Véleményvezér

A látványosan gyenge végrehajtási képesség miatt csalódással végződhet ez a kezdeményezés is. A makrostabilitásunk fenntartása nélkül nem csak Nyugatról, de Keletről sem fognak befektetők érkezni hozzánk. (Fotó: Burger Barna)

Orbán Viktor több napos szaúdi útja egyenes folytatása a „keleti szél” politikájának, azaz a kormányfő által meghirdetett oroszországi és kínai nyitásnak. Az ötletnek vannak értékei, ám a túlzott várakozások és a kormány látványosan gyenge végrehajtási képessége miatt minden bizonnyal csalódással fog végződni ez a kezdeményezés is.

Ajánlott írásunk: Kína-biznisz: csodafegyver vagy szemfényvesztés?

Keleti nyitás: lenne értelme

Természetesen van ráció a miniszterelnök által meghirdetett keleti nyitásban, vagyis a kereskedelmi partnerek diverzifikációjában. Az európai gazdaság várható hosszú távú vergődése egyértelművé teszi, jól járhat az, aki nemcsak a nyugat-európai piacokra és befektetőkre próbálja alapozni országa gazdasági növekedését.

Ebből a szempontból mind Oroszország, mind Kína, mind Szaúd-Arábia akár még jó partnerek is lehetnének. Mindegyik ország komoly pénzügyi tartalékokkal rendelkezik (bár Oroszország esetében ezek vészes gyorsasággal fogynak), és mindháromról köztudott, hogy nyitottak a tőkeexport gondolatára. Sőt mindhárom esetében igaz az is, hogy a széles körű együttműködés előfeltétele az államközi megállapodás.

Ez pedig azt jelenti, hogy helyes az a kormányzati törekvés, mely a kormány feladatának tekinti a gazdasági együttműködés csatornáinak a megnyitását.

... de ennyi nem elég

A valóban sikeres partnerséghez azonban sokkal több kell a lehetőség kormányzati szintű felismerésénél. Szükség lenne elsősorban világos elképzelésekre azzal kapcsolatban, hogy a szóban forgó országoknak, illetve az ottani vállalatoknak miért is érné meg pont Magyarországon befektetni. Hiszen mindhárom országról elmondható, hogy szinte valamennyi európai állam próbálkozik a velük való gazdasági kapcsolatok mélyítésére – a verseny tehát nagy.

És ha sikerülne is potenciális együttműködési területeket azonosítani, ezután még képesnek kell lenni a megfelelő hazai partnerek felkutatására, illetve a sikeres befektetésekhez szükséges üzleti infrastruktúra biztosítására is. Végül, de nem utolsó sorban tudomásul kell venni azt is, hogy a makrostabilitásunk fenntartása nélkül nem csak Nyugat-Európából, de még ezekből az országokból sem fognak Magyarországra befektetők érkezni.

Miért nem megy?

Ezekben a pontokban egyelőre látványosan könnyűnek találtatott a magyar kormány megannyi erőfeszítése. Sem az oroszok, sem a kínaiak esetében nem sikerült egyetlen olyan új beruházást sem felmutatni, amelynek jelentősége akár csak megközelítené az Orbán-kormány által látványosan került Németország jelentősebb befektetőinek hatását. Hiszen miközben Németországgal a társadalom nagyon széles rétegeit érintő szerves kulturális és gazdasági kötelék alakult ki az évszázadok során, addig utóbbi távoli országok esetében csak az aktuális kormányok közötti partnerségi szándék vékony cérnaszáláról beszélhetünk.

Vagyis eleve hiba túl nagy makrohatást várni és túl nagy jelentőséget tulajdonítani ezeknek az újdonsült partnerségeknek. Sem földrajzi, sem kulturális, sem semmilyen egyéb alapjai incsenek annak, hogy hazánk és ezen országok között valóban jelentős kapcsolatok alakuljanak ki.

Ettől persze még adhatnának értékes lendületet az ezen országokból érkező befektetők bizonyos iparágakban. Ám az, hogy egy évvel a nagy keleti nyitás meghirdetése után még nem mutatkoznak nem csak az eredmények, de a sikeres együttműködés jelei sem, megint csak azt demonstrálják, amit a Véleményvezér régóta az Orbán-kormány egyik legkomolyabb hiányosságának tart: a végrehajtási képesség, az aprómunka, a nagy szlogenek tettekre váltásának helyenként elképesztő hiányát.  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!