Ez a kommunikációs stratégia pontosan annyira elhibázott, amennyire az uniós országok közti politika, illetve általában a külpolitika logikája különbözik a magyar belpolitika világától: nagyon. (Kép: Paul White/FB)
A magyar kormány tegnap megtalálta Hugh Grant címét és így végre sikeresen elküldte neki a magyar média állapotáról szóló hivatalos tájékoztató anyagát. Hogy kinek jutott egyáltalán eszébe ez az őrültség, nem tudjuk, mindenesetre ez a kínos ügy jól mutatja, hogy a Fidesz-kormány vezető funkcionáriusai mennyit is értenek a világ tőlünk nyugatra eső részéből.
Ajánlott írásunk: Határon túliak váltják le a Fideszt?
Magyarország trendi lett, csak nem úgy
Először is szögezzük le azt a nyilvánvaló tényt, hogy Hugh Grant a pályája csúcsán közel egy évtizede túllévő, botrányokkal tarkított életű színész, akinek a magyar média állapotáról szóló kijelentései pontosan olyan súlyúak, mint amikor valamelyik bárgyú kollégája nyilatkozik a világbékéről. Az, hogy Hugh Grant mit mond, nem azért számít, mert ő mondta, hanem, mert kiválóan jellemzi azt a nyugati közvélekedést, ahol egy, a közép-európai politika iránt semmilyen érdeklődéssel és tudással nem bíró angol színész egyszerűen trendinek érezheti, hogy a magyar sajtószabadság kapcsán aggodalmát fejezze ki.
Ugyanennek a közvélekedésnek része az is, hogy a hajmeresztő romániai eseményeket tárgyaló nyugati sajtó cikkeinek igen jelentős része párhuzamot von a magyarországi és a romániai történések között, és hogy számukra Victor Ponta pusztán egy Orbán Viktor-tanítvány. Mára Magyarország ugyanis szinte kis-Fehéroroszországként jelenik meg ebben a nyugati sajtóban, a Fidesz és Orbán Viktor tevékenysége pedig annak példájaként, hogy milyen ingatag lábakon is áll a demokrácia a posztkommunista országokban.
Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.
Hogyan reagál a kormány?
A magyar kormány számára természetesen rendkívül káros ez az állapot. Számos kezdeményezésüket, tervüket éppen amiatt képtelenek megvalósítani, mert az Európai Unión belül sokan szinte már páriaként kezelik őket.
De mit is tesz a kormány annak érdekében, hogy ezt a nyilvánvalóan nagyon szerencsétlen helyzetet kezelje? Nem szövetségeket épít, nem csendben lavírozik, nem tűzszünetet próbál kötni, hanem a magyar belpolitikában szokásos kommunikációs offenzívákat indít. Ennek lényege pedig az, hogy a kijelölt kormánypárti felelős a neki szegezett kérdésektől teljesen függetlenül ugyanazt a számára előre leírt három mondatot ismételgeti.
Ez a stratégia pontosan annyira elhibázott, amennyire az európai uniós országok közti politika, illetve általában a külpolitika logikája különbözik a magyar belpolitika világától. Vagyis nagyon.
Olvasd el ezt is: Kisajátítás: ha akarja, a kormány elveheti
Miért nem működik?
Ebben a tekintetben pedig a legnagyobb különbség az, hogy a magyar belpolitika kommunikációs stratégiáját meghatározó alapvető tényezőket elsősorban bizonyos médiumok oligopol struktúrái, illetve a közvetlen pártkötődéstől független újságírók viszonylag alacsony száma jelentik. Ezek azok a körülmények, melyek közepette egyáltalán értelme lehet a jól ismert fideszes kommunikációs offenzívának. Ha azonban a fenti feltételek hiányoznak, a jól bejáratott technikák szükségszerűen arrogánsnak, bumfordinak, azaz végtelenül kelet-európainak fognak tűnni.
A kormány tehát egyszerűen úgy tesz, mintha az egész világ egy nagy Budapest lenne.
Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.