Véleményvezér

vv

Gyöngyöspata csak a kezdet?

2011.04.30. I 8 komment I Címkék: szavazas

A politikai, a gazdasági és a társadalmi körülmények alapján biztosra vehető, hogy lesz itt még folytatás. Heti szavazásaink. (Fotó: Huszti István/Index)

Hévégi rovatunkban most a csütörtöki cikkünk (Szebb jövőt a cigányoknak, de milyet?) szavazásának eredményét nézzük meg közelebbről.

Csütörtökön a következőket írtuk a gyöngyöspatai konfliktus kapcsán: "Gyöngyöspata mintát adott a probléma lehetséges kezelésére. Pontosabban az első ilyen mintát nyújtotta. Ne kételkedjünk, hogy sokan gondolják majd mindkét oldalon, hogy ez a probléma helyes kezelése. A szebbjövősök pedig, ha kell, legközelebb egyenruha nélkül, majd fehér ingben ünneplik a majálist a cigánysoron, de folytatni fogják eddigi tevékenységüket, és minden bizonnyal lesz olyan cigány csoport is, aki rájuk támad, meg olyanok is akadnak majd, akik megint menekültcsapatokat szerveznek Nyugatra. Örülhetünk, ha a két társaság mögé nem állnak olyanok, akiknek kifejezetten tetszene egy-két véres tudósítás Magyarországról."

Ajánló: a Véleményvezér összes írása Gyöngyöspatáról


Ahogy cikkünkben röviden kifejtettük, nemcsak a politikai, hanem sajnos a gazdasági-társadalmi körülmények alapján is valószínűnek tűnik az, hogy lesz még itt folytatás: "Mindeközben a Széll Kálmán-terv eredményeképpen az alsó középosztály egy jelentős része megint lecsúszik, tovább mélyítve ezzel a konfliktus alapjait. Képzeljük el: egy húsz éve dolgozó, munkáját 4 hónapja elveszítő, de közben állást intenzíven kereső 40 éves szakmunkás kevesebbet kap majd az államtól, mint az a cigányember, aki soha nem dolgozott és most sem akar dolgozni, viszont több gyereke van (ez az underclass-probléma). Mekkora az esélye annak, hogy a szakmunkásnak ezek után nem lesz elege a magyar állam szabályaiból? Csodálkozunk majd, ha a „cigánybűnözés” egy újabb fejleményére ő is beáll szebbjövőzni?"

Olvasóinktól is megkérdeztük: szerintük Gyöngyöspata vajon egy egyszeri eset volt, vagy sok hasonlót fogunk még látni? Nézzük az eredményt!


Az arányok magukért beszélnek: szavazóink 93%-a gondolja úgy, hogy Gyöngyöspata sajnos csak a kezdet. Az optimisták, akik szerint csak egy egyszeri esetet láthattunk, mindössze 2%-nyian vannak. Ez az 5700-nál is több szavazóból alig több mint 100 válaszadót jelent. Őszintén reméljük, hogy mégis nekik lesz igazuk. 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rubicon 2011.04.30. 12:39:46

Mit gondolok?? Meg volt az alkotmányozós cécó, jött az újabb cirkusz. Épp utána és nem közben. Persze , ha ez elül jön az újabb cirkusz, de mikor jön már e kenyér???

darktraveller 2011.05.02. 00:26:16

Családban van köztisztviselő aki segély utalás alkalmával többet utal el az egyes "rászorulóknak" mint a saját családja teljes jövedelme, ami szülők, 2 gyerek és 2 nagyszülőből tevődik össze. Lehet számolni. Az egyes roma családok akik sosem dolgoztak semmit csak lopnak, többet kapnak mint aki rendesen ledolgozza a 3 műszakját.
Ha meg nem jön a segélyke akkor ablak betöréssel, köpködéssel, autó dobálással honorálnak meg. Navracsicsnak hála a rendőrök most még annyira sem fognak fellépni mert inkább fontosabb lesz nekik a munkájuk mint a szlogenjük, amit meg lehet érteni. :(

Orbán a jogvédőkkel karöltve elvárja a toleranciát. Hát a nagy büdös ló...

oszi1113 2011.05.02. 00:26:27

mindég jól jön a politikának az olyan országos visszhangot kiváltó esemény, mint a gyöngyöspatai. elvonja a figyelmet.
mindemellett nem ártana, ha végre valahára érdemben is történne valami a cigánysággal, mert pattanásig feszült a helyzet, és a válság vége még nagyon nagyon messzi van! a lesz ez még így se egyre aktuálisabbá válik!
bár engem már nem nagyon izgat, érdekel az, ami itthon történik! a székhelyemet szépen lassan átteszem valamely más országba! ott sem lesz kánaán, de rosszabb, mint idehaza nem nagyon lehet sehol!
itthon, ahol a politikai elit továbbra is a hatalomért vívott harcra összpontosít, itthon, ahol már lassan mindenkit elhagy a remény, itthon, ahol...
megoldást nem látok, se pénz, se akarat, se hosszútávú elképzelések nincsenek.
a cigányság sokasodik, mink fogyunk, a foglalkoztatottság nem hogy nőne...hogyan merre?
polgárháború? ugyan, itthon? öszöd után? összecsapások, masírozások? lehet, de hogy az egész országra kiterjedő véres összecsapások színterévé váljék e jobb sorsa érdemes ország, azt kétlem.
de ha az állam nem tudja ellátni alapvető feladatát, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy az indulatok minduntalan elszabadulnak! mert mindig van lejjebb, mert az megadatott immáron mindenkinek, a feljebb csak egy egyre szűkebb rétegnek.

bubastis2 2011.05.02. 00:26:37

De mit vártatok?... Amíg nincs megoldva a cigánykérdés, addig ez lesz, és most már jöjjön is - minden jobb, mint a szőnyeg alá söprés.

KREATOR 2011.05.02. 00:26:47

Sajnos hianyzik a meg egy szavazasi opcio...arra szavaznek..."Gyongyospata REMELEM hogy a kezdet"

senti 2011.05.02. 00:26:57

Azt nem értik meg,hogy a leszakadó rétegek növekedése visszaüt....
Alap:...súlyos szociális társadalmi szegénységi válságot nem büntető intézkedésekkel oldunk meg mert az visszafelé sül el.
Egy leszakadó rétegnek motiváció,kilátás, közvetlen beavatkozás kell.
felső középosztálybeli van párszázezer...középosztálybeli kb 1 millio..a többit nem mondom hová tartozik...a napi létért küzd...
ha elszabadul a pokol kik vannak többen?..na ez az..
nyamvadt senkiházi kormány évekig azt hallottuk tőlük "a kormány tegyen rendet!..oldja meg! az ő kompetenciája!"és most ez a rendeletszigoritás nekik a rend?...vicc...holnap megjelennek másik településen...ma itt holnap ott...
és tessék mondani mennyibe kerül az ideiglenes csapatok táboroztatása állig felfegyverezve mostmár egy hónapja!?

droland 2011.05.02. 00:27:14

Amíg ma Magyarországon a mindenkori minimálbér nem lesz minimum 2x-e egy nagyjából 5 gyermekes család havi szociális és segélyének összegével (vagy fordítva, tehát max a felét kapja meg a minimálbérnek) addig itt további DOLGOZÓ ember NEM LESZ!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.05.02. 00:27:19

A jelenlegi vezetésnek is érdeke, hogy ezek a feszültségek fennmaradjanak. Nem megoldást, csak szereplési lehetőséget és politikai tőkét akarnak az itteni fejleményekből kovácsolni. Bármi áron. Az ellenzék pedig szintén! Egy réteg nem érdekel csak senkit - az ott élők... Na ez a legnagyobb probléma. 4-5 kemény rendőr falunként megoldaná. Bár az nem lenne olyan látványos, mint balhé után 100-200 rendőrt kivezényelni!
Ideje lenne, ha a politikus elvtársak villái mellé költözne néhány ilyen problémás család!

Segítsünk ott helyet találni nekik??? Én benne vagyok! :))





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása