Véleményvezér

vv

Mit keres még Bokros Lajos az MDF-ben?

2010.03.09. I 60 komment I Címkék: mdf bokros voks10

Akár veszi a kalapját, akár kitart, ez a márka már nem az, ami 2009-ben volt. Az MDF magával együtt Bokros Lajos politikai potenciálját is ledarálta.

(Fotó: mdf.hu)

Az MDF a teljes csőd szélén áll. Az elnökség „kiszervezte” maga alól a pártot, majd egy egészen elképesztő hibával megpecsételte saját fővárosi listájának és vele együtt az MDF parlamentbe jutásának sorsát. 

Többé-kevésbé egyetlen igazi kérdés maradt az MDF-fel kapcsolatban: mi lesz a párt utolsó értékével, Bokros Lajossal?

Mit keresett Bokros az MDF-ben?

2009-ben Bokros Lajos egy erős márka volt Magyarországon. Sokaknak úgy tűnt, hogy a gyurcsányi dilettantizmusban megroggyant MSZP és a kókajánosi liberalizmusba belehalt SZDSZ helyett ő lehet a csalódott baloldali szavazók reménysége.

Bokros Lajos ugyanis nagyon hiteles személyiség volt. Amit mond, azt lehet szeretni vagy nem szeretni, de nem lehet azzal vádolni, hogy hamis. Azt mondja, amiben hisz, és amikor megkapta a lehetőséget, valóban ezek szerint cselekedett.

De miért volt szüksége Bokrosnak az MDF-re 2009-ben? Csak spekulálni lehet.

Nyilván látta, hogy a baloldal mélyrepülése és a gazdasági kérdések előtérbe kerülése komoly politikai lehetőséget teremt neki. Ha valóban így gondolkodott, akkor az EP-választásokon elért siker csak megerősítette elhatározását. Akkor ugyanis az MSZP-ből kiábrándult, de a választáson mégis részt vevő szavazók egy jó része az MDF-re szavazott. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ábra: Hogyan szavaztak a 2006-os választók a 2009-es EP-választásokon? (Forrás: Nobilis Benedek / Konzervatórium)

 

Az MDF országos választási kampánya láthatóan ennek a bázisnak a szélesítését tűzte ki célul. És nem is indultak rosszul! Még 2009 decemberében is úgy látszott, Bokros Lajos lesz az, aki valóban integrálhatja a csalódott baloldali szavazókat. 

Mivel nem számolt Bokros?

Röviden: az MDF-fel. 

Kicsit hosszabban: azzal, hogy a párt nem csak a miniszterelnök-jelöltről szól. Az elmúlt másfél hónapban az MDF kapcsán szinte csak kizárásokról és felfüggesztésekről hallhattunk. A párt listavezetője pedig csak a pálya széléről figyelhette az eseményeket, ezzel fokozatosan aláásva a potenciális szavazók beléje vetett bizalmát is.

customer survey

A külső szemlélőnek egyre inkább úgy tűnt, hogy Bokros Lajos nem vezető, hanem csak egy fejdísz. 

Mit keres még Bokros az MDF-ben?

A kiutat. 

Nyilván a legegyszerűbb az lenne, ha rögtön venné a kalapját. Akkor azonban sokan azzal fogják vádolni, hogy gyenge,  hogy könnyen feladja a harcot. Ha azonban kitart, akkor teljesen a zuhanófélben lévő MDF-hez köti magát. Tényleg csak két rossz közül választhat. 

Bármit is tesz, ez a márka már nem az, ami 2009-ben volt. Az MDF magával együtt Bokros Lajos politikai potenciálját is ledarálta.

>> A FIDESZ LEGNAGYOBB HIBÁJA - hétfői vezérvéleményünk

>> OBAMA KEZD GYURCSÁNYOSODNI - pénteki vezérvéleményünk

>> korábbi írások

Írások a témában:
Búcsú az MDF-től? (Török Gábor)
Balsai: vége az MDF-nek (Inforadio/Mandiner)

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.09. 08:28:30

"2009-ben Bokros Lajos egy erős márka volt Magyarországon. Sokaknak úgy tűnt, hogy a gyurcsányi dilettantizmusban megroggyant MSZP és a kókajánosi liberalizmusba belehalt SZDSZ helyett ő lehet a csalódott baloldali szavazók reménysége."

Pontosan, de ehhez nem kellett volna, semmilyen megállapodás az SZDSZ-szel. Nekem ugyan nincs bajom a Retkes-féle Új SZDSZ-szel, de az SZDSZ márkanév inkább taszító, mint vonzó. Sőt kopogtató cédula gyűjtő potenciál sem áll mögötte. A Hit Gyüliben már több ilyen lehetőség lett volna, valószínű velük nem tudtak megállapodni. (Mondjuk azt nem bánom, mert nehéz falat.)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.09. 09:32:27

Igen, sajnos ezeket a harcokat nagyobb csendben, és jóval korábban le kellett volna rendezni. Úgy látszik tényleg nagy taktikai hiba volt az SZDSZ szavazókra hajtást ezzel megerősíteni, mert nagyon fordítva sült el.

Bokros egyébként a hírek szerint az MDF előtt az MSZP-nél és az SZDSZ-nél is felajánlotta szolgálatait, csak akkor még elhajtották. Az SZDSZ-nél gondolom azóta is verik a fejüket a falba.

Baromméter 2010.03.09. 09:46:38

"Mit keres még Bokros az MDF-ben?
A kiutat.

Nyilván a legegyszerűbb az lenne, ha rögtön venné a kalapját. Akkor azonban sokan azzal fogják vádolni, hogy gyenge, hogy könnyen feladja a harcot. Ha azonban kitart, akkor teljesen a zuhanófélben lévő MDF-hez köti magát. Tényleg csak két rossz közül választhat."

Mégis hova menjen 1 hónappal a választások előtt?

Kalmár 2010.03.09. 09:46:59

@Fedor: Azt hiszem ott sem lenne fenékig tejfel az élet.
Ha a szoci kampánybuszra szállt volna fel, most az kellen magyarázni, hogy marad e szabadlábon annyi szakember, akivel végrehajthatja a programot.
Most teljesen "reklámozahtatlan" mind az MDF-SZDSZ, mind a Szoci csapat. Egyszerűen nem hallatszik ki a botrányokból a kampányüzenet.
Talán ha időben vált az LMP nevű "nem tudom pontosan mi"-re, ott tudna beszélni a terveiről.
Az LMP sokaknak fog alternatívát jelenteni elsősorban szerintem a nagyvárosi értelmiség körében.
Ők akarnak választani, de fogalmuk sincs kire, így jobb híján egy új ismeretlen csapat még be is juthat.
Ha Bokros odaáll egész esélyes csapat jött volna létre.
Így megy a feledésbe.

Viktus 2010.03.09. 09:47:08

Bokros jól elvan EP képviselőként kapja a zsíros fizut ez a kis mellékes bohóckodás belefér a milliókért.

Pomme 2010.03.09. 09:49:32

Számomra az az érthetetlen, hogy bokros hogyan lehetett 2009-ben erős márka Magyarországon? Valahogy olyan érzésem van a jelenlegi bokros-pártiakkal kapcsolatban, hogy ugyanarról a logikai tőről fakadnak, mint a jobbikosok: egyszerűek, mint egy pont. Mindkettő végtelenül leegyszerűsíti a világ sokváltozós kérdéseit, csak az egyik bibliája a szentkorona-tan, a másiké a neolib szabadpiaci eszme. Az, hogy a világ időközben számtalanszor bebizonyította, hogy nem így működik, az nem zavarja őket, lényeg a meggyőződés.

Viktus 2010.03.09. 09:49:58

@Kalmár:

Az MSZP márkanév is kb. olyan ütős a megmaradt szoci nyugger bázist leszámítva, mint az SZDSZ :D nem is beszélve a Gyurcsány féle perfomansze műsorokról a kampányban.

is 2010.03.09. 09:52:07

az SZDSZ bevitte az utolsó ütést, most már nem magának, hanem az MDF-nek, és most már nem is a politikusok, hanem a gazdasági háttér. azzal, hogy beígértek, viszont nem tartották be, csak az MSZP-t erősítik vissza, és lehetetlenné teszik, hogy megújuljon a baloldal. ezt igen-igen elbaszták. mondjuk a tegnapi VOSZ ülés láttán után arra is látok esélyt, hogy a teljes gazdasági hátországot megfélemlítették/befenyítették előre, hogy rosszabb lesz a helyzet, mitn 1998-2002 között, pedig azt követően alakították ki a 70-30%-t, mert az annyira gáz volt. a háttérben egészen keményen alakulhat az egypártrendszer/pártállam.

Ibolya mit tud csinálni? semmit. Lévai is nyilván összeszedett annyi IQ-t, hogy Mádi esete után nem olyan ártatlanul teszi ezeket a nyilatkozatokat, ő is tudta, hogy ez mivel jár, de nyilván valaki megtámogatta (MSZP, FIDESZ oldalról?), hogy mégis nyilatkozzon, mert az is botrány. ne feledjük: 2006-ban a FIDESZ már egyértelműen be akarta daráli az MDF-t, most miért ne akarná ismét?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.09. 09:54:38

@Kalmár: Csakhogy az LMP teljesen mást vall, mint Bokros. Egy liberális vagy egy konzervatív párthoz passzol a bajsza, de egy újbaloséhoz... Egyébként én konkrétan az SZDSZ-re gnodoltam, nem az MSZP-re. Történelmietlen felvetés, de biztos vagyok benne, ha az SZDSZ a 2008-as kilépésekor a kormányból nem kezd el maszatolni, hanem még a nyáron (tehát a válság előtt) beleugrik egy előrehozott választásba Bokrost tolva előre, most nem bontogathatnának pezsgőt a vesztüket kívánók (no meg a FIDESZ nyakába zúdult volna válság, szóval ez már nagyon messzire vezetne...)

_andris 2010.03.09. 09:55:25

Gyurcsány lemondásakor őt kellett volna választania az MSZP-nek. De valamiért ez nem ment. Most már cseszhetik.
Ha jól emlékszem, Bokros azt nyilatkozta, vállalná. Talán attól tartottak, nehezebben fogadta volna el az ország, mint a szürke, ártalmatlannak, szerénynek tűnő Bajnait. Lehet, hogy valamilyen személyes oka volt, pl. Gyurcsánynak volt akkora ereje, hogy megvétózza a folyamatosan megjelenő jelölteket, először Bokrost.
Örülök, hogy így alakult, remélem ők is eltűnnek a süllyesztőben.

is 2010.03.09. 09:55:45

@Pomme: ami egyszerű, az a te véleményed. közgazdaságtant már láttál? azt, hogy Bokros mit csinált 1995-1997-ben, azt te vissza tudod elég részletesen mondani? tudsz mondani egy 1995-ös, és egy 1998-as GDP növekedési ütemet? tudsz mondani egy 1994-es és egy 1998-as GDP-arányos államháztartási hiányt?

na de az elvi meggyőződésnél csak egy a jobb: biankó szavazat a FIDESZnek, ugye? azon ugye nem kell gondolkodni, még meg is ártana.

Viktus 2010.03.09. 09:56:39

@Fedor:

Az LMP semmit nem vall ... összeszedtek egy rakás divatos demagóg handabandát a szociálpolitikától a zöldségekig nem véletlenül van ilyen "átütő" sikerük. Széles tábort nem tudnak kialakítani a neten túl.

Zero_Toleransz 2010.03.09. 09:58:36

itt megtalálhatjátok az MDF új plakátját:

embertanfolyam.blog.hu/

yafet 2010.03.09. 09:58:41

"A kommunizmus/MDF/ megbukott mindenféle értelemben, de a kommunistáktól/dávidistáktól/ nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt."

Úgy látom ez igaz az MDF-re is, konok, harap jobbra-balra, eszmék helyett már csak némi koncért szálltak volna harcba.

Mondjuk tőlük egyszerűbb megszabadulni, elegendő nem rájuk szavazni....

Pomme 2010.03.09. 10:01:29

@is: Hihihi, hát ezt mondom! :) Úgylátszik beletrafált, ha így felment a pumpa, és beindult a közgáz gépágyú!

stratez 2010.03.09. 10:01:31

Hagyjuk már ezt az ócska Bokros-mítoszt, ha valaki akkora pénzügyi zseni, az nem megy el egy politikai hullákból álló párt EP-képviselőjének, mert 10x, 20x annyi pénzért elmehet bárhová...

Viktus 2010.03.09. 10:03:33

@_andris:

Független szemlélődőként a szociktól Gyurcsány buktája után jól választottak. Bajnai marketingje is jó volt.
Mesterházy bohóc is ideális áldozat egy tutira bukott választáshoz.
Egyetlen hiba Gyurcsány Feri visszaemelése a listára-kampányba. Szálasi Feri óta kb. nem volt olyan talán Rákosit leszámítva akit annyira gyűlölne a nép, mint Gyurcsányt.
A szociknak egyetlen esélye az lett volna, ha Gyurcsányt ejtik Mesterházy féle áldozattal elbukják a választást, majd Bajnaival az élükön építkeznek.
Gyurcsány nagy visszatérése szerencsére garantálja, hogy a régi jó elvtárs nyugdíjas részlegek elhalálozásával párhuzamosan semmisüljön meg az MSZP.

_andris 2010.03.09. 10:04:53

Az mdf kidőlésével egyszerűsödött a képlet, a szavazóik az lmp és az mszp között fognak eloszlani. Szerintem az mszp-nek jó, ami történt: lmp-mdf elgyűjtötték egymás elől a cédulát, és még indulni sem fognak tudni valszeg. Nem hiszem, hogy a fidesz darálta volna az mdf-t, nem érdekük.
Kérdés még az lmp. Biztos meg fognak jelenni az utolsó napokban néhány 100 cédulával rendelkező, többé-kevésbé gyanús alakok, akik kérnek majd valamit cserébe, és nehéz lesz megállni a visszautasítást.
Remélem elindulnak, még azt se bánnám, ha bejutnának a parlamentbe negyediknek.

arconfosom 2010.03.09. 10:05:56

Az örökzöld sláger még mindig él:

"Bokros takarodj! Bokros takarodj!"

Ja és vidd magaddal a másik kettő megélhetési politikust Ibolyát és Károlyt is!

M.D.F = Marha Demagóg Faszoknak

Lefty (törölt) 2010.03.09. 10:06:40

@stratez: Igen én is erre gondoltam basszus!

zsotti 2010.03.09. 10:14:26

@is:
Nagy kópé vagy te vén kommer :)

Akkó véssél csak oda egy adatot az eltocsikolt állami vagyon mértékéről is, mindjárt szebb a grafikon...

_andris 2010.03.09. 10:15:41

@Viktus: Bajnai, Mesterházy válságkezelésre, balhéelvitelre, tehát túlélésre jó, de nem jelentett előrelépést a szociknak. Ha jó a helyzet, akkor az ilyen figurák nem ártanak, nem használnak. Viszont itt megmaradt az egyértelműen negatív spirál, amit, ahogy írod GyF visszatérése is erősíthet, egészen a végső megsemmisülésig :D Én nem vagyok független szemlélő, örülök neki.
Ha Bokrost választják annak idején, akkor most lehet, hogy jobban állnának. Miniszterelnökként politizálhatna, erősíthetné a kampányt, és Bokros meg is tenné. Jelenleg nincs politizáló min.elnöke a szociknak.

Rendeket! 2010.03.09. 10:15:57

@Lefty: @stratez:
Szerintem aki már a kilencvenes évek közepén 16 milliós végkielégítést kapott, az egész jól elvan a vagyona kamataiból (azóta sem árufeltöltőként dolgozott). Feltételezem tudja jól befektetni.

És csak úgy megjegyezném, én rájuk szavaztam volna. De valószínű fidesz lesz belőle. Erre varrjanak gombot

Viktus 2010.03.09. 10:27:50

@_andris:

Mármint az MSZP-től független. Örülni én is örülök :D , mert akár még ésszel fel is támadhattak volna, de Feri a garancia a totális bukásukra a jövőben.

shua55 2010.03.09. 10:29:15

@is: Hát, hogy 96-97-ben mit csinált, azt nem tudom, mert 96 februárjában finoman szólva lemondott...

Egyébként pedig felsorolnád a Bokros-féle gazdaságpolitikai intézkedések eredményeit lehetőleg számszerűsítve, az egyszeri tételek (privatizáció, vámpótlék, de ide sorolható a csúszóleértékelés is) nélkül?

Érdemi választ persze nem várok, az nem szokása a balos bérkommentelőknek.

Bozdurgán 2010.03.09. 10:33:27

Azért nem kellene a nemzet könyvelőjére úgy tekinteni, mint valami hazafira aki a szent MEGOLDÁSSAL házalva pártoktól föggetlenül segíteni szeretne.
Közelebb állnánk a valósághoz, hogy ha úgy tekintenénk rá, mint egy rendkívül hiú emberre aki valóban hisz abban, hogy megolás lehet az az ultraliberális gazdaságpolitika ami amúgy ide juttatott minket.
A Lajos nem az MDF áldozata hanem a saját hiúságáé, és rövidlátásáé, aki vezető szerepet bír vállalni egy elvetelen MDF-SZDSZ együttműködésben, az szerintem vállalja egyenes derékkal a bukást, és ne hüppögjön.

Nem én vagyok utólag okos, elég lett volna az SZDSZ megjelenése után 1 nappal bejkapcsolni a tv-t és meghallgatni bármely elemző véleményét, vagy csak végiggondolni, hogy vajon hogyan fog reagálni az értelmiség arra a tényre, hogy egy olyan párt fogja az elkövetkező 4 évben képviselni aki azon kívül hogy egy kedves Bokrost jelöl nem mellékesen hullákkal baszik.
Remélem akkorát bukik, hogy sosem kerül elő Brüsszelből.

Bozdurgán 2010.03.09. 10:51:32

@tesz-vesz:

inkább fogalmazzunk úgy, hogy van esély arra, hogy 1995. március 1-je és 1996. február 29-e között nem a magyar köztársaág érdekeit szolgálta áldozatos munkájával:)
Persze szerintem a véletlen műve hogy "lemondását követően rövid időn belül külföldre távozott: a Világbank Európáért és Közép-Ázsiáért felelős igazgatója lett":)
Az is a véletlen műve, hogy regnálása idején a privatizáció csúcsrajárt, 95-96 távközlés, energiaszektor, bankok mind az ő regnálása idején szaladtak el.

ilyenek a véletlenek:)

joeramirez · http://automeo.blog.hu/ 2010.03.09. 11:27:27

Fogalmam sincs ki ez az ember, de hogy a Király lovastanya mód felett jól járt, az biztos...

Napló2100 (törölt) · http://naplo2100.freeblog.hu/ 2010.03.09. 11:28:43

Találtam at archivban egy busongó nótát 2011-ből:

Az MDF sötétzöld kalapja
Bokros volt a forgódísz de rajta
Ej Ibolya, Ibolya, nem vigyáztál rája
Most az egész MDF mehet a kacskaringós bánatos csudába.

törppapa 2010.03.09. 11:34:55

@is
Természetetesen már megint itt osztod az észt...
Tegnap írta @shua55 2010.03.08. 20:56:18 a Bokrosról:
Lehet utálni, szeretni, elismerni, tök mindegy. Egyszerűen matematikailag tarthatatlan a rendszer, ennyi. Bokros meg kimondta, kimondja."
Az az igazság, hogy ez így nem igaz. Ez a Bokros-csomag legendája. Megkurtítottuk kicsit a kiadási oldalt azokon a pontokon, ami a legjobban fáj az embereknek, hogy rendbe tudjuk tenni a gazdaságot.

Ezer és egy buta szocialistától hallottam már ezt a maszlagot, csak furcsa mód arról feledkezik meg mindenki, hogy a Bokros-csomag 98%-ban egyszeri tételekből állt, a megszorításokból származó megtakarítás eltörpült a privatizációs bevételek és a vámpótlék hatása mellett.
Bokros semmiféle gazdaságpolitikát nem képviselt akkor, eladta, amit lehetett (lehetőleg áron alul a haveroknak) a többi mese habbal.

Demotivation postah · http://www.demotivalo.com 2010.03.09. 11:36:23

Egy kérdés. Van kalapja? És ha van, akkor milyen az a kalap?

Marczius 2010.03.09. 11:40:39

@stratez: Tévedsz, ha azt hiszed, hogy BL eddig a nagy eszéből olyan jól élt. Mint az EP kampánynál láthattad busszal járt mindenhová. Bezzeg most!!!! A brüsszeli 10 ezer euró jól jön a kis aszkétának.

2010.03.09. 11:43:55

Hogy mit keres Bokros? Hát pénzt, nem is keveset.Mert ha már nem kell Zambiába, Kongóba pünzügyi tanácsokat adni, akkor is meg kell hogy éljen valamiböl. Mivel a reformjai nem kellendöek, igy egész jól megél az MDF-ben.Ott talán még lehet valamit eladni és akkor jön a sikerdij. Egyébbként a kérdés csak az, hogy meddig birja cérnával a Herényi-Ibolya páros nyögdécselését.

2010.03.09. 11:44:53

Bocs, nyomdai hiba:..Kongóba pénzügyi...

Werwolf 2010.03.09. 11:54:28

bokros annak idejen fünyiro alapon megvagta a kiadasi oldalt es csokolom. Ezt anyam is meg tudja cssinalni. Kommancseknal, akik magukat egyebkent szinte kizarolag qrv@ egyedülalloan okosnak szoktak kepzelni, ettöl kötelezö összeszarnia magat az embernek, hogy fuuuu a bokros mekkora közgazdasz.
Vicces, mikor jön "IS" es okoskodva szamonker masoktol olyan adatokat, amiket fejböl senki nem tud, de mindenki egy perc alatt megtalal a weben. Nyilvan ö is "szürkeallomany", annyira imponal maganak, hogy tud ksh adatokat keresni az interneten.

Mindegy, ugy tünik a dolog megoldodott magatol. A kalapos elkurta, a kalapos mehet. Herenyi et. es bajusz szinten mehetnek.

en mar csak egy fröccsöt kerek. :)

Vidéki 2010.03.09. 11:55:27

"Mit keres még Bokros Lajos az MDF-ben?"

Lehet, hogy lámpással keresi az egyetlen igaz embert, de még nem sikerült neki megtalálni.

magyar-magyar szótár 2010.03.09. 12:00:59

Bokros leginkább Szegény Ferinek volt útban 2008. végén, 2009. elején. Két legyet ütvén egycsapásra a Political Capital ölelve fojtotta bele az MDF-be. Ezért, hogy kinyírták Bokrost Seresék (és a kis pubika Somogyi jókiffiú) megérdemelnék már végre, hogy megrángassák a vélenményformáló egy kissé a caffrangjukat. Csúnyán elbaltázták ezt a melót.
Bokros 112 pontját az ÉS volt hajlandó publikálni és akkor a "reformistaként" orczáskodó "baloldaliak" pekdesték, fitymálták, agyonhallgatták... Szerintem a magyar politikatörténet egyik legaljasabb húzása volt ez, amit seresék műveltek...

Avatar 2010.03.09. 12:05:42

@Bozdurgán:
"az ultraliberális gazdaságpolitika ami amúgy ide juttatott minket"

Valaki elmondhatná már végre, hogy mi az ultraliberális egy olyan gazdaságpolitikában, ahol az adóztatás szintje Svédországéval vetekszik...
Gyurcsányékat lehet szidni, hogy szarul kormányoztak, meg lehet mutogatni Szlovákiára, hogy ott bezzeg milyen növekedés volt, de Szlovákia éppen a Dzurinda féle gazdasági liberalizációnak köszönhette fellendülését.

Bozdurgán 2010.03.09. 12:16:06

@Avatar:

Itt konkrétan arra az elvre gondoltam, hogy a piac önszabályozása (tehát állami tulajdontól mentes működése) megoldja problémákat.
Ez az egyik legfontosabb pillér.Az önszabályozás nem létezik.A nyugdíjrendszer és az egészsségügy magánosítása rossz irány.
És Bokros ezt képviseli, szerint ez a megoldás.

Az ide juttatott minket kitételt globálisan használtam, minket mint embereket a világban.

venszivar 2010.03.09. 12:28:27

A B.Lajos annyira okos , szuper , MINDENHEZ ér-
tő okostojás. Mégis annyira buta ,hogy azt hitte fog
ez így működni !!?? Maradt volna meg a kaptafánál,
de Ő nagyra vágyott !! Akkora az egoja ,hogy nem lát
a bajuszánál tovább. Ezt nagyon elk..tad , LAJOS.

doktor.dikhed 2010.03.09. 12:57:34

Én szívesen szavaznék Bokrosra, de az MDF-re nem. Akkor viszont kire? Jobbik, FIDESZ kizárva, MSZP is, a többi említésre sem méltó.

Tényleg be kéne vezetni, hogy lehessen nemmel is szavazni. Jelezve, hogy érdekel az ország sorsa, de nem tetszik a felhozatal. Persze, csak akkor van értelme, ha a nemek nagy számának vannak következményei is. Pl anyagi támogatások megvonása a pártoktól stb...

Meg ugye, így lehetne valós felmérést készíteni, hogy tényleg nagy az érdektelenség a politika felé, vagy egyszerűen nincs semmi a kirakatban, amit még elviselhetőnek tartana az ember.

Robinzon Kurzor 2010.03.09. 13:00:26

Az MDF-nek szerintem a választási kampány finanszírozásához kellett az "SZDSZ", egészen pontosan azok, akik a mostani SZDSZ-t finanszírozzák.

Ennek lett volna az ára az SZDSZ-es jelöltek szerepeltetése, amit viszont hiba volt az SZDSZ nevével összekapcsolni, mert a kiábrándult SZDSZ-szavazó miért akarna az SZDSZ-re szavazni...

Ehhez jött még Mesterházy letartóztatása, amivel vélhetően a pénz felett diszponáló döntéshozó lett kiiktatva.

Az egészből egyébként egyedül Bokrosért kár.

Avatar 2010.03.09. 13:01:58

@Bozdurgán: "Az ide juttatott minket kitételt globálisan használtam, minket mint embereket a világban. "
De a válság az amerikai pénzintézetektől indult ki. A pénzintézetek szektora viszont a leginkább szabályozott piac Amerikában, ráadásul az ellenőrzésére fordított összegek az utóbbi évtizedekben igencsak megnőttek.
organizationsandmarkets.com/2010/01/28/the-era-of-laissez-faire/

Szóval ha a válság felelőseit keressük, akkor igen vastagon benne vannak ebben azok az állami szereplők is, akiknek a piacok felügyelete lett volna a feladata. Meg akik azt a hitet ültették el az emberekben, hogy ez egy olyan mértékben felügyelt és ellenőrzött terület, hogy itt baj nem következhet be.
Szóval én a szabad piac kudarca helyett éppen az állami ellenőrzés kudarcát látom...

soniq 2010.03.09. 13:07:29

@is: Infláció felpörgetése és a csúszóleértékelés, nagyjából ez az mi mögül nem hátráltak ki futólépésben a szocik és az alkotmánybíróság sem meszelte el. Valóban a makrós zsenialitás csimborasszója, mi? :DDD

mrbrownstone 2010.03.09. 13:21:44

Az MDF létezése nem érdeke sem a szociknak, sem a Fidesznek, sem a Jobbiknak, hiszen azok készülnek az MDF-re szavazni, akik nem kérnek sem a két "nagyból", sem pedig az eleve szemétből összegyúrt Jobbikból. Naná, hogy az ellenérdekelt felek igyekeznek lépten-nyomon botrányok kreálásával gyengíteni az MDF-et.
Lévai azt kapta, amit érdemelt. Pontosan tudta, hogy a nyilatkozatával a saját pártjának árt, a többi pártnak pedig használ. Még szép, hogy kirúgják azt, aki tudatosan árt a pártjának. Az összes többi párt is ezt tenné/teszi.

Bozdurgán 2010.03.09. 13:34:48

@Avatar:

mindenki azt lát bele ami a szívének kedves, de érdekes hozzáállás az, ha az áruházi szarkák helyett a biztonság őrt teszed felelőssé az eltűnt árúk miatt.Mert nem vették észre hogy loptak.

Ez a gondolkodásmód okozta magát a válságot, az a hozzáállás, hogy normális dolog lopni ha nem veszik észre.

Szeptim 2010.03.09. 13:36:06

Nem a Bokrosnak kellene elhagynia az MDF-et, hanem a szar alakoknak, akiket csak a választások előtti utolsó pillanatban kezdtek kidobálni.
Sokkal hamarabb kellett volna ennek nekilátni.

Bozdurgán 2010.03.09. 13:39:05

@mrbrownstone:

Az ő pártja megszűnt létezni akkor amikor az SZDSZ csinovnyikjai kiszorították a valódi MDFeseket a listákról.
Nem hiszem, hogy bármely MDF szimpatizáns örömmel látná John Emesét nevét a sajátja mellett.

tevevanegypupu 2010.03.09. 13:51:32

Bokros a budapesti liberalis ertelmiseg koreben lehetett esetleg eros marka. Bar talan meg ott sem, ha egyszer nekik sem kellett. Mindenesetre az mdf-nek koszonheti, hogy bekerult az EU Parlamentbe, igy nem lenne szabad most otthagyni oket. Akarmilyen part is az mdf es akarmilyen ellenszenves paros is David-Herenyi..akkor is azok voltak, mikor csatlakozott hozzajuk, tehat tudta, hogy kikkel lesz dolga. Szoval tessek csak szepen ott maradni.

lüke 2010.03.09. 13:52:16

Bokros még mindig önmagát keresi:)
s ez a kötény és a susogós melegítő, a Benetton háttérrel
elképesztő "jó" ízlésre vall

2010.03.09. 14:00:51

@Viktus: Ezt a cinikus szöveget bármelyik pártra rásütheted, de pont az LMP-re nem stimmel. Minden megnyilatkozásuk mögött ugyanaz az ökoszociális szemlélet van.

És nemcsak a neten sikeresek, lásd a Tárki legutóbbi 6%-os eredményét. Az MDF összeomlásával nagyon sokan őket fogják választani.

magyar-magyar szótár 2010.03.09. 14:04:40

@iii: Pontosan: AZ LMP jár ezzel jól. Az az "SZDSZ" úgyse igazi SZDSZ volt, hanem a Retkes-féle, amit a régi górék leváltottak.

Avatar 2010.03.09. 14:22:54

@Bozdurgán:
Bizony, ha az én boltomról van szó, akkor kirúgom azt a biztonsági őrt, aki mellett gond nélkül hordják ki az árut a boltból a tolvajok. Ugyanis éppen azt a feladatot nem végezte el, amiért a fizetését kapta. És gyanús, hogy esetleg neki is leesett valami részesedés a zsákmányból.

Bozdurgán 2010.03.09. 15:13:14

@Avatar:

azt én értem, de a tolvaj rabolt ki vagy a biztonsági őr?
Ki a hibás? a tolvaj vagy az őr?

Természetesen a biztonsági őr is hibás, de azért a lopást ne kenjük rá.
A bankok tipikus védekezése,amúgy amivel most jössz, szerintem ez rabló pandúr tematika, attól hogy a pandúr balfasz attól még a rabló a rossz fiú.

Ez a vita amit most folytatunk annyira tipikus, mindenki elismeri hogy az amerikai bankok okozták a válságot,a felelőtlen hitelési gyakorlatukkal.
De a hibásak mégsem ők hanem azok akik nem ellenőrizték/rossz szabályokat hoztak.

Avatar 2010.03.09. 16:17:30

@Bozdurgán: "attól hogy a pandúr balfasz attól még a rabló a rossz fiú."

A rabló rosszfiúságát senki nem vonja kétségbe. Viszont a boltosnak a környék lopási kultúrájára nem sok ráhatása van, az egy külső adottság. Ő csak abba tud beavatkozni, hogy rábízza-e egy éjjeliőrre a boltját, vagy maga vigyáz rá. Ha éjjeliőrre bízza, akkor ő nem fog estére a boltban maradni, hanem nyugodtan, "felelőtlenül" lefekszik aludni otthon.
Ha az éjjeliőr elaludt, akkor jogos a boltos felháborodása, és még az is szóba kerülhet, hogy nem kapott-e valami ellentételezést a tolvajoktól, hogy véletlenül aludjon el... Akkor már azért nem olyan egyértelmű, hogy csak a tolvaj volt a rosszfiú a sztoriban.

A bankok esetében az analógia abban áll, hogy Amerikában az állam igen jelentős mértékben beavatkozott a bankok hitelezési folyamataiba, előírások voltak arról, hogy kinek kell és kinek nem szabad hitelt adniuk. A bankok saját kockázatkezelése az előírások miatt nem érvényesült, ők voltak a boltosok, akik nyugodtan lefeküdtek aludni, míg a hitelezési kockázatok felett az állam őrködött. A rablók pedig azok a hitelfelvevők voltak, akik túl sok hitelt vettek fel, és képtelenek voltak visszafizetni. Ezeknek egy része az állami hitelezési előírások nélkül nem is jutott volna hitelhez, azaz az éjjeliőr engedte be őket a boltba...

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.03.09. 19:15:40

@stratez: Mondjál már egyetlen pénzügyi zsenit is bármelyik pártban.

Az meg tisztán látszik, hogy a Bokros-csomagból magatoktól csak annyit tudtok felidézni, amennyi a jobbos mitológiába belefér róla, és azt is rosszul.

@Bozdurgán: Neked valószínűleg fogalmad sincs róla, de olyan dolgokkal vitatkozol, amit Bokros sosem mondott és olyan elvi alapokon, amiket jellemzően a kommunisták - nem a komcsik, hanem a marxisták - állítanak. De te nem vagy komcsi, te biztos jobbos vagy. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.10. 11:51:43

@Bozdurgán: de miért kell kimoderálni a kommentemet?

bokros hazaáruló
aki meg nem tudja h hazaáruló, az nem tud a világról és a gazdaságról eleget.

nos, aki még élteti is, azt a kedves olvasóra bízom, hogy milyen az az ember

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2010.04.01. 10:16:48

Erdélyi (liberális) magyarként bizonyára kibic sem lehetnék a magyarországi, választásnak csúfolt tragikomédiában (és a hozzászólsáokat sem olvastam végig), de tényleg, magyarázzátok már meg, hogy ITT és MOST ki, ha nem az MDF?

A szocik ugye no comment.

Az LMP véramatőr hippik társasága, a leghalványabb fogalmuk nincs a hogyanról, közveszélyes őket megszavazni.

A Jobbik közönséges neofasiszta társaság, bármennyire in nem tartják magukat annak.

A Fidesz (koronaékszerükkel, a KDNP-vel) hataloméhes, antidemokratikus, demagóg, jellemtelen társaság, akik a legvadabb vallási fanatizmust is készségesen a zászlójukra tűzik, csakhogy minél több befolyásra tegyenek szert, vezérük pedig messiásnak képzeli magát, rendes programjaik, konkrét gazdasági elképzeléseik persze nincsenek.

Akkor mi marad? Vagy az MDF, vagy a harakiri…





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása