Véleményvezér

vv

Pedofília: nem a cölibátus az oka

2010.03.22. I 303 komment I Címkék: pedofilia vallas

A protestáns lelkészek nagy része házas, mégis jóval gyakoribb náluk a pedofília, mint a katolikusoknál. Nem a cölibátus eltörlése vagy a még „toleránsabb” politika a megfelelő válasz: éppen ellenkezőleg!

(Fotó: Gary Rivett/ABC News)

A Vatikán botrányoktól hangos. Az elmúlt hetekben napvilágra kerültek korábbi pedofilügyek Írországban, Németországban, Svájcban és Ausztriában is. A sajtó újra tele azzal a véleménnyel, hogy az ilyen szexuális bűncselekmények valódi okai a cölibátus és más „idejétmúlt” intézmények. Az egyháznak meg kellene újulnia, nyitnia kéne a világ felé – vélik sokan. 

A valóságban azonban a katolikus egyháznak pont az ellenkezőjét kellene tennie.

A cölibátus miatt?

Az elmúlt években több átfogó vizsgálat is napvilágot láttott a papok által elkövetett szexuális bűncselekményekről. Az egyik legjelentősebbet az Egyesült Államokban végezték az amerikai püspökök megrendelésére, egy másikat nemrég pedig az ír kormány megbízásából készítettek.

A vizsgálatok nagyon világosan azt mutatják, hogy a sajtóban megjelenő vélemények és "adatok" köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. 

Ábra: A bejelentett, egyházi személyek által elkövetett szexuális visszaélések számának alakulása. (Innen)

 

De érdemes összevetni az eredményeket a protestáns adatokkal is. Jól látható ugyanis, hogy a katolikus egyházban jelentősen kisebb arányban fordult elő a pedofília, mint a protestánsoknál. A protestáns lelkészek nagy része pedig házas! De az összehasonlító kutatások arra is rámutatnak, hogy a pedofília korántsem egyházi kérdés: minden olyan közösségben jelen van legalább ilyen arányban, ahol gyerekekkel foglalkoznak.

A pedofília oka tehát nem a cölibátus.

Elkanászodtak

Az elmúlt 50 évben nemcsak az európai társadalom, hanem az egyház is nagyon megváltozott. Anyanyelvi misézés, nagyobb világi befolyás, átláthatóbb egyházi rend és a nők növekvő szerepe fémjelezte az elmúlt évtizedeket. A reformok azonban sokhelyütt túllőttek a célon. 

A „liberálisabb” egyházi élettel együtt a fegyelem is sokat lazult. A papi szemináriumokon sokkal elnézőbbek, divatos szóval: toleránsabbak lettek a fiatalokkal. Ennek pedig egy fontos eleme volt a homoszexualitás felett szemet húnyó gyakorlat, ami igencsak visszaüt: egy amerikai kutatás szerint ugyanis a pedofília miatt elítélt katolikus papok 90%-a homoszexuális.

surveys & polls

De természetesen nemcsak ez a probléma oka. Ahogy a pápa is rámutatott az ír egyháznak írt levelében, az egyházat a különböző kihágások szankcionálásánál is a túlzottan elnéző magatartás jellemezte. A klérus ugyanis legtöbbször szemethunyt a történtek felett, és az elkövetőkkel szemben nem alkalmazta az egyházi büntetéseket.

Konzervatív fordulat?

A problémákra tehát láthatóan nem a cölibátus eltörlése vagy a még „toleránsabb” politika bevezetése a megfelelő válasz. Éppen ellenkezőleg! Az egyháznak sokkal inkább saját rendjéhez kell visszatalálnia.

Érdekes, hogy a hívek is ezt látszanak támogatni. Tapasztalatok szerint azok a közösségek virágoznak leginkább, ahol a lelkipásztor következetesen tartja magát az egyház tradícióihoz.

Úgy tűnik, a katolikusokra is igaz a latin mondás: „Tartsd meg a rendet, és a rend is megtart téged!”

>> SZÉLSŐSÉGES FIATALOK, MOSTANTÓL NEM SZAVAZHATTOK! - pénteki vezérvéleményünk

>> TRENDFORDULÓ: BAJBAN A FIDESZ? - csütörtöki vezérvéleményünk

>> korábbi írások

Írások a témában:
 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beszélő 2010.03.22. 15:51:55

Nevetséges és minden alapot nélkülöző állítás, hogy a pedofília gyakrabban fordul elő a protestáns egyházakban.
A papi nőtlenséggel járó szexuális önmegtartóztatás, természet ellenes kötelezettség.
Igenis a katolikus papok is ugyan olyan anyagból vannak gyúrva, mint a világon bármely ember, legyen az hívő vagy nem hívő.
Van olyan atya aki tud uralkodni a "természet erőin" van aki nem tud, és ez csak később a felszentelés után, habitustól függően, rövidebb hosszabb idő után derül ki.
Ma már a papi nőtlenséget fenntartani értelmetlen, megalázó dolog.
Sokkal jobbat tenne, a katolikus egyház fő, ha elgondolkodna mi az előnye és mi a hátránya a papi nőtlenségnek.
A kereszténység minden képen nyerne a cölibátus megszüntetésével.

Samuzia 2010.03.22. 15:52:23

@kolbászoszsömle:
Csak a hozzászólás módjára reagáltam.

basel 2010.03.22. 15:53:21

@AnnaKarenina: Van protestáns kutatás is hivatkozva a posztban, de az sajnos nem online. Legalábbis nem ingyenesen hozzáférhető.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.03.22. 15:54:52

@Ianas: szólok. Az embernél a nemi vágy nem kizárólagosan hormoni működés, az nem szűnik meg a kasztráció hatására, az erekcióhoz nincs szükség a herékre, a boltban kapható faszfelállító/izmolazító a faszba és lehet hágni.

Az a kasztrálás arra jó, hogy a megnyugodjon a nép, hogy le van tudva a dolog, nem pedig arra, hogy megszűnjön a lehetősége a bűnözésnek.

BéLóg 2010.03.22. 15:55:21

@Ianas: Te, én vicceltem...
Nem tudom, vannak-e pedofil nők, azok mit csinálnak és mit nem, de pedofil női katolikus papok biztos nincsenek, ezért aztán én viccnek vettem a kérdésedet is.

Egyébként pedig kémiai kasztráció is van meg hormonszedés.
A katonaságnál állítólag brómot kevertek a vízbe, hacsak ez nem urban legend.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.03.22. 15:56:27

@Samuzia: Miért is kellene kíméletesen beszélnem a pedofilokkal, a pedofilok védőivel, bujtatóival?

AnnaKarenina 2010.03.22. 15:58:29

@basel: Elhiszem én, de akkor legalább az adatokat meg kellene adni. Mert a két hivatkozás nem bizonyítja a protestánsokra vonatkozó állítást, sőt így most elég rosszul veszi ki magát. Annyiban pozitív, hogy legalább vizsgálatok vannak.

Ianas 2010.03.22. 16:01:07

@AnnaKarenina: Ne haragudj, de ezen jót nevettem. :D

A Magyar Rendőrség honlapján:

www.police.hu/elemzesek/bunuldozes/int_ped_001.html

Keress rá: "Férfi vagy nő?"

"sokkal több a pedofil nő, mint ahány a bűnüldöző hatóságok tudomására jutnak"

Samuzia 2010.03.22. 16:01:25

Mert általánosítasz, így nem leszel különb, vannak akik ilyet tettek, de volt Teréz anya, Maximilian Kolbe, aki az éhségkamrát vállalta, más helyett, volt Apor Vilmos aki a nőket védte az oroszok ellen, és még sorolhatnám és Te kollektíven elíteled az egyházat, aki bűnt követ el az bűnhődjék, de nem mindenki olyan. Te elmentél volna a réd bízott lelkekkel a Gulágra, mert volt olyan pap és nem is egy aki megtette.

Ianas 2010.03.22. 16:04:50

@kolbászoszsömle: Az utolsó állításoddal egyetértek, az előzőekbe nem vagyok annyira kiművelt. A kasztrálás sajnos nem jobb megoldás, mint az elzárás. És végső soron egyik sem jó megoldás, mert nem lehet mindenkit életfogytiglanra zárni, aki deviáns viselkedést mutat.

Viszont fejbe se lehet mindenkit lőni, én legalábbis nem élnék szívesen egy olyan társadalomban, ahol a heti hírekben a kivégzéseket is felsorolják.

Szóval azt hiszem, valami más, megelőző megoldás kellene.

basel 2010.03.22. 16:05:55

@Samuzia: Az értelmes kommunikációnak van egy határa... Aki ez alatt van, azt nem kell győzködni, mert úgysem jársz sikerrel. Ha nem szólsz hozzá, egy idő után jobb szórakozás után néz.

Samuzia 2010.03.22. 16:06:13

@kolbászoszsömle: Mert általánosítasz, így nem leszel különb, vannak akik ilyet tettek, de volt Teréz anya, Maximilian Kolbe, aki az éhségkamrát vállalta, más helyett, volt Apor Vilmos aki a nőket védte az oroszok ellen, és még sorolhatnám és Te kollektíven elítéled az egyházat, aki bűnt követ el az bűnhődjék, de nem mindenki olyan. Te elmentél volna a rád bízott lelkekkel a Gulágra, mert volt olyan pap és nem is egy aki megtette.

Bocsánat az ismétlésért de így érthető.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.03.22. 16:11:28

@Samuzia: Miért ne általánosítsak?

Itt egy cikk, amelyik azt fejtegeti, hogy nem a cölibátus az oka a pedofíliának.

Noh, ha az lenne az oka, akkor csak a cölibátusban élők között lenne pedofília.
Ez gondolom nem egy nehezen belátható dolog még annak sem, aki szerint az ok-okozati kapcsolatok csak materialista ámításként vannak jelen a világban.
Aztán nekiáll a szerző értelmezni az adatokat, miközben módszertani hibákkal szándékosan manipulál, és a konkurens egyházat próbálja mélyebbre tolni, mint ahova ő került, és szigort, meg fegyelmet javasol, aminek a következménye lenne, hogy nem derülnének ki az ilyen esetek.
Majd a cikk végére bebizonyítja a nyilvánvalóságot, hogy nem a cölibátus az oka a pedofíliának és levonja a következtetést, hogy ha nem az oka, akkor azzal lehet megakadályozni...

Ahhoz azért kell némi tolerancia, hogy egy ilyet ne a picsába küldjön el az ember, hanem simogassa a buksiját.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.03.22. 16:19:36

@Ianas: A nyilvánosság az, ami visszatartó erővel bír. Ha _kiderülnek_ a dolgok és _következményük_ lesz nekik.
Ha ezt a saját vezetője nem képes megoldani, akkor meg kell oldani helyette a dolgot.

AnnaKarenina 2010.03.22. 16:22:33

@Ianas: Hát most mit mondjak? Lappanganak a női pedofilek.
Érintések, ölelés nélkül nem tud felnőni egy gyerek normálisan, de még egy majom sem, mert minimum egy szőranya kell neki, hogy ne érezze magát elveszve. De azért azt gondolom, hogy ez nem pedofília.

BéLóg 2010.03.22. 16:24:31

@kolbászoszsömle: Ilyenkor jut eszembe, hogy én bizonyára tök hülye vagyok, mert valamiért ugyanebből a szövegből TELJESEN MÁS következtetést vontam le az összességet illetően.

Én például ilyet, hogy a cikkíró szerint a cölibátussal lehetne megakadályozni a pedofíliát, tizedszerre való átolvasás után sem találtam.
A hiba nyilván bennem van...

Vagy esetleg keményen el vagy fogulva (sic).

AnnaKarenina 2010.03.22. 16:31:37

@kolbászoszsömle: Több mindent is vitattam, de az utolsó mondat: „Tartsd meg a rendet, és a rend is megtart téged!” szerintem is arra utal, hogy nem vitatni kell a kat. egyház előírásait, hanem be kell tartani és tartatni azok rendjét. Vagyis, ha cölibátus van, akkor nem lehet semmilyen eltérés ettől és nyilván szemet hunyni sem lehet felette.

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2010.03.22. 16:35:16

@kolbászoszsömle: Remekül reprezentálod a fajtádat, amelyben kimutathatóan magasabb arányú a pedofília az átlagnál. Szóval ha már általánosítunk, akkor neked kéne rettegned a kasztrálástól.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.03.22. 16:39:42

@BéLóg: "A problémákra tehát láthatóan nem a cölibátus eltörlése vagy a még „toleránsabb” politika bevezetése a megfelelő válasz. Éppen ellenkezőleg! "

Ha a cölibátus eltörlésének épp elenkezőleg-valósága nem a cölibátus kiterjesztését jelenti, ami válasz (és ezáltal megoldás) a problémákra, akkor valamit baj van.

@AnnaKarenina: Amennyiben nem az lenne a cikk apropója, hogy eme előírásokat az arra felhatalmazott személy fellazította, tovább lazítaná, annyiban talán igazad is lenne.
Ám mindemellett beleértve ama konzevatív körökben közkeletű vélekedést, miszerint a liberalizáció pedofíliát okoz, felmerül a kérdés, hogy minek a szabály, ha úgysem tartja be azt senki?

Ianas 2010.03.22. 16:44:25

@AnnaKarenina: OK. Akkor tömören, viszont kevésbé szalonképesen fogalmaznék.

Ha egy 12 éves fiúval nemi aktust folytat a tanárnéni, aki mondjuk 24 éves, akkor az most csak pusztán szükséges érintésnek tekinthető, vagy pedofíliának?

A törvényes beleegyezés korhatára 14 év.

Ne érts félre, sok kiskamasz fiú igencsak ki lenne békülve azzal, hogy eképpen váljanak megrontás áldozatává. ennek ellenére a magyar büntetőjog szerint ez mégiscsak pedofil bűncselekmény.

Ianas 2010.03.22. 16:48:58

@AnnaKarenina: Viszont amit írsz, abból kettő dolog következik: 1.) Férfi nem érinthet gyereket, mert akkor pedofil. Ez a nézet mintha egyébként terjedőben lenne a társadalomban, mintha csak egy nő érinthetne meg egy gyereket legálisan.

2.) Egy nő fejében szerinted meg sem fordulhat, hogy szexeljen egy gyerekkel, ami nyilvánvalóan hülyeség, mivel semmi ok nincs, hogy így legyen. A nők és a férfiak -- a feminizmus minden állításával ellentétben -- egy fajba tartoznak, ugyanazok a problémák sújtják őket.

BéLóg 2010.03.22. 16:51:46

@kolbászoszsömle: "Éppen ellenkezőleg." Az én olvasatomban AZT jelenti, hogy a cölibátus a pedofília ELLEN hat és nem azt, hogy a cölibátus a MEGOLDÁS a pedofília ellen.

Vélemény árnyalatok ugyanazon szöveg láttán, ez egy jó kis vita alapanyaga.

A papi pedofília elleni megoldás a pedofilok, itt is hangsúlyosan a homoszexuálisok teljes kiszűrése, a cölibátus fenntartása, a liberális tolerancia térnyerésének megakadályozása, a bűnösök mérlegelés és megfontolás nélküli megbüntetése.

Az én meglátásom szerint EZ a cikk következtetése.

AnnaKarenina 2010.03.22. 16:57:45

@kolbászoszsömle: Abban egyetértek, hogy a liberalizmus és a szexuális bűncselekmény fölötti szemhunyás nem lehet ugyanaz és nincs is összefüggésben. Ugyanakkor azért a cölibátus ügye az egyházi belügy, és nem fogjuk mi, kívülállók ezt eldönteni. A posztíró az egyházára alkalmazza a liberális, toleráns jelzőket az egyházon belül nyilván létező irányzatra és konzervatív fordulatot szeretne, ez az ő véleménye. (Ezen közben azért persze a protestánsok is kaptak egyet, kár, hogy adatolás nélkül.)
Számomra a lényeg, hogy az egyház ne titkolja és rejtegesse a szexuális bűncselekményeket elkövetőket, és főleg tegyen meg mindent, hogy ezek megelőzhetőek legyenek, mert ez már mindannyiunk érdeke.

AnnaKarenina 2010.03.22. 17:02:17

@Ianas: Egyetértek veled. De amit belinkeltél, ott vannak olyan dolgok is leírva, ami a szülő-gyerek kapcsolatban természetes, hogy megérinted: megfürdeted, vagy vigasztalod, vagy megöleled örömödben, bánatodban, tehát ezek teljesen normális emberi dolgok.
Amit leírsz, az valóban a felnőtt felelőssége, normálisan gondolkodó ember nem tesz ilyet.

Ianas 2010.03.22. 17:03:13

@AnnaKarenina: Csak addig belügye az egyháznak a cölibátus, amíg nem bizonyított, hogy nem hat a pedofília ellen... Sajnos -- lévén egy tömegeket érintő dolog -- nincsenek tisztán belügyei. Hiába nem vagyok katolikus, adott esetben hatással lehet az életemre egy komoly változás az egyházban.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.03.22. 17:11:46

@AnnaKarenina: A cölibátus ügye egyházi belügy. Ez teljességgel az ő dolguk. Nekem nincs ahhoz közöm, hogy nekik milyen a szexuális életük, ahogy nekik sem, hogy az enyém milyen.

Ez teljesen tiszta, világos.

Az pedig, hogy az egyház (se semmilyen más szervezet) ne rejtegethesse a bűnözőit, az mindannyiunk érdeke.

Ehhez meg nyilvánosság kell.

@BéLóg: Nem látom, hogy a buzik hogy keverednek ide...
Ha nem vesznek fel buzit nem mondja meg, hogy ő tul. képpen buzi.
Amikor meg nem kizáró ok, akkor meg esetleg megmondja.

Annyi szoknyás közül kitalálni, hogy melyik a buzi, amúgy is nehézségekbe ütközhet...

AnnaKarenina 2010.03.22. 17:12:26

@Ianas:
1. Az ember reménykedik, hogy egy gyerek anyja, apja nem akar rosszat a gyerekének. (Ha a szőranyából indultál ki, hogy szerintem csak egy nő érintheti meg a gyerekét, akkor nem ez volt a szándék, így hívják ezt a dolgot.)
2. Nevezhetsz feministának, de én tényleg azt gondolom, hogy férfiaknak és nőknek más-más a biológiai késztetésük. És bár nyilván vannak extremitások, azért a helyzet az, hogy a férfiak szokták a nőket megerőszakolni, nem fordítva.

AnnaKarenina 2010.03.22. 17:19:23

@Ianas: Mivel nem vagyok vallásos, így a gyerekemet nem adtam be sem hitoktatásra, sem egyházi iskolába. Ha úgy érzi, hogy neki valamely vallást támaszt adhat, majd felnőtt fejjel teszi meg. Így teljes kívülállóként ezt egyházi belügynek látom, amibe persze az egyház hívei is beletartoznak. Ha akarják, megküzdik ezt a harcot.
Ezt meg már leírtam: Számomra a lényeg, hogy az egyház ne titkolja és rejtegesse a szexuális bűncselekményeket elkövetőket, és főleg tegyen meg mindent, hogy ezek megelőzhetőek legyenek, mert ez már mindannyiunk érdeke.

BéLóg 2010.03.22. 17:19:42

@kolbászoszsömle: Hát úgy, hogy a cikkből -- amit elolvastál -- kiderül, hogy a pedofil papos esetek igen nagy száma homoszexuális pedofília, ergo a pedofil atyafiak nem kislányokat, hanem KISFIÚKAT rontanak meg.

Amelyből egyértelmű a dolog, hogy ha nővel törvényesen szexelhetnének, akkor sem oldaná meg a helyzetet.

Amiből megint következik, hogy NEM a cölibátus az oka az egyházi pedofil megrontásoknak, hanem az EGYÉNEK beteges hajlama, és ők direkt azért választottak ilyen hivatást, hogy tekintélyelven közel kerülhessenek a bennük megbízó védtelen áldozataikhoz.

Amiből következik, hogy a jézusi szavak, miszerint jobb az ilyennek malomkövet kötni a nyakába és a tengerbe vetni, intenzív értelmet nyer.

Ianas 2010.03.22. 17:50:41

@AnnaKarenina: A gond az, hogy más a fogalmunk a pedofíliáról. Az esetek egy jó részében ez nem nemi erőszak a szó klasszikus értelmében. Mégis annak tekintjük. Ilyen fajta (tehát nem agresszió, pusztán szexuális kihasználás) értelmében vett nemi erőszakra egy nő is képes. Ahogy viszont a cikk leírja, amit küldtem, az a különbség, hogy egy kisfiú sokszor sikerélményként könyveli el, ha egy idősebb nővel szexuális kalandba keveredik (de ezt én is írtam fentebb.)

Emiatt kissé más a társadalmi megítélés, no meg amiatt is, hogy egy nőnek nyilván elnézik, ha megérint egy gyereket. De ettől ez még pedofília lehet.

Amúgy még egy keverés: a pedofília az maga a tény, hogy valaki szexuálisan vonzódik a gyerekekhez, és nem feltétlenül az, hogy tesz is bármit. Az már pedofil cselekmény. De ez létrejöhet egy felnőtt nő és egy fiúgyerek között is.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.03.22. 18:15:56

@BéLóg: Mindenki olyan gyerekeket ront meg, amilyennel általában találkozik.

A ministránsfiúk tradicionálisan kisfiúk, és az ő megrontásuk sokkal kézenfekvőbb, mint a kóristalányoké.

Én nem gondolom, ha a nővel való szex engedélyezése _bármilyen_ hatással lenne a pedofil cselekményekre és azt sem, hogy a tiltása hatással van rá.

Az, hogy nem a cölibátus az OKA a pedofil cselekményeknek, az pedig teljesen egyértelmű.
Ha az lenne az oka, akkor csak olyan személyek lennének pedofilok, akik számára elő van írva a cölibátus.
Ez nem így van, tehát nem oka. - gondolom, ez belátható.

Jelenleg ÉRVÉNYBEN van a cölibátus a papoknál, így a cölibátus _léte_ nem akadályozza meg a pedofíliát. - gondolom, ez is egyértelmű.

A cölibátus, mint olyan, nincs hatással a pedofíliára.
Hatással egyetlen dolog van rá, ha a hajlam megvan: az, hogy ki tud-e derülni.

BéLóg 2010.03.22. 18:35:57

@kolbászoszsömle: Azt hiszem sosem jártál mostanában templomba, az minimum 50 éve nem divat hogy csak kisfiúk ministránsok.

A média folyamatosan azt sugallja, hogy minden rossz okozója a cölibátus a római katolikusoknál, ezt most ez a cikk is cáfolja.

Amiket most írtál, azokkal egyébként egyetértek.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.03.22. 19:16:47

@BéLóg: Én azt vettem észre, hogy a média arról beszél, hogy a hagyományos titkolózás, meg a belügyként kezelés az oka mindennek, és ezt kellene egy kicsit felülvizsgálni, "Az egyháznak meg kellene újulnia, nyitnia kéne a világ felé – vélik sokan. " erre jön valami okos, aki lefordítja azt, amit olvasott: a cölibátust el akarják töröltetni a gaz liberálok.

Hogy egészen pontos legyek:

"Az egyháznak meg kellene újulnia, nyitnia kéne a világ felé – vélik sokan.

A valóságban azonban a katolikus egyháznak pont az ellenkezőjét kellene tennie."

Tehát, a szerző szerint az egyháznak a pedofília apropóján nem megújulnia kell, és nyitni a világ felé, hanem éppen ellenkezőleg: zárni a sorokat, és titkolózni.

Ebben történetesen egyezik a véleménye egy Ratzinger nevű pedofilbújtatóéval, aki kiadott még 2001-ben egy bíborosi levélben elrendelte, hogy a gyerekmolesztálási ügyeket titokban kell tartani.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.03.22. 19:19:16

@kolbászoszsömle: "Ebben történetesen egyezik a véleménye egy Ratzinger nevű pedofilbújtatóéval, aki kiadott még 2001-ben egy bíborosi levélben elrendelte, hogy a gyerekmolesztálási ügyeket titokban kell tartani. "

Ez magyarul így hangzik:

Ebben történetesen egyezik a véleménye egy Ratzinger nevű pedofilbújtatúéval, aki még 2001-ben bíborosként elrendelte, hogy a gyermekmolesztálási ügyeket titokban kell tartani.

bocs

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.03.22. 19:32:30

@BéLóg: Mert a fő gond ezzel az egésszel az, hogy a pedofíl típusú gyerekbántalmazások természetéből fakadóan évtizedek múlva derülnek ki, ha egyáltalán kiderülnek valaha és erre iparág tud épülni.
A bizonyíthatatlan és tagadhatatlan vádra.
Mert mit tud csinálni szerencsétlen egyház: hümmög és fizet.
Szerintem a most kibukott (amerikai) esetek nagy része hamis vád és az ilyen hamis vádak károsabbak a társadalomra, mint maga az egyház viszont az, pont az egyház autonómiája miatt az egyház feladata, hogy a saját belső szabályzatát úgy alakítsa át, hogy az ilyen vádaktól védve legyen.
Ha erre nem hajlandó, nem képes, akkor viszont ki kell kényszeríteni, mert ez által ő lesz a rés a pajzson.

BéLóg 2010.03.22. 19:32:42

@kolbászoszsömle: valamiért itt már megint UGYANABBÓL a szövegből teljesen mást olvasunk ki.

A szerző szerint a HIBÁS liebrális és toleráns gondolkodás, meg a dolgok magánügyként és egyéni belátás alapján történő elintézése HELYETT vissza kell térnia a szigorú szabályokhoz és rendhez, valamint le kell rombolni a hallgatás falát.

Túl sok előítéletedet magyarázod a szövegekbe. Nem lehet úgy itélkezni, hogy valaki zsigerből gyűlöli a papokat, mint amit -- engedelmeddel -- soraidból ÉN kiolvasok.

Ratzinger sosem volt pedofilbújtató.
Ajánlom egyébként figyelmedbe az aktális német botrányt, amelyről fentebb írnak, Merkel asszony és a Belügy címszóval ma 14:48-nál.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.03.22. 19:41:50

@BéLóg: Nehéz letagadni azt, hogy Ratzinger kiadott egy olyan bíborosi utasítást, hogy a gyerekmolesztálási ügyeket az egyház belső ügyeként kell kezelni.

Ez, innen, a világi világból nézve azt jelenti, hogy a szervezeten belül, a világi igazságszolgáltatás hatáskörén kívül kell tartani. Ennek a neve: bujtatás.
Pont, mint ahogy Milosevityet bújtatja a szerb hadsereg, és az, aki kiadja az utasítást, az a bújtató.

Persze, lehet, hogy a hívői világban az, hogy nem mondjuk meg az államnak, hogy van a szervezetünkben pár olyan, akik dugják a gyerekeket, hanem majd áthelyezzük egy másik faluba, ha suttogni kezdenek, mást jelent.
Ezt nem tudom.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.03.22. 20:18:00

@-JzK-: ez elég hosszan történő szerecsenmosdatás, aminek nem sok köze van ahhoz, hogy a papcsik dugták a gyerekeket, aztán a szervezet hatalmát és befolyást, feddhetetlen hírét és kritizálhatatlan mivoltát használták arra, hogy elbújjanak, és ebben a vezetők is asszisztáltak nekik.

tlvajferi 2010.03.22. 20:50:04

nem azt mondom, hogy nem fordulhatott elő, de karakter nélküli személyek feketítik be a katolikus egyházat

miért hallgattak éveken át?
kinek az érdeke?
véletlenül nem a világuralomra törő zsidóságnak?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.03.22. 21:47:42

@tlvajferi: A bántalmazottak legtöbbször maguk is bűnösnek érzik magukat a történtek miatt.
Amennyiben egy feddhetetlen és közmegbecsülésnek örvendő szervezet egyik tagja a bántalmazó, aki még rá is ijeszt az áldozataira, sőt, megesketi* a bíborossal Jézus szent nevére, hogy erről nem fog beszélni (mint Írországban), akkor nem annyira meglepő az, hogy csak most borult a bili, különösen, ha belső ügyként volt kezelve.

*"Írország bíborosa, Sean Brady, beismerte, hogy 1975-ben ő is ott volt, amikor 10 és 14 éves gyerekeket eskettek meg, hogy titokban tartják megpróbáltatásaikat. Megrontójuk - habár az egyház is hibáztatta tettéért - soha nem került a bíróság elé. Brady úgy nyilatkozott, ő csak „azt tette, amit megköveteltek tőle.”"

Szóval nem előfordulhatott az eset, hanem előfordult. Az egyház meg elkente. Egy ír bíboros azt tette, amit megköveteltek tőle...

gande 2010.03.23. 01:28:16

@AnnaKarenina:
bocsi, de a férfiak nem "szokták" megerőszakolni a nőket.
ha arról beszélünk, hogy férfiak magasabb arányban alkalmaznak erőszakot, mint a nők, akkor egyet értek. de semmi féle képen nem " szokták"

gande 2010.03.23. 01:48:02

@-JzK-: saját vélemény is létezik?

gande 2010.03.23. 01:57:44

@gest apó: hányszor próbáltad ki, hogy ennyire képben vagy?

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2010.03.23. 08:55:27

Hát én kezdem nem ehinni azt, amit olvasok. Mégis, melyik világon élünk, T. társaság?

Azon vitatkozunk, hogy a cölibátus felülvizsgálandó-e azért, mert esetleg pedofiliára való hajlamot fejleszthet ki?

A cölibátus nem felülvizsgálandó, hanem eltörlendő! Ütközik az alapvető munkajogi előírásokkal. Miféle dolog az, hogy akármilyen munkahelyről is legyen szó (állami vagy magánszektor), tilos mindennemű diszkrimináció, többek között a jelölt neme vagy CSALÁDI ÁLLAPOTA. Úgy látszik, az egyháznak van pofája szembemenni a polgári törvénykönyvvel, de még a BTK-val is. És ez a világ legtermészetesebb dolga, mert ugye ez a „hagyomány”.

Márpedig a papi állás közönséges munkahely. Azon most ne vitatkozzunk, hogy az ún. lelki gondozás munkakörét egy pedagógus, pszichológus, szociális gondozó, vagy más felkészült szakember jobban el tudná látni. De arra hivatkozni, hogy a család esetleg akadályozná „hivatása” teljesítésében, nemcsak baromság, hanem veszélyes is. Akkor már találjuk ki azt, is, hogy nők ne dolgozhassanak, mert mi lesz, ha majd gyermeket akarnak vállalni?

Ébresztő, emberek, a törvények mindenkire érvényesek!

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2010.03.23. 09:09:45

Lemaradt a mondatból, méghozzá úgy, hogy az értelemzavarást optimalizálja (Murphy):

Miféle dolog az, hogy akármilyen munkahelyről is legyen szó (állami vagy magánszektor), tilos mindennemű diszkrimináció, többek között a jelölt neme vagy CSALÁDI ÁLLAPOTA, de katolikuséknál egyszerűen azt lehet mondani, hogy ön családos, kérem, küldje be a következőt?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.03.23. 09:18:16

@kesztió: Az egyházaknak van autonómiája és a pap nem munkás /rendezvényszervező.

Baromméter 2010.03.23. 09:33:25

@-JzK-: Először is az Újszövetségből világosan kitűnik, hogy a házasság nélküli élet nagy érték.

Na, ebben egyetértünk.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2010.03.23. 10:23:08

@kolbászoszsömle: Az egyháznak csak addig terjedhet az autonómiája, amíg a polgári-/büntetőtörvénykönyv – vagy neadjisten – az alkotmány előírásaiba ütközik. Ebből amúgy már hatalmas cirkusz volt nálunk, Erdélyben, ami amúgy összehasonlíthatatlanul konzervatívabb, hagyományőrzőbb világ, mint Mo.

Az, hogy a pap munkás-e vagy nem, az irreleváns. Fizetést kap, adózik, tehát munkaadójára, az egyházra ugyanúgy érvényesek a munkaügyi törvény előírásai. Csak hát elég kényelmetlen szembemenni az egyházzal...

Serenicc 2010.03.23. 10:25:47

Most akkor egy konzervatív katolikus álláspontot olvashattunk a Véleményvezér blogon?

Az én személyes véleményem, hogy óriási különbség van pedofília és pedofília között. Ezek az esetek inkább a hatalommal való visszaélés klasszikus esetei. A homoszexualitás és a papi gyermekbántalmazás között talán azért van releváns összefüggés, mert a homoszexuális vágyakat nehezebb kielégíteni, így a gyenge jellem a könnyebb utat választja.

Szerintem a cölibátus nagyon is elősegíti a pedofília kialakulását. A szexuális vágy a legerősebb ösztöneink egyike, általában nem lehet büntetlenül elfojtani. Az én véleményem az, hogy a mértéktelen elfojtás komoly pszichés betegségeket okoz és ezt látjuk viszont ezekben a botrányokban.

Házasodjanak a papok! Ez az élet útja.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.03.23. 10:43:12

@kesztió: Alkotmányban rögzített dolog az egyháznak és az államnak a szétválasztása.
Ez azt jelenti, hogy az egyház működésébe az állam, az állam működésébe meg az egyház nem szól bele.

Az, hogy ki celebrálhat misét, az pl. egyházi belügy.

Azon van a nézeteltérés köztünk, hogy a szekularizmus magasabb szintű rendezési elv-e mint az, hogy nem szabad diszkriminálni.

Szerintem azért jobb a szekularizmust előrébb tenni, mint a diszkriminációt, mert így, ha van államellenes törekvése az egyháznak, akkor az ellen fel lehet lépni, mint szervezet ellen, valamint, így, mint szervezetnek kell viselnie a következményeit a vezetőinek botlásaiért.

Szóval egy definiáltan nem demokratikus globalista-internacionalista szervezetnak, mint szervezetnek kell jogi entitásnak lennie, nem pedig mint tagok laza szövetségének, különben úgy járunk, mint a szocikkal: mindent ellopnak, aztán azt mondják, hogy nem a szocik lopnak, hanem Hagyó meg Gyurcsány.
Így az a szép, hogy nem xy pléhbános bassza a gyerekeket, hanem az őt felelősséggel kinevező püspök/bíboros/pápa is, meg az az apostol is, akitől a fejrerakása származik.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2010.03.23. 11:23:59

@kolbászoszsömle: „Ez azt jelenti, hogy az egyház működésébe az állam, az állam működésébe meg az egyház nem szól bele.”

Márpedig az egyház működésébe az állam igenis beleszól, ha az egyház állami törvényeket szeg meg.

Ha például egy jehovista vezető vallási meggondolásokból megakadályozza, hogy egy kómában fekvő híve vérátömlesztést kapjon, és emiatt a beteg meghal, a jehovista vezetőnek büntetőjogilag felelnie kell a tettéért – még akkor is, ha tudott dolog, hogy a beteg önként vállalta volna ezt a kockázatot. Ilyesmivel nem viccelünk.

„Azon van a nézeteltérés köztünk, hogy a szekularizmus magasabb szintű rendezési elv-e mint az, hogy nem szabad diszkriminálni.”

Szerintem nem. Azzal, hogy fenntartjuk: a cölibátus mint diszkrimináció alapvetően törvénybe ütközik, szekulárisak is vagyunk egyszerre meg diszkriminációellenesek is. Hol itt a baj?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.03.23. 12:42:04

@kesztió: Valahol kell húzni egy határvonalat, amit átlépve már nem pusztán magán- vagy belügy egy dolog.

Az, hogy gy kultuszban ki az, aki levezényelhet egy rituálét, az belügy-e vagy sem, ezen lehet vitatkozni.

Az, hogy a papcsik munkások-e vagy önkéntesek, az is csak definíciós kérdés.

Az viszont, hogy a kertész, vagy a tanár az lehet-e zsidócigánynéger, az nem egyház, hanem munkaügy.

Én inkább a rituális csonkításokat tartom üldözendőnek: a körülmetélést, fülbevalózást.

AnnaKarenina 2010.03.23. 13:24:12

@gande: Jogos, de ez már csak korábbi hozzászólóra való reagálás volt, aki -szerintem- próbálta a férfi és női pedofíliát összemosni, holott azért a különbség nyilvánvaló (az azonosság is persze: hogy gyerekeket semmilyen módon nem szabad kihasználni), amíg egy férfi képes egy csecsemőt, vagy egészen kisgyereket is megerőszakolni.

A cölibátushoz még: a buddhista szerzetesek és az indiai sadhuk is hasonló cölibátusban élnek, úgy hogy valószínű, hogy nem ezt kell a pedofília fő okának tekinteni, hiszen aki r.kat. papi hivatást választ, az tisztában van ezzel a követelménnyel, vállalja. Sokkal inkább a megelőzésre kell törekedni, az előforduló esetek azonnali kivizsgálását és a jogi normák szerinti büntetését.

A cikknek az első mondata még mindig nagyon bántja a szememet, ti.: "A protestáns lelkészek nagy része házas, mégis jóval gyakoribb náluk a pedofília, mint a katolikusoknál." A posztíró ezt nagyon hangsúlyos érvnek szánta a cölibátus mellett, ugyanakkor nem támasztotta alá.

BéLóg 2010.03.25. 15:18:01

@kolbászoszsömle: Azt már a náci haláltáborok őrei sem tudták Nürnbergben elérni, hogy a "mi csak azt tettük amit mondtak..." szöveg egyben felmentő itéletet jelentsen.
@Serenicc: Amit írsz az egy oltári baromság! Kismillió nem katolikus ember van (fentebb is említve, pölö buddhisták) akik cölibátusban élnek.
Amit te mondasz pont azt sugallja, hogy a katolikus cölibátus előremozdítja a pedofíliát.

Ezt a nézetedet revideálni illenék.

A katolikus papi klub szabálya cölibátust mond. Senkit nem kényszerítenek belépni oda. Mehogymá' te vagy én mondjuk meg nekik, mi a jó!
Egyébként ismerek olyan görögkatolikus papot, akinek van vagy hat gyereke. A pispek egyik napról a másikra Budapestről egy Isten háta megetti faluba rendelte.
Mit mondjak, a gyerekeknek marha fasza lehetett otthagyni iskolát, barátokat, ovodát, nagyvárost, szórakozást, egészségügyi ellátást, művelődési lehetőségeket, satöbbi.
Ilyesmire is kellene gondolni, mikor a papi házasságról elmélkedik valaki!

Egy katolikus pap életében száz helyen is szolgálhat, majdnem mint a katonák.

dodekaeder 2010.03.26. 14:04:03

Nem értek egyet a felvetett kérdéssel. Hogy a cölibátus okozza vagy nem a cölibátus okozza, semmi értelme. Sokkal valószínübb, hogy van egy dolog, amiből kialakulhatott a cölibátus, amiért emberek vállalják, és ugyanaz a dolog áll a gyökerében a pedofiliának is. Ez pedig a represszív szexuálkultúra, amit az egyház terjeszt már kétezer éve, és amiért nem vállalja a felelősséget.

BéLóg 2010.03.26. 15:41:03

@dodekaeder: Azért súlyosan károm amit írsz, mert TOTÁLISAN hamis.
Az hogy az egyház kétezer éve rewpresszív szexkultúrát terjesztene, egyszerűen nem igaz.
Te egy olyan korban élsz, amikor EGYFAJTA felfogás van a szexualitásról, de ez akár csak évtizedes távlatban nézve is teljességgel más mint korábban.
Onnan lehet BIZTOSAN tudni hogy tévedsz, hogy ha eltekintünk a keresztény vallásoktól, akkor is láthatjuk, hogy "represszív szexkultúrát" többezer évvel idősebb vallásokban is megtalálhatunk (persze ennek ellenkezőjét is, mint a szent prostitúciót).
Valami oknál fogva IGENIS a vallásokban általánosságban felmerül az önkéntes megtartóztatás.
Arra is felhívnám a figyelmedet, hogy a pedofília mint bűncselekmény is teljességgel kultúrafüggő, éppen a KERESZTÉNY vallás előretörésével lett ez a cselekmény bűn. Afrikai, ázsiai, közel keleti, amerikai, óceániai (felsoroltam nagyjából az egész világot!) kultúrákban magától értetődő volt akár párszáz (!) évvel ezelőtt is a gyermekekkel folytatott hetero vagy homoszexuális aktus, sőt megkockáztatom, ezek közül néhány helyen még ma is.

Véleményedből süt a bigott vallásellenesség, érzésem szerint ezt át kéne gondolnod!

A pedofília beteges hajlam, aminek a cölibátushoz vagy a római katolikus represszív szexuálkultúrához nincs köze. Ne feledd, akinek a szex hiányzik és nem beteg, NŐT/férfit keres és nem gyereket!

Samuzia 2010.03.28. 06:31:16

@Serenicc:
Ezt mondanád a más vallások cölibátusban élőinek is?

karlmax 2010.03.31. 10:28:05

A cölibátusnak és a szexmegvonásnak nincs köze a cölibátushoz, szerintem. Ennyi erővel, akkor felnőtt nőkkel is lefeküdhetnének, gondolom jobban is élveznék. Itt valami más probléma lehet, nem a cölibátus ténye.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2010.04.01. 13:00:52

@BéLóg: A katolikus papi klub szabálya cölibátust mond.

Gyógyuljatok már ki ebből.

NEM KLUB.

MUNKAHELY.

Mint akármelyik más. Tehát – akármelyik más munkahelyhez hasonlóan a hatályos szabályozások alá es...

...ne. Ha a Katolikus Egyház nem állna a törvények felett. Lassacskán két évezrede!

pounderstibbons 2010.04.02. 10:41:47

Kedves Véleményvezér!

Mégis mi lenne, ha a vélemény mellé normálisan párosítanál adatokat? Még az is lehet, hogy igazad van csak éppen a mellékelt adataiddal szerintem nehéz alátámasztani a dolgot.

Pl. 2010-ben ne csatoljunk igazunk bizonyítására 2002-nél végződő grafikont. Pláne egy olyan blogról, ami nem jelöli meg a forrásait.

A protestánsokkal való összevetés linkje meg egy amazon-os könyvajánlóra mutat, amiből nem lehet leszűrni azt amit állítasz. Vagy arra utalsz, hogy vegyük meg neked a könyvet, mert szívesen elolvasnád?

És a linkelt könyv ajánlója pl. miért mond ellent a grafikonodnak?
"examines the circumstances surrounding the molestation charges that peaked in the early 1990"

xclusiv 2010.04.04. 15:26:02

Még nem olvastam a kommenteket, szóval lehet, hogy ezeket írták már.

1. A katolikus vs. protestáns papok által elkövetett pedofil események arányában egy katolikusok által megrendelt tanulmánnyal kapcsolatban khm... szkeptikus vagyok.

2. Tudomásom szerint a pedofil cselekmények jelentős része homoszexuális, szóval ez nem a homoszexualitással szembeni engedékenység miatt van, hanem egyszerűen a pedofilok ilyenek.

3. A cölibátus szerinem nem a "katolikus egyház rendje", hanem egy középkori csökevény, ami az egyházi birtokok miatt alakult ki.

4. Itt a fő probléma, hogy az egyház ezeket az eseteket megpróbálta eltussolni.

5. Az egyik ilyen papírt pedig Ratzinger írta alá.

xclusiv 2010.04.04. 