Véleményvezér

vv

Kibaszott jó röpirat a modern baloldalról

2010.05.07. I 95 komment I Címkék: mszp gyurcsany demokracia

Tévedett, aki azt hitte, Gyurcsány feladta. Itt bizony egy próféta van, aki nem adja fel. Prédikálni fog, amíg akad két ember, aki meghallgatja. (Fotó: Gusztos Péter/blikk.hu)

Gyurcsány az őszödi beszéd végén azt mondta, ha az MSZP már nem támogatja reformjait, ő majd elmegy és ír "kibaszott jó könyveket a modern baloldalról". Valószínűleg hasonlóan jónak gondolja a Röpirat a baloldalhoz, az MSZP-hez című, a napokban nyilvánosságra hozott dolgozatát is.

Az írásnak elsősorban természetesen hatalmi vetülete van, és az MSZP-n belüli pozícióharcok részeként értelmezhető. De a röpirat - már csak a terjedelme miatt is (40 oldal, közel 100 ezer karakter) - betekintést nyújthat abba is, hogy mi van Gyurcsány Ferenc fejében. Hogy mit értett meg saját kormányzásából és bukásából, hogyan látja saját szerepét és milyen víziója van a baloldalról.

Nézzük!

Egy lejárt ideológia nyomában

Aki bármit is olvasott a blairi Third Way-ről vagy a schröderi Neue Mittéről, a '90-es évek második felének divatos baloldali elképzeléseiről, az azonnal felismeri ezeknek kivonatolt, Magyarországra épphogy csak adaptált verzióját a Gyurcsány-dolgozatban.

A Véleményvezér nincs arról meggyőződve, hogy ez a szellemi áramlat bármi maradandót is fel tudott mutatni, ennél azonban sokkal fontosabb kérdés az, hogy Gyurcsány Ferenc mit tud kezdeni azzal a szakadékkal, ami a saját, nyugatról importált víziója, illetve a magyar valóság közt húzódik.

A Próféta, az Ő hülye népe és az Ő Igazsága

A válasz: semmit. Gyurcsány Ferenc a magyar társadalmat a meg nem értett próféta pózából látja. Ő hiába tudta és tudja, mi a jó Magyarországnak, az ország ezt eddig nem volt képes megérteni.

"A választók jelentős része az osztozkodó nemzeti vízióban gyökeredző álmaik elárulásaként szembesültek modernizációs kísérletünkkel. Az általunk kezdeményezett reformok nagyobb részénél a többség véleménye pedig az volt, hogy a reformoknak nagyobb a terhe, mint a haszna."

"A tandíj nem a szegények sarca, hanem lehetőség arra, hogy a jól teljesítő szegény feljusson az ingyenes oktatásba, és megtörje a középosztály túlhatalmát. Ez akkor is így van, ha ezt nem értették a választók. Az igazság nem feltétlenül a többség oldalán áll."

De mint a próféták általában, Gyurcsány sem csügged. Hiszen ő tudja, víziójának megvalósulása történelmi szükségszerűség. Magyarország még nem készült fel, de az Igazság vele van.

"Nekünk igazunk van történelmileg, nekik többségük van a mai társadalmi valóságban gyökeredző választói igényekre sandítva."

"Ma is azt gondolom, hogy a lényeg szerint nekünk van igazunk, mely igazságot talán több empátiával, több türelemmel, igazabb érveléssel érdemes alátámasztani."

A Proféta és az Ő magányossága

Miközben az Igazság, a "nyugatos polgári Magyarország szelleme" létezik, azt csak nagyon kevesen ismerték fel, és még kevesebben harcoltak is érte. Azok pedig, akiket a Történelem elméletileg kiválasztott erre a feladatra - vagyis az értelmiség -, elfáradtak, kudarcot vallottak a nagy harcban. A harcban, amit előbb Kádár, majd Antall ellen vívtak (ezt a két nevet Gyurcsány képes volt így, egy mondatban leírni!).

"A baloldal értelmiségének jelentős része a kádári szocializmus reformtörekvéseiben nyert önálló identitást, ébredt saját intellektuális erejére. Újságírók, elemzők, kutatók sokasága értette meg, hogy az értelmiségi lét szubsztanciája az intellektuális függetlenség, a kritikai szellem. Szabad, demokratikus világról álmodtak. Piacgazdaságról, nyugatos polgári világról, a gondolatok és törekvések megtermékenyítő vitájáról. Tehetségesek voltak és bátrak. Küzdöttek Kádárral, Antallal, a középszerrel, a hagymázas nemzeti gondolattal. Megvetették a provincializmust, a nacionalizmust, küzdöttek a kisfasisztákkal, az új undokokkal. Jó volt velük lenni, közéjük tartózni. Társaságuk a nyugatos polgári Magyarország szellemét hordozta. Ma viszont sajnálattal és csalódva mondom, hogy a baloldali értelmiség egy része épp úgy elfáradt, mint mi, a párt és politikusai."

A Proféta, az Ő Szent Feladata, és az MSZP utolsó esélye

Mit kellene legközelebb másképp tenni? - teszi fel a kérdést Gyurcsány, felismerve, hogy bár sokat hibázott az elmúlt nyolc évben, de az Igazság fáklyáját mégis tovább kell vinnie.

Gyurcsány azért írta ezt a manifesztót, mert minden kudarc ellenére a jövőben is harcolni akar az Igazságért. Hogy kivel, milyen sereggel és szövetségessel, az most másodlagos kérdés. Csak az Ügy van.

feedback surveys

"Én még adok egy esélyt az MSZP-nek" - az MSZP, amelyik eddig nem dolgozott őszintén és minden erejével ezért a vízióért, még kap egy lehetőséget Gyurcsánytól. Még megváltozhat, és elkezdhet a Történelmi Igazság irányába mozdulni. De ha nem, akkor az Igazság letéteményese kénytelen lesz továbbállni, és mások segítségével megvalósítani a Nagy Reformokat.

Proféta for life

Aki egy pillanatig is azt hitte, hogy Gyurcsány Ferenc feladta, neadjisten visszavonul, vagy ha marad is, már csak a revansvágy fűti, az nyilvánvalóan tévedett. Itt bizony egy próféta van, aki nem adja fel, és prédikálni fog, amíg akad két ember, aki meghallgatja.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

>> PINTÉR SÁNDOR, A FIDESZ ELSŐ BALLASZTJA

>> KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁG: NEMZETI, NEM PÁRTÉRDEK

>> korábbi írásaink

Kapcsolódó írások:
Röpirat a baloldalhoz, az MSZP-hez (Gyurcsány Ferenc/kapcsolat.hu)
A Röpiratról (Gyurcsány Ferenc/Gyurcsány-blog)
Az MSZP önérdekvezérelt grundfocisták halmaza (Index)
Lendvai: Gyurcsány elemzése egy vélemény (Index)
"Semmi populizmus, semmi radikalizmus" - Gyurcsánytól nem szabadulunk meg soha (Vastagbőr)
Gyurcsány jövője (Politikazabáló)
Ferenc féltéglája (Mandiner)
Miért nem lett Gyurcsány politológus? (Török Gábor)
Krausz: intellektuális mélyrepülés Gyurcsány röpirata (Mandiner/atv.hu)
Gyurcsány visszatér (Tallián Miklós/komment.hu)
Versenyfutásba kezdett Gyurcsány és Mesterházy (origo)
A Fidesz női tagozata bocsánatkérést követel Gyurcsánytól (Heti Válasz)
Horváth Csaba: Gyurcsány dolgozata kiemelkedő jelentőségű (Mandiner/Hírszerző)

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eml 2010.05.07. 03:32:15

Lehet Ferit ekézni, de ő még mindig abba a gittegyletben játszik, mint akkor.

www.youtube.com/watch?v=1fVIWQNlavI
www.youtube.com/watch?v=R0Mx5w8yPlg

GyF szembenéz, és kimondja: mennünk kell.

A pártbeli mutyit és megélhetési politizálást ostorozó őszinteségét látom benne. Esetleg még számít valamire, de ő megtette az MSZP-ben azt, amit senki nem mert: Fityiszt mutatott a párt erős embereinek és lemondott, miáltal hirtelen páni félelmükben megszavaztak minden reformot, amit előtte gáncsoltak suinyin orvul.

Tény az írással kapcsolatban, új műfaj az önkritika a hazai politikusok között. Remélem megszokjuk.

riksafighter 2010.05.07. 09:08:59

szerintem viszont az egészen biztosan naív idióta, aki gyurcsány egyetlen szavát is képes komolyan venni , és megfontolni ... egyszerűen emberileg alkalmatlan arra hogy amit mond , azt bárki komolyan vegye ...

szita szita péntek 2010.05.07. 09:32:34

Bár nem akarom Gyurcsány törekvéseit minősíteni - esetleg még igaza is lehet. A probléma nem itt van.

A demokrácia, mint eszme tartja egyben a társadalmat. Ez az eszme ezer sebből vérzik, hibás, csaló és álságos, de azért működik, mert az emberek hisznek benne. Szerintem Gyurcsány történelmi léptékkel mérhető bűne az volt, hogy az öszödi beszéd után nem állt fel és nem oszlatta fel a kormányt. Ezzel a demokráciába vetett hitet ásta alá. Ez a seb viszont lassan fog gyógyulni.

Ha a magánjogban (mondjuk egy adásvételnél) történt volna olyan léptékű megtévesztés, mint az a választások során esett, hát bizony a jog kihátrált volna a szerződés mögül és a bíróság semmissé tette volna azt. Az ami akkor történt nem volt más, mint az eszmény szembeköpése. Meggyőződésem, hogy az ilyen visszaélések utáni közbizalmat csak valamely katartikus esemény lett volna képes helyreállítani. Ha a jog nem képes kezelni az ilyen arculcsapásokat, akkor bizony át kell lépni a jogon. Úgy hiszem, hogy ha beégett volna a retinánkba egy lángoló parlament képe ma egy jobb, felelősebb politikusi mentalitás jellemezné az országot és az emberek hinnének a politikai szónak.

Nos, katarzis nem történt. Helyette a politika felelőtlensége nyert igazolást. Az MSZP a ciklus végén leváltásra került, s a legkomolyabb ár, amelyet fizetnie kellett a választók megtévesztéséért csupán kb. 20% szavazat vesztés volt.

Ismétlem: Nem tudom (akarom) itt megítélni, hogy a Gyurcsány nevével fémjelzett korszak helyes volt-e. Nem is az öszödi beszéd tartalmával van a gondom. A problémám a beszéd nyilvánosságra kerülésével és az azt követő cselekvésekkel volt. Nagy problémám.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2010.05.07. 09:36:29

@eml: De hol van az önkritika? Én csak annyit látok, hogy mindenki más hibás, csak ő nem. Ugyanez volt az őszödi beszédben: muszáj volt hazudni, mert a helyzet úgy hozta, de ebbe ő szegény majd belegebedt.

"...páni félelmükben megszavaztak minden reformot, amit előtte gáncsoltak suinyin orvul" - hát persze, de mi volt a motiváció? A húsosfazekak, semmi más. A Nagy Stratéga Késői Mártíromságával Elérte, hogy Népünk Meghozza a Szükséges Áldozatot - mégpedig azzal, hogy tudta, a sok szoci fejes semmiről sem hajlandó lemondani. Milyen nagyszerű! Végre végre lehetett hajtani a szükséges megszorításokat a népen, de csak azért, hogy az elitben még véletlenül se változzon semmi. Ja, és csak egy kiegészítés ehhez, hogy Bajnaitól vagy Bokrostól bárki ezerszer könnyebben elfogadta/elfogadta volna a reformokat, mint tőle. Azok legalább nem csomagolták felemelő vízióba a gazdasági kényszerűséget.

Lacc78 2010.05.07. 09:41:20

Ide is berakom:

A titkos pálya, avagy ami a "Röpiratból" kimaradt:

"Amikor leváltottam azt a málészájú Medgyessyt, nagyon zavart, hogy a Fidesz az elbukott választás után sem vesztett népszerűségéből, sőt sokkal kormányképesebb erőnek tűnt, mint mi. Elhatároztam, hogy leszámolok velük, és főleg a vezérükkel, Orbán Viktorral. Kidolgoztam egy tervet, amelynek lényege az volt, hogy a kedvező világgazdasági helyzetet kihasználva felveszünk egy csomó hitelt, amelyekből autópályákat és szép hidakat építünk, a maradékot pedig inaktív emberek (nyugdíjasok, cigányok és egyéb munkakerülők) között szétosztjuk, tulajdonképpen szavazatokat vásárolunk tőlük. Természetesen a hitelekről nem beszélünk, az egész látszólagos fellendülést a mi nagyszerű kormányzásunk következményeként állítjuk be. Akkor még úgy gondoltuk, hogy Orbán egy hatalommániás őrült, aki mindent meg fog tenni, hogy megnyerje a 2006-os választást. Ha annyira akarja, hát legyen neki - gondoltam, és már előre vigyorogtam, hogy majd neki kell eltakarítania az összes szart, amit mi négy év alatt összehordtunk. Mivel semmiféle bizonyítéka nem lett volna arra, hogy a hazudozáson kívül semmit nem csináltunk, hamar belebukott volna a kormányzásba a pár százalékos többségével. Nekünk elég lett volna kaján vigyorral azt mondogatnunk, hogy lám, a Fidesz csak megszorítani tud, bezzeg a mi kormányzásunk alatt kolbászból volt a kerítés. Ez volt az én zseniális tervem. Nem hiába fizettünk ki annyi pénzt mindenféle újságíróknak, akik kialakították rólam azt az imázst, hogy nemcsak sikeres üzletember és nagyszerű államférfi vagyok, hanem egy politikai zseni is. Ez utóbbi mítosz még most, a bukásom után is tartja magát, érdekes módon még a jobboldali beállítottságú emberek között is (elég végigolvasni néhány jobboldali internetes fórumot), pedig most már tudom, hogy ha egy mákszemnyi érzékem lenne a politikához, akkor lemondtam volna 2006-ban (vagy 2006 és 2009 között bármikor), úgy legalább a nagypártiságunkat megőrízhettük volna. Mindegy, a lényeg az, hogy elk... óriásit hibáztunk. Orbán ugyanis mindent megtett, hogy 2006-ban NE nyerje meg a választást. Folyton azt a hülye Mikolát szerepeltette, ígért 14. havi nyugdíjat (a 13.-at is hitelből fizettük ki!), százezer forintos minimálbért meg toronyórát lánccal. Én meg nem tehettem úgy, mintha nem akartam volna nyerni. Megtörtént az, amire nem számítottunk. Megnyertük a választást, és halványlila gőzünk nem volt, hogy mit csináljunk. Erre a helyzetre semmilyen forgatókönyv nem készült. Ezért voltam annyira besz... kétségbe esve Őszödön és ezért nyakaltam be olyan kurva sok bort a Beszéd előtt. Tudtam, hogy végünk. Az fog történni az MSZP-vel, ami a Fidesszel kellett volna, hogy történjen. Én azért kitartottam, valamiféle csodában, világgazdasági fellendülésben bíztam, ami nem jött el. Jött helyette egy hitelválság, ami végülis a lemondatásomhoz vezetett. Mert azt egy percig se higgye senki, hogy magamtól mondtam le a miniszterelnöki székről, amibe három évig görcsösen kapaszkodtam. Ha akarjátok, majd erről is mesélek egyszer..."

Lacc78 2010.05.07. 09:46:04

Meg eszembe jutott az a mondás, hogy "a legtöbb emberről nem derül ki, hogy hülye, amíg ki nem nyitja a száját".

fules1öö 2010.05.07. 09:59:49

Gyurcsányt szerintem évek óta a következő szöveggel lehet jellemezni:
"If you think you’re a leader but nobody is following you, you’re not a leader. You’re just taking a walk."

old_field 2010.05.07. 10:00:08

@szita szita péntek:
"Ismétlem: Nem tudom (akarom) itt megítélni, hogy a Gyurcsány nevével fémjelzett korszak helyes volt-e. Nem is az öszödi beszéd tartalmával van a gondom. A problémám a beszéd nyilvánosságra kerülésével és az azt követő cselekvésekkel volt. Nagy problémám. "

ebben a szituban is minden mindennel összefügg és
az egész alapja a hazugság...
az a fajta hazugság, ami igazság morzsák közé kever ordas nagy hazugságokat.
ez az írása is ugyanennek, a korábbi történetnek méltó folytatása.

eml 2010.05.07. 10:16:23

@Mr. Pither:
Az önkritika kollektíven van benne. Az öszödi beszéd volt az ébresztő a párttársaknak, hogy ideje lenne dolgozni.

GyF próbált, majd látta nem tartanak vele, ezért ment. Most megosztja a párttal a tanulságot --> a vezetőségnek mennie kell.

Lehetne jobban is önkritikus, de ő legalább megpróbálta, az első politikus, aki nyilvánosan beismerte, hogy nem szent és tévedhetetlen.
Egyik se szent és tévedhetetlen, de ő kimondta. Ettől az egy ténytől, hogy kimondta, ő diktál(hat) és tematizál(hat).

tibsi 2010.05.07. 10:18:05

Ferenc testvérrel az a baj, hogy csak pofázni tud, de amikor volt lehetősége, nem tudta az országot gatyába rázni. Súlyos hiba!

DW73 2010.05.07. 10:21:49

Egy elmebeteg ámokfutása.

eml 2010.05.07. 10:27:40

Az lett volna a katarzis, ha az MSZP frakció Öszöd után elkerüli a húsosfazekat és dolgozik. Mivel nem tették, ezért GyF ment. Ott bukott az MSZP, de mivel még egy év hátravolt, ezért mindenkinek már csak a lopáson járt az esze.

Erre ígért OV rá, felelőtlenül.

eml 2010.05.07. 10:29:18

@tibsi: Nem volt 2/3-a, a sajátjai pedig a fazekat fontosabbnak tartották mint a közös érdeket. Mikor ezt belátta, vette a kalapját.

eml 2010.05.07. 10:30:10

@Shangara:
Debill e vagy e kifejted e okot?

Fideszman 2010.05.07. 10:33:47

@Shangara: nem hülye csak lehet, hogy végig hallgatta és értelmezte az öszödi beszédet és nem a hír tv által összevagdosott 2 mondat maradt meg a fejében. Hülye e vagy?

Lacc78 2010.05.07. 10:34:35

"Lehetne jobban is önkritikus, de ő legalább megpróbálta, az első politikus, aki nyilvánosan beismerte, hogy nem szent és tévedhetetlen.
Egyik se szent és tévedhetetlen, de ő kimondta. Ettől az egy ténytől, hogy kimondta, ő diktál(hat) és tematizál(hat). "

Na ne röhögtess. Az önkritikának és a lemondásnak 2006-ban lett volna itt az ideje. Akkor akár vissza is térhetett volna 2010-ben a miniszterelnöki székbe.

"Az lett volna a katarzis, ha az MSZP frakció Öszöd után elkerüli a húsosfazekat és dolgozik. Mivel nem tették, ezért GyF ment. Ott bukott az MSZP, de mivel még egy év hátravolt, ezért mindenkinek már csak a lopáson járt az esze."

Megint ne röhögtess. Az lett volna a katarzis, ha az MSZP-kormány 2006-ban lemond. Éppen GyF ragaszkodott görcsösen a miniszterelnökséghez, az MSZP-SZDSZ meg asszisztált hozzá, mert hittek benne, elhitték, hogy csodát tud tenni. Amikor bizalmi szavazást kért maga ellen, 14 kormánypárti képviselőnek kellett volna nemmel szavazni. De "egy se bírta mondani, hogy haljon Eduárd".

SZVSZ GyF-nek meg azért kellett mennie, mert az IMF lemondatta. Nem bíztak meg benne. Ha egyszer hazudott az EU-nak, miért ne hazudott volna nekik is?

Fideszman 2010.05.07. 10:43:15

@Lacc78: "Ha egyszer hazudott az EU-nak, miért ne hazudott volna nekik is? " Itt kihagytál valamit helyesen így szól:

Ha egyszer hazudott az EU-nak, a hír tv és a magyar nemzet szerint, miért ne hazudott volna nekik is?

eml 2010.05.07. 10:49:46

@Lacc78:
Ha Öszöd, lemondani kellett volna, tüntetés, oszlatás, felelősség.

Ebben az összefüggésben nekem már a Pintér nyilatkozat is katarzis.

tlac 2010.05.07. 10:51:13

egy idióta toporzékol a porcelánboltban, ahol az összes Herendi már össze van zúzva.
Fletó újabb 5 pontja (a 100, a 10 , meg a nem tom hány pontok után) sajnos nem fog megvalósulni, Szocialista Ildikónak és Szarember Imrének is több az életösztöne. Olyanok vannak benne, hogy pénzcsapok bezárása, vezetőség elhajtása, tiszta vörösbrigádok recept, egy anarchista álma.

tlac 2010.05.07. 10:52:10

"imádtam csinálni" (Fletó)

is 2010.05.07. 10:54:32

két gondolat:

- sokan jártak el így már a történelemben, soknak nem jött be, néhánynak igen (pl. Jézus). de még akinek sikerült is, annak is sokszor bőven halála után.

- GYF a mi magyar narancsunk. de hát az alternatíva kb. ugyanennyie proféta, aki meg a másik oldal, a népet érti, de a világot egyáltalán nem, se közgazdaságilag, se társadalmilag. namost, ha két rossz közül választhatunk, akkor már inkább azt, aki érti a világot, mint azt, akivel egymást megértjük. abban a pillanatban, hogy jön egy harmadik lehetőség, én habozás nélkül fogok a harmadikra szavazni, hogy ez a kettő eltűnjön.

Dr Bubo 2010.05.07. 10:57:49

Gyurcsánytól 1kg krumplit nem vennék!

neeskens 2010.05.07. 10:58:17

Az egy dolog, hogy ő a saját nézőpontjából írja meg , hogy szerinte mi történt.

Az egy másik dolog, hogy ugye Őszödön "trükkök százairól" van szó, most meg azt írja, fogalma sem volt mekkora a költségvetési hiány.

Khmm, megint hazudik.

eml 2010.05.07. 11:08:03

@neeskens:
Politikus. Pestsze hogy hazudik.

eml 2010.05.07. 11:08:54

@neeskens: Politikus. Persze hogy hazudik

Kenguru 2010.05.07. 11:17:23

@is: GYF amit erti a vilagot!?

A demokraciat? Az EUt? Almuniat? Putyint? Trukkok szazai?

" megtorni a kozeposztaly tulhatalmat"

LOL!

Mennyen el az Avasra, es beszelgessen el egy fejenkent 100e nettot kereso ketgyerekes hazasparral.
Ok ugyanis idehaza a kozeposztaly.

Tiko 2010.05.07. 11:33:21

@Dr Bubo: Én vennék tőle egy kiló krumplit, ha egyszer a nyomora közepén a lesüllyedő vállalkozása zöldségessé avanzsálna:)

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2010.05.07. 11:42:01

A Félkegyelmű olyan mint a gyaloggalopp fekete lovagja: döntetlenben még mindig kiegyezne... :-)

Tiko 2010.05.07. 11:49:10

@Karmadealer: Hűbazz:D Mondassz vmit:) Bár ez a félkegyelmű nyerni szeretne még mindig, nem pedig kiegyezni;)

periplaneta plumbum · http://atomgomba.blog.hu 2010.05.07. 11:51:39

pedig ferenc annyi pénzből, amennyi lehet neki, vagy kétszázhetven évig elgombázhatna/heroinozhatna goa szigetén mit sem zavarva többé már soha senkit.

Flúgatlan 2010.05.07. 11:52:37

Gyurcsány gátlástalan hazudozó. Sokszor bebizonyosodott, és ez az írása is hemzseg a direkt hazugságoktól és csúsztatásoktól.

Magánéletemben az olyan emberrel szóba sem állok, aki nekem ennyit hazudott meg lekurvázta a családomat. (GyF az országot kurvázta le.)

Sajnos, GyF még mindig politikai tényező, ami szégyen, főleg a saját pártjának, aki nem veti ki és teszi partvonalon kívülre.

Ezért nagyra értékelem a cikk íróját, hogy volt kedve szemétben turkálni és tételesen elolvasni GyF újabb manipulációs kísérletét. Én azon a szinten vagyok, hogy ennek az embernek egy szavát sem bírom komolyan venni, ezért nem is elemzem, csak kívánom, hogy tűnjön már a fenébe. (Lehetőleg börtönbe.) Azzal a párttal együtt, aki még mindig nem veti ki magából.

Tiko 2010.05.07. 11:55:04

@Flúgatlan: Én inkább azt kívánom, hogy maradjon. Nála jobban senki sem redukálja a maszopot..

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2010.05.07. 12:03:09

@Tiko: Nem baj, ez az épelméjű logikával mérve kiszámíthatatlan, önjáró holdkóros úgy zúzza most is össze-vissz az MSZP léket kapott hajóját mint az elszabadult hajóágyú.

herbert 2010.05.07. 12:11:21

Az Államférfi nem (csak) abba bukott bele, hogy hazudott vagy eladósította az országot, hanem abba, hogy nem volt egy olyan kézi irányítású droidhadserege (fidesz a gyengébbek kedvéért) mint a Spirituális Vezetőnek. A Spirituális Vezető markát szorosan pártja zacsiján tartja, s egyetlen engedetlen pisszenésre roppannak a mogyorók. Az Államférfi viszont saját szárnysegédeivel küzdött, ő jobbra intett, aztán csak lesett hogy a hajó alatta balra ment. Ezek után kénytelen-kelletlen, lenyelve a presztízsveszteséget úgy tett, mint aki mindig is balra integetett.

Ezért aztán most az Államférfi saját pártra vágyik. Nem az MSZP-t szeretné megmenteni - ha át is veszi a hatalmat, a belső ellenzékkel nem tud leszámolni, a kapun belül azok túl erősek - , hanem az Mszp szavazóinak (és parlamenti képviselőinek) egy jelentős részét akarja "kimenteni", s egy neki mindenben alárendelt szervezetbe tömöríteni. Ezután kezdhet újra építkezni.

2014-ben nem lesz favorit, de esélytelen sem (a választók a Spirituálsi Vezetőnek is elfelejtették 1998-ra, hogy 5-6 éve még liberális volt). Minden azon múlik, hogy az SZDSZ, MDF és részben MSZP mögött maradt vákuumba be tud-e férkőzni egy markáns, modernizációs programmal és szemlélettel. Bizony nem sansztalan, az MSZP a közmondásosan jófajta indián, az LMP arctalan és kissé fogalmatlan.

sztd 2010.05.07. 12:17:28

@eml:
A kormányzáshoz nem kell 2/3. Előtte mindenkinek elég volt az 50%.

Neki nem a 2/3 hiányzott, hanem a társadalmi koncepció. Most is az hiányzik. Egyszerűen nem érdekli, hogy mi van az országban, hogy mit csinált, CSAK az érdekli, hogy hogyan szerezhet hatalmat. Először pártelnöki, utána miniszterelnöki hatalmat.

(A fokozatokat úgy állítanám, hogy ötlet, koncepció, vázlat, terv, végrehajtás. Ebből szvsz Gyurcsány az ötletig jutott a kormányzása során. Meg is lett az eredménye.)

eml 2010.05.07. 12:26:24

@sztd:
"Neki nem a 2/3 hiányzott, hanem a társadalmi koncepció. Most is az hiányzik. Egyszerűen nem érdekli, hogy mi van az országban, hogy mit csinált, CSAK az érdekli, hogy hogyan szerezhet hatalmat. Először pártelnöki, utána miniszterelnöki hatalmat."

2/3-a van, társadalom majd szép lassan kezd kihátrálni mögüle. Pártelnök már rég, most végre ismét miniszterelnök.

Péter51 2010.05.07. 12:30:02

@pástétom: Hehe,milyen szánalmas maszopbérenc hozzászóló agyatlan fletós baromarccal....

jazs 2010.05.07. 12:31:52

@eml:

...és mennyire emberi, együttérző:
www.youtube.com/watch?v=0ay23coqpQg&feature=related

sőt, lovagias:

www.youtube.com/watch?v=CDBkc94vQ-Q&feature=related

és aki ezt el is hiszi az hallgassa ezt, amíg jólesik neki:

www.youtube.com/watch?v=zz31gg2xrJo&feature=related

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.05.07. 12:33:01

Hogy ez baszki képtelen felfogni, hogy nem országgal, az ellenzékkel, meg bármiegyébbel van gond, hanem ők nem tudtak kormányozni négy évig, és lófaszt nem csináltak meg abból, amit Gyurcsány kitalált. Legalább feltudná mutatni, hogy igen, mi reformáltunk, de a népnek nem tetszett és belebuktunk, de bazmeg: nem. Lófaszt sem csináltak. Szarakodtak, tehetségtelenkedtek, ártottak.

És nem ismeri el, hogy elbaszta. Hárit. A népre, Orbánra, mindenkire. Rám speciel kurvára ne hárítsa azt, hogy ő elbaszott egy kormányzást, éééértem?!

Menjen már végre a *****ba!

lev davidovics 2010.05.07. 12:38:35

gyurcsány legnagyobb érdeme és húzása a lemondása volt: addig ő függött a frakciója keresztapáitól (ferikém ne szarozzá' má' ezzel, mi lesz akkor a mi napidíjunkkal...") lám-lám a miniszterelnök kerestetikes játékban a nagymogulok milyen szépen szavazták meg a gordon dolgait utána. Pedig a Feri legvagányabb lépése az lett volna (azt hiszem, ez volt a revolver a szocifrakció homlokán), ha átmutat a szemközti padsorba és OV-t javasolja miniszterelnöknek. Én igazából drukkoltam ennek, több okból is, akkor aztán Vityának is fel lett volna kötve az alsógatya, meg a vénbolsevik oligarcháknak is annyi lett volna egy perc alatt. Persze, csak az a volna ne volna... :D

hRaVeN 2010.05.07. 12:38:59

"GYF a mi magyar narancsunk. de hát az alternatíva kb. ugyanennyie proféta, aki meg a másik oldal, a népet érti, de a világot egyáltalán nem, se közgazdaságilag, se társadalmilag. namost, ha két rossz közül választhatunk, akkor már inkább azt, aki érti a világot, mint azt, akivel egymást megértjük."

Örülök, hogy magvas gondolataidat olyan kis nüanszok nem tudják megzavarni, hogy 2002 óta gazdaságilag sikerült visszaesnünk a béka segge alá kb. minden tekintetben. Hát hol van már a pannon puma, a dübörgő erős gazdaság, a stabil és nagy jólét, amiről Gyurcsány 2004 szeptemberében beszélt? Jajj, akkor tulajdonképpen 3 évig hazudott folyamatosan, és nem is szenvedélyes igazságbeszéd volt a 2006-os választások utáni öszödi böszmebeszéd? Most mi lesz.
Pedig volt kb 5 éve. Úgyhogy senki ne magyarázza a gazdasági világválsággal, hogy végül itt tartunk ahol, az EU sereghajtójaként, akikkel lehet ijesztegetni meg példálózni, ha valahol borzolni akarják a kedélyeket. Na azért egy mutatót sikerült azért ám növelnie: 11 592 milliárd forintról 19 353 milliárdra nőtt az államadósság csak az ő "áldásos ténykedése" alatt, azaz igen, megduplázódott. Miközben az ordas bandája szép csendben nokiásdobozokban szétlopta az országot. Nem volt olyan nap, amikor ne derült volna ki valami mutyi. De persze, őt nem érti a nép, holott gazdasági képességek és a társadalom megértése terén utolérhetetlen :D
Ez az ember ért a gazdasághoz? Maximum a gazdagsághoz. Egyetlen szerencsénk, és utolsó reményünk,hogy Gyurcsány a múlt, és talán végleg az is marad.

Zsola777 2010.05.07. 12:40:56

Sokaknak még mindig nem világos, pedig a cím egyszerű:
Röpirat a baloldalhoz, az MSZP-hez. Aki nem a baloldal, és nem az MSZP, annak semmi köze hozzá.
További jó fröcsögést! :)

lev davidovics 2010.05.07. 12:43:01

@hRaVeN: "Egyetlen szerencsénk, és utolsó reményünk,hogy Gyurcsány a múlt, és talán végleg az is marad. " nemnem, ő államférfi akar(t) lenni, és gyanítom, annak a 20%-nak a fele legalább őt vélte meglátni a szavazólap szegfűjének vonalai mögött. Szóval szerintem látjuk még.

lev davidovics 2010.05.07. 12:45:41

@hRaVeN: bocs lemaradt: mert ha nekem olyan sok kis pénzecském lenne és így jártam volna, akkor nagy ívben kerülném a saját szigetemen még az európai légi járatok listáját is.Aki államférfiúi babérokért megy, az marad és röplapozik.

radír2010 2010.05.07. 12:51:26

Hihetetlen hogy mit művel ez a beteg ember.Valakinek lekéne már csukni életfogytigra.Amit ez csinált a 8 év alatt,az nem normális állapot,és még van pofája irogatni.Én már eltakarodtam volna a helyébe.Meg a sok elvtárs,aki bedől ennek,aztán mennek ők is vele együtt a süllyesztőbe.Hova kerültünk? Remélem baloldal nem fog kormányozni jó pár étizedig.A nyuggerek meg úgyis kihalnak...

Orbán a magyar nép ópiuma! 2010.05.07. 12:53:24

Gyurcsány egy nagy kérdőjel. Nem ártana, ha visszatérne, bár gyanítom, nem is hasznáéna. Ha képes lenne újra felépíteni magát erről a szintről, na, az már nem lenne kis csoda. Az már nagy csoda lenne!

lev davidovics 2010.05.07. 12:55:43

@Orbán a magyar nép ópiuma!: Ebben csak a Vitya tud segíteni nagyon, meg az újfiúk.

eml 2010.05.07. 12:56:20

@jazs:
Pont attól lett nagy ember, hogy kimondta: Elkúrtuk!

A HírTV-t enyhén fogalmazva is enyhén részrehajlónak tartom.

eml 2010.05.07. 12:58:01

@d.z.:
Ha Vona kiviszi a tömegeket, akkor Viktor Emánuell és a 2/3 se fog tenni semmit, sőt! amúgy se!

- Népszavazás
- EU-n kívül is van élet

eml 2010.05.07. 13:00:21

@hRaVeN:
Ezüsthajó?
Josip Tot?
Kaya Ibrahim?

lev davidovics 2010.05.07. 13:01:09

@eml: "- EU-n kívül is van élet " Jah. Három hete voltam Ukrajnában. Ha lehetne, akkor én maradnék inkább az EU-n belül, legfeljebb a nickelsdorfi oldalon.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2010.05.07. 13:08:45

Ha a Patás eltűnne, eltűnne a Feri is. És vica versa. Külön-külön nem megy!

lev davidovics 2010.05.07. 13:09:58

@eml: ja, a Frankónéró meg két hete már a magyar történelemről szóló könyveket bújja és reggelente dzsoggingol, szóval reaktiválva lesz.... :D

invalid 2010.05.07. 13:17:54

Jó a cikk, nagyon is jó. Valaki felolvashatná möszijő gyurcsánynak, és el is magyarázhatná neki. Hátha.

radír2010 2010.05.07. 13:34:06

@eml:

Buta mindenki mint a föld,aki ennek a majomnak bedől.Fidel Castro ehhez képest palotapincsi.Méghogy nagy ember lett.Röhög a vakbelem.Meggyesi megbizott benne,ő meg csinált egy jó nagy puccsot hogy kitúrja a helyéről.Már a rendszerváltás óta készült a szerepre.Mindenkit hülyének nézett,a párttársait a volt minisztereket,még a Pápának is volt pofája beszólni személyesen.Nem az öszödi beszéd a lényeg,hanem a hazugságok amiket müveltek,még az Uniót is átverték hamis adatokkal.Szerencsénk hogy nem kaptunk tőlük egy nagy pofont.Ez a némber meg kimagyarázza a saját hülyeségét.

ladislaus 2010.05.07. 13:34:11

"foto: Gusztos Peter / Blikk.hu" ez most komoly? ide sullyedt a szadesz? :D
szart a moslékba? :D

radír2010 2010.05.07. 13:42:52

A Hir tv-nek meg sok egészséget kivánok! Remélem sokáig fognak sugározni,és remélem több ügyet fognak kideríteni az elmúlt 8 évből.Hány milliárd van,amit kiloptak az országból,amiket elraktak zsebre,és még amik nem derültek ki.Aki a közösből lopott az nem fog büntetlenül maradni,a vezírrel együtt mennek a Csillagba Szegedre.

tiborc2008 2010.05.07. 13:48:07

Az írásban nem az jelenik meg, ami gyf fejében van, hanem az, amit sugallni szeretne, hogy van.
Remélem, ez a magát baloldalinak és demokratának hazudó szemkilövöldöztető nyomorult mint büntetett előéletű sose kerülhet vezető pozícióba többé.

Keelhaul 2010.05.07. 13:53:02

@Orbán a magyar nép ópiuma!: Eléggé egysejtűnek tűnsz te nekem.

hRaVeN 2010.05.07. 14:17:03

@lev davidovics: én is kétlem hogy eltűnne, de mint meghatározó kormányzati befolyással bíró pozícióba, plána kormányfői szákbe talán már nem kerül.

@eml:
légyszi mutasd a bírósági ítéleteket az ügyekben, illetve tudod mit, akár az előzetesbe rakottak névsora is jó lesz már. minimum annyit, mint az mszp-szdsz ügyekben letartóztatott komplett önkormányzatok :D
amúgy nálam ez a duma nemjön be, jobban érdekelnek a valóságban (nem a kampányfüzetekben) produkált eredmények, mint az érzelmek, így mindig oda fogok szavazni ahol az utóbbiből több van.

www.BiSzex.hu · http://bisex.hu 2010.05.07. 14:32:59

nem néz tükörbe a nagy kampós orrával?

Várúr 2010.05.07. 14:52:30

@eml:
Dehogy látta be Ferenc államférfi.. Csak emlékeztetőül: 10 napon belül járt Moszkvában és Brüsszelben. Ott közölték vele: Nem vállalunk, szevasz. Rá néhány napra mondott le, mert nem tehetett mást. Két ekkora fotel közt a padlóra taknyolni még a szocik közt se fér bele, ez a valódi ok, még ha ilyen konkrétan nem is kommunikálták. Csak hát elég újságot olvasni és levonni a logikus következtetést.

Várúr 2010.05.07. 14:56:40

@tiborc2008:
Vélhetően nemsoká az is kiderül az ügyészségen, ki adta Görényinek a tűzparancsot. Azonkívül... hátha a kaptárban eszébe jut Zuschlagnak (magyarul locsolócső) tudott-e az akkori sportminiszter Furcsány az ifjúszocik pénzesőjéről és hogy ki nyitogatta Tüskehajú Janinak a 80 millás kerti csapot.

Várúr 2010.05.07. 15:00:55

@eml:
Huza-Vona, tömegek, ugyan... A Jobbik majálisára 2000 embert se bírtak összetrombitálni. Március 15-én, a buta tekintetű Gábor ünnepségén akárhogy néztem, nem voltak többen 3-400-nál, pedig akkor még tarthatott volna a lendület.

Várúr 2010.05.07. 15:03:37

@Zsola777:
Jóember, aki röpiratot ír, az eljut ide-oda. Írt vóna egy cetlin kedves nejének, a következő utóirattal: Elolvasás után elégetendő. Mindenki jobban járt volna,Kurcsány is, felesége is, mi is.

vizesnyolcas 2010.05.07. 15:29:53

Egy jól megírt, alapos elemzés ez a poszt.

mistertwister 2010.05.07. 16:39:07

Miazhogylófasztsecsináltak?! :) Dehognyem! Loptakmintagép!

nem nemsiker_s 2010.05.07. 17:26:37

@tlac:
"imádtam csinálni" (Fletó)

A szomszédunk lánya imád autót vezetni.
Kb. kéthavonta gallyra vágott egy autót. Szép lassan rájött hogy talán jobb neki az utasülésben.
Ő belátta.

avram iancu 2010.05.07. 18:00:40

Talán még megérjük azt, hogy Gyurcsány nem próféta, hanem egyenesen a "zsidók királya".

kasztor 2010.05.07. 18:13:43

Érdekes, hogy Gyurcsáynak semmit nem hiszünk el, kivéve azt, hogy hazudott. Lehet, hogy akkor se' mondott igazat? :-)

goyoq 2010.05.07. 18:58:18

Valaki mar tényleg elmagyarázhatná nekem, hogy pár hónappal a megválasztása után, pontosan HOL hazudott az Öszödi beszéddel ?

Komolyan nem értem...pár napja végighallgattam ismét és még mindig nem látom, mi benne a vérlázító Gyurcsánnyal kapcsolatban.

is 2010.05.07. 19:01:22

@Kenguru: ezt mondom. már a világ szón is más értesz, és kétgyerekes családot hozol példának. az az emberek, Orbán. ezt érted nyilván te is.

@hRaVeN: te is kevered a dolgokat. amit leírtál, az a szocikra mind igaz, és Gyurcsány nem tudta a szocikat kezelni. egyet is értek, elbaszták. csak most nem erről beszélünk, hanem arról, hogy személyében milyen képességei, világlátása van, ha nem kellene neki mondjuk a amgyar rögvalósággal, beleértve a szocikat is foglalkoznia. szóval amit leírtál igaz, és kb. semmi köze nincs ahhoz, amit meg én írtam.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.05.07. 19:14:39

@eml: A Fidesz alatt is loptak, Antal alatt is loptak, Horn alatt is loptak. A különbség az az, hogy az MSZP működő és felszálló ágban lévő országot vett át, és leamortizált, szarrá adósított, romokban heverő országot adott vissza. Úgy nullázták le a gazdasági növekedést, hogy közben az államadósság közel háromszorosára nőtt 8 év alatt, tudod, hol van az a pénz? Fontossági sorrend nélkül:

- Szavazatvásárlásra ment el
- Értelmetlen, nem produktív beruházásokra ment el
- Boldvai elvtárs 1000 m2-es villájára ment el, meg a hasonlókra

Ahhoz képest, amit itt elloptak, az Ezüsthajó aprópénz volt. Az Ezüsthajó 460 millió Ft-ot kapott, annak egy része lehetett a lenyúlás, nem tudjuk, mennyi; Kúrcsányék alatt csak az MTV-székház eladása, visszabérlése, új székház bérlése méregdrágán stb. 100 MILLIÁRD Ft fölötti összeget húzott ki az államkasszából.

Jöttök itt, apparatcsikok, folyton ezzel a nyomorult Ezüsthajóval, közben meg az elmúlt ciklusban történt hasonló, pár száz milliós, max. egy-két milliárdos tételekből már alig emlékszik valaki valamire, annyi volt belőlük. Te emlékszel ezek közül egyre is? Csak ízelítőül pár: AAM Zrt. tanácsadói szerződése a BKV-val, kormányszóvivői portál tízszeres áron, sikerdíj ismeretlen kis bt.-nek a MÁV Cargo privatizációjánál, fél milliárd Molnár Albert államtitkár szállodájának, tanulmány az e-kormányzatról 900 millióért stb. Az olyanok meg, mint az állami párnagázkészlet eladása féláron (120 helyett 60 milliárdért - 60 milliárd bukó), aztán visszabérlése 135 milliárdért még egyszeri tételként is nagyobb kárt okozott, mint a Fidesz egész 1998 és 2002 közötti ténykedése.

Ehhez a dúláshoz, fosztogatáshoz képest még a Viktor uralkodása is kész istenáldása lesz. Mindenesetre az ezüsthajózást abba lehet hagyni, nekem ne ezüsthajózzon senki, miközben ellopja a pénztárcámat.

elfelejtette 2010.05.07. 19:25:05

@herbert:

"2014-ben nem lesz favorit, de esélytelen sem (a választók a Spirituálsi Vezetőnek is elfelejtették 1998-ra, hogy 5-6 éve még liberális volt)."

Szerintem eselytelen lesz. Orbanek nem voltak '98 elott kormanyban, a liberalis->konzervativ fordulat egy ideologiai atrendezodes volt, kozben nem oroszruletteztek az orszag kasszajaval.

Az ketsegtelen, hogy Gyurcsany probalkozni fog. Talan igazad lehet, nem az MSZP kell neki, hanem a penz, es a hozza hu tagok, az MSZP partinfrastuktura szamara hasznos elemei. De eselye honnan lesz?

Egyebkent meg persze, hogy a hujenep, meg a hujepart, meg a hujeellenzek az oka mindennek. Ilyenek ezek a profetak, mindenki szembe megy veluk az autopalyan. Annyi eselye lesz a visszateresenek, mint a Gazdasagi Szakertonek az MDF elen.

old_field 2010.05.07. 19:40:49

@nemsiker_s: ok...de a szomszéd csaj max szőke,
ez meg mániás.

@ndtomas 2010.05.07. 19:49:38

Virág elvtárs: "Nem baj! Nem baj. Visszasírnak még maguk engem!"
Pelikán: "Hát erre azért nem mernék megesküdni."

old_field 2010.05.07. 19:54:10

@goyoq: Többszörösen hazudott, de ha eddig nem jöttél rá, akkor már necces... Hazudott a választási kampányban és eltitkoltak pár fontos számot/nehogy összezavarják az embereket :) csak neki meg a Vjaninak voltak + a tuti számok.../
Ezt beismerte öszödön, meg a 2 év alibi kormányzást.
Ebből dobódik , hogy a 2 év alibizés/trükkök százai / szintén tele hazudozással.
Öszödön folyamatosan a kormány bénázásairól és a
túlköltésekről beszélt, majd mikor kiderült a beszéd,
akkor már rátestálta ez egész politikai elitre' , azt , amit ott a sajátjaira vonatkozóan előadott.
Elég ennyi a hazugság-beszédről vagy részletezzem tovább ?
---
különben , ha elolvasod az utóbbi írást, folytatja a saját történet-hamisítását : most már saját kormányzása idején sem tudta a pontos számokat...
/nem is értem, most miért várják el ugyanezt az ellenzéktől...!?/

"Mikor tudtam meg, hogy hatalmas, a vártnál sokkal nagyobb a várható hiány? A választást követő hetekre megbeszélést hívtam össze, hogy elkezdjük a kormányprogram összeállítását. Az egymást követő tárgyalási napokon egyre magasabb év végi hiánycélról hallottunk. Először nem akartunk hinni a fülünknek, de gyorsan kiderült: ez bizony nem áprilisi tréfa. "//2006

hRaVeN 2010.05.07. 20:34:09

@is: akkor végképp nem értem a dolgot :)
Gyurcsány személyi képességeit csak a magyar rögvalóságban, ebben az aktuális helyzetben ismerhettük meg, hiszen ha úgy vesszük, azt interpretálta ami körülvette, és személyes képességei ezt a végkimenetelt tették lehetővé amit már láthattunk. Vagy hogyan kéne másképp értelmeznem?

hRaVeN 2010.05.07. 20:38:40

Ja, az kimaradt, hogy a kormányfőnek "sajnos" alkalmasnak kell lennie arra, hogy kordában tartsa a kormánytagokat, ráadásul Gyurcsány pártelnök is volt ugye, így azért jóval nagyobb kontrollt is gyakorolhatott az mszp-ben, mintha csak egy külsős "jött" miniszterelnökként kormányzott volna. Mégsem tudta megakadályozni a pártban történteket. Miniszterelnökként meg ugye szimbolikusan is az egész kormány működéséért, és ténykedéséért felelős.

Félkupica_Fehér_Főnök 2010.05.07. 21:36:47

Az igenre szavaztam és kurvára remélem, hogy tévedek.

Pesszimista-e vagyok?

eml 2010.05.08. 00:04:26

@hRaVeN: jobban érdekelnek a valóságban (nem a kampányfüzetekben) produkált eredmények, mint az érzelmek, így mindig oda fogok szavazni ahol az utóbbiből több van.

Leszel még MSZP szavazó!

eml 2010.05.08. 00:06:01

@Várúr:
Akkor a Fidesz rajongók törtek zúztak a városban?

eml 2010.05.08. 00:08:09

@goyoq: Persze nem érted, mert te ébrenvagy.

eml 2010.05.08. 00:11:19

@Zigomer Trubahin: Grippen? Ki kapta a zsét?

meta_ · http://greenr.blog.hu/ 2010.05.09. 01:40:51

Meg lehet nézni, hogyan támadják Fecót baloldalról:

atv.hu/cikk/20100507_krausz_tamas

Csajszinak nem szóltak, hogy most nem olyan alákérdezős műsor lesz, köpni-nyelni nem tudott.

Éljen az értékmentés. Már látom Szili Katit TGM-mel együtt mozgalmárkodni. Nincs is más esélyük. Csáó Mszp.

Unter Bahn (törölt) 2010.05.09. 22:45:09

@eml: "Tény az írással kapcsolatban, új műfaj az önkritika a hazai politikusok között. Remélem megszokjuk. "

Tudod, akik korábban születtek mint Te, már megszokták:-D

(Ti.: az MSZMP-ben illetve HNF-ben - elvégre sosem voltunk egypárt-rendszer:-xD - egyáltalán nem volt ritka jelenség, ha egy politikus nyilvánosan önkritikát gyakorolt... Súlya-jelentősége nem változott, mondhatni megfelel a róm.kat. gyónásnak, azzal hogy ha 'gyónt', akkor 'penitenciát' kisebb eséllyel kapott)

moophlander 2010.05.11. 11:27:04

@eml: Gyurcsány em ismert be semmit! Lebukott, mikor a cinkosaihoz beszélt! Ez egy kretén! Ha nem lett volna politika, már éhen is halt volna, mert semmihez sem ért! Amihez meg azt hiszi, hogy igen, azt csak csalással tudja bizonygatni!

Canis Merga 2010.05.11. 14:02:35

Engem a "középosztály túlhatalma" duma fogott meg.
Ha magyarországon valami nagyságrendileg hiányzik akkor az a klasszikus középosztály.
Vagy nem egy országban élünk, vagy Fletó beteg (hogy a szeme rossz, vagy az agya, azt most nem is firtatom).
De az is jó, hogy a tandíj a szegénynek lehetőség...

Ezek tipikusan a kommunista diktatúra ön és népámító butaságai és lózungjaira hajazó kijelentések. Vakbuzgó, önhitt, a realitásoktól elszakadt ember nézetei.
A legfélelmetesebb, hogy vannak, akik megeszik. Ez a szarházi pedig, aki egyedül többet rontott az ország helyzetén az elmúlt 20 évben, mint a többiek együtt, vissza fogja magát küzdeni. Ha így lesz, meg fogjuk érdemelni.

irihangodi 2010.05.13. 15:29:35

Van egy jo öteletem, legyen hetfönkent Gyözike show helyett Gyurcsany es a RÖPIRAT , avagy "Irok egy kibaszott jo könyvet" show.

Ugy is csak arra valo az egesz ember, es az összes iromanya, hogy röhögjünk rajta.

Az ember ugye kinjaban is nevet, ezt szoktuk mondani.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása