Véleményvezér

vv

Szélsőséges fiatalok, mostantól nem szavazhattok!

2010.03.19. I 7 komment I Címkék: jog szelsojobb demokracia szavazojog

Kössük a választójogot a 18. helyett a 22. életév betöltéséhez! - mondja a pszichológus. A változtatáshoz azért a „nekem nem tetszik, hogy hogyan szavaznak”-nál hatásosabb érvek kellenének. (Kép: abcteach.com)

Kössük a választójogot a 18. helyett a 22. életév betöltéséhez! – ezzel a felvetéssel állt elő Ranschburg Jenő. A pszichológus javaslata elsőre meghökkentő, ám az ötlet egyáltalán nem rossz. Az érvelése viszont katasztrofális.

Mit mond Ranschburg?

Ranschburg szerint a mai kamaszokkal egyre kevesebbet foglalkoznak szüleik, így a gyerekek könnyen radikalizálódnak. „Szélsőséges politikai szervezetek” hálójába kerülhetnek, melyek „a gyűlölet és bűnbakképzés talaján nyújtanak számukra hiánypótló közösséget”. Emiatt „meggondolatlan”, vagyis túl alacsony a 18-as korhatár.

Tulajdonképpen azt mondja ezzel, hogy igazítsuk a magyar választási törvényt Ranschburg Jenő világnézetéhez. Érveléséből világosan kiderül, hogy a pszichológus saját álláspontját megkérdőjelezhetetlen igazságnak tekinti. Valószínűleg fel sem merül benne, hogy ami szerinte rossz, az egyáltalán nem biztos, hogy másnak is az.

Ábra: A szavazójog alsó korhatára a világ országaiban. Forrás: Wiki

 

Miben téved?

A radikalizmus azonban nem kell, hogy eleve valami borzasztó dolog legyen. Gondoljunk csak bele! 1989-ben is rengetegen vélték úgy, hogy az akkori ellenzék túlságosan sietős, túlságosan radikális. Ha kizártuk volna a radikalizmust a politikából, nem lett volna sem 1848, sem 1956, sem 1989.

Nyilván jól értjük, hogy Ranschburg miféle radikalizmusra gondol. Van olyan radikalizmus, ami valóban veszélyes. De legalább ilyen veszélyes az is, ha valaki a magyar választási rendszert a pillanatnyi belpolitikai erőviszonyok miatt akarja felforgatni. 

Miben van mégis igaza?

Maga a felvetés viszont nem őrültség. Van ugyanis egy másik szempont is, csak az nem ideológiai, hanem biológiai. 

Po Bronson és Ashley Merryman írja könyvébenidézi George F. Will –, hogy a tinédzserek agyában még nem fejlődnek ki teljesen a homloklebeny kapcsolódásai, és ez éppen az ítélőképességben, a döntéshozatali képességben érezteti hatását.

Például nem azért hal meg kétszer annyi tinédzser autóbalesetben, mert rosszak a vezetési képességeik, hanem mert éles helyzetben egyszerűen rossz döntéseket hoznak. Ennek egyszerű biológiai oka van: az agy 21-22 éves korig, vagy még későbbre fejlődik csak ki teljesen. (Ez azonnal meg is magyarázhat számos, a HÖK-kel kapcsolatos dolgot is...)

Ez tehát már egy jó érv lehet a korhatár emelése mellett. 

online surveys

Szavazategyenlőség?

Látni kell azonban, hogy a szavazás korhatárának megállapítása csupán egy a szavazati jog körül fölhalmozódott problémák közül.

Fontos probléma a választókerületek aránytalansága, ami miatt a szavazategyenlőség súlyosan sérül: például egyes elnéptelenedő pesti kerületek választóinak a szavazata lényegesen többet ér, mint másoké. De ilyen probléma a „szavazatvásárlás” is, amit hatékonyan tudna korlátozni a szavazás előtti regisztráció bevezetése.

survey tools

A magyar választási rendszer megérett egy alapos felújításra: le kellene vonni az elmúlt húsz év tanulságait, és hozzá lehetne nyúlni néhány nyilvánvalóan problémás területéhez. 

Ahhoz azonban, hogy egy ilyen lépéssorozat legitim legyen, a változtatáshoz a „nekem nem tetszik, hogy hogyan szavaznak”-nál hatásosabb érvek kellenek majd.

Írások a témában:
Ranschburg: választókor 22 évtől (Mandiner/stop.hu, Rajcsányi Gellért vezérkommentjével)
Voting age (Wikipedia)
Raise the voting age! (Peter Hitchens / The Mail on Sunday)
 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!  

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BéKu 2010.03.19. 01:23:11

Azért nem értek egyet a korhoz való kötéssel, mert nem egyszerre érnek az emberek. Sem biológiailag, szellemileg meg pláne nem. Van olyan, aki 14-16 évesen is több ismerettel, meg nagyobb intelligenciával rendelkezik, mint a felnőttek egy része.

A fiatalok radikálisak, és? Az öregek meg MÁR nem tudnak jó döntést hozni, akkor legyen felső korhatár is? És mi van azokkal a felnőttekkel, akik mondjuk még 8 általánost se végezték el?

A műveltségi cenzussal viszont egyetértek. Az sokkal jobban árnyalná a képet, mint a korhatár módosítgatása. Már csak a fenti eseteket figyelembe véve is.

Ha 18 év a felnőtté válás korhatára, akkor meg ez legyen érvényes mindenre.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.19. 11:20:35

@BéKa: Az a baj, hogy ha valaki bedobja a műveltségi cenzust (Milyen kritériumoknak kell megfelelni? Ki szabja meg azokat?), akkor ez akár egy lavinát is elindíthat... ha egyszer valamiben engedtünk, hogy korlátozzuk az általános választójogot, akkor azzal egyrészt az épp aktuális hatalom könnyen vissza is élhet, másrészt meg milyen alapon mondasz ellen akkor, ha valaki más miatt is korlátozni szeretné (mondjuk vagyoni alapon). Bármennyire is megértem a professzor úr félelmeit, veszélyesnek tartanám, ha az épp aktuális helyzethez igazítva akarnánk szabadságjogokat korlátozni (a holokauszt-tagadás törvény épp mostani megszavazásával is ez a bajom, pedig amúgy annak a céljaival is egyetértek).

A tudományos kutatás már inkább elgondolkodtató indok egy korhatár-emeléshez, de egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ebben a kérdésben mocskolódásmentes konszenzus tudna kialakulni, ami alap lehet egy esetleges törvénymódosításhoz, szóval szerintem nem érdemes ezt a kérdés bolygatni, a világ 90%-a (közte szinte az összes valódi demokrácia) egész jól elműködik ezzel a korhatárral.

Ranschburg érvei egyébként nem újak, amikor a szomszédban levitték a korhatárt nemrég 16 évre, ott is előkerültek ugyanezek a félelmek.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.19. 14:01:01

Nem fejlődik ki az agyuk? Egyrészt ne csináljunk már úgy mintha ez annyira komoly döntés lenne. Az ország döntő része csak beikszel valahova ahova éppen úgy érzi, különben is, mi a jó döntés.

Ezek a nem tudnak jó döntést hozni típusú dumák, és "tudományos kutatások" elég viccesek. Ki tud jó döntést hozni? A homloklebenynek mi a szerepe egy "nehéz" közlekedési helyzetben, ahol szinte csak reflexből van idő döntést hozni? Az egész kutatás egy kamu, és főleg az ide leírt értelmezése.

A legvicesebb, meg a sok gyökér szavazó aki itt arra szavazott, hogy emelni kellene a korhatárt. Aki itt arra bökött, az pont kiállította magáról a bizonyítványt, hogy tőle kéne legelőször elvenni a szavazati jogot, mert képtelen döntést hozni. Egy iilyen áltudományos kamuérveléssel, meg a saját "nem vagyok jobbikos érzésével" meggyőzte magát arról, hogy elkéne venni a szavazatijogot egy egész társadalmi csoporttól. Csak gratulálni tudok.

riksafighter 2010.03.22. 08:49:14

mert annyi fiatal van de annyi ...

m.logic 2010.03.22. 12:20:49

Szerintem minimum 8 elvégzett osztályhoz kéne kötni a szavazójogot, de akár 9-hez vagy 10-hez.

Ki kéne zárni örökre a bűnözőket. A szellemi fogyatékosoktól is meg kéne vonni a szavazójogot és ha korhatár is szóba kerül, először a szoci nyanyákat meg tatákat kell kitiltani. De talán még őket sem, kihalnak, mint a dinoszauruszok.

tlvajferi 2010.03.22. 20:46:16

a korrupt politikusokkal, köztisztviselőkkel, rendőrökkel, ügyészekkel, bírákkal, különböző hatóságokkal mit kellene tenni?

felnégyelni?
az eltiltás nem működik, tele az országgyűlés köztörvényes maffiózókkal
kész bűnszervezetek a pártok
huszonéves jogászcsajok bűnöznek és bűnsegédletet nyújtanak
ez a magyar jövő?

ez nem zavarja a ranschburg "szakértő" urat?

Ellensúly 2010.05.05. 12:43:41

Vajon a "meggondolatlan" tizenévesek, vagy az analfabetizmus határán billegő "homo kádáricus"-ok veszélyesebbek?





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása