Véleményvezér

vv

Fizessenek a nyugdíjasok is!

2011.02.27. I 28 komment I Címkék: szavazas

A 65 év felettiek utazási kedvezménye vagy ne legyen nagyobb mértékű, mint a diákoké, vagy ne legyen érvényes a csúcsidőben. Heti szavazás-összesítőnk. (Fotó: Vasárnapi Hírek)

Szokásos hétvégi rovatunkban ismét megnézzük az eheti legérdekesebb szavazásunk eredményét: most azt, hogy mit gondolnak olvasóink a 65 év felettiek utazási kedvezményeiről.

Orbán Viktor Horn Gyula nyomdokain c. írásunkban az utazási kedvezmények csökkentésének kérdésével foglalkoztunk. Mint ismeretes, eredetileg ez a tétel is szerepelt volna a februári reformok között, ám Szijjártó Péter kijelentette, "Orbán Viktor határozott tiltakozása miatt ez a felvetés végleg kikerült a javaslatból".

Ahogy cikkünkben kifejtettük, az utazási támogatás lényege elméletileg az volna, hogy az állam megkönnyítse a munkavállalók ingázását, ezáltal növelve a mobilitást, ami pedig közvetve az egész nemzetgazdaságot segíti. Másrészt pedig az, hogy a tanköteles korú gyerekeknek – akiknek az állam előírja, hogy iskolába kell járniuk –, illetve az ő szüleiknek segítsen az iskolába járás költségeinek fedezésében. Ehhez képest a magyar valóság arról szól, hogy éppen a munkavállaló, dolgozó magyar állampolgárok azok, akik jellemzően semmiféle központi kedvezményre nem jogosultak, miközben szinte mindenki más igen: „természetesen” még a belga nyugdíjasok is teljesen ingyen utazhatnak a budapesti tömegközlekedésen.

Nézzük, mit gondolnak a Véleményvezér olvasói az idősek utazási kedvezményeiről!

A válaszadók óriási többsége, összesen 80%-a szigorítaná a mostani rendszert. 16% teljesen eltörölné a nyugdíjasok utazási kedvezményeit, 23% csak a reggeli és délutáni csúcsidőn kívül hagyná meg azt, 41% pedig úgy gondolja, a kedvezményük ne lehessen nagyobb a diákokénál. A jelenlegi rendszer fenntartására mindössze 18% szavazott.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PerverzBabi · http://perverzbabi.blog.hu/ 2011.02.27. 14:29:48

A harommillio fele kedvezmeny helyett miert nem lehet egyszeruen jovedelem alapjan szamitani a szocialis kiadasokat?
Ha a diak szulei sokat keresnek, ne jarjon a diaknak sem kedvezmeny. Ha a nyugdij magas, ne jarjon kedvezmeny.

spontan · http://erdekessegek.info 2011.02.27. 14:29:54

Felteszem főleg aktív dolgozók szavaztak, így érthető az eredmény, a kormány viszont nagyon is alapoz a nyugdíjasok szavazatára, ezért ebben sajnos nem várható változás. Pedig a második helyezett eredmény elég korrekt, azzal a nyugdíjasok úgy járulhatnának hozzá a gondok enyhítéséhez, hogy a kedvezményt igénybe vehetnék ugyan, de csak korlátozottan. Benne van az áldozatvállalás, de mégsem törli el teljesen a mostani juttatásokat.

Elvárhatjuk, hogy a nyugdíjasaink ennyi áldozatot bevállaljanak az ország érdekében? Szerintem igen.

BKV reszelő 2011.02.27. 14:30:01

A válaszadók többsége diák, ez kiderül az eredményből. Más nem. Mondjuk névvel kéne szavazni most és 40 év múlva. A válaszadók többsége 40 év múlva szemen köpné mostani önmagát simán.

bájgúnár 2011.02.27. 14:31:00

Én nyugeszos vagyok de azt látom jónak ha MINDENKI fizet az utazásért!Adjon kedvezményt az állam ha akar de szüntesse meg az ingyen utazást!És minek fizesse más még az eus nyugdijjasok utazását is.Ugyanis azokra is vonatkozik akedvezmény!

czejp (törölt) 2011.02.27. 14:31:01

Ja, de azért tessék már megmondani, hogy hány különvonatot inditott a MÁV a nyuggereknek ingyért ?

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.02.27. 14:31:03

Kurvara raero nygdijasok.
Anyam is nyugdijas, de erdekes modon nem azzal tolti az ideje nagy reszet, hogy a BKV-n log egesz nap.
Biztos devians alkat.

jobbbalmind1 2011.02.27. 14:31:09

Az igazi kerdes az, lenne a barmifele bevetel novekesed es/vagy megtakaritas. Az emlitett reteg nagy resze, ugy gondolom maximum nem utazna. A villamos, vonat pedig pontosan ugyanugy jarna...

2011.02.27. 14:32:09

ja meg ha nem csúcsidőben utazgatnána talán nem nyomulnának fel a járműre mielőtt leszállnak az utazók.. mondjuk megértem, hogy ülni szeretnének de néha csak a jómodor tart vissza, hogy meginduljak a 100 kilómmal mintha nem állnak senki az ajtó előtt :/

HANS 2011.02.27. 14:32:12

Fizessenek! Gondolom kedden bejelentik, hogy a diákkedvezmény csökken és nyílván megszűnik a 90%-os diákbérlet is (mindenki oldja meg az utazást vagy fennlakást ahogy akarja...), de a nyuggerek ingyenessége megmarad... Ha megszorítás, akkor legyen mindenkié! Magyarország "szent tehenei" a nyugdíjasok, pedig ne bújhassanak ki minden alól, csak mert nagy szavazóbázis (erre lenne jó egy 2/3, hogy ilyen tabukat döntsenek meg!!!!)!

JohnHenry 2011.02.27. 14:35:32

a szavazásból maximum azt tudtuk meg, hogy a vv szavazásra hajlandó olvasói mely korosztályhoz tartoznak.

a 41%-nak nyilván fogalma sincs róla, hogy 150 forintról szavaztak.

BaradlayR 2011.02.27. 14:55:50

@PerverzBabi: Azt úgy hívják, hogy szocializmus.

Nagyon fiatal lehetsz még :)

gézukácska 2011.02.27. 14:55:56

Mindenki fizessen rendesen!
Aki nem tud, az maradjon otthon!
A zénadómbó ne utazgasson összevissza! :)

Zedder 2011.02.27. 14:56:05

@PerverzBabi:

"Ha a diak szulei sokat keresnek, ne jarjon a diaknak sem kedvezmeny."

Látszik, hogy nem nagyon vagy képben a nagy magyar valósággal. Mikor 10 éve egyetemre jártam, akkor is "minimálbéres vállalkozó" gyerekekkel volt tele a kollégium, akik "szociális" alapon jutottak be, míg a tisztességes szülőknek a gatyájuk is ráment lakásbérlésekre.

Arról nem is beszélve, hogy a kedves "minimálbéresek" így alapból kapták a szoctámot, de a koli előtt azért ott parkoltak a BMW-k...

anyadmajma 2011.02.27. 14:56:09

@JohnHenry: Ne haragudj, de mi ez a 150Ft? Ennyi egy diákjegy, esetleg egy bérlet? És a volán, a MÁV avagy a helyi közlekedési vállalatoknál?
Vagy már megint lemaradtam valamiről?

Roy 2011.02.27. 14:56:29

Gratulálok az itt hozzászólóknak. Valószínűleg ők még nem nyugdíjasok. Lehet, hogy meg se érik, és ha még is akkor nem lesz aki kitermelje a nyugdíjukat.
A lényeg. Szerintetek hány nyugdíjas éri meg a 65. életévét Magyarországon? Azok közül hányan már szinte menni is alig tudnak? Nem hogy utazgatni kedvtelésből. Maximum a szakorvosi rendelő intézetekbe.
Az mondjuk engem is irritál, hogy egy osztrák, vagy bármilyen EU-s 65 éven felüli nyugdíjas itt ingyen utazgathat mindenütt. Ők talán ki tudnák fizetni az utazás költségeit. Nem 30-70 ezer forint körül van a nyugdíjuk, mint a legtöbb magyarnak.

FDToth 2011.02.27. 14:56:34

Szerintem azzal is gond van, hogy az ellenőrök nagyon ritkán ellenőrzik azt, hogy a nyugdíjas tényleg nyugdíjas-e. Gondolok itt arra, hogy személyazonosságot (így kort) is igazoló okmányt nem kérnek tőlük, hanem külsőről ítélik meg, hogy nyugdíjas-e vagy sem.
(sok olyan emberke van, aki 65-nek néz ki, közben jóval fiatalabb, és ha utazik a BKV, akkor bliccel)

portugéza 2011.02.27. 14:56:37

@JohnHenry: óriási elvi jelentősége lenne, ha végre egyszer senkinek semmi sem lenne úgymond "ingyen" ebben az országban.

Félre Beszélő 2011.02.27. 14:56:50

Abszurd a mostani helyzet. Úgy akarunk élni, mintha olajnagyhatalmak lennénk és nem lenne már hova tenni a pénzünket, így minden mindenkinek jár, alanyi jogon. Kár, hogy a repülőn nem utazhatnak ingyen a szépkorúak. Horn ezt is beígérte/pedzegette.

Én adófizető vagyok és nem mellesleg vállalkozó is. Csak pislogok, amikor látom, hogy mire mennyit költ az állam. Ha a vállalkozásom is így vezetném, akkor napok alatt csődölnék be. Ez tényleg abszurdisztán.

Spike 2011.02.27. 14:56:50

nem a dolog pénzbeli értéke a lényeg JohnHenry.
hanem az, hogy a nyugdíjasok ne legyenek továbbra is szent tehenek. tegyék oda ők is a 150 forintot ha válság van.

election sc.monitor (törölt) · http://www.valasztas.eoldal.hu 2011.02.27. 14:57:05

teljes mértékben egyetértek, hogy a 65 éven felüliek reggel fél 7-től fél 9-ig ne élhessenek a kedvezményükkel (ha ekkor kell orvoshoz menniük akkor lyukassanak jegyet).
Ezt már a miskolci közlekedési topikban is felvetettem, lemarháztak és kicenzúráztak Teván Imréék (a kötött pályás meg Perlaki haverja) .
De azért lassú víz partot most.

schdl (törölt) 2011.02.27. 15:00:00

Szerintem is az a legjobb "kompromisszum", ha megmarad a kedvezmény, de csak csúcsidőn kívül. Ezzel a nyugdíjas közönség sem költene többet, viszont aki munkába, iskolába siet, az viszonylag kényelmesen teheti meg. Ez egy quick win lenne - a bevezetés költsége szinte nulla.

ember67 2011.02.27. 15:00:07

Az állam könnyedén ad ingyen utazást a nyugdíjasoknak: a közlekedési vállalatok nyelik be, mert az állam ezt nem fizeti ki nekik. Legalábbis a tv-ben mindenhol ezt mondják a közlekedési vállalatok vezetői.
Kelljen nyugdíjas bérletet kiváltani havonta 0 ft-ért, csak azért, hogy a kedvezmény állami terhét ismerjük. Úgy lehet dönteni reálisan.
Már nincs szocializmus: tudni kell, hogy mennyit és ki állja a révészt.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2011.02.27. 15:00:15

@spontan:
"Elvárhatjuk, hogy a nyugdíjasaink ennyi áldozatot bevállaljanak az ország érdekében? Szerintem igen."

Én már eddig sem értettem, miért vesszük természetesnek, hogy dilemma esetén egy szülő a gyereke érdekében szavaz, míg egy nyugdíjas nem veszi figyelembe a következő generációkat.

