Az állítólagos jobboldali párt, a Fidesz semmibe veszi a rendszerváltozás egyik legnagyobb vívmányát, a magántulajdonhoz való jogot. Szomorú leírni, de igaz, hogy a kommunisták utódpártja legalább nem államosított. (Fotó: MTI)
Ha eddig bármi kétségünk is lett volna afelől, hogy ennek a kormánynak alapvetően minden ügy egyszerű hatalmi kérdés, tegnaptól már bizonyosan nincsen. A magánnyugdíjpénztárak második államosítása egyértelművé teszi, hogy jog, meggyőződés és jóízlés sem korlátozza a miniszterelnököt, ha arról van szó, hogy a fülkeforradalmát kell védelmeznie.
Ajánlott írásunk: A Fidesz állama: abszurd adóállam
Mi történt?
Matolcsy György tegnap bejelentette, hogy 2012-től fogva a megmaradt 100 ezer magánnyugdíjpénztári tag befizetései nem saját számlájukra érkeznének, hanem az államkasszába. A korábbi intézkedés ideiglenes jelleggel a 2010/11-es rendkívüli helyzetre való hivatkozással tette ugyanezt – most ez vált permanenssé.
Pár órával később aztán megtudtuk, hogy az új szabályt bejelentő miniszter „rosszul tudta”: a magánnyugdíjpénztári járulékokat nem átcsoportosítják, hanem megszüntetik. Az ezek helyébe lépő járuléknak a nevében pedig már bizonyosan nem szerepel majd a „magán” szó. Természetesen ezen pár óra alatt semmi más nem történt, mint az, hogy a kormányzat részéről valakinek csak eszébe jutott, hogy az átcsoportosítást még a mostani, egyébként szánalmasan gyávának bizonyuló Alkotmánybíróság is megfúrhatja.
De miért megint a manyup?
Arról van szó, hogy 2012-re a forradalmi gazdaságpolitika teljes bukásának eredményeképpen óriási megszorításokra lesz szükség a költségvetési célok tartásához. Az elmúlt 16 hónapban a Fidesztől elfordult támogatóik mintegy fele. 2012-ben, mint minden politikai párt hasonló helyzetben, arra fognak törekedni, hogy a jövő évi megszorítások miatt ne veszítsék el még azokat is, akik eddig kitartottak mellettük. Ez a feladat azért nagyon nehéz, mert a legtöbb költségvetési kiadást éppen azoknál lehetne vágni, akiket az elmúlt másfél évben a kormány még nem idegenített el magától.
Természetesen elsősorban a nyugdíjasokról van szó, akiket a Fidesz Horn Gyulát és Gyurcsány Ferencet megszégyenítő módon hordoz a tenyerén. Nekik pár hete még egyszeri 8%-os extra kifizetésre is futotta, nem is beszélve Orbán Viktor személyes leveléről. Ebből a logikából az is következik, hogy a kormány érdeke az, hogy főként azok járjanak rosszul 2012-ben, akik már bizonyosan nem támogatnák a Fideszt a következő választásokon. A magánnyugdíjpénztáraknál maradók pedig az egyik leghomogénebb, és valószínűleg legelszántabb Fidesz-ellenes választói csoportot alkotják.
Ez a logika önmagában tehát érthető, ilyen a demokratikus politika természete. Annak gyakorlatba ültetésével azonban komoly gondok akadnak.
Elárulták a támogatóikat
A kormány ezzel a lépésével kétszeresen is szembeköpi saját magát.
Egyszer azért, mert korábban éppen azt állították, hogy az emberek szabad akaratuk szerint dönthettek, hogy maradnak-e egy magánnyugdíjpénztárnál, vagy inkább az állami nyugdíjat választják. És mivel övék volt a döntés szabadsága, szó nincs erőszakos államosításról – hangzott a kormányzati érvelés. Ehhez képest a tegnapi bejelentés egyszerűen azt jelenti, hogy mégsem tartják tiszteletben azok szabad választását, akik a maradásra voksoltak. Ez pedig utólagos beismerése annak, hogy arcátlan einstandról volt szó már tavaly is.
Másrészt azért köpi magát szembe a kormány, mert ezt a kétszeri államosítást egy magát jobboldalinak tartó (vagyis elviekben szabadság- és magántulajdon-párti) politikai formáció hajtja végre. Ha úgy tetszik, ez a párt mára teljesen kivetkőzött egykori önmagából: elárulta és elhagyta azokat, akik korábban ezen vállalt értékeik miatt támogatták őket.
Sőt még ennél is többről van szó. Nemcsak egy pártról szól a történet, amelyik sutba vágta értékeit, és nemcsak egy kormányról, amelyik becsapott és kifosztott százezer magánnyugdíjpénztári tagot. Hanem arról az Alkotmánybíróságról is, amelyik ahelyett, hogy az alkotmányos alapjogok őre lenne, valamilyen „rejtélyes” okból hallgatásával asszisztál a jogtiprásokhoz.
Mint a kommunisták
A megcélzott szavazók tekintetében mostanra az Orbán-kormány nem sokban különbözik a korábbi MSZP-kormányoktól. Szent tehénnek tekintik a nyugdíjasokat, sarcolják a vállalkozókat, elidegenítik maguktól a középrétegeket. Szomorú leírni, de mégis igaz, hogy a kommunisták utódpártja mindeközben legalább a magántulajdont tiszteletben tartotta és nem államosított. Az állítólagos jobboldali párt azonban saját rövid távú hatalmi érdekei miatt semmibe veszi a rendszerváltozás egyik legnagyobb vívmányát, a magántulajdonhoz való jogot.
Olvasd el ezt is: Ezért csinálnak mindent
Milyen ironikus, hogy 1990-ben éppen azért kergettük el a kommunistákat, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő!
Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!
Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.