Véleményvezér

vv

Kövér László begurult és megint nincs igaza

2013.05.08. I 1 komment I Címkék: fidesz demokracia kover laszlo

loptok.jpgEgy képviselőnek már 1848 előtt is joga volt szabadon elmondania a véleményét az Országgyűlésben. Kövér most az egyik legősibb jogot korlátozza, és valószínűleg fogalma sincs róla, mit csinál, de még azt is elfelejti, ő és fideszes társai hogy viselkedtek korábban.

Állítólag Churchill mondta, hogy „aki egészen fiatalon nem baloldali, érett felnőttkorára nem liberális, és idősen nem konzervatív, az nézesse meg magát pszichiáterrel". Nos, Kövér László házelnök legutóbbi döntése, mellyel kimagaslóan magas bírságot szabott ki két PM-es képviselőre, mert azok „loptok, csaltok, hazudtok" feliratú transzparenst vittek be a trafikmutyi-botrány kapcsán a Parlament üléstermében, egészen biztosan mutatja, hogy valami nagyon nincs rendben a Fidesz vezetőinek felfogásával.

Ajánlott írásunk: A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya

Az egyik legősibb jog

Biztosan sokaknak feltűnt, akik tanultak gimnáziumban történelmet, hogy az 1848-as márciusi 12 pont első pontja sajtószabadságot követelt és nem szólásszabadságot. Aki azt gondolja, erre az a magyarázat, hogy a szólásszabadság a sajtószabadságnál is nagyobb, túl nagy követelés lett volna, az igencsak téved. A valós ok az, hogy Magyarországon 1848 előtt is volt már szólásszabadság, ezért nem is követelték. Legalábbis úgy volt szólásszabadság, ahogy akkor értették: hogy egy képviselő szabadon mondhassa el a véleményét az Országgyűlésben.

Ez a szólásszabadság gyökere, ami egészen az angol Bill of Rights-ig megy vissza, mely pedig azt követelte meg, hogy a képviselők következmények nélkül nyilváníthassanak véleményt. Röviden tehát az egyik legősibb jogról beszélünk.

A magyar házelnök szerint azonban ne csináljunk cirkuszt az Országházból, a képviselők viselkedjenek rendesen, és akkor és úgy mondják el a véleményüket, amikor és ahogy – szerinte – a Házszabály rendeli. Ezért szabott ki most példásan magas büntetést a két PM-es renitensre.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

A Fideszt sem büntette meg senki

Ez a magyarázat nagyon szépen és nemesen is hangzik, azonban a politikai élet nem ilyen. Sem külföldön, sem itthon. Kövér László is pontosan emlékszik, amikor például az első szabadon választott parlament eskütételére a Fidesz-frakció több tagja polgárpukkasztásból farmerben ment el. Vagy arra, amikor a fideszesek néhány éve még minden alkalommal kivonultak, amikor Gyurcsány Ferenc beszélni kezdett az Országgyűlésben.

Nem kell tovább ragoznunk, könnyen belátható: a képviselői véleménynyilvánításnak is számtalan formája van. Valaki így mondja el, valaki pedig amúgy. És ezek az LMP-sek meg ex-LMP-sek már csak ilyenek: másképpen öltözködnek, másképpen beszélnek, és úgy tiltakoznak, hogy feliratos pólót vesznek fel vagy éppen transzparenst feszítenek ki.

Ráadásul ez semmivel nem rosszabb, mint amikor a Fidesz egyszerű pártpolitikai okból (hogy ezzel is Gyurcsány Ferenc lemondását követeljék) hónapig nem járt be az Országházba és bojkottálta a teljes parlamenti munkát. Akkor sem vonta őket felelősségre ezért senki, pedig a politikai életre semmi sem károsabb, mint a parlamenti munka bojkottálása, miközben egy kis parlamenti hiperaktivitás – amit most Kövér szigorúan büntet – semmiféle negatív hatással nem jár.

Olvasd el ezt is: Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne

Kövér nem érti

A Véleményvezért nem a Fidesz politikai amnéziája zavarja. Ez egy ősi betegség a magyar politikában. Egyszerűen attól félünk, hogy Kövér László éppen csak a lényeget nem érti az ügyben. A Házszabály azért van, hogy a parlamenti munkát szabályozza és a viselkedés legalapvetőbb szabályait határozza meg. Például azt, hogy ne csámcsogjanak hangosan a képviselők, míg egy másik beszél. Vagy hogy ne vietnami strandpapucsban csattogjanak be a plenáris ülésre. De semmiképpen sem lehet a Házszabályt a képviselői véleménynyilvánítás korlátjaként használni.

Ugyanis a képviselők szabad véleménynyilvánítása az egyik legősibb politikai jog Európában, és nem véletlenül. Ezt pedig Kövér Lászlónak is tudnia kellene, hiszen korábban ő is tapasztalhatta a saját bőrén, hogy enélkül a politikus milyen nehezen tudja ellátni valós feladatát.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holtzer Péter 2013.05.08. 08:07:37

Noch dazu "Csuhások térdre, imához!"





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása