Mi különbözteti meg a Fidesz gazdaságpolitikáját a Széll Kálmán-tervhez kísértetiesen hasonló programot megvalósító, de az IMF és az EU elvárásainak „behódoló” Bajnai-kormányétól?

Az új alkotmányba két, sokak által nehezen megmagyarázhatónak tűnő elem is valószínűleg be fog kerülni. Nehezen megmagyarázhatóak, hiszen még egy jó ideig semmiféle közvetlen hatásuk nem lesz.

Miféle szabályok?

Az egyik egy új javaslat: az eurót gyakorlatilag csak kétharmados parlamenti többséggel és alkotmánymódosítással lehet majd bevezetni, hiszen a forint mint nemzeti valuta is bekerül az alaptörvénybe. Mivel Magyarországon fel sem merülhet az euró bevezetése a következő öt-hat évben, nyilvánvalóan ez nem egy rövid távú gazdasági következményekkel bíró szabály.

A másik a már korábban is ismert alkotmányos adósságplafon elképzelése: az alkotmány azt is deklarálná, hogy az 50% a hosszú távú, kőbe vésett elfogadható maximuma az államadósságnak. De miért pont 50%? Miért tűzték ki ezt a rendkívül ambiciózus és nem is feltétlenül ésszerű célt, amit leghamarabb is szintén csak öt-hat év múlva érhetünk el? (Új javaslat, hogy az Alkotmánybíróság is csak akkor kapná vissza a nemrég elvont jogköreit, ha Magyarország adósságállománya 50% alá csökkenne.)

A kormány rövid távú gazdaságpolitikai érdekei egyik esetben sem magyarázza az Alkotmányba iktatást. Éppen ezért hosszabb távú megfontolásokat kell feltételeznünk.

Mi lehet a cél?

Már csak az intézkedések időtávja is mutatja, hogy ezekben az esetekben a kormány nem szorosan vett aktuálpolitikai kérdéseket próbál meg szabályokkal befolyásolni. Sokkal valószínűbb, hogy ezek az intézkedések elvi és szimbolikus értékkel bírnak. Rövid távú céljuk pedig legfeljebb az üzenetküldés lehet.

De mi lehet az a hosszú távú megfontolás, ami összefűzi ezeket az új szabályokat? A Véleményvezér szerint ez tényleg nem lehet más, mint a gazdasági szabadságharcnak és függetlenségnek a kormány által egyre többet hangoztatott gondolata.

Először az IMF-konfliktus kapcsán bukkant ez fel, az események utólagos rekonstrukciója alapján valószínűleg kényszerből, de miután kommunikációs panelként bevált és népszerűnek bizonyult, a kormány egyre gyakrabban vette elő ezt a retorikát. Az a megérzésünk, hogy az európai versenyképességi paktum egyébként általunk üdvözölt elutasítása sem csak gazdaságpolitikai, hanem szintén a gazdasági függetlenséggel kapcsolatos elvi megfontolások eredménye.

Mire jó a gazdasági függetlenség?

Nem tisztünk eldönteni, hogy a kormány hirtelen valóban elkezdett ennek az egyébként meglehetősen nehezen értelmezhető, de annál jobban kommunikálható eszménynek a híve lenni, vagy csak egy hasznos kommunikációs eszközt látnak benne. Mindenesetre nekünk úgy tűnik, hogy az elmúlt hónapokban ez vált a miniszterelnök gazdaságpolitikai svájci bicskájává.

Ennek megfelelően nem lennénk meglepődve, ha a 2014-es kampányban és ahhoz közeledve még többet hallanánk majd arról, hogy a kormány mennyit tett Magyarország gazdasági függetlenségének helyreállításáért. Ennek illusztrációja lesz többek között az adósságplafon és a forint mint nemzeti valuta alkotmányba foglalása is. Még az is lehet, hogy ezzel megtalálni vélik azt a pontot, amivel közérthető módon megkülönböztethetik gazdaságpolitikájukat az egyébként a Széll Kálmán-tervhez kísértetiesen hasonló programot megvalósító, de az IMF és az EU elvárásainak „behódoló” Bajnai-kormányétól.

Ami azonban jó píárfogás, jó kommunikációs panel, az nem feltétlenül bölcs politika. A kétharmados euró és az 50 százalékos adósságplafon könnyen olyan kényszerpályákat jelölhetnek ki, amelyeknek hatásait ma még elképzelni se nagyon tudjuk. A gazdaság és a politika is olyan komplex rendszerek ugyanis, ahol a rövid távon túli előrejelzés teljességgel reménytelen vállalkozás. Ezért aztán nem igazán vezet jóra, ha a jelen korlátos ismeretei alapján próbáljuk ezeket túlszabályozni.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!