Véleményvezér

A legfontosabb politikai döntéshozók Magyarországon valamiért mindig túl későn kapcsolnak: ilyenkor pedig már nem tudnak mást tenni, mint mindig ugyanazt: megszorítani. (Fotó: fidesz.hu)

A forradalom hivatalosan is véget ért! – legalábbis, ami a gazdaságpolitikát illeti. A Széll Kálmán-tervet még lehetett bizonyos aspektusból újszerűnek tekinteni (elsősorban a beígért nagy kiadáscsökkentési komponens miatt), a 2012-es költségvetés sarokpontjait azonban nyilvánvalóan nem, ahogyan azt itt és itt már nagyon jól elmondták.

Ez sajnos tényleg nagyon hasonlít arra, amit Gyurcsány Ferenc 2006-ban csinált. És még előtte sokan sokszor.

Ajánlott írásunk: Túl későn kapott-e észbe a Fidesz-kormány?

Mindent ugyanúgy

Immáron három évtizede nem tud Magyarország kilépni a húzd meg-ereszd meg gazdaságpolitikai logikájából. Nem sikerült a váltás a diktatúra szétesése előtt, a rendszerváltozást követően, és most, a fülkeforradalom után sem. Ahogyan azt a fenti felsorolás is mutatja, alapvetően nem a politikai erő hiányzott a végrehajtáshoz. A magyar kormánynak a ’80-as évek második felében is, a Bokros-csomag idején is és most is megvolt a parlamenti háttere, hogy szinte bármilyen költségvetési változtatást átverjen.

Valami más hiányzott és más hiányzik, nem az erő. Nagyon jó volna megérteni, mi akadályozta meg, hogy Magyarország, a visegrádi régió többi országához hasonlóan, jelentősen csökkentse az állam gazdaságra való ránehezedését, és hogy kitörjön az adócsalás-adóemelés végeláthatatlannak tűnő spiráljából.

Mindig későn kapcsolnak

A Véleményvezér szerint a probléma forrása valahol ott keresendő, hogy a legfontosabb politikai döntéshozók mindig túl későn kapcsolnak. Vagy nem mondják el nekik, vagy nem hallják meg, vagy nem értik meg azokat a jeleket, amelyek alapján idejekorán és biztosan fel lehet ismerni a legnagyobb viharok közeledtét. Horn Gyula kilenc hónapot várt, hogy aztán 1995 márciusában szembenézzen a valósággal, ugyanígy Orbán Viktor is körülbelül ennyi időt töltött azzal, amíg 2011 februárjában végre elfogadta, hogy a Széll Kálmán-tervre igenis szükség van.

Az utóbbi esetben ráadásul a miniszterelnök 2011 februárja után megint felült saját gazdasági minisztere megalapozatlannak bizonyuló növekedési álmainak, míg végül a múlt héten rájött, hogy eljutott arra a pontra, amikor már tényleg nincs más lehetősége, mint teljes erőből rátaposni a fékre, vagyis húzni egy Bokrost vagy egy Gyurcsányt. Túl sok hónap telt el üres álmodozással, és mostanra nem maradt idő előkészíteni és megvalósítani azokat az alternatív intézkedéseket, amikkel kiváltható lenne például az egyébként méltán közröhej tárgyává váló 27%-os áfa.

De miért történik?

Hogy pontosan mi is az a mechanizmus, ami miatt ebbe a csapdába, aki tehette, eddig mindig belesétált, nem tudjuk. Lehetséges, hogy a végrehajtó hatalom túlsúlya akadályozza meg, hogy a fontos alternatív megközelítések megfelelő döntéshozói figyelmet kapjanak. Lehet, hogy csak az egyszerű politikusi alulképzettség eseteivel van dolgunk. És akár az is előfordulhat, hogy a szóban forgó kormányok óriási médiafölénye tesz keresztbe a korai előrejelző rendszer működésének.

Akárhogy is legyen, ettől még a tény tény marad: vannak fundamentális, mondhatni húsbavágó problémáink, amelyeket a fülkeforradalom még csak meg sem próbált megoldani, hanem inkább újratermelte azokat.  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!