Véleményvezér

vv

Enged-e a nyomásnak a Fidesz?

2011.01.09. I 48 komment I Címkék: szavazas

A nemzetközi nyomás nő, a magyar kormány álláspontja puhul. De módosítják-e végül a médiatörvényt? Heti szavazás-összesítőnk.

Ismét jelentkezünk szokásos hétvégi szavazás-összefoglalónkkal, a téma pedig mi más is lehetne, mint a médiatörvény. Különösen, hogy a nemzetközi nyomás egyre nő, miközben a hét végére a kormány álláspontja már kissé puhulni kezdett. Fellegi Tamás például elkúrásról beszélt – amit persze később úgy finomított, hogy azt csak a médiatörvény kommunikációjára értette. A lényeg azonban, hogy a kormány képviselői már a nyilvánosság előtt is elkezdték beismerni, hogy bizony ők is hibáztak.

A nagy kérdés továbbra is az, hogyan végződik a történet, és vajon módosítják-e végül a médiatörvényt? Olvasóinknak pontosan ezt a kérdést tettük fel A Fidesz a tűzzel játszik c. cikkünkben. Nézzük az eredményt!

A Véleményvezér szavazóinak többsége, 61%-a azt válaszolta, hogy a Fidesz nem fog engedni a nyomásnak, és nem fogja módosítani a médiatörvényt. Túl azon, hogy ismét hangsúlyozzuk, természetesen egy nem reprezentatív mintáról van szó, hozzá kell azt is tennünk, hogy erről a kérdésről szerdán szavaztattuk meg olvasóinkat, a fideszes álláspontok finomodását pedig csütörtöktől lehetett megfigyelni.

Éppen ezért most ismét feltesszük ugyanezt a kérdést, hogy lássuk, változott-e a fejlemények hatására olvasóink véleménye. Tessék szavazni!

survey hosting

 

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nevetőharmadik 2011.01.09. 14:59:33

Most úgy néz ki, módosítani fogják, remélhetőleg a vitatott részeket (ami mellesleg a lényege és oka a létrehozásának).

A kérdés innentől az, hogy hogyan fogják mégis elérni azt, amit akarnak... melyik területen kompenzálják majd az itt kieső irányítási lehetőséget.

Attól ugyanis sajnos nem "félek", hogy innentől egy józan és konszenzuskereső kormányunk lenne. Pedig azt még támogatnám is.

túrós_rudi 2011.01.09. 14:59:36

Ha engedne, az a vezér(elvűség) súlyos sérülését jelentené. Azt a "szégyent", tekintélyvesztést a felcsuti rém nem engedheti meg magának, mert akkor nem lenne olyan ijsztő.

puffatag 2011.01.09. 14:59:39

szerintem úgy lenne érdekes, ha megkérdezzük azt is, hogy a választott opciót helyesled, vagy nem tetszik

Khayness 2011.01.09. 15:06:22

Mindig a kommunikáció a hibás, ez természetes.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2011.01.09. 15:12:05

A fideszt ismerve valószínűleg módosítják a törvényt, de úgy, hogy nem lesz lényegi módosítás, viszont utána lehet majd hivatkozni rá, hogy hallgattak a bírálatokra.

kalandlövész · http://kalandloveszet.hu 2011.01.09. 15:17:24

Reméljük hogy nem enged a zsarolásnak. A bankadónál is micsoda patáliát csapott a média, most pedig fél Európa bevezeti :) Csak így tovább !

azAttis 2011.01.09. 15:22:44

Megmondta Viktor, hogy módosítják ha az Európai Bizottság kéri. Innentől már csak azt kell tisztázni konkrétan mit kell átírni.

Gondolom ez majd azt jelenti, hogy a többi "anti-demokratikus" ország is módosít ahonnan átvettük a paragrafusokat.

- "a reklám átlagos hangereje nem lehet nagyobb, mint a körülötte lévő műsoroké"
- "főműsoridőben a filmek legalább huszonöt százalékát eredeti nyelven – magyar felirattal – is tegyék elérhetővé"

Ezeket pl. hagyják benne.

bebe tv 2011.01.09. 15:22:51

Az a meggyőződésem, hogy ezekkel a félig meddig beismerő nyilatkozatokkal csak időhúzásra játszik.
Arra blazírozik a bölcs vezér, hogy az EU elnökségünk 6 hónapja alatt az EU is kénytelen enyhíteni a nyomáson, mert ha akkor is egyfolytában basztat, miközben mi elnökölünk az irtó nagy presztízs- veszteség lenne az EU-nak.
Ha pedig az eltelt hat hónap alatt lankad a figyelem, utána már csak ki lehet bekkelni valahogy a dolgot akár úgy is, hogy semmit sem változtatnak rajta. Hiszen egyre több jel mutat abba az irányba, hogy arra igyekeznek rábírni az EU-t, hogy csak azután változtatnak rajta, és akkor is csak azokon a pontokon,
amelyek a gyakorlatban nem állnak meg.
Ez fidesz magyarra lefordítva azt jelenti, hogy kb. 1 évig nem lesznek nagyobb retorziók bizonyítván "lám-lám mi előre megmondtuk nektek hülye EU", hogy minden betűje kompatibilis az európai elvekkel.
Ha odakinn már mindenki elfelejtette a törvény körüli cirkuszt, majd azután kezdik alkalmazni kényük kedvük szerint.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.09. 15:22:54

Amikor a kormány megfontolja ...

" Selmeczi Gabriella „türelmet” kért a részletes intézkedések kidolgozására, mert szeretnének alapos munkát végezni és igazságos rendszert kialakítani. Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy erre talán a törvény meghozása előtt kellett volna sort keríteni, azt válaszolta, hogy sürgősen lépniük kellett a nyugdíjak védelme érdekében. A riporteri kérdésre – miszerint inkább a költségvetéshez szükségesnek vélt 320 milliárd forint becsatornázása tűnt sürgősnek – Selmeczi azt válaszolta, hogy a nyugdíjvédelem volt az elsődleges szempont. "

És sok töprengés után mire jutottak ?

Úgy megoldják, hogy a fal adja a másikat...

Cent Rum 2011.01.09. 15:28:18

@nevetőharmadik: Attól félek igazad lesz. Szerintem is valamit módosítanak, de drága árat fizetünk ezért. Lásd:MNYP.

Bergeroth 2011.01.09. 15:28:22

Ha van egy csöppnyi esze orbánnak, akkor engedni fog. Észre kellene már venni, hogy mi függünk Európától és nem ők tőlünk. Európának tökmindegy, hogy mi EU tagok vagyunk-e vagy sem. Viszont MO az EU nélkül, nagyjából 1 héten belül összeomlana és gazdaságilag becsődölne.
Tényleg ezt akarjátok agymosott barmok?

NewWay 2011.01.09. 15:28:30

De mi az amit módosítani kell?

Erről miért nem ír a poszt? Mintha mindenkinek tök egyértelmű lenne, ezért senki nem írja le.

Pedig az átlagember (én) szeretném tudni! Melyik részt kellene módosítani, és hogyan?

dedalon74 2011.01.09. 15:31:00

Komolyan kíváncsi vagyok, mely pontokat találják változtatásra szántnak.
Amennyiben nem lesz ilyen arra is, hogy a nyugati sajtó, ami teleokádta hazugságaival egész Európát, egész címoldalon fog-e bocsánatot kérni országunktól?

inebhedj - szerintem 2011.01.09. 15:35:17

Rendkívül nagy butaság lenne az ún. "külföldi nyomás" miatt módosítani a törvényt. Módosítsák a törvényt akkor és azért, ha az indokolt, és az indokok vélt vagy valós jogosságát belátja a tövényalkotó.

Szerintem a leglogikusabb kormányzati lépés a kérdésben a teljes figyelmen kívül hagyás, egyszerűen úgy kell tekinteni a médiatörvény kapcsán kibontakozott hisztériára, mintha nem is létezne, nem szólni róla, nem magyarázni, nem válaszolni, nem kérdezni, így az szépen elmúlik, elfelejtődik, ahogy már ez szokás.

Máskülönben van, aki rajtam kívül dévaj kacajban hempergett a díványon, mikoron hallotta volt, hogy a soros EU-s elnökség egyik legfontosabb feladata az euro megmentése lenne? Hogy annak az EU-nak a fizetőeszközét, amelyet a közép-európai országok orális gazdasági és politikai ekézésében oly jeleskedő tagállamok képtelenek felügyelni, annak a soros elnöknek kellene megmenteni, amely nem is jogosult az euro bevezetésére?

Méghogy az MSzP vagy Fidesz kormány nem lenne EU-kompatibilis és szalonképes.... :D

A Die Welt egyébként felvetette, hogy Magyarországot a médiatörvény miatt ki kellene zárni az EU-ból. Ha most eltekintek attól a nagyon valószínű feltételezéstől, hogy a Die Welt sem ismeri az érintett törvényt, ill. a körülményeket, tehát gyakorlatilag egy "Megerőszakolta nagymamáját, majd evett a húsából" főcímmel, és egy belső oldalon "de csak álmában" alcímmel folytatódó "újságírói fogásról" van szó, hirtelenvést Szolzsenyicin A Pokol tornáca c. könyvének azon epizódja ugrott be, ahol azt tárgyalják a foglyok, hogy milyen méltatlanul hanyagolja el a szovjet büntetőgyakorlat a politikai bűncselekmények Btk-ban leírt lehetséges szankciói közül a Szovjetúnió területéről való száműzés szigorú eszközét.

Magával a törvénnyel amúgy sem foglalkozik senki.

nevetőharmadik 2011.01.09. 15:35:20

@bebe tv: egyetértek, az EU nem akar botrányt. Kérdés csak az, hogy botrányt nem akar csupán, vagy tényleg szívén viseli az ún. európai értékeket. Európa annyiszor elárulta és magára hagyta már a magyarokat, hogy csak na. Túlzott illúzióim nincsenek. Aligha miértünk csinálják.

Kotkodus 2011.01.09. 15:35:23

@LEG X: csak a kíváncsiság kedvéért:
mi lenne az a fidesz intézkedés, amelyre azt mondanád, hogy talán ezt ne kellene?
komolyan kérdezem...

fidesz friend 2011.01.09. 15:35:32

@NewWay: az egészet vissza kell vonni. azután valódi társadalmi párbeszéd alaján csinálni egy másikat, amelyben minden médiaügyi felügyeletben csak és kizárólag szakmai (valódi szakmai) testületek vesznek részt. ammamari meg mehet vissza a Miami Baeach nevű magazinjához.

Kotkodus 2011.01.09. 15:42:24

@dedalon74: pontosan mit hazudott a nyugati sajtó?
légy szíves sorold fel tételesen a hazugságokat és jelöld meg melyik nyugati médium a forrás!
köszi előre a válaszodat!

Id. Lencsés István 2011.01.09. 15:42:35

@simonmondja.: Ez persze nagy hazugság!

1. Kuncsorognak az MNYP-nél a programért!
2. A törvények értelmében nem tettek hivatalból feljelentést a pénztárak ellen.
3. A pénztárak, ha már eljátszották a pénzt, akkor az önkéntes tagok (1 300 000) megtakarítását, miért nem védik, miért nem hoztak törvényt, hogy kivehessük azt a 800 milliárd adózott pénzt, hangsúlyozom adózott pénzemhez nem juthatok, mert a törvény nem teszi lehetővé.

Lev Menachem 2011.01.09. 15:43:00

Eddigi "nemzetközi" bírálatok szerint nem a konkrét paragrafusokkal van hiba, hanem a törvény "szellemisége" rossz.. na most ez a kritika még megfoghatatlanabb mint az általuk kritizált gumiszabályok.

Azt is megnézem majd, mikor a magyar miatt módosítják a brit, vagy a francia médiatörvényt, mivel Orbán elég világosan kifejtette hogy diszkriminációt nem fogadunk el. Úgyhogy lényegi változtatásokra nem számítanék az ajvékolók helyében.

inebhedj - szerintem 2011.01.09. 15:43:05

@fidesz friend:

Melyek azok a szakmai testületek vajon? A kamara? A Muosz? A Muk? A Kuk? Az ISzT? Az Online Marketing Szövetség? A Brazil Sorozat Rajongók Önkéntes Védegylete?

ne most 2011.01.09. 15:43:10

A tapasztalatok alapján semmi nem szolgál alapul kérdés feltételéhez sem.

2011.01.09. 15:43:18

Én nagyjából a Frankfurter Allgemeine- nel tudok ebben egyetérteni.

@dedalon74: nem fog, ebben biztos lehetsz.

@NewWay: soha, sehol nem hangzik el semmi konkrétum, hogy miért és mennyiben sérelmes, melyik passzus, melyik szakasz, melyik Eu törvénnyel nem konform.
Csak az hogy nem tetszik, mert nem tetszik, mert nekünk nem tetszik,

Érdekes...

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi van e mögött, milyen érdekek, mert hogy nem a demokráciát féltik az biztos. Azt láthattuk, hogy mennyire leszarta a szabad sajtó, amikor vér folyt a pesti utcákon.

Id. Lencsés István 2011.01.10. 09:11:19

Martonyinak azt kellett volna mondani a Fidesz megnehezítette Magyarország dolgát!

"Megnehezítették ugyan a magyar kormány dolgát, de nem rontják el az EU-elnökség sikerét a médiatörvény miatti kritikák - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter az osztrák közszolgálati tévében. Szerinte a sajtó bírálatai túlzóak, de igaz, hogy néhány kifejezés "túl általános" a törvényben."

Kotkodus 2011.01.10. 09:11:28

egy törvény akkor jó, ha általánosan elfogadott és ráadásul időtálló...

szerintetek a fidesz átadná ezt a törvényt így ahogy van egy esetleges váltókormánynak?

rendben lenne az is, ha ugyanezek a passzusok felett az mszp őrködne?

ha igen, akkor nincs bajom a törvénnyel...

kalandlövész · http://kalandloveszet.hu 2011.01.10. 09:11:31

@Kotkodus: Pl. adóemelés, a multik adómentességének fenntartása. Eddig megszoktuk, hogy mindig mi fizetjük a számlát, ha megnézed a szocik most is azért kardoskodnak, hogy miért nincs adóemelés, szegény bankok, stb. Én bízom benne, hogy a Fidesz nem tér le erről az útról.

bebe tv 2011.01.10. 09:11:36

@LEG X: Nem ártana informálódnod felőle, hogy nyugaton miért és hogyan vezették be:
1.A válság alatt majd az összes nyugati kormány az instabilnak ítélt bankjaiba állami pénzeket pumpált, így szerezvén "X" állami tulajdonhányadot azokban a pénzintézetekben.
2. A beszedendő bankadókat ott nem tapsolja el a költségvetés, hanem az így befolyt pénzekből egy alapot képeznek, és egy esetleges következő pénzügyi válság esetén ezekből az alapokból segítik majd ki a bankokat.
3. Az ottani bankadó nagysága kb. csak a negyede a nálunk bevezetettnek.
4.A bankárképző intézet máris kimutatta, hogy a magas bankadó miatt a 2010. évben máris kb. 60%-al
csökken a bankok nyeresége.
Tudom ez neked nem mond túl sokat, mer te csak annyit értettél meg az egészből, hogy van nyereségük akkor ideje elvenni a nagyobbik részét tőlük.
Mivel a nyereség egy részét a bankok tartalékképzésre fordítják, amit egyébként törvény is ír nekik elő, hát kevesebb jut a tartalékképzésre. Ennek egyenes következménye lesz a visszafogottabb hitelezés is.
Magyarán, a vállalkozások nehezebben jutnak banki hitelhez és ha mégis, akkor pedig kedvezőtlenebb feltételekkel.
Mi mindannyian fizetjük meg ennek az árát is.
Gratulálok te kis Nobel díjas közgazdász. Ha eddig nem tudtad, az üzletek eladási áraiba még a lopási veszteség is be van kalkulálva. Azaz, ha nem lopna úgy a magyar, akkor az árak is valamelyest szolidabbak lennének. De ez egy bértapsolónak olyan magas, mint
Győzikének a szűkített oktáv.

inebhedj - szerintem 2011.01.10. 09:11:43

@simonmondja.:

A nyugdíjrendszer átalakítása kétségkívül sürgetőbb volt. Mivel a megelőző félévben az összes alternatív megoldástól elzárkózott az EU, azonnal tőkére volt szükség a költségvetési egyensúly fenntartása miatt. Ennek azonban nem az SZJA módosítás az oka, hanem az, hogy 2008. 4. negyedévben az MNB az összes nemzetközi tendenciával szembesétálva közel megduplázta a jegybanki alapkamatot, ez pedig 2010. 4. - 2011. 1. negyedévre komoly és soronkívüli terhet jelent a költségvetésnek.

Bergeroth 2011.01.10. 09:11:56

Értsétek már meg végre, hogy MO-nak sajnos úgy kell ugrálnia, ahogy az EU fütyül. Ez az ország mindig is a szopóágon volt a történelem folyamán, ez most sincs másképp, és nem orbán lesz az, aki elhozza a megváltást.
Kicsi ország, szinte nulla jelentőségű export piaccal, csak a pofánk nagy, mint mindig. Majd ha MO fogja eltartani fél Európát, akkor majd ez megváltozik.
Kínával meg kár példálózni, ott kb. 1,5 milliárd ember él, szemben a mi cirka 10 milliónkkal.

Kotkodus 2011.01.10. 09:12:05

@Frengi: én indonéziában voltam 2006-ban és még az ottani sajtó is beszámolt a budapesti utcai harcokról...

kíváncsi vagyok, hogy amikor a fidesz ellen tüntetőket (akiknek egy része autókat fog gyujtogatni, ablakokat tör be és rendőrökre támad = csőcslék) megtámadják a rendőrök, akkor fogod-e védeni az ő jogaikat is, vagy azt fogod-e hajtogatni, hogy kormányunk legitím és csak megvédi a polgárokat a csőcsléktől... majd írd meg a véleményedet akkor is, kérlek!

inebhedj - szerintem 2011.01.10. 09:12:09

@Frengi:

Egyetértek, az általam ismert külföldi orgánumok közül is a FAZ meglátásai azok, amelyek valóban komolyan vehetőek. A hazai fősodrásban nem is szokás idézni belőle. :)

abaka 2011.01.10. 09:12:19

@dedalon74: Miert kene bocsanatot kerniuk? Azert, hogy nekik koszonhetoen esetleg megint biztonsagban lesz a sajtoszabadsag Magyarorszagon?

Lev Menachem 2011.01.10. 09:12:26

Több fórumon olvasgatva a hozzászólásokat, úgy látom fordult a közvélemény. A "bírálókat" (inkább csak beszólogatókat) hitelteleníti az fajta túlzott reakció, amire számtalan példa volt az elmúlt másfél évben is, hogy csak görög, vagy az ír példát említsem.

Úgy járnak mint a farkast kiáltó juhász. Egyre szkeptikusabban fogadjuk hiszijüket, főleg hogy mindig csak a gyengébbel mernek packázni. Kettős mércét alkalmaznak olyan stílusban, amit befolyásosabb országokkal szemben nem mernének megengedni maguknak.

A növekvő hiszti-szkepticizmus egy bizonyítéka, hogy a folyamatos leminősítések hatására (hiába jelent meg az index címoldalon , hogy "zuhan a forint") semmilyen érdemi piaci reakció nem történt, forint nem gyengült az euróval szemben, állampapírokat kapkodták mint a cukrot.

intercisa 2011.01.10. 09:12:41

@inebhedj: az idézeten, én konkréten felröhögtem, meg egyébként egyetértek, az Eu megmentése nekem is szemet szúrt, de hát valamivel alá kell támasztani, a soros elnökség jelentőségét, ami egyébként kb. nulla jelentőséggel bír, csak mi hisszük, hogy most aztán mi ránk figyel itt az egész "ejúrópa" pedig hát dehogyis... :D

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.01.10. 09:12:46

Ha atirjak azzal csak felkopnek es alaallnak.

Ebbol a bulibol mar nem lehet kijonni gyoztesen.
Elkurtak...

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.10. 09:12:59

eleve hétoltári baromság, hogy egy sokoldalas törvény rendelkezzen bármiről

dedalon74 2011.01.10. 09:13:06

@Kotkodus:
1. Ha te nem tudod, akkor nem figyelted az utóbbi két hét magyarul is megjelent cikkeit(címoldalas blogok ontották az igét), akkor ne kérd rajtam számon azt, amiről fogalmad sincs.

2. Még rosszabb, ha egyetértesz mindazzal, ami megjelent rólunk a nagyvilágban, mert akkor azt kell, hogy mondjam, benned is csak zsigeri gyűlölet munkálkodik.

3. Ha még mindig hiányérzeted lenne, a gugli a barátod.

Bundili 2011.01.10. 09:13:19

Remélem, nem fognak módosítani! Mire föl? Ne ijedjünk már meg a nyugati és hazai balliberális sajtótól!!! Akkor nem kiabáltak, amikor a szlovákok bevezették a nyelvtörvényt, vagy amikor itthon verték a vétlen járókelőket, sőt ujságírókat, vagy amikor szerkesztőségeket vertek szét.....a saját házuk táján is körbenézhetnek!

bebe tv 2011.01.10. 09:13:29

@NewWay: Pl. van egy olyan része, hogy a média semelyik kisebbség vagy többség ellen nem írhat uszító hangnemben.
Nincs pontosan definiálva mit ért a törvény kisebbség ill. többség alatt. Népcsoportot? Emberek csoportosulását? Vagy mind a kettőt?
Ez olyan mintha a vadászati törvény csak annyit írna elő, hogy vadakra nem szabad vadászni, de azt már nem taglalná, hogy melyik vadra mikor nem lőhetünk. Egy ilyen törvény alapján minden vadászt akit büntetni akarnának megbüntethetnek, akit meg nem az lődözhet kénye kedve szerint. Tegyük fel, hogy a médiatörvény ominózus paragrafusa alatt az emberek csoportosulását is bele akarják érteni, akkor az emberek csoportosulása lehet ugyebár egy párt is. Ha már eddig eljutottunk, akkor egy bizonyos párt a törvény logikája szerint rögtön beazonosítható lesz, hogy ugyebár ő a többség.
Ha pedig bírálólag írsz, vagy nyilatkozol róla a médiában, akkor ebből adódóan uszítasz ellene.
Az uszítás pedig büntetendő., és akkor minden orgánumot akit akarunk úgy megbüntetünk, hogy onnan fog koldulni.Remélem tudtad követni a nemzetvezetőd logikáját. Ha nem sikerült, akkor mielőtt tapsikolásba kezdenél, törd egy kicsit a buksidat, hiszen az nem csak azért van, hogy legyen hová feltenni a sapkád.

nemecsek ernő áruló 2011.01.10. 09:13:43

@NewWay: A külföldi lapokban egy rakás helyen elhangzott már, csak a magyar bulvár-média nem repült rá, valódi újságírók pedig itthon nincsenek.

A gond a médiaszabályozással például, hogy:
- egyoldalú a média-tanács, az ellenzék a legkisebb mértékben sincs képviseltetve
- sehol Európában nincs 9 évre bebetonozott köztisztviselő rendeletalkotási jogkörrel
- külföldi, nem magyarországi fennhatóságú csatornák életébe is bele akar szólni (lex-Cool?)
- meghatározza, miről mennyit szabad beszélni - Európától teljesen idegen szemlélet, hogy meghatározzuk, hogy csak 20%-ban szabad rossz híreket közölni (WTF???)
- olyan feltételeket támaszt, amik még ha a csatorna jogkövető kíván lenni, akkor sem tud betartani (például egy csatorna müsoridejének legalább 50%-a magyar műsor kell, hogy legyen) és mindezt úgy, hogy nem egyértelmű, kire vonatkozik (a szabályozás értelmében az AXN-re, vagy a TV6-ra is vonatkozna a dolog, ami nem más, mint egy Londonból Európa-szerte sugárzott adó, amire mindössze ráhúznak egy magyar hangsávot)
Ez a pont persze eleve megér egy misét, mert ha összeszedjük az összes magyar gyártású filmet, és sorozatot, akkor is nehéz még a műsoridő 20%-át is megtölteni magyar alkotásokkal - ez azt jelentené, hogy a csatornának saját magának kell műsorokat gyártania, erre viszont az RTL Klub, és TV2 kivételével a kereskedelmi csatornáknak ritkán van forrásuk.
- az internettel kapcsolatos passzusoknál süt az egészből, hogy fogalmuk sincs, mi az az internetizé.
- eleve 186 oldal. Miért? Mire fel? Hol van ilyen vaskos média-szabályozás Kínát, és Fehéroroszországot leszámítva?

Nagyon nagyon sokáig lehetne még sorolni az érveket, de eddig a törvényt csak felületesen futottam át, és jogi végzettségem sincs, így rengeteg számomra sötét folt van benne.

Szóval ha a fidesz minden pontot megváltoztat, amivel a "kommenista ajrópának" baja van, akkor kábé ki is lehet dobni az egészet a francba.

@Frengi: A külföldi sajtóban elhangzik rengeteg konkrétum. Lásd fenn. Az, hogy itthon valódi újságírás nincs, az egy egész más kérdés!

MACISAJT 2011.01.10. 09:13:51

"A nemzetközi nyomás nő, a magyar kormány álláspontja puhul. "

Egy fenét nő a nemzetközi nyomás. Sőt.
Azok akik a Barrosoék látogatásától remélték a "nyomást"-azok bizony csalódtak.
Sőt, láthatóan csökken a nyomás- egy hülye német szocialista már ma nyilvánosan vádolta Merkeléket hogy kapituláltak Orbánék elött.

Márpedig ha pártpolitikai szintérre került a dolog, akkor lesz Néppárt vs. Szocialisták(liberálisok).
A szokásos.

Ebből pedig még Fico+Slota is jól jött ki.

fidesz friend 2011.01.10. 09:14:12

@Frengi: ha tényleg arra vagy kíváncsi, mi van emgött, a válasz egyszerű: az, hogy NEM TETSZIK. és kész.
nem tetszik nekem, sok itthoninak, az európaiaknak, az amerikaiaknak - általában a demokratáknak.
olyan nehéz ezt belátni? talán a fidesz-vallás híveinek igen. de attól még tény: nem és nem és nem tetszik. Vikszi durván mellényúlt és kirántotta maga alól a széket.
úgy van, ahogy Fellegi mondotta: ezt elb@szták.

dukeekud 2011.01.10. 09:14:16

Akarmilyen is az a torveny, nincs hozza semmi koze Europanak. Ha a koztarsasagi elnok szlovakiabol(vagyis magyarorszagrol) valo kitiltasa, szerintuk szlovak belugy, akkor a mi media torvenyunk tizszeresen az. Majd ha nekunk nem tetszik, valtoztatunk rajta, ha meg tetszik akkor igy marad.

ambrusqkac 2011.01.10. 09:14:24

@Bergeroth: agymosott baromnak nem nevezném őket. egyszerűen taktikáznak.
Ne hidd, hogy a kis Magyarország bedőlése nem okozna gondot. Lehet meg fogsz lepődni (pedig logikus), hogy ha mi bedőlünk, akkor lehet együtt dől velünk az osztrák bankrendszer is, de hogy minimum súlyos károk lennének a szomszédban az tuti.

Várúr 2011.01.10. 09:14:29

@Kotkodus:
Nincs mit felsorolni. Tény, hogy a nyugati média még csak nem is ismerte a törvényt, mikor ekézni kezdte. Egyetlen konkrét paragrafusára sem hivatkozott. MIkor végül nagy nehezen megtette, akkor is tévedett vagy hazudott (bírósági ítélet nélkül bírságol a hatóság, a vezetőt Orbán nevezte ki, stb.) A vezetőt a parlament választotta. Franciaországban nevezi ki a köztévé elnökét a köztársasági elnök. Erről mélyen kussoltak.

Megfigyelo 2011.01.10. 09:14:40

@LEG X: Ez a hazugság minősített esete: Orbán azért vettett ki bankadót, hogy feltöltse a kasszáját, a többi európai ország viszont azért, hogy létrehozzon egy olyan alapot, amiből szükség esetén ki lehet segíteni egy bajbajutott bankot. (És ott nagyságrendekkel kisebb bankadóról van csak szó...)

M&Ms (törölt) 2011.01.10. 09:14:44

Nem fog engedni. Nekem egy harmadik elképzelésem van. Elkaszálja az AB, és bele fognak törődni. Más szóval esetben nem fogják még tovább csorbítani a jogait, mert így végül is jól jönnek ki belőle, mert tudatni fogja az EU-val, hogy lám, már nincs így veszélyben a sajtószabadság. Későbbiekben meg egy lightosabb verziót fognak a parlament elé terjeszteni, az elnökség lejárta után.

Szentpeter 2011.01.10. 09:14:54

A felmérések azért adnak támpontot...

Bár én úgy tettem volna fel a kérdést...

Mi a baj a médiatörvénnyel ?

...és akkor kiderülne hogy semmi, csak végre befüthetünk a fidesznek...

Szerintem, nincs veszélyeztetve a véleményszabadság, például akár jobb oldali akár baloldali forumokról simán kirakhatnak...





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása