Véleményvezér

vv

Az új közép: akik nem kérnek a magyar politikai szektákból

2013.03.25. I 0 komment I Címkék: mszp fidesz demokracia politikai kozep

fideszszavazo.jpgAz emberek 40-50 százaléka nem tudna kire szavazni, köztük pedig 20-30 százaléknyi olyan szavazó van, aki amúgy részt is szokott venni a választásokon. Ők azok, akik kiábrándultak a magyar politika szektáiból, és jó eséllyel már soha nem is lépnek be más szektába. (Fotó: fidesz.hu)

Úgy másfél évtizeddel ezelőtt megkérdezték Boross Pétert, hogy szerinte kire fog szavazni a „politikai közép" a parlamenti választásokon. Az egykori miniszterelnök válasza határozott és rövid volt: „Magyarországon nincs közép". És igaza volt. Ha valamit köszönhetünk a Fidesz elmúlt három éves kormányzásának, az leginkább az, hogy mostanra csírájában mégiscsak látható valamiféle politikai közép.

Ajánlott írásunk: Egy állam, amelyik nem működik

Ideológiák és pragmatizmus helyett hittételek

A rendszerváltás utáni magyar politika szektás. Talán sokaknak meglepő ez a kijelentés, de a magyar politikát aligha lehet másképpen jellemezni. Van, ahol a politika ideologikus: ott az emberek különböző ideológiák mentén állnak egymással szemben, ám a magyar politika mindig is teljesen független volt az ideológiáktól. Akad olyan hely is, ahol a politika dogmatikus: ahol az emberek hovatartozása megmerevedett politikai tételek alapján dől el, mint mondjuk napjainkban az USA-ban, de Magyarországon ez sem igaz. A Véleményvezér szerint az egészséges politika egyszerűen pragmatikus, ám sajnos talán ez áll hazánktól a legmesszebb.

Magyarországon soha nem számítottak az ideológiák, még kevésbé az eredmények: a politikai hovatartozást bizonyos politikai hittételek elfogadása döntötte el. Ilyen politikai hitkérdés volt a baloldalon annak elfogadása, hogy a jobboldal mucsai és kizárólag a baloldal tudja az országot a progresszió útján tartani. De ilyen hittétel volt az is, hogy a szakértelmet Magyarországon a szocialisták testesítik meg. A sort folytathatnánk megannyi hasonló tétellel az állandó kommunista- vagy fasisztaveszélytől Orbán Viktor vagy éppen Gyurcsány Ferenc démonizálásáig, a lényeg: ezek mind-mind hittételek, egyetlen egynek sem volt soha semmilyen valós alapja.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Fidesz-szekta

A szektás politikát azonban a Fidesz járatta csúcsra az elmúlt három évben. Orbán Viktor ugyanis kormányprogrammá tette a számok nélküli közgazdaságtant, a nemzetközileg elismert mutatók ignorálását és a kritikák letagadását.

Nemzetközi leminősítés? A hitelminősítők magukat járatták le! Nemzetközi felháborodás az alkotmánymódosítások miatt? Nem is olvasták az alaptörvényt, az egész csak a sértett multik játéka! Rosszul működő katasztrófavédelem? Százhúsz százalékon teljesítettünk! Gyengül a forint? Alaptalan spekuláció! Növekszik az államadósság? Ugyan, nem is! Nincs gazdasági növekedés? Magyarország sosem volt még ilyen erős!

Aki pedig mindezeket elhiszi... nos, arra tényleg csak azt tudjuk mondani, hogy valószínűleg úgy hisz Orbán Viktorban, mint egy vallási vezetőben szokás, ugyanis a Fidesz elmúlt három éve nem adott arra alapot, hogy bármelyik hasonló kijelentésnek józanul hitelt adhassunk.

Olvasd el ezt is: Szaniszló-ügy: a Fidesz maga alatt vágta a fát

Minden rosszban van valami jó

A szektás politika borzalmas: a különböző politikai nézeteket vallók tényleg úgy feszülnek egymásnak, mint a vallásháborúkban szokás. Hiába közhelyek, Magyarországon valóban volt politikai árokásás, politikai állóháború, miegymás. Ki ne találkozott volna családtagokkal vagy régi barátokkal, akik olyan politikai hittételeken vesztek össze örökre, mint hogy fasiszta-e a Fidesz vagy hogy mindenért Gyurcsány a hibás? Az ilyen vitákban sosincs kompromisszum, ugyanis a szektás hit azt nem ismeri.

Azonban mára látszik valami fény az alagút végén. 2010-re ugyanis minden józan baloldali szavazó számára diszkreditálta magát az addig kormányon lévő teljes magyar baloldal, a szocialista régi motorosoktól a liberálisokon keresztül az értelmiségi holdudvarig. Ami pedig az elmúlt három évben történik, az pont ugyanaz a másik térfélen: aki csak egy kicsit is tud mérlegelni a jobboldalon, annak mára teljesen vállalhatatlan lett a Fidesz és holdudvara.

Most az emberek 40-50 százaléka nem tudna kire szavazni, köztük pedig 20-30 százaléknyi olyan szavazó van, aki amúgy részt is szokott venni a választásokon. Ők nagyrészt azok az emberek, akik mára kiábrándultak a magyar politika szektáiból. És jó esélyünk van arra, hogy soha nem lépnek be más szektába. Talán belőlük jön létre a magyar politikai közép, és ha ez valóban így történik, egész biztosan ez lesz a Fidesz legnagyobb politikai érdeme.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása