Véleményvezér

vv

Rossz hitelek: mi fogunk fizetni

2010.09.14. I 352 komment I Címkék: hitel gyurcsany devizahitel gazdasagi valsag


Szívjanak a hitelesek, mert megérdemlik? A bankok és az állam is felelős. De ami a bankoknak fáj, mindenkinek fájni fog: ha nincs hitel, nincs beruházás és új munkahely sem. Ezért az államnak, vagyis nekünk kell majd ezt megfizetni.

Egyre több szempár szegeződik a forint és a svájci frank árfolyamára: a hitelfelvevők és a hitelezők után most már a Nemzeti Bank és a kormány is heti szinten kell, hogy foglalkozzon a kérdéssel. Annyi bizonyos, hogy a bajba jutott devizahitelesek megsegítése, illetve a svájci frank erősödéséből fakadó következményeknek a kezelése a magyar gazdaságpolitika egyik legnagyobb problémájává nőtte ki magát.

Jó megoldás nincs, és így vagy úgy, de a végén megint az adófizetők fognak fizetni.

Mi is a baj?

A problémát az okozza, hogy a svájci frankban eladósodottak egy jelentős része nem tudja, vagy nem fogja tudni törleszteni a felvett hitelt, amennyiben a svájci frank a jelenlegi szinten marad, neadjisten még tovább erősödik a forinthoz képest.


 

Ez pedig azt jelenti, hogy a bankok rosszhitel-állománya tovább fog növekedni, tehát amúgy is rendkívül alacsony hitelezési tevékenységük még tovább apadhat. Aki erre csak a vállát rándítja, annak figyelmébe ajánljuk, hogy a magyar gazdasági növekedés jelentős részben éppen azért olyan alacsony, mert a bankok drámaian csökkentették hitelezési tevékenységüket, s ennek köszönhetően még az a vállalat sem tud növekedni, amelyiknek egyébként lennének új megrendelései.

A Véleményvezér kommentelői közt is megjelenő, borzasztóan egyszerűnek tűnő megközelítés szerint: „Szívjon az, aki olyan hülye volt, hogy felvette a devizahitelt!”. Csakhogy, mint láttuk, ha a hitelt nem fizetik vissza, új hitelek is egyre kevésbé lesznek. Ez pedig az egész országnak fáj, az egész ország „megszívja”: ha nincs hitel, nincs beruházás, és nincs új munkahely sem. (A kapitalizmusnak erről az összefüggéséről egyébként egy Széchenyi István nevű szerző írt hosszabb munkát, ajánljuk fent említett kommentelőink figyelmébe is.)

Kapcsolódó írásunk: Bankadó, a demokrácia ára


Ki a felelős?

A devizahitelek költségét három szereplővel lehet kifizettetni, akiknek mind megvan a maguk felelőssége: a hitelfelvevőkkel, a hitelező bankokkal, illetve a hitelfelvételt szabályozóként befolyásoló magyar állammal.

Amint láttuk, ha a fizetni nem tudó hitelezőkre hárítjuk a problémát, mindenki rosszul jár. De nemcsak erről van szó. Hanem arról is, hogy a devizaalapú hitelek olyan komplex termékek, melyek esetében nem várható el, hogy az átlagos pénzügyi műveltséggel rendelkező állampolgár reálisan felmérje a kapcsolódó kockázatokat. Különösen akkor nem, ha a bankok felügyeletével megbízott szerv, a PSZÁF is „elfelejtett” a veszélyekre figyelmeztetni, és zöld utat adott a devizahiteleknek. A „Szívjanak a hitelesek, megérdemlik!”-hozzáállás már csak azért sem helyes, mert a megfelelő tájékoztatás és figyelmeztetés hiányában nagyon sokan egyszerűen nem tudták, hogy mekkora kockázatot is vállalnak. Ha tudják, sokan egészen biztosan nem vállalták volna.


 

A második lehetőség, hogy fizessenek a bankok. Nekik is megvan a maguk felelőssége a kialakult helyzetben, hisz a saját szakmájukat maximálisan lejáratva, szinte már bűnösen felelőtlenül jártak el a devizaalapú hitelek kiadásakor. Ők persze nem csak azzal védekezhetnek, hogy a hitelező választotta ezt a konstrukciót, hanem, hogy mindezt a bankfelügyelet megengedte, ők tehát a szabályok szerint jártak el. Morálisan természetesen egyik érv sem menti fel őket. A gond megint csak az, hogy ha a bankoknak fáj, akkor mindenkinek fájni fog.

Marad tehát a harmadik opció: a magyar állam, melynek szintén tagadhatatlan a felelőssége, hiszen az állami bankfelügyelet semmi kivetnivalót nem talált a lakossági devizahitelezési gyakorlatban. Ma már teljesen világos, hogy a felügyelet egykori vezetése elképesztőnek tűnő inkompetenciáról tett tanúbizonyságot. De az akkori kormány is csak bátorította a lakossági devizahitelezést, hiszen anélkül élvezhette annak előnyeit, hogy szembesülnie kellett volna a hátrányokkal. Sajnos ezt is Gyurcsánynak és az ő "szakembereinek" köszönhetjük, és ezért bizony a végén úgyis nekünk kell majd fizetni.

survey software


Miért nekünk kell fizetni?

A bajba jutott hitelfelvevők nyilván nem tudnak fizetni, hisz éppen ezért jutottak bajba. A bankokat nem nagyon sajnálná senki, de a gazdaságpolitika nagy öngólt lőne, ha csak velük fizettetné meg mindezt. Ezért a gyakorlatban a terhek egy nagyon jelentős részét a magyar államnak kellene viselnie, tehát egészen pontosan: a magyar adófizetőnek.

Rettentően bosszantó, de ettől még így van.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robinzon Kurzor 2010.09.14. 09:08:38

Szerintem pedig nem a posztban említett 3 szereplő van ebben a partiban, legalábbis amikor arról van szó, hogy ki fizesse a bedőlő hiteleket.

Csak 2 szereplő van, akik között ezt a terhet fel lehet osztani: maga az adós, illetve az adófizető közösség.

Amit nem az adós fizet (akár úgy, hogy elveszíti a jelzáloggal terhelt ingatlanának tulajdonjogát), azt bizony "mi" fogjuk kifizetni.
Hogy az államon keresztül, vagy a bankokon keresztül, az ebből a szempontból lényegtelen.

A kérdés csupán az, hogy három fő szempont (erkölcsi, gazdasági, pedagógiai) mentén milyen arányban legyen felosztva ez a költség az adós(ok) és a társadalom között.

Erkölcsi szempont alatt azt értem, hogy ne szívassunk aránytalanul olyanokat, akik a szó hétköznapi értelmében "nem tehetnek róla", hogy lényegében a konyhapénzzel kezdtek spekulációba és bebukták.

A pedagógiai szempont ennek ellentéte: ha azt a viselkedési mintát erősítjük, hogy nem kell hosszú távon, felelősséggel gondolkodni, mert majd úgyis jön az állam és megment ... ez nem egy nyerő stratégia nemzeti szinten.

És van egy gazdasági szempont is: hiába érzi jogosnak sok ember, hogy fizessenek a bankok, ha túl sokat tolunk rájuk (vagy túlságosan szigorítjuk a hitelezési feltételeket, ezen belül is a biztosítékhoz való hozzájutásukat), azt is a gazdaság egésze szívja meg.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.09.14. 09:43:00

Nahát, mennyire egyre jár az agyunk, sokban hasonló posztot írtam meg én is pár napja, igaz, abban leginkább a bankok felelősségét firtattam. :)
dailyshark.blog.hu/2010/09/11/ne_nyigjatok_bankok

Uva 2010.09.14. 09:43:08

Igen, hát végülis jó érzés, hogy az állam azért veszi el a keresetem egy részét, hogy Gipsz Jakab holnap is autóval mehessen munkába, Mancinak meg megmaradjon a háza, és ne kelljen egy albiban nyomorognia. :)

MickthePick 2010.09.14. 09:47:12

És akkor mit mondjon az, aki a több mint másfélszeresére nőtt hitelt is képes, ha nem is örömmel, de valahogy még fizetni, ÉS még az adójából IS segíthetik majd azt, aki viszont erre már nem képes.

Erre is gondolnia kellene a CHF-hitelesekre mindig zsigerből fröcsögőknek.
Szerintem egyértelműen az előző kormányzatok a hibásak, mert engedték a bankoknak az olyan szintű pofátlan rablást, amit még Afrikában se engednek meg mindenhol.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.09.14. 09:53:49

Az állami segítséggel az is a probléma, hogy nem hat a javulás irányába. Ha a felelőtlen emberek (amibe az is beleértendő, hogy úgy vett fel hitelt, hogy nem számolt a lehetőséggel, hogy elveszti az állását, vagy a forint nagyon meggyengül) nem érzik a döntéseik súlyát, akkor ugyanezeket a hibákat újra el fogják követni.

A folytonos állami gyámkodás oda vezet, hogy a nép mindig gyámolításra fog szorulni, sohasem lesz képes önállóan felelősségteljes döntéseket hozni. Persze a nagypolitikának talán éppen ez az érdeke.

C4rt3r 2010.09.14. 09:54:14

@Uva: Az albérletben nem csak nyomorogni lehet. Nyomorogni inkább a hitelesek szoktak a csini új házukban, lakásukban. Az albérletes meg röhög rajtuk. (Amennyiben nem belekényszerítve van az albérletbe, hanem tudatosan vállalta)

hanzs 2010.09.14. 09:54:24

Nos én úgy látom, hogy mindenképp olyan megoldást kellene erőltetni, amely alapján a mostani hitelek tényleges, adós általi visszafizetését próbálnák előremozdítani. Nem hiszem, hogy ebben az esetben újra kapkodni kellene, és állami források nagyarányú bevonásával kellene megoldani a problémát.

Igen, a helyzet súlyos. Magyarországon nem eléggé fejlett a pénzügyi kultúra, az emberek nagy részének fogalma sincs arról milyen terhet is jelent egy hitel felvétele.
Én azt, hogy jelentős számú olyan ember él ebben az országban aki nem tudja felmérni a forrásait, a kockázatokat nem kívánom finanszírozni az én adómból.

Megoldás mindenképp kell. Ezt pedig csak úgy tudom elfogadni, hogy a hitelek visszafizetésével kapcsolatban könnyítsük a szerződések módosítását. A mostani nehéz gazdasági helyzetben a törlesztőösszegek átmeneti csökkentése, a futamidő módosítása, a tőkefizetés leállítása és csak kamat fizetése is olyan megoldás lehet, amely azoknak az embereknek akik képesek és hajlandóak visszafizetni a hitelüket, csak a mostani helyzet jelent nekik irreális többletterhet, kiút lehet. A többiek meg szépen lemorzsolódnak.

Ez részben a bankokra ró terhet, de hosszú távon még mindig jobb egy banknak most adni bizonyos kedvezményeket és ezáltat a tervezett bevételeket megszerezni, mint a hitelt felmondva faktoráltatni az ügyet.

HL

Rwindx 2010.09.14. 09:54:29

Ahogy én nézem, nagyon helyesen nem azt az utat járják hogy kifizessék a devizahitelesek helyett a hitelt és szerintem ezt a devizahitelesek sem várják el. Egyszerűen megpróbálják könnyebbé tenni a visszafizetéseket adminisztratív eszközökkel. Ezért igazából nem is értem a posztot, senki nem fog a devizehitelesek helyet fizetni, szándékot sem látok rá senki részéről.

Samott 2010.09.14. 09:55:07

"Amint láttuk, ha a fizetni nem tudó hitelezőkre hárítjuk a problémát, mindenki rosszul jár."

Ez igy ebben a formaban nem igaz, ha a hitelfelvevo nem tudja fizetni a hitelt, akkor elveszti a hazat/lakasat, de mar valamennyit visszafizetett a banknak, es a haz is penzze teheto - tehat joesetben nullszaldos a dolog. Az ados mehet vissza az alberletbe, a hazat meg megveheti mas, aki kepes finanszirozni a dolgot. A bank nem feltetlenul bukik a dolgon.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.09.14. 09:59:21

@MickthePick: pontosan. Egy dolgot tennék még hozzá az "aki hülye, haljon meg"-csürhének: ha odáig eljut az a jól kereső, ADÓZÓ középosztály (?) - mert leginkább ők vették fel a magasabb lakáshiteleket CHF-ben -, hogy bedől a hitelük, akkor nagy baj lesz.

És akkor majd lehet mutogatni, hogy "okosak voltunk, minket nem érint a válság" - mert fog :))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.14. 10:01:08

Mi az, hogy " a hitelfelvevők nyilván nem tudnak fizetni " ?

- Azért tették a házra a jelzálogot. -

Húzzanak el a házakból, ha nem fizetnek és menjenek vissza a - kezdő pontra.
Nincs ingyenház.

A bankok meg dobjanak piacra egyszerre 800 ezer házat, és az lesz a jó.

Végre lemennek egy normális szintre a lakásárak.

Így már nem kell 20 évre eladósodni, hogy otthona legyen egy dolgozó embernek.

Aki nem ezt csinálja, az a mesterségesen felkorbácsolt lakásárakat védi a lakni akarók ellen.

Grisa 2010.09.14. 10:02:42

Szerintem pedig, ha 4-5 éve röhöghetett rajtam egy devizahiteles, hogy én milyen lúzer vagyok a drága forinthitelemmel, akkor most is tessék csak mosolyogni. Érdekes, hogy én már akkor is hallottam a vészjósló hangokat, más meg ezek szerint süket volt. 4-5 éve jelentősen olcsóbb volt a devizahitel, akkor nyertek rajta most meg buknak, zagson. Egyébként nem kötelező új autóval járni, saját nagy kecóban lakni, hisz a bank nélkül nem is lett volna rá pénzük. Az a lakás illetve autó amit buknak jórészt sosem volt az ő tulajdonuk (szocpol mint önerő ugye, egyébként 0). És most ezek helyett is én fizessek? Ja és természetesen ők is segíteni szerettek volna a drága forinthitel felvevőkön anno amikor még futott a deviza szekér, vagy rosszul emlékszem?
A posztoló meg ne ideologizálja meg, hogy miért segítsek az ő devizahitel törlesztésén...

Táksi 2010.09.14. 10:13:56

@Samott: Közben meg kb 100-200 ezer ingatlan kerül a használtlakás piacra, ami lenyomja a most is alacsony ingatlanárakat, ami természetesen az új ingatlanok építését akadályozza, ami újabb munkahelyek végét, sőt az építőipar mégdurvább válságát hozza. Ez korántsem nullszaldós történet. Ráadásul elfelejtetted azt is, hogy a kamatok növekedésével sok törlesztő azzal szembesült, hogy bár 3 éve törleszt, a hitele nem hogy csökkent volna, hanem soha nem látott mértékben növekedett. Az ingatlanfedezet már rég nem elég erre. Szóval a bank tuti hogy bukik rajta.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.09.14. 10:14:13

@MickthePick:

Nem a pofátlan rablás a baj 0nmagában.
Mint valaki tegnap egy másik blogon kifejtette, a baj a lejárati szerkezetben van.
Általában igaz, hogy a bankok rövid forrásokból ( megtakarítás ) hosszú eszközöket ( p.l. jelzálog, vállalati hitelek ) finanszíroznak.
Az még külön baj, ha ezt különböző devizában teszik, ugyanis a rövid források időközben átárazódnak (vagyis a CHF brutálisan megerősödik), mint most láttuk.
Ezt ki lehet védeni származékos termékekkel ( FX swap, esetleg FX opció, de az drágább ), de ez nyilván pénzbe fog kerülni.

Kockázatkezelési szempontból tragédia, hogy a bankok olyan ügyleteket ( jelen esetben a svájci hitelezés ) végrehajthattak, amelyek nem voltak kellőképpen lefedezve a kártékony változások ellen.

Állítólag ez a külföldi anyabankok tudtával és beleegyezésével történt. Mindenesetre a PSZÁF felelőssége vitathatatlan, mert nekik kellett volna a rendszeres banki felülvizsgálatok alkalmával ezt kiszúrni. Ezért áll meg elsősorban az állam felelőssége ( és nem a devizahitel engedélyezéséért, mert a kockázatokat igenis le lehet fedezni. )

Az adósok felelőssége nyilvánvaló, végtére is spekuláltak, a carry trade klasszikus esetét játszották ( rövid pozíció az alacsony kamatot fizető devizában, hosszú pozíció a magas kamatot fizető devizában ). A carry trade szép és jó, csak az a baj, amikor az árfolyam változás kisöpri a kkamatosdival szerzett profitot.

Ugye, a bankok felelőssége nem )elsősorban) a devizahitelezés, hanem az, hogy
1. ennek nem voltak meg az infrastrukturális feltételei ( nem gondolták végig a kockázatokat, nem számszerűsítették és csökkentették őket )
2. a már említett duration mismatchból adódó, fedezhető kockázatot teljes mértékben a (még) fizetőképes ügyfélre hárítják.
3. és a 2oo9 óta tapasztalható, kifejezetten antiszociális, a hibát csak az adósokban kereső, legkevésbé sem konstruktív magatartás miatt.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.09.14. 10:14:20

Tényleg , a rossz hitelek többségére már megképezték a céltartalékot 2oo9ben, nem ? És a céltartalék dacára lett olyan a tavalyi nyereség, mint amilyen.

stratez 2010.09.14. 10:14:22

Van ennek egy olyan aspektusa, amiről a reggeltől estig kósázók lapítanak, nevezetesen, hogy a forint alapú, a még az Orbánék által bevezetett kedvezményes lakáshiteleket miután a Medgyessy-kormány és környéke, a szoci holdudvar maga is felvette!, fokozatosan megszüntették, és belekergették a lakosságot a devizahitelekbe.

Sokorai_Atala 2010.09.14. 10:14:31

@MickthePick: ugyanez az én problémám is. Napra pontosan fizetek, nem keveset. Mit kell még tennem, hogy a lakásom megmaradjon, hanyadik bőrt dobjam le magamról.?Tegyünk már különbséget az autó, plazma tv és hasonlók vásárlása illetve a lakást vásárkók között. Szerintem....

kovacsguszti68 2010.09.14. 10:14:53

Nem igazán tudok egyetérteni a poszttal, egészen pontosan azzal a gondolatmenettel, hogy minden bajok okozója a CHF-ben eladósodott lakáshiteles.
CHF-ben ugyanis nem csak a lakáshitelesek adósodtak el, hanem önkormányzatok és az állam is (ha hinni lehet a mostani kormánynak, akkor a PPP-s autópálya beruházások egy része is CHF alapú konstrukció). Tartok tőle, hogy hamarosan néhány önkormányzat háza tájáról is hallunk negatív híreket, amelyeket a CHF hitelek gerjesztenek.

Ezt az egész problémát ráadásul nem lehet Gyurcsányra fogni: 2006-2007-ben hol voltak a most lázongó ellenzők: miért nem emelték fel a szavukat akkor a devizahitel ellen? M iért nem szólalt meg akkor egyetlen bankvezér, elemző vagy közgazdász, hogy álljon meg a menet, ebből baj is lehet?

Pörgött a hitelkihelyezés, boldog-boldogtalan kapott hitelt még a legszarabb ingatlanra is, és mindenki csak ennek a jó oldaláról beszélt (még a Fidesz is).

Rwindx 2010.09.14. 10:14:58

@Grisa: vajon piaci forinthiteled volt vagy államilag támogatott? Mert ha államilag támogatott, pont neked egy szavad nem lehet, ugyanis a te hiteled egy részét az elejétől a végig az adófizetők pénzéből "fizetjük" helyetted.

//VV\ 2010.09.14. 10:15:04

"Nehogy már az én pénzemből mentsék meg a hiteleseket!"

Nekem tetszik ez a hozzáállás. Csak azt kérdezném, hogy annó, amikor a gazdasági válság idején az állam az OTP-t segítette ki, akkor hol voltak ezek a hangok? Mert igazából szerintem akkor kellett volna megszólalni, hiszen az OTP, ami egy részvénytársaság, amiből évekig lapátolták ki a részvényesek a pénzt a nyereség utáni osztalékokkal, miért is érdemel állami segítséget? Ha szarba kerül egy ilyen bank, akkor szépen hordják vissza a tulajdonosok /részvényesek/ a pénzt, de ne az állam a mi pénzünkből adjon neki segítséget.

A Devizahitelesek megsegítése nem helyes ezek után? Igen, lehet. De egy dolgot ne felejtsünk el. Azok az emberek nem tehetnek arról, hogy az évekig tartó szar magyar gazdaságpolitika szó szerint kirohasztotta az országot alóluk, elértéktelenítve a forintot. Nem tehetnek arról sem, hogy nagypofájú Fideszes vezetők államcsőddel fenyegető minden szakmaiságot nélkülöző politikai nyilatkozataik 10-15 Ft CHF/HUF árfolyamkülönbségek okoznak.

Szóval az államnak is van felelőssége. Ezeken túlmenően azon teljesen hibás szabályok megalkotása miatt is, ami lehetővé tették a bankoknak, hogy a gazdasági válság idején is extra(!) profitot termeljenek magyarországi befektetéseik kizsigereléséből. Mert azt nem mondanám, hogy a hasznuk abból a kurvasok értékteremtésből adódik, amit kicsiny országunkban eszközöltek...

Reformer 2010.09.14. 10:15:11

Utólag könnyű okoskodni. 2005-ben pl. teljesen más volt a helyzet, amikor én is felvettem devizahitelt. Akkor, a rendelkezésre álló információk alapján úgy tűnt, hogy a közeljövőben lesz euró, a világgazdasággal nincsenek nagy gondok, a forint árfolyama stabil. A forinthitelek pedig rohadt drágák. Ez alapján költői a kérdés, hogy melyik volt a nyerő.

Amennyit én devizában felvettem, azt forintban sosem tudtam volna felvenni.

A sírást pedig nem értem. A CHF-alapú hitelek kb. 230-250-es frankárfolyamnál lesznek rosszabbak a forinthiteleknél (legalábbis az enyém).

Aki nem tudja fizetni, azt meg adja el a lakást, és menjen albérletbe. Még mindig jobban jár, mint a banki árveréssel. Legalább lejjebb mennek az átlagkeresethez képest irreálisan magas ingatlanárak.

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.09.14. 10:15:36

Mivel nem vagyok közgazdász, inkább politikai síkon közelíteném meg a dolgot:
Volt ugye, az első Orbán-kormány kedvezményes, forint alapú támogatott lakáshitel-programja. Ez kimondva-kimondatlanul a középosztályt kívánta kedvezőbb helyzetbe hozni. (Amivel megjegyezném nincs semmi probléma, hiszen egy olyan konzervatív-liberális párttól mint a Fidesz, ez az "elvárható".)

Ezt utána politikai motívációval ("a gazdagoknak kedvez" - amit eleve rühellek, mert hogy lehet gazdag egy egyszerű középkategóriás alkalmazott, esetleg vállalkozó???) a Medgyessy-kormány felszámolta.

Helyette jött a devizában való eladósodás. Emlékezetes, akkor erős volt a Forint, amely Járai MNB elnökségéhez köthető, magasak voltak a kamatok, és olcsók voltak a devizahitelesek. Az akkori kormány pedig - az amúgy ellenséges jegybankkal karöltve - bedobta a gyeplőt a lovak közé, hadd menjen. Aztán már ment mindenre. Plazma TV-re, nyaralásra, ilyenekre.
Ezzel megint az a probléma, hogy sztem különbséget kell tenni hitel és hitel között, cél szempontjából. Más elbírálás alá kellene hogy kerüljön a beruházás célú hitel (pl. új kocsi a vállalkozásnak), a sima fogyasztási célúval szemben.

Aztán jött a krach, a második Gyurcsány-kormány később nagy részében céltalannak tűnő megszorításai mellett a lakosság továbbra is fenn kívánta tartani az előtte levő "jóléti" szintjét. Én már akkor mondtam, hogy ebből a rengeteg adósságból még baj lehet, pedig a válság még sehol sem volt.

Most meg itt tartunk, az új kormánynak meg kell valamit tennie a dologban. Mert olyan nagy réteget érint a hitel-probléma, hogy ők már komoly politikai érdekcsoportot jelentenek. Viszont, a kényszerű kezeléssel kényszerpályára kerül a szintén szűk mozgástérrel rendelkező gazdaságpolitikája szempontjából.

Ami a mostani hírekben megjelent, egy vállalható kompromisszumot jelent, szerintem. Egyrészt, a nyolc pontos kódex egy csomó "józan ésszel" is elfogadható dolgot tartalmaz, aminek alapvetően így kéne lennie (pl. egyoldalú szerződésmódosítás tilalma), a beígért adósság-átvállaló szervezet pedig csak a legkilátástalanabb helyzetbe kerülőknek "nyúlna alá", és az sem lenne egy olyan megoldás, ami csalogató lenne ez irányba.

A bankok persze most dafke viszonyulnak mindenhez. Nem azért, mert most rájuk hoznák a csődöt, hanem azért, mert az eddigi jó világ, amikor minden körülmény kedvező volt nekik, véget ér.

Még valami: Varga Mihály 63 (hatvanhárom) csontvázról beszélt értékelőjében. Hát szerintem ez az ügy messze a legnagyobb és legordítóbb csontváz, amely lényegesen megköti az Orbán-kormány kezét!!!

kajajegy 2010.09.14. 10:16:11

@MickthePick:
Igen, erről van szó. Én is túláradó boldogsággal veszem tudomásul, hogy törvénytisztelő, adófizető állampolgárból hogyan lettem egyik napról a másikra utálatoskép, akit csak köpködni lehet.
Az államilag kamattámogatott hitelek senki szemét nem szúrják/szúrták? Pedig ott az adóforintokból kamattámogatott az állam.

Aron M 2010.09.14. 10:16:15

Kedves Véleményvezér!

Még egy opció kimaradt. Van még egy, negyedik halmaz, amely részei állhatják a ceh egy részét. Ezek pedig a bank munkatársai és szerződéses partnerei. Nos, az ő jövedelmük némileg meghaladja a magyar átlagét, miközben az általuk létrehozott produktum minősége és hasznossága éppenséggel nem. Úgyhogy, ha a hiteles szívjon, akkor itt egy ellenjavaslat: a kedves bank, ha nyereséges akar maradni, lesz szíves csökkenteni a fizukat. És mivel a kartellezés úgysem áll tőlük távol, ezúttal az állam szemet hunyhatna egy pánbank fizetéscsökkentés felett.

Aztán van még egy ötödik forrás is. Ez pedig az anyabankok haszna. Igen, külföldi anyabankok ezek. És igen, bezony, sokszor tőkét szivattyúzgatnak kifele.
Hogyan? Rém egyszerű. Például kötelezik a hazai kereskedelmi bankok befektetési csoportjait, hogy az anyabank országának részvénypiacára fektessenek be, mint pl. a Budapest Bank esetében 2008 ŐSZÉN.

Egy másik módszer a KAMATMARZS. Érdekes jelenségnek érzem, hogy a svájci jegybank alapkamata 0,5 százalék, miközben pl. az MKB kamat+kezelési költség címén usque 7 százalékot szed be. Állítólag (az MKB elnökének 2009 januári M1 nyilatkozata szerint) ez két célt szolgál: drágán veszik a devizát az anyabanktól a kockázati felár miatt, másrészt - és itt térünk rá a következő, ötödik lehetőségre, mindenki kapaszkodjon meg - a kamatmarzs azt a célt is szolgálja, hogy a kockázatot szétterítsék a kedves ügyfelek között, de nem csak a bedőlő hitelek kockázatát, hanem az ESETLEGESEN ELMARADÓ HASZON kockázatát.
no kérem tisztelettel, akkor foglaljuk össze.
Aki még fizethet:
1. a bank alkalmazottai, különös tekintettel a vezetőkre és a jutalékosokra.
2. egyes esetekben a külföldi anyabankok (ez persze higgadt, de rámenős tárgyalástechnikát igényel a magyar állam és az anyabank között)
3. banki profittermelési újraszabályozása - ez nem direktben fizet, pusztán a hitelesek helyzetét könnyíti meg.

Na?

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.09.14. 10:16:24

@simonmondja.: Én alapvetően azt gondolom - és nagyon halk hangokat a kormány felől is hallottam - hogy meg kéne szépen lassan változtatni a magyarországi lakásviszonyokat. Nyugaton szinte elképzelhetetlen szinten laknak az emberek saját lakásban, a bérlakások aránya rendkívül alacsony.
Itt tévedtek amúgy a legnagyobbat az ingatlanadó vezérideológusai, hiszen nálunk az ingatlan az nem luxuscikknek számít, hanem sokszor több generáción át átörökített érték.

Meg kellene teremteni itthon is a lakásszövetkezetek kiterjedt rendszerét, és így értelmes bérleti díjért az embereknek lehetne elfogadható lakás a fejük fölött, úgy, hogy nem adósodnak el évtizedekre. Csak ehhez bizony a fejekben kéne "rendszerváltást" csinálni.

Táksi 2010.09.14. 10:16:31

@simonmondja.: A mesterségesen magas lakásárak korántsem olyan magasak, mint azt gondolnád. Csak a magyar lakáspiac egészen különleges európában. Szinte csak nálunk (+ Írországban) fontos ennyire saját ingatlan. Szinte mindenhol máshol a bérlakás dívik. Nem véletlenül. Az építési költségek nem tudnak sokkal alacsonyabbak lenni...

iqlight (törölt) 2010.09.14. 10:16:45

@simonmondja.: Ez így azért egy kicsit túl egyszerű. Időközben olyan szintre kúszott a CHF, hogy nemhogy a kezdő szintre lépne vissza aki így jár, hanem nagyon csúnya mínuszba. Annyira csúnya mínuszba, hogy ez még akkor sem fair, ha Grisa hozzászólását megnézed, valóban, a forint hitelesek már egy ideje jóval többet fizetnek, node ez alatt a pár év alatt ők messze nem buktak annyit mint teszem azt egy CHF hiteles ezekkel az árfolyamokkal. Kurvára nem egyszerű ez az egész kialakult helyzet, bár könnyű lenne elbagatelizálni.

csoko20 2010.09.14. 10:17:25

Amíg be nem tiltották a frank hitelt, addig kellett volna vennem egy kecót. Most sírnék egy kicsit, de legalább mások kifizetnék helyettem? :)

Ha a bankok nem adtak volna boldog, boldogtalannak gagyi jövedelemigazolásokra is óriási hiteleket /végletekig feszítve a családok ktg-vetését már azidőben/, akkor most lenne zsé a vállalkozás-fejlesztésre, ebből kifolyólag új munkahelyekre, adó és járulékbevételekre, lakosssági megtakarításokra?

Akkor ez miért tünt marhaságnak az állam és a bankok számára?

Fasza közgazdászok meg pénzügyi szakemberek ülhetnek ott!!!

Flúgatlan 2010.09.14. 10:22:17

Szerintem csak nagyon minimálisat szabad az adófizetőkre hárítani a bajban levők kisegítéséből. Ennek nagyon rossz az üzenete: nem éri meg átgondoltan tervezni, gürizni, plusz munkát vállalni, mert az adóimból a felelőtlenül hitelt felvevőket segítik. [Igen: az én ismeretségi körömben minden bajban levő hiteles felelőtlen volt és ez már a hitelfelvételkor látszott.]

Ha az adófizetőkre terhelik a mostani bajba jutottak kimentését, akkor az még inkább az adóelkerülési trükkök felé szorítja az embereket és még inkább segít morálisan elfogadhatóvá tenni az adócsalást. ("Most már ne csak a segélyen élőket tartsam el, hanem a hitelből vett lakásban élőket is?!")

Nem a szolidaritás ellen beszélek, de azt ne az állam szervezze meg. A családdal egyetértésben mi magunk, saját (adózott) pénzünkből segítettünk nehéz helyzetbe került, de dolgozni akaró családokat, amennyire képesek voltunk. És látjuk, hogy jó helyre ment a pénz. (De ezek a családok nem nagy hitelválságosak voltak, hanem más miatt kerültek nehéz helyzetbe.)

Kell az összetartás, segítség, de ezt megszervezni, tényleg csak az önhibájukon kívül bajba jutottaknak juttatni: ezt nem tudja az állam. Abból csak trükközés lesz, felelőtlen magatartás megjutalmazása, a gondolkozó és güriző emberek újabb lenyúlása.

Persze tudom, hogy az emberekben olyan szolidaritás-érzést kialakítani, hogy saját maguktól, önszerveződő módon segítsenek a környezetükben élőkön, az roppant nehéz, de a megoldás mégiscsak ez lenne, és a jelenlegi adóterheket még megterhelni a hitelezők kisegítésével: az nagyon romboló volna.

A bankok viszont a válság idején is igen nagy haszonnal dolgoztak. Az ő megregulázásuk kívánatos volna. Ha ennek rövid távon negatív következményei is lennének, el kellene viselni, különben megfékezhetetlenül pofátlanok maradnak és állandóan a gazdaság szent tehene szerepében tetszelegve zsarolják a társadalmat, hogy "Ha megadóztatsz, megrendszabályzol, ... azt úgyis áthárítom az ügyfelekre." Ez ugyan elkerülhetetlen, de ilyen közvetett hatást szívesebben viselnék el, mint konkrét állami pénzek felhasználását a most hitelproblémákkal küzdők esetében.

Deneware. 2010.09.14. 10:22:43

Ha most kurva erős lenne a lenne a forint, és gyenge a frank, és valami csoda folytán ennek ellenére szarban lenne a gazdaság, kíváncsi lennék mi lenne a devizahitelesek válasza arra kérésre, hogy hogy adózzanak má' többet az árfolyamnyereségükből a szegény bankoknak. Amit erre válaszolnának, az a válasz a posztbeli kérdésre is...

köcsögömszéken 2010.09.14. 10:27:40

Én annyire nem vagyok egy közgazdász, de azt nem láttam, hol tér ki ez a poszt a "nem várt eseményre".
Mert a devizahitel felvételekor mondjuk kalkulálhatom, hogy elvesztem az állásomat, vagy tartósan beteg leszek, vagy meghalok, és ha van elég eszem, akkor erre biztosíthatom magam. Sőt "biztonságosan" is felvehetek hitelt, tehát nem a fizetésem 75%-anak megfelelő törlesztő részlettel. Egyszóval az ember kalkulálhat a deviza emelkedésével, forint romlással.
Azzal kevésbé kalkulálhat az adós, a bank vagy az állam, hogy globálisan dől be minden.
A tisztelt választópolgár és a bank pedig különösen nem számolhat a politikai elit barom beszólásaival, amik nem hogy javítanának az amúgy is kaki helyzeten, hanem még tovább köpülik azt, függetlenül attól, hogy ez kinek és miért jó.
Utópisztikus álmaimban az elmúlt húsz év politikai elitje fizeti haláláig kemény kétketezi kényszermunkából az ország minden adósságát.

ÁkiBáki (törölt) 2010.09.14. 10:28:03

Lassan lassan azért csak eljutunk oda, hogy tudomásul vesszük, nincs ingyen ebéd. Mindenért fizetni kell és ha valaki egy árfolyamkockázattal terhelt hitelt vesz fel húsz évre, annak meg kell teremteni a menekülési útvonalakat olyan, esetleg váratlanul előálló helyzetekre, amilyen a mostani.
Nem tenném a felelősséget egyértelműen a devizahitelesek vállára, mint ahogy azt sem mondom, hogy ez mind a bankok felelőssége. A bank is egy üzlet, hogy miként működnek az így is szépen szabályozva van, csak ugye az apró betűs részt is illene elolvasni, különösen ha valaki húsz évre szóló terhet vesz a vállára. A bankok mögött viszont szintén emberek állnak, befektetők, akiknek a pénzéhsége miatt alakult ki a jelenlegi helyzet, mert ha mondjuk keresett 100-at akkor a következő évben már 150 kellett, és így tovább. Egyszóval a bankok csak kiszolgálták a befektetői, tulajdonosi igényeket vagy végrehajtották azok utasításait, ennek megfelelően túl azon, hogy sok könnyet nem ejtenék értük, nem őket tenném egyértelműen felelőssé.
Arról nem is beszélve, hogy abban a gazdasági környezetben ahol teret és lehetőséget adnak olyan tevékenységre mely alapján a bankok működtek és működnek nálunk, azért megnézném azt is, hogy ezeket a lehetőségeket kik biztosították számukra.
Mert ha a felelősség kérdését vitatjuk, ők is vastagon benne vannak. A szomorú az, hogy tették mindezt úgy, hogy a fenteikben említettek egyéni felelősségről szó sem esik. Magyarul: megint a mi répánkkal verték a csalánt.

Samott 2010.09.14. 10:28:09

@Táksi: nagyon helyes, nyomjak is le az ingatlanarakat. Nehogy mar a felfujt lufi legyen a viszonyitasi pont. Simon jol mondja. :)

JohnHenry 2010.09.14. 10:28:21

@MickthePick: "És akkor mit mondjon az, aki a több mint másfélszeresére nőtt hitelt is képes, ha nem is örömmel, de valahogy még fizetni, ÉS még az adójából IS segíthetik majd azt, aki viszont erre már nem képes.
Erre is gondolnia kellene a CHF-hitelesekre mindig zsigerből fröcsögőknek."

szívemből szóltál!

Aron M 2010.09.14. 10:28:31

@Deneware.: szerintem a frankhitelesek csöndben ülnének.
Ha nem vennéd észre, nem maguk a frankhitelesek problémáznak csak, hanem ez az EGÉSZ ORSZÁG problémája.

Aki a "hiteles szívjon" álláspontot képviseli, annak figyelmébe ajánlom Panyi Szabolcs publicisztikáját.

www.komment.hu/tartalom/20100905-velemeny-magyarorszag-tarsadalmi-csoportjai-ellensegkepek-a-szemunkben.html?cmnt_page=1

Ettől függetlenül, magát a jelzálog fogalmát nincs értelme kilúgozni.

//VV\ 2010.09.14. 10:28:47

@simonmondja.: "- Azért tették a házra a jelzálogot. -"

Ez egy nagyon bölcs hozzáállás, ami minden bizonnyal azt mutatja sok közöd van ehhez az egészhez.

Hidd el nagyon sok devizahiteles van, aki inkább elhúzna a házából és visszatérne a kezdőpontra. Csakhogy ezzel egy gond van: (Most lassan írok, hogy te is megértsd)

Vegyünk példánkban egy 10 000 000 Ft-os ingatlanra felvett hitelt. A hitelfelvevő értékbecsléskor jó esetben 9 500 000 Ft-os értékbecslést kapott. A bank ebből levont körülbelül 30%-ot még, az a hitelbisztosítéki érték, az az érték, amit maximum megkaphatta hitelben a hitelfelvevő. Ez ugye olyan 6 700 000 Ft. Tegyük fel ekkora hitelt kapott 4 évvel ezelőtt. Ekkora jelzálogot is tettek a házára, csak éppen svájci frankban. Akkoriban olyan 160 forint körül volt az árfolyam azaz 41 875CHF a jelzálog.

Ma a bajba került adós 10 000 000 ingatlana a szar ingatlanpiac miatt a piacon 8,7 milliót ér. Azaz ennyiért tudná eladni. A 41 875 CHF jelzálog pedig 225 Ft/CHF árfolyamon 9 422 000 Ft Kb. Azaz az adós nem tudja annyiért eladni az ingatlanát, amennyiért a bank kiengedné a kötelemből (Levenné a jelzálogot)

Tehát az adós nem tud önerőből nullára kiszállni, csak mínuszban.

Még rosszabb a helyzet, ha a bank felmondja a hitleszerződést, és a magyar korrekt jogrendszerben ténykedik. Ekkor ugyanis kirakja az adóst a lakásából, az ingatlanját értékesíti a hitelbisztosítéki érték 50% körüli értéken (Mert megteheti) azaz olyan 3,5 millió környékén.

Most úgy gondolod ezt nem teheti meg. Dehogynem. Nem véletlen, hogy a banki ingatlanok árverésén a Tasnádi féle korrekt üzletemberek az elsők, akik licitálnak. És sokszor az utolsók is.

Szóval a bank eladja 3,5 ,millióért az ingatlant, de az adóson a jelenlegi jelzálogértéket követeli, a 9,4 millió forintot. Azaz még így, vagy úgy behajtja az adóson a külöbözetet 5,9 millió forintot. Akár úgy, hogy élete végéig vonják a fizetéséből, vagy mindent behajtanak, lefoglalnak amit elér, megszerez.

Azonban a háttérben már régen elkönyvelte ezt a hitelt veszteségként, vagy kifizettette a saját hitelbiztosítójával az egész hitelt, azaz a kisember meghurcolását már csak a profit miatt teszi, nem a megélhetéséért.

Valahol ebbe belegondolva a banknak nulla kockázata van, a bedőlt hitelekből is extra profitot tud termelni, és ehhez a hazai jogrendszer jelenleg tökéletesen asszisztál.

Hidd el, sokan a két kezüket összetennék, ha nulláról indulhatnának újra. De a helyzet az, hogy inkább mínuszról fognak.

pamut 2010.09.14. 10:30:47

Mondja már el nekem valaki, miért ördögtől való, hogy egy jelzálogra felvett hitel becsődölésekor érvényesítik a jelzálogot?

Én albérletben élek. Ugye nem vagyok másodrangú állampolgár, vagy balek, mert nem veszek fel felelőtlenül hitelt?
Tán a devizahiteleseknek alanyi joguk van saját házra és autóra?

Egyébként őszintén érdekelne a devizahitelt felvevők közül hány szavazott 2 éve a 300 ft-os vizitdíj ellen :)

Még két megjegyzés:
- ha egy bank úgy ad kölcsönt, hogy nem méri fel komolyan az igénylő anyagi helyzetét, akkor a bank is felelős, szívjon ő is, legközelebb majd komolyan veszi a hitelképességi-vizsgálatot.

- általános iskolában már tanítani kéne alapfokú közgazdaságtant, sok gyakorlati példával, mert láthatóan a jónép egy része sötét mint az éjszaka. Mellesleg taníthatnának alapfokú jogismeretek is, emberi jogokat, intézményrendszer-működést és hasonlókat, de hagyjuk is...

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.09.14. 10:31:02

Azt hiszitek olyan kurva vicces devizahitelesnek lenni. 4 éve kezdtem 37 ezres törlesztővel most 56 ezernél járok.

Kezdjem sorolni, hogy átlagemberként mikért fizetek, amikért nem kéne? A beteg anyátokért a kórháznak (10 éve fizetek tb-t, azóta 3-szor voltam meghűléssel orvosnál, bocs), az idóta kölkötökért, hogy tudjon tanulni, az adómból használjátok a szaros utakat és még sorolhatnám. Úgyhogy aki itt most kikel magából, hogy jaj most Ő fog fizetni a devizahitelesek miatt, az kurvára fogja be a pofáját.

Jessalyn · http://romantikusregeny.blog.hu/ 2010.09.14. 10:31:10

Egy kolléganőm pár éve hallott egy hirdetést, hogy 15% önerő (vagy valami hasonló érték) elég, a többit a bank finanszírozza. Aztán amikor érdeklődött, a banknál elmondták, hogy azért nem egészen úgy van az, a gyakorlatban a 30% a szokásos. Vérig volt sértődve, hogy a meglévő mondjuk 3 milliójára nem vehet fel 17 millió hitelt, csak 7 milliót. Lehet, hogy most már nem bánja?...:)
Azt hiszem, sokan egy kicsit sokat akartunk. Szebb és nagyobb lakást, újabb autót... Sajnos elhittük, hogy közelítünk a nyugati színvonalhoz. De ahogy az egész ország nem olyan, mint Németország, úgy az életszínvonalban is van különbség. Nem engedhettük volna meg magunknak a túlzásokat. A válság miatt pedig már nem csak a túlzó vállalások kerültek bajba, hanem az átlagosak is, tényleg csak a nagyon óvatos duhajok nem jártak annyira rosszul.
Bármiféle segítségnyújtás is lesz, nem szabadna úgy kinéznie, hogy megsimogatjuk a magukat túlvállaló emberek buksi fejét, és pénzt adunk nekik. Mert buta döntéseket ők is hoztak. Aki segítséget vár, magának is áldozatot kell vállalnia, például olcsóbbra cserélt autóval, kisebbre cserélt lakással. Legalábbis én így gondolom.

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2010.09.14. 10:32:22

hanzs 2010.09.14. 09:54:24
Igen, a helyzet súlyos. Magyarországon nem eléggé fejlett a pénzügyi kultúra, az emberek nagy részének fogalma sincs arról milyen terhet is jelent egy hitel felvétele.
Kedves hanzs ne értsd félre nem neked szól, csak a te kommented jó példa.

1. Kedves cikkíró, kommentelők. Ne csináljatok már úgy mint ha mi magyarok hülyék lennénk. ne feledkezzetek el, hogy honnan indul a válság. Az USA másodlagos jelzálogpiaca dőlt be először. Ezért ha úgy nézzük, még mindig fejlettebb a pénzügyi kultúránk mint az USA-é.
2. Jellemzően az emberek (nagy része), nem azért vesz fel hitelt, mert nincs jobb dolga, hanem azért mert van v.mi (csak a lakáshiteleseken akar segíteni a kormány is, a gk. plazmatv-seken nem)lakás, aminek a vásárlását előbbre akarja hozni, úgy 10-15 évvel.
3. Ma egy átlagos törlesztő nem sokkal több, mint a főbérlet és itt a befizetett öszeg eredményeképpen egyszer lesz v.mije, ahonnan normál esetben egyik napról a másikra nem tehetik ki. (Mo-on nincs normális bérlakás)
4. A bankok által megvett politikusok, olyan konstrukciót vezettek be, amit jogászok tudatosan szerkesztettek meg, azért, hogy át lehessen vágni vele a hitelfelvevőt.
Olvastatok már jogszabályokat? Én naponta ezt teszem, és sokszor 4-5-ször kell így is egy mondatot elolvasni, hogy megértsem.
Ergó: Az állam felelőssége vitathatatlan, hisz adófizetői forintokból garázdálkodik, elvileg értünk és az országért.

handax 2010.09.14. 10:32:26

Alaptézisem: a hitelbedőlés szerintem devizaforma-független kellene legyen.
Abban látom a gondot, hogy a magyar gazdaság elmúlt 20 éve katasztrófa. Azért szavaztam az állami szerepvállalásra, mert hiába dolgozom ki a belem, ha olyan gazdasági irányítás volt/van fölöttünk, aki szarik az ország versenyképességére és így a devizánk értékére, illetve a versenyképességet az ócsóságban véli kizárólagosan felfedezni. Azért savaztam a fideszre, mert ők erős gazdaságot ígértek, de eddig csak forintleértékelést látok tőlük, ami a gyenge gazdaság jele. Az biztos, hogy 4 év múlva csak és kizárólag a forint árfolyama alapján döntök majd: ha addigra visszamegy kezelhető 190Ft alá (ahonnan átvették a hatalmat), maradhat a fidesz, ha nem, akkor más kell az ország élére.

appa68 2010.09.14. 10:42:14

A megoldás a hitelek forintosítása lehet. Oly módon, hogy mind a bankok, mind a hitelesek "jól" járjanak. Persze a maguk módján.
Tehát a konvertálás módja az lehetne, hogy döntési lehetőséget kap a devizahiteles polgár, hogy átválthatja a felvett hitelét "felvétkori árfolyam+15%" HUF/CHF árfolyamon. Ezáltal megszabadul a frankhitelétől, s a bank is keresett rajta valamit.

iqlight (törölt) 2010.09.14. 10:42:20

@ÁkiBáki: "Lassan lassan azért csak eljutunk oda, hogy tudomásul vesszük, nincs ingyen ebéd"

Úgy érzed, hogy aki CHF hitelt vett fel, az teszem azt 20 év alatt nem tejelt volna, változatlan CHF mellett is bőven eleget a bankoknak? Hol itt az ingyen ebéd?!?

Arról nem is beszélve, ha nem annuitásos a hitel amiről beszélünk ugye ... Mondjuk 8 évig csak a kamatot fizeted. 8 év után pedig szembesülsz azzal, hogy a felvett X összeget elkezdenéd törleszteni, de má 1,5X vagy 2X a tartozásod.

Sir Nyű 2010.09.14. 10:42:35

Nekem nem tetszene, hogy az en munkambol (adombol) masnak legyen vegul vagyona, amennyiben az allam vallal at barmennyit is. Aki bukja a hitelt, az bukja azt is, amire folvette, legyen az auto vagy lakas, ne legyen mar o elorebb attol, hogy tovabb nyujtozott, mint, majd en es sokan masok megdolgoztunk erte. Nem gondolom, hogy itt szolidaritasrol van szo a legkisebb mertekben is. Es mielott barki azzal jon, irigysegrol sem. Eloszor hadd dolgozzam mar a sajat joletemert, majd utana a raszorultakert, akik mondjuk nem onmaguk miatt vannak bajban. Es hogy kit segitek, arrol pedig szeretnek en donteni...

Netuddki. 2010.09.14. 10:42:43

Gratula az íráshoz!

Ahogy olvastam, mintha valami banki reklám lenne. Mindenesetre eléggé hamar eljutottál a gyurcsányon keresztül a "nincs más választás fizessenek az adófizetők"-ig.

Tegnap valamelyik blogban valaki nagyon jól levezette a devizahitelekre, hogyan keresnek a bankok rövid lejáratú deviza hitelekkel hosszú lejáratú forinthiteleket. A rövid lejáratú devizahitelek minden átváltási költségét a hitelt felvevő állampolgárokra hárítva. Legalábbis a lényege valami ilyesmi volt.

A lényeg, hogy a bankok vastagon benne vannak. A mindenkori kormányok felelősségét pedig kár ennyire elmaszatolni. Nem nem tájékoztatták a lakosságot, hanem egyenesen bűnrészességet vállaltak a bankokkal a választóik kifosztásában. Kemény szavak? Miért? Nincs nagyobb bűn, mint aprópénzért elárulni a saját választóinkat, nemde?

VV azon sír, hogy ha a bankok tönkremennek nem lesz aki hitelezzen.
A bankszektor is ugyanolyan piac, mint a többi. Ha egy bank csődbe megy, akkor rögtön beáll helyette más. Mi ezzel a gond? Ja, hogy az új bank már nem fog fedezet nélkül, nyakra-főre kölcsönt adni? Miért? Fedezet nélkül most se adtak. Ha valaki nem tud fizetni úszik az ingatlan és az ingóság.

Miért kellene nekem fizetni az adósok "megmentését"?
Először is tisztázzuk mit értünk megmentés alatt. Az eddig kifizetett havi törlesztőből simán tudna bárki lakást bérelni. Ha nem tudja valaki a megemelt törlesztőt fizetni akkor adja el a lakást, fizesse ki a bankot és menjen albérletbe. Ha nem elég a felvett hitelre, akkor azt bizony a bank bebukta. Ennyi.

Aki meg nem tudja fizetni a törlesztést, mert megszűnt az állása az szerintem a rezsit sem fogja fizetni. Neki szintén elúszott a lakása. De még mindig költözhet olyan helyre ahol van munka és így albérletet is tud fizetni. Őt meg főleg nem kéne "megmenteni".
Annál is inkább, mivel sajnos sokan olyanok is elvesztették a munkájukat, akiknek nem volt hitelük. Velük mi lesz? Ez már nem a deviza vagy forint hitelesek problémája. Elég rosszul teszi a kormány ha össze próbálja mosni a kettőt.

A lényeg, nagy balgaság lenne a kormánytól ha az adófizetők pénzén próbálná meg megmenteni a felelőtlen bankokat. Mert ugye senkiben nem merült fel olyan bohó, kósza gondolat, hogy mindez a hitelüket tovább fizetni nem tudó állampolgárok érdekében történik. :(((

R_Gábor 2010.09.14. 10:42:48

@kovacsguszti68: Érdekes, én emlékszem, hogy időről időre felhívták a közönség figyelmét az árfolyamkockázatokra. Mondjuk az is igaz, hogy közszolgálati rádióban meg hírrádió gazdasági magazinműsorában és hasonló helyeken, dehát nem kell folyton zenerádiókat hallgatni...

JohnHenry 2010.09.14. 10:42:58

@csoko20: "Amíg be nem tiltották a frank hitelt, addig kellett volna vennem egy kecót. Most sírnék egy kicsit, de legalább mások kifizetnék helyettem? :)"

fölfogtad-e agyilag, hogy senki nem fog fizetni helyetted? :-)

iqlight (törölt) 2010.09.14. 10:43:05

@pamut: Egy posztot olvass vissza, én is ezt próbáltam vázolni csak nem ennyire részletesen. Értsétek már meg, hogy az albérletes nem ellensége a devizahitelesnek, nem erről szól a dolog. Te az albérletedben minden hónapban kidobod a pénzt az ablakon, és ebbe inkább ne is menjünk bele. Gondold végig, nem ilyen egyszerű, hogy nem kell lakás blabla. Ez nem anglia, ez magyaroszág, és más volt a helyzet pár éve. Adott a helyzet, megoldás kell.

Asidotus 2010.09.14. 10:43:17

Nekem az a problémám, hogy én annak idején forintban vettem föl a hitelt. Aztán később bejöttek a devizahitelek, ők ugyanannyiért (törlesztőrészlet) több pénzt kaptak, vagyis hozzám képest jobban jártak.
Most, hogy annyit kéne fizetniük, mint nekem végig kellett, meg én tegyem hozzá az adón keresztül.
Vagyis végig én fizessek helyette is.
Nem érzem igazságosnak. Legyen akkor úgy, hogy amennyi állami segítséget kapnak, kapjak én is annyit, forinthiteles.

Sherpa_1 2010.09.14. 10:43:26

Csak az nem vett fel frank hitelt anno aki nem dolgozott. A segélyből élőknek tényleg nem adtak. Nem itt van az ami bántja az igazságérzetemet. A deviza hitel ténylegessen forint hitel volt. Nem frankot kaptál, hanem forintot. Valamelyik bank szlogen: a hitel nem ajándék, üzlet. Ha, meg üzlet akkor legyen kockázat is közös. A bank saját döntése, hogy devizában számolta az akkori kamatokkal. Én forintot kaptam...annyit amennyit. Annyit kellene vissza is adnom. Adtak volna frankot és követelhetnének annyit vissza.

szvsz 2010.09.14. 10:43:32

A legnagyobb felelosseg a bankoke, elvegre ok ertenek a penzugyekhez a legjobban, ok vegeznek hitelkepessegi vizsgalatokat, stb.
Ha az egyugyu gipsz jakabrol latom, hogy nem lesz amibol visszaadja a kolcsonomet, majd hulye leszek adni neki. Ehhez kepest a bankok funek-fanak, mindnkinek...
A hitelesnek is nagy a felelossege, de kozel sem akkora, es a fikazoknak azert figyelembe kell venni valamit: arvizvedelemben (foldrenges, stb, barmi) is csak olyannal terveznek amire mar volt pelda. Megepited a gatat a valaha latott legnagyobb vizzel szamolva, de ha annal is egy centivel magasabb a viz, akkor eluszott mindened.
Sokan gondosan szamoltak, hogy mi fer meg bele, mi az amit meg bevallalhatnak, de ilyen fost, ami most van, meg nem lattak, nana, hogy senki nem kalkulalt ezzel.
Ettol fuggetlenul minden adofizetore haritani f@5Zsag.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.09.14. 11:24:04

Véleményem szerint is meg kell osztani a költséget, azonban egyáltalán nem egyenlően.
Szerény javaslatom a következő:
Elsősorban az adósnak kell viselnie a legnagyobb részt. Hasamra ütők, mondjuk 60%-ot.
Mivel úgy gondolom, hogy az embereknek maguknak kell vállalnia a felelősséget a tetteikért, akkor is, ha gondatlanságból követték el, ezért simán mondanék akár 90-et is, de ez egyáltalán nem reális. Még talán a 60 is több, mint amit ténylegesen ki lehet sajtolni.
Másodsorban a banknak, mondjuk 30%-ot.
Csak harmadsorban az államnak, 10%-ot. Ha csak rajtam múlna, akkor 0 lenne, mert miért én fizessem meg a bank és adósa közti sikertelen üzletet?
Természetesen sehogy nem lesz igazságos. Az egyéni esetek között komoly különbségek lehetnek, de valahogy muszáj szétosztani, hogy a legkevésbé szívja meg az ország.

"Sajnos ezt is Gyurcsánynak és az ő "szakembereinek" köszönhetjük, és ezért bizony a végén úgyis nekünk kell majd fizetni."
Ez a része, azonban már csak kronológiai okokból kifolyólag is hülyeség.
A devizahitelezés már korábban elkezdődött. Ez azonban nem kormányzati döntés volt, hanem a gazdasági környezet sajátossága. (ld. Járai magas kamata) (Ami természetesen nem független a kormányzati tevékenységektől.)
Mindezeket később súlyosbította a forinthitelek korlátozása (ez megint csak nem független a korábbi kormányzati tevékenységektől).
Azonban mindez még Gyurcsány előtt volt.

is 2010.09.14. 11:24:07

olvasom, hogy az akkori kormany, es rogton beugrik, hogy ki is kezdte a korlatlan lakashitelezest. a posztironak nem ugrik be, vagy veletlenul, vagy szandekosan, de Gyurcsanyozni kezd a kovetkezo mondatban. itt aztan ki is log a lolab. a tortenet pontosan ugyanis az, hogy Orban nyaklo (korlat) nelkul adta a tamogatott, egyebkent koltsegvetesileg fenntarthatlan hitelt, amit Medgyessy 2002-ben limitalt, csak erre mindenki elkezdett sirni, hogy hat nem lehet, mert jar az embereknek az uj lakas (Orban kiengedte a szellemet a palackbol), es erre a nyomasra jott be a devizahitel.

ez a populista nyomas, amit Orban minden letezo helyzetben alkalmazott, a nep meg raugrott, es ami 2008-ban a nepszavazason csucsosodott ki, a fo baj, es a 84% meg is erdemli, hogy most fizessen erte. a 16% nem erdemli meg, de mit tehet ennyi buta, csodavaro populistaval szemben? semmit.

appa68 2010.09.14. 11:24:09

@pamut: "Mondja már el nekem valaki, miért ördögtől való, hogy egy jelzálogra felvett hitel becsődölésekor érvényesítik a jelzálogot?"

Nem az.

"Tán a devizahiteleseknek alanyi joguk van saját házra és autóra?"

Nincs.

"Egyébként őszintén érdekelne a devizahitelt felvevők közül hány szavazott 2 éve a 300 ft-os vizitdíj ellen :)"

52,3% :)

"- ha egy bank úgy ad kölcsönt, hogy nem méri fel komolyan az igénylő anyagi helyzetét, akkor a bank is felelős, szívjon ő is, legközelebb majd komolyan veszi a hitelképességi-vizsgálatot."

Nekem ez a második devizahitelem, amit most fizetgetek vissza. Az elsőt még 2001-ben vettem fel. Lakásra, alanyi jogon. Az egymilliós hitelemnek olyan feltételei voltak, hogy azt mondtam, csak az kap hitelt, akinek annyi pénze van, hogy már nincs is szüksége a hitelre.
A mostanit 2008 elején vettem fel. Szintén lakás, alanyi jogon. Az üzletkötő nénike mondta, hogy melyik rovatba mekkora számot írjak, s még agitált, hogy kevés lesz az, vegyek még fel hitel. Marad tv-re, videóra, bútorra. Mondtam neki, kösz nem...

"- általános iskolában már tanítani kéne alapfokú közgazdaságtant, ..."

Csak ennyit kell megtanítani.
Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!

Piréz Vitéz 2010.09.14. 11:24:27

@Táksi: "...ami újabb munkahelyek végét, sőt az építőipar mégdurvább válságát hozza"

Ha ez így történik, az azt jelenti, hogy az építőipar eddig is olyan munkát végzett, ami nem állt arányban a kereslettel és a finanszírozási képességünkkel, tehát luxus volt eltartani.

Azt nem értik meg nagyon sokan (politikusok is), hogy ebből a válságból nincs olyan kiút, ami senkinek nem fáj. Azok a megoldások, (itthon és a világban) amik mindenkit meg akarnak "menteni", valamilyen áttételen keresztül mind azt eredményezik, hogy még egy darabig görgetjük magunk előtt a szart, ami viszont aztán később már még nagyobb mennyiségben fog ránkzúdúlni.

Ugyanez vonatkozik a kilakoltatási moratóriumra: ha most megszűnt volna, akkor bajban lettünk volna. Ha jövőre szűnik meg, mégnagyobb baj lesz, de csak jövőre. Még több lakás fog piacra kerülni, mégjobban lenyomja az árakat, még több ember veszti el a házát., még nagyobbat buknak a bankok.

Asidotus 2010.09.14. 11:24:35

én 2003-ban, 25 évre vettem fel 5,4 millió Ft-ot, havi 37 ezer Forintért. Forint alapú hitel, azóta is ennyi.
Ez minek számít?

JaBo 2010.09.14. 11:24:43

A devizahitelesek problémájára nincs tökéletes recept. Mind a cikkből és a kérdésre adott válaszokból látszik, hogy mind a három szereplőnek viselni kell a terheket. Mind a hárman felelősek a kialakult helyzetért.
A hitelfelvevő azért, mert nem vette figyelembe saját pénzügyi helyzetét és meggondolatlanul vette fel a hitel(eke)t. Aki csak a lakhatását akarta finanszírozni, azaz más hitele nincs és a munkája elvesztése miatt került bajba, annak érdemes segíteni. Először természetesen a bankkal kell egyezkedni az adósnak: a törlesztő-részletek átmeneti felfüggesztésével, azok csökkentésével, futamidő-hosszabbítással, kedvezményes előtörlesztési lehetőség, ezek kombinációjával, stb. Ha ez nem működik, akkor lehet állami segítség (lsd. Eszközkezelő). Azok a hitelfelvevők, akik viszont a lakáshitel mellett több más hitellel (autó, személyi kölcsönnel, hitelkártya) rendelkezik (a problémás esetek többségében ezek), azoknak nem szabad. Ők azok, akik saját hülyeségük miatt kerültek bajba. Minek kellett annyi hitel felvenniük?! Ők azok, akik nem gondolkodtak és felelőtlenül viselkedtek. Számukra a személyes csőd lehet a megoldás. Ezzel újra kezdhetik az életüket a nulláról. Ez még mindig jobb, mint ha több év anyagi és lelki nyomás miatt nem tudnak majd teljes értékű életet élni. Az állam itt azzal tud segíteni, hogy bérlakásokat épít, ahol újra tudják kezdeni az életüket. Az építésnél pedig foglalkoztatja őket, ezzel még munkát is ad nekik.
A bankok, hitelközvetítők felelőssége abban áll, hogy profithajhászásuk következtében nem fordítottak kellő figyelmet az emberek jövedelmi viszonyaira és a különböző kockázatokat nem kellően kezelték. Hibásak abban, hogy gyakran félrevezették az embereket és nem kellően tájékoztatták őket. Ezért a veszteségek egy részét viselniük kell. A fedezet a lakás, ház, abból lehet a hitel törleszteni, de mást nem vonhatnának be. Ha a hitel több mint a lakás értéke, akkor annyit fog csak a bank visszakapni, a lakás értéke feletti részt pedig bukja be. Minek adott 0, meg 10% önerőre hitelt. Nem kellően vette figyelembe a kockázatokat, viselje annak következményeit a bank is.
Az állam felelőssége, hogy a szabályozási rendszer rossz volt és hagyta, hogy a bankok szabadon garázdálkodhattak. Az Eszközkezelő Társaság jó megoldás, de nem szabad mindenkin segítenie, csak azokon, akik önhibájukon kívül kerültek rossz helyzetbe (munkahely elvesztése, egy devizahitele van).
A bankadót erre az évre be kell hajtani. 2011-re csökkenteni a ¾-ére, esetleg felére, kötelezni viszont a bankokat, hogy csökkentsék a jelzáloghitel-kamatokat 1-1,5%-kal. A lakosságnál keletkező többletjövedelem így növeli a fogyasztást, ami az ÁFA és fogyasztási adón keresztül növeli az állam bevételeit, kompenzálva a bankadóból eredő kiesést.
Az állam legfőbb feladata természetesen, hogy jó, kiegyensúlyozott gazdaságpolitikát folytasson. A költségvetési hiányt csökkentse, ezzel lehetővé téve a további kamatcsökkentést. Egy alacsonyabb kamatszint nagyobb támogatás a vállalkozásoknak, mint bármi más (az adószintet nem számítva).

ÁkiBáki (törölt) 2010.09.14. 11:24:53

@iqlight: Dehogynem, busásan megfizette volna. De mint erre utaltam ezt is csak nálunk lehet megcsinálni, mert egy nyugat-európai ilyen hitelkondíciók láttán az utcába sem menne be, ahol a bank van.
Én csupán arra próbáltam meg rávilágítani, hogy aki nem veszi számba azt, hogy húsz év az élete szinte harmada és ennek megfelelően nem tervez alaposan, azt bizonyos szempontból tekinthetjük felelőtlennek. Ha így nem tetszik, akkor tudatlannak.
És ne a szomszéd legyen az etalon, ha lakást, házat, kocsit stb. veszünk, pláne hitelre. Mert biztosan nem mindenkinél, de azért jó párnál bejátszott ez is.

mojszipupi 2010.09.14. 11:24:58

Sokmindenkire rá lehet fogni h ki felelős a mostani helyzetért. Aki jön itt azzal h ő mekkora fasza csávó volt és már 5 éve is Ft hitelt vett fel, mert gyanakvó volt annak ma óriási szerncséje van, és közel távol se volt előrelátó gazdasági zseni. Szóval finoman szólva se elegáns magát futtatni vkinek azért mert Ft hitele van.
Igenis a devizahitel volt a racionális választás, és meggyőződésem h választások után normalizálódni fog minden és simán előnyben marad a devizehitel. És aki most túléli az évet az jövőre már nevet a Ft hiteleseken. És jobban fog kijönni futamidő végén....bőven.
Felesleges hibáztatni a MNB t is. Megnézném a magyar bankok és ezáltal a háztartások fejlődését is devizahitel nélkül. Demagóg és gyenge támadás (persze Simor személye miatt) alapja szinte semmi
És felesleges hibáztatni azokat is akik felvették. A többség ugyanis azért tette h fedél legyen a feje felett.
Minden okoskodás csak süket duma azok részéről akiknek innen onnan volt elég pénzük hitel nélkül lakást teremteni

Artie 2010.09.14. 11:25:04

Mondom én, hogy a magyarok 90%-a a kommunizmust sírja vissza.

Na ezért van ennyi szar hitel. "Majd az állam úgyis segít."

"Lószart, mama." - Nem tudod fizetni? Buktad, amit vettél. Ennyi.

szekerkaa · https://twitter.com/szekerka 2010.09.14. 11:25:28

Utána kellene nézni, milyen hiteltermék-hirdetések jelentek meg pár éve a médiában...

Vadesz 2010.09.14. 11:25:44

Én 4 éve 141ft-os árfolyamon vettem fel a 11,6Mft-os hitelemet. soha nem tartoztam, és soha nem késtem, a havi törlesztőrészletem akkor még 60ezer HUF körül volt. A jelen állás szerint 130ezret fizetek. Még ezt is tudom fizetni, de már kinkeservesen, mert minden pénzünk erre megy el. És most akkor ezért én vagyok a hibás, és én rohadjak meg amiért felvettem ezt a hitelt. manapság ha valakinek nem tud segíteni anyuci vagy apuci, akkor csak így lehet lakást venni. minek fizessek albérletre, ha ugyanannyit kell(ett) fizetni a hitelre. Én nem kérem az államot, hogy helyettem fizessen, de nem lenne rossz, ha valamit kitalálnának, és közösen tudnánk rendezni a dolgot! sajnos esélyem sincs arra hogy ez az összeg csökkenjen, így hamarosan én is azok közé fogok tartozni, akiktől elveszik a lakást! Üdv: vadesz

kovacsguszti68 2010.09.14. 11:25:49

@ÁkiBáki: teljesen egyetértek. A bankok kiszolgálták a befektetőket (nem véletlenül szárnyalt a tőzsde sem, köztük itthon az otp). Nyomták a hiteleket orrba-szájba, olyan eredményeket produkáltak, hogy mindenki azt hitte, itt a kánaán.
És mindettől függetlenül belekényszerítették az adósokat egy kibaszott inkorrekt feltételrendszerbe.
A hitelfelvételt átéltem magánszemélyként is, illetve egy beruházó cég alkalmazottjaként is. Amíg a projektfinanszírozási szerződésnél az utolsó vesszőbe is bele tudtunk szólni, addig magánszemélyként a lakáshitelem szerződését egyáltalán nem tudtam alakítani: az volt a válasz, hogy vagy elfogadom, vagy nincs hitel.

A Kósa-Rogán féle 8 pontos akciócsomag kapcsán hiányolom azt a felvetést, hogy a kamaton felül felszámolt kezelési költséget (nálam 5,25% a kamat és 2,25% a kezelési ktsg) csak forintban szedheti ba a bank. Miért van az, hogy annak ellenére, hogy a bank költségei jórészt forintban jelentkeznek, addig ő ezt is deviza eladási árfolyamon számolva nyomja rá a ügyfelekre? Szóval szerintem azt kellene elérni, hogy a hitelfolyósításkor adott forintösszeget alapul véve terhelhessék rá a bankok a költségeiket a hitelesekre.
Egy példán keresztül: 4 éve 176 HUF/CHF árfolyamon vettem fel 10 millió hitelt (56.800 CHF). Erre a kezelési költség most - forint alapon - 225 ezer Ft lenne évente. Ezzel szemben a CHF alapon számított kezelési költségem most több mint 280 ezer Ft/év, a különbözet a kettő között 4.600 Ft/hó.
Ennyivel többet nyúlnak le tőlem indokolatlanul havonta (és a hozzám hasonlóktól egyaránt).

Netuddki. 2010.09.14. 11:25:49

@Tomi from Space: "Úgyhogy aki itt most kikel magából, hogy jaj most Ő fog fizetni a devizahitelesek miatt, az kurvára fogja be a pofáját."

Valamit félreértettél. Nem a devizahiteles helyett fogunk fizetni.

Például:
Ha nem tudod fizetni a törlesztőt, akkor a lakást mindenképpen buktad. Az állam ugyan kifizeti helyetted a hiteled egy részét (remélhetőleg nem az egészet az azért durva lenne). Mondjuk annyi marad amire elég a régi törlesztőrészlet. Csak éppen a lakásod már nem lesz többet a tiéd, a régi törlesztőt fizeted lakbér gyanánt.
A lényeg lesz fedél a fejed felett.

Miért rossz megoldás ez?
Ez egy olyan megoldás amivel gyakorlatilag a bank nem veszít semmit. Egy csomó pénzt elkölt az állam aminek sokkal jobb helye lenne máshol (persze ezt a pénzt már nem lopják el, de ez megint egy másik történet).
Lesz az államnak egy nagy területen szétszórt, nagyrészt hasznosíthatatlan ingatlan kupaca. Ami lassan a lelakás vagy lakatlanság miatt tönkre megy, (hacsak bagóért át nem játsszák a csókosoknak).
Az erre költött adókat ki fizeti?

Előnyei:
Az eddig röghöz kötött adós "új életet" kezdhet. Ugyanis ha elköltözik akkor a "bérleti díjat" az utána következő fogja fizetni.
Ez remélhetőleg letöri az albérletek árait (persze ez nem ilyen egyszerű).
Lesz egy csomó olcsó(?) állami bérlakás, igaz, hogy ez egy nem tervezett pluszkiadás.

Hátezmármi (törölt) 2010.09.14. 11:26:04

Azért azt sokan elfelejtik, hogy az állam a hülye fészekrakó programjával volt a legnagyobb bűnös.

Önerő helyett szocpol. Aki 10 év alatt nem tudott egymilliót félretenni (igen, havi 8.000 Ft-ot), az milyen adós vajon hosszú távon?

A bank által elvárt 30-40% önerő helyett 10% önerő, ami lehetett szocpol is. Innentől tovább lásd fentebb.
A többi állami kezességvállalás.

Közszolgáknak totál nulla százalék önerő.

Az állam hígitotta fel a lakáshoz jutás feltételeit, most meg a bankokkal akarja kifizettetni a számlát.

Az állami hülyítés miatt vett rengeteg ember lakást hitelre, ezeknek a harmada nem lett volna hitelképes állami támogatás és garanciavállalás nélkül.

Ezzel nem azt mondom, hogy a bankok nem hunyók a dologban, de azért ne feledkezzünk már el az állam és a hitelfelvevők felelősségéről sem. (Ez utóbbiakról is tudok pár rémtörténetet, évek óta lakáshitelezéssel foglalkozom)

csoko20 2010.09.14. 11:26:16

@JohnHenry: Várd ki a végét, látott ez az ország már cifrábbakat is! :)
Pl.: kamattámogatott hitel, szocpol vagy egész egyszerűen, hogy valaki több segélyhez jut munka nélkül, mint bérhez 3 műszak után. Vagy az adócsalókat békén hagyják, az adófizetőket megnyúzzák. Nonszensz, de ez van.

Szal, én már semmin se lepődnék meg:)

papugaja 2010.09.14. 11:26:16

Arról nincs poszt, hogy 2008-ban a kereskedelmi bankok hirtelen és egyoldalúan drasztikusan csökkentették a vállalkozások folyószámla-hitelkeretét, sorra szüntették meg a forgóeszköz-hiteleket, ezzel prosperáló, exportképes cégeket sodortak egyik napról a másikra csődbe? És hogy akkor a kormány miért nem rugdalta ki a külföldi bankok leányait innen ezért a húzásért? Vagy ezt rosszul tudom?

GG81 2010.09.14. 11:26:49

"nagyon sokan egyszerűen nem tudták, hogy mekkora kockázatot is vállalnak. Ha tudják, sokan egészen biztosan nem vállalták volna."

nah-nah-nah, ez azé' nem így van! simán felhívták a figyelmet, hogy mi a deviza alapú hitel, ami nem a deviza hitel! aki már ezt sem értette, akkor egy iq teszt alapján lehetett volna elutasítani alapból! vagyen csak fel forintkölcsönt, ha már annyira kell neki, de az meg drága volt és mindig is drágább, mint a deviza alapú... és amint ezt már meghallotta, hogy kisebb törlesztő, akkor az kellett neki! tudta mit választ, az olcsóbbat, de fogalma sem volt annak hátteréről, tehát fullanalfabétaként... akkor kit is kéne megsegíteni!? oktatni kéne, mi micsoda, meg tájékozódni előtte, ami meg már egyéni kötelesség, hogy a saját döntését tudatosan hozza meg az ember, ha már nem oktatták, akkor utánanázna...
az állam felelőssége itt érhető tetten, hogy sok ilyen tudatlan olcsójánost nevelt ki, akinek minden rögtön kell a jövőjüket eladva. meg a pszáfé, hogy ezt engedte ennek a tudatlan népnek szórni.
de azt, hogy most az állam, azaz mi ezért fizessünk? miért is lenne olyan qrvahejes???

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.09.14. 11:26:54

@//VV//: szépen kikalkuláltad, de kimaradt a veszteséglistáról az a 3.3millió Ft, amit a vásárláskor a vevő önrészként berakott, ill. a - nagy valószínűség szerint - felújításra szánt néhány millió.
És így meg már még annyira se tud nullszaldóval kijönni a dologból.

füvészkertész 2010.09.14. 11:26:59

Sötét oldalnak elmondanám hogy hitelt nem csak " új pecóra" lehetett felvenni hanem 50 négyzetméteres panelra is. Ahová mint dolgozó fehér vállalhatok két gyereket. Plusz adalék , hogy a fizetésünk reálértéke minima 30%-kal csökkent az elmúlt vagy inkább el-Gyúr-t 3 évben. Ez nem indexes statisztika, ez a valóság! Lehet ezért is nehezebb törleszteni? Amúgy senki nem fog fizetni a devizahiteles helyett, és nem is kell sajnálni de röhögni se rajta!

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.09.14. 11:27:10

Ejj, de szép téma így reggel.
Hát akkor lássunk neki.

Nem az a baj, hogy a devizahitelesek az áldozat szerepében tetszelegnek a nyilvánosság előtt, mikor évekkel ezelőtt faszagyereknek tartották magukat, hogy "hehe, nézd mán a Sanyi forint-hitelt vett fel a hülye", nem is az, hogy a bankok próbálnak kibújni a felelősség alól, és nem is az, hogy ezt az egész közösségnek kell kifizetnie, mert az eddig feltalált legjobb rendszer így működik.

A baj az, hogy egy szó sem esik a kormányzati kommunikációban arról, hogy: gyerekek hülyék voltatok, szívni fogtok, viszont mivel jófejek vagyunk és ránk is hatással van a dolog, megpróbálunk segíteni.
Kizárólag arról van szó, hogy szegény megnyomorított magyarokon hogy lehetne segíteni. Ez sajnos fent tartja azt a szemléletet, hogy az "állam majd kiránt a szarból". Holott, ha nem lenne nemzetgazdasági ügy a dolog, akkor rendesen beleszarna.
Baj az is, hogy a bankok reklamálnak, és nem akarják, részben nem is tudják vállalni a felelősséget a dologért.
Továbbá a legnagyobb baj az, hogy nem esik szó arról, hogy a magyar állam a bankokkal és a hitelfelvevőkkel közösen kidolgozna egy olyan koncepciót, hogy ilyesmi soha többet ne fordulhasson elő.

Szóval azt szerintem be kell látni, hogy ennek a helyzetnek mindannyiunk érdeke véget vetni, ehhez pedig fizetnünk kell.
Ellenben akik ezt a helyzetet előidézték, mind a háromnak felelősséget kell vállalnia és el kell viselnie a plusz terheket, amit ez rá terhel, mert az egész magyar társadalommal csesztek ki. És ebben szerintem a legkevésbé a magyar állam a hibás, illetve máshol hibás.

És, ha már van közoktatás, tényleg annyira fájna pár gyakorlati dolgot belerakni az órarendbe, mint elsősegély, vagy alapszintű közgazdaságtan?
Azért a mezei polgárnak is illene tudni, hogy milyen hiteleknek milyen veszélyei vannak.

pamut 2010.09.14. 11:27:17

@iqlight:
"Te az albérletedben minden hónapban kidobod a pénzt az ablakon, és ebbe inkább ne is menjünk bele. "

De, menjünk csak bele. Szerinted nekem öröm "kidobni" a pénzt? Nem, nem öröm. Csak tudod nincs más lehetőségem. Ugyanis felmérvén a saját anyagi lehetőségeimet úgy ítélem meg, hogy felelőtlenség lenne hitelt felvennem, mivel nem vagyok 100%-ig biztos benne, hogy 30 évig minden hónapban biztosan tudom törleszteni.

Ráadásul nem is "kidobom" a pénzt, hanem kapok érte cserébe valamit: egy lakást, ahol élhetek amíg fizetek.

Ismétlem: nonszensz abból kiindulni, hogy nekem saját lakás kell, aztán a többi másodlagos: vagy bedől a hitelem, vagy nem... na pont ez a felelőtlen gondolkodás. És szomorú látni, hogy ez még most sem világos egyeseknek.

@Tomi from Space:
"Azt hiszitek olyan kurva vicces devizahitelesnek lenni." Én nem hiszem. Szerintem mások sem. Viszont bosszantó, hogy a saját felelősség elismerése még mindig várat magára...

Na most anyánkat meg az utakat ne emlegesd, mert neked is van anyád, aki egyszer talán kórházba fog kerülni, meg talán te magad is, nem is szólva arról, hogy az utakat te is használod, viszont nekünk sose fog egy kégli a nyakunka esni, szóval picit gondold már át.

Pékszakállú Henceg 2010.09.14. 11:27:18

A devizahitelesek problémáját nem célszerű csak lakossági oldalról megközelíteni, hiszen nagyon sok vállalkozás, és önkormányzat szintén devizában adósodott el kishazánkban, erről a tényről megfeledkezett a VV, jó lenne ezt pótolni.
Az biztos, hogy a legfőbb okozói ennek a válságnak maguk a bankok. Nekem van olyan ismerősöm, akiknek úgy adta 11 millió HUF hitelt, hogy a házaspár egyik tagja munkanélküli volt, a másik pedig 80 ezerrel bejelentett betanított munkás. Ilyen esetben véleményem szerint a bank a legfőbb bűnös, nem az a szerencsétlen, aki az 5 milliós örökölt telkére egy 90 nm-es házat szeretett volna felhúzni, és a bank elhitette vele, hogy ez igenis lehetséges.
A másik probléma, szintén a bankok részéről, és részben az államéról is, hogy mindenki csak az árfolyamkockázatról beszélt, amit ha szimplán nézek nem lenne akkora tragédia, DE van itt más is! Mégpedig a CDS felár, amihez viszonyítva meghatározzák a kamatot a devizahiteles termékeknél. Ez a felár a válság óta az én hitelem esetében 3,99%-ról 7,3%-ra növekedett, ez tette ki a hiteltörlesztésem növekedésének közel felét. Én kétkeresős családban élek az asszonnyal, így még bírjuk, de egy 240-es CHF árfolyam nagy valószínűséggel betenné a kaput.
Amit még látni kell ebben a dologban, hogy ma Magyarországon kb. 1,5 millió embert érint ez a probléma, melynek 99%-a a piacon megjelenő legfőbb fogyasztói réteg, a 18-42 év közöttiek. Mit is jelent ez? Kb. azt jelenti, ha ezeket az embereket úgymond veszni hagyjuk, az bedönti a saját gazdaságunkat is, ugyanis nem lesz, aki megvegye az itthon megtermelt javakat.
Összefoglalva: ha nem kezeli a kormány ezt a problémát, akkor buknak a fogyasztók, buknak az önkormányzatok, bukik a hazai kkv szektor nagy része, egekbe szalad a munkanélküliség, és a határnál kitehetjük a "FELSZÁMOLÁS ALATT" táblát.

Circus 2010.09.14. 11:27:26

Érintettként is azt mondom, hogy a jelenlegi gyakorlat helyett tessék az extraveszteséget mindkét szerződő fél /mindhárom érintett között EGYENLŐEN szétosztani. Hadd ne én vigyem el az egész balhét!

Egyrészt, mint már írták feljebb, én is tudom törleszteni, bár szívesebben nyaralnék mondjuk abból a pluszpélnzből, amit az árfolyam elvitt, én még mindig fizetem a részleteket, tehát én is beleszállnék pluszban a magam és mások megsegítésébe.
Másrészt ami szintén elhangzott itt, kismillió dodlogra kaphat az ember támogatást - gázár például. Akkor kezdjek én is nyafogni, hogy miért nem fával fűtenek, amit az erdőben szedtek? Ugye, milyen demagóg lenne?

Tegnap máshol már kibeszéltük alaposan, de az én véleményem azóta sem változott - igen, taktikázva vettem fel a CHF hitelt, bizonyos kockázati tényezőket figyelembe véve, de azt nem, hogy EKKORA válságot kapunk a nyakunkba, ami az egész világot megroggyantotta. Erre senki sem készült, viszont az azért egyértelműbb, hogy a gyökerei bizonyos banki manipulációk következménye...

Az viszont tényleg érdekes, hogy a Bank (általános nemzetközi alany) alkalmazottak, meg a tulajdonosok nem látszanak nagyon megviseltnek a válság miatt...

Netuddki. 2010.09.14. 11:27:30

@szvsz: Azért azt is figyelembe kell venni, a banki üzletkötőknek az áll az érdekükben, hogy minél több üzletet kössenek.
Tényleg! Miért nem a banki üzletkötők fizetnek?
De a bank azért felelősséggel tartozik a munkavállalói által okozott kárért. Szóval mindig a banknál lukadunk ki...

Kósza 2010.09.14. 11:27:43

Kíváncsi vagyok, hogy a sok felháborodott, aki a bankok felelősségét állítja, megtesz-e mindent a saját hivatásában, foglalkozásában, hogy a létező legkörültekintőbben járjon el a vevők érdekében. Amikor a bankok elkezdenek el pótfedezetet kérni a hitelek mögé, majd akkor lesz nagy sírás-rívás, mert egyelőre a fedezeti oldal rendben van. A politikát meg azért kár egyoldalúan beidézni, mert 2004 májusig a PSZÁF elnöke a Fidesz embere volt, és ekkor már bőven készen állt, és engedélyezett volt az összes bank chf konstrukciója. Igaz, utána ezt az embert kirúgták a szocik, alig 300 misi végkielégítéssel. A kamatszintet pedig Járai tartotta indokolatlanul magasan, csak hogy szopassa a szoci kormányt, ezért volt erős a forint, és ezért volt kedvezőbb a svájci hitel. Szóval ezt az egészet közösen hozta össze a két politikai erő.

readya 2010.09.14. 11:27:53

Na végre valaki leírta.
- elbaszta az adós (már aki, én is frankban vettem fel, de nem 145-ön, hanem 185-ön és bazira nem dőlök be, csak a fogamat szívom)

- elbaszta a bank, mert a bedőlt hitelesek velünk fizetteti meg, azaz azokkal akik nem dőltünk be. Tudjátok 3,8-ról 6,2-re való kamatemelés a válság miatt és most amikor jó ideje még olcsóbb is a hitelfelvételük, nem vitték vissza a kamatokat. BTW a 220-as árfolyamra magasról szarok, én a kamatemelés miatt fizetek sokat, ezzel pedig azért nehéz volt számolni.

- elbaszta az állam, a PSZÁF, a bankfelügyelet. Mert baromira nem volt szabályozva a piac. És nekem legjobban ez fáj mert ha van szabályozás, akkor csak a hazárdírozók szívtak volna, azok közül is legtöbben autóval. Az meg ennyi. (eleve a 10 évre felvett autó hitelek a baromság kategória). De lakások nem dőltek volna be és nem lenne még több embernek rosszabb illetve nem dőlne be még több, ha a bankok ezen viselkedését nem engedték volna meg.

Mielőtt még magyaráznának sokan, a legtöbb hiteles nem a frank árfolyamot szopja, hanem a kamatemelést, ami hónapok óta extra profitja a bankoknak.

----------------------------------------------------------

Amúgy meg az államilag támogatott forint hitelesek is kussolnak.

Azt is az adófizetők fizették, sokan ezt elfelejtik.

Nekem nem jutott mert mikor én vettem fel, már használt lakásra nem lehetett, új lakásra nem nem tellett. Az államilag támogatott hiteleket is mi fizettük.

Szóval akinek nincs hitele, az magyarázzon. Akinek meg államilag támogatott forint hitele van, az kussol. Azt is mi fizettük, a deviza bedőlést is mi fogjuk.

Ez van.

Guinevere · http://www.barcsay.com/blog 2010.09.14. 11:27:57

Szerintem a legtöbb olyan ember aki CHF-ben adósodott el elég felelőtlenül vette fel a hitelét (mielőtt megköveztek ezért nekem is ilyen hitelem van).
Rengetegen csinálták azt, hogy kicentizték hogy mennyit tudnak fizetni, és amikor bármilyen gond volt (emelkedett az árfolyam, elbocsátás stb) rögtön bajuk volt a törlesztőrészletekkel.
Mi a következőkből indultunk ki a hitel felvételekor (a banki ügyintéző anno azt mondta, hogy nem nagyon gondolta így még át náluk senki a hitel felvételt): ha duplájára nő a törlesztő részlet, és egyikünk elveszíti a munkáját akkor is kitudjuk fizetni, sőt ha a legrosszabb bekövetkezik (tartós betegség, csak alkalmi munkák) még akkor is kitudjuk köhögni a részleteket.
A lényeg, a bankok hibáztak, mert boldog-boldogtalannak adtak hitelt, de azokat akik felvették senki sem kényszerítette arra, hogy ezt megtegyék. A hitelt felvevő felelőssége az, hogy megfelelően átgondolja a feltételeket......

kyanzes (törölt) 2010.09.14. 11:28:04

A történet hozzávetőleges lényege: a bank semmiféle kockázatot nem vállal.

vokalpatriota 2010.09.14. 11:53:07

Van devizahitelem.
Nem kérem a segítséget. Mert:
a devizahitel szerződést én végigolvastam. Mind az 56 oldalt. Nem érdekelt a közjegyzőnél, hogy közben 30 embernyi sor topog mögöttem, hiszen az elkövetkezendő 20 évre meghatároztam a gyerekeim és a magam sorsát is az aláírásommal, az a minimum, hogy rászánok egy órát pontról pontra végigolvasni.

És benne van, hölgyeim és uraim, hogy az árfolyamváltozásból és kamatváltozásból fakadó kockázatokat az adós viseli. Ezt írta alá mindenki. Slussz.

Emiatt
volt az, hogy először nagyon féltem a devizahiteltől. Ezért a használt házra két részletben vettem fel hitelt. 5 millió államilag támogatott forint alapú és 3 milliót forint alapú piaci kamatozással.

Akkor a forint alapú piaci kamatozású hitel törlesztőrészlete 45 ezer Ft körül volt.

Átváltottam fél év után svájci frank alapúra. A törlesztőrészletem 26 ezer Ft lett.
Most 36 ezer. Tehát még mindig nem járok ott, mint a Ft alapú piacival.

Vagyis: a svájci frank alapú hitellel még mindig, jelen pillanatban is jól járok a Ft alapú piacihoz képest.

Egy esetben nem lenne ez igaz: ha annyira kicentiztem volna a családi költségvetést.

enyi 2010.09.14. 11:53:11

Namost én arra lennék kiváncsi, hogy a forint hitelesekért eddig miért nem sírt senki?

Én 4 éve kb. 30%-kal nagyobb törlesztőt fizetek, mint CHF-es társaim, akik már akkor is kiröhögtek, hogy miért választok "rosszul"?!
Az árfolyam megindult, és a CHF hitelek talán most érnek a forintos törlesztők közelébe.
Szerintem meghaladni így se nagyon fogják őket.

Akkor nekem négy éve kéne vernem a mellkasom, hogy én biz' nem fizetek, mert ez nagyon sok!?

Anno amikor volt autórészletem, szintén forintos, mert hát ugye fő a kiszámíthatóság. Szóval minden évfordulóra srófoltak egy kicsit a törlesztőn. 30 ezer helyett, hamar 34 ezret találtam a csekken.
Apróbetűben benne volt, hogy bizony ilyen-olyan események bekövetkezte esetén a forint hitel is lehet drágább...
Na akkor most legyünk okosak...

O_L_I 2010.09.14. 11:53:19

Ki beszélt itt hitelátvállalásról trollok????
Nem tök mind1 hogy az állam most besegít az adósoknak hogy ne dőljön be a hitelük vagy hagy x ezer családot hagy az utáca kerülni aztán ennek a következményeit fizetni?
Pl ha most egy éven belül 100 ezer lakás kerülne a piacra szerintetek mit csinálna az amúgy is döglődő új lakás piaccal???

Próbáljatok már meg a savazófüggöny mögül kinézni és két lépést előre gondolkozni.

Amúgy meg kíváncsi lennék hogy a nemfizető devizások közül hány olyan van aki csak a többletet nem tudja fizetni és hány olyan aki elveszítette az állását és így sem úgy sem tudna fizetni.

AMDFan 2010.09.14. 11:53:28

Akinek CHF hitele van és tudja fizetni, az is fizet adót, és az ő adójából is jut azoknak akik nem tudják fizetni. Akkor ők is legyenek felháborodva?

Kósza 2010.09.14. 11:54:06

Ami a segítséget illeti: annak adható segítség, aki igazolni tudja, hogy a felvett hitelt (természetesen csakis méltányolható lakásméretben) lakásvásárlásra fordította, a hitel összege nem haladta meg a vételár felét, az induló törlesztőrészlet nem haladta meg a családi büdzsé 1/3-át, és nem volt más hitele azóta sem, tehát nyista lapos TV hitelre, és társai. Nna, aki a fentiek teljesülése esetén ellehetetlenült a devizahitelével, annak lehet segíteni, egy közös banki-állami forrásból.

camelus 2010.09.14. 11:54:09

Azért ne felejtsük el, hogy a lakás célú devizahitelek tartották el az építőipart, ami ellentétben a kereskedelemmel itthon tartotta a pénzt. Hiszen a munkások is magyarok, az építőanyag nagy része is itthon gyártódott, stb.
Tehát ez a pénz benne maradt a nemzetgazdaságban mint rendszerben. Ez nagyon más, mint az áruvásárlási hitel, amiből jellemzően nem magyar multik és kinai családok gazdagodtak.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.09.14. 11:54:19

Teljesen igaza van azoknak, akiknek nem tetszik ez a "segítsük ki a ..." típusú marháskodás, de tisztelettel megjegyzem, hogy nekem már akkor sem tetszett, amikor a ... helyén nem a "devizahitelesek", hanem a "távfűtéses lakásban élők", meg a "szegény gázzal fűtők" álltak. Akkor hol voltak az adóforintokért aggódók?

subtotal 2010.09.14. 11:54:29

Az is tök jó, hogy a devizahitelek betiltásával tulajdonképpen kivették a még törlesztő emberek kezéből a lehetőséget, hogy egy jobb ajánlatot adó banknál refinanszírozhassa CHF-ben a hitelt az adós abban a reményben, hogy a CHF szárnyalása belátható időn belül tényleg megszűnik. Ilyen árfolyamon forintba átmenni pedig senki nem fog. Végeredmény: az eredeti bank monopolhelyzetben van. Elbaszás? Az. Ki is hozott itt rossz döntést? Á nem, ők nem hoznak, viszont visszafele tudnak mutogatni.
A másik velejárója ennek a történetnek pedig az, hogy mivel új hitelfelvétel devizában nincs, így nincs CHF-ről HUF-ra váltás, csak tőketörlesztés, ami HUF-ról CHR-re váltás. Ez egy kicsi belegondolással folyamatos nyomás alá helyezi a forint árfolyamát.
Ezt a hülye intézkedést visszavonni semmibe sem kerülne, ugye?
A 8 pontból sokkal egyetértek, a kilencedik lehetne a 29 pontból ennek az egynek a visszavonása.

Egyébként lakás és gépkocsi hitelünk is van, törlesztjük is, emiatt nem sírok, ez van, pedig 150 alatti volt a kihelyezéskori árfolyam. Ja és munkám sincs egy ideje, és még így is. Megsegíteni nem kell, de akadályozni sem kellene.

hegyilany 2010.09.14. 11:54:31

@simonmondja.: A gond csak az, hogy a hitelállomány sok esetben már jóval magasabb, mint a jelzáloggal terhelt ingatlan értéke... :-/

safranek 2010.09.14. 11:54:35

Akkor jól jöttek a deviza hitelesek, amikor tolták be a pénzt az építőiparba! Meg vették az autókat!

Én is mondhatnám, hogy:

- miért támogatja az állam a gazdákat, amikor aszály/belvíz/sok termés/kevés termés volt? miért nem számítottak az időjárásra, miért nem vetettek mást?

- miért gyógyítják a drogosokat/alkoholistákat/kövéreket/soványokat? Éljenek egészségesebben!

- miért van állami támogatásos egyetem? Az én gyerekem nem megy egyetemre, miért fizessek?

- miért ad az állam gázártámogatást az én adómból? Keressenek többet, fútsenek biogázzal?

- miért építik az M3-as tovább? nem is járok arra.

- miért adnak támogatást az árvízkárosultaknak? Építették volna odébb a házukat! Én hegyen lakok.

- stb...

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.09.14. 11:54:41

Csak egy kérdés : 2oo7ben ( meg 2oo8ban ) nem volt kötelező a MIFID, vagyis hogy az ügyfél kockázati profilját feltérképezzék ( magyarul : mennyi kockázatot hajlandó tolerálni és elviselni ) ?

Ha a bankok ennek nem tettek eleget, amikor egy származékos terméket ( mert igen : a svájci hitel egy derivatíva ) vásároltak, akkor hbibát követtek el.

Megkockáztatom, szőrösebb szívű bíró ebben az esetben elgondolkodna a szerződés semmissé nyilvánításán is.

megoldás? 2010.09.14. 11:54:45

Érdemes lenne kiszámolni, hogy mekkora hasznot hoztak az államnak a svájci frankos hitelek. Pl. a vásárolt lakások, építőanyagok ÁFÁ-ja, a befizetett illetékek a tulajdonszerzések után, építési engedélyek, egyéb papírok illetékei, stb... .
Szerintem türelmesebbnek kellene lenni, nem biztos, hogy sokáig ilyen erős lesz a frank. Aki pedig nagyon nagy bajban van, azon segíteni kell (az államnak, volt ezeken a hiteleken bőven neki is bevétele).

Netuddki. 2010.09.14. 11:54:47

@is: Mondasz valamit!

Én is emlékszem amikor a múltori orbán kormány alatt a főnökeim azt beszélték egymás között, hogy hülye aki nem most vesz lakást hitelre amikor az állam fizeti a törlesztés nagy részét.
A bibi akkor is az volt, hogy nekik speciel volt pénzük rá nekem meg nem. Dehát az is jól "ki volt találva".

camelus 2010.09.14. 11:54:57

@Guinevere: Szia
Persze, lehet így csinálni. De szerintem (és ha öszinték vagyunk senki szerint sem) votl esély arra,hogy 20-25%-nálé nagyobb árfolyamelmozdulás legyen. Az összes stressz-teszt ezzel számolt mint legrosszabb forgatókönyvvel. A való élet persze rácáfolt, nem is beszélve az munkahelyek számának csökkenéséről, és a teljes pánikról, ami tovább döntötte az árfolyamot (és dönti érszben még most is).
De ha megnézed az euro nagyjából stabil 280 körül, mostmár hónapok óta, ami a 240-hez képest 16%. Azzal nem számolt senki, hogy a CHF jelentősen erősödhet az eurohoz képest, és hogy ez válsághelyzetben hozzáadik a forint euróval szembeni gyengüléséhez.

"azta" 2010.09.14. 11:55:00

1. én ahhoz túl gyáva voltam, hogy valaha is hitelt vegyek fel - ill. túl nagynak ítéltem meg a kockázatot. szóval nincs tartozásom semmilyen.
2. az ember jogos igénye, hogy így vagy úgy de egyre növekvő színvonalon élje az életét. ha valaki 60valahány négyzetméterből nyolcvanvalahányba költözik, az azt jelenti, hogy óriási "kecója" van? (milyen már ez a szó?! ehhh!) az autó újra luxus-cikk? és egyáltalán: az emberek vágya a jobb dolgok iránt az bűn, vagy szar? az is igaz, hogy jobban kellene tudni, mik a határok! de annak örülni, mint az önelégült, kárörvendő okostojás @Grisa - hogy akkor most ugrik a "bank" háza, a "bank" kocsija... az ilyen nyomoroncoktól - akiket csak a saját sorsuk érdekel, a legfontosabb szavuk az "enyém" - tudok hülyét kapni! örülj, hogy ilyen okos voltál, nem estél a devizahiteles csapdába bele, csak az eszet ne osszad itt!

camelus 2010.09.14. 11:55:01

@kyanzes: Szerintem ez jól hangzik, de nem igaz. A bank kockázata ott van, hogy ha bedől a hitel és a fedezet nem elég, akkor bizony bukik. Az egy másik kérdés, hogy árfolyamkockázatot, CDS-t áthárítja, sőt a bedölteken elért veszteséget, a jólfizetők terheinek "extra"- piacáltal nem indokolt emelésével kompenzálja.
G

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.09.14. 11:55:14

@Guinevere:

Es az egészséges hozzáállás.
Én is csak akkor veszek fel ( mondjuk külföldön ... ) hitelt a lakásra, ha már megvan a lakás vételára a kezemben.

Ugyanis a speciális adótörvényeknek köszönhetően ( külföldön ) az ilyen lakásvásárlás felfogható egy garantált 42%os ( vagy 52%os ... ) befektetésnek is.

Magyarországon persze más a helyzet, hála istennek, még nem kényszerültem rá, hogy itt hitelt vegyek fel. A fene megett volna, ugyanis természetemtől fogva óvatos vagyok, de a kísértés biztos engem is megérintett volna. ( Mint ahogy akkor is megérintett, amikor a pénzem egy részét akkor elég biztosnak tűnő, és relatív magas kamatozású vállalati kötvénybe fektettem. A vállalatot azonban majdnem elsöpörte a válság legelső hulláma. Hála istennek, egy kis (?) ijedelemmel megtanultam, hogy mit is jelent az ügyfélkockázat meg a diverzifikáció )

Karachar Nevian (törölt) 2010.09.14. 11:55:21

Egy dolgot szeretném ha mindenki végiggondolna:
Teszemazt 2008 végén nincs krach, nincs válság és minden ugyanúgy prosperál mint a korábbi években.
Az emberek továbbra is veszik fel a CHF hiteleket, a látszólagos fizetőképes kereslet mértéke az országban egyszerűen kimagasló. A bankok vígan hiteleznek tovább egymásra ajánlva, a vásárlások miatt fiatalabb az autopark, szebbek a lakások, folynak a beruházások és mindezekből jelentős adókhoz jut az állambácsi is...
És senki, de senki nem károgna most!

---------------------------------------------------

Most teszemazt 2000 körül úgy dönt a mindenkori kormány, hogy csak Ft.-hitel mehet, mert biztonságra törekszünk.
Ekkor a hitelek nagyon drágák lennének és a magas kamat miatt kevesen engedhetnék meg maguknak, a bankok is alacsonyan finanszíroznak mind lakást, mind pedig kocsit vagy beruházást.
Az ország nem gyarapodik és az elmaradó vásárlások miatt nincs extra adóbevétel, ami miatt magasan kell tartani az adókulcsokat,stb.

Ott, akkor ki döntött volna úgy hogy az utóbbit választja?
Itt 3 szereplő járt volna jól, de amikor bebukik a dolog, akkor csak az egyik szívjon?

Giraffa 2010.09.14. 11:55:25

1, CHF hiteleknél kamatemelést bankoknak megtiltani
2, nem fizető/bedőlt hiteleket "rossz hitelesek bankjába" kiszervezni, hogy ne a még fizetőkkel fizettessék meg a bankok a kieső hiteltörlesztést
3, árverési/értékesítési/kilakoltatási moratóriumot megszüntetni

marand22 2010.09.14. 11:55:32

Minden okostojásnak írom, aki azt állítja, hogy a hitelfelvevőknek látni lehetett, kellett volna a devizahitelek veszélyeit. Illetve azoknak is, akik azt állítják, hogy segített volna az előrelátásban, ha létezne az állami oktatásban valamiféle háztartástan tantárgy.
Nobel-díjas közgazdászok NEM LÁTTÁK ELŐRE, mi fog történni/mi történt, könyörgöm. Ne várjunk el olyan előrelátást, tudást, ami egy átlagember képességeit magasan meghaladja. Erre volt/lett volna/van/lenne a PSZÁF !?

Exploiter 2010.09.14. 11:57:03

Kurva egyszerű.
Szabályt hozni, hogy jelzálogalapú terméknél csak a jelzálog fedezte összeget követelhetik a bankok, hagyni, hogy a bankok döntsenek, hagyják-e összedőlni a hiteleket, akkor lakások mennek a bankhoz, a családok albérletbe, de sokkal jobb pénzügyi helyzetben.
A lakásárak lemennek, az építőipar túlkapásai meg egymillió szaros kis fiktív cége megy a levesbe, a bankok torkán keményen ledugni a csizmát egy normális szabályozással és mindenki kezdheti előről az egészet, hátha 10 év múlva így nem ide jutunk megint.
Osztán lesz szabályozott kapitalizmus, meg boldogság.
Én meg alapítok egy bérbeadással foglalkozó ügynökséget, lol.

Mérges 1234 2010.09.14. 11:57:09

"Érintettként is azt mondom, hogy a jelenlegi gyakorlat helyett tessék az extraveszteséget mindkét szerződő fél /mindhárom érintett között EGYENLŐEN szétosztani."

Mondjuk éns csak a harmadik felet nem értem. Azok lennénk mi az adófizetők (Az állam).

De miért kellene nekem fizetenem, a te hiteled után, aki mondjuk egy nagy kertes házban laksz még én csak egy 60 nm.es lakásban éldegélek, mert csak erre volt pénzem.

Nagyon csinján kell ezzel bánni, hogy azért a társadalmi igazságosság látszata fennmaradjon.

Illetve olyanok is kénytelenek lezsnek a hiteles házát fizetni, akiknek szegénységük folytán esélyük sem volt és lesz saját ingatlanat venni, de sabej legalább kifizetik azét aki bátrabb volt.

Kell valami mentőcsomag, de nagyon kell ezzel vigyázni. Illetve továbbra is azt mondom, mint sokan, hogy az igazságosság jegyében, aki a könnyített feltételeknek sem tud eleget tenni, annak sajnjos úszik az ingatlana, nem lakhat csak azért egy ingatlanban, mert nem lehet kitenni és mert, elég bátoer volt hozzá.

Sajnos Magyarországon ezzel a mentalitással már él egy nem is olyan kicsit számú népcsoport. MOst nem kellene még ezt fokozni.

Netuddki. 2010.09.14. 11:57:12

@Vadesz: "És most akkor ezért én vagyok a hibás, és én rohadjak meg amiért felvettem ezt a hitelt."

Erről szó sincs. Az rohadjon meg akinek eszébe jutott, hogy a mi adónkból húzza ki a bankokat ebből a csávából.

Veled pedig nagyon is együttérzünk. Fogadd legmélyebb részvétünket. De pénzt ne várj, mert nincs.

Exploiter 2010.09.14. 11:57:18

@Guinevere:
Ha egy kereset esik és a hitel duplázódik, de még így is fizeted, akkor A - 100 évre vettél fel hitelt és a hatszorosát fizeted vissza B - kpban kiköhöghetted volna az egészet és minek vettél fel hitelt egyáltalán?

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.14. 11:57:28

Habár én is CHF hiteles vagyok nem értek azzal egyet, hogy az adómból kellene megfizetni a rossz adósok tartozását, még ha az állam tulajdonosként veszi át a tartozást akkor sem. Mindenki addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér!

Táksi 2010.09.14. 11:57:28

@Piréz Vitéz: A kapitalista gazdaság ugye erre rendezkedett be: a fogyasztás folyamatosan nőni fog, így érdemes egyre többet termelni. Erre épül a fogyasztói társadalom. Nevezhetjük ezt előremenekülésnek is...

Táksi 2010.09.14. 11:57:33

Közteherviselést! Mmint a bankok és az adósok közt. Az állam meg moderáljon a kettő között. Egy adós kontra bank közt mindíg a bank győz. Mint a rulettben. De ha az adósok összefognak KONSTRUKTÍVAK, és az állambácsi segít a bankokkal megtalálni a közös hangot, akkor talán van kiút ebből a kakiból. Azért senki ne feledje, hogy a világválság pont emiatt indult el, csak nálunknál sokkal nagyobb piacokon (USA, Irország stb)

"azta" 2010.09.14. 11:57:36

@Artie:
nem tudom érted e, hogy a devizahitelesek többsége is RENDESEN fizette az adósságát! hogy egyetlen egy bank sem mondta, hogy a kockázatuk azért meglehetősen nagy is lehet! ezek az emberek segítséget várnak, mert a helyzet amibe kerültek csak részben az önhibájuk. érted te ezt? érted, hogy ezek az emberek is csak élnének valahogy, hogy gyarapodnának? itt nem csak a luxusról van szó!
kommunizmus b.meg... szolidarítás? vagy mondjuk leállsz vitatkozni egy rákossal, is hogy a te járulékaidból most már ne nagyon kemóztasson? jaaaa! ez már demagógia....

Hátezmármi (törölt) 2010.09.14. 11:57:42

Albérleti díj: ablakon kidobott pénz. Bezzeg a hitel ingyen van. Ettől mindig a fejem fogom.

Tehát: albérleti díj: valakinek azért fizetsz, hogy a lakását használod.

Kamat: valakinek azért fizetsz, hogy a pénzét használod.

Egy kérdés, amit egy nyolcéves gyerek is ki tud számolni, de egyetlen felnött sem:

Mennyi kamatot fizetsz 15 millióra a banknak havonta, ha 9% a hiteled THM-e?
(Nem törlesztőrészletet! Ez csak a kamat része a havi törlesztőnek, erre jön még rá a tőketörlesztés)

Ezt a kérdést mindenkinek feltettem az elmúlt években. Mindenki 20-30 ezerre tippelt.

A helyes válasz: 15 millió×0,09/12= 112.500 Ft/hó!!!!!!!!!!!!!

Ennyi "albérleti díjat" fizetsz a banknak 15 milliós lakásra havonta.

Ettől még nem lesz tiéd a lakás soha, az csak a tőketörlesztés miatt lesz lassan a tiéd.

Mennyi egy 15 milliós lakás albérleti díja jelenleg? 70 ezer Ft?

Egy link az érdeklödőknek: www.penzugyeink.com/ingatlanbefektetesek.html

Beefboneknock (törölt) 2010.09.14. 11:57:52

@soulclipse: igazad van öcsém , erről van szó :)

Én nem sírok, felvettem X milla hitelt , szerencsére tudom fizetni, majd az árfolyamkülönbséget is kiperkálom mert fix összegre szerződtem...(az tervezhető) mellette 2 vállalkozásom van + 1 főállás , dolgozom mint állat, gyarapodok , évi kb. 5 milla adót fizetek , többet termelek vissza mióta az eszemet tudom mint kiveszek, soha egy petákot nem adott nekem az állam és mégis azt mondom segíteni kell mert amit a bankok művelnek az tarthatatlan, az államnak is van sara amit meg kell fizessen és tudom akkor nekem is bele kell nyúlnom a bukszába de meg kell érteni emberek, hogy ami most van az a bankok és a korrupt kiszolgáló politikusok miatt van, NEM NEKTEK KELL PÉNZÜGYI ZSENIVÉ VÁLNOTOK hanem az úgynevezett HONATYÁKNAK (köpök rájuk ) KELL VIGYÁZNI AZ ÉRDEKEITEKET.

Lehet, de csak lehet , ha lesz változás az majd a ti gyerekeitek érdekeit szolgálja, könnyen pofázik aki albérletben lakik de kíváncsi vagyok ő vajon hogy segíti majd a gyerekét...vagy azt sem kell ...ha már lakás sem kell. pl. pamut kolléga ...:)

Teljesen új társadalmat , szemléletet kell építeni aki csak a szeméig lát az vak és önző...megkérdezem tőletek nagyon tiltakozó minimálbéresek. Ha (kívánom , hogy sose legyen) megbetegednétek és sok millába kerülne az orvosi ellátás , akkor vajon mit gondolnátok arról aki azért petíciózna, hogy csak annyi ellátást kapjatok amit befizettetek. ( Így is ez felé haladunk de még nem vagyunk itt. ) Nem fekete és fehér ez a kérdés ha az lenne a kormány már lépett volna (hacsak nem őket is a bankszektor irányítja).

Az élvezeti dolgokra felvett hiteleseket nem védtem, kizárólag a lakás ház hitelesekre gondoltam, mint megsegítendőek. Ez a borulás nem volt tervezhető.
Emlékezzetek hónapokig azt hallottuk, hogy a fidesz csak riogat és nem gyűrűzik be a válság. sok ezer ember , akkori hitelfelvevőt csapott be a kormány és a bankszektor. Az újságírók, az elemzők sem tájékoztatták a tömegeket. Könnyen okoskodnak most a kárörvendők de nem baj idővel mindenkit megszopat majd az állam, vagy bármilyen szervezet majd akkor ők is megkapják az arcukba. Én mindenesetre befizetem amit kell.

Jó Estét 2010.09.14. 11:58:33

@Guinevere: nekem az a vicc, hogy kozoltek, hogy nem eleg magas a fizetesem az euro vagy forint alapu hitelhez. ez egy dolog, csak a vicc az, hogy a kamatemeles es a CHF arfolyam valtozasa miatt majdnem duplajara nott torlesztot is ugy tudom fizetni, hogy nem vag foldhoz. Kerdem en, ha az en fizetesem alacsony volt a HUF, vagy EUR alapu hitelhez, akkor azok az emberek, akiknek sorra dolnek be a hitelei (nem a munkahely elvesztese miatt), azok hogy a retkes eletben kaphattak hitelt anno? Sztem itt erosen belejatszott, hogy a bankok is CHF hitelbe akartak kergetni a nepet, mert szamukra az volt a kedvezo, mert ha a masfel-ketszeres torlesztot tudom fizetni, akkor nyilvan tudtam volna az euros vagy forintost is...

bébarabás 2010.09.14. 11:58:39

A poszt hülyeség. Kezdjük a végéről: az államnak azokat kell megsegíteni, akik erre rászorultak. Ilyen alapon ne fizessünk gyest mert felelőtlenség válságban gyereket vállalni; ne hozzunk finanszirozzunk óvodákat, bölcsődéket, iskolákat, akinek kell, menjen magánóvodába; egyáltalán az állam ne költsön semmire, ne legyen szociális háló és akkor mindenki nyugodt, hogy nem kell másokért fizessen, akihez semmi köze.
Folytassuk.
Az államnak elég szép bevétele származott abból az adóból, amit a bankok a mi kamataink után fizettek. Igaz? Tehát NEM a semmiből kell bárkit támogatnia (tegyük hozzá: még nem született erről döntés) a devizahitelesek közül.
Tovább.
Kétszer vettem fel devizahitelt, az előző és a mostani lakásomhoz. Mindkét alkalommal akciót hirdetett a bank, valamivel bátorított arra, hogy vegyek fel hitelt. Persze nem ezért vettem fel, csak mondom, hogy szó nem volt a bank részéről bármiféle korlátról, ellenkezőleg (habár az elbírálási procedúra szigorú volt).
És.
Azt vegye észre minden okoskodó seggfej, hogy a devizahitelesek közül sokan nem azért vannak bajban, mert megnőttek a törlesztőrészletek, hanem azért, mert a családban a válság miatt az egyik kereső (jobb esetben csak az egyik) elvesztette az állását. Ezt a mértékű gazdasági zuhanást senki nem látta előre a családok közül.
Köszönöm a figyelmet.

szakértőbb 2010.09.14. 11:59:07

@Grisa:
Csakhogy árnyaljunk, ha már röhögésről beszélünk.

Én még most is röhögnék rajtad, ha forintban vennék fel hitelt, mert még mindig van pár ezer különbség a franktörlesztőm és ha forintban vettem volna fel között... Ez a szabad rablás a forintoldalról egyébként.
Ez a bankok műve, mert nem kéne ám ilyen feltételekkel nyomni a foritnalapú hiteleket, és akkor senki nem akart volna devizahitelt.

Azon is röhöghetnénk, hogy hova húzol az "albiból", ha például emelkedik az ára, megbetegszel, netán munkanélküli leszel, lényeg, hogy nem tudod fizetni...

Szóval ez ennyire nem egyértelmű, ki min röhögjön. Inkább azon kéne sírni, hogy egy ember, aki mondjuk már 20 éve dolgozik, sosem volt munkanélküli, van pár diplomája, miért 40 fölött jut(hat) el odáig, hogy hitel segítséggel jut első lakásához... Nem ám Thaiföldi nyaralásra kell mindenkinek a devizahitel...

De egyébként én nem reklamáltam, ezt vállaltam be, és kész! 100%, hogy mindennel együtt is messze jobban járok, mintha forintban vettem volna fel. Erről ki tehet?

lujdzsi123 2010.09.14. 12:01:08

Alapvetően az egyén felelősségében hiszek, felnőtt ember pont attól válik felnőtté, hogy mind jogi mind erkölcsi értelemben felelőssé válik valamennyi döntéséért.

Ugyanakkor nem mehetünk el a kormány felelőssége mellett, hisz pont azért választunk vezetőket és adunk nekik az átlagember számára elérhetetlen felhatalmazást, hogy távolabbra tekintve képesek legyenek megfelelő irányba terelni a közösség "hajóját", (ezt jelen esetben Magyarországnak hívják). Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a felvett devizahitelek jelentős része ilyen- olyan adók formájában (ha másképp nem, ÁFA-ként) azonnal becsorgott a költségvetésbe, így finoman fogalmazva is felvetődik, hogy az állami szervek (pl. PSZÁF) azért voltak ennyire bénák, mert tényleg bénák, vagy azért, mert a kormány részéről finoman erre instruálták őket.....

Nem kerülhető meg a bankok felelőssége sem, hisz ma amikor a rossz hitelek költségéről beszélnek, egy sem emlékezik meg arról, hogy az "arany időkben" bizony hatalmas kasza volt a devizahiteleken. Legalább a pénzügyi szakemberektől elvárható, hogy tisztában legyenek a devizahitelben rejlő buktatókkal, ergó elvárható, hogy az azon képződött extra nyereség egy részét előrelátó üzletemberként tartalékolják ezen veszélyek kompenmzálására. Minden üzleti tervnek része, alapszintű ismeret az un. "nem várt helyzetekre" való felkészülés. Ha a bankok annak idején egy devizahitel bevezetésekor nem készültek fel arra az esetre, ha mégis megugrik az árfolyam, az olyan szintű szakmai hiba, ami retorziókért kiállt.

Összességében egyetértek a blog írójával: a helyzetet meg kell oldani, és a megoldásban az államnak, a bankoknak és a hiteleseknek kell részt vállalni.

Akik most adófizetőként azon keseregnek, hogy az állam szerepvállalása tk. az ő adóforintjaikat jelenti, azt tudom mondani, sajnos igazuk van, és ez a következménye a felnőtt emberek által az elmúlt választásokon hozott döntésnek. Felelősek vagyunk érte. Sajnos.

Janovszki Zsolt 2010.09.14. 12:01:12

Halihó,
Ezzel a posttal nem értek egyet. A Fidesz 8 pontos terve kommentárjaiban az szerepel, hogy szó szerint idézem "olyan intézkedéseket fogunk hozni, ami nem teszi indokolttá a kilakoltatási moratórium további fenntartását" (Rogán, inforádió, tegnap). Ez azt jelenti, hogy aki akar fizetni, de nehéz neki most, az nagyon kemény feltételek mellett kicsit jobb pénzügyi kondíciókkal megtarthatja a pecót, de aki arra lő, hogy az állam fizet helyette, az csúnyán csalódni fog, ahogy egyébként teszem hozzá ez teljesen logikusan hangzik egy jobboldali kormánytól. Nekem ez tetszik.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2010.09.14. 12:01:19

A világválság közepén kaptam egy levelet attól a banktól, ahonnan a svájci frank alapú autóhitelünket felvettük. Javasolták, hogy változtassunk a törlesztési feltételeken úgy, hogy az nekünk előnyös legyen (hát persze!).
Valami hosszú számítási képlet is volt mellékelve. Mérnök létemre egy szót sem értettem az egészből, ezért megmutattam két, a szakmájához jól értő közgazdász barátomnak - egyikük bankban, másikuk minisztériumban dolgozik.
A levelet nem értették. Egyikük annyit mondott, hogy szerinte a léplet hibás, mert valamit a számlálóból a nevezőbe (vagy fordítva?) tettek... Az, hogy mit is akar pontosan a bank, hogy mennyi lenne a módosított részlet, az nem derült ki.
A lényeg: az elvileg hozzáértő bankok simán rávehették (vö. átverhették) az átlag honpolgárt, hogy vegyen fel deviza alapú hitelt.

véleményvezér · http://velemenyvezer.blog.hu 2010.09.14. 12:03:25

Szó sincs róla, hogy az adófizetők pénzén jutna lakáshoz a becsődölő hitelfelvevő. Utóbbi ugyanis el fogja veszíteni a lakás tulajdonjogát. Lehet, hogy nem lehet majd kilakoltatni (ez már egy külön történet), de már nem tulajdonos, hanem bérlő lesz. Az adófizetők pénze nem az ő megmentésükre kell majd, hanem hogy a nemfizetésből és a lakások értékvesztéséből származó, a bankokban keletkező óriási veszteségek egy részét legalábbis átmenetileg megfinanszírozzák.

Ja, és ettől még a bankok nagyot fognak bukni, csak nem olyan nagyot, hogy az drámaian visszafogja a további hitelezési tevékenységüket. Tényleg nem igazságos, de így legalább az ország egésze kevesebbet veszít.

Netuddki. 2010.09.14. 12:03:44

@O_L_I: "Pl ha most egy éven belül 100 ezer lakás kerülne a piacra szerintetek mit csinálna az amúgy is döglődő új lakás piaccal???"

Itt van az eb elhantolva! A politikust is csak az érdekli a saját ingatlana ne értéktelenedjen el. Ez a nagy helyzet, a többibe meg szarik bele.

krampi 2010.09.14. 12:04:06

"a forint alapú, a még az Orbánék által bevezetett kedvezményes lakáshitelek"

A támogatott forinthitelek kamattámogatását ki fizette Uraim? Vagy az csak úgy jött? Ott megkérdeztek bárkit is arról, hogy egy viszonylag szűk csoport (és egy jól körülhatárolható gazdasági kör) javára fizessenek évente komoly summát? Vagy ezt a populista lózungot csak a devizahiteleknél kell belengetni?

Hátezmármi (törölt) 2010.09.14. 12:05:27

@safranek: mindben igazad van. Fizessen többet az egészségügyért, aki dohányzik, egészségtelenül elhízott, stb.

A paraszt kössön biztosítást a terményre, mert ma az van, hog akinek van biztosítása, annak fizet a biztosító, akinek nincs, azt az állam segíti ki.

Aki egész életében adóelkerülő volt és semmit nem fizetett, nyugdíj helyett segélyt kap, ugyanannyit, mint aki egész életében befizette a kötelező nyugdíjjárulékot.

Stb, stb.

Rá kéne már ébredni az embereknek, hogy a kommunizmus 20 éve halott, az állam pedig nem a mennyből kapja azt a pénzt, amivel mindenkit kisegít és támogat, hanem a többi ebertől veszi el.

Dekatlon 2010.09.14. 12:07:26

146-on volt a Frank amikor felvettem. Belekalkuláltam a kockázatot... mondjuk 200-ig.

De világválságról nem volt szó basszameg! Senki se látta előre, aki meg mégis látta az meg világhírű közgazdász lett.

Ennyi erővel az árvízkárosultaknak se segítkünk, mert ők vettek házat folyó mellett.

Netuddki. 2010.09.14. 12:08:27

@camelus: "Azért ne felejtsük el, hogy a lakás célú devizahitelek tartották el az építőipart"

Na, pont az építőipart ne keverjük ebbe bele a körbetartozásaival együtt. Meg kik gazdagodtak meg igazán ezen az egészen (a bankokon kívül).

Mérges 1234 2010.09.14. 12:08:35

@Frady Endre:

Hogy az Isten baszná meg ezt a mentalitást, hogy mindig a bank a hülye.

Amikor nekem volt hitelem autóra (ami ki is fizettem), rendesen benne volt midnen képlet, és rendesen behelyetesítgettem a megadott válozókat és állandókat (volt pár). Minden szépen működött, jó igaz 1 órát elbasztam vele.

De ha érteni akarja az ember akkor megérti.

Mondjuk ez egy tök normális hitel volt, mert kötve volt a Buborhoz a kamat és minden részlete szabályozva volt.

De ha nagyon kilógott volna a lóláb nem is írom alá.

zuglauer 2010.09.14. 12:09:01

Mi is CHF hitelt vettünk fel a használt lakásra, ráadásul fészekrakó programban. Akkor úgy döntöttünk, hogy a lehető leghosszabb időre vesszük fel a hitelt, hogy tudjuk fizetni akkor is, ha valami nagy gáz lesz.
Nem sírok, mert egyrészt úgy gondolom, hogy még most is kevesebbet fizetek, mint ha akkor HUF alapon vettük volna fel a hitelt, másrészt ha valaki hoz egy döntést, akkor először gondolja végig, majd vállalja a döntése következményeit.
Az állam/kormány pedig szerintem leginkább azzal tud segíteni az ügyben, ha beindítja a gazdaságot, és nem hagyja, hogy az ilyen Szíjjártó-típusú élőlények meggondolatlan nyilatkozataikkal elszúrják egy csomó magyar hiteles törlesztőrészletét.

ÁkiBáki (törölt) 2010.09.14. 12:11:50

@zuglauer: Nem vagyok híve az összeesküvés elméleteknek, de az csak pártkassza feltöltés volt. Szerintem nagyon kiürült, tölteni kellett.
Az, hogy te rosszul jártál, szerinted érdekli őket?

vary 2010.09.14. 12:12:51

@Deneware.: Ráadásul nekem az agyamban motoszkál, hogy elégé hangsúlyozták (legalább is az utóbbi években) az árfolyamkockázatot. Ahogy látom a hitelfelvételi arányokat, akkor sem csökkent a deviza hitelek aránya. Most akkor ki van itt félre vezetve?

Netuddki. 2010.09.14. 12:13:09

@Karachar Nevian: Na akkor abba gondolj bele, hogy főleg a hatalmas állami elvonás miatt vannak a bérek a béka segge alatt. A gazdaság növekedését elsősorban a vásárlőerővel lehet(ne) biztosítani. Ami nem egyenlő a hitelből felvett vásárlóerővel.
Az a helyzet, hogy a rengeteg adót csak elpocsékolták a '90 óta regnáló kormányok.

CyberPunK 2010.09.14. 12:14:12

@véleményvezér: Egy kérdésem lenne csak, és nagyon örülnék, ha erre válasz érkezne. Miért kéne azt az intézményt megmenteni, ami jelenleg hozzájárul az ország kisemizéséhez? És itt most a banki listákra gondolok. És igen, volt a kezemben ilyen és igen, személyesen ismerek olyanokat, akik ez alapján szedték meg magukat nagyon csúnyán.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.14. 12:15:47

@véleményvezér:

A banki kihelyezések értékállóságát védik azzal, hogy nem dobják piacra a spekulációval épült szép nagy ingatlanállományt.

Piacra kéne dobni és minden lakás ára lemenne egy megfizethető szintre.

Felpörögne az ingatlanpiac és mobilizálná a dolgozókat, akik mehetnének a munka után.

A mesterséges árképzés röghöz köt mindenkit.
Amit támogatnak, annak annyival felnyomják az árát, hogy utána már nem piacképes soha többé.

Egy húszmilliós hitelből épült ház Alsómocsoládon nem ér húszmilliót - ezért köti oda a mocsoládhoz a munkanélküli tulajdonost.

Netuddki. 2010.09.14. 12:16:33

@Doubledecker: Hát a bank nem azért hülye mert hitelt ad. A bank azért hülye, mert olyan gazdasági környezet van Magyarországon ahol megteheti, hogy lehúzza az állampolgárt. Persze meg is teszi.
Szóval még akkor is szidjuk a bankot amikor nem igazán felelős azért mert kihasználja a gazdasági előnyöket. Ezt hívják talán erkölcsnek vagy jó ízlésnek?

baratom 2010.09.14. 12:16:36

Amellett, hogy már igen unalmas a téma, viszont a poszt elég jóra sikeredett, komolyan érdekelne egy dolog, amiről eddig elég keveset lehetett olvasni. Mégpedig: miután 2008 október-novemberben drasztikusan megugrott az árfolyam, miért emelt minden bank pánikszerűen kamatot 40-50%-al? Laikusként (és CHF hitellel rendelkezőként) azt gondolnám, hogy az ő érdekük is, hogy minél kevesebb hitel dőljön be, azaz legalább ne tetézzék az árfolyam-problémát. Gyanítom, hozzám hasonlóan sokaknak NEM az árfolyamingadozás, hanem az ennek hatását felnagyító kamatemelés okozott gondot. Igen, minden felelős ember belekalkulál(hat)ta, hogy 30-40, extrém esetben akár 60%-al nő az árfolyam, de hogy ez 40%-os kamatemeléssel társul, kiadva így esetemben kb. 250%-os törlesztőrészleteket, ez, úgy vélem, indokolatlanul hozza maga után a posztban is említett gazdasági lejtmeneti spirált. (Jelzem, fizetem a hitelt rendesen, nem sírok és nem kérek segítséget. - átcsoportosítok)

cb600f 2010.09.14. 12:16:39

3 éve vettem fel 19,5 millió hitelt 25 évre 150-es CHF árfolyamon.
A havi részletek mellett előtötlesztettem kb. 3 millió forintot. Jelen pillanatban még 108.000CHF tőketartozásom van... Mondhatni, beszívtam.

Én csak egyetlen egy dolgot várok el az államtól: akadályozza meg, hogy a bankom tőlem szedje be a bebukó hitelesei miatt kieső nyereségét!

ihatethisindapassthingy 2010.09.14. 12:17:02

Izé, amikor a devizahitelezés beindult a kétezres évek elején, a csapból is az folyt, hogy ez mennyire kockázatos és csak az válassza, akinek az adott devizában keletkeznek a bevételei. Aztán valahogy ezek a hangok elhalkultak az össznemzeti eufóriában.

Nem akarom lekicsinyleni az állam felelősségét, hiszen tisztán látszik, hogy valaki valahol elmulasztotta a statisztikák láttán megvakarni a fejét (csakúgy mint az USA-ban az ingatlanboom kapcsán), de én lényegesen nagyobb felelősséget érzek a hitelfelvevők (és a bankok) részéről.

Komolyan, egy pár órás középiskolai pénzügyi képzés rengeteg problémától óvna meg minket.

kg-- 2010.09.14. 12:19:07

Érzek én egy kis mellébeszélést itt a poszton és a kommentek közt is.
1.) Egy 20-25 éves hitel felvételét nem szoktuk spekulációnak nevezni. Általában - racionális esetben - valamilyen fundamentális elemzés előzi meg. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor nyilván azt vallod, hogy bármilyen hosszútávú elkötelezettség spekuláció, hiszen nem látjuk a jövőt - és ez is igaz.
2.) Feltéve, hogy ésszerű pénzügyi döntésre törekedett a hitelfelvevő, csak a rendelkezésre álló információkra, prognózisokra alapozhatott.
3.) A fenti infók pedig ezek voltak: "dübörög a Pannon Puma" és "2-3 éven belül itt az Euro".
4.) Ha a fenti "elemzéseket" valaki egy polgári szerződés keretében szüli meg, akkor arról utólag leperlik a gatyáját is azok, akiknek kárt okozott.
5.) Mivel azomban politikai nyilatkozatokról van szó, a felelősök a magyar választópolgárok.

Eddig érthető?
Más oldalról: Kik vettek fel havi 100e-et meghaladó törlesztőjű hitelt? Azok, akik akkor is fizetni tudták, és több mint 90%-ban most is fizetik akár a másfélszeresét is.
És kinek hiányzik az a plusz 20-30 vagy akár 70-80e Ft, amit most törlesztőre költenek? A fodrásznak, kertésznek, takarítónak, bringaszervíznek, ruhaboltosnak, plazmatévé-forgalmazónak, stb..

Igen, kedves olvasó, azért pang a bizniszed, lettél munkanélküli, mert a fizetőképes kereslet megcsappant.
Ja, hogy akkor nem volt sírás, amikor a hitelemből egy egész építőbrigád élt egy évig, vagy bútort vettem.
Akkor jól esett mindenkinek az a kis gazdaságba csempészett pénz. Hát most meg hiányzik. És akár tetszik, akár nem, mindenkinek hiányzik.

c 2010.09.14. 12:20:49

Az államnak, az adófizetőknek egy buznyákot nem kéne erre áldozni. Szabályozással (pl. középárfolyamon számítás amit lehet már megtett).
Inkább csökkentsék az adókat ebből a pénzből. Aztán aki meg van szorulva, majd családon belül megoldja a problémáját, ha van családja és megérdemli.

Lehet csűrni-csavarni a kérdést, de alapvetően a hitelfelvevőnek kell a cehhet fizetni. A hitelből vásárolt árut ő használta, élvezte, a kockázatot ő vállalta. Nem azzal kell fizettetni, akinek elég volt a 30 éves 1,5 szobás, és nem kockáztatott egy 3 szobás új építésűért.
Kapis?

cb600f 2010.09.14. 12:21:21

A kilakoltatási moratóriumról pedig: van a házban 2 lakó, egyenként 1-1 millió közös költség tartozással. És nem lehet őket kilakoltatni! Köszi kormány! Helyettük is mi fizetjük a szemétszállítást, vízt, stb...

Táksi 2010.09.14. 12:24:07

@kovi1970: A világválság megmutatta, hogy nem csak magyarországon van olyan gazdasági környezet, ahol a bankok felelőtlenül adtak töknekpaszulynak hitelt.

Viktus 2010.09.14. 12:25:08

Mindhárom szereplőnek valahogyan megosztva.
-

Ez a legoptimálisabb verzió. Önmagában egyik sem elég erős elvinni a "balhét".

ihatethisindapassthingy 2010.09.14. 12:26:37

@cb600f: Valahol jogos az igényed, de sajnos amikor hosszútávra vettél fel hitelt, vállaltad azt a kockázatot, hogy a bank rossz döntéseket hoz és rádveri az árát. Ha változó kamatozású hitelt veszel fel, ugyanúgy spekulálsz, mint a sokat átkozott tőzsdei befektetők.

Továbbá, ha a bankok - jelen esetben valóban önhibájukból - nem tudnak mit csinálni a rossz hitelállományukkal, akkor bedőlnek a francba és akkor bizony likvidálni fogják a kintlévőségeiket, beleértve a hiteled fedezetéül szolgáló lakást/házat/akármit, hogy kifizessék a hitelezőket. Szóval adott esetben ami jó lenne az az, hogy a bankok ne háríthassanak át minden kockázatot ugyan az ügyfélre, de annyit azért igen, amennyiből életben maradnak. Hogy ki számolja ki, hol az Igazságos Határ? Na ja, jó kérdés.

gorcsev54 2010.09.14. 12:26:38

Minden nap ugyan az a téma:Lassan mondom ,hogy mindenki megértse,azok is elbukhatnak akik egyáltalán nem felelőtlenül vettek fel deviza hitelt-mert nem csak azokról kell beszélni akik építkezéshez lakásvásárláshoz vettek fel + mellé új bútorra ,mosogatógépre,mosógépre,plazmára kocsira ,sorolhatnám egyszerre ,hanem aki felelősen dolgozva megfelelő jövedelemmel átgondolva-csak azt nem tudta ,hogy se munkája semmije sem lesz-esélye sem lesz,és hiába volt tartaléka(mert Magyarországon annyi tartaléka nem lehet,hogy ha mondjuk 56 évesen kirúgják a francba vagy egyszerűen csak tönkremegy , kihúzza segélyen a nyugdíjig a törlesztőrészlettel együtt.És ne okoskodjon senki , hogy így meg úgy mert a leghozzáértőbb szakemberek is max:15-20Ft árfolyamkockázatról beszéltek nem pedig 70-90 Ft ról.Utólag kár okoskodni,hogy "mi tudtuk előre".Senki nem tudta legfeljebb az országot elkúró vezetők, és ebben nem csak Gyúrcsány van benne ,hanem a 8 év elkúrását elősegítő Viktor is.

csakazértse 2010.09.14. 12:28:19

Nekem van forint, és devizahitelem is. Hál isten, még bőven tűréshatáron belül vagyok a devizánál. De a mai napig viccesnek találom a hitelfelvételkor az elbírálást.
Kérünk előző évi adóbevallást!-mondta a bank.
Mondom -miért?Az kell, hogy megállapítsuk jó adós-e.
Mondom: ha tavaly jó adós voltam, akkor az elkövetkező 20 évben is az leszek ez alapján?Lehet,hogy 1 hónap múlva melóm sincsen.
Bank mondja: ez a szabály.NA EZ AZ!!

soska71 2010.09.14. 12:29:06

Az a szégyen, a mindenkori kormányok szégyene, hogy a bankok úgy hiteleznek, hogy kockázatot nem vállalnak. Mert ha a hitelbiztosítéki értéket nem sikerül behajtani, a földönfutóvá vált adóst nyaggatják a különbözetért. Igenis legyen az a kockázat, hogy mérjék fel rendesen az adós hátterét, jövedelmét, hitelképsségét és az ingatlan hitelbiztosítéki értékét. Ha az adós nem fizet, akkor adja el az ingatlant a bank. Ha bank mégsem jutna a pénzéhez akkor it a vége, így járt. Ez is egy szakma, tessék megtanulni.

Balance Of Power 2010.09.14. 12:29:08

@Guinevere: Na ja. Pont a multkor mondta egy haverom, hogy ok meg azt is belekalkulaltak, hogy egyikuk esetleg elpatkol. Magam is irtozom a tartozastol, 1000 Ft-ot sem szeretek kolcsonkerni sorozeskor, ha elfogy a kp-m; nemhogy milliokat. Szoval ha mar hitel, ha TENYLEG muszaj, akkor viszont mielobb szabadulni tole. Mondjuk a banknak abszolut nem erdeke, hogy visszafizesd ido elott - autonal, lakasnal mostanaban kerdeztem ra, parszazezerrol van szo osszesen, egyiknel 50, masiknal 35 lenne ennek a dija. Hat akkor basszak meg, kivarom azt a 3 honapot...
Amugy senkit nem karhoztatok a hosszu futamidokert, nyilvan mas csak ugy tudja megoldani, de engem megremit az, hogy 30 ev es hasonlok. Minden elismeresem annak, aki tenylegesen merlegelve bevallalja. Mert orokseg nelkul tenyleg nem nagyon lesz senkinek lakasa, ugy sem hogy nalunk az ingatlanarak EU-viszonylatban tenyleg alacsonyak. De tudomasom szerint Moszkvaban is 50 millio atszamitva egy lepukkant panel.

@Frady Endre: Igen, az kulon tetszik, hogy "jo adoskent" mindig megkeresnek ilyen-olyan formaban (level, telefon), hogy ha mar ilyen rendesen fizetsz, nem akarsz-e hitelkartyat, masik hitelt stb? Nagyon sokan nem tudnak ennek ellenallni, akar csak hiusagbol...

AvgDvl 2010.09.14. 12:29:51

Nem vettem fel hitelt, mert - hazudnék ha azt mondanám, hogy átláttam a csapdát, de - féltem tőle.

Most miért én fizessem meg mások hülyeségét?

KopaszMercis 2010.09.14. 12:33:10

En csak azt nem ertem, hogy a bankok nem ezermillardszorosan tulbiztositjak magukat amikor hitelt adnak? Ilyen fedezet, olyan papirok...

Amikor engem felhivnak, hogy adnanak ilyen meg olyan hitelt, ugy hogy a faszom sem akar felvenni, amikor egyszer belementem volna, elkezdte sorolni, hogy o akkor ilyen igazolast kert meg olyan faszom tudja mit.. mondtam hogy koszonom szepen, es letettem a telefont.

Fene sem erti

Yasashi Tanuki 2010.09.14. 12:34:55

Nem értem miért gondolja a postíró, hogy a bankok rosszul járnának.
A svájci frankban felvett hitelek jelzáloghitelek azaz ott van az ingatlan ami köszönhető a bankok óvatosságának 60%-os árfolyamon lett beszámítva a hitel felvételekor tehát bőven fedezi az adósságot. Ha az adós nem tud fizetni az ingatlan átmegy a bank tulajdonába aki eladja és így a pénzéhez jut.
Bankban dolgozó ismerősöm szerint a bank jobban jár ha az adós bukja a hitelt.

Aki így elvesztette a lakását az mehet albérletbe. Feltételezhető, hogy a pénzből amit hiteltörlesztésre szántak ki fog tudni fizetni egy bérleti díjat.

Inkább az államnak ott kellene beavatkozni, hogy a lakásbérletet kellene szabályozni, hogy az élelmes lakáskiadók ne húzzák le az ingatlanuk elvesztése miatt lakáskeresésre kényszerülőket.

Bambano 2010.09.14. 12:37:20

Pár dolog:
- Fletó aláírta Gipsz Jakab kölcsönszerződését? Nem. Akkor semmi köze hozzá.
- Én aláírtam Gipsz Jakab kölcsönszerződését? Nem. Akkor semmi közöm hozzá. Bukjon.

Ha ennek a bukásnak az a következménye, hogy gond lesz a vállalatok hitelezésével, akkor a vállalatok hitelezési gondját kell megoldani, nem egy ettől teljesen független, magánszektorbeli kérdést. Lehet, hogy arra hajlandó lennék pénzt adni, hogy abból képezzenek egy hitelezési alapot, amiből hitelezni lehet megalapozott vállalati fejlesztési tervekre. A becsődölt buzuki tulajdonosok meg járjanak gyalog.

Leonard Zelig 2010.09.14. 12:37:59

Életemben nem vettem fel hitelt, se kölcsönt nem kértem, se semmit. Na jó, hát vannak lúzerek is, mert ugye ebben a helyzetben igazából a magamfajták a lúzerek, akik nem élősködnek a többi szerencsétlenen, aki egyáltalán fizet valamennyi adót...

ihatethisindapassthingy 2010.09.14. 12:38:04

@AvgDvl: Rossz hírem van, mindenképp te fizeted meg mások hülyeségét :) Például: a megnövedekett hitelkamatokon keresztül (közvetlenül ha veszel fel hitelt), az elmaradt bevételeken keresztül (lassuló gazdasági növekedés) és adott esetben a nagyobb adóterheken keresztül (ha mentegetjük a bankokat vagy a devizahiteleseket). Makroszinten ez már akkora játék, hogy mindenkit komolyan érint, ha vett fel hitelt, ha nem.

Némi demagógiával: mennyit keresel egy évben? Fogd mondjuk a 3%-át alsó hangon, annyiba került a szomszéd új áruhiteles plazmatévéje :)

ihatethisindapassthingy 2010.09.14. 12:40:19

@Yasashi Tanuki: A tömeges lakáshitel-likvidálás macerás és le is nyomná az árakat. Biztos feltűnt másnak is, hogy a lakóingatlanok árai nem estek vissza _jelentősen_, holott indokolt lenne, mivel a fizetőképes kereslet elpárolgott. Ha egy ilyen piacra tömegesen új ingatlanok kerülnének be, az semmi jót nem jelentene.

ivrilider 2010.09.14. 12:41:21

@Uva: Szocializmus. Mindig ez van itt.

2010.09.14. 12:41:43

Annyira nem értek hozzá, tehát a hozzáértők javítsanak ki, ha tévednék. Szerintem a bank és a hitelfelvevő között polgári(jogi) szerződés jött létre, ebbe az állam milyen alapon szól bele? Főleg bárki ezen kívülálló kontójára.
Én, akinek nincs deviza ill. jelzálog hitele, nem kérdezek rá II., XII. kerület lakók "házára", ugyan honnan van már az több száz millás kéró 5 autóval? Így sajnos ahhoz sincs közöm, hogy valaki bajba került a deviza hitele miatt, ergo akár utcára kerülhet 2 gyerekkel stb. Mert nem tehetek róla. Ahogy a nagy vagyonhoz se lehet közöm, úgy a nagy adóssághoz se. Ez a bank és az ügyfél dolga. A mai magyar átlagfizetés normális esetben(kétkeresős!!!) max 3-5 milla hitelt bír el, 15-20 évre. Többet nem. Ehhez képest írdatalan összegeket vettek fel. Már 3 hónap munkanélküliség is becsődöltetheti a családot, márpedig a mai világban max az informatikusoknak biztos a megélhetésük(politikusokat leszámítva). Ezt a dolgot szerintem nem lehet azon adófizetőkre terhelni, akik nem vettek fel devizahitelt.
Szerintem a devizahiteleseken az adócsökkentés segítene. Akin ez nem, az amúgy is bedől. Vagy a munkáltatók terheit, ha csökkentik, akkor kevesebb lenne(talán) a munkanélküli. Ha csökkenne a korrupció, akkor hazánk versenyképessége is javulna, több befektető, olcsóbban finanszírozható állam stb. Minden más csak porhintés.

seldon.h 2010.09.14. 12:44:36

ennél összetettebb a valódi probléma, ugyanis nem csak az árfolyam változott, hanem a bankok a kamat árrést is megnövelték , hogy a visszaeső hitelezés miatt csökkenő nyereségüket pótolják .. igy duplán nőttek a törlesztőrészletek , ugyanakkor a bankok nyeresége nem csökkent ( sőt nőtt ) ,

qwertzu 2010.09.14. 12:47:29

@O_L_I:
"
Pl ha most egy éven belül 100 ezer lakás kerülne a piacra szerintetek mit csinálna az amúgy is döglődő új lakás piaccal???"

Nekem tetszene. A félretett pénzem garázs helyett lakásra is elég lenne. :)
Tököm tele az albérlettel.

Amúgy a fiatalok lakáshoz jutását készpénz helyett támogathatná adócsökkentéssel az állam. Pl első lakásra felvett kölcsön (Max 12 millió) törlesztője levonható az SZJA-ból.

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2010.09.14. 12:48:43

akiben volt józan megfontolás, forintban vett fel hitelt. éveken keresztül többet törlesztett (az árfolyam-kockázatra nem is gondolva), és most mégis (főleg) a józanul gondolkodók adójából váltják ki a devizahiteleseket... most akkor már álljon meg a menet. nekem mi közöm mások hiteléhez? az egy szerződés egy bank és egy/több személy között, amelyet a Ptk szerint mindkét fél felelőssége teljes tudatában írt alá. amíg a banki hitelezés pörgött, rekordnyereségeket kaszáltak a bankok. úgy látszik, pénzügyi szakértőkkel, hitelminősítőkkel a hátuk mögött nem gondoltak ők sem a szűkösebb időkre...

KopaszMercis 2010.09.14. 12:51:52

Ha tomegesen eladna a bank az ingatlanokat csokkenne az ertekuk es nem kapnanak erte eleget es az egesz piac (ingatlan es penzugyi) kartyavarkent omolna ossze sztem.. tozsde bezuhanna, es kiirhatnank hegyeshalomnal, hogy "felszamolas alatt"

de lehet hogy nem... csak gondolom.

r7zw48 2010.09.14. 12:52:11

Nem az a legfőbb baj, hogy másnak a tulajdonába kerülő dolgot meg kell finanszíroznunk, bár ez a kötelezettség sem kellemes. De hogy meg se kapjuk a hozzájárulásunknak megfelelően arányos részét e tulajdonnak, az már ...
Se pénz, se posztó. Mármint nekünk. Mert szegény "belerángatott" hiteles benne lakik amíg csak él, vagy el nem adja. És persze akkor se fogjuk visszakapni a hozzájárulásunkat.
Úgyhogy most minket is belerángatnak ebbe az "erőnfelüli", "vállalhatatlan" ügybe.

Hátezmármi (törölt) 2010.09.14. 12:55:45

@Yasashi Tanuki: ez jó nagy tévedés.

Az ingatlanok kb. a 80%-át érik a 2008-as áruknak. (Bármit is mondanak az ingatlanosok)

Ennél kb. 15%-kal olcsóbban lehet eladni értelmes időn belül (az átlag értékesítési idő 11 hónap volt 2 éve Budapesten, most nem tudom, mennyi.)

És ennyiért is nem a bank adja el, hanem a faktoring cég. (Ami persze jó esetben a bankhoz közeli)

Ezen túl még végrehajtási díj, közjegyző, jogász, minden marhaság.

Nem akkora buli a banknak egy bedölt hitel.

CyberPunK 2010.09.14. 12:56:50

@KopaszMercis: Szerinted a bank most milyen áron adja el a lakásokat? Láttam a banki listákat, ismerek olyat, aki vásárolt ilyen lakást.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.09.14. 13:01:53

@rcz: Lassan én is úgy érzem, hogy fülem-farkam behúzom, mert még megkövez a tisztelt nép, mert hogy deviza hitelt mertem felvenni. Igen. Bevallom. És fizetem. És nem sírok. De rohadt szarul érzem magam. Mert döglött kutyába nem rúgunk, ugye kedves polgártársaim!

2010.09.14. 13:02:14

@CyberPunK:
fúúú, tudnál linkelni ilyen listát? :):):):):) Fészket raknék :)@r7zw48:

Szerintem ezt a "devizahiteles negsegítőst" be fogják támadni az alkotmánybíróságon. Itt már valaki írta, mi a fene közünk van a bank és ügyfél szerződéséhez? semmi. akkor nekik sincs közük az (nem devizahiteles)adófizetők pénzéhez, oldják meg

Lord_M_ 2010.09.14. 13:03:37

A korábbi vezetés hibás, hiszen tényleg asszisztáltak a bankok felelőtlen és kapzsi magatartásához.

A bankok hibásak, hiszen a scoring rendszert sokszor szándékosan "gyengítették", hogy az ügyfél - ügyfél lehessen.

A hitelfelvevők egy jelentős része hibás, hiszen azért hogy hitelt kapjon, a hiteligénylést úgy állították össze, hogy sokszor köszönő viszonyban nem volt a valósággal.

Ugyanakkor, a hitel üzlet, és a legtöbb üzletben a felek kölcsönösen viselik a kockázatokat, nem így a hitelezésben. Minden kockázat az ügyfelet terheli. A bankok biztosításokat kötnek a hitelre, köttetnek az ügyféllel is (pl életbiztosítást), a szerződéseket egyoldalúan módosítgatják. A kedvencem az, hogy a bankok mindenféle külső tényezőket érvényesítenek egy a múltban megkötött szerződésen.

Praktikus példa : megdárgult a chf a bank számára, mert az országkockázat (bla-bla-bla)... emiatt a chf hitelek nem csak az árfolyamveszteséget könyvelik el, hanem a bank által megemelt kamatokat.
Node... mégis mit érdekli egy 2004-ben felvett hitelest, hogy 2010-ben a bank drágábban kap chf hitelt?
Ő annak idején kötött egy szerződést, amiben kikötték, hogy tartozik a banknak pl 10.000 chf-fel és annak 20 évre szóló kamataival. ami a hitelt mondjuk 15.000 chf-re bővítette. És a történetben itt már csak annak kéne lennie, hogy a 480 hónap alatt az adott törlesztő részletet chf-ben, vagy aktuális árfolyamon forintban fizesse meg.

Ezzel az ügyfél tartja magát ahhoz hogy a banknak termel 5000 chf hasznot. Miért az ügyfél viseli, hogy a bank a jelenlegi üzleteit drágábban tudja megkötni ?

Ha adok neked kölcsön 100.000 forintot, és azt mondom, hogy egy évig minden hónapban adj 10.000 forintot vissza (azaz 120.000 forintot kérek) ...
de tegyük fel, hogy ezt a 100.000-et én is kölcsön kaptam... és 110.000-et kérnek tőlem (tehát keresni akarok rajtad 10.000-et) akkor ez a projekt fut... okés.

aztán a következőnek is adok 100.000-et, de már én is csak 115.000 visszafizetés mellett kapok, akkor TŐLE kérek 125.000-et (hogy maradjon a haszon), akkor még mindig oké a helyzet...

csakhogy itt az történik, hogy nem csak az új embertől kérek többet, hanem a régi emberkéhez is visszamegyek, hogy igaz hogy havi 10.000-ben egyeztünk meg, de közben másnak(!) már drágábban tudok hitelezni... szóval neked is nem 10.000 hanem 10.500-at kéne adni havonta...

a CHF hitelesek ezért vannak bajban... hiszen nem csak az árfolyamkockázatot kapták a nyakukba, hanem kamatkockázatot is, ami nem összekeverhető azzal, hogy a bank időről - időre azt mondja, hogy drágábban üzemel a bank az eddigi 0.5%-os kezelési költséget emeljük fel 1%-ra...

A következő, szintén bankok által okozott probléma, a kamatkövetés terítése... Abban a szent pillanatban, hogy az ország kamatkockázata megugrott, a hitelek megdrágultak. Ám, most hogy az országkockázat kb a válság előtti szinten, a kamatok nem süllyednek vissza... és ehhez MÉG jön a drágább árfolyam.

Hogy ez mennyire tisztességes vagy nem, az látszik abban, hogy a válság kellős közepén mekkora profitot termeltek.

Azzal mélységesen egyetértek, hogy a bankoknak igenis vállalni kell a kockázatokból. És nem, nem elég a céltartalék képzés. Aktív kockázatvállalást kell kicsikarni tőlük. Nem az árfolyamra, természetesen. A kamatokra. Nem megengedhető, hogy múltban kötött szerződéseken a jelenlegi hibákat kompenzálják...

persze tudom mi lesz a megoldás
: hitelszerződés 1.a pontja
a hitel kamata a mindenkori üzletszabályzatban található meg.

az üzletszabályzatot meg negyedévente cserélgetik ha a szükség úgyhozza...

A devizahitelek nem fizetőit pedig nem pénzzel kívánja támogatni a kormány, amennyire tudom, hanem az ingatlanaikat átvenné az állam, és a benne lakótól bérletidíjat szedne, tehát hosszútávon visszaszedné a hitelből történő kivásárlást.
Ez két dolgot oldana meg, egyfelől újra lennének állami (önkormányzati) bérlakások, (tehát kvázi vagyonszerzés az állam részéről), másfelől nem lökné gazdasági szakadékba az utcára kerülő családokat, nem teremtve ezzel segélyezésre jogosult embereket

részemről amúgy : a mi hitelünk rendben van, a chf jelen árfolyama mellett is fizethető, minket nem kell segíteni.

részemről valami olyan elképzelést tartanék elfogadhatónak, ahol a kockázatok 50-50 arányban oszlanának meg a hitelezett-hitelező között, illetve a "mentési" akcióban 40-40-20 arányban vennének részt (hitelezett, hitelező, állam) így gyakorlatilag a bank is írna le veszteséget, az ügyfél is elbukná a tulajdonjogot, az állam sem rokkanna bele a mentésbe, viszont hosszútávon a bérleti díj kompenzálhatná a most kieső pénzeket)

bocs, hogy hosszú lett...

CyberPunK 2010.09.14. 13:03:50

@Belpo: Keress banki alkalmazott ismerőst, vagy beszélj bármelyik ingatlanossal. Ha van sok milla kp-d, akkor megnyílik az út.

egyszerhopp 2010.09.14. 13:05:04

Itt is alkalmazni kell a zéró toleranciát, különben soha nem tanul a magyar és a cigány.

Milyen fura, hogy utoljára 1979-ben vettem fel OTP kölcsönt egy táskarádióra és mégsem haltam éhen !

Érdekes, vajon hogyan tudtam élni bankhitel nélkül ?

VaTi 2010.09.14. 13:06:13

@Grisa: az arrogáns hangnemed... tudod mit? CHF-s lakáshitelem van. És még most is röhögök rajtad forinthiteles mellveregető barátom. Mert még mindig alacsonyabb a törlesztőm, mint ha forintban vettem volna fel. Ja, és fizetem a törlesztőt pontosan, soha egy nap csúszásom sem volt. Nekem a Te adódból nem el semmi...

vizibicikli 2010.09.14. 13:06:50

ha nem forint alapon vettel fel a hitelt, ami ugye akkor jóval drágább volt, akkor vállaltad az árfolyamkockázatot
ami btw le volt írva. Én pontosan emiatt nem vettem fel se forint alapút, túl drága volt, se euro/svájci alapút, hanem fizettem az albit "feleslegesen" x éven át, na tök jó, hogy most segíthetek a hiteleseknek is.

2010.09.14. 13:09:03

@batgirl:
nem rólad van szó, senki nem kövezi meg a devizahiteleseket, arról van szó, hogy az állam nem szólhat bele ebbe az ügybe (szerintem), mert alkotmányellenes. Ahogy senkinek semmi köze bárki bankbetétjéhez(mondjuk arra is van adó, tehát végképp semmi köze senkinek), úgy akkor miért lenne köze "bárkinek akárki" hiteléhez. Erre nem költhet adóforintot(szerintem) semmilyen formában. Minden más segítség elfogadható.

Hangyasav 2010.09.14. 13:09:04

Sajnos, van néhány rossz hírem azoknak, akik szívesebben kommentelnek, mint gondolkodnak:

– Nincs olyan, hogy Devizahiteles.

Ide sorolható az is, aki személyi (fogyasztási célú) hitelt vett fel deviza alapon, tehát a jövőbeni (és reménybeli) jövedelme terhére előre hozta a (az adott esetben felesleges, vagy luxus) fogyasztást.

Ide sorolható az is, aki devizahitel vett fel átgondoltan, mérlegelte a kockázatokat, és mégis a sokkal előnyösebb devizahitel mellett döntött.

Ez utóbbiak közül jó néhányan ma is fizetik a hitelüket, akár lakáscélra, akár más célra vették fel. Ettől (már a pontos fizetéstől) még igenis lehetnek bajban, mert a családi költségvetés más tételeit meg kell kurtítani. És finoman jelezném a nagyhangú majmoknak, hogy pont emiatt ez igenis mindenkinek fáj vagy fájni fog. Mert amit kifizetek megemelkedett hiteltörlesztésre, abból nem veszek magyar zöldséget vagy húst sem, azt nem fizetem ki a kiskereskedelemben, nem fizetem ki a fodrásznak vagy a masszőrnek, nem fizetem ki az autószerelőnek vagy a tetőfedőnek. Akármilyen okos és előrelátó, vagy "okos" és nagypofájú valaki, ez az egész az egész ország problémája, vagy az lesz hamarosan, mert mindenki más is meg fogja érezni a pénztárcáján.

És aki nagyon büszke arra, hogy ő 30-40%-kal magasabb forinttörlesztőket vállalt (mert ő okos), az is szopni fog, ha a tömegesen bedőlő hitelek miatt piacra kerülő ingatlanok elárasztják a piacot és lenyomják az árakat. Az ő okosan finaszírozott ingatlana is veszíteni fog az értékéből, vagy eladhatatlanná válik hosszú évekre, esetleg az örökségként ölébe hulló lakástól nem fog tudni megszabadulni. Arról már nem is beszélek, hogy mi van, ha a bank pótlólagos forrást kér be, mert az okosan finaszírozott forint alapú lakás piaci érteke már nem fedezi a jelzálogrészt sem...

Szóval lehetne kicsit gondolkodni: sokkal könnyebb cigányozni-zsidózni-bankározni-devizahitelesezni, mint tisztán látni a problémát és a lehetséges megoldásokat.

==T== 2010.09.14. 13:10:34

@Táksi: most is alacsony ingatlan árak? Hol?

ihatethisindapassthingy 2010.09.14. 13:11:54

@KopaszMercis: Azért párat a piacra dobhatnának igazán, kicsit konszolidálódhatnának az ingatlanárak. Jelenleg Budapesten és környékén tökéletesen elérhetetlen hátszél nélkül az ingatlanok első vásárlóknak. Érted, 20-25 misi egy 60nm-es társasházi (=szofisztikált lakótelep) lakásért, röhej. Két számból is szépen lehet mérni, mennyire egészséges az ingatlanpiac. Az egyik a háztartások szabadon felhasználható jövelmének és az ingatlanáraknak az aránya (price to disposable income ratio). Ez alapján egy egészségesen értékelt ingatlanpiacon a helyi sajátosságokat nem figyelembe véve asszem olyan 5-7 évnyi ilyen szabad jövedelem lenne az "átlaglakás" ára. Nem találom hirtelen, hogy nálunk ez mennyi, de nem ennyi :) A másik jó indikátor a bérleti díjak vs. ingatlanárak aránya. Jó esetben egy kiadott lakásnak legalább 10% bruttó hasznot kellene hoznia egy évben nálunk, mert végülis ez is egy befektetés, ehhez képest csak próbálj kiadni évi 2.000.000Ft-ért kiadni nálunk egy 60nm-es társasházi kérót (170.000Ft), sok szerencsét.

dzsaszper 2010.09.14. 13:17:11

A legkorrektebb szerintem az lenne, ha mondjuk a szerződéskötéskori CHFHUF árfolyamváltozás kezdet árfolyamhoz képest 20% feletti ugrásából adódó törlesztőösszeg növekedésen 1/3-1/3-1/3 jelleggel osztozna az adós a bank és az állam.

Tehát pl. 142-es CHFHUFnál felvett hitelnél aktuális 219-es CHFHUF árfolyam mellett (így lesznek kerek számok), mondjuk 50.000 CHF tartozás mellett (219-as árfolyamon 10.95 millió HUF):

140+20% = 168 (idáig minden kockázat az adósé)
216-168 = 48 (48 Ft ütött be 20% árfolyamkockázat felett)
48/3 = 16 (osztozás)
168+16 = 184 (az ügyfélre ilyen árfolyam hárulna, ha a bank az elégtelen tájékoztatás miatt, az állam az elégtelen szabályozás miatt 16-16 HUF/CHF jelleggel beszállna a törlesztésbe).

50.000 CHF tartozás mellett 0,57% havi kamat + díjak mellett havi 285 CHF, 4 HUF/CHF marzzsal 223-as árfolyamon 63555 HUF/hó a törlesztő jelenleg (az induló kb 41040 körül lehetett 144-es árfolyammal).

A felvetett megoldással 53580 HUF lenne a havi törlesztő, a bank és az állam pedig havi 4560-4560 forintot tenne bele a hitelbe -- nem megsegítésképpen hanem kártérítésként.

Sajnos ezt igazán jogállami módon bíróság előtt lehetne keresztülvinni, pl. valamelyik arra jogosult állami szerv (GVH, Ügyészség) által kezdeményezett mindenkire vonatkozó bírósági eljárásban kimondani vagy megegyezni.
A törvényalkotás a témában szerény véleményem szerint a hatalmi ágak összekuszálása lenne.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.09.14. 13:18:04

@papugaja: Aha, az én cégem is ekkor dőlt be. (mármint nem az enyém, csak ott dolgoztam) Jól kib..rintottak az egész céggel, kb, 300 ember nem kapta meg a több havi fizetését. Az alvállalkozókról ne is beszéljünk. Építőipar. És még ejnye bejnye sem volt a bank felé.

safranek 2010.09.14. 13:18:54

Tényleg, mi lesz ha olyan mennyiségű ingatlan kerül a piacra ami miatt már nemhogy menekülési értéken, de sehogyan sem lehet eladni azokat? Mit csinálnak a bankok?

Ha adósból bérlő lesz valaki, akkor mennyit fog fizetni? Ha most mondjuk a 80-100eFt-os részletet nem tudja fizetni, akkor hogy fizeti az ugyanekkora bérletet? Azt ne várja senki, hogy majd megkérdezik tőlük: mennyit tudna fizetni? A törlesztőrészletnél kisebb bérletidíj szintén veszteséget termel.

Még1: a bank a hitelek nyereségéből fizeti a betétekre a kamatot, ergo akinek bankbetétje van, azt is rosszúl érintik a bedőlő hitelek, mert csökkennek a betéti kamatok, meg zárul a kamatolló.

Minden mindennel összefügg!

Palermo12 2010.09.14. 13:19:22

@Lord_M_: hosszúhosszú, de legalább volt értelme. Egyébként a jelenlegi 8 pontban az nincs is jelen az, hogy az állam pénz formályában, adóforintokat felhasználva segíteni az adósokat. A legjobb tudomásom szerint egyenlőre csak olyan javaslatcsomag érkezett, ami az adós kontra hitelező bank közötti viszonyrendszert moderálná. Max érdeket véd. És erre azért valjuk be, szüksége van még a jószándékú adósnak is. Mert lehet, hogy sokan a kommentelők között jólfizető adósok vannak, és egyenlőre elbírják a törlesztőrészlet növekedését, de náluk is véges a cérna, az tuti.

Erdőtársulás 2010.09.14. 13:21:31

Nekem is van devizahitelem. Annyit vettem csak fel, hogy akár a háromszorosát is lazán ki tudjam fizetni. Mégsem fizetek jelenleg többet, mert a bank küldött egy ajánlatot, aminek segítségével fix törlesztőrészletre tudtam átállni, így meghosszabítva a futamidőt. Ilyet szerintem szinte mindenki kapott, aki rendesen fizetett (ez volt a feltétel).
Akárhogy is számolom, még most is sokkal jobb vagyok, mint ha forintot vettem volna fel.

gorcsev54 2010.09.14. 13:22:04

@Belpo:" Szerintem a devizahiteleseken az adócsökkentés segítene. Akin ez nem, az amúgy is bedől. Vagy a munkáltatók terheit, ha csökkentik, akkor kevesebb lenne(talán) a munkanélküli. Ha csökkenne a korrupció, akkor hazánk versenyképessége is javulna, több befektető, olcsóbban finanszírozható állam stb. Minden más csak porhintés". Végre valaki valami okosat is ír! Azért én is megkérdezném azt a sok nem hitelest vajon mi a faszból vett lakást vagy csoda autót?Vagy mind bérlakásban lakik ill. cégautóval mászkál?Meg aztán annyi de annyi adófizető van itt, csak azt tudnám akkor miért ez a nagy szegénység az államnál?Nekem nekünk mi a faszért emelkedik állandóan a fizetni való?A sok becsületes adófizető állampolgár miatt?-Már az előbb megírtam nem csak a hiteleseket érinti ez a szar és aki még mindig képtelen felfogni az menjen vissza az általános iskolába.

2010.09.14. 13:24:42

@Hangyasav:

sok mindenbe igazad van, de azért egy 7 éves 700 ezres személyi(mittomén 16000 havonta talán, szal az ilyenek csak az idiótáknál dőlnek be, vagy szélhámosoknál) kölcsönt ne vegyünk egy kalap alá 30 éves 15 millás jelzáloggal, tök mindegy HUF-CHF-EUR!
A lényeg meg ott van, amit leírsz, a forint hiteles is fog szívni. De ő a magasabb törlesztőjére még segítséget se kap. De jegyezzük meg, a devizahiteles se kapott még. Max egy Kósa-Szíjj nyilatkozatot. Szerintem se lóvé se lehetőség a devizahitelesek megsegítésére

Táksi 2010.09.14. 13:27:35

@==T==: Relatíve alacsony. Európához mérten. De elég átmenned a szlovák vagy román határon. Egészen más a nagyságrend. Az, hogy nem tudjuk megfizetni, az nem az ingatlanárak hibája. Amint azt már többen is írták, a magyarok európában szinte egyedülálló módon vágynak a saját lakásra. Ennek természetesen megvan a történelmi magyarázata, de ez a világ nagy részén nem alap. Nem alap az, hogy valakinek saját háza, lakása van 30-40 éves korára. Bérletben laknak. Ezért nagyobb a mobilitás is külföldön.

Hátezmármi (törölt) 2010.09.14. 13:29:50

Volt két ember.

Az egyiknek volt esze és nem ugrott be lyukas gatyával és üres zsebbel egy bizonytalan lakásvásárlásba.

A másik beleugrott.

Az első pénzéből megmentik a másodikat, aki a gondból is megszabadul és lesz egy lakása is.

Mindig a normálisak szívják meg?!

2010.09.14. 13:29:59

Az állam tervezi, hogy új bérlakás programot kezd, amihez talán Uniós támogatás is kapható. Hár már úgysem tudnak elég lakást építeni rövid időn belül, akkor össze lehet kötni a két ügyet és a meglévő, de egyébként elárverezésre szánt lakásokat, házakat is bevonni ebbe a programba.

Lúdtalp 2010.09.14. 13:30:06

Szerintem attól még hogy az adófizetők fizetik ki a bankok felé a pénzt, meg kellene szopatni a devizahiteleseket. Az a baj hogy semmi visszajelzést nem fognak kapni, azt rúgja szájba az állam ki nem vett fel ilyen hitelt, a hitelesek meg mehetnek dolgukra.

Egyébként aki nem látta átlagos műveltséggel hogy mit ír alá 20 évre az gondnokságra szorul. Hisz 88 óta föl-le megy a devizaárfolyam, időnként eléggé durván is.

Pl. egy ilyen ember céget azért bejegyezhet? Ahhoz nem "kevés a műveltsége", hogy szerződést kössön munkavállalókkal, vevőkkel meg szállítókkal?

EMBEREK! (törölt) 2010.09.14. 13:30:57

"a devizaalapú hitelek olyan komplex termékek, melyek esetében nem várható el, hogy az átlagos pénzügyi műveltséggel rendelkező állampolgár reálisan felmérje a kapcsolódó kockázatokat."

Miért is? nekem nem tűnik olyan kurva bonyolultnak, hogy ha romlik az árfolyam, akkor többet fizetek. Van még valahol egy csavar?

Lord_M_ 2010.09.14. 13:32:20

@Palermo12: így van, a cérna véges hosszúságú... :-) de azért még van egy kicsi :)

kaes 2010.09.14. 13:33:41

@véleményvezér: Nana! Mint chfhiteles, kétszer is meggondolom, hogy ne fizessem a törlesztőket. Három éve vettem fel, 1 milla önerővel 400 ezer folyósítási jutalékkal (otp) és 500 ezer "ajánlott" törlesztési biztosítással. Tehát majdnem 5 millát buknék, ha nem törlesztenék. Gondolom másnál sem csak törlesztőprobléma.

2010.09.14. 13:34:13

@gorcsev54:
köszi, tök igazad van, ha az ember jobban belegondol, a devizahitelesek megsegítése is egy érv, miért ne legyen adócsökkentés 2011-ben. AHOGY AZT OV MEGÍGÉRTE. A kettő együtt biztos nem megy.
a kérdéseid jogosak, hmm, az elmúlt rendszerből örökölte, lopta, politikus, amerikai nagybácsi ráhagyta, adót csalt, privatizált az elmúlt 20 évben, lotton nyert, ez van :) De hogy nem a havi bruttó 500e-ből, az tuti :)

subtotal 2010.09.14. 13:36:50

A forinthitelesek szép szóval fogalmazva már régóta le vannak nyúlva az állam által. Miért is? Állam túlköltekezett és folyamatosan többet költött mint amennyije volt, emiatt még több hitele lett, hogy ezt finanszírozza magasabb kamatot kell ígérnie, emiatt magasan kell tartania az alapkamatot, a forinthitelesek törlesztője ez alapján van kalkulálva, ezért emelkedett.
Pedig semmi közötök hozzá, csakúgy, mint a devizahitelesekhez, ti okos és előrelátó eladósodók. Vagy azt is láttátok 5-6-7-8 éve, hogy egy ilyen felelőtlen politikai elit tönkreteszi Mo. pénzpiaci megítélését? Ha nincs a sokat szidott IMF (és EU), aki abban az időben, amikor szinte a világban senki semmilyen kamatszinten nem akart minket finanszírozni, ti sem pofáznátok ilyen okos tónusban, hanem sokkal keményebben perkálnátok.

Hátezmármi (törölt) 2010.09.14. 13:36:58

@EMBEREK!: van: ha erősödik a forint, kevesebbet fizetsz.

Hol voltak ezek a hangok 2008 nyarán, amikor 70%-át fizették a törlesztőnek az erős forint miatt.

És éveken át, amikor szintén további 30%-kal kevesebbet fizettek, mint a forinthitelesek?

Lord_M_ 2010.09.14. 13:37:02

@EMBEREK!: van. kamatkockázat, amelyben megjelenik az állam külföldi megítélése (kockázati felár)
amely olyanokból adódik össze mint
- dilettáns vezetés, amelyik a csőd szélére sodorja az országot
- állampapír piac befagyása
- egy világválság
- másik dilettáns aki csődöt vizionál és csontvázakat lát
- a külföldi befektetői hangulat változása
- görög adósság...

ebből pár dolog nem csak az árfolyamokat dobja meg, hanem a kockázati felárat is, amit a bankok beépítenek a hitelekbe. Ezeket senki nem látta előre.

Valaki fentebb írta, hogy ő 2004 vagy 2005 környékén már tudta hogy baj van...

szeretném kérdezni, hogy akkor ott mennyi chf és usd lekötött betétet szedett össze, mert ha tudta hogy a 140-150es chfből 220 lesz akkor megérte befektetni és várni
illetve a kb azonos árra gyengült usd-t is bevásárolta gondolom...

Balance Of Power 2010.09.14. 13:38:14

@==T==: Egy 30 millas lakast most siman megkapsz 24-ert, egy 12-est 8-ert stb. A kp-s vevok most tobzodhatnak. Egyebkent EU-viszonylatban tenyleg nagyon alacsonyak az arak, miert is vesz meg mindig egy csomo kulfoldi lakast Bp-n? 30 millioval (100 ezer EUR) valami egerlyukat lehet kinn venni. De Moszkvaban is 50 milla atszamitva egy szakadt panel, mert ott meg a kereslet nagyobb mint a kinalat. Szoval minden relativ.

EMBEREK! (törölt) 2010.09.14. 13:41:20

@cb600f:
Végre valaki!
A kilakoltatási moratórium az egyik legnagyobb ökörség, semmit nem old meg - hiszen akire vonatkozik, az már elveszítette a lakását - csak rontja a fizetési morált.

Joe30 2010.09.14. 13:41:25

@Tomi from Space: Azért az indulatoskodás előtt gondolkodj. Vannak nálad több terhet viselők, pl ÉN: 7 éve fizetek TB-t, a gyakorlati évem óta minden fillér bevételem után adózom, és mivel a háziorvosom még mindig 110km-re van tőlem, nem is voltam orvosnál (fogorvosi és egyéb egészségügyi szűrésem magánrendelésen végeztetem). Különadót és minden nyalánkságot befizetek (és még így is elkaszált a bérszámfejtés hibájából az APEH). Cégautóval járok ami természetbeni juttatás, így munkáltatóm számára főbenjáró bűn. És nincs deviza hitelem sem gyerekem... Akkor a te megközelítésed szerint az ÉN szavam kell hogy szent legyen?

Saját vélemény, a magyarországi hitel-kihelyezési rendszer legtöbb esetben szigorúbb volt, mint a magyar bankok külhoni anyukáinál (biztosan igaz a vállalati hitelezésre). Egyetértek azokkal, akik kimondták itt a blogban, hogy sokan elhitték, élhetnek olyan életszínvonalon, mint más nyugati országokban. Elsősorban sajnálom azokat akik forintban vettek fel hitelt, és most a médiában arról hallanak csak, hogy miként kell segíteni a devizahiteleseken, mert akkor az ő kockázatkerülő (költségeit ennek megfelelően viselő) magatartásukat közvetve büntetik. Ezen felül a bankokat azzal hibáztatni, hogy maximális profitra törekednek, egyenesen butaság. Mi másra törekednének. Ezek a szervezetek a piaci lehetőségeket kihasználva a piaci versenynek és körülményeknek megfelelően a profitra koncentrálnak – számukra ez a morális kérdés nem az, hogy XY hol és milyen körülmények között él… Az állam szerepe sajnos még mindig az, hogy a nép helyett gondolkodjon, és szabályzókat hozzon. Azért a banki különadó is viszonylag simán átcsúszott… Az állammal én csak egy gondot látok, hogy ők meg szavazati tömbökben gondolkodnak egy-egy döntés meghozatalakor, nem pedig abban, hogy amit a közgazdaság feltétlen megkövetel…

Üdv

EMBEREK! (törölt) 2010.09.14. 13:42:53

@Lord_M_: A végeredmény akkor mégiscsak az, hogy ha - bármi miatt - elmegy a forint akkro többet kell fizetni, nem? Ezt volt nehéz átlátni?

jeriko 2010.09.14. 13:44:15

Pár gondolat:
1) A válság kitörésekor a bankunk megemelte szépen a törlesztőrészletet. Ugyan miért? Amit felvettem hitelt, több évvel korábban vettem fel, akkor kellett folyósítania a banknak is a pénzt. Azt, hogy utána magasabb kamatra kap kölcsönt a bank, miért a meglevő hiteleseknek kell megfizetnie? 1% alatt van a CHF kamata, miért kell nekem 5% körüli kamatot fizetnem évekkel azután, hogy a folyósítás megtörtént?

2) Még megmagyarázhatatlanabb, hogy miért emelte meg a bank a válság idején a KEZELÉSI KÖLTSÉGET két alkalommal is. Gyorsabban fogyott a papír, vagy koptak a bitek? Netán úgy gondolta, le tud nyúzni még egy bőrt?

3) Annyival, amennyivel magasabb részletet fizetnek a hitelesek, annyival kevesebbet költenek másra, emiatt csökken az ország belső fogyasztása hónapról hónapra. Ezt elsősorban a szolgáltató ipar sínyli meg, de rengeteg területre kihat. Ezért nő a munkanélküliség, ami által még kevesebb lesz a fogyasztás stb.

Ipari-antidepresszió 2010.09.14. 13:45:14

@Hátezmármi: Szerintem ülj vissza az iskolapadba, mert mindig a fennálló tőketartozásra vonatkozik a kamat. Márpedig a tőketartozás évről-évre csökken.

Itt van éves bontásban:
www.wolframalpha.com/input/?i=mortgage+20yr+9%25+10000000Ft

Látható, hogy a yearly interest (éves kamat) évente csökken.

Yasashi Tanuki 2010.09.14. 13:46:13

@Sherpa_1: "Csak az nem vett fel frank hitelt anno aki nem dolgozott. A segélyből élőknek tényleg nem adtak."

Gondolod, hogy az Avasra beköltöztetett putriból szabadult csapat, aki megkeseríti az ott lakók életét munkaviszonyban volt amikor beköltöztek?

A putricsellik, a szocpolszakértő fehérgalléros roma "értelmiség" és az korrupt banki ügyintézők godnoskodtak róla, hogy ők se maradjanak ki az áldásból.

Ha a devizahitleseket megsegítik ezeknek a szocpolcsalóknak, okirathamisítóknak is zöld utat adunk.

JohnHenry 2010.09.14. 13:46:21

@Belpo: "...Ahogy senkinek semmi köze bárki bankbetétjéhez(mondjuk arra is van adó, tehát végképp semmi köze senkinek), úgy akkor miért lenne köze "bárkinek akárki" hiteléhez...."

most jöttél a marsról? az elmúlt évek a titkos bankbetétek államok általi hozzáférhetőségéről szólnak, sírnak is a svájciak, hogy mi lesz akkor velük (még a végén dolgozniuk kell).

jeriko 2010.09.14. 13:47:33

@Lord_M_: ebből pár dolog nem csak az árfolyamokat dobja meg, hanem a kockázati felárat is, amit a bankok beépítenek a hitelekbe.

No, itt bibi!
Ha mondjuk mostantól senki nem venne fel hitelt, akkor bankoknak sem kellene kockázati felárat fizetniük. Mert a kockázati felár a MOST FELVETT hiteleket érinti. Akkor milyen alapon fizetteti ezt meg azokkal, akik évekkel ezelőtt, lényegesen alacsonyabb kockázati felár mellett vették fel a hitelt?
Ja, hogy a bank trükközik, és mert neki úgy tetszik, hónapról hónapra máshova fekteti be a pénzét, és az én hitelemet sem vette akkor fel egy összegben, azt is hónapról hónapra újítja meg?
Tegye, de akkor ennek a költségét állja ő, ne rajtam verje le.

Lord_M_ 2010.09.14. 13:50:16

amúgy pedig dívik a hitelesek lehülyézése... csak egy dolgot felejt el ilyenkor a kedves hülyéző

Ha az emberek nem vesznek fel hiteleket, akkor a piacon ez nem jelenik meg keresletként, vásárló erőként.
A hitelek többes módon termeltek hasznot az államnak és mindenkinek.
1) a hitel felvétele után a bank kamatot szed, a kamatból adózik -->jó az államnak
2) a kamatból a bank nyereséget termel, abból jó esetben fiókokat épít--> megrendelő az építőiparban, munkahelyet teremt --> ezeknek nem kevés adóvonzata marad --> jó az államnak
3) a felvett hitelekből, az emberek vásároltak (akár kocsit, akár plazmatévét) -->áfát fizettek, tehát jó az államnak, --> a vásárlásukkal üzleteket tartottak el, akik munkahelyet tartottak fent-->az emberek kaptak fizetést --> ezekből mind - mind adót fizettek --> jó az államnak
4) a megvásárolt nagyobb értékű dolgokból (autó, lakás, ház) az emberek illetéket fizettek --> jó az államnak
5) végsősoron a boltok árukészletét valakinek meg kell termelni, le kell szállítani--> áttételesen munkahelyeket tart meg
6) ha nagyobb dolgot vett (lakás, ház) --> azzal valamit kezdeni is kellett, berendezni, felújítani, költözni ... stb -->ezek mind munkahelyeket tartottak el (festőt, költöztetőt, villanyszerelőt)
7) a kielégítetlen vásárlóknak új házakat építettek -->munkahelyek, befektetések, végső soron adók --> tehát megint csak állami bevételek.
8) a vállalkozások is hiteleket vettek fel, hogy előre elkészítsék azokat a termékeket amelyeket az emberek hitelből illetve nem hitelből megvettek (termékskála bővítés pl) --> élelmiszerek, ruházat, használati cikkek. --> ezek munkahelyet és végül adót jelentettek.

Láthatja mindenki, ahogy bedugult a hitelezés, bedugult minden. nincs termelés, mert nincs vásárló erő, ebből legvégül pedig nincs adó...

a hitelekkel nincs alapvetően baj, sem akkor ha chf, sem akkor ha huf vagy eur... a baj akkor van, amikor a befolyt adót nem normálisan használják fel, hanem pl kitalicskázzák a bkv-n, mávon vagy más megoldáson keresztül... amikor gigászi mennyiségű hitel után megtermelt és befizetett adóból nem lesz semmi... és a végén ráomlik a hitelesekre az egész...
(persze majdnem törvényszerű is)

szóval lehülyézni a hitelest nem biztos hogy okos dolog, a fogyasztásával (vásárlás) termelt az országnak egy zsák pénzt (pontosabban az ő általa felvett hitel egy jelentős része áfa és más formákban az államnál kötött ki)

Advanced Flight 2010.09.14. 13:50:28

Javaslok egy kis gondolatkísérletet, amit a több százezer (vagy akár millió) hiteles volumenére vetítve kell elképzelni, mondjuk 20 év távlatában.
Tehát. Nem segít senki a bajba jutott hiteleseken, egy részük nyilván megy az utcára/albérletbe (már ha családostul is engedik, mert nem ez a jellemző).
A fennmaradó rész viszont folytatja a törlesztést, megfogadva az okos tanácsokat: spórol, nem nyújtózkodik stb., hogy fizetni tudjon a banknak.
A fizujából megveszi az alapélelmiszereket, fizeti a rezsit, ruhát max 2 évente, azt is turkálóból. Kozmetikum a legolcsóbb és csak amit muszáj (szappan, fogkefe).
Tévé, internet minek, van könyv.
Mozi, színház, koncert szintén nuku, legfeljebb az ingyenes programok.
Telefon: max. egy kártyásat, végszükség esetére, de legjobb, ha nincs is, minek annyit pofázni.
Sportolás: ki az utcára, futni.
Gyerekjáték: fölösleges, készítjük házilag vagy játszik a gyerek kavicsokkal.
Cukrászda, étterem: fuj, tessék otthon sütni-főzni.
Kocsi: nevetséges ötlet, van helyette BKV/Volánbusz (bár az is drága), lábbusz meg bringa.
Nyaralás: ugyan már....kirándulás bringával hétvégente a környéken.
Bútor, háztartási eszközök: új nem kell, a meglévőt javítjuk házilag, ha nem megy, akkor lomtalanításkor szétnézni, vagy vatera (ja, az nem, nincs internet)
Múzeum, szórakozóhely: csak ha ingyen be lehet menni.
Gyerekvállalás: francokat, majd ha minden ki van fizetve (ja, hogy akkorra már 40-50 éves a delikvens? Így járt)

Na, ezek után képzeljük el gazdaságunk állapotát, meg mondjuk a munkanélküliségi rátát, miután ezt nyomatja a teljes magyar (eladósodott) középosztály 15-20 évig (amíg le nem telik a futamidő).

Gondoljátok, hogy ez majd titeket nem érint?

Értsétek már meg, hogy bármi történik, azért mindenki fizetni fog! Akár tetszik, akár nem!

benchmade 2010.09.14. 13:51:25

Azért a legnagyobb hunyók a bankok. Visszaéltek a lehetőséggel, mert majd a gondoskodó állam helytáll a bedőlt adósok helyett. Ez normális országban, ahol a kockázat mértékénél ez nem szempont, ott nem hiszem, hogy felvállaltak volna ekkora rizikót. De a 800.000 rokkantnyugdíjas országában ez belefér.

gorcsev54 2010.09.14. 13:51:30

@Belpo: Amiket ha jól írom Lord M . is írt valami ilyen és ezekhez hasonló normális hozzászólások kellenének(hátha valamelyik fő okos olvassa)-és nem feleslegesen fröcsögnének egyesek.Előre szólok csak egy kurva 25.000Ft CHF kocsi hitelem van az is fix törlesztővel (ami ugye nem egy nagy hitel) igaz egyre szarabbul keresek, (persze az árfolyam kockázat miatt már vagy 20 Ft drágábban számolta kezdésként a CHF. a bank, de így is sikerült 150 ezer Ft begyűjteni aztán amikor meg ráfizettem vagy 70 ezret akkor ki jött a papír továbbra is 150 ezer a különbség majd a legvégén számolják csak el vagyis a ráfizetés az náluk kamatozik. Hát akkor inkább nálam kamatozzon.A megállapításodra még ha bruttó 500 ezer- ből lenne nekik.Szerintem azért nem sokan keresnek ennyit.

Lord_M_ 2010.09.14. 13:53:21

@EMBEREK!: nem, azt hogy a forint elmászása drágulást okoz ezt értette minden kedves hitelfelvevő akinek 80 felett van az iq-ja...

azt nem tudták páran (nagyon sokan), hogy milyen tényezők vihetnek el egy árfolyamot.

Azt többségük vágta, hogy ha a magyar gazdaság nem dübörög akkor majd baj lesz... de hogy milyen tényezők dönthetik rájuk a szekeret ezen kívül, azt nem látták.
Nem is láthatták, remekül el volt fedve... trükkökkel és szájkaratéval...

Advanced Flight 2010.09.14. 13:54:03

@Lord_M_: ó, most látom csak, hogy te is kb. ugyanazt írtad, csak más szemszögből :-)

JohnHenry 2010.09.14. 13:55:20

@EMBEREK!: ha csak árfolyamkockázat lenne (és szerződéskötéskor csak erről esik szó), nem is lenne nagy baj.
a gond azzal van, hogy én, mint jól fizető adós, fizetek a nem fizetők helyett és most majd bankadó miatt megemelt kezelési költség, kamat, " hitellel kapcsolatos költség" ((c) erste) stb. címén sokkal többet, mint ami pusztán egy árfolyamesés miatt beleférne.

Piszkos Freud a ... 2010.09.14. 13:55:26

"a megfelelő tájékoztatás és figyelmeztetés hiányában nagyon sokan egyszerűen nem tudták, hogy mekkora kockázatot is vállalnak. Ha tudják, sokan egészen biztosan nem vállalták volna."

Ez szánalmas érv. A magyar állam mindenkinek megadja a tanulás lehetőségét. Ha viszont a hülyék sose szívják meg, akkor a hülyeség örökké újratermelődik. Amúgy is:ma már ott tartunk, hogy kifejezetten megéri hülyének lenni. Ergo az a hülye, aki még normálisan viselkedik, és nem arra játszik, hogy majd a többiek állják a számlát. A poén: mindehhez a jelszó: "Ne a zemberekkel fizettessék meg!"

subtotal 2010.09.14. 13:55:32

Nézzük meg a CHF grafikont is:
arfolyamkereso.com/?currency=CHF&one=1&start_date=2006-09-14&end_date=2010-09-14
Most akkor egy nagy válságnál megáll a CHF egy rövid időszaktól eltekintve 200-nál, akkor miért is kellett volna 230-as árfolyamra bárkinek készülni?

Magánvéleményem szerint még a fejlett nyugat sem látta, hogy az állami élénkítések profitjai egyszerűen Svájcba vándorolnak, mi mással lehet magyarázni a jelenlegi folyamatokat egy konszolidálódó világgazdaságban? 180 körüli CHF teljesen rendben, reális lenne, de ez?

Kobak77 2010.09.14. 13:55:48

Bocs, hogy nem olvastam végig az összes hozzászólást, de ahhoz túl sok az agyatlan fröcsögés. Csupán néhány gondolatomat szeretném erről témáról megosztani.

Szerintem kétfelé kell bontani azt, hogy miről is van itt szó:
- egyrészt vizsgálatot érdemel, hogy miről szól maga a kommunikáció
- másrészt érdemes elgondolkodni arról, hogy MIÉRT is kommunikálják kormányzati források erről a témáról azt, amit.

1. Lakáshitelesek megsegítése: CHF alapú hitelt vettem fel. A törlesztőm kb. 40%-al emelkedett. Szívok, és nyögve, de törlesztem. Nem rajtam múlik, hogy nem dőlt be, mert van munkám (igaz, mióta felvettem a hitelt, a harmadik... lehet, hogy csak AKAROK dolgozni, nem pedig sírok, ha vmi nem megy???). Ennek ellenére nem szeretném, hogy megsegítsenek, meg azt sem szeretném, hogy csak HUF alapú hitelt lehessen felvenni, merazjó! Miért nem szeretném? Mert a lakással kapcsolatos papírjaim között még mindig ott vannak a különböző konstrukciójú hitelkalkulációk. A HUF hitel törlesztője még a jelenlegi, jelentősen emelkedett törlesztőrészletnél is 20%-al több lett volna. Azt tényleg nem tudnám fizetni.

2. Pontos számot nem tudok, hogy a hitelek hány %-a dőlt be, vagy van a bedőlés határán, mindenesetre erősen csodálkoznék, ha ez kétszámjegyű lenne. Ha tényleg a hitelek nagyrésze bedőlne, akkor nem a hitelesek, meg a politikusok sírnának, hanem a bankok. A bankok pedig kussolnak.
Viszont míg mi itt jól beszélgetünk/fröcsögünk/utálkozunk egy olyan dolgon, ami viszonylag kevés embert érint, de sokan bele tudják magukat képzelni ebbe a helyzetbe, addig sokminden történhet, amire nem figyelünk. Ne feledjük a népnek kenyér és cirkusz kell. Ez most talán egy kis kenyérmorzsa, de lehet hogy cirkusz - kinek, kinek nézőpontja szerint - viszont a sok, sokkal nagyobb tételről kérdést se teszünk fel.

Lord_M_ 2010.09.14. 13:56:26

@jeriko: ezzel egyetértünk, lásd fentebbi hozzászólásomat... a múltban kötött hitelszerződéseken is érvényesíti a mostani dolgokat, mindezt természetesen úgy, hogy ezen is profitáljon. (magasabb kamat azonnal, de csökkenteni nem vagy csak fokozatosan), és átülteti a saját pénzügyi stratégiáját (azaz átterheli a saját kockázatát), hogy rövidtávú hitelekből finanszírozott (és finanszíroz) hosszútávú termékeket ...

JohnHenry 2010.09.14. 13:57:44

@benchmade: normális országban a bank nem engedheti meg magának, hogy mindenféle kitalált indokkal ráterheli a fizető adósra a máshonnan származó veszteségeit.

2010.09.14. 13:58:09

@JohnHenry:
Hát a svájciakról mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy ne dolgoznának...meg talán svájcot ne keverjük ide, elég a frankjuk....
@Lord_M_:

egyetértek....én is ezt írtam...de azért az, hogy az emberek áfát, adót stb (ja, az építkezéseken dolgozó fekete munkások)ilyeneket fizettek, az kicsit erős :) , szerintem az állam is így gondolkodott, de az élelmes magyar nem fizetett elég adót, feketén dolgoztatott stb....

Ora Lis · http://irrumatio.blog.hu 2010.09.14. 13:59:06

Bizony ezt a problémát vagy így vagy úgy, de az adófizetők pénzéből fogják/lehet megoldani. Megmondom őszintén, sajnálom azokat az embereket akik belekerültek a devizahitel csapdájába. Persze lehet hibáztatni az adósokat, a bankokat, de azért az igazi felelősök szerintem a politikusok. A válság hatására tény, hogy emelkedtek a devizaárfolyamok (a frank 160-ról felkúszott mondjuk 190-re), de mindjárt itt van a 230 forintos árfolyam, annak ellenére, hogy az ipari termelés ismét fellendülőben van (autóipar, elektronika). Tehát maradt itt 40 forintos árfolyam különbözet, ami nem feltétlenül a válság számlájára írható, hanem sokkal inkább a meggondolatlan politizálásra. Persze a hitelfelvevők is hibásak. Egyedül a lakáscélú hitelfelvevőknek kellene segíteni, a kocsikat meg vigye a bank. Megérdemelnék a plusz nyűgöt a mocskos szemétládák.

Piszkos Freud a ... 2010.09.14. 13:59:41

Aki olyan devizában adósodott el, amiben nincs jövedelme, az pontosan azt a kockázatot vállalta, mint aki a tőzsdén próbál nyerni. Aki ott veszített, azokon viszont (nagyon helyesen) senki nem gondolkodik, hogy meg kéne segíteni őket.
És akkor arról még nem is beszéltem, hogy engem hányan hülyéztek le, amikor azt mondtam, hogy én csak forinthitelt vagyok hajlandó felvenni a házamra.
Persze ha az állam segít nekik, akkor tényleg én voltam a hülye, mindazokkal együtt, akik nem svájci frankban adósodtak el.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.14. 14:00:30

@kg--:
spekuláció a bank részéről , mert tudták, hogy a forint el fog szállni.
spekuláció az adós részéről, mert tudta, hogy az elzálogosított ingatlan értéke nem fedezi a kölcsönt , hogy ha szorul a kapca, nem tudják rajta behajtani.

A többiek meg nem voltak benne a buliban.
Semmi közük a piramisjátékos bankokhoz és adósokhoz.
Szikkadjanak ki.

JohnHenry 2010.09.14. 14:00:55

@Kobak77: "Pontos számot nem tudok, hogy a hitelek hány %-a dőlt be, vagy van a bedőlés határán, mindenesetre erősen csodálkoznék, ha ez kétszámjegyű lenne."

az is hihetetlennek tűnik, hogy 3 millió ember szegénységben él - elég ugye csak hétvégén elmenni egy bevásárlóközpontba.
...aztán ugye mégis így van :-(

Yasashi Tanuki 2010.09.14. 14:02:03

@véleményvezér: " ettől még a bankok nagyot fognak bukni, csak nem olyan nagyot, hogy az drámaian visszafogja a további hitelezési tevékenységüket."

Nem lenne egyszerűbb, ha hagynák bukni a bankokat ahogy a kapitalizmus szabályai szerint kell, hogy tanuljanak belőle és a pénzt inkább állami tulajdonú hitelintézetek létrehozására fordítani.

A bankok megkapják a hitelfedeztet úgyhogy nem ők bukják a legnagyobbat, ráadásul ott vannak a tőkeerős anyabankjaik akik nem küzdenek hasonló problémákkal. Ha eddig kiszivattyúzták a nyereséget, most leírhatják a veszteséget is.

na4 2010.09.14. 14:02:20

Pénztártól való távozás után nincs reklamáció. Aki bankkal kezd, az önként beállt Damoklész kardja alá. Ennyi.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.09.14. 14:06:17

@Belpo: Nem is szeretném, ha nekem úgy segítene az állam, hogy az adó fizetők pénzéből (én is az vagyok). Valaki már leírta előttem, hogy a banknak kellene egy kicsit visszafognia magát.Talán nem tripla pénzeket kellene behajtani különböző megnevezésekkel. Bank felügyelet, esetleg az működhetne. Na nem az ami most van.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.09.14. 14:06:33

@Ora Lis: A 8 pontos törvényjavaslat CSAK a lakáshitelesekről szól. Szabadon felhasználható ill autóhitel egy percig sem volt terítéken.

ODIV 2010.09.14. 14:06:56

@kg--: Ezzel egyetértek. Akiknek jár a pofája, hogy a devizahitelesek ingyenélők, azoknak nem jut eszébe, hogy valójában ő is abból a pénzből él, amit a hitelfelvevő nála/cégénél elköltött.
Másrészt érdekes módon ha a devizahiteleseket kell szidni, akkor hirtelen minden kommentelő fegyelmezett adófizető lesz. Bár tényleg így lenne...

Lord_M_ 2010.09.14. 14:09:11

@Belpo: azzal igazad lehet, hogy az épíkezési feketemunkás után nem lett adó fizetve, de a kaját az is a boltban vette, tehát a bérének a negyedét akkor is áfára fizette ki. amikor a százezres tévét megvette az "áruvásárlásira" vagy "ótépére" akkor is 20.000 forintot az államnak küldött a kedves vevő.

a 80.000 forintból az üzlet csak 65-öt ad a beszállítónak, a 15.000 meg a cég bevétele volt, ebből 10.000 forint elmegy a működésre (bérek, járulékok, rezsi), a maradék haszon... ezeknek mind - mind van adóvonzata...

megkockáztatom : szerintem a felvett hitelek legalább negyede (25%-áfa) biztosan az államnál kötött ki... most akkor lehet elővenni hogy hány ezer milliárdos hitelállományról beszélünk...

a maradék 75% viszont a piacon került szétosztásra, valamilyen mértékben, és annak is egy jelentékeny hányada az államhoz került...

a lakásvásárlásnál meg illetéket fizet az ember... ami szintén nem 10-20 forint ... szóval ha a fekete építőmunkásokat kivonjuk a képből mint járulék és tb fizető csoport, a fekete jövedelem negyede akkor is az államhoz került, csak akkor áfa a kannásboron, a cigin, a szalonnán, parizeren...

persze hozzáteszem : szerintem.

LightBringer 2010.09.14. 14:10:17

A sok milliárdos genyóknak kellene kifizetnie, akik kényük kedvük szerint ingáztatják a deviza árfolyamokat és képesek egy-egy gazdasági válságot kreálni, hogy pár évvel később még nagyobb nyereséget érjenek el, mint addig...

Hangyasav 2010.09.14. 14:10:28

@Hátezmármi:

ha ingatlanról beszélünk, mint hitelcélról, akkor az üres zsebről csak annyit, hogy általában az ingatlan piaci értékének a 80%-a bank által elfogadott érték, és ennek kb. a 60%-át adták meg hitelként, ami ha szorzol-osztasz (már ha megy) kb. a lakás árának a fele. Egy nem kiemelkedően drága, 20 milliós fővároshoz közeli, de nem puccos családi ház kerül ennyibe. Ebbe bele kell tolni legalább 10 millát, meg még amit rálköltesz a felújításra, karbantartásra az évek során. Hol van az az üres zseb, amiről nagy hangon puffogsz? Nem 2 milliós Suzukit 0%-os THM-re vásároló szerencsétlenekről beszélünk, akik az első kötelező szervíznél bedőlnek, hanem olyanokról, akik az élethez elengedhetetlen életteret vették meg.

ODIV 2010.09.14. 14:11:44

@Yasashi Tanuki: Ezzel csak annyi a probléma, hogy a banknak nincs annyi pénze, mint amennyi kintlévősége van papíron. Ha nem szedi be a hiteltörlesztőt, akkor nem tud miből hitelt adni, majd ugye a ki nem adott hitelnek nem lesz törlesztője. Egy nagyobb veszteséget nem lehet nagyon leírni, mert egyszerűen nincs miből. Így spirálszerűen pofára esik az egész társaság

2010.09.14. 14:14:38

@gorcsev54:
hát igen, 500e az átlagfizetés :)
de nekem az a gondom az egésszel, hogy az állam így vagy úgy, de megint magához von egy olyan dolgot, amihez semmi köze. Mégis ki, és mi alapján dönti el, hogy ki kap segítséget? A magyar államról tudjuk, hogyan működik(rohad a korrupcióba, bürokráciába bele), semmi jó nem fog kisülni belőle.
@Yasashi Tanuki: ez a cucilizmus, amit írsz, már próbálták, nem jött be
@na4: végül is ennyi, ha jobban meggondoljuk.

fátum 2010.09.14. 14:18:27

Az összes devizahiteles basztatása helyett nem korlátoznátok magatokat a nem fizető devizahitelesekre? Pláne, hogy az eurós hitelekkel jelenleg nincs is különösebb probléma. Nekem ugyan frank alapú hitelem van, de fizetem rendesen, és nem is várom el senkitől, hogy ebben segítsen. Szóval, aki úgy általában a devizahiteleseket fikázza, az kapjon már a víztoronyhoz (gyk. a fejéhez).

Hátezmármi (törölt) 2010.09.14. 14:23:53

@Hangyasav: jó pár éve lakáshitelügyintéző vagyok, de taníts, hátha hallok újat.

Fészekrakó program: 10% önrésszel lehetett lakást venni és ez a 10% sem saját erő volt, hanem a szocpol.

Így jön ki a 0% önrész.

De az Erste meg a Rafi is hitelezett HB 100%-ra, sőt 110%-ra is.

Tehát bárki vehetett lukas zsebre lakást. És vett is.

De aztán jött a rinya, hogy miből fizetik ki az ügyvéd 80 ezer Ft-ját, mert annyi pénzük bizony nincs.

A vagyonszerzési illetékről (4-8%) nem is hallottak, csodálkoztak, amikor jött a csekk.

Hát ezekről beszélek én.

gorcsev54 2010.09.14. 14:24:17

@Piszkos Freud a ...: Miért te nem adósodtál el? Azt hiszed ha a Franc tovább nő akkor neked nem emelkednek a kamataid és a részletek? Arra nem gondolsz mi minden lesz drágább?Mennyivel lesz a fizetésed értéktelenebb kisebb vásárlóerejű?JohnHenry: "az is hihetetlennek tűnik, hogy 3 millió ember szegénységben él - elég ugye csak hétvégén elmenni egy bevásárlóközpontba.
...aztán ugye mégis így van :-( "-nézz körül egy kicsit máshol is !Nem 3 millió , hanem legalább 5 millió-persze attól függ mit nevezünk szegénységnek.Én magamat is már oda sorolom pedig van házam nagyjából jól berendezve nagy adósságom nincs , némi kis pénzem is van (közel sem annyi amennyi kellene )van egyre szarabb jövedelmem viszont nincs reményem a javulásra, és még mindig támogatnom kéne a gyerekeimet (ha az egyik nem Budapesten a világ egyik legnagyobb cégénél dolgozna akkor nem tudná fizetni a hitelét, a másik meg már rég lelépett az országból, mert azt monda nem fog nettó 100 ezerért12 órát gürizni itt, de már ott se akar 1400 Fontért 8 órát dolgozni ,hanem elment főiskolára ,van esze meg meg lehetősége nem úgy mint itt)

Mikrobi 2010.09.14. 14:26:34

Fontos volt Szász Károlyt leváltani és a helyére tenni a Párthoz hű elvtársakat. Csak a bebukott hiteleket nem az elvtársak fogják megfizetni!

dzsaszper 2010.09.14. 14:29:13

@EMBEREK!: ott a plusz csavar, hogy a bankok/hitelközvetítők még akkor is a CHF hiteleket tolták, amikor látniuk kellett, hogy a dominó elindult, jön a hitelválság, ennek következtében a forint önmagában gyengülni, a CHF önmagában erősödni fog, és még akkor is arról beszéltek egyes közvetítők, hogy arra nem kell számítani hogy a CHFHUF 30%-ot is változik...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.14. 14:30:03

" külön történet az önhibájukon kívül válságban került önkormányzatoké "

Na, az lesz még egy megsegítés...

Lord_M_ 2010.09.14. 14:30:24

@Hátezmármi: volt ilyen... ezt megerősíthetem...
(ahogy Havas Henrik mondaná) voltam hitelügyintéző is (pontosabban alkusz)... és mindenki 0%-ra akart hitelt...

a másik zseniális trükk, hogy bevontak még egy, vagy még két ingatlant : anyu és anyós, anyu és nagymama... ingatlanjait, hogy legyen akkora fedezet amiből lehet lakást venni... felújítani, berendezni...

és mennyi bank próbálkozott a közjegyzői díj meg ügyvédi költség átvállalásával... legyen ez részemről gonoszság : ezzel is elhárítani az akadályt a kp mentes ügyfelek elől...

Lord_M_ 2010.09.14. 14:33:04

@dzsaszper: viszont, MOST kéne chf hiteleket értékesíteni :)
mármint 220-230 között :-) talán ennél nem romlana tovább...

2010.09.14. 14:34:07

@batgirl:
teljesen egyetértek!
@Lord_M_: persze, értem én, igazad van. de azért a nem minden bolt olyan, minta "tecsko", hogy minden tételt beüt :)
szóval nekem az a gondom, bár a piacra került, fehéren-feketén, abból bizony annyi az államnak nem jut(ott) vissza.
Szóval vette fel az állam a hitelt, mint a güzü, az állampolgárok is, mint a güzü, a politikusok korrupcióztak, mint güzü, az adócsalás nagyüzem güzü, elqras güzü, és gyütt 2008. És moszt megdöglünk.
Ha valaki nem fizeti vissza a hitelt, és ezért nem szankcionálják bárhogy, akkor az veszélyes precedenst teremthet, onnan kezdve bárki megtagadhatja, akkor pedig tényleg függöny. Tehát igazából csak egy nagyarányú adócsökkentésben látom a lehetőséget(és nem 2013-ban), ami több pénzt hagy a keresőknél, sajna aki így se tudja fizetni, annak tényleg nem tudom mit kéne tennie, hogy lehetne segíteni......

GG81 2010.09.14. 14:39:42

@Kósza: kb., jól összefoglaltad.

Hátezmármi (törölt) 2010.09.14. 14:39:56

@Ipari-antidepresszió: köszönöm, elég sok pénzügyi iskolapadot elkoptattam már.

A kérdés úgy szólt, mennyi a kamata 15 milliónak, nem úgy, hogy az annuitás-képletben hogyan változik a kamat-tőketörlesztés aránya.

Fortresse 2010.09.14. 14:40:08

Lakásra vettem fel hitelt. Hogy legyen hol laknunk.
Nem plazmára, nem Ferrarira és nem nyaralásra.
Családommal együtt nyögjük egyre nagyobb terhét, mert a nemfizetők miatt is nekünk kell fizetnünk.
Egyelőre álljuk becsülettel.
De ha mi (azaz a normálisan fizetők) is feltesszük a kezünket, hogy ennyi és nincs több, akkor lesz itt vége mindennek!

dzsaszper 2010.09.14. 14:40:37

@Lord_M_: a díjak átvállalásánál ott a pont.
Érdekes mód akkor tudták, hogy a potenciális magyar adós önerőérzékeny...

Táksi 2010.09.14. 14:42:23

@Ora Lis: Tessék elolvasni/újraolvasni a javaslatcsomagot. Legfőképp ajánlom a 8-as pontot.

dzsaszper 2010.09.14. 14:43:44

@Belpo: szerintem nem kell adósságelengedésről beszélni.
A fő probléma a CHFHUF árfolyam alakulása. EUR alapú hitelekkel nincs akkora gond...
Szerintem elég a CHF alapú hiteleknél egy kedvezményes árfolyamot számolni, elismerve ezzel a rossz banki tájékoztatás és rossz szabályozás által okozott károkat.

Juci Óbudáról 2010.09.14. 14:44:54

@Sokorai_Atala:

"Tegyünk már különbséget az autó, plazma tv és hasonlók vásárlása illetve a lakást vásárlók között. Szerintem...."

Szerintem is.
Nekem már akkor is gyanúsak voltak ezek a TV-hirdetések, amikor a sok csilli-villi dolgot tukmálták.

Balance Of Power 2010.09.14. 14:45:47

@Hátezmármi: Es ezeknek mi volt az aranya? 10-bol 5? Mert ugye azert azt sem lehet, hogy mindekit lebeszelsz a hitelrol, csak azert mert latod hogy balfasz. Fene tudja, mi etikus akkor, ha az ember maga is bankos.

dzsaszper 2010.09.14. 14:45:48

@Lord_M_: egyébként ebben lehetne fantázia. Nem véletlenül van sok hitelátvállalós hirdetés a használtautón :)

smokedoc 2010.09.14. 14:49:09

A bankok átverték a médián keresztül a makroökonómiából képzetlen lakosságot, kihasználva a tapasztalat hiányát a kapitalizmus csapdáiról. Ilyen az, hogy a bankrendszer lényege, hogy 10-20 évente összeomlik. Ilyenkor tüntetik el a fedezethiányukat.

Tehát ha továbbra is a kapitalizmust kell építenünk akkor felejtsétek el az ingatlan alapú hiteleket, mert lekakilnak nagy ívben a reszetkor, még akkor is ha polgárháborút gerjesztenek vele... Pozitív is legyen nekik, a munkahelyteremtéshez tényleg kell hitel a cégeknek, csak őket nem rakják utcára!

Fortresse 2010.09.14. 14:50:44

Megkérdeztük a bankot, mit tudunk tenni. Hogy lássátok, milyen esetben hajlandó segíteni:

- munkahely elvesztése esetén: hát ilyenkor már veszett fejsze nyele, mert nem tudnám fizetni a hitelt. Ilyenkor már elkésett a segítség.

- tartós betegség esetén (4 hónapot meghaladó): Lásd előző. Ha egy hónapot kések, már rám száll a bank, akkor meg mit akar 4 hónappal???

- természeti katasztrófa esetén: no comment

- adós elhalálozása: ez meg már az ízléstelenség kategóriája.

Kérem, lehet választani.

Táksi 2010.09.14. 14:51:10

@Belpo: Mondjuk a mostani javaslatcsomagban (otthonokosan.blog.hu/2010/09/13/segitseg_vagy_porhintes_a_nyolc_pont) fel sem merül, hogy az állam majd garantál, vagy fizet az adós helyett. Csak keretrendszeren igazít. Mondjuk más kérdés, hogy ér-e valamit.

Hátezmármi (törölt) 2010.09.14. 14:51:23

@Balance Of Power: Amikor azt mondtam az ügyfélnek, hogy érdemes lenne rendelkeznie 6 havi megélhetésre elegendő tartalékkal, ha a következő 30 évben pár hónapra munkanélküli lenne, vagy eltörné a lábát és csak táppénzt kapna, nos akkor 10 ügyfélből kb. 7 úgy nézett rám, mint az UFO-ra, a legtöbb nem is látott ennyi pénzt életében egyben.

Nem egy még a költségekre is személyi kölcsönt vett fel.

tjunior 2010.09.14. 14:51:48

anno 2007ben vettem fel devizahitelt, nem luxusvillára, csak 1szobás 36m2es lakásra. Úgy gondoltam inkább kifizetek 30ezret a hitelre mint 20-25öt albérletre. Ez a 30 azóta nem 30 mondanom sem kell. Furcsamód nem érzem magam idiótának, hülyének stb. Adót is fizetek meglepő módon, nem várom el hogy helyettem bárki kifizesse a kölcsönöm, csak hogy meg tudjak élni.
Amúgy a deviza hitel fikázó előre tudtam, én meg mondtam stb. kreténkedők szépen bemutatják milyen a jó magyar átlag mentalitás, csak gratulálni tudok hozzá.

kvadrillio 2010.09.14. 14:51:58

Svájci frank hitelesek - hogyan kerülhető el a törlesztőrészlet emelkedése?

Öt forintos foglaló - mindenki jól járhat

Hírszerző információ
2008-10-17 17:23
Megosztás Megosztás cikktárba levél nyomtatás

Cikk továbbküldése e-mailben:

Ön neve:

Ön e-mail címe:

Címzett neve:

Címzett e-mail címe:

Kivédhető a svájci frank árfolyam-ingadozása és / vagy a forint gyengülése miatti törlesztőrészlet-emelkedés.
Kapcsolódó cikkek

* Több kiadás és szigorúbb feltételek várnak a hitelfelvevőkre cikktárba
* Nem államosítás, csak válságkezelés? - Bankmentő akciók Európában cikktárba
* Hitelválság Magyarországon - mérget venne rá? cikktárba

Számos bank kínál úgynevezett svájci frank alapú, de időlegesen (néhány évre) fix forint törlesztőrészletű hitelt - hívta fel a Hírszerző figyelmét Rozgonyi György, a www.kiado.hu Bt. hitelbróker cégvezetője. Amennyiben a svájci frank árfolyama nagyon megemelkedik, akkor az az adósnál úgy jelentkezik, hogy törlesztőrészlete nem nő, hanem a tőketartozáshoz íródik a különbözet. A válság elültével, a forintárfolyam konszolidálódásával ismét a kedvezőbb körülmények közt lehet svájci frankban törleszteni.

A sajtóban a devizahitelezési válság eszkalálódása óta visszatérőként említett probléma, hogy a devizaalapú lakáshitel adósok havi törlesztőrészletei szélsőséges esetben az egekbe szökhetnek és végső soron az adós feje felől a lakást eladhatják. Emiatt a jelenlegi helyzetben különösen azoknak érdemes felvenni hitelt, akiknek a lakás likvid értékének - amely Budapesten az ingatlan piaci árának 80-90, vidéki városokban 60-80, községekben 40-70 százaléka általában - körülbelül a 40-60 százalékára tartanak igényt.

Például egy 15 millió forint piaci értékű budapesti lakás esetén mintegy 4,8-8,4 millió forintnyi, svájci frank alapú hitelösszeget jelenthet. Ideális, ha az adósnak emellett tartalékban van a családban még egy ingatlana, melyet szélsőséges esetben pótlólagos ingatlanfedezetként be tud vonni.

A www.kiado.hu Bt. elemzése szerint akik lakáshitelt vesznek fel, azoknak érdemes tudni, hogy az adásvételi szerződést az eladóval úgy érdemes megkötni - és erre kifejezetten lehetőség van -, hogy a foglaló jelképes összeg (például 5 forint), és ki kell kötni, hogy amennyiben a vevő nem kapja meg a lakáshitelt a banktól, úgy egyéb jogkövetkezmények nélkül az adásvételtől elállhat.

Az államilag támogatott hitel továbbra is kombinálható frankhitellel (Fotó: MTI)

A befektetéssel kombinált hiteltermék is hasznos lehet

Ez azért lényeges, mert így a vevő a körülbelül 100-200 ezer forintos ügyvédi költséget és az értékbecslés árát (30-40 ezer forint) bukhatja el, amennyiben a hitelt nem kapja meg a banktól - ellenkező esetben a teljes foglaló is elúszik. A magyar lakáspiac mai helyzetében, amikor lasszóval kell fogni a potenciális vevőket, egyre nagyobb a nyitottság az eladói oldalról az ilyen megoldások iránt, mivel ez az eladónak is lehetőséget biztosít az adásvételi szándék visszavonására, ha az átfutás alatt magasabb árat ígérő vevőt talál.

Rendületlenül tartja magát továbbá az a tévhit, hogy a jelenlegi helyzetben komoly biztonságot jelentő államilag kamattámogatott forint- és svájci frank alapú hitelek nem kombinálhatók egymással. A valóság ezzel szemben az, az adósminősítéstől függően akár 15 millió forintig lehet államilag kamattámogatott forintalapú hitelt igényelni, szükség esetén pedig a fennmaradó részt svájci frank alapú hitellel kombinálni. Így a kockázat diverzifikálható - mondta lapunknak Rozgonyi.

További lehetőséget teremt a lakásvásárlásra a biztosítók befektetéssel kombinált termékpalettája. A magyar piacon olyan befektetési termék is elérhető, amely svájci frank alapú hitellel kombinálható. Az ügyfél csak a hitel 10., 15. vagy akár 20-ik évében törleszti be részben vagy egyben a tőketartozást, addig csak kamatot és kezelési költséget fizet. Ilyen esetekben gyakorlatilag bármeddig elszaladhat a svájci frank árfolyama, mert ezzel egyidejűleg a svájci frankban felhalmozódó befektetések értéke is növekszik forintban számolva, nem beszélve arról, hogy a befektetési egységek értéke önmagában is növekedhet. Előtörlesztés esetén tehát az ügyfél betonkeményen védve van az árfolyamkockázat ellen.

..nahát...nahát...mondta anno a Rozgonyi.....:O)

inebhedj - szerintem 2010.09.14. 14:54:32

Iszonyú felelőtlen hitelfelvétel, támogatás és pazarlás folyik állami szinten, ezt a mentalitást pedig öröklik a polgárok. Ahogy az állam teszi, ők is felvesznek átgondolatlanul hiteleket a beláthatatlan jövőre nézve, aztán várják, hogy az állam, azaz az adófizetők (köztük a felelősen gondolkodó, hitelfelvételt messze elkerülő polgárok) fizessék a cehet helyettük, ahogy teszik minden más esetben is.

Ezt az egész folyamatot kellene megszüntetni. Próbálom összeszedni minden területről a legfontosabb tennivalókat egy pragmatikus és fejlett gazdasági és társadalmi változtatás érdekében, szívesen veszek további ötleteket:

1. Semmiféle támogatást, segítséget nem szabad adni a hiteleseknek, különben nem tanulnak a dologból, sosem nőnek fel, újra és újra élősködnek az adófizetők a nyakán, és közben ők élvezik a helyzetet. Éppen ellenkezőleg, a pénzintézeteknek kell nagyobb jogkört adni (esetleg valamiféle hatósági jogkört) a hitel-visszaélések felszámolására.

2. Meg kell szüntetni az ingyenes felsőoktatást. 1990-ig visszamenőleg (diákhitel formájában) kamatostul be kell hajtani a tanítás költségeit az összes felsőoktatásban állami vagy részben állami képzésben tanulótól. Senkitől nem várható el, hogy ő fizessen azért, mert más a saját hasznára képzésekben vesz részt, aztán azt akár külföldön kamatoztatja, akár itt gazdagodik meg, és csal adót annak révén. (Idővel ezt érdemes kiterjeszteni az közép- és alsófokú intézményekre is, ahol pedig nincs elegendő diák, ott az iskolákat, óvodákat meg kell szüntetni, nem pedig mások pénzéből hagyni, hogy eléldegéljenek, mintha nem is ebben az országban élnének.)

3. Meg kell szüntetni mind a közlekedés (pl. útépítés, felújítás, karbantartás), mind a tömegközlekedés állami támogatását. Ezeket a feladatokat magáncégeknek kell ellátni, piaci árakon, ahol erre nincs mód, ott pedig használati díjakat kell bevezetni (pl. úthasználati díj, teljesítményadók jelentős növelése, benzinbe épített útdíj, stb. jelentős emelése). Nem várható el, hogy egy pesti adóforintjait egy vidéki nevenincs porfészek falura költsük, és épp így egy tehenészet tulajdonosa se fizessen metróépítést, hídfelújítást Budapesten, vagy bármelyikük autóutat, autópályát, vasutat az ország másik végében.

4. A luxus-betegségek költségeit ne állja a TB. Pl.: az autós kössön megfelelő biztosítást, hogy autóbaleset esetén az ellátása fedezésre kerüljön, vagy fizesse saját zsebből. A falusi nyugdíjas nem azért dolgozott, hogy egy hitelből vett suzukival száguldozó városira költsük el a pénzét.

Várom a további ötleteket.

Bummer 2010.09.14. 14:55:47

Minősíti a színvonalat, hogy a cikk nem említi a felelősök között az MNB-t, aki azért, hogy tartsa az erős forintot, magasan tartotta a kamatokat, ezzel duplán a deviza felé tolva a hitelt felvevőket.

Bartoki 2010.09.14. 14:56:46

Valamennyit a bankokra is rá kell verni, mert nem egyformán vették ki a részüket a rossz konstrukciók terítéséből. Ha a buktából nekik is jut (pl. a fedezet pillanatnyi piaci értékén túl verhetnek adósságot az ügyfélre - zseniális ötlet, mindig is így kellett volna legyen), akkor szépen elválik majd hogy ki utazott túlpörgetett, túlhitelezett üzletekben.
Ráadásul akkor máris nem olyan motiváltak abban hogy a saját lakásmaffiájuknak passzolják át a lakást féláron.

Bartoki 2010.09.14. 14:58:54

@inebhedj: "1990-ig visszamenőleg (diákhitel formájában) kamatostul be kell hajtani a tanítás költségeit az összes felsőoktatásban állami vagy részben állami képzésben tanulótól."

Miért csak 1990-ig?
Szerintem akkor már legyen 120 évre visszamenőleg, az legalább mindenkire egyformán érvényes.

smokedoc 2010.09.14. 15:01:00

ötlet:
Ha a hiteltartozásból magánszemélyként adótartozást csináltok, akkor arra lehet méltányosságon részletfizetést kérni kamatmentesen, r-go átkonvertáltad a banki lopást állami lopássá, viszont az állam nem veszi olyan könnyen el a lakásod, mint egy pénzéhes sóher tolvaj proffitorientált izraelita vállalkozás (bank)

Ipari-antidepresszió 2010.09.14. 15:02:29

@Hátezmármi: Ha tényleg tisztában vagy vele, akkor meg szándékos parasztvakítás amit csinálsz. Csak az első éven annyi a kamat, utána gyorsuló mértékben csökken. Futamidő nélkül meg nem is lehet kamattartalmat számolni egy hitelnél.

Fortresse 2010.09.14. 15:02:34

@inebhedj:
1. Marhaság. Mint jeleztem, eddig sem élősködtem senki nyakán. És én is fizetek adót!! A Bank meg milliárdos profitot ér el!!
2. Amíg ekkora a szakadék az emberek anyagi helyzete között, addig ez is marhaság. Gipsz Jankó gyereke zsebből kifizeti a tandíjat, a gyerek végigbulizza az 5 (6,7) évet, aztán diplomával a kezében éli arany életét. A tehetséges szegényebb gyermek pedig tovább nyomorog.
3. Marhaság. Központi elosztás van, nem tudod nevesíteni a forintokat, hogy ki miből mennyit rak hozzá. És van, aki nem ott lakik, de ott dolgozik...stb.
4. Ez is marhaság. Nem lehet sarkosítani a kérdést ennyire. Ezek szerint a gyermektelenségi adót is jó ötletnek tartod? Akkor fizess azért, mert van áram a lakásodban (áramütés esetére), van gáz a lakásodban (szénmonoxid-mérgezés esetére), éles kés van a lakásodban (csuklófelvágás esetére)...
És az balesetben ártatlanul megsérült autós ellátása NEM LUXUS!

tjunior 2010.09.14. 15:03:25

@inebhedj:
aki CHF kölcsönt vett fel az nem adófizető? csak kérdem
Ezt a helyzetet nem élvezem és ingyenélő léhűtőnek sem érzem magam.

tjunior 2010.09.14. 15:04:58

@kopp: ebben a hozzászólásban egy értékelhető momentum van, az hogy balfasz vagy

Hátezmármi (törölt) 2010.09.14. 15:05:09

@tjunior: Azt, hogy mi lesz, azt senki nem látta.
Nagyon sokan kerültek nehéz helyzetbe olyanok, akik ésszel vettek fel hitelt, nem azért, mert most adnak.

Viszont a hitelfelvevők szerintem harmada már akkor sem volt hitelképes, amikor felvette a hitelét.

Most pedig menthetjük meg őket már megint az adófizetők pénzéből.

A kérdés az, ki hibázott. A válasz: mindenki. Az állam is, a bank is, az ügyfél is.

Senkifia 2010.09.14. 15:05:25

Sok igazság is van ebben a posztba. valóban az egész ország áttételesen sz.pni fog,ha a párszázezer bebukásra álló hitel valóban bebukik. De,kérdem én, hol volt a véleményvezér,és mindenki más, aki most siránkozik a devizahitelek miatti helyzeten,akkor,amikor gyurcsányékra szavazott a jónép 47 százaléka, és még 5-6 a szadeszre? hogy miért kérdem? mindjárt elmondom .Előbb még egy kérdés: 2006ban, az őszödi beszéd és könyörgés után hol voltak ugyanezek az emberek? amikor kiderült,hogy "trükkök százait" vetették be a fent említett emberkék, többek között azért,hogy 230 legyen az euró, a normális 260(ezen az árfolyamon gondolkodnak még most is átváltani az euró bevezetésekor a forintot EKBnál is)helyett,illetve 140 volt a svájci frank egy normálisnak mondható 160-165 helyett?mert ugye ha 160nál veszem fel a hitelt, és nem 140 nél, és onnan rohad le 200ra, az azért lényeges sokezer forintos különbség.Miközben persze nem tagadom, volt csomó fékezett habzású , alulinformált, vagy csak peches (illetve is) ember, aki pl a 3ik hitele után,amik kezdtek szarul menni, mert pl elment az állás,felvett egy negyedik hitelt, az első három törlesztésére.
De itt vagyok pl én, a lakáshitelemmel. Svájci frank,természetesen,mert még most is vannak olyan hangok,hogy a forint hitelesek se állnak sokkal jobban. Csak nekem volt két tök jó évem a válság előtt. Na de komolyra fordítva a szót:a ház több mint fele önrész volt, a kisebbik fele a hitel. Két,egészen jó, fizetés. Ez persze nem jelent semmit, 20 év hosszú idő(bár valószínűleg sokkal előbb örökölünk két lakást...sajnos...de ez van.Viszont előtörlesztünk majd.)Szóval 20 év alatt bármi lehet. tehát kötöttünk egy nem olcsó hitelfedezeti biztosítást, de 60 nap munkanélküliség után is fizetni kezdi a részleteket a biztosító. Halálesetre kifizeti a fennmaradt tartozást, rokkantság(munkaképtelenség) esetén szintén kifizeti. Szóval így is lehet,csak többe kerül. Viszont nekem ne mondja senki véleményvezér,hogy helyettem kellene fizessen az állam :) És nem is arról szól a fáma, hogy fizetne az állam. Hanem hogy a hiteleseknek segítene fizetni,illetve végső esetben megvásárolja a lkást,és bérbeadja. Ami valószínűleg rövid távon pénzkidobásnak tűnik, de lehet,hogy csak befektetés. Viszont hosszú távon...ha utánaszáol kedves véleményvezér, meg bárki más... 700ezer lakáshitel,több mint 1 millió felnőttet jelent.Akik kikerülnek az utcára. Ezeknek a gyerekei t majd az állam neveli,soksok pénzért,a szülőket meg segélkyezi. Az se lenne olcsó mulatság. És a magyar társadalom,tetszik,nem tetszik, eléggé belerokkanna egy ekkora teherbe, amit mép plusz 1milla hajléktalan, munkanélküli,stb jelentene. És sajnos a jogfolytonosság kötelez. És a mindenkori magyar államnak tennie kell az állampolgáraiért. Ja hogy az előzőék mást mondtak? hogy az államnak nincs felelőssége? aha. Ez vezetett ide. Se szabály, se törvény nem korlátozta a bankok profitéhségét, illetve nem védte az alkotmányos jogaival élő hülyét,akinek nem kötelessége érteni a pénzügyekhez,viszont azt hiszi, védi őt a rend, a törvény és az állam a lakásmaffiától, a surmó , uzsorás pénzintézettől, és a profitéhes banktól, akit "ápápápá... nem kell jövedelemigazolás...vegyél fel hitelt" csak ennyi érdekel. Az,hogy az adós miből fizet,már nem érdekli.
Mikor a "pápápápá" ment, akkor a véleményvezér meg mindenki,aki most szidja a devizahiteleseket,mint a bokrot,azok hol voltak? miért nem komentáltak akkor,hogy ez így nem jó? a románoknál miért nem tudott a bank 15millát adni, önrész nélkül, egy 450ezer ftos havi családi bevételre? mert nem adott. Max 4 milliót(haver konkrét esete). És érdekes módon állami szabályozás volt erre,nem az embereket akarták megóvni maguktól. Most meg, amikor végre szabályozna az állam, jön a sok vadliberális hülye,hogy az államnak nincs felelőssége, és minek akar beleavatkozni? ki kell ábrándítsak mindenkit: az államnak igenis van felelőssége, nem is kevés. És elvileg mindig az adófizető állampolgárok érdekeit kell(-ene,-ett volna) szem előtt tartsa. Az,hogy nem így tette,és 8 évig volt a liberális igazság,hogy "az államnak nincs felelőssége",meg hogy majd a piac mindent elrendez, na az vezetett oda,ahol vagyunk. És aki ezt nem látja, az nézze meg még egyszer.
Ilyen egyszerű ez.

2010.09.14. 15:06:01

@dzsaszper:
Ámen...csak az a baj, hogy le van írva minden a szerződésben, és ügyfél aláírta, szóval nem tudom
@inebhedj: ezeket a nép lenépszavazta :):), visszamenőleg meg bármit behajtani :)

Balance Of Power 2010.09.14. 15:07:15

@Belpo: Pont ezert talaltak ki a 16%-os kulcsot, amit nagyon udvozlok, viszont ketsegeim vannak afelol hogy tenyleg megcsinaljak. Pedig sokat segitene a kozepretegen (nevezzuk oket "gazdagoknak", muhahah) es ugye koztuk van a legtobb hiteles.

@Juci Óbudáról: Egyszer egy muszaki boltban en is felhuztam a szemoldokom amikor a fiatal csavo a szazezres mobilt nezegette es a hitellehetosegrol kerdezett. Az elado elkezdte sorolni, hogy kell munkaltatoi stb., mondta hogy az neki nincs, mert "nyugdijas" - mondanom sem kell, kicsattant az egeszsegtol, de legyunk joindulatuak: azert volt rokkantnyugdijas, mert vmi nem latszo betegsege volt. Szoval ekkor szembesultem a plazmas mentalitassal kicsiben - minek hitelre venni egy mobilt?? Ugyanakkor hanyagolni kellene mar ezt a plazma, okostelefon stb. temat, mert ezek altalaban tenylegesen 0% thm-re kaphatok es 1-2 ev alatt a legcsorobb is visszafizeti.

tjunior 2010.09.14. 15:11:13

@Hátezmármi:
persze hogy hibáztam én is, ez nem vitás, a kérdés már csak az hogy akkorát hibáztam, hogy emiatt azt érdemlem hogy elvegyék a fejem fölül a házat.
Nem is magam miatt, mert én még összehúzom a nadrágszíjat mert nem mentem el a hitelfelvételkor a fájdalomküszöbig.
Ha jövőbe láttam volna, akkor a saját tőkét amit betoltam a kéróba beteszem CHFbe és most majdnem megvenném belőle a lakást, de sajna ilyen képességem nincs

Lord_M_ 2010.09.14. 15:13:24

Amúgy van egy ötlet amit talán bevehetne a kormány 9. pontnak
és ezzel akár a devizahitelezés is maradhatna a porondon

A deviza hitelek kamataival kellene valamit kezdeni. Az ugyanis tény, hogy a mostani kamatok irreálisan magasak rajta. A chf alapkamata 0.25%, a forrásszerzés összes költsége 1 esetleg másfél százalékkal dobják meg a bankok költségeit, tehát a kettő eredője most bizonyosan a válság előtti szinthez hasonlatos költséget jelent a bankoknak.

Csakhogy a hitelek kamatai nem ereszkedtek vissza a megelőző szintekre.

be kellene vezetni egy referencia kamatlábat és szerződésben kikötni a bank hasznát jelentő kamatot:

magyarázom:

Az MNB tisztában van azzal, hogy az ország bankjai milyen felárral jutnak forráshoz. Ezt az egyszerűen összeadni a devizanem alapkamatával, és ezt 3 havi átlagolni.

A bank ehhez adja hozzá a saját hasznát mondjuk 3%-ot (csak példa).

És egy évre ezt fixálni.

A kamatfordulókor az előző éves referencia kamatát átlagolni és hozzádobni a szerződésben rögzített 3%-ot.

Ekkor 5+2 dolog történik
1) az árfolyam kockázat megmarad, és azt az ügyfél viseli, tehát a banknak nem okoz veszteséget
2) a bank saját pénzügyi trükkjei (rövidtávú hitelek finanszíroznak hosszútávú termékeket) viszont a bank torkán akad, hiszen nem érvényesítheti közvetlenül az ügyfeleken
3) az ügyfél szempontjából kiiktatjuk a forrásszerzés körüli hektikus ugrálgatást (kockázati felár ide - oda rángatását)
4) kiszámítható költséget jelent az ügyfélnek
5) kiszámítható bevételt a banknak

+1) a bankoknak még egyszer utoljára meg kell engedni (és kötelezővé tenni) a szerződésmódosítást, és minden meglévő szerződést ilyen alakúra hozni. Onnantól pedig tilos a szerződésmódosítással játszani. A kamatmeghatározásban tehát az MNB és a bankok közös munkája jelenne meg,
+2) TÉNYLEG lehetne tudni hogy melyik banknál mennyibe is kerül egy adott termék

ezzel minden ügyfél jól járna, a hitelek törlesztői normalizálódnának, és kifognánk a bankok vitorlájából azt a szelet ami miatt szabadon változtathatják a kamatokat...

a múltbeli szerződésekre is lehet ezt alkalmazni, meg kell nézni hogy mennyi volt a számított referencia kamatláb a szerződéskötés pillanatában
mondjuk 1%, a szerződésben van 4.5%, tehát a "haszon" valódi mértéke akkor 3.5% volt... EZT kell fixálni a szerződésben (hiszen a banknak ezen az áron már megérte szerződni)

így ha a mostani ref.kamat mondjuk 1.8% akkor 5.3%-lesz a kamat... szemben a most alkalmazott jellemzően 7% feletti értékekkel...

a mostani szerződéseket pedig már csak így szabadna kötni... átláthatóbb lenne, és az ügyfelek is értenék hogy mit miért fizetnek...

praktikusan a saját hitelen :
a törlesztő részlet 11.000 forintot emelkedett... de ha megtisztítom a kamatemeléstől (azaz csak az árfolyamváltozást veszem) akkor csak 7 ezer forint lenne az emelkedés mértéke... tehát 4000 forint / hó csak azért többlet nekem mert a bank tetszőleges mértékben emelgeti a kamatokat...

(44.000-ből lett 55.000 az 51,000 helyett...)

ha nem túl világos (ami megeshet mert kapkodva írok) ... szívesen elmagyarázom : akár Kósa Lajosnak is...
és még jutalékot sem kérek az ötletért :)

régészbúvár · http://buvarregesz.blog.hu 2010.09.14. 15:14:02

@ihatethisindapassthingy: Egy 60 nm-es normális társasházi lakást simán kapsz 14-16 millióért. Csak nézz körül a neten (persze nem a budai hegyoldalban, dunai panorámával). Külső kerületben, de még továbbra is konszolidált házban már 12 millióért is fogsz taláni jót.
Ugyanezt a lakást kb. 80e-ért ki tudod adni, ez évi 960 ezer.
pontosan ezért szívnak azok, akik most el szeretnék adni a lakásukat.

Az állam pedig azért jár rosszabbul, mert az alacsonyabb áron elkelt lakások után kevesebb az illeték, illetve az adó.

Sokaknak ez az egyetlen tőkéjük, a hiteltörlesztés pedig hosszú távú takarékosság lett volna (20-30 év múlva tiéd a lakás, és a tőke).

Balance Of Power 2010.09.14. 15:16:30

@Hátezmármi: Jo, de hogy lehet igy akkor uzletet csinalni? A havi fixet kapo banki alkalmazott teljesitmenyertekelesenel az szamit, hogy hany hitelszerzodest kot meg vagy hogy esetleg meghiusitva a hitelszerzodest, de az ugyfelet gondolkodasra keszteti?

2010.09.14. 15:17:26

@Senkifia:
jó és igazad van, mégis azt mondom, szerintem jogilag megoldhatatlan, hogy az állam segítse azokat, akiknek bedől a hitele. Ha pedig 700000 hiteles bedőlne, akkor kakukk, az utolsó kapcsolja le a villanyt. Amúgy sokan kajabáltak már 2001-ben is, sőt 2002-ben is, csak azok voltak a hülyék. Meg a hülye Bokros ugye. Az államnak, pontosabban vezetőinek van felelőssége, igen. Épp ezért mondom, hogy az állam túlköltekezését, túlhatalmát kell megfékezni, és normális törvényeket, szabályozásokat alkotni.

Hátezmármi (törölt) 2010.09.14. 15:18:00

@Ipari-antidepresszió: Ha most lenne rá időm, érdemes lenne számolgatni egyet.

De addig is: "rohamosan csökken": öt évnél még kb. 14,1 millió megvan a kezdeti 15 millióból

Ha ráérsz, számold ki, hogy 70 ezer albérlet plusz elrakod 135 ezer-70 ezret bankba kamatozó bankbetétbe, hol leszel 10 év után és hol fog tartani a hiteled.

Persze a képlet ennél komplikáltabb (lakások értéknövekedése-értékvesztése, stb.) de érdekes feladat.

Ha lenne időm, szívesen számolnék én, de dolgoznom is kéne. :)

Te is olvasd el, tanulságos: www.penzugyeink.com/ingatlanbefektetesek.html

Rwindx 2010.09.14. 15:21:01

@kopp: szerintem neked kellene először olvasni megtanulnod. Eddig csak ezermillióan írták le hogy egyrészt nem fogja az állam kifizetni a devizahitelesek törlesztőjét, másrészt ezt a devizahitelesek sem kérik. Persze sokkal egyszerűbb faszságokat írni, mint végiggondolni a helyzetet.
A devizahitelesek megsegítésére egy fillért nem költenek. Érthető?

readya 2010.09.14. 15:21:03

Egyébként szerintem nem a segítséggel van baj.

Nem kell kifizetni senki helyett a deviza hitelt.
Nem kell senkitől átvállalni a deviza hitelt.

A bankokat kell végre szabályozni és ha a kamatokat visszaverik az extra profit előtti szintre (amit egyébként szinte az összes régiós országban megcsináltak, Szlovákia, Lengyelország, stb., nyugatabbra pedig természetesen ez nem is volt kérdés) akkor meg van oldva a probléma.

Helyettem senki nem kell, hogy fizessen,a banktól várjuk el a megfelelő magatartást. Szabályozással. Ahogy más országokban is van szabályozva.

Ennyi.

Nem kell sírni az adóforintok miatt, stb. Szabályozás kell, semmi más.

kuciber 2010.09.14. 15:22:38

A sok okostojás aki szidja a devizahiteleseket, mert volna-e tenni 2008 nyarán akár csak 1000 Ft-t arra, hogy rá félévre 220 Ft lesz a CHF, vagy 320 a EURO?

Hátezmármi (törölt) 2010.09.14. 15:24:07

@Balance Of Power: senki nem mondta, hogy könnyű a bankvilágban dolgozni. :-)

Akár vacak életbiztosítást kell árulni, amiről tudod, hogy csak bukhat rajta az ügyfél, akár bróker vagy és azért adatod el az ügyféllel a MOL-t és vettetsz vele OTP-t, mert kell a jutalék a tervedhez, akár hitelre kell rábeszélned és tudod, mennyit fog ezzel szívni, stb.

Dolgoztam a CITI-nél is, 40%-os THM-mel rendelkező hiteleket kellett emberekre rásózni. Kellett hozzá gyomor hosszú távon. Ja, és vitték, mint a cukrot.

Akarok majd csinálni egy oldalt az öszinte pénzügyi tanácsadásról, szerintem érdekes lesz.

Ezt én csináltam, de már eladtam másnak (a szöveg még az enyém): www.penzugyeink.com

2010.09.14. 15:24:15

@Balance Of Power:
persze tudom, de vagy adócsökkentés vagy segítség, a kettő együtt nem megy. Itt jön be az, hogy valójában nem tudjuk, mennyi is az veszélyes hitel. az adócsökkentés talán nyomna valamit a fogyasztáson(bár kétlem ezt is néha), és több maradna a hitelre...csak mondjuk nem lesz egészséges kórházba kerülni, ne várjunk normális tömegközlekedést, az oktatásba se fog több pénz jutni, stbstsb....szóval gáz

Nincs magyar a legjobb kétszáz egyetem között 2010.09.14. 15:25:42

Miért nekünk kell fizetni?

Mert a bank mindig nyer. Lásd Simmelnél.

kopp 2010.09.14. 15:28:00

@Rwindx: ajjaj, itt vki kapitulált! :)
ez már a vég! :)

kuciber 2010.09.14. 15:28:03

Egyébként a Bankokat sem kell félteni, most amikor sírnak, hogy mennyien nem tudják fizetni a hiteleket, most jött nekem is a levél: sorry, de felemeltük a kamatodat. Hátha elérik, hogy én se tudjam fizetni a törlesztést.

Alikam 2010.09.14. 15:28:26

Azért tegyük hozzá, hogy a lakáshitel egy elég kényes kategória.

Ugyanis azt általában nem poénból veszi fel az ember.

Kinek van kedve 15-20 évre eladósodni csak azért, hogy két fürdőszoba legyen a lakásában?

Na ugye.

Én inkább a második autós hitelfelvevőket, meg a notebook-ot, hajszárítót tökömtudjamit hitelre vásárló idiótákat reguláznám meg.

Ipari-antidepresszió 2010.09.14. 15:29:41

@Hátezmármi:
Komplett törlsztési táblázatot tettem be, de tessék, itt van mégegyszer:
www.wolframalpha.com/input/?i=mortgage+20yr+9%25+15000000Ft

A Payments and balances résznél nézd a remaining balance grafikon. Az a fennálló tőketartozást mutatja.

Továbbra sem adtál meg futamidőt, anélkül meg nem is lehet számolni. Beírtam 20 évet.

Rwindx 2010.09.14. 15:30:23

@kopp:
Ezek szerint még mindig nem érted: hülyeséget írtál.

Lord_M_ 2010.09.14. 15:31:00

@gyikocska: lásd a felvázolt ötletet :)

patroklos 2010.09.14. 15:31:11

csak annyit füznék hozzá a " mi"-hez, hogy aki adót fizet az fizeti vissza, a többieknek néma csend..

tjunior 2010.09.14. 15:33:35

@kopp:
Kezdenek összefüggéstelenek lenni a megnyilvánulásaid csak szólok, mondjuk ilyen 1bites arcoknál ez előfordul.
Tolj egy restartod, hátha sikerül valami értelmeset kicsiholni magadból, én szurkolok.

12fa 2010.09.14. 15:40:40

oké. hülye volt bucika, mert devizahitelt vett fel. oké kapzsi volt a bank, mert adott neki. még talán az állam is fasz volt, mert nem lépett közbe. de baszki, mért én fizessek érte? adót fizetek, tb-t, áfát mindenszart azért hogy élhessek békében. namost azért mert pár fazon hülye, miért kell nekem fizetnem?

voltam én is hülye, jártam én is rosszul, mégse jött se bucika, se bankocska, se állambácsi hogy segítsen.

a kérdés lényegesen egyszerűbb. vesszen el bucika magánvagyona. van neki lakása, ha neki nincs akkor bécikének van. kapja meg az állam vagy a bank, vagy bárki, aki a legtöbbet ajánlja érte.

bucika belekezdett egy bizniszbe amit bebukott. őszintén? leszarom. én azért nem kezdtem bele, mert nem akartam bebukni. pont ezt nem akartam amit most bucika előad.

bucika meg kussoljon be, éljen albérletben, ha azzal jön ki olcsóbban.

nagyon kemény, anno a bankok beszopták, kaptak segélyt, most megkapták adó formájában hogyadják vissza. a devizahitelesek hogy fogják ezt meghálálni? azzal hogy majd becsületesen dolgoznak? ez állampolgári kötelességük.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2010.09.14. 15:43:13

Végigolvastam. Egy dolgot hiányolok belőle: gyakorlatilag minden pénzpiaci szakértő egyetért abban, hogy még mindig nyereséges az, aki devizában vette fel a hitelét, mint aki forintban.
Csendben azt is szeretném megkérdezni, hogy ha a forinthiteles a válság miatt elveszti az állását és emiatt nem tud fizetni, azt miért nem támogatják?
Ugyanakkor, ha jól emlékszem, a Medgyessy kormány alatt szűnt meg az állami kamattámogatású lakáshitel.

Összességében hiányzik minden ilyen jellegű írásból a hitelfelvevő személyes felelősségének taglalása.

Senkifia 2010.09.14. 15:47:41

@Turk Hava Yollari: valóban jó kérdés. az adós felelősségét senki nem taglalja. Én pont azért fizetek hitelfedezeti biztosítást,hogy ha valami gáz van, legyen valami a hátam mögött. Ja olyan valami,ami azért van ott,mert én fizettem. És ne a mások adójából akarjanak megtámogatni. Ugyanakkor meg,ha már itt tartunk, inkább támogassák meg az adóst,mint hogy utcára kerüljön, mert azt is megszívná mindenki hosszú távon.

Lajosbácsi 2010.09.14. 15:48:41

Azt kéne megérteni, hogy itt nincs józanul gondolkodó forinthiteles meg nem józanul gondolkodó deviza hiteles. Ez olyan, mint a biztosítás, kockázatközösség. Főleg a magyar viszonyok között, amikor a bankok gyakorlatilag semmilyen kockázatot nem vállalnak, mindent áthárítanak.
Persze az adóst lehet most okolni mindenért, de én mégis arra gondolok, hogy az állam alapvető feladata, hogy megteremtsen olyan környezetet, ahol nem uszorás rablók és extra profittal dolhozó hitelezők azok, amiktől lehet hiteleket szerezni.
Szégyen, hogy ilyen pocsék banki hálózatunk van.
De jó szokás szerint senki nem felelős, csak a hülye hitelfelvevő.
Egyébként azoknak üzenem, akik hőbörögnek, hogy az ő adójukból, hogy ha esetleg gázzal fűtenek, akkor ne az én adómból támogassák őket. Ha esetleg egyetemre jár a gyerekük miért az én adómból fizetik ? És így tovább, a populizmusnak nincsenek határai.

dwr 2010.09.14. 15:50:12

@ senkifiaa: Azért az nem úgy van, hogy aki "elveszíti" a hitelből vett lakását annak vége az életének. Persze bizonyos szempontokból igen. De valószínűleg egy bérelt helyről, vagy anyuéktól a kisszobából jár majd dolgozni.Valóigaz, piszok helyzetbe kerül, de nem ez a sors várt volna rá, ha a CHF hiteles vargabetűt nem iktatja be?

joci19 2010.09.14. 16:11:09

azert az edekes hogy a bankok tavaly meg ubersikeres evet zartak, most hogy bankadot kitalaltak hogy-hogynem mind veszteseget termel. erdekes.

silverwol 2010.09.14. 16:11:31

Amikro mi felvettuk a hitelt, nem lehetett maskeppen, csak devizaban (avval a konstrukcioval). Most is tudjuk fizetni, remelhetoleg fogjuk tudni kesobb is, de azert faj, hogy 10M helyett lassan 20M-t kell visszaadni (arfolyam+kamat).

dzsaszper 2010.09.14. 16:25:04

@Belpo: nem csak a szerződés létezik a világon.

Létezik pl. Tpvt. és Ptk. is.

Ez utóbbiak ráadásul erősebbek a szerződésnél. Ha a szerződés ezeknek ellentmondó rendelkezéseket tartalmaz, akkor azok a rendelkezések semmisek...

2010.09.14. 16:28:00

@silverwol:
ezt már más is pedzegette, innen kezdve még másét is fizetni fogod, pedig te nem tehetsz róla, fizetsz mint a katonatiszt. Az adód egy része azokat a hiteleseket segíti, kik nem tudják fizetni, de még az is lehet, hogy rád terhelnek egy kis + költséget

alakul a vihar:

index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/14/mindenki_megussza_a_torlesztest_ha_erre_is_rabolint_a_fidesz/

Ipari-antidepresszió 2010.09.14. 16:30:36

@Hátezmármi:
=RÉSZLET(9%/12;240;-15000000) a törlesztőrészlet, abből

RRÉSZLET meg a kamatrészt számolja, pl. 10. évnél (120. részlet)
=RÉSZLET(9%/12;120;240;-15000000)

PRÉSZLET meg tőkerészt számol

Ipari-antidepresszió 2010.09.14. 16:31:45

=RRÉSZLET(9%/12;120;240;-15000000)

Ipari-antidepresszió 2010.09.14. 16:32:57

Azt hallottam valahol, hogy minden egyes képlet felezi az olvasók számát.

dzsaszper 2010.09.14. 16:33:22

@gyikocska: meg elsősorban a meglévő törvényeket olyan keményen számon kérni rajtuk, amilyen keményen ők számonkérik a szerződéseket.

Lord_M_ 2010.09.14. 16:38:13

újraszámoltam pár dolgot
1.84-es szorzót kaptam

azzal a 15 millió : 27 600 000-e jön ki 20 évre...

vonjuk le belőle a 16 800 000 forint albérletet

10 800 000 forint marad a kedves emberünk kezében...
20 év után... ha kamatos kamattal is nézem...kb 20 millió marad belőle .... ami már árnyalja a képet...

de ha visszamegyünk 5 évet... hiszen akkor éri el a 15 milliós értéket kb a megtakarítása...
akkor 12.600.000 forintot fizettem albérletre
és megveszem a lakást
és itt a furcsaság:
27.600.000-et kapok megint ...

ami pont a hitel teljes értéke... :(

szóval itt kb kiegyenlítődik...

csakhogy a kockázat itt többszörös
1) az emberünk hozzányúl a pénzéhez
2) az albérlet árai nem konstans értékek...
3) az ingatlanok ára 15 év alatt elmászik ... (míg a betét kamata nem fogja valószínűleg követni)

szóval ehhez az kell, hogy 15 évig vasszigor a költségvetésben, és 15 évig ki van szolgáltatva az ember a tulajdonosoknak...

mondjuk én deviza hitellel kalkulátam... forint hitel esetére természetesen máshogy alakul...

fúúú... ez a számolás...

(ha elszámoltam előre és utólag is elnézést)

2010.09.14. 16:40:02

@dzsaszper:

igaz, de egy külföldi befektető nem megy olyan országba, ahol a szerződéseket az állam csak úgy felülírja, ez innen nyugatra elképzelhetetlen. A írott szerződést nagyon komolyan veszik. Félreértés ne essen, nem a bankokat védem, sztem ez alkotmányossági kérdés. Lásd BKV végkielégítések, a bíróság jogszerűnek ítélte a kifizetéseket, az egy más kérdés, erkölcstelen. Eddig még nem találtak PTK-ba ütköző pontokat banki kölcsönszerződésekben- még nem olvastam ilyen botrányról, de még lehet.
@Robi, a hód: az állam az adófizetők pénzéből veszi meg, aztán kiadja ugyan annak, akitől megvette? Mégis hogyan? Szerintem ez gyakorlatban nem működik. Mondjuk egy 4 szobás kertes házat kiadja a hitel károsultnak? Nem tudom...

guerillero 2010.09.14. 16:40:02

Fontos lenne, hogy elsősorban maguk a hitelesek szopjanak, ne azokon legyen behajtva a zseton, akiknek volt eszük, hogy ne menjenek bele felelőtlen dolgokba. Itt is érvényesülnie kell annak a természetes kiválasztódásnak, hogy a primitívebb és felelőtlenebb réteg hulljon ki a sorból, és ne húzza vissza az életképesebb, intelligens döntésekre képes egyéneket ebben az országban.

shwarcz bácsi 2010.09.14. 16:41:22

ne a devizahiteleseket szidd!hanem a hülye szakmailag alkalmatlan kormányt,és azokat akik megszavazták.
talán ha nem folyamatosan a forintot gyengítenék,és nem 220 ft lenne a chf,akkor tudnának törleszteni az emberek.
de tessék még egy kis adalék:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/14/mindenki_megussza_a_torlesztest_ha_erre_is_rabolint_a_fidesz/

Hurri Kán 2010.09.14. 16:45:52

Most olvasom amit "civil szervezetek" szeretnének. Hogy ne csak lakáshiteleseken, de közüzemidíj és fogyasztási hitel elmaradásban lévőkön is segítsenek. Miért is? Új plazmatévé és Suzuki nélkül nem élet az élet? Ez már azért túlzás...

Kotyomfitty 2010.09.14. 16:46:46

@Táksi: ennek is két oldala van. Én pl. ha lenne családom (amit nagyon szeretnék), biztos, hogy nem merném megtenni (de még egydül se!), hogy albérletre bízzam magam. Mert mi van, ha elvesztem a munkám? ha a főbérlő mást gondol, és szerződést bont? költzni is drága, bútort venni-vinni is drága, más bútorában lakni, hát az se mindig jó... ok az albi, ha rövidtávról van szó, de hosszú távon... ha nincs autó, gyerekeket minidg új suliba, ha nem kapunk a környéken másik albit jó feltételekkel? Ráadásul szingliként, ha egyszer elég bátor leszek, hogy egyedül vállaljak gyereket (mert a pasikat csak addig érdeklem, amíg csak "barátnő" vagyok), szóval hogy a fenébe merném magam rábízni arra, hogy majd lesz valahogy,a mikor még a lakás se biztos...? Nem tudom, hogy ez hogy van külföldön, de szerintem itthon sokak számára rizikó az albi (ja nincsenek szüleim, akikhez ilyenkor hazaköltözhetnék, vannak férjezett-gyerekes barátnőim, nem hiszem, hogy oda mehetnék lakni, ha angy gáz lenne). Szóval saját akás=biztonság. Nyilván számlákat akkor is kell fizetni, de könnyebb összeszedni a pénzt a rezsire, ha gáz van, mint albérlet PLUSZ rezsire. Amíg meg nincs gáz, addig is tartalékolok, nyilván. Szóval én megértem, ha valaki saját lakást akar... dene akarjon nagyobbat/jobbat/többet, mint amire biztonságosan telik. Vagy csak én vagyok ennyire parázós?

otapi 2010.09.14. 16:47:32

@Hátezmármi: Mit kezdesz 9 millió kápéval, ha mondjuk a 9. évben beüt a ménkő és egészségileg leromlasz, ne adj isten meghalsz?
Ezenkívül, a 9 millió kápét 10 évvel később használod fel, ami már csak az infláció miatt is kevesebbet fog érni, a lakásárak meg akár a 2-3 szorosára mőhetnek (ha a környező országok lakásárait nézzük, pl. Szlovákia, Románia).
A kamatokkal a tőke jelenidejű felhasználását fizeted meg. Mivel mindenki öregszik, még így is sokszor megéri a hitel.

Szevasztok 2010.09.14. 16:49:33

Aki nem tudja fizetni a lakástörlesztést, annak fel kellene kínálni egy bérlakás konstrukciót. Az erre létrehozott (állam+bankok) szervezet piaci áron "megvásárolja" a lakást, és a korábbi tulajdonos átminősül bérlővé, és onnantól lakbért fizet. A tranzakció pillanatában a banknak még fennálló hitelkövetelése átminősül tulajdonrésszé, a különbözetet állami forrásból kell mellé tenni.

Ezzel a konstrukcióval mindhárom fél részt vállal a megoldásból, és az állam sem jár rosszul, mert tulajdont szerez, és nem egyszerűen csak fizet. A mostani tulajdonos számára pedig nyitva kell hagyni azt a lehetőséget, hogy piaci áron bármikor visszavásárolhatja a lakást.

dzsaszper 2010.09.14. 16:49:48

@Belpo: na igen, szerintem a Tpvt. alapján meg kellene állapítani, hogy az adósok egy jó részét megtévesztették az árfolyamkockázattal kapcsolatban.

Lord_M_ 2010.09.14. 16:50:18

@Belpo: köhöm : ott volt a ptk-ban egy olyan pont amelyik a nem jelzálog intézmény által nyújtott hitelek esetére kizárta (és a szerződés azon pontját semmisnek nevezte) amelyik előtörlesztési díjat kért az ügyféltől ha az korábban akarta rendezni a tartozását...
(pl személyikölcsön esetén)

Ptk
292. § (1) A pénztartozás teljesítésének helye - ha jogszabály kivételt nem tesz - a jogosult lakóhelye, illetőleg székhelye.

(2) A jogosult a határnapot megelőzően, illetőleg a határidő kezdete előtt felajánlott teljesítést is köteles elfogadni; ilyenkor a teljesítés és a lejárat közötti időre kamat vagy kártalanítás nem jár. A feleknek az ilyen kamatra vagy kártalanításra vonatkozó megállapodása - jogszabály engedélye hiányában - semmis; a semmisség a szerződés egyéb rendelkezéseire nem hat ki

osztán mégis vannak ilyen szerződések...

mondjuk úgy hogy bele lehet kötni...

SiKom 2010.09.14. 16:50:52

@Hátezmármi:
"A vagyonszerzési illetékről (4-8%) nem is hallottak, csodálkoztak, amikor jött a csekk."

Hát igen, ez is jellemző a magyar államra, az illető lukas zsebbel vesz lakást (0% önrész), és erre ráverik a vagyonszerzési illetéket.

Te, Állam! Milyen vagyon? Ha valakinek lukas a zsebe, annak nincs semmi vagyona. Akkor meg minek rá illeték?

dzsaszper 2010.09.14. 16:52:36

@Lord_M_: nem tudom, mit mond erről a hitelintézetekről szóló törvény, vagy valami más törvény. Amilyen erős a banki lobbi, elérik, hogy csak ők kérhessenek előtörlesztési díjat...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.09.14. 16:55:08

Én csak azt kérdezném, hogy kik merik "pénzügyi szakembernek" nevezni azokat, akik összehozták ezt a válságot? Itt elsősorban a jenkikre célzok...

Mikor meghallottam, hogy milyen feltételekre adtak hitelt sírva röhögtem. Kb. mintha a mocsár közepére akarna egy mérnök alapozás nélkül felhőkarcolót tervezni. Csodálkoztak, hogy bedőltek?

Az meg tényleg 2gyönyörű" volt, ahogy a hazai pénzintézetek kezelték a helyzetet. Én világ életemben saját lakás párti voltam, de az utóbbi 6 hónapban nagyon vonzó lett albérletben élni, mert ez a reális és ha baj van, akkor nem a fél életem munkája megy rá...

Jozsó_ 2010.09.14. 16:59:02

Nekem van egy alternatív javaslatom. Legyen egy deviza-hitel-megmentési adókedvezmény. Ezt mindenki megkapná, aki adót fizet. Annyi csak a különbség, hogy aki nem vett fel hitelt, az költhetné amire akarja, aki meg igen, az igazoltan csak annak a törlesztésére.
Így a devizahitelesek is meglénnek mentve és a többiek se éreznék, hogy az ő pénzükön élősködnek a deviza hitelesek.

Az nyilván való, hogy ezt is nekük kellene vmilyen módon kifizetni, de legalább az igazságosságnak a nyomát fel lehetne fedezni a projektben.

2010.09.14. 17:00:06

@Belpo: Jobb esélyei vannak, mint a bankokon próbálni lenyeletni a veszteséget. Miért gond az, hogy egy 4 szobás kertes házat bérelj az államtól?

Cserépke 2010.09.14. 17:01:24

Megmondom őszintén, nagyon nem szeretem, amikor a politika szítja a feszültséget.
Nekem van devizahitelem és nem panaszkodom. Pedig tehetném, hiszen a fizetésem nagy hányadát elviszi a törlesztő. (Lakásra vettem fel, mert tudtam, hogy a szüleim egy árva fillért sem tudnak segíteni. ) Örülök, hogy van munkám és szeretek dolgozni. Arra is készülök, ha hirtelen megszűnne az állásom. Szóval, köszönöm szépen, nem kell megsegíteni. Emiatt a politikai retorikára haragszom, illetve azokra a hirtelen haragú emberekre, akik egyből rásütik a másikra, hogy ha hiteled van, akkor menj a ...

zsírvezér 2010.09.14. 17:05:31

Nem lenne tiszta, ha az állam a MNB középhez kötné az árfolyamot ? Nem vagyok közgazdász, de van pár közgazda ismerősöm és szinte mindegyik bambán áll amikor arról kérdezem, hogy ,hogyan számolja ki a bank a CHF árfolyamát. Szóval az biztos ,hogy addig ügyeskednek míg az nekik olyan jó lesz...
Szerintem a CHF-sek nagyrésze, nem azt várja el az államtól, hogy kifizesse helyette, hanem teremtsen tiszta viszonyokat. Biztos , hogy leheten féket vetni a bankok önkényeskedéseire ! Aztán meg azért az sem gyakori eset, hogy egy valuta ilyen mértékben drágul , aminek javarészt a mindenkori kormáyunk és pártunk a felelős. Mindegy , hogy kommunista vagy klerikális fasiszta , de az inkompetens barmok igen is felelősek...és talán azok is akik meg választották őket, és a populista szónoklatokat szakértelem fölé helyezték ! Mindenkor , szóval olyan kormányunk és vezetésünk van amit meg is érdemlünk...

2010.09.14. 17:06:01

@Lord_M_:
thx, ha jól értem, akkor lehet előtörleszteni(személyi kölcsönnél)? És ezért "büntetést", +díjat nem számolhatnak fel? Hát egyszerű, rendőrrel kell menni előtörleszteni :):) vagy egy fogyasztóvédővel :) (esetleg birodalmi rohamosztagos). Már csak az a kérdés, hogy az állam miért nem képes betartatni.

2010.09.14. 17:06:22

@shwarcz: Mikor is volt hasonló szinteken a CHF HUF árfolyam? Csak nem 2009 márciusában? Ne a kormányt adó Fideszt megválasztó népet szidd, a probléma gyökere sokkal mélyebbre és messzebbre nyúlik!

2010.09.14. 17:11:27

@Robi, a hód:
mert az állam nem lehet jó tündér, vagyis ha találna rá egy jó(!!!!)vevőt, akkor el kéne adnia annak(privatizálni:)), a családnak pedig felajánlani egy olcsóbb kérót

Bmw 2010.09.14. 17:23:49

Én nem azt várom el hogy bárki helyettem fizessen,
de azt elvárom hogy az elvtársak normálisan politizáljanak, mindegy kivan hatalmon.
Azt nem lehet kalkulálni hogy két hónap alatt a
chf 192 ről 229 lett. És ez a fidesz hibája , ahogy az előző
a szociké.

2010.09.14. 17:25:29

@Belpo: Miért, nem szokott jó tündér lenni?
Miért kellene eladnia? Ez legyen a hiteles döntése, hogy az aktuális lakást akarja bérelni, vagy esetleg egy kisebbet.
Az, hogy befektetéssel a piacinál alacsonyabb összegért ad ki ingatlant, nem annyira jótündérség, mint mondjuk nem szedni adót és esetleg még szociális alapon támogatni ezt-azt. Azt biztos, hogy egy ilyen megoldás nem ösztönözne nem fizetésre, viszont a bajban segít, az állam meg azért van, hogy megoldja a nagy problémákat, mert arra csak neki van kapacitása.

roby5 · http://indafoto.hu/sleeper3 2010.09.14. 17:29:22

Egy biztos ha odajutnek hogy ezek a rohadekok elakarnak venni a lakast amiben 10 milla kp es csak 5 milla hitel van FEGYVERREL varnam oket! Mint Ukrajnaban....Es nem erdekelnenek a kovetkezmenyek! mindennek van hatara. Rohadt csalo bankos geci banda. ugy csurik csavarjak a szabalyaikat , hogy egy atlag ,nem penzugyi vegzettsegu ember csak tehetetlenul all es azt sem tudja mirol beszelnek. Ezt tanitjak nekik. Azt, hogy hagyan verjek at a lakossagot a meg nagyobb profitert. Szegyen.

roby5 · http://indafoto.hu/sleeper3 2010.09.14. 17:31:01

Lassan mar arra van szukseg hogy mindenki legalabb kozgazdasz legyen hogy ne tudjak atverni??

2010.09.14. 17:31:11

@Robi, a hód:
Bocs, de ez "nonszensz". Amiről te beszélsz, abban az esetben tulajdonos váltás történt. Miért döntene a hiteles? Az állam meddig nem rakhatja ki a bérlőt? Amíg a gyerekek felnőnek? Vagy hogy? Ki nyírja onnan a füvet? :):) Na meg a magyar állam olyan jó gazda :) De hagyjuk is, mert olyanról vitatkozunk, ami még meg sem történt. Meglátjuk nemsoká

zsírvezér 2010.09.14. 17:33:06

Vagy ha már populizmus: szépen elsétál az apeh a nagyértékű ingó és ingatlan tulajdosokhoz, akiknek büntetlenségük fejében.- kvázi elkövetett de be nem bizonyított gazdasági büncselekményük fejébe, mer legyünk öszinték ebben az országban ahol toyota rav4 a második kocsi ott vagy azonnal bizonyítja, hogy nem lopta rá a pénzt vagy bűnös- örökbe kell fogadni egy CHF hitelest, azaz helyette kifizetni , ez mondjuk összegtől függő idejig amnesztiát biztosítana nekik :)

Kotyomfitty 2010.09.14. 17:41:23

@Cserépke: ez azért van, mert GONDOLKODTÁL. Annyi hitelt vettél fel, amennyit elbírsz, és azt írod, arra is készülsz, hogy túlélj, ha elveszítenéd az állásod (drukkolok, hogy ilyen ne történjen). Ha mindenki így gondolkodna, nem is lenne most probléma a devizásokkal...

fzoli77 2010.09.14. 17:42:52

Én tényleg csak azt nem értem, hogy hogyan lehet társadalmilag így viszonyulni a tartozáshoz???

A többséget senki nem kényszerítette, hogy lakást, autót, fogyasztási cikkeket vásároljanak. Van jó pár ember ebben az országban, akik becsületesen fizetik az adójukat - mert nincs is más lehetőségük ezt elismerem - , nincs ingatlanjuk, autójuk, plazma TVjük, de ezeknek az embereknek, mert nem hoztak felelőtlen döntést, most meg kell fizetniük az árát, hogy aki felelőtlen volt, az gazdagabb, vagyonosabb legyen, mint ő, az ő pénzéből ráadásul? Ez komoly?

Hogy jön már az ki, hogy az én pénzemből akarnak egyesek alanyi jogon követelni - az államtól, meg a banktól közvetlenül- , azaz valójában közvetetten embertársaitól, hogy járuljak hozzá ahhoz, hogy neki úgy gyarapodjon a vagyona, hogy én adok neki közvetetten pénzt, miközben nekem csökkennek az esélyeim, hogy valaha hasonló vagyontárgyakat birtokolhatok?

Kb. olyan ez, és tudom hogy durva, mint amikor az alkoholista aki elitta a máját a családtagjaitól elvárja, hogy adjanak neki májat vesét, mindezt úgy, hogy nem is segítségnek tekinti, mindenféle szégyenérzet nélkül, hanem úgy viszonyul hozzá, hogy ez neki jár?
Nem is törődve azzal, hogy ezzel családtagja életét rövidíti meg? Tényleg ez a társadalmi minimum ebben az országban?

Ennyire nem fogjuk fel, hogy aki társadalmi kockázatközösségben felelőtlen, felelős állampolgárként, azt nem agyon kell támogatni a felelősek kárára, hiszen akkor a felelősség vállalásnak csak hátránya van?

Hol van a határvonal vajon, amikor félig tudatosan, félig tudatlanul nem foglalkozunk a kockázatokkal, hiszen majd úgyis fizet a többi birka?

Társadalomnak nevezhető ez egyáltalán?

2010.09.14. 17:43:22

@Belpo: Azért, amiért te is eldöntheted bérlőként, hogy melyik lakást, házat veszed ki.
Nem az a cél, hogy az állam hülyére keresse magát, mert arra jó lett volna a bank is. Ha jól akarod érezni magad a bérletedben, akkor megvárod, hogy a tulaj tegyen rendet a lakásban, vagy a körül?
Az állam nem mindig jó gazda, de ha baj van, rögtön neki sír mindenki. Ilyen esetben nem is kell annak lennie.

dzsaszper 2010.09.14. 17:58:15

@inebhedj:
1. részben oké, de ki véd a hitelintézetek visszaéléseitől?

2. ezzel übereled Rogánék hülye ötleteit is. Meglehetősen nyilvánvalóan alkotmányellenes.
Ezenkívül növelnéd a szegregációt és megszüntetnéd a társadalmi mobilitást, ami társadalmi szinten meglehetősen káros.

3. Ezzel is növelnéd a szegregációt és csökkentenéd a társadalmi mobilitást ami társadalmi szinten káros. Ezzel kb. azt mondod, hogy "El lehet menni Magyarországról". Netán a miniszterelnök úr lennél? Akár igen, akár nem, miért nem te kezded az elmenetelt?

4. ami az autóbalesetet illeti, a TB ma is behajthatja a költségeket a vétkes félen. Ha teljesen kivennéd a TB-t, akkor viszont sok vétlen fél nem kapna ellátást. Szegregáció fel, társadalmi mobilitás és szolidaritás le.

Összességében az az érzésem, szét akarod verni a társadalmat.

SiKom 2010.09.14. 17:58:54

@Belpo:
"Eddig még nem találtak PTK-ba ütköző pontokat banki kölcsönszerződésekben- még nem olvastam ilyen botrányról, de még lehet."

Hát igen, egy biankó aláírt papírban nehéz PTK-ba ütköző pontokat találni.

Ugyanis aki a banktól hitelt vesz fel, az tulajdonképpen egy üres lapot lát el az aláírásával.
Később a bank azt ír az aláírás felé, amit akar.

Roppant jogszerű.

dzsaszper 2010.09.14. 17:59:50

@fzoli77: már egy ideje mondom, nem megsegítésről kellene beszélni, hanem megtévesztő tájékoztatás és elégtelen szabályozás miatti kártérítésről, kizárólag az árfolyamkockázattal kapcsolatban. Az épp elég lenne és nem lenne sok.

SiKom 2010.09.14. 18:00:40

@fzoli77:
"Van jó pár ember ebben az országban, akik becsületesen fizetik az adójukat - mert nincs is más lehetőségük ezt elismerem - , nincs ingatlanjuk, autójuk, plazma TVjük, de ezeknek az embereknek, mert nem hoztak felelőtlen döntést, most meg kell fizetniük az árát, hogy aki felelőtlen volt, az gazdagabb, vagyonosabb legyen, mint ő, az ő pénzéből ráadásul? Ez komoly? "

A bank-konszolidációs is ugyanez.
Ott az egyszerű ember, aki fizeti az adóját, bankszámlavezetési díját, TV-t, nem vesz se Tv-t, se lakást...

Azután "ott fent" azt mondják, hogy válság van, ki kell segíteni a bankokat. Akik amúgy is gazdagok. És az állam az egyszerű ember adójából kisegíti a bankokat.

2010.09.14. 18:06:45

@inebhedj: Sok mindent írtál, amivel vitatkozni lehet, részben meg is tették/teszik ezt mások helyettem, én csak egy dologra reagálnék: a keleten élő nem profitál a nyugati országrészbe befektetett infrastruktúrából? Mondjuk nem hoz hasznot közvetve, hogy van vonatközlekedés, vagy autópályán lehet közlekedni, esetleg, hogy Budapesten van államilag támogatott tömegközlekedés? Elég szűk látókörű gondolkodásra vall, ha valaki ezt tényleg így gondolja.

2010.09.14. 18:14:20

@Robi, a hód:
értem, de hogy dönti el az állam, mi a megfelelő bérleti díj, hiszen egyszer már átvállalt egy adósságot, annyira nem térhet el egy piaci ártól, lenne is felzúdulás...mi van, ha a piachoz igazodó bérlet díj annyi mint a hitel(amit nem tudott fizetni az adós)+rezsi ugye stb. Nem olyan egyszerű ez sztem. A pénztárcától is függ, mibe lakhatsz.
@SiKom: hát, amit mondasz, az biztos jogszerűtlen.

Hurri Kán 2010.09.14. 18:33:16

Mondjuk arra is kíváncsi vagyok, hogy aki a hitelét nem tudta/nem akarta/nem volt hajlandó (!!!) fizetni, az a bérleti díjat hogyan és miből fogja fizetni? Mert ha bérletidíj-nemfizetés miatt sem lehet kilakoltatni akkor fogom magam felveszek egy lakáshitelt bedöntöm és lakok az állam pénzén....

subtotal 2010.09.14. 18:34:57

Számolgattam én is egy kicsit (MNB hóvégi árfolyamaival), hogy egy kicsit alátámasszam, mennyire NEM lehetett ezt látni:
1996-2007 között az EUR/CHF ráta minimum szintje 1,45, maximuma 1,69, az átlag 1,56. Jelenleg 1,29 ez a ráta, hát no comment.
2001 januártól 2007 decemberéig a CHF átlagárfolyama 164Ft, minimuma 148, maximuma 180.
Aki ebből kilátott egy 200Ft feletti CHF-et, annak az akkori érvrendszerét jogosan érhette kritika.

Azt is kiszámoltam, hogy abban az esetben, ha végig az előző 12 év (1996-2007) EUR-hoz viszonyított legerősebb CHF rátájával végigszorzom az EUR árfolyamokat, akkor a legmagasabb CHF/HUF árfolyam 213Ft lett volna 2009 márciusban.
Az is kiderült, hogy a nagy méretű EUR/CHF esés nélkül a nyáron a CHF-nek valahol 195-197 között kellett volna lennie, azonban ez 210-222 között volt.
Az is nyilvánvaló, hogy a 2008 végi - 2009 eleji CHF drágulást nem az EUR/CHF esés okozta, hanem az EUR/HUF növekedése!
Sommásan azt is mondhatnám, hogy a válság alatt Magyarországot büntették, jelenleg pedig az Euro-övezetet.

Fuzzy Logic 2010.09.14. 18:42:01

@gyvy:
Na, pont ezen filóztam, hogy ezt marha sokan meg fogják csinálni. És akkor jó lenne tudni, hol is van a bőröndöm.
De ne legyen igazam.

Hurri Kán 2010.09.14. 18:50:05

@Whiskey-Tango-Foxtrot: elhiszem hogy vannak olyanok akik tényleg önhibájukon kívül kerültek bajba, de akik nem? Megint sikerül az egyéni felelősségvállalás minimális szintjét is kiölni az emberekből...

vakvarju 2010.09.14. 18:51:27

@Fortresse: És a járdakoptatási adó? Azért még vannak ám lehetőségek!

Ugye azokat is megsegíti az állam az adófizetők pénzéből, akik a forintban felvett hiteleket nem tudják vagy nem akarják fizetni? Ez így lenne tisztességes!

Fuzzy Logic 2010.09.14. 19:00:01

@gyvy:
Én se attól sajnálom, aki azóta a válságban elvesztette a munkáját, vagy egyéb nem kiszámítható okból került bajba. És úgy általában, nem a kisemberek csalnak iparszerűen (azok is szoktak azért). Szerintem most is azok fognak erre rákapni, akik hitel nélkül is meg tudnának venni egy lakótelepet kilóra. Egy csomó olyan vállalkozó van aki feketén "futtatja" a munkásait, közben van 3 háza, 2 nyaralója és húszezresekből van a pizsamája is. Ezekre gondolok főleg.

mrs. white 2010.09.14. 19:08:00

Nemtom említette -e már valaki. Ha igen akkor elnézést. Devizában felvett hitel igazából nem a devizások problémája bármíly meglepő. Ha valaki mondjuk halál olcsón 160-as chf árfolyam mellett vett fel hitelt akkor mondjuk 4 éve akkor most a törlesztője ugye 224-es frank mellet, ha jól számolom 40%-al lett drágább. Most a megemelkedett tőkétől tekintsünk el, mert ennek csak előtörlesztésnél lenne jelentősége. Emlékeim szerint ha akkor forintba vesz fel valaki a hitel biztos hogy 40%-nál több volt a különbség, természetesen a frank javára. Következtetés a devizás messze jobban jár még ilyen árfolyam változás mellett is ha szigoruan az árfolyam változást nézzük. Ami a csavart okozza a történetben az, hogy volt egy impotens kormány 8 évig akinek áldásos tevékenysége hatására a csődközeli ország cds felára megugrott. Na ez gond. Ez ellenben nem a devizás problémája neki nem kötelessége tudni, hogy matt hülyék vezetik az országot és őket még 2006-ban újra is választják, valamint hogy a a "piac" szintén matt hülye és boldogan nézi ezeket a majmokat és önti a pénzt a gazdaságba és boldogan nyakra főre hitelt helyez ki. Lásd a bankok. Ennek következményeként a bankok az árfolyam kockázat felett kamatot emeltek. Miért? Talán csődbe akartak menni? Emlékeim szerint még tavaly is növelték a profitot. Akkor feltétlen szükség volt rá? Normálisan működő gazdaságban előfordul ilyen? Ha valaki nem tudja eladni a termékét vagy olcsóbban adja vagy csődebe megy. Lásd autóipar csőd és akciók. Valahogy a pénzvilág nem piaci alapon működik de erre viszont minden körülmények közt hivatkozik. Ezt nem hogy egy átlagog hitelfelvevő nem láthatta de szerintem gazdaságban jártas ember is meglepődött ezen. A bankoknak az a minimum, hogy engedményeket tesznek a hitelezőik felé ami egyébbként a bőven megtérülne nekik fizetőképes hitelek számának növekedésén. Az állam is magára vállalhatná a felelősséget a cds felár miatt még ha nem is a most regnáló okozta közvetve a problémát. (Bár mindent elkövet hogy azért ő is részt vállaljon benne.) Végül a hitelfelvevőnek is vállalni kell a maga részét ha másért nem az árfolyam kockázatért de a magasabb kamatot dobja szét az állam és a bankszektor egymás között. A bankszektor pedog fogja fel a jövőbe vetett befektetésnek. Csak jobb olyan országban kisebb profit mellett működni ahol visszafizetik a hitelt mint ahol csődbe mennek. A zsidók úgy tartották hogy a fillér is haszon. Csodálkozom, hogy pont a banszektor került távol attól a nézettől ami az őseiket sikeres kereskedővé tette.

Fartchee 2010.09.14. 19:27:10

Devizahitelesek!
Annó, amikor felvetté a hitelt, senki sem gondolta, hogy 165 Ft-ról 225 Ft-ra fog emelkedni a frank.
Akkor még - köszönhetően Járainak - a forint alapkamata 13-15 % volt, szemben a frank 3-6 %-ával.
2008-ig a kamatok különbségéből adódóan elég szépen megtakarítottak. Ha a piac alakulását előre tudnám 6-8 évre, akkor biztos tudnám, mibe és hol fektessem be a pénzem, de mivel nem vagyok időutazó, marad a tippelés.
A piac alakulását bele kell kalkulálni az üzletbe...ezt azért tudomásul kellene venni mindazoknak, akik hitelt vesznek fel.

oszi1113 2010.09.14. 19:32:56

anno svájzer frankban vettem fel hitelt, jó 3-4 éve. Motskos mód erős volt a Ft, 145-ön számolták. Árfolyam kockázattal nem törődtem, külhonban dolgoztam, kemény Eurban kaptam fizetésemet. Alapgondolat az volt, hogy 4 évig kiadom a kecót, a havi bérleti díj fedezi a törlesztőt, kint meg rakok félre rendesen, azt előtörlesztek évente. Hozzávetőlegesen 4 év alatt visszafizettem volna mindent, most lenne egy kecóm, hitel nékün. A baj ott van, hogy visszafizettem 3 év alatt 2,5 millió Ft-ot, a Ft-ra átszámított hitelem, tőkém a kezdeti 8 millió Ft-ról jelenleg 8,5 millió Ft. Frankban természetesen csökkent, de ez jelenleg nem vígasztal.
Nem kérek segítséget állam bácsitól. Úgy kalkuláltam annó, hogy ha baj van, ki tudjam adni a lakást, és az a bevétel részben, vagy egészben fedezze a törlesztőmet.
15 évre előre tervezni nem lehet, a mai világban meg aztán pláne nem. Vészterv, vészforgatóköny meg volt.
A kellemetlen az, hogy most otthon lakom, ősökkel!!! Nem a saját kis lakomban!

choko 2010.09.14. 20:54:25

...rendben...és ha végeztünk a CHF-hitelesek ügyével, akkor végre rendbe rakhatjuk majd Görögország gazdasági problémáját is...szivesen segitek!

demagofób 2010.09.14. 20:58:24

Az EUR kamat Franciaországban bármely francia bankban 2,8% körül van. Autóra körülbelül 3,5%. A CIB bankban a EUR thm lakásra most 9,5%. Miről beszélünk?

choko 2010.09.14. 21:06:05

...egyébként szerintem is a bankok okozták a jelenlegi szituációt, mert:
-az elmúlt időszakban csak a jövedelmezőség volt a fő szempont a hitelkihelyezéseknél,
-az ügyfél - mindegy melyik banknál - addig ment fiókról fiókra, amig vhol megsajnálták és befogadták a hitelkérelmét...ez annyit jelent, hogy a magyar bankoknál (a központban) nem volt erre szabályzat...csak legyenek magasak a számok!
-ráadásul a bankok a termékek értékesitésénél befezette az külsős ügynökök alkalmazását és azok aztán "megszorták" a magyar lakosságot hitellel...aztán a válság hatására azonnal felmondták velük a szerződést!

choko 2010.09.14. 21:20:58

...utólag megsegiteni a hiteleseket szinte lehetetlen, mert "hogyan?"
...a PSZAF-nek kellene rendet rakni a bankok müködésénél...nem az árfolyammal van baj, hanem, hogy a bankok hirtelen kamatot emeltek...és a moratórium...egyik ismerősöm nem tudta fizetni a hitelét Ausztriában, besétált a fiókba és közölte, hogy nincs pénze, erre moratóriumot kapott...pedig ez a bank itthon is müködik!

szempontpuska 2010.09.14. 22:09:15

1. Következetesen svájci frank erősödésről és nem forintgyengülésről beszél a cikkíró. Ügyes! :-))

2. Mi lesz a devizahitelben tökig eladósodott önkormányzatokkal? Felszedik a viacolort?

3. A PSZÁF a hibás... naná! :-)

szempontpuska 2010.09.14. 22:11:58

"a devizaalapú hitelek olyan komplex termékek, melyek esetében nem várható el, hogy az átlagos pénzügyi műveltséggel rendelkező állampolgár reálisan felmérje a kapcsolódó kockázatokat"

Hogy egy ugyanilyen mondatért mit kapott anno Kóka János a jobberektől! :-)

Hurri Kán 2010.09.14. 22:16:27

@demagofób: van egy olyan fogalom, amit úgy hívnak hogy országkockázati felár. Ez 2008-ban ha jól tudom 6% volt.

demagofób 2010.09.14. 22:56:37

@gyvy: Bizony és itt a volton van a hangsúly.
Bajnai alatt ez 2% volt, most 4% körül van. Tehát Bajnai alatt 4, most 2%-ot kaszál rajtam a bank minden ok nélkül. És ha erre azt mondod, hogy az nem sok. Nekem a 2% havi 25eFt, a 4% havi 50eFt. Gond nélkül fizetem, csak pofátlanságnak tartom.

tomcse 2010.09.14. 23:49:30

Először is, ezeket a hiteleket valakinek mindenképpen ki kell fizetnie, mert ha nem, az egész bankrendszer bedől, ez világos. A nehezebb kérdés már valóban az, amit a post és a kommentek is tárgyalnak: vajon kinek?

Ameddig a felvevő képes rá önerőből, anélkül, hogy az éhhalál fenyegetné, addig evidens, hogy neki, vállalta a kockázatot. Persze, nem fejtették ki neki, pontosan milyen kockázatokkal is jár, blabla. De attól még aláírta azt a papírt!! Normális ember nem ír alá olyat, amit előtte nem olvas át rendesen...

Ha viszont Péter az egyedüli kereső a családban segédmunkásként, míg Anna az egy éves gyerekkel van otthon, akkor evidens, hogy nem képes egy ilyen, akár 50-60%-kal megnövekedett törlesztési részlet fizetésére.

Először is, szerintem még mindig jobb Péternek segíteni, mint Ferenc avagy Viktor új X6-os BMW-jét finanszírozni. Mert ugye, ha erre megy el az adó, kevesebb marad az államnál, abból kevesebbet lehet elrakni.

Ezt a pénzt viszont nem csak és kizárólag adni lehet. Mi lenne mondjuk például, ha ez kölcsön lenne? Mindenki fizetne valamennyivel többet, mint amennyit először kellett (ez elvárható, mi több, megkövetelhető), a maradékot pedig kipótolja az állam, és az adós akkor kezdi el azt törleszteni (ugyanakkora részletekben, mint a devizahitelt, ennek a pluszhitelenek a kamata lehetne akár infláció-alapú is), amikor a valutában felvett kölcsönt már visszafizette. Ez az államnak mindenképpen jó, hiszen nőnek a kintlevőségei, nem úgy, mintha a pénzt csak úgy minden nélkül odaadná, és hipp-hopp kámforrá válna.

szlelesz 2010.09.15. 09:26:24

Sokan pedzegették, hogy a ki devizában vett fel hitelt, annak tudnia kell(ett volna) hogy milyen feltételekkel veszi fel. Ez csak részben igaz. Mivel a bank egyoldalúan módosíthatja a szerződést, növelhet kamatot, ezért ez így nem teljesen fedi a valóságot.
Amikor én vettem fel CHF-et akkor kb. 175 volt a frank, és ugy 35K körül volt a törlesztőm. Most 220 a CHF és 50K a törlesztőm. Ez azt jelenti, hogy míg a deviza ára 25%-al emelkedett, addig a törlesztőrészletem több mint 40%-al?! Miért is? Mert a banknak nőttek a költségei (IT eszközök devizaérzékenyek), nőtt a kockázati felár, sok hitel bedőlt... mind mind olyan dolog, amihez nekem semmi közöm, mégis a bank rám hárítja. Miért? Mert megteheti, mert egyoldalúan módosíthatja a szerződést. A legtöbb deviza hitelesnek - az értelmesebb fajtának - ezzel van baja.
Amikor felvettem, akkor természetesen tisztában voltam azzal, hogy a hitelem devizában van, ergo abban is törlesztek, és biza ha a deviza ára elmászik, az az én bajom.

De arról szó se volt [és tegye fel a kezét, aki a válság kitörése előtt tudta], hogy ha emiatt csökken a bank haszna mert kiderült, hogy Feri "elkúrta", akkor az is az én saram (mert a bank a rövidlejáratú hiteleken már nem tud pluszban kaszálni, azaz nem csak a kamaton akart nyerni), meg ha felmegy a papír ára akkor az is az enyém, meg Gizike fizuemelése is az enyém, meg Lakatos Dzsenifer bedőlt hitele miatti veszteség is az enyém.

De rendben, magamnak kerestem a bajt, oldjam meg egyedül (egyenlőre úgy néz ki hogy menni fog). De akkor kérem, hogy szíveskedjenek az állami támogatott hitelesek, a szoc. pol.-osok, a "fészekrakósok" is visszafizetni a támogatásokat, mert azt meg az én adómból kapták. Kérem a gázártámogatásosokat (én is gázzal fűtök), hogy legyenek szívesek szintúgy visszafizetni a támogatásokat, mert az is az én adómból ment.
(Miért nem látták előre, hogy ilyen magas lesz a gáz ára? Azt hitték, hogy sosem fog elfogyni? Ezt ugye 4 elemivel is lehetett volna tudni, tehát maguknak keresték a bajt.)

KCB 2010.09.15. 11:48:03

A fő probléma az hogy a bankok nem hajlandók kockázatot vállalni, minden egyes áremelkedést és kockázati felárat az ügyfelekre hárítanak, mondván gondolták volna meg hogy mibe vágnak bele, legyen az ügyfél felelőssége. De a bankok kockázatát nem az ügyfeleknek kellene megfizetni, hanem a részvényeseknek és tulajdonosoknak.
Sok okos gondolatot hallottam, de a leginkább az fogott meg hogy a forinthiteleken nincs a vétel és eladás között árfolyam nyereségük a bankoknak, míg a devizahiteleken van. Miközben kezelési költséget ugyanúgy felszámolnak. Szóval ezek után ne sírjanak, buknak az üzleten, ennyi.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása