Véleményvezér

vv

Politikusbűnözés, visszaélés a hatalommal: a Fidesz így (nem) küzd ellene

2011.08.18. I 0 komment I Címkék: fidesz rendorseg allam korrupcio

A barátoknak nem kell megfizetniük a különadót? Hogyan győzi le a dohánylobbi a magyar államot? Törvény könnyíti meg a korrupciót? Ezt írtuk arról, amikor a Fidesz a szürke zónába tévedt.

A Véleményvezér nyári szünetet tart augusztus végéig, de addig is minden hétköznap összegyűjtjük, hogy egy-egy fontosabb témáról mit írtunk 2011-ben. Most a Fidesz legvédhetetlenebb lépéseiről szóló írásainkból szemléztünk. (A címekre kattintva nyílnak az eredeti, teljes írások.)


1. Fidesz: a mieinknek nem kell adót fizetniük?

"Ha a nagy hévvel meghirdetett szigorúság alól a Fidesz pont magát és saját köreit vonja ki, akkor ugyanarra a sorsa jut, mint elődei. Ezt Orbán Viktor is jól tudta: a választások után rögtön arról beszélt, hogy a mindenféle szigort a politikusoknak először magukon kell kezdeniük, a Fidesznek pedig ebben példát kell mutatnia. Ám időközben sokat puhult ez az elkötelezettség: nemrég Lázár János menekült meg a luxusautója körüli botrány után, korábban pedig a multikat sújtó különadót és a bankadót tűzdelték tele személyre szabott kivételekkel, a végkielégítéseket sarcoló büntetőadónál pedig bekerült egy olyan módosítás, ami alapján a régi-új PSZÁF-vezér Szász Károlynak akkor sem kellett volna a 98 százalékos adót megfizetnie, ha azt visszamenőleges hatállyal amúgy be tudták volna vezetni. Most pedig itt vannak a PSZÁF és az NMHH vezetőire szabott új kivételek."


2. Hihetetlen: a dohánylobbi legyőzte az államot?

"Magyarországon olcsó a cigi és rosszak a tüdőrák-statisztikák, ráadásul a költségvetés is bajban van: a dohány adójának emelését mégis megfúrták. Balsai István beismerte, hogy „a dohánylobbi erősebb volt”. Nem akarunk álnaivak lenni: ahogyan az olvasók, úgy mi is pontosan tudjuk, miről van szó. Úgy tűnik, a kétharmados forradalom bizonyos dolgokban nem hozott semmiféle változást, sőt. Csak legalább ne ennyire nyíltan csinálnák!"


3. Megint Gyöngyöspata: Balázs József fenyeget

"A Véleményvezér naivan mindig is azt gondolta, hogy az ilyesmit burkoltan, óvatosan, ésszel szokás csinálni, és kerek-perec sosem vágja egy politikus az ember szemébe azt, hogy ő bizony visszaél a hatalmával. Nem úgy tűnik tehát, hogy a sokat emlegetett forradalom bármilyen változást is hozott volna a kormány és a most éppen igen csekély számú ellenzéki önkormányzat hosszú évek alatt begyakorolt magatartási mintáiban. De annyi azonban elvárható lenne a Fidesztől, hogy legalább a saját önérdekét ismerje fel, és azonnal szabaduljon meg Balázs Józseftől."


4. Fidesz: törvény a korrupciószabadságról

"Az országgyűlés elfogadta az új információs önrendelkezési és információszabadság-törvényt. Mostanra valószínűleg senkit nem lep meg, hogy az új törvény sajnos komolyan csorbítja a közpénzek elköltéséről szóló adatokhoz való hozzáférést. Ez a törvény ismét csak azt bizonyítja, hogy a Fidesz úgy kormányoz, mintha soha nem is kerülhetne ellenzékbe."


5. Szima Judit őrizetben: valakinél elgurult a gyógyszer

"Ennél ostobább döntést ritkán látni. Egy szakszervezeti vezető lecsukása és a szakszervezeti demonstrációtól való távol tartása olyan nyilvánvaló hergelése az általa képviselteknek, hogy még ha az teljesen megalapozottan is történne, egy kormánynak mindent el kellene követnie, hogy a hatalommal való visszaélésnek még csak a gyanúja se merülhessen fel. Az ötletgazdák valószínűleg bele sem gondoltak, milyen következményei lehetnek mindennek."


Ha szereted az írásainkat, támogass minket a Goldenblogon!

...és kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása