A történelem nagy tanulsága, hogy semmi nem tart örökké. Sem az, ami húsz éve van, sem az, ami kilencven éve.

Trianon 90. évfordulója nagyon tanulságos volt. A békeszerződés győztesei egységesen ugyanazzal a hévvel és magabiztossággal álltak ki Trianon "igazsága" mellett, mint 90 éve. Magyarországon pedig két véglet vetekedett egymással: a búsmagyar siránkozás és a tragédiát nem is értő, fellengzős pökhendiség.

Mindegyik tévút.

Előző írásunk a témáról: Trianon-törvény - határozott igen!

Miért kell a helyére tenni Trianont?

Hogy nem lett nemzeti egység Trianon kérdésében, azt az elmúlt 60 évnek köszönhetjük.

Miközben a környező országok szocializmusai sokszor egészen vadul nacionalisták voltak - gondoljunk Csau Romániájára és a falurombolásokra -, Magyarországon a diktatúra hivatalos ideológiája éppen ellenkezőleg, minden erejével megpróbálta kiölni a nemzeti büszkeséget. A régi Magyarországot rossz, fasiszta, feudális, burzsoá, imperialista országnak próbálták bemutatni. Egy olyan országnak, mely nagyon is megérdemelte Trianont.

Erre az örökségre rakódott rá a '90-es évek vulgárliberalizmusa, mely a magyar egyetemeken és közéletben volt meghatározó. Ez a teljesen életképtelen, önfeladó gondolkodás a "mindig mindenkit meg kell érteni!"-elvét a saját érdekek figyelmen kívül hagyásával párosította - nehogy bárkit is megbántsunk. Ez a gondolkodás elment addig a pontig, ahonnan már egyszerűen nem lehettünk még lemondóbbak, bocsánatkérőbbek, "jobb fejek".

Talán Szlovákia kapcsán derült ki a legnyilvánvalóbban, hogy hiába mondjuk el évente ötször, hogy nem akarunk semmit Trianon revíziójával, ők mégis folyamatosan bele fognak rúgni a magyar kisebbségbe és Magyarországba.

Mire tanít a történelem?

A történelem egyik nagy tanulsága, hogy azok az országok sikeresek, melyek nem felejteni akarnak, hanem helyzetüket, adottságaikat és történelmüket kihasználva, az eszközökben rendszeresen válogatva, de tudatosan a céljaik irányába tartanak.

Kiváló példa erre a gyarmatait elvesztő, de hatalmi státuszát mindig megtartó Hollandia, vagy a gloire-t évszázadok óta fenntartó Franciaország. Ellenben azok az országok és népek, melyek csak meghúzódni, csak felejteni akarnak, egyszerűen eltűnnek vagy jobb esetben is elveszítik jelentőségüket. Mint Magyarország.

Pedig Magyarország történelméből világos, hogy az országnak megannyi földrajzi és kulturális adottsága van arra, hogy Közép-Európa egyik meghatározó állama, a térség középhatalma legyen. Ezt nem szégyellni kell, hanem ki kell használni!

Ugyanis a történelem másik nagy tanulsága, hogy semmi nem tart örökké. Sem az, ami húsz éve van, sem az, ami kilencven éve. A "Felejtsük el!", "Nőjünk végre fel!" mentalitása óriási butaság. Egy történelmi tragédia is olyan, mint egy közeli hozzátartozó elvesztése. Akivel megtörtént már, az tudja, hogy nem lehet azon túllépni vagy azt "feldolgozni", legfeljebb meg lehet tanulni vele együtt élni.

Ahogy a hollandok és a franciák példája bizonyítja: nem szabad felejteni! Nekünk együtt kell élni Trianonnal, alkalmazkodni hozzá, tanulni belőle, hogy aztán a kornak éppen megfelelő eszközökkel újra térségünk központja lehessünk.

Mit kezdjünk akkor Trianonnal?

Emlékezzünk rá, tartsuk fejben! Ez természetesen nem a jelen környezetben teljesen esélytelen revizionizmus képviseletét jelenti. Hanem azt, hogy mindent el kell követni, hogy ismét gazdagok és dinamikusak legyünk. Például, hogy budapesti intézményekben foglalkozznak a legtöbbet Romániával és Szerbiával, hogy ide járjanak a régió diákjai tanulni és hogy itt legyenek a nagy cégek régiós központjai. S ehhez éppen úgy kell a CEU, mint a kisebbségkutatás.

Nem siránkozni kell a Kárpát-medence után, hanem cselekedni érte!

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!