Véleményvezér

vv

Készpénzbe menekülünk a kormány elől

2012.01.17. I 4 komment I Címkék: bank forint allam gazdasagi valsag

matparl2.jpgA lakosság egy jó része úgy döntött, jobb helyen van a pénz a dunyhában, mint a bankban. Ezek a pénzek nem jelennek meg új tőkeként, ami a gazdaság növekedési potenciálját ássa még inkább alá. (Fotó: Kovács Tamás/MTI)

A magyar jegybank szerint a tavalyi év negyedik negyedévében meredeken emelkedett a forgalomban lévő készpénzállomány egyébként is magas szintje. Ha valakinek kell nagyon kézzelfogható bizonyíték arra, hogy rossz úton járunk, most megkapta.

Ajánlott írásunk: Orbán Viktornak az államcsőd nem opció


Csökkennie kellene, de nő

A Nemzeti Bank számos kötelezettségének egyike, hogy folyamatosan nyomon követi a forgalomban lévő készpénzállomány mennyiségét. Az ezzel kapcsolatos elemzéseik normális esetben a gazdaságpolitika szempontjából marginálisak közé tartoznak. Egy fokozatosan fejlődő országban ugyanis a készpénzállománynak a GDP arányában kifejezett szintje lassan, de többé-kevésbé monoton módon csökken. Emögött elsősorban az a jelenség húzódik meg, hogy egyre több ember nyit bankszámlát, illetve a tranzakciók mind nagyobb része bonyolódik elektronikus formában.

A készpénzállomány szintje csak akkor hír, ha valami megtöri ezt a folyamatot. Most ez a helyzet: a GDP-arányos készpénzállomány a magyar rekordnak számító 9%-os szintre emelkedett, a forgalomban lévő bankjegyek értéke pedig egyetlen év alatt 14%-kal nőtt.

A múlt év végén 2693 milliárd forint összegű forint fizetőeszköz volt forgalomban, ez a harmadik negyedév végéhez képest 151 milliárd forintos, 6 százalékos növekedést jelent. A növekedés eredményeként a GDP-arányos készpénzállomány nemzetközi összehasonlításban eddig is igen magas értéke soha nem látott csúcsra, 9 százalék fölé emelkedett a 2010 és 2009 végén feljegyzett 8,5, illetve 8 százalékról - derül ki a Magyar Nemzeti Bank hétfői kiadott negyedéves jelentéséből.

A jegybanki jelentés szerint a készpénzállomány bővülése feltételezhetően azzal magyarázható, hogy a nyugdíjpénztári reálhozamok készpénzben teljesített kifizetéseinek egy részét a lakosság egyelőre készpénzben tartalékolja, másrészt a lakosság - a magasabb euróárfolyam miatt - forintra váltotta a devizatartalékait.

A forgalomban lévő bankjegyek értéke 2011 negyedik negyedévének végén mintegy 2640 milliárd forint volt, amely jelentős - 14 százalékos - növekedést mutat 2010 azonos időszakának végéhez képest. A bankjegyek mennyisége ezzel párhuzamosan 10 százalékkal nőtt.

Csúcson a magyar készpénzállomány (origo)


Szürkegazdaság: él és virul

A készpénzállomány hazánkban már évek óta magas szintje a gazdaság szürkének nevezett részének méretét illusztrálja. A minden szempontból túlzónak számító adó-, járulék- és illetékszintek, illetve az ezek behajtására kitalált elképesztő adminisztrációs szabályok szinte valamennyi magyar kis- és középvállalkozót az adócsalás valamilyen formájába kényszerítenek.

2010-ben az Orbán-kormány azt ígérte, hogy az egykulcsos adó, illetve az egyszerűsített adószabályok segítségével jelentősen csökkenni fog majd az adóelkerülés mértéke. A készpénzállomány azóta történt megugrása viszont azt sugallja, ami a mindennapi tapasztalatok szintjén egyébként is jól látható: hogy ebből a fehéredésből gyakorlatilag semmi sem valósult meg. Ez a tény pedig sokkal jobban visszaveti a magyar kkv-szektor hosszú távú versenyképességét, mint bármilyen, a versenyfölényével visszaélő multi, vagy éppen a banki tőkehiány.

A tranzakcióit jelentős részben készpénzben bonyolító vállalkozás ugyanis a minőség maximalizálása vagy a működési költségek csökkentése helyett mindig elsősorban az adóelkerülésből megszerezhető könnyű forintok begyűjtésére fog utazni. Arról már nem is beszélve, hogy ezek a vállalkozások szükségszerűen az adócsalással büntetőjogi felelősségüket kockáztató tulajdonosok irányítása alatt kell, hogy működjenek, ami viszont előbb-utóbb lehetetlenné teszi a továbblépésüket. És természetesen így végül tartósan hitelképtelenek is maradnak.

web polls


Nem bízunk a bankokban

De ennél is aggasztóbb a jegybanki jelentés azon megállapítása, mely a készpénzállomány növekedését azzal magyarázza, hogy a lakosság az újonnan keletkező megtakarításainak egy jelentős részét a bank helyett inkább otthon tartja.

Úgy tűnik, megtette a hatását az elmúlt másfél év szisztematikus bankellenes kampánya. Addig ütötte-verte verbálisan a kormány a magyar bankrendszert, amíg a lakosság egy számottevő része úgy döntött, hogy jobb helyen van a pénz a dunyhában, mint a bankban. A lakásban vagy széfben elrejtett készpénz, szemben a bankba betettel nem jelenik meg új tőkeként a magyar gazdaságban, ami pedig a gazdaság növekedési potenciálját ássa még inkább alá.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.


A kormánynak köszönhetjük

Ha esetleg ez a bizalmatlanság átterjedne az új megtakarításokról a már bankban lévőkre is, akkor az még sokkal-sokkal nagyobb problémákat idézhetne elő. Az MNB jelentése mindenesetre nagyon finoman, de azt írta, hogy tavaly decemberben a bankok úgy látták jónak, ha az ilyenkor megszokottnál több készpénzt tartanak maguknál.

Mindennek pedig már semmi, de semmi köze nincs Gyurcsány Ferenchez. Ezt teljes egészében az Orbán-kormány főzte magának, és persze elsősorban nekünk.  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg. 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lánczi Tamás 2012.01.17. 10:31:49

A bejegyzés fő megállapítása akkor lehetne igazolható, ha más európai országok adataival is összehasonlítanátok a készpénzállomány változását. Még az is lehet, hogy európai szinten is nő a bizalmatlanság a bankokkal szemben, ami egyáltalán nem lenne meglepő egy olyan időszakban, amikor a rossz kihelyezések miatt állami lélegeztetőn van az európai bankrendszer és naponta minősítenek le pénzintézeteket.

Varró László 2012.01.17. 11:43:44

Nekem optimistább interpretációm van. Kétségtelen, hogy számos stilizált tény utal a magyar pénzügyi rendszerbe vetett bizalom megrendülésére: ausztriai számlanyitások tömege, túlkereslet banki széfek iránt, a városi középosztály feltűnő érdeklődése a termőföld vásárlás illetve az arany érmék iránt. A forint készpénzállomány növekedését azonban nem sorolnám ebbe a kategóriába, mivel ez csak akkor logikus lépés, ha a katasztrófa szcenárióban (bankrendszer rendszerszintű válsága és/vagy betétek befagyasztása, egyszeri vagyonadó kivetése meg még amilyen pletykákat lehet hallani) deflációs nyomás, és a forint felértékelődése lenne várható. Egy zárt gazdaságban, ahol a hitelválságot a saját valutában való eladósodás okozza, ez nem lehetetlen, mind a nagy gazdasági válságot, mind a japán elveszett évtizedet dollár illetve yen defláció kísérte, amikor a készpénz volt a legjobb befektetés. Egy devizában eladósodott kis nyitott gazdaság esetében azonban ez a lehetetlennel határos, az összes válság szcenárió forint zuhanással és inflációval jár, ráadásul a közvélemény ugyan pénzügyileg műveletlen, de a várakozásai aszimmetrikusak: a leértékelődés és az infláció a mindenki által megélt és elképzelt veszély, ami ellen a forint készpénz nem véd. Az is kétségtelen, hogy az ÁFA emelés, a minimálbér emelés és a bérkompenzáció kutyakomédiájának kombinációja a szürkegazdaság és borítékban történő készpénzfizetés aranykorát fogja hozni, de ez inkább idén lesz érezhető. Sokkal inkább arra gyanakszom, hogy a magyar szürkegazdaságban forgó nagymennyiségű euró készpénz tulajdonosai érezték úgy, hogy 320 már egy attraktív belépési pont, innen már pusztán a pénzpolitikai harakiri elkerülése erősödést hozhat, és adóelkerülési okokból maradtak készpénzben. (a hasonlat nem teljesen megfelelő, hiszen a klasszikus japán kultúrában a harakiri tragikusan tiszteletreméltó, amit a magyar pénzpolitikáról nem mondanék)

akos.szalai 2012.01.17. 11:43:45

A fő állításokkal egyetértek. Rossz a készpénzállomány növekedése, bizalmatlanságot tükröz, márpedig bizalom nélkül nem lesz gazdasági növekedés sem. Viszont három állítás szerintem túlzott, illetve erősen vitatható.
1. A készpénzállomány növekedését nem érdemes összekapcsolni a hitelezéssel, különösen nem a gazdasági növekedéssel. A magyar bankok elsősorban nem azért nem adnak (vagy eddig legalábbis nem azért nem adtak) hitelt, mert nincs forrásuk, hanem azért mert nem láttak olyan projekteket, amiben megbíztak volna. Hiába kerülne be a készpénz a bankokba (vagy hiába lenne alacsonyabb a jegybanki alapkamat), ettől még nem nőne a hitelezés. A gond ugyanis, hogy a hitelezők nem bíznak a hitelkérőkben. Ezt a bizalmatlanságot kétségkívül növeli a mostani gazdaságpolitika, amikor a hitelszerződéseket ír felül törvényekkel, bankellenes hangulatot alakít ki, amelyben a hitelezők nehezen tudnak hosszú távra tervezni, hiszen bármikor érkezhetnek újabb pofonok. (Lásd például Lázár János fenyegetését.)
2. A készpénzállomány növekedése szerintem azonban nem a bankokkal szembeni bizalmatlanság jele: a kormányzattól féltik az emberek a megtakarításaikat, nem a bankoktól. A kormány által el nem érhető, előtte talán rejtve maradó helyre viszik.
3. A bankellenes hangulat kétségkívül jelen van, lehet, hogy erősödött is a jelenlegi kormány alatt, de az azért nem igaz, hogy ennek „semmi köze nincs Gyurcsány Ferenchez”. A bankellenes hangulatot meglovagoló lépések (a bankadó; az egyoldalú szerződésmódosítások elleni fellépés – holott enélkül hosszútávú hitelszerződések nem életképesek; a bankkártya-transzferdíjak állami maximálása, stb.) még bőven az előző ciklusban indultak. Lehet vitatkozni azon, hogy ezek szükségesek voltak-e (szerintem nem), de az biztos, hogy nem másfél éve , nem a "bankárkormány" leváltásával kezdődött a folyamat. "Bizonyítékul": erről minden évben írtunk a kapitalizmus jelentésben.

Melecske Ákos · http://www.kozbeszed.sk 2012.01.17. 11:43:45

A szürkegazdasághoz:

Az adóelkerülést önmagában az egykulcsos adó, illetve az egyszerűsített adószabályok nem segítik elő, ha megjelennek melletük a Robin Hood féle különadók, vagy a nyugdíjjállamosítás. Ez rossz vért szül: minél erősebb a prés és minél kiszámíthatatlanabb az adózási környezet, annál nagyobb a kísértés adóelkerülésre és adócsalásra, vagy a befektetések elhalasztására. A magasabb jövedelműek (akik sok adót fizetnek) nagyon is tisztában vannak vele, hogy számukra mint jelenthet az adózási kérdésekben az Alkotmánybíróság kasztrálása vagy a magánnyugdíj-spórolásaik államosítása. Az egykulcsos adót sikeresen alkalmazó és sokszor követendő példaként bemutatott Szlovákiában sem demoralizálták különadókkal és alkotmányossági fékek feloldásával az adófizetőket. Épp ellenkezőleg – megszüntettek egy rakat különadót, egyszerűsödött a rendszer. Ma ezt Magyarországon nem látni.

Az adóztatás nem csak az állam materiális létezését hivatott biztosítani, hanem elsősorban az állam, mint intézmény egy fontos legitimációs próbája. Ezért az adórendszer, mind koncepciójában és gyakorlatában átlátható, kiszámítható és méltányos kell, hogy legyen. Ellenkező esetben ezt a legitimációs szerepét az adórendszer nem tudja teljesíteni és legvégül magának az államnak a jelentőségét és funkcióját vonja súlyosan kétségbe. Javítsatok ki, ha rosszul látom, de ilyen legitimáció-javító lépéseket nem látok a kormányzat részéről.

Nagyban nehezíti az egyenadó sikerét a gazdasági konjuktúra hiánya is. Más egykulcsos “példaországok” akkor vezették be az egyenadót, amikor még vígan dübörgött a világgazdaság és a kilátások is jók voltak. Ma ennek legfejjebb egy nagyobb költségvetési lyuk a látható eredménye.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása