Véleményvezér

vv

A plebejus politika diszkrét bája

2013.02.14. I 1 komment I Címkék: fidesz futball elit oktatas orban

szurk.jpgA plebejus politika a plebejusoknak szól, a plebejusok világképét emeli piedesztálra és a plebejus indulatoknak ad teret. Ennek a politikának a terméke, hogy futballszurkolók felbátorítva érzik magukat, hogy egyetemistákat fenyegetve vitatkozzanak az egyetemekről. (Fotó: Index)

Két napon belül másodszor gondolta azt néhány futballszurkoló, hogy nekik az oktatáspolitika kérdésében nyilvánosan is állást kell foglalniuk. Mindkét esetben a kormány intézkedései ellen tiltakozó tüntetők ellen léptek fel a maguk egyszerű módján, mégpedig a kormány álláspontját támogatva. Mindenképpen valami új, ha nem is feltétlenül meglepő jelenséggel állunk szemben.

Előző írásunk a témában: A plebejus kormány és az elit

Mindent az elképzelt átlagszavazóhoz igazítani

A magyar közbeszéd az elmúlt két évtizedben jellemzően úgy alakult, hogy miközben a megélhetést érintő közéleti kérdésekről általában mindenkinek volt valamilyen véleménye, addig az elvontabb, úgynevezett szakpolitikai témák elsősorban a közvetlenül érintettek, illetve a magasabban kvalifikált rétegek figyelmét kötötték le. Ennek világos bizonyítékai az átlagállampolgár igényeit kiszolgálni szándékozó nagy kereskedelmi televíziók híradói, vagy éppen a bulvárlapok politikai rovatai: szinte valamennyi esetben azt látjuk, hogy a botrányokon túl kizárólag a rövid távon elkölthető személyes jövedelmet érintő kérdésekről írnak és beszélnek, és azokról is csak a létező legegyszerűbb módon.

Nem is volt ezzel semmi baj egészen addig, amíg ezt a rettentő rövid horizontú igénykiszolgálást nem tette teljesen magáévá a politika is. Mindez nem a Fidesszel kezdődött, de Orbán Viktor plebejus politikája járatta csúcsra. A Fidesz vezetője 2006-tól kezdődően zászlajára tűzte, hogy pártja csak a legszélesebb választói tömegek számára is érthető és fontosnak tűnő kérdésekben nyilvánul meg és kizárólag azokról beszél. Ebből következően meghirdette a szakítást az úgynevezett értelmiségi témákkal, a párt stílusát pedig az általuk elképzelt átlagszavazóhoz igazította.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Csak a plebejusokhoz szólnak

A Fidesz 2010-es hatalomra jutásával ez a retorika pedig a kormányzati kommunikáció, sőt cselekvés szintjére emelkedett. Hirtelen a magyar állam a látványsportokat kezdte el támogatni az olimpiai sportokkal szemben, a stadionokat a színházakkal szemben, a miniszterelnök fajsúlyos művészek helyett az X-Faktor győztesét látta vendégül dolgozószobájában – a friss diplomások pedig romkocsmákban merengő naplopók lettek. A kormány, de különösen a kormányfő úgy csinál és szavazóinak azt az üzenetet közvetíti, mintha a magaskultúrára, az elitre, az értelmiségre, valamint az utánpótlásukat képző felsőoktatásra nem is nagyon lenne szüksége az országnak.

"Akkor miről beszélsz, hogy a kultúrára? Épült a MODEM, a stadion következik. Ne gyere azzal a süket dumával, hogy a HírTv így megvágta meg úgy megvágta! Amit elmondtál, azt elmondtad. Bármennyire is buzinak nézel ki, próbálj már meg férfimódon viselkedni, és álljál ki a szavaidért, amit elmondtál. Én a terminátor vagyok, nem a moderátor. (...) Leszarom a fórumotokat, nem érdekel! Mindenki tudja, hogy Amerikából pénzelnek benneteket. Hagyjuk már a süket dumát! Fel vagytok bérelve, huszonhárom forintos órabérért megvettek benneteket. Olcsó macskajancsik vagytok, tudod? Macskajancsik, olcsó macskajancsik vagytok, húsz forintért lehet benneteket megbaszni. Külföldről támogatnak benneteket, hallod, mindenki tudja. Örüljetek, hogy nem vertük szét az egész kocsmátokat!"

Örüljetek, hogy nem vertük szét az egész kocsmátokat! (Képviselői Funky)

A plebejus politika a plebejusoknak szól, a plebejusok világképét emeli piedesztálra és a plebejus indulatoknak ad teret. Ennek a kormányzati politikának a terméke az, hogy magukat elsősorban futballszurkolóként azonosító, cizelláltsággal vagy bármilyen intellektuális mélységgel semmiképpen sem vádolható, ámde annál agresszívebb fiatalemberek a felsőoktatási megszorítások ellen tüntető diákokat provokáltak Debrecenben és Budapesten. Ráadásul mindkét esetben öntudattól dagadóan próbálták kioktatni a hallgatói fórumokon jelenlevőket az oktatáspolitika rejtelmeiről.

Olvasd el ezt is: Lassan már csak a Fidesz védi a kommunista ügynököket

Nincs rendben

Ami ebben elképesztő, az nem az, hogy mit gondolnak ezek az emberek az egyetemistákról. Hanem sokkal inkább az, hogy a balhét a futballpálya helyett az egyetemista tüntetőkkel szemben keresik. Hogy a Fidesz plebejus-Magyarországán ők teljes joggal felbátorítva érezhetik, és nyilvánvalóan érzik is magukat arra, hogy rettentő egyszerű véleményüket nyilvános rendezvényeken, azokat megzavarva kell hangoztatniuk. Például, hogy nekik egyetemistákkal kell vitatkozniuk az egyetemekről. Valami nagyon nincs itt rendben.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NagyLevin 2013.02.14. 13:05:48

Na, azért álljon meg a menet. A fenyegetőző ultrákat azonosítani a "nép"-pel az értelmiséggel szembeállítva és számonkérni, hogy mer a "nép" belebeszélni az oktatási kérdésekbe, ez éppen ellentétes az egyetemi hallgatók szerény követeléseivel, amelyek kinyitnák a felsőoktatást. Semmi arisztokratikus nincsen ezekben a követelésekben, nem az a baj, hogy az urak odamentek, hogy véleményük volt, miért ne lenne. Az otrombaság és a fenyegetőzés, mi több, az erőszakos bűncselekménnyel fenyegetőzés, amely közelíthet távolról a jogsértés határához is, az volt megengedhetetlen. Az alsóbb néposztályok és az átlagszavazók azonban nem általában ilyenek, kérdés, hogy egy egykori Fidesz-képviselőjelölt biztos közéjük tartozik-e. A plebejus politika pedig legfeljebb hazug plebejus retorika, talán nem sorolnám el, mi minden cáfolja a rokkantnyugdíjasok terrorizálásától a hajléktalanüldözésen keresztül a Munka Törvénykönyvéig, a közmunkáig és tovább. Közhely, hogy a leszakadó alsó középosztály félelmeit és irigységét meglovagoló retorika és az elitista politika kombinációja a Fidesz-kormányzás: fejlesztési pénzek kiosztása klientúraépítésre, Parragh László oktatáspolitikai befolyása, a közszolgáltatások (például, kiemelten az oktatás) leépítése és "plebejus" politika. Ugyan-ugyan.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása