalább még egyszer ekkora mértékű kiszámíthatatlanságot visz gazdaságpolitikájával a rendszerbe. Természetesen lehet, hogy egyetlen általunk felsorolt kockázati tényező sem realizálódik – mindig történhet váratlan esemény a világban, így pozitív esemény is, amire nem lehet felkészülni. De sajnos alapállásban a kilátások sokkal-sokkal csúnyábbnak tűnnek, mint egy hete.  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!