Véleményvezér

vv

Marx új tanítványa, Lázár János

2011.11.29. I 0 komment I Címkék: fidesz energia posztkommunizmus lazar janos

Sok privatizált nagyvállalat jó ideig nevetségesen magas haszonnal működött. De ez nem jelenti azt, hogy ne teremtettek volna értéket, sőt: a Nyugathoz való felzárkózást ezek tették lehetővé. (Fotó: Segesvári Csaba/delmagyar.hu)

Lázár János tegnap még egy lépéssel tovább vitte az áramügyben megfogalmazott forradalmi logikáját. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis kijelentette, hogy szemben a kormány energiaügyi államtitkárával, ő nem az áramtermelők, hanem az áramfogyasztók érdekeit képviseli. Bár Lázár ezt valószínűleg nem ismeri fel, szövegéből bizony Marx Károly gondolatai köszönnek vissza.

Korábbi írásunk: Lázár lett a miniszter Fellegi helyett?


A fogyasztók jók, a termelők rosszak

Amint arról pénteki cikkünkben is írtunk, Lázár János egy olyan módosítót nyújtott be, melynek értelmében az áram díjának kifizetésében elmaradókon az ún. rendszerhasználati díjat (ez az áram árának egyik összetevője) gyakorlatilag nem lehetne behajtani. Ezt a javaslatot Bencsik János energiaügyekért felelős NFM-államtitkár csütörtökön úgy kommentálta, hogy „az energiatermelés és -elosztás nem veszélytelen üzem”, és hogy Lázár módosítóját tudása és lelkiismerete szerint nem tudja támogatni. A frakcióvezető válasza tegnap érkezett meg, amikor is kijelentette, hogy „soha nem fogunk egyetérteni Bencsik képviselőtársammal", míg ugyanis a frakcióvezető a fogyasztók pártján áll, addig állítása szerint Bencsik János az energiaszolgáltatókén.

survey solutions


Nem kell hozzá kódfejtőnek lenni, hogy lássuk, a frakcióvezető szerint a fogyasztók jók, a szolgáltatók pedig rosszak. A kontextusból úgy tűnik, utóbbiak valamiért nem érdemesek a védelemre, olyannyira nem, hogy velük szemben még a nem fizetés is törvénnyel támogatandó magatartás. Vagyis nagyon úgy látszik, hogy Lázár János szerint az energiaszolgáltatók nem is igazán teremtenek valódi értéket.

Ezt a gondolatot érdemes egy kicsit mélyebben is megvizsgálni, már csak azért is, mert ez a kormány retorikájának egy visszatérő eleme.

A Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján azt mondta, sajnálja, hogy van olyan kormányzati szereplő, aki a szolgáltatók oldalán áll. „Soha nem fogunk egyetérteni Bencsik képviselőtársammal, én a fogyasztók oldalán maradok, ő meg a szolgáltatók érdekeit képviseli. Nem tudom, hogy ez-e a munkája, ennek az értékelése nem az én feladatom” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a Fidesz-frakció többségi véleménye szerint Magyarországon a jelenleginél nagyobb védelmet kell biztosítani az áram- és gázfogyasztóknak.

Kitért arra is, hogy meglepődött volna, ha a villanycégek azt mondják, jó az általa előterjesztett elképzelés, vagyis az, hogy „védjük a fogyasztókat”. Felidézte, a közelmúltban is sok kezdeményezéssel élt a kérdésben, ám nem sok eredménnyel, ugyanis - mondta - nagyon erős az energialobbi, az energiaszolgáltatók pedig privilegizált helyzetben vannak.


Áramháború: Lázár János visszavág (Index)


Küzdelem a nagyvállalatokkal

Először is szögezzük le, hogy a fenti elgondolás mögötti düh egyáltalán nem alaptalan. Részben az ország viszonylag kis mérete, részben a magyar állam szabályozási inkompetenciája, továbbá a '90-es évek privatizációs hullámainak átgondolatlansága miatt számos monopol- vagy oligopol helyzetben lévő nagyvállalat hosszú éveken át nevetségesen magas haszonnal működött Magyarországon, rendszerint az állammal összejátszva és természetesen a fogyasztók kárára. Ebből azonban egyáltalán nem következik, hogy ezek a cégek ne teremtettek volna nagyon is komoly értéket az országnak.

Az a szomorú helyzet, hogy a magyar gazdaságnak a Nyugathoz történő felzárkózását döntő többségében ezek és az ezekhez hasonló külföldi cégek (és a külföldi tőke) tették lehetővé. Bár a felzárkózás hasznán nem megfelelő arányban osztoztak a magyar fogyasztókkal, ezeknek a cégeknek az ellehetetlenítése csak az ország helyzetének romlását eredményezné. És a fogyasztó-nagyvállalat, illetve a magyar-külföldi ellentét kiélezésével meghirdetett, de alapvetően a marxi tőkés-munkás alapfelállásból kiinduló forradalmi intézkedések sajnos pontosan ezt teszik.

Ahelyett, hogy az ezen vállalatok által megtermelt haszon okos újraosztása felé terelnének, magát a hasznot semmisítik meg. Ezzel pedig nemcsak a termelő-szolgáltatót károsítják meg, hanem a fogyasztót is.

Olvasd el ezt is: Lázárnak nem szóltak, hogy vége a forradalomnak?


Tipikus fideszes

Mint már oly sokszor, ebben az esetben is azt látjuk, amire már számtalanszor felhívtuk a figyelmet: a Fidesz ismét jól lát meg egy problémát, de azt csak részlegesen elemzi, hogy aztán egy tragikusan rossz intézkedéssel ne orvosolja, hanem súlyosbítsa a bajt.  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása