Véleményvezér

vv

Mi teljesül Orbán Viktor legfőbb ígéretéből?

2011.08.17. I 0 komment I Címkék: fidesz munkahely kozmunka allam

Lesz-e egymillió új munkahely? A közmunkaprogram a csodafegyver? Hogyan állhatnak munkába az anyák? Ezt írtuk a munkahelyteremtésről. (Fotó: minap.hu)

A Véleményvezér nyári szünetet tart augusztus végéig, de addig is minden hétköznap összegyűjtjük, hogy egy-egy fontosabb témáról mit írtunk 2011-ben. Most a munkahelyteremtésről szóló írásainkból szemléztünk. 


1. 
Egymillió új munkahely: mit tehet a Fidesz?

"A beruházáshoz tőke kell. Azt viszont nagyon gyakran szeretjük elfelejteni, hogy a tőke nem a fán terem. Tőkét vagy egy ország félretett megtakarításai teremtenek, vagy pedig külföldről lehet behozni. Más választás nincs. Ha tehát azt szeretnénk, hogy ha nem is egy millió, de jelentősen több munkahely teremtődjön Magyarországon az elkövetkezendő pár évben, akkor vagy nagyobb megtakarításra kell ösztönözni az országot, vagy több külföldi pénzt kell idevonzani. Az első opcióra a magyar politikai elitnek szemmel láthatóan nincsen gyomra. Ez ugyanis a fogyasztásnak, vagyis a magyar népesség napi szintű költésének a Széll Kálmán-tervben eltervezettnél drámaian nagyobb csökkenését jelentené. A külföldi tőke behozatala pedig két dolgot jelenthet. Vagy külföldi vállalatokat (vagy éppen bankokat) ösztönzünk különféle módokon arra, hogy Magyarországra hozzák a pénzüket, vagy a magyar állam további külföldi eladósodásával finanszírozunk munkahelyek tízezreit létrehozó nagy állami beruházásokat."


2. Közmunka: a Fidesz-kormány csodafegyvere?

"Úgy tűnik, legalábbis a kommunikáció szintjén, hogy a kormány a közmunkát tekinti a munkahelyteremtés csodafegyverének. A probléma ezzel csak az, hogy a közmunka nem úgy munka, mint a többi. Ez ugyanis egyfajta kényszerfoglalkoztatás, ahol még csak álmodni sem lehet a munkaerő hatékony alkalmazásáról. Természetesen a foglalkoztatottsági statisztikákat lehet javítani a közmunkával, de ettől az ország gazdasági teljesítménye biztosan nem fog érezhetően javulni. Ráadásul a közmunkás sem fogja magát megbecsült munkavállalónak tekinteni, nem fogja azt gondolni, hogy neki bizony most valódi munkahelye van."


3. Könnyebb kirúgások, több munkahely: kinek az oldalán áll a Fidesz?

"Bár az új Munka törvénykönyve tervezetét fontos lépésnek tartjuk, úgy látjuk, hogy a kormány ismét belefutott abba a problémába, ami már az elmúlt egy évben is rengeteg kárt okozott: a kommunikáció és a tettek ellentmondanak egymásnak, sőt gyakran az egyik lépés a másik lépésnek is. A Fidesz ugyanis többek között azzal az ígérettel került kormányra, hogy a tulajdonosokat és a munkavállalókat fogja megvédeni. Ezt követően az előbbi csoporttól elvették a magánnyugdíjpénztári megtakarításaikat, az utóbbi csoport pedig hamarosan megkaphatja az új munkaügyi szabályokat. És teszi mindezt úgy a kormány, hogy nemrég a Szociális Konzultáció során egymillióan támogatták a Fidesznek azt a javaslatát, hogy be kell vezetni a védett kor intézményét."


4. Egykulcsos adó és kevesebb munkahely: Rogán a kormány ellen?

"Úgy tűnik, Rogán Antal a fejébe vette, hogy megtorpedózza a kormány legfőbb gazdaságpolitikai célkitűzéseit. Ha a fene fenét eszik is, ő bizony akkor is megpróbálja rosszabb helyzetbe hozni a kormányt a 2014-es választásokra. Máshogyan ugyanis nehéz értelmezni azt a javaslatát, amely az állami forrásoktól és megrendelésektől való eltiltással szankcionálná azokat a vállalkozásokat, amelyek nem kompenzálják a bruttó 300 000 forint alatti fizetésűeknek az új adószabályok miatti bércsökkenését."


5. Demográfia: anyák, cigányok, határon túliak

"A tényeket nem igazán lehet vitatni. Magyarország népessége már évtizedek óta csökken, ráadásul ezzel párhuzamosan jelentős elöregedésnek is tanúi vagyunk. A jelenlegi nyugdíj- és szociális rendszerünk arra épül, hogy a fiatalok, munkaképes korúak lényegesen többen vannak, mint az idősek. A jelenlegi trendek folytatódása mellett azonban a két csoport 20 éven belül hasonló méretű lesz, de a rendszer még ezen szimbolikus pont elérése előtt fenntarthatatlanná fog válni. Több százmilliárd kell bölcsődékre, az anyák munkába állítására, a cigány gyerekek integrációjára. Vagy dönthetünk: a határon túli magyarokat kívánjuk szülőföldjük elhagyására ösztönözni, vagy inkább idegen népek bevándorlóival pótoljuk saját meg nem született gyerekeink munkaerejét?" 


Szerinted 2014-re sikerül-e időarányosan teljesíteni az egymillió új munkahely ígéretét?


Ha szereted az írásainkat, támogass minket a Goldenblogon!

...és kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása