A történet legfontosabb tanulsága, hogy a NER-ben csak annak van esélye megállítani a kamiont, aki nem azt a stratégiát választja, hogy befekszik a kerekek közé, hátha úgy túléli. (Fotó: MTI)
A jegybanktörvény valószínűleg végleges változatának benyújtásával a kormány gyakorlatilag kapitulált a jegybankelnökkel 2010 májusa óta vívott harcában. Ez a fejlemény azért példa nélküli, mert az Orbán-kormány eddig minden belföldi ellenállást képes volt felszámolni.
Ajánlott írásunk: Eddig bírták a bankok, de a prés erősödik
Az első célpont: Simor
Az Orbán-kormány nem sokkal hivatalba lépését kivetően azonnal nekirontott Simor András jegybankelnöknek: az offshore-lovagozással megindított támadás a Véleményvezér akkori spekulációja szerint amolyan szimbolikus leszámolási kísérlet volt az „előző rendszerrel", azaz a kormányfő egyszerűen kereste a lehetőséget, hogy valakire kioszthassa a Gyurcsány idő előtti eltűnése miatt megüresedett főellenség szerepét. A jegybankelnök viszont nem azt tette, amire számítottak tőle: nem hátrált meg, kitartott, és végül nem is sikerült őt legyőzni.
Bár a kormány az elmúlt két évben időről-időre elővette Simort, végső soron ő csak rövid ideig töltötte be a főellenség szerepét, mely nagyon gyorsan az IMF-re, majd a bankokra és külföldi vállalatokra szállt.
Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.
Felvette a kesztyűt
Érdemes végiggondolni, hogyan tudott végül Simor András kibújni a célkeresztből, a felé küldött golyókat pedig miért tudta hárítani.
A legfontosabb: a jegybankelnök felvette a kesztyűt. Ragaszkodott az eredeti jegybanktörvény által neki biztosított jogkörökhöz, és mind itthon, mind külföldön megpróbálta mozgósítani azokat, akiknek lehetőségük volt őt megvédeni. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének elmúlt két éves működése során talán ő volt az egyetlen, aki erre hajlandó és képes is volt.
Különösen éles a kontraszt akkor, ha például az Alkotmánybíróság magánnyugdíjpénztár-ügyben tanúsított csúfos megfutamodására, vagy mondjuk a kereskedelmi bankok folyamatos meghunyászkodására gondolunk.
Kellett az EKB is...
Természetesen Simor sikeréhez nagy szükség volt az Európai Központi Bankra. Az EKB azon kevés külföldi szereplők egyike, akivel Orbán Viktor egyszerűen nem tud ujjat húzni. Mivel a szóban forgó intézmény tevékenysége kívül esik az európai politika napi húzd meg-ereszd megjén, ezért még csak azokat a koalíciós, illetve más országok félelmeire alapozó stratégiákat sem lehet bevetni, amelyek végső soron megakadályozták a nagy leszámolást Brüsszel részéről.
És persze szükség volt arra is, hogy a magyar kormány folyamatosan elszámítsa gazdaságpolitikai mozgásterét: ugyanis rendre akkor nyitott új frontokat a magyar jegybank vezetője ellen, amikor hónapokon belül újra és újra rászorult az EKB jóindulatára (nem közvetlenül, hanem közvetve).
Olvasd el ezt is: A baloldal világklasszis a tökölésben
...de Simoron múlt
Láthatóan több külső körülmény szerencsés együttállása kellett ahhoz, hogy végső soron a jegybankelnök kerüljön ki győztesen a háborúskodásból – de ugyanilyen vagy hasonló külső körülmények más szereplők esetében mégis eltérő kimenethez vezettek. A történet legfontosabb tanulsága inkább az, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében csak annak van esélye megállítani a kamiont, aki nem azt a stratégiát választja, hogy befekszik a kerekek közé, hátha úgy túléli.
Ha tetszett, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!
Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.
Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.