Pláne, hogy a nyugdíjas-kedvezményekért sosem tüntettek nyugdíjasok, csak úgy kapták őket szavazatéhes politikusoktól (akik a közzel fizettették meg ezt a népszerűségi lépést is)

portugéza 2011.02.27. 15:00:20

@jobbbalmind1: a fizető utasok kényelmesebben, kulturáltabban utazhatnának. Javulna a szolgáltatás minősége, és végre azoknak, akik fizetnek érte. Most ne csak a fővárosra gondoljatok, pl. távolsági buszjáratok. Az ingyen utazók megrostálása után azért minimális járatmódosítások elképzelhetőek lennének, pl. fürdővárosok viszonylatában...

Az a réteg pedig, aki csak az ingyenesség miatt utazik, különben máshogy is el tudná intézni a saját dolgát vagy azét, aki megkérte ("anyuka, vigye már el ezt a csomagot, maga úgyis ráér és ingyen utazik, jó kikapcsolódás lesz"), leszoknának a potyázásról. Lásd a tiszavirág életű vizitdíjat, nem jelentett érdemi bevételt az orvosoknak, viszont kevesebb teher volt rajtuk, mintegy megszűrte a betegeket, elviselhetetlen terhet mégsem jelentett senkinek sem a befizetése az összegplafon miatt. A ténylegesen betegek hamarabb sorra kerültek. Javult a szolgáltatás minősége.

Közhely, de amiért fizetnünk kell, jobban megbecsüljük, nagyobb eséllyel használjuk csupán indokolt esetben. Szemléletváltást hoz - hosszabb távon.

Ne legyen már (névlegesen) ingyen semmi ebben az országban! Meg az inaktívak ne legyenek többet kiskirályok nálunk!

Gestas 2011.02.27. 15:00:32

Teljesen jogos és reális az a kérés, hogy ha lehet, akkor a nyugdíjasok ne csúcsidőben utazzanak.Nem tudom, hogy milyen érv hozható fel ez ellen.Az, hogy elviszik a piacról a friss krumplit, nem indok!
Nagyon nehezen mérhető, de valós érték az is ha egy kipihentebb dolgozó áll munkába, amihez az is hozzájárul, hogy nem kell órákat állnia a buszon, amíg beér a munkahelyére, hanem kulturáltan, ülve, ne adj isten szenderegve teszi meg a kötelező utat.

exlex 2011.02.27. 15:00:39

Tulajdonképpen a szocializmus építésével a nyuggerek kárt okoztak ennek az országnak. Vissszajuttatták a kőkorszakba az országot. Tulajdonképpen nem járna semmiféle ingyenes utazás mert csak kárt okoztak az országnak.

J.W. Booth 2011.02.27. 15:01:14

Felesleges a témafelvetés.
Szavazatmaximáló Viktor úgysem nyúl hozzá.

Legfeljebb addig piszkálják a témát, amíg a nyugdíjasok jól beijednek, de aztán jön a Vezér, és bejelenti a nagy hírt, hogy minden marad a régiben.

A Macskafogó jut minden ilyen fideszes-akciónál az eszembe:
"öcsi, nem kapsz két hatalmas pofont, ha megmondod, merre ment ennek az autónak a gazdája"

Így aztán, ha semmi nem változik, azt a nyugdíjasok (egy része) a Viktor személyes ajándékának tekinti majd. Hozsánna néki.

Bubulek 2011.03.16. 12:20:29

Ha csak az ingyenes utazás lenne a gond.
Őrjöngünk, hogy felemelik a nyugdíjkorhatárt, közben amelyik nyugdíjas megteheti dolgozik tovább nyugdíj után, és nem csak a nyugdíját kapja meg, hanem a keresetét ami több mint ha nem nyugdíjas lenne a kedvezmények miatt.
Ez a rendszer úgy rossz ahogy létezik , csak sajnos én és a gyerekeim isszák meg a levét.
Szerintem nem csak a mi családunk, hanem sok más magyar családot a nyugdíjas szülők támogatnak anyagilag, mert különben a gyereke éhen is halhatna, de legalább is az utcán végezné.
Ez az amit sem az MSZP kormányzás , sem a Fidesz nem oldott még meg. :-(((((((
A külföldi nyugdíjasok meg igenis fizessék meg a teljes viteldíjat. Ha már megtehetik , hogy utazgassanak.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása