Véleményvezér

vv

Kivel fizettetik meg a különadót?

2010.10.24. I 91 komment I Címkék: multik szavazas

Szép remények: a különadót a távközlési és energetikai cégek, illetve az áruházláncok vagy a fogyasztókkal és az alvállalkozókkal fizettetik meg, vagy kirúgásba és leépítésbe kezdenek. Heti szavazás-összesítőnk.

Visszavágnak a multik a Fidesznek? c. írásunkhoz, pontosabban a a cikkben szavazásra feltett kérdésre a héten rekordmennyiségű szavazat érkezett. Ezért nem meglepő módon szokásos hétvégi szavazás-összesítőnkben most azt nézzük meg, vajon mit is gondolnak olvasóink a távközlési, az energetikai és a bolti kereskedelmi szektort sújtó különadók hatásairól.

Cikkünkben a következőeket írtuk: "Látnunk kell, hogy a megadóztatott szektorok nagyon kevés szereplős piacok: azokon nem több ezren versenyeznek egymással, hanem csupán néhány multi dominál. A kormány ilyen típusú magatartása pedig óriási ösztönzőt adhat az érintett vállalatoknak, hogy azok összekacsintva a kiskapukat keressék vagy mondjuk egységesen áthárítsák az adót a fogyasztókra. Ez egy olyan piacon, ahol nagyon sokan versenyeznek egymással és sok a hazai vállalat is, nyilván lehetetlen volna. De ott, ahol csak pár igazán nagy játékos van, adja magát a lehetőség." Szavazásra pedig ezt a kérdést tettük fel: Mi lesz a különadóval sújtott vállalatok legtipikusabb reakciója?

Lássuk az eredményt!



Szép remények: olvasóink kétharmada szerint a különadót a multik vagy a fogyasztókkal, beszállítókkal és alvállalkozókkal fizettetik meg, vagy kirúgásba és leépítésbe kezdenek. Szerintük tehát a különadó végső soron a magyar lakosságnak fog fájni. További 18% szerint pedig a magyar államnak, mivel a multik vagy adminisztratív eszközökkel fognak trükközni, vagy anyaországuk kormányánál és az EU-nál fognak beavatkozásért lobbizni.

Két dolog eléggé biztosnak tűnik. Az egyik, hogy a külföldi lobbizás, ahogy erről a Die Welt is cikkezet, megindult. A másik pedig, amint egy kommentelőnk megjegyezte: ne legyenek illúzióink, a különadóval sújtott vállalatok valószínűleg a fenti lehetőségek mindegyikét meg fogják próbálni.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.10.24. 18:11:20

Szep suttyomban emelik az arakat valami fal szoveggel megmagyarazva.
Pont annyival emelve, hogy a kulonadobol adodo kiesest kompenzaljak.

Az egyszeru csoro melos meg ketszer adozik, egyszer az allamnak, masodszor a multinak.

DrCinizmus 2010.10.24. 18:15:34

Majd pont a "nép hangja" fogja megmondani a tutit, hogy ki fizet meg hárít és egyebek. Szánalmas ez a sipákolás ezekkel a különadókkal kapcsolatban. Ha a bankadót vetik ki, akkor a bankok majd jól áthárítják a terheket. Ha most a multikat adóztatják meg, akkor megint csak előkerült a régi lemez, hogy ezt is majd a kisemberrel fizettetik meg. De ha egyből a kisembernek kéne fizetni, akkor már a világvége is itt lenne mindjárt, ugye? Akkor mégis honnan büdös francból szedje elő a kormány a pénzt, ha a birka magyarnak egyik sem jó?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.10.24. 18:47:08

"Kivel fizettetik meg a különadót?"

Ember, neked ez újdonság? Már a választás előtt tudhatta mindenki, aki odafigyelt matekórán, hogy mivel nincs pénz a költségvetésben, valahonnan szereni kell. Mert kell, ez nem kérdés. Kitől lehet szerezni? Hát csakis attól, akitől el lehet venni. És kitől lehet elvenni? Hát tőlünk, akik pénzt keresnek. Tiszta ügy, többen is megmondtuk, hogy itt mi nagyot fogunk szopni, és ha négy éve ez a barom nép eltakarította volna azokat, akik ismert módon csak elmulatták a kipréselt pénzt, akkor négy-hat-nyolc évvel hamarabb térhetnénk vissza ahhoz az állapothoz, ami akkor volt. Mert azóta csak mentünk lefelé, díszmenetben. Mivelhogy "csak nyugalom legyen". Hát most szopunk, itt csak az a kérdés, hogy ezt hogy adják be nekünk, de meglepetést a dolog igazán nem okozhatna.

AkarkiJ 2010.10.24. 18:49:53

@Drgomor:

nézze meg, miért minuszos a költségvetés, és ne költsön annyit...

nem az a baj, hogy bujtatott áfa emelést csinál a kormány, hanem az, hogy hülyének nézi az embereket

Táskás Tóni 2010.10.24. 18:50:02

@Drgomor: Mire kell a pénz? A 2000milliárdos önkormányzati rendszer megváltoztatására , a fekete gazdaság kifehérítésére, szerkezeti átalakításokra?. Nem! 16%-os SZJA-ra ami max. a fogyasztást növeli és magával hozza az import növekedést , kell a takarékszövetkezetek feltőkésítésére, amelyek a kis és középvállalkozásokat finanszírozzák majd de munkahelyeket nem tudnak teremteni a drága élőmunka miatt. Orbán a parlamentben azt mondta ez az út kétesélyes , ha még Ő is kételkedik akkor engedd meg ,hogy a nép is kételkedjen. Szerintem sokan vannak olyanok akik áldoznának a mai napig is , ha látnák ,hogy a pénz jó helyre megy.na de így..?Ha pedig te nem kételkedsz akkor a birka max te lehetsz

cerealkilla 2010.10.24. 18:50:11

Ezen nem kell háborogni gyerekek, ez a húzás - úgy, ahogy van - zseniális. Az előző kormányok vért izzadhattak, hogy bevonják a közterhek viselésébe a "minimálbért" keresőket, nem jött össze nekik. Márpedig a mostani lépésnek pont ez a célja: adóztatni az eddig nem adóztatott jövedelmeket.
Azért is merik ígérni a söralátéten elférő adóbevallást, mert tökmindegy lesz, mit hazudsz rá arra a fecnire: úgyis lesz mobiltelefonod, villanyszámlád, stb... amit szja-ként nem fizettél meg eddig, majd megfizeted eztán áthárított áremelésként. Ha ezen jövedelmek központosításához az kell, hogy "adószedővé" tegyenek néhány multit, hát megteszik.
-c

whoishe 2010.10.24. 18:50:21

valóban mindegy, hogy direktben vagy áttételesen szedik be ezt a pénzt, de ez a trükk pár hétig, esetleg hónapig még a "most jól meg mutatjuk a multiknak" érzést okoz a "birkáknak"... nekem vannak olyan ismerőseim a bankszektorból, akik ebben a hónapban már le is lettek építve... érdekes látni az arcukat és beszélgetni velük, hogy nem értik mi történt, történik velük... ja, hogy ne felejtsem, ők ráadásul a legelvakultabb fideszes hittérítők közé tartoztak az elmúlt években, így most elég tudathasadásos állapotban téblábolnak...

Táskás Tóni 2010.10.24. 18:50:26

@Drgomor: Ezek az intézkedések primitívek , semmilyen gazdaságpolitikával nem rendelkezik a kormány. Nekem legalábbis ez látszik. Pénzátcsoportosítás , ahol van onnan elveszünk ,és kész is.

butcher__ 2010.10.24. 18:50:31

@Drgomor: Egyszerű a megoldás, összes képviselő saját vagyonát beadja örömmel és dalolva, és lemondanak a fizetésükről és megvan a lové. Azért mentek képviselőnek hogy minket csegítsenek, most itt az idő hajrá.

sprenczl 2010.10.24. 18:50:40

Amúgy pl az Ósan azt propagálja a dógozóknak, hogy a nettó kesfló 12 éve mínuszos! Mégis valamiért csak megérte nekik itt lenni. Gondolom nem adóztak, vagy keveset, vagy "trükkök százai"....
Biztos nem azért vannak itt, mert szeretik a magyarokat. Amúgy ott eleve 50%-kal kevesebben dolgoznak a kelleténél. 1999-2004 között szépen lefelezték az áruházak létszámait. egyszerűen nem volt felvétel a távozók helyére. Ezen kívül a választások előtt is osztályösszevonásokról suttogtak már. Most középvezetőktől szabadulnának.

Serio (törölt) 2010.10.24. 18:50:48

"Hiába ha a fára mászol, akkor is elgázol
Hiába ha a faszomra mászol, akkor is elgázol..."
- A Tudósok

Persze, hogy mindent meg fognak próbálni. Ha én lennék a helyükben, én is megpróbálnék mindent.

De épp ezért kell kitartani, és megtenni mindent hogy ne tudják. Kínlódjanak csak, emeljenek árat, sipákoljanak, korrumpáljanak, amit akarnak... Majd jön az állam a trösztellenes törvényekkel, hatékony korrupcióellenes fellépéssel, hatóságilag szabályozott energia-, és távközlési árakkal, és a rohadékok akik eddig híztak az ország zsírján, majd jól megtanulhatják hol lakik a magyarok istene.

Annyi erővel, amit ti mondtok, a túszdrámákban a terrorista úgyis továbbhárítja a törvény szigorát a túszokra, így a BTK-ban eleve rájuk kéne kiszabni a halálbüntetést. Logikus, nem?

Táskás Tóni 2010.10.24. 18:50:51

@Drgomor: Amugy a 16%-os SZJA jó , ha párosult volna vagyonadóval .De a vagyonadót ,mint tudjuk a sarokba vágták Orbánék. Pedig azzal kiküszöbölhették volna a lineáris adó által gerjesztett igazságtalanságokat. Nem itt tartanánk ,ha 8 évig nem így viselkedtek volna ellenzékben. Tudod szaros népszavazás, vagyonadó megfúrása stb... Nekem nem tetszett a hozzáállásuk sem akkor sem most.

Ppix 2010.10.24. 18:51:00

Nem is az a kérdés, hogy áthárítják-e, inkább az, hogy miért pont a távközlési, kereskedelmi és energia cégeknek kell megfizetni a különadót?
Az Audinak miért nem? A Samsungnak miért nem? A Microsoftnak miért nem?
Hol itt a jogállam? A kiszámítható gazdasági környezet?
Egyébként egyszerű a válasz. Ez szimpla demagógia kérdése, a szocializmusban felnőtt népnek könnyebb eladni, hogy a szemét matáv, tesco meg az elektromos és gázművek fizessen, hiszen azok csak a nép vérét szívják. Egy gyártó céget már nehezebb lenne így pellengére állítani és még az egyszerű pórnak számára is nyilvánvaló lenne, hogy kilóg a lóláb.
Így megy ez a balkánon.

motoszka 2010.10.25. 08:48:04

@Drgomor: A válasz tök egyszerű. Fejezzék be a mutyizást és az ország gazdaságtalan üzemeltetését, és széthordását! Egyenlőre minden idők legmutyibb kormányával van dolgunk. Rentgeteg sárga vezetésű települést tudok, ahol még meg sem alakult az új képviselő testület már is kijelölték, hogy hol kinek a rokona, vagy saját cége milyen munkát fog végezni, persze magasabb áron! És egyre több ilyen sztorit hallok, amit persze könnyű elkenni. Hogy lehet, hogy mindent ésszerűsítettek ,meg leépítettek és mégis többe kerül, mint az elmúlt 1 évben? De van egy ötletem. Mindenki szolgáltassa be a teljes vagyonát az államnak és, így legalább elkerüljük a felesleges időhúzást.

Yasashi Tanuki 2010.10.25. 08:48:10

Távközlési szolgáltatásokat igénybe venni vagy multiban vásárolni nem kötelező. Ahogy ez már szokássá vált a határ közelében lakó állampolgárok vásárolhatnak a szomszédos országokban különadómentesen. Számtalan lehetőség kínálkozik az adóáthárítás kivédésére.
Ha a kormány a liberális kormányzat alatt jól bejáratott SZJA, járulék, ÁFA emelést választotta volna akkor közel se lenne ennyi lehetőség az extra terhektől való menekülésre úgyhogy még mindig jobban járunk!

Az áthárítás másik pozitív üzenete, hogy egyformán kapja gazdaságilag aktív és inaktív. A segélyes és a nyugdíjas is beszáll végre a hiánycsökkentésbe. Eddig a kormányok leginkább a legjobban húzó lovat, az SZJA-t fizetőket adóztatták egyre jobban.

Éljen végre a közteherviselés!

desw 2010.10.25. 08:48:17

Talán ha végre 20 évvel a rendszerváltás után hozzá merne nyúlni vmelyik kormány a cucialista őskövületekhez (eü, oktatás, önkormányzatok, állami vállalatok, vízfel,...), akkor talán jutnánk is előre.
Ja, hogy ez népszerűtlen feladat és politikai bukás lenne belőle. Akkor viszont marad a dagonya megfulladásig...

DrCinizmus 2010.10.25. 08:48:21

@butcher__: Jó ötlet, támogatom!
@AkarkiJ: Az embereket nem kell hülyének nézni, mert már rég azok. A magyarnak az sem tetszene, hogyha az orosz adókat emelte volna meg a kormány, mert akkor is azt mondanák, hogy majd az oroszok kicsesznek velünk.
Hogy miért gondolják? Mert nem racionálisan, objektíven gondolkodnak, hanem pártszűrőn keresztül játszák a birkákt úgy az egyik, mint a másik oldalon! Tiszetelet a kivételnek!
@Táskás Tóni:
Neked is kb az szól, mint amit az előbb leírtam...A magyarnak semmi soha nem jó. Ha van sapka azért, ha nincs, akkor meg azért...
Egyébként meg "szeretem" az önjelölt gazdasági "szakértőket". A kétesélyes pedig nem azt jelenti, hogy biztosan el is fog bukni!

2010.10.25. 08:48:26

Biztosan az lenne a tuti, ha varázsolnák azt a pénzt.
Amúgy mondjuk egy 30%-os áfa is lehetett volna, de szerintem ez így jobb. Az tény, hogy az adót kivethették volna valamilyen formában általában a nagyvállalatokra, így adott cégre kisebb teher jut, és fizet a többi nagy multi is... talán majd később :)

@Táskás Tóni: miért igazságtalanság, ha mindenki arányosan fizeti az szja-t? Azt, hogy egyesek munkája többet ér, nem nevezném igazságtalanságnak. Most legalább egy picivel kevesebb ok lesz a fizetésekkel való feketézésre.

DrCinizmus 2010.10.25. 08:48:37

@Ppix:

Pontosan. Balkán ...legfőképp az ilyen hozzászólások miatt Balkán! Tipikus magyar vagy te is, akinek semmi az ég világon nem jó és nem tetszik! Az Audi vagy a Samsung vagy akármelyik multi, ha ekkora adót kap elmenekül, mert nincs értelme maradnia. Nade a távközlésben és az energiaszektorban illetve a kereskedelmi szektorban bőven belefér nekik, hiszen sokkal többet vesztenének, ha elmennének innen! belőlünk nyerészkednek barátom, nem látod?
Aki a különadók ellen van az nem azért van ellene,mert rossz, hanem azért, mer a Zorbán meg a fityisz találta ki és már "csakazértis" fikázzuk jó magyar ellentábor módjára...

Táskás Tóni 2010.10.25. 08:48:44

@Serio: Persze az állam mindent megold.Akit nem szeret attól elvesz ,akit szeret annak ad.A gazdaság pedig szépen fejlődik.a beruházásokat és az alkalmazotti létszámot nem csökkentve a multik fizetik az adót. ..Alszol és álmodozol?

Dubito 2010.10.25. 08:49:01

Elkobozni a kulák vérszívók vagyonát! Minden hatalmat a népnek! Elég volt a kizsákmányolásból, vegyék el a gonosz imperialista tőkésektől , adják oda a munkás-paraszt zembereknek, hurrá, szuronyt szegezz!

szita szita péntek 2010.10.25. 08:49:12

Én leginkább azt nem értem, hogy erre a fenenagy huszáros virtusra mi szükség volt. Ha jól emlékszem, akkor amikor a ZOOrbánék átvették a stafétát, akkor olyasmiket mondtak, hogyaszondja: "nincs csontváz a szekrényben", meg "a hiánycél, ha szűkösen is, de tartható". (Csak azért maradt meg, mer' pont az ellenkezőjére számítottam ,legalábbis nyilatkozat szinten.)

Szóval ha épp most nem teljesíthetetlen cél az ország üzemeltetése, akkor mi értelme felbőszíteni a gazdaságot? Mire jó, hogy kockázatos befektetési övezetté tettek bennünket jó pár esztendőre?

Na jó, egy célt azért mégiscsak látok: Ki kell fogni a szelet a Jobbik vitorlájából, és ezt úgy tehetjük meg, ha a jelszavaik szerint cselekszünk. Az megint más kérdés, hogy a nemzetközi tőke megregulázásához szerintem még a Jobbik sem ilyen autoriter, dilettáns és káros módon fogott volna hozzá. Egy azonban biztos: ebből nem lesz jelszó egy darabig...

Öreg Sam 2010.10.25. 08:49:21

@Ppix:
Ugye-ugye,nálad a pont.
Miért is nem baxtatják a kecskeméti épülő Mercedest?
Meg az Audit,meg a Suzukit?
A zembereknek a napi bevásárlásaik fájnak leginkább,a havi villany/gáz-telefonszámla,populista dolog ezeket lenyulni.
DE.
A zemberek (régebben polgárok voltak) igenis a multikhoz járnak nagybevásárlásra,mert olcsóbb,mint a sarki kismocskos,igaz,hogy kizsákmányoló módszereik miatt.Akkor és ott senkit nem érdekel,hogy hány termelőt raboltak le,mindenki a saját forintjait védi.
Furcsa dolog a statisztika,öreg mondás,hogy csak azt hiszem el,amit én csináltam.Ugyanilyen az árképzés.
Holnaptól minden multinál 1(egy) forinttal lesz drágább minden,és máris behajtotta a fogyasztókon a különadót.Észre sem fogjuk venni,és ne legyenek illuzióink,ha megszünik ez a sarc,a sok 1Ft emelés nem fog megszünni.
Ki a hülye? Ki szivott?

2010.10.25. 08:49:29

@cerealkilla: ez szep es jo elmelet, de akik eddig is fizettuk az adokat, nyogtunk a terhek alatt, nekunk is emelkedni fognak az arak, nem csak az adocsaloknak...

Fleurs Du Mal 2010.10.25. 08:49:44

@Serio: Csinálják csak, szopassák a szolgáltatókat. Aztán amikor itt is jobbra balra áramszünet lesz mert ők nem fejlesztik a hálózatot (ha haragban van velük az állam akkor bonyolult őket kötelezni ilyen mértékű költségekre, az államnak magának meg sose lesz pénze erre), akkor meg lesz nagy hümmögés hogy nem pont így gondoltuk.

Alf (törölt) 2010.10.25. 08:49:52

@Táskás Tóni: Igaz, az MSZP sokkal trükkösebben csinálta, okosabban, ravaszabban, onnan vett el, ahol nem volt.

Serio (törölt) 2010.10.25. 08:49:59

@Ppix: Mond neked az valamit, hogy "természetes monopólium"?
Ez a kifejezés kb. a távközlési és az energiaipart jelenti. Ezeken a területeken ugyanis olyan infrastruktúra szükséges, amiből tipikusan minden nemzetnek csak egyetlen egy éri meg, hogy legyen. (Pl. áram-, vagy távközlési gerinchálózat.)
Na most Amerikában lehet hogy magáncégek építették fel ezeket az infrastruktúrákat, de nálunk nem. Ezeket úgy kapták meg a befektetők, mint a mennyei mannát, egy pakkban a zsíros koncessziós szerződéssel, ami biztosítja, hogy ha netán lehetővé is válna alternatív útja a szolgáltatásnak, az akkor is tilos legyen. (Pl. IP alapú vezetékes telefonszolgáltatást nyújtani.)

Szóval itt van pár cég, akiknek gyakorlatilag ki lett nyalva a segge, és korlátlan uralmat kaptak a nemzet kincsei felett, hogy használják és fejlesszék azokat.
Nem véletlen hogy pont ők kapták az adót. Ők kapták a legtöbb seggnyalást is az eddigiekben.

A kiskereskedelem némiképp kilóg a sorból, de ott meg olyan agresszív piaci magatartás vált jellemzővé az elmúlt években, hogy ennyi populizmus belefér.

Pajszer Művek 2010.10.25. 08:50:18

Azt a jelenséget, amikor a túsz vonzódni kezd a túszejtőhöz és szeretet érez iránta Stockholm-szindrómának nevezik. Sokan úgy viselkednek itt, amikor a tisztán üzleti alapon működő, busás profittal rendelkező multikat védik.

Csak egy példa, No-ban élő rokonom kevesebbet fizet a több megabites szélessávú internetért, mint én itthon a gyengébbért, úgy hogy az ottani vásárlóerő kb. nyolcszorosa a magyarnak..csak ott van verseny, itt meg nincs és ezen mesésen kaszáltak a multikat, akiket sajnálni kell. Kell?

Két választás volt: lakossági direkt megszorítás, vagy a multik különadója. Egyik sem jó, de a második a kisebbik rossz. És egyáltalán nem biztos, hogy továbbterhelik a multik, mert a mostani gazdasági helyzetben ezt nem biztos hogy megtehetik. Ha meg is teszik, nem mindenkit érint közvetlenül csak bizonyos, többet fogyasztó fogyasztói csoportokat.

És ki fogyaszt többet? Akinek több bevétele van. Ez tehát egyfajta vagyontranszfer a jobb keresetűektől az
alacsonyabb keresetűek felé.

Mari nénit falun például így nem kell megszorítani, de mivel autója nincs a benzin ára neki nem emelkedik, szélessávú internete nincs, az sem érinti és Tescoba se jár, mert háztájit fogyaszt.

Persze, az energia áremelés és azok ne közvetetten begyűrűző hatása őt is érinti, ez nem vitatható, csak NEM OLYAN MÉRTÉKBEN mint egy közvetlen lakossági megszorítás.

Persze azoknak, akiknek minden rossz amit ez a kormány csinál, ez sem fog tetszeni és mindig találnak okot a kritikára. De a kérdés ez: direkt lakossági megszorítást akarsz, adóemelést, csökkenő fizetést, nyugdíjat, a hetedik bőröd lenyúzását, vagy inkább fizessen a multi?

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2010.10.25. 08:50:29

@cerealkilla: Teljesen egyetértek veled. Eddig kábé a magyar adózók 15%-a hozta össze az SZJA 65%-át, vagyis ezek az emberek tartották fenn a szociális rendszert, a gázár kompenzációt, a 800 ezer rokkantnyugdíjas TOLVAJT stb. Ha most a multik ráterhelik ezeket a díjakat a fogyasztókra, az jó, mert így legalább sokkal nagyobb társadalmi réteg fog fizetni, mégpedig a legigazságosabb közteherviselés alapján: a fogyasztás alapján.

Karachar Nevian (törölt) 2010.10.25. 08:50:43

@Ppix: Te valóban nem érted.

Az AUDI kurva nagy szívességet tesz azzal hogy idejön, mert nem volna neki kötelező, de valahova menne és vinné magával milliárdnyi eurót, know-how-t, beszállítókat és TÁNYA-t = munkahely és pénz.
Hogy a UPC vagy a e.on mit hoz ide? semmit!
Csak kiviszi a bevételeit(ezt persze megteszi az Audi is, csak hogy hány munkahelyet hoz, az a nem mind1).
Ezek a cégek semmivel sem járulnak hozzá az exporthoz, ezek csak árakat emelnek és különféle 'rendszerfenntartási költségeket' építenek a számláinkba...
Az Audi sosem lesz majd különadózó(a Merci meg a többi a sem), hisz a saját torkunkat vágnánk át és nem pedig a rátekeredett élősködőt...

fingerbangs 2010.10.25. 08:51:00

informatikai cégnél dolgozom, pénteken már mondták, hogy ha be kell fizetni ezt a 2,5%-ot (esetünkben 50millió Ft körül) akkor vagy bezár a cég vagy sok embert el fognak bocsátani :(

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.10.25. 08:51:07

A távközlése szektorban az áremelés könnyen végigvihető, hisz nem direkt emelésről beszélünk hanem (esetleges) elhalasztott/befagyasztott árcsökkentésről. Az internet és telefontarifák eddig folyamatosan csökkentek. Lehet ezt fagyasztják be nem három, hanem mondjuk hat évre. A végeredmény ugyan az és áram sem 'emelnek'.

KG2000 2010.10.25. 08:51:31

Ppix 2010.10.24. 18:51:00

Magad válaszoltad meg a miértet. Azért, mert azokat a cégeket akarják megadóztatni, amelyek elsősorban PIACOT VETTEK MAGUKNAK Magyarországon és másodsorban termelnek.

Egyébknt pedig az állam JOGA ÉS KÖTELESSÉGE az adókat kivetni és beszedni.

Mi is az ellentétje a te Balkánodnak? Bajnai és Gyurcsány, akik szimplán szétrabolták az országot. Ka, hogy a meg balkán a köbön. Bocs.

subtotal 2010.10.25. 08:51:38

A kormány reményeim szerint a pénznyelő állami szolgáltatók rekonstrukciójára fogja használni ezeket a bevételeket. A gond csak azzal van, hogy az adók kifutása után minden plusz, amit erre az adóra sikerül beépíteniük a szolgáltatóknak az árakba, extraprofitként ott marad az árakban. Hacsak nem eleve ez a háttéralku a kormány és a cégek között.

GlennMiller 2010.10.25. 08:51:43

Hogy velünk akarják megfizettetni a különadót,talán nem is lenne rossz,elmélkedek én.Csak nem kell hagyni magunkat,hogy rajtunk hajtsák be.Először is,sok felesleges cuccot vásárolunk,ami nélkül meglehetünk.Az evést csökkentenünk kell,úgyis többségben túlhízottak vagyunk.Az ivásról le kell szokni.Szumma szummárum,így még egészségesebbek lennénk a különadóknak köszönhetően.Én legalább is ezt a receptet fogom alkalmazni.

trey82 2010.10.25. 08:51:54

kiadast kellett volna csokenteni.

azt nem lehet, az ingyenelo burokrata allami herek biztos szavazobazis, igy adot kell emelni ujra es ujra azaz azoktol akik termelnek is valamit (barmit) ujabb jovedelmeket kell atcsoportositani a naplopok javara. ez megy 80 eve es egyre csak no

en dolgozom mint az allat, a fizum 70%-a megy kozvetlenul az allam zsebebe. kulfoldi kollegak nem hiszik el, be kell scannelnem a fizupapiromat es leforditani mi micsoda

birkanak nezik a nepet.hat nincs igazuk?

Flúgatlan 2010.10.25. 08:52:03

Az én gyenge agyamnak már sok éve evidens, hogy a most különadó alá fogott multik kiviszik a hasznot az országból, úgy könyvelgetve pl. a külföldi anyacégtől kapott "technológia-transzfert" meg "hatékonysági átvilágítást" meg a fene tudja mit, hogy itt ne képződjön papíron haszon, tehát ne kelljen adózni.

Ha hárítanak is valamit a vásárlókra a különadóból, akkor is kevesebb hasznot tudnak kivinni az országból. Összességében több marad belül, és ha ezt értelmesen osztják el, az a fellendülés alapja lehet.

Ez elsülhet jól is.

belekotty 2010.10.25. 08:52:12

@Ppix: Azért, mert ezek nem igazi, exportot termelő ágazatok. Ezek szolgáltatások, amelyek csak kiviszik a profitot. Tehát ha már ilyet csinálnak, akkor csak csinálják ezekkel.

Seregbontó 2010.10.25. 08:52:30

@Ppix: Például azért nem, mert az általad felsorolt cégek mind elég komoly technológiatranszfert hoznak ebbe az országba.

tcom 2010.10.25. 08:52:38

@Táskás Tóni:

Egyszerűen nem lehet más a vége, mint "semmi".

Vagyis, hiába az adócsökkentés, nem fogja érdemben a GDP-t növelni, sőt a multik csökkenő adója, a magán nyugdíjak által meg nem vásárolt kötvények miatt kétséges a növekedés, amire a kormány épít. 2013 januárjában ott járunk majd, hogy a vagyonokat feléltük, a multik nem fognak tovább külön adót fizetni.
Vagyis nem lesz fedezete a csökkenő adóbevételeknek. És akkor honnan lehet elvenni?
Igen, akkor jöhetnek majd a nyugdíjak, a pazarló egészségügy, a továbbra is hatalmas államaparátus végre. 5-10 év és a magánnyugdíjak el kezdenék fizetni a járulékaikat, kevesebb terhet róva az államra. De ennek a lehetőségét most játszotta el Orbán 2 évnyi extra semmit tevésért, 2 évnyi népszerűségért, 2 évnyi elvesztegetett időért.
Jó hír, hogy a következő választásra ők is Gyurcsányék sorsára jutnak. Még egy hatalommániás hazudozó kerül a partvonalra.

gorcsev54 2010.10.25. 08:52:43

@Drgomor: Mondjuk vagyon adóból! De ez csak egy a sok lehetőség közül.

Kalmár 2010.10.25. 08:52:51

Azért pár dolgot tisztáhatnánk.

1. Az adósságot a szocik csinálták. Döntően a katasztrófális gazdaságpolitikájukkal. Erre jött a válság és a mérhetetlen korrupció.
Búcsúzóúl felvettek még egy giga hitelt, de nem köszöntek le ahogy illene, hanem eltapsolták és a legutolsó pillanatig kapaszkodtak a kormányba.

2. Folyamatosan az élő munkát terhelték ész és eredmény nélkül.
Pontosabban annyi eredménnyel, hogy a vásárlóerő padlót fogott, a gazdaság lelassult a munkanélküliség rohamosan nőtt.
Ezek után még emeltek pár adót, de már hatástalanul.

3. Az adósságokat vissza kell fizetni.

4. Muszály a dolgozó, gyereket nevelő embereket helyzetbe hozni, mert csak ez a két dolog jelenthet kiutat.

Szerintem ez a jó út. Persze egyrész lecsapódik a fogyasztókon, de az alapvető élelmiszereken olyan az árharc, hogy nem ott fogják behozni.
A beszállítókon részben, részben pedig a nem árharcos termékeken.
Azért szerintem ezek nem a legszegényebbek zsebét fogja nyomni. Így, hogy a magyar láncok Coop és CBA nem fizet, még nehezebb lenne az alapvető élelmiszereken behozni.

A beszállítókkal valószínüleg részben megfizettetik.
Az a profitjukat csökkenti.
Minimális munkaerő hatása lesz a dolognak, már mindenhol elvégezték a karcsúsításokat a válság miatt.

Az elmúlt években óriási profitot könyveltek el.
Illik beszállni a költségekbe. A dolgozókat értelmetlen lenne tovább sarcolni.
Azért pánikolhattok ha jól esik.

Arra tudtok válaszolni
MIT KELLENE TENNI EHELYETT?

Ja 200ft vizit díj, tandíj, olyan vagyonadó amihez nincs vagyon felmérés, se ember se technika.

Most fizetnek a bankok fizetnek a multik is.
Évtizedek óta kerülik.
Sírjatok.

tcom 2010.10.25. 08:52:59

@Ppix:

"Az Audinak miért nem? A Samsungnak miért nem? A Microsoftnak miért nem?"

Az elvi magyarázat, hogy exportra termelő szektort ne. Mert a külföldi valuta úgy kell a kormánynak, mint a falat kenyér. Ami érdekes helyzetet teremtene, hogy szépen csődhelyzetbe kerülhetne, mondjuk a MT és kérné ő is a termelő vállalatoknak korábban nyújtott kedvezményeket (pl.5. napot az állam fizeti).
Ott vannak még a sunnyogó gyógyszergyárak. Ők miért nem? Akkora haszonnal dolgoznak, hogy az MT eltörpülhet.

Az ideológiai magyarázat, amit te mondasz, a népharag kedvenc eszközei. Belegondolva, azért érdekes hogy a multi kereskedelmi cégek hihetetlenül népszerűek. Mindenki szidja a Tesco-t, és mégis mindenki bejár hozzájuk. A Lidli vidéken szent tehén. A Magyar Telekom (Matáv) sem olyan népszerűtlen, mint Orbán gondolná. Vidéki falvakban és városokban sok helyen egyedül képes valamit is szolgáltatni. A T-Mobil a legnépszerűbb mobil cég, maga a brand világszínvonalú.
Ami még igazán népszerűtlen az EON és a többi energia szolgáltató. A szemetek nem átallanak kiküldeni a számlát. Mindenki panaszkodik rájuk, mindenkit becsapnak. Mentségére legyen a népnek, hogy ritka egy slendrián népség.

tcom 2010.10.27. 10:04:51

@Serio:

Huhh!

A véleményednek biztosan örülnének a Észak-Koreában. De Kubában már nem biztos.

Azok a mocskos multik kb. 200-300 ezer embert foglalkoztatnak. Azok családjukkal kb 1 millió embert tartanak el. A Matávon keresztül a befektetők 400 milliárd Ft-al fejlesztették fel a sok helyen még dugdosós központokat az IPTV szintjére, mert akkor éppen az Államnak nem voltak szabad 100 milliárdjai. Most sincsenek.

A kereskedelemben a multik az árakat törték le. Ha te jómagyarként a CBA jársz, gondolj arra, hogy az árak 10-20%-al alacsonyabbak, mint a Tesco-k nélkül lennének. Ráadásul számold meg hány bolt csukott be a környékeden a Tesco-k miatt. Nem védem őket, mert csak a profit érdekli őket, de úgy tűnik ez a mocskos kapitalizmus már csak így működik.

Egy Deutsche Telekom-ot nem érdekli a kis Magyar Telekom. Ha sokáig szórakoznak velük eladják az egész hóbelevancot az oroszoknak, mint korábban rémhír volt. Az más kérdés, hogy jelenleg az oroszoknak sem kell magyar cég. Majd az állam biztosan képes lesz jól működtetni, évente 20 milliárdot fejlesztésre költeni. Én viszont BKV-ket, MÁV-okat látok az állam kezében. És attól, hogy egy melldöngetős köpönyegforgató, ultra populista, hatalommániás orvosi eset irányítja az országot, még nem lesz modern állami vállalat.

rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2010.10.27. 10:05:09

Egy rokonom Tesco-alkalmazott. Ő mesélte, hogy amikor még csak felvetődött ez az adó, szépen végigküldték a rendszeren egy szinte minden napi fogyasztásra cikkre érvényes +15% algoritmust. Nem értem, hogy lehet az kérdés, hogy a multik kin verik (majd?) már rég el ezt a sarcot.

Spiro 2010.10.27. 10:05:31

Jó lenne, ha konstruktivitás szellemében a megsarcolt cégek, magánnyugdíjpénztár tagok a fizetendő adók befizetésének, illetve az elvont járulék fejében - természetesen a NER-ben, felkérnék a kormányt -, hogy az elvonásokkal azonos nagyságrendben csökkentse az állami kiadásokat, annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a „válságadó”-k esetleg évekig elhúzódó fenntartása.

A ma hallható fordulattal élve, az emberek azt szeretnék, ha javaslatok születnének az állami kiadások csökkentésére.

Pl:

A nyugdíjkassza 800MRD-os hiány csökkentésére (600.000 korhatárt el nem érő, vagy árokkant nyugdíj csökkentése, megszüntetése, vagy a nugydíjak csökkentése; az 1,5M nyugdíjjárulékot nem fizető rendszerbe vonása, stb. (kinek mi tetszik)).

A közmédiáknak évente kifizetett 50MRD csökkentése, maximum 1 állami TV, Rádió, hírügynökség működtetése egy szervezetben.

A 3174 Önkormányzat ~2000MRD-os kiadásainak csökkentése, és számuk csökkentése.

Segélyek folyósítására csak bizonyos vagyoni, keresete szint alatt legyen lehetséges, és kötelező vagyonbevallás és jelzálog bejegyzés mellett.

A kp. forgalom mérséklése, és a számlaadás elmulasztásának súlyos szankcionálása.

(A kiadott, kapott számlák sorszámát, dátumát és összegét a cégeknek kötelezően elektronikusan be kellene küldeni az APEH-nak. A kapott számlák adatait a magánszemély vevők, fogyasztók szintén elektronikusan beküldhetnék az APEH-nak. Amennyiben a számla kibocsájtó nem „vallotta” be a számlát, akkor a büntetés 90%-t a számla beküldő kapná meg – 1 hónap alatt rend lenne – és lehetne adókat csökkenteni, a vélelmezhetően eddig eltitkolt 2000MRD-os nagyságrendű kereskedelmi forgalmon kifehéredése által)

stb.

Nick the dick (törölt) 2010.10.27. 10:05:44

"Az egyik, hogy a külföldi lobbizás, ahogy erről a Die Welt is cikkezet, megindult. "

Ez teljesen egyértelmű. A Magyar Telekom a Deutsche Telekom tulajdona, amelyben pedig hatalmas az állami részvényhányad. Azaz az osztalék a német költségvetésbe megy.
Mi történt most? A magyar kormány egy rakás pénzt vett ki a német költségvetésből. Ezt nem fogják szó nélkül hagyni.

Különös tekintettel arra, hogy a távközlési szolgáltató cégek nem csak vállalati adót fizetnek, hanem már több százmilliárdot kifizettek a magyar államnak koncessziós dijként, hogy egyáltalán működhessenek.

syandras 2010.10.27. 10:05:51

szerintem jobb, ha a multin keresztül megy az extra-adó. szerintem, amire az állam nem képes, és ami miatt mindig megy a rinya, hogy az adókat milyen arányban osszák szét a szegények és gazdagok között, megoldják a multik. egyrészt, kicsit részletesebb adatbázisuk van, minthogy (relatív) szegény, vagy (relatív) gazdag. tehát az adók egy része nem baj, ha keresztül folyik a piacon. szerintem.

egy mobilcég, energiavállalat, bank, egész ügyesen tudja szabályozni az árbevételeit, de országos szinten minden emberre kiterjedő kereskedelmet folytat, így ha nekem nincs pénzem adózni, tehát nem veszem meg a terméket/szolgáltatást, ami az extraadót tartalmazza, megveszi majd más, az adó be lesz fizetve, és nem dörömböl az ajtómon az APEH/NAV. én meggondolnám. fizessenek extraadót, fizessük mi is, csak idővel jelenjen meg a kompenzáció is. pl a hagyományos adók csökkentésével.

SiKom 2010.10.27. 10:06:07

@Ppix:
"Ez szimpla demagógia kérdése, a szocializmusban felnőtt népnek könnyebb eladni, hogy a szemét matáv, tesco meg az elektromos és gázművek fizessen, hiszen azok csak a nép vérét szívják."

Mert, nem így van?

Bejött a Tesco, a távközlési cégek, a bankok... Magyarországon többszörös profitot termelnek, mint otthon, Nyugat-Európában?

Talán azért, mert itt jobbak a menedzsereik? Nem hinném. A gázművek állami, az elektromos művek magán kézben van Budapesten. Mégis, szinte semmi különbséget sem érez az ember. Mintha mi, fogyasztók lennénk a szolgáltatókért, és örüljünk, hogy fizethetünk!

felhőbodorító 2010.10.27. 10:06:24

@cerealkilla: Végre valaki, akinek leesett a tantusz! Naná, hogy erről van szó, pont ezt szerettem volna csinálni én is, csak nem értem rá politikusi karriert csinálni. Mindössze arról van szó, hogy transzparensen működő olyan cégeket kell megcsapolni, amelyeken átfolyik a lakosság pénze, így valóban többet adóznak azok is, akik eddig mindenféle trükkökkel kikerülték. A gazdagok persze többet telefonálnak, így azután több adót is fizetnek, így valósul meg a társadalmi igazságosság. Nem véletlen, hogy nem nyereség, hanem forgalom alapján fizettetik az adót, így aztán nevezhetjük akár áfaemelésnek is. Hogy az Audi meg a Samsung miért nem fizet? Hát pont azért, mert köze nincs a lakossághoz. Tőlem akár koronát is úsztathatnak, ha ilyen ügyes húzásokat csinálnak közben. Ha a parlamentet és az önkormányzatokat is lefelezik, még a végén rendes ország lesz belőlünk.

ralf 2010.10.27. 10:06:35

Ez ugyanolyan "megszorítás", mint amit állítólag el akarnak kerülni, de ha az állam emeli a terheket, a kormányt anyázzák, ha viszont a nagyvállalatokat, akkor az áthárítással ugyan szintén emelik a lakosság terheit, de a felelősséget már át lehet hárítani a multikra, a "kizsákmányolókra".

Straight 2010.10.27. 10:06:47

@Ppix: A kereskedelminek azért mert degeszre keresi magát miközben olyan rendkívüli hatékonysággal dolgozik hogy gyakorlatilag alig generál foglalkoztatottságot majdnem a teljes nyereségét kiviszi külföldre (ezzel a forint árfolyamának akár árthat is) és a magyarországon hagyott pénzre még adókedvezményt is kapott eddig. Csak képzeljétek el mennyivel több könyvelőt vagy eladót igényelne ha a tesco forgalmát csak mikro-kisvállalkozások vennék át.

Az energiaszektornak azért mert iszonyat pénz van benne.

A telecom cégeknek: Hát ezt nem tudom.

Az audinak azért nem mert úgy generál foglalkoztatottságot (bármennyit is) eszközöl óriási befektetéseket hogy közben olyat csinál amivel a magyar embereket nem húzza le (pl tesco vs sarki kisbolt) pörgeti a belső és a külkereskedekmet is és még akár innovatív is lehet.

A samsungra ugyanez érvényes.

A microsoftnak kevesebb haszna van de pénzt hagy itt ő is itt tart egy csomó szakembert és munkahejeket teremt.

rockjano_ 2010.10.27. 10:07:03

Vannak olyan részei a kereskedelemnek ahol egyáltalán nincs verseny.

Kérdem én az IKEÁ-nek ki a versenytársa???
Olyan bútorokat és kiegészítőket senki nem árul.
Ha holnap megemelik az áraikat 20%-al akkor meg lesz emelve és kész.

Senki nem fogja elismerni szép sunyiban lehetőleg mindent átterhelnek állítólag az OTP-nél meg is kezdődött már a dolog, jól megemelkedtek a mindenfajta díjjak kezelési költségek stb...

Persze ezt mindenki tudja, a kormány is. Matolcsy is meg az árúház vezetők is és még mi is csak az átlagember nem fogja fel.

Kicsit Karcos 2010.10.27. 10:07:20

Amikor régen, még az ancient régime-ben a zemberekkel lett megfizettetve az adó, akkor hogy-hogy nem lehetett hallani, hogy végső soron ezt is a multik fizetik meg, mert annál kevesebb plazmatévét tudnak eladni? Nem értem én ezt.

2010.10.27. 10:08:06

Nyugalom. Fideszt akart a nép. Kivánsága teljesült. Ha megint 4 év kemény szopás kell ahhoz, hogy a hardcore fideszfanok is felébredjenek, legyen meg. Csak utána könyörgöm ne gyurcsányt sírjuk vissza szokás szerint, mint ahogy most a fideszt. Egyébiránt ebben az országban elbaszni már úgysem lehet mit, minden gallyrament, mélypont, márcsak a csontvázon megy a marakodás, és gyakorlatilag kockázat és mellékhatás mentesen lehet bármit kipróbálni, ugyanis elértük azt a lehetetlen állapotot, hogy tökmindegy mit lép a kormány, az ígyisúgyis szar lesz mindenkinek.

2010.10.27. 10:08:13

@Ppix: Az Audinak miért nem? A Samsungnak miért nem? A Microsoftnak miért nem?

Nyilván különbséget tettek a produktív és nem produktív cégek között. Akik előállítanak termelnek, azok hoznak valami értéket az országba, még akkor is, ha történetesen multinacionális cégekről van szó.

A többiek csak pénzszivattyút üzemeltetnek azt is csutkán. Egyébként nem értem miért ez a nagy ellenségeskedés, nem kell félteni szegény multikat, nem lesz olyan szar nekik. Csak megszokták a kánaánt, hogy eddig semmiért sem kellet csengetni, most meg majd kell.

bkkzol 2010.10.27. 10:08:28

Nem fognak mozdulni a multik, legyen az árúház lánc vagy telekommunikáció. Ilyen minimális befektetéssel ekkora extra profitot sehol nem tudnak zsebrerakni. Próbálnának meg a bankok Norvégiába ekkora kamattal, kezelési dijjal... dolgozni. Az árúházak adjanak 3-4 száz eurós fizetést az angol pénztárosnak...A szegéneken lehet jól keresni, ezért kelettek az új EU tagok (Románia,Bulgária).

a_jo_pasztor 2010.10.27. 10:08:51

Nézzük fordítva a dolgot, ovi mégsem kezdhette azzal a melót, hogy emberek, adjatok már több pénzt, ha egyszer megválasztottatok. Inkább jött egy ilyen bűvésztrükknek látszó ötlet, adjanak a multik (a gazdagok ugye pont, hogy jobban járnak ezentúl adóilag, tehát nem ők), azt meg mindenki tudta, hogy a multik centire kiszámítják mi éri meg nekik, hát semmi gond tényleg meglesz az összes vonal mozgatva és a végén megint a kisember fizet, csak kb a felük nem fogja észrevenni, hogy ezt a pluszpénzt a kormány veszi el tőle. A kérdés inkább az, hogy mire fogják költeni? Az államosított cégek veszteségeinek finanszírozására, vagy légifotókra, akkor az gáz, ha rendbeteszik az egészségügyet, az szép.

Fue · http://www.english-hungarian.com 2010.10.27. 10:09:02

Bár a körítés meglehetősen képmutató, szerintem nincs azzal baj, ha a fogyasztáson keresztül adóztatják meg a népet - ez igazságosabb, mint az egyéb olyan formák, amelyek alól vannak, akik ki tudnak bújni, és vannak, akik nem.

Nem hiszem, hogy a többség számára meglepetés lenne, hogy az az adót végül is az emberek fizetik... bár itt is van néhány arányt tévesztett komment (a legviccesebb az, amelyik szerint a képviselők fizetéséből összejönne a hiány :))

Illés Béla 2010.10.27. 10:09:28

Én azt nem értem,hogy az miért ilyen evidens hogy ránk hárítják az adót.
Ha a hasznuk eddig 200%,miért nem elég csak 100%?
Persze nincsenek illúzióim mert tudom hogy ez a sz@r kapitalizmus a mérhetetlen kapzsiságra épül.
Ezért fog összeomlani is...elvész az ember ebben az undorító pénzhajhászásban.

Nzoltan 2010.10.27. 10:12:18

@Táskás Tóni:
"Amugy a 16%-os SZJA jó , ha párosult volna vagyonadóval .De a vagyonadót ,mint tudjuk a sarokba vágták Orbánék. Pedig azzal kiküszöbölhették volna a lineáris adó által gerjesztett igazságtalanságokat."

A lineáris adózásban nincs semmi igazságtalan. Az az igazságtalan, hogy akinek több van, az annak a pénzéből visszaosztanak a szegényebbeknek. Ez nem ösztönöz munkára, és az elmúlt húsz évben csak az inaktívak számát növelte.
Tessék igyekezni, és több lesz. Én jelenleg három helyen dolgozom, nincs sok szabadidőm. Nincs hétvégi bulizás és hasonlók, csak az irígy tekintetek. pedig én sokkal többet adózok jelenleg mint az átlag, és semmilyen olyan szociális juttatást nem kapunk, amit mások.
A szociális juttatások 90 százaléka is egy nagy faszság, amiből a legtöbb embernek csak az jön le, hogy ha nem látod el magadat, akkor majd az állam segít. Persze ezt sokak igazságosnak tartják, csak azt szokás elfelejteni, hogy minden segély és segítség más befizetéséből van.

midnight coder 2010.10.27. 10:12:29

Persze hogy ki fogják próbálni. Ezek a cégek sem jótékonysági intézmények - ahogy eddig sem voltak azok. És persze utálnak adót fizetni, ahogy mindenki más.

Ugyanakkor a bankokra nagyon ráfér a különadó. A legszarabb kisvárosban is legalább 5 bank csillogó-villogó palotája áll egymás mellett, szóval van nekik miből fizetni. Max. a managerek nem vesznek az idén új Audit. Gyurcsányék alatt, amikor itt a legszarabbul ment mindenkinek, ezek a tetvek voltak egyedül vastagon nyereségesek. Szóval, rájuk fér némi extra adó. A másik csapat ami végig kurvára nyereséges volt - és amit eleve nem tudom mi a bánatnak kellett eladni - az az energiaszektor.

Amúgy az extra adó nem nagy újdonság, Pl. a Szerencsejáték Zrt is fizet ilyesmit.

Akik meg a jogállamot, kiszámítható gazdasági környezetet siratják, akkor kellett volna pampogniuk amikor a jó Gyurcsány elvtárs bejelentette a duplázott minimálbért és a többi hasonló vállalkozásbarát intézkedést. Ja, hogy azok nem a szeretett multikat súlytották ? Egyszer nekem, egyszer neked. Tetszettek volna nem elkúrni.

szucsneszilvi 2010.10.27. 10:12:45

Miért kellene nekünk kifizetni a multik adóját? Emelik az árakat miatta? Rendben, akkor végre majd többen vásárolnak a magyar kis boltokban, a magyar kiskereskedőnél. Ő pedig boldog lesz, mert újra megnő a forgalma. A multi pedig lehúzhatja a rolót. Az is simán megtörténhet, hogy teszem azt 4-ből 3 multi megemeli az árait, a negyedik pedig nem. Hozzá fog mindenki menni vásárolni és mindent visz, amiből bőven tudja majd fedezni az adót. Egyébként meg a nagy áremelésről annyit, hogy a multi nem teszi meg, hogy nagy különbséggel emel árat, hiszen jól tudja, akkor senki nem fog nála vásárolni. Az meg, hogy termékenként 2-3 forinttal drágábban ad dolgokat, az egyszeri munkás embernek sem feltétlenül akkora nagy költség. Meg ahogy fentebb írtam, más bolt is van, még hozzá MAGYAR, ahol lehet majd vásárolni. Így engem nem igazán aggaszt ez. De a kötekedőktől azért megkérdezném: ha a kormány nem adóztatná a multikat, lenne olyan réteg, akinek ez nem tetszene, ha adóztatja, akkor egy másik rétegnek nem tetszik. Szerintetek, hogyan lehetséges az, hogy semmi sem jó amit csinálnak? Hogyan lehetne 10 millió embernek egyaránt kedvezni?! Sehogy! Kérdem én, hogyan lehetne másként a szarból várat építeni, ha azoktól sem szednek be semmit, akiknek eddig volt profitjuk? Mire fel a köpködés, hiszen szerintem azt mindenki sejti, vagy tudja, milyen szarban van az ország! El kell gondolkozni, mielőtt leírjátok, hogy mennyire sajnáljátok a multikat!

vinyi 2010.10.27. 10:13:02

Cikkírónak. Azok a multik szépen fogják csak be a szájukat, akiknek van pofájuk kvázi 350-ért adni egy €-t, mikor az 275 Ft. Értsd: míg egy multi osztrák üzletében egy bizonyos termék 1 €, addig itthon 350 Ft. Nem egy, nem két üzlethálózatnál működik ez a jelenség. érdekes módon osztrák fizetések mellett valahogy mégis megéri olcsóbban adni Ausztriában a cuccot, mégse akar belehalni egyetlen multi sem, sőt. Köszönik szépen, élnek és virulnak. Szépen elfogadják majd, hogy vége van már annak a világnak, hogy a hülye magyarok extraprofitot fizetnek nekik.

vinyi 2010.10.27. 10:13:08

@Táskás Tóni: hol tartanánk? Ismerted te a vagyonadó törvénytervezetet? Ismerted a "luxusadót"? nem véletlenül nem mentek bele ellenzékben a fideszék és nem véletlenül szüntették meg a "luxusadót" sem. Másrészt meg ne mutogass a fideszre 8 év mszp kormányzás után, ha kérhetlek.

vazallus 2010.10.27. 10:13:20

Energiaszektorban hatósági árak vannak, a telekommunikációs szektorban elég nagy a verseny ahhoz, hogy ne emelkedjenek az árak (esetleg fejlesztések maradhatnak el), hipermarketek meg emeljék csak az áraikat legalább az emberek visszaszoknak a piacra és rászoknak a szociális boltokra. Nem olcsóbb a Tesco a piacnál és a szaküzleteknél ma sem, csak kényelmesebb a legtöbb embernek. Akik árérzéknyek majd visszaszoknak, akik nem azoknak meg úgyis mindegy. És az egyéb nagy áruházláncokról nem is beszélve: hol olcsóbb a cement az OBI-ban vagy a helyi tüzépen? Hol olcsóbb egy kiló szeg? A vasboltban vagy a Praktikerben (ja, hogy ott nem is kilóra árulják). Egyedül néhány akciós termék tud olcsóbb lenni ezekben az üzletekben, de azt meg a beszállítókon verik le. Arról nem is beszélve, hogy a helyi termelést kivégzik az import kárára, így ezrével szünnek meg a munkahelyek miközben pár száz pénztárost meg árufeltöltőt alkamaznak éhbérért. Nagyon lesarkítva, inkább veszek 20ft-al drágább tejet fizetésből, mint olcsóbbat munkanélküli segélyből. Munkahelyek kellenek most az országnak mindenáron, különben annyi.

McLaurin 2010.10.27. 10:13:30

Nem szeretem a Fideszt de el kell ismerni ezt nagyon jól csinálja, így is kell. Jól választotta ki az érintetteket is.

Ringlósztár 2010.10.27. 10:13:40

@Serio:
1) Most is a MEH állapítja meg az energia egységárát a kisfogyasztói szegmensben. Eddig is így volt. Csak, hogy tudd.
2) Ha a TESCO, madaras TESCO és társai akkora népnyúzók, miért járnak oda az emberek, miért nem a turulos boltokban költik a pénzüket, ahol nem népnyúzzák őket?
3) A távközlés Magyarországon az egyetlen szektor, ahol piaci verseny van.

Roy 2010.10.27. 10:13:48

@Drgomor: Gondolod, hogy lenyelik a békát? Reméljük, hogy igen.
Két variáció is lehetséges. Az egyik beépítik az árakba ami árucikkenként az egy-két forintól a néhány száz forintig terjedhet. Ezt valószínűleg nem mindenki fogja érzékelni. A másik a rosszabb. Néhány embertől megszabadulnak, vagy is kirúgják őket.
Az biztos nem egyszerű az államháztartási hiányt pótolni. Majd meglátjuk mi lesz. Persze az se kizárt, hogy se az egyik, se a másik dolgot nem lépik meg a multik, a vásárlók, és fogyasztók megtartása érdekében.

vinyi 2010.10.27. 10:13:54

Valószínűleg nem fogunk belehalni, hogy nem nyílik még egy Tesco vagy Lidl a városban...több van így is, mint kéne.

csárli hárper 2010.10.27. 10:14:00

@Serio: " Majd jön az állam a trösztellenes törvényekkel, hatékony korrupcióellenes fellépéssel, hatóságilag szabályozott energia-, és távközlési árakkal, és a rohadékok akik eddig híztak az ország zsírján, majd jól megtanulhatják hol lakik a magyarok istene."
és ezt most hogy? a kedves vezető majd megálmodja hogy mi mennyibe kerülhet és kész? a gaz népnyúzó teszkóosan mennyiért adhatja a kenyeret? és akkor az a szerencsétlen nyúzott magyar beszállító mennyiért adhatja mondjuk a lisztet a népnyúzóknak? tényleg ez az átgondolt gazdasági program amit annyira titkoltak nehogy a népnyúzók ellopják? hát ti tudjátok.......

Publius Decius Mus 2010.10.27. 10:14:04

Lehet, hogy továbbadják, vagy részben, ki fog derülni.

Egy dolog tény. Magyarországon minden drágább mint a sokkal magasabb humán önköltségű nyugaton. A villany, a gáz, a távhő, a telefon, az internet, az élelmszer, többnyire a tömegközlekedés is drágább nálunk. Ezek közül a kategóriák közül egyesek többszörösébe kerülnek itt, mint a 4-6 szoros fizetésekből élő nyugati országokban. Fáj nekik az adó? Nekem is fáj amit csinának, úgy hívják kartellezés és "adóoptimalizálás".

Publius Decius Mus 2010.10.27. 10:14:12

Szorosan kapcsoódik a témához.

Megyó-Gyurcsány-Bajnai alatt eképesztően eladósodtunk. Ha ezek az összegek alapjába véve a választókra és akár hazai korrupcióra lettek volna költve, akkor megjelentek volna a belső piacunkon így vagy úgy, megpörgették volna a gazdaságot és munkahelyeket hoztak volna létre, pláne, hogy eleinte a világgazdaság is nagyon pörgött. De nem ez történt. Erre az öszödi beszédben is tisztán utal Fletó. Ehelyett mi már pénzhiányban fuldokoltunk amikor beütött a válság, a korábbi óriáskölcsönök ellenére.

Tehát a felvett kölcsönök multiknak lettek kiosztva, akik kivitték az országból és csak némi zsetont osztottak vissza a mi kis "politkai elitünknek" aki a papírokat mindenhol ellátta kézjegyével. De ez már történelem.

lektorka 2010.10.27. 10:14:16

,,Az Audinak miért nem? A Samsungnak miért nem? A Microsoftnak miért nem?"
Audija vagy Samsung-készüléke nincs mindenkinek, sőt, még csak (jogtiszta) Microsoft-termékeket sem használ mindenki. De élelmiszerboltba mindenki jár, villanyt mindenki használ, és az emberek túlnyomó többsége bizony telefonál is. Ezt a sarcot (amit természetesen mi, emberek fizetünk majd meg) egy új adónak kell felfogni, amelynek megvan az az előnye, hogy a Kolompár Gazsi is fizet majd, a szétszolizott szőke guminő is, vagy helyette a kopaszmercis gazdája, aki a telefonszámláját állja.
Aki ki akarja magát húzni az új adó alól, annak áll a zászló: vegyen egy tanyát, termeljen magának pl. szélgenerátorral áramot, tartson állatokat, termesszen meg mindent, amire a konyhában szüksége van, a telefont meg felejtse el!
Adózni nem jó. Szar helyzetben lévő országban sokat adózni pláne nem. Ha pedig az ember úgy érzi (ahogy ez a mai Magyarországon sajnos jogos érzés), hogy feneketlen zsákot töltöget, az már végképp az adóelkerülő magatartás felé terelgeti a népet. Hogy ezen hogy lehet gyorsan változtatni - azt sajnos nem tudom...

mojszipupi 2010.10.27. 10:17:01

Vagy egyformán adóztassunk minden x Ft árbevételtől cégeket vagy semmit mert ez ebben a formában találomra a kalapból kihúzott sorsolás ami egy állítólagos jogállamban nem megengedhető

AutosVilli 2010.10.27. 10:17:43

Nekem ez egy kicsit olyan,mit amikor egy vállalkozót megbizunk,hogy újitsa fel a házunkat,megegyezünk az árban,majd a munka végefelé benyögjük,hogy mi most akkor csak a felét fogjuk kifizetni a munkának,mert a feleségemnek új cipő kell,meg kabát,az autót is el kell vinni szervizbe,na meg a gyereknek is emelni kne a zsebpénzét.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.10.27. 10:17:56

A két nagy gond: Drágább lesz a Móunika só, és a teszkó gazdaságos csipsz. Beszarás.
Hát én már TV-t úgy sem nézek, a zöldséget magamnak termelek, minden mást a kisboltban veszek, a telefonom meg a munkahelyem fizeti. Kit érdekel, még emeljenek adót a multiknak!

laci_52 (törölt) 2010.10.27. 10:18:08

Vegyük észre, hogy a multik megadóztatása politikai szempontból zseniális húzás. Hiszen a csóró és tájékozatlan többség azt hallja, hogy nem őt, hanem a csúnya, gazdag, kizsákmányoló multicégeket adóztatják és nem az egyszerű kisembert. Arról mélyen hallgat mindenki, hogy ezt a többletadót a multik simán áthárítják a fogyasztókra és végső soron ők fogják megfizetni. Ezt hívják úgy, hogy parasztvakítás.

Lord_M_ 2010.10.27. 10:18:18

Azért van amit nem látnék ennyire véresen és veszélyesen.

A tesco-nak 12.1 milliárd különadót kell fizetnie.

Tegyük fel, hogy minden terméke árát megemeli 5 magyar forinttal. mindent, a gyufától a millió csillagos metaxán át a mosógépig. Csak azért hogy kompenzálja a különadóját. Ha csak a nagyon nagy üzleteket veszem számításba (kb 15) és csak a hétvégéket, akkor naponta (szombat és vasárnap) 1-1 millió darab terméket értékesítenek. Ezek a számok durván megugranak ünnepek körül, de a könnyű számolás miatt legyen elsimítva a görbe) Egy évben 52 hétvége tehát 104 hétvégi nap van. 104 millió termék / üzlet szorozzuk fel tehát 15 üzlettel = 1560 millió termék. 5 forint emeléssel tehát belátható hogy 7.8 milliárd extra bevételt termelnek a nagy tecsók a maradék 5 milliárdot pedig könnyed porhintéssel osszuk el a maradék kis tescoc és a nagyok hétközbeni működésére. tehát 5 forint áremeléssel ez letudva.

nézzük a vásárlót : átlag polgár hétvégén berohan a tescoba, betesz a kosárba 30-40 terméket (de akár 50et is) ---> innen látható hogy az ő terheltsége max 250Ft / bevásárlás. azaz haviszinten 1.000 HUF extra teher. (vesd össze gyerek adókedvezmény és szja csökkentés eredőjével)

Nyilván aki kispénzű nyugdíjas az ebből csak a drágulást érzi, bár ők nem is pakolják teli a bevásárló kocsit... az ő esetükben a 10-20 termék 50-100 forint drágulást okoz.

Ugyanakkor az áfához hasonlóan ez lenne az egyik legigazságosabb adófajta. Mindenki fogyasztásától függően vállal belőle. És nem az van hogy A keres 100.000-et akkor neki nem kell fizetni... B keres 120.000-et ... neki már kell...

Vegyük észre, hogy az elvárt adók csak összességében nagyok, darabokban tekintve ez kigazdálkodható, akár okos áremeléssel kompenzálva. Ami nem vágja haza se a fejlesztéseket, se a munkaerőpiacot, sem a vásárlókat...

csak ehhez le kéne ülni számolni kicsit és józan higgadt fejjel átgondolni, és nem feltétlenül egyből elfogadni ha valaki elkezd óbégatni hogy "jaj szegény magyarokkal megint hogy kiszúrtak"

a Tmobil a maga kb 3 millió előfizetőjénél hasonló a helyzet... 50 forint előfizetési díj emelés 150 millió havonta csak innen 1.8 milliárd bevétel évente. A túlterhelt lakosnak meg 600 forint / év. Ha mondjuk a lebeszélgetett perceket is megemeli 1 max 2 forinttal onnan meg beesik a maradék... és akkor még nem beszéltünk a mobilinternetről a thome meg más csuda szolgáltatásairól.

Persze ehhez az is kell, hogy a fenti cégek is hasonlóan gondolkodva terheljék tovább a dolgokat.

Amúgy a Tesco sem és a Tmobil sem hülye, nem mennek sehová. Magyarország relative nagy piac, elég csak a hétvégi bevásárlásainkat és csacsogós fajtánkat megfigyelni.

összegezve: ez az adó azért tűnik normálisnak, mert ha mégis tovább terhelik akkor egységesen minden fogyasztó a fogyasztásához mérten egyenlően részesedik belőle... nem pedig úgy, hogy a két és fél millió adófizető kapja a nyakába a következő megszorítást... ezt legalább megfizeti az is aki feketén kapja a fizetését, aki ellopja a pénzt, aki bármilyen más módon illegálisan szerez jövedelmet.

jzs · http://kyokushinblog.blogspot.com 2010.10.27. 10:18:26

@sprenczl:

Amit írsz az szokásos magyar zsizsik. se nem igaz, se nem fair. A cash flow nem 12 éve rossz, hanem a válság eredményeképpen zuhan. Azt, hogy megéri-e itt lenni, azt nem pár év dönti el. Idáig megérte, majd meglátják mi lesz ezentúl.

Egy multi adóterhei elég összetettek. Általában befizetik az adókat, mert nem akarnak a kormányokkal ujjat húzni. Ezért is váltak most a különadók alanyaivá. Súlyos tévedés a befizetés tényét összekeverni a pénzügyi adminisztráció lehetőségeivel.

Egy gazdasági vállalkozás sem azért kezd el működni mert szereti a magyarokat. Sem a sarki kisbolt, sem a nagyáruház. Micsoda egy súlyos hülyeség. Boltot azért nyitnak, mert hasznot remélnek belőle. Senki nem azért jött ide, mert szeret bennünket.

A legnagyobb teher a TB. Azért minden vállalat pengeélen tartja a létszámot. (A közigazgatással ellentétben ugyebár...)

Az áruházak osztályait a kereskedelem szabályai miatt nem lehet összevonni. A legót nem lehet a csemegepultba tenni....

Cnere 2010.10.27. 10:18:47

Igazságosabb adó ez, akárki akármit is mond. Lehet, hogy áthárítják, de nem teljesen biztos az sem, nem véletlen, hogy még a riogatók is csak találgatnak. A másik dolog, hogy jobban szétterítik az adót így, tehát nem csak az a néhány adó fizetőt fogja terhelni, hanem nagyjából mindenkit.
A harmadik dolog pedig az, hogy árat mindig is emeltek a multik, különadó nélkül is, tehát megint csak nem lehet teljesen egyértelműen azt mondani, hogy mi miért történik.
A negyedik, hogy lehet kevesebbet is fogyasztani, energiából, telefonálásból, tescóba járásból és vagy méginkább csak a szükséges élelmiszert megvenni, nem mindent, ami éppen ákciós a tescóban. Szóval van mozgástere az embernek, ami nem baj, tudatosabb vásárlások lesznek legalább.

Ha a kormány direktben adót emelne, akkor meg az a néhány százezer, talán 1 millió ember cumizna megint, akik adót fizetnek és akik eltartják az országot.

El lehet azon gondolkodni, hogy mi az igazságosabb, mégha az igazság relatív fogalom is.

scorpioscorpio 2010.10.27. 10:18:53

@Kalmár: Totál egyetértek, nem is ragozom egy érdekes info a minap a Hír Tvből / nem pontos az idézet, csak lényegét tekintve /
Ha egy régióban vmelyik multi tizenéve kiemelkedő eredménnyel teljesít - MO-on .- és nincs a régióban változás v váltás, v rotáció, mint normális lenne, akkor a szabályozással kvázi az adózással van a "baj", tehát itt gazdagodtak a multik...éppen ideje elkezdeni valamit visszatenni is.Hülye lenne elmenni, egy hosszú távon berendezkedett cég, és egy idővel rendbe tett ország biztonságosabb és kiszámíthatóbb kereskedelmileg és gazdaságilag mint új helyet keresni, és kiépíteni mindent ... és elég vicces feltevés ha magyar fogyasztás akkora szelet lenne h egy multit megingat:-) Kötelező hiszti, ahogy mi is megpróbálunk mindenhol pl. részletfizetést kérni v méltányosságot egy büntinél...Azt is gondolom h a Fidesz kb fel van készülve a várható trükkökre, mert eddig is elég egyedi megoldásokat találtak ki, van aminek még nem látni a végét de sos cselekedni kell, és amúgy sincs más választásunk!!! ... én a megfelelő 3 lépés távolságból figyelem a dolgokat de vmiben bízni kell...

scorpioscorpio 2010.10.27. 10:19:01

@tcom: sztem jön a többi is, jogosan:-) visz9nt nem tudom hol élsz, a szolgáltatók szinvonaláról a következő: técomos internet 5 Mbs-re előfizetve és tegnap pl 0,664 volt ... szted? de a felszólítót küldözgetik, miután 100 szor telefonáltam be...rögzítettem az állapotokat és pendrive-on bevittem, érdekes, egyből felül vizsgálják ezt az évet..és meglepően normálisak voltak....nem úgy y mint eddig. Volt h rám hívták a biztonságiakat mert azt mondtam h amíg nem intézik el a dolgomat, addig nem megyek el onnan sehova...faterom nevén volt a net s miután meghalt, s gondoltam átiratom a nevemre, no ez került 4 hónapjukba!!! ..és kb 6-8 óra a ott ülésbe, majd meguntam és közöltem h nem szeretnék addig elmenni amig nem intéződik el...:-)
Milyen hozzáállás az h biztonságiakat hív a góré és közben Ők az impotensek? Közölték h ugyan nem tudják mit kéne csinálni de én menjek haza... Talán változik egy hozzáállás is, főleg h ezért a szolgáltatásért havi 8500 at fizetünk!!!

Ppix 2010.10.27. 10:19:14

@Serio:
"Na most Amerikában lehet hogy magáncégek építették fel ezeket az infrastruktúrákat, de nálunk nem."

Röviden összefoglalva válaszodat fogalmad sincs, hogy mennyi költött a 3 mobilcég és a vezetékes szolgáltatók fejlesztésre. Egyedül a rézdrót volt rendszerváltáskor a földben, az összes többi hálózatot, a berendezéseket, a mobil tornyokat a szolgáltatók húzták fel euromilliárdos nagyságrendű költéssel.

@Karachar Nevian:
"@Ppix: Te valóban nem érted."
Vicces hogy Te beszélsz nem értésről. Azt most hagyjuk is, hogy a távközlési ágazat működőtőke befektetése kb. pariban van a gépjárműiparral.
(nfm.gov.hu/data/cms353831/FDI_helyzetkep_NFT.pdf)
3 példát írtam, de írhatnék még 1000 vállalatot és 10 ágazatot, akiket mind nem adóztattak meg. Minden esetben meg tudod indokolni, hogy ők ezren miért fehérek és a telekommunikáció miért fekete? Még a Microsoft-ot sem tudjátok megindokolni. Nevetséges.

@belekotty
"Azért, mert ezek nem igazi, exportot termelő ágazatok. Ezek szolgáltatások, amelyek csak kiviszik a profitot. Tehát ha már ilyet csinálnak, akkor csak csinálják ezekkel. "
ÉS? Ami nem exportál az gonosz?
A Microsoft-al mi a helyzet? SAP? HP? IBM?
Ezek mind importálnak és kiviszik a profitot. Viszik el a devizát! Egyébként a korábban felsorolt exportáló gyártók is kiviszik a profitot, legfeljebb kicsit jobban álcázzák.

A fidesz imádata nem elég a fenti anomália megmagyarázásához.
Röviden összefoglalva még mindig nincs magyarázat, hogy miért csak 1-2 szektor pár tucat vállalatát kell megadóztatni, amikor több százat lehetne még találni.

Ez az ami Balkán, lenyúlják a hirtelen, egy helyről összesöpörhető pénzt és semmilyen koncepció nincs benne, pusztán a populizmus és az érintett cégek kiszolgáltatottsága, egy gyárat még mindig inkább ki lehet telepíteni keletebre, mint egy mobilszolgáltatást.

Spiro 2010.10.27. 10:19:26

Jó lenne, ha konstruktivitás szellemében a megsarcolt cégek, magánnyugdíjpénztár tagok a fizetendő adók befizetésének, illetve az elvont járulék fejében - természetesen a NER-ben, felkérnék a kormányt -, hogy az elvonásokkal azonos nagyságrendben csökkentse az állami kiadásokat, annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a „válságadó”-k esetleg évekig elhúzódó fenntartása.

A ma hallható fordulattal élve, az emberek azt szeretnék, ha javaslatok születnének az állami kiadások csökkentésére.

Pl:

A nyugdíjkassza 800MRD-os hiány csökkentésére (600.000 korhatárt el nem érő, vagy árokkant nyugdíj csökkentése, megszüntetése, vagy a nugydíjak csökkentése; az 1,5M nyugdíjjárulékot nem fizető rendszerbe vonása, stb. (kinek mi tetszik)).

A közmédiáknak évente kifizetett 50MRD csökkentése, maximum 1 állami TV, Rádió, hírügynökség működtetése egy szervezetben.

A 3174 Önkormányzat ~2000MRD-os kiadásainak csökkentése, és számuk csökkentése.

Segélyek folyósítására csak bizonyos vagyoni, keresete szint alatt legyen lehetséges, és kötelező vagyonbevallás és jelzálog bejegyzés mellett.

A kp. forgalom mérséklése, és a számlaadás elmulasztásának súlyos szankcionálása.
(A kiadott, kapott számlák sorszámát, dátumát és összegét a cégeknek kötelezően elektronikusan be kellene küldeni az APEH-nak. A kapott számlák adatait a magánszemély vevők, fogyasztók szintén elektronikusan beküldhetnék az APEH-nak. Amennyiben a számla kibocsájtó nem „vallotta” be a számlát, akkor a büntetés 90%-t a számla beküldő kapná meg – 1 hónap alatt rend lenne – és lehetne adókat csökkenteni, a vélelmezhetően eddig eltitkolt 2000MRD-os nagyságrendű kereskedelmi forgalmon kifehéredése által)

stb.

PR-küszöb 2010.10.27. 10:19:39

Járt-e valaki az utóbbi időben a TESCO-ban, akár? Mert én igen. És - mit ad Isten -, az árcédulák némileg megváltoztak... (kb + 15 %) De erről miért nem ír senki, Véleményvezér? Ez nem vélemény ugyanis, hanem tény, feketén fehéren: a tej - hogy fehér dolognál kezdjem - pl. 20 forinttal drágább.

PR-küszöb 2010.10.27. 10:19:45

@Kalmár: "Az adósságot a szocik csinálták."
Hát lehet hogy ők csinálták, de nagyrészt a mi választói szájunkat igyekeztek betömni véle. A 13. havi nyugdíj u.i., amit úgymond "elvettek", az bizony adósságra lett megadva.
Akkor most ha az adósságra adott dolgok elvételét minek értékeljem? Én ugyanis nem ilyen-, vagy olyan-párti vagyok, hanem egyenes-beszéd-párti. Ám eszembe kell jusson Szilágyi István szava a "Kő hull apadó kútba" c. regényből: "Ezek az emberek bármit elviseltek, kivéve az egyenes beszédet, mert azt emelt fővel hallgatni képtelenség..."
És ezek az emberek ("a zemberek" akár) mi magunk vagyunk, világnézet-függetlenül: kicsinyesek, gyávák, bosszút lihegők, megalkuvók, haszonlesők.

Pajszer Művek 2010.10.27. 10:19:51

A kérdésre válaszolva: a szociknak fogalmuk sincs, hogy mit kéne tenni ehelyett, mert ha lenne, az eltelt 8 év alatt megtették volna.

Nyilvánvaló, hogy nincs olyan intézkedés amibe ne lehetne belekötni. Ők ezt sikerrel űzik, mindig megtalálják azt csoportot akinek az érdekét lehet képviselni egy kis konfliktusért. Kár, hogy azok ritkán a magyar választók inkább a haverok meg a multicégek, ahova persze azért az ő kontraszelektált rokonságuk is bejut egy egy zsírosabb poziba.

És persze megint csak a negatívumot látják de azt nem mondják, hogy hogy kéne. Az se derül ki, hogy ha olyan okosan, miért került miattuk csődbe az ország. Fingjuk sincs semmiről csak az örök hőbörgés megy. Nekik semmi se jó, amiből nincs hasznuk.

A magyar baloldaliság és marxizmus semmi más, mint a tehetségtelen emberek tolvajlásának önigazolása. Szánalom.

Ppix 2010.10.27. 12:56:13

"A különadó nem tekinthető telekomadónak, hisz nem a távközlési, informatikai tevékenységre rótták ki, hanem kimondottan pénzügyi természetű - hangsúlyozta Fellegi Tamás, a fejlesztési tárca vezetője a siófoki Internet Hungary konferencián."

No comment. Azt furcsálom csak, hogy volt bőr a képén odamenni...

dibbler 2010.11.02. 09:37:01

@whoishe: igy bizony, a politika szövetségkeresés, megtévesztés, manipuláció.

Egy országos párt azért erős ideológiai háttérrel is rendelkezik. Itt ez most még elég zavaros.

Jó hír(?): meg fogjuk ismerni ezt a doktrinát is.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása