Ki kell fizetni az elmúlt tíz évben felhalmozódott adósságot, melynek jó része fogyasztásra és értelmetlen beruházásokra ment el. De a bérekkel kapcsolatos várakozásokat is muszáj radikálisan csökkenteni. (Fotó: AP)
Újabb euróválság van a láthatáron: alig hogy mindenki keresztet vetett a görög eurózóna-tagságra, mind többen egy spanyol bankpánikról beszélnek.
Ajánlott írásunk: Elszegényedés vagy hiperinfláció?
Miért kerültek ekkora bajba?
Akárcsak a görögök, a portugálok vagy az olaszok esetében, itt is már régóta sejteni lehetett, hogy valamikor nagy baj lesz. Mint a többi esetben, a problémák a spanyoloknál is elég sokáig gyűltek ahhoz, hogy végül szinte kezelhetetlen méretűvé duzzadjanak.
Az elmúlt évtizedben a spanyol GDP növekedésének jelentős részét a végső soron külföldi hitelekből finanszírozott építőipari robbanás generálta. Ahogyan az pedig az európai periféria országaiban szokás, az építőipar tevékenységéhez nagyon nagy fokú állami korrupció társult. A politikusok és az őket finanszírozó üzletemberek szimbiózisából kialakult oligarchikus rendszer pedig annak rendje és módja szerint felesleges és gazdaságtalan beruházások sorozatát termelte ki.
Ez azért volt különösen káros, mert a beáramló óriási pénz a jövedelmeken keresztül az általános jólétet is emelte, végső soron pedig a spanyol munkaerőköltség jelentős növekedéséhez vezetett. A megannyi értelmetlen beruházás viszont azt is jelentette, hogy a munkaerő hatékonyságának javulása nem követte a munkabérek emelkedését: a bérek elszakadtak a munkaerő valódi teljesítményétől.
Most pedig, amikor a külföldi tőke beözönlése megállt, szétesett az egész rendszer. Ami maradt, az rengeteg életképtelen vállalat és az ország valódi teljesítőképességéhez képest aránytalanul drága munkaerő. Nem csoda, hogy a munkanélküliség 20% fölött stabilizálódott, míg a fiatal munkanélküliség elérte az 50%-ot.
Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.
Mit kellene most tenniük?
Ebben a helyzetben Spanyolországnak két óriási problémával kell megküzdenie.
Egyrészt ki kellene fizetnie azokat az adósságokat, amiket az elmúlt évtizedben halmoztak föl, és amelynek nagyon jelentős része fogyasztásra vagy a helyi oligarchiák járadékvadászatát szolgáló beruházásokra ment el. Mindezek különösen nagy mértékben koncentrálódtak a helyi politikusok által felügyelt regionális bankokban, amelyek most összeomlással fenyegetnek. A vonatkozó kérdőjelek olyan nagyok, hogy az ország bármelyik pillanatban az IMF és az EU mentőcsomagjára szorulhat.
A második probléma a gazdaság működőképessé tételének kérdése. A jelenlegi munkaerő-termelékenység és munkabérszint mellett kevés dolgot érdemes Spanyolországban termelni vagy szolgáltatni. Ahhoz, hogy ez a helyzet változzon, a spanyolok munkabérrel kapcsolatos várakozásait kell radikálisan csökkenteni. Az eurózóna tagjaként viszont ezt csak rendkívüli költségvetési megszorítások segítségével lehetne elérni.
Közben azonban nem szabad, hogy ezek a megszorítások tönkretegyék a kevés működőképes vállalatot vagy hogy az óriási munkanélküliség és a tartós kilátástalanság társadalmi robbanáshoz vezessen.
Olvasd el ezt is: Orbán mehet, az oligarchák maradnak?
Nem biztos, hogy van kiút
Mindehhez azonban olyan fokú legitimációra lenne szükség, amellyel a jelenlegi helyzet kialakulása miatt döntő részben felelős nagy pártok nem rendelkeznek. Marad tehát az állandó egyensúlyozás és a német segítséghez való fohászkodás.
Ezért egyelőre nem látszik, hogyan fog Spanyolország kimászni ebből a gödörből. Még az is lehet, hogy nem fog.
Ha tetszett, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!
Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.
Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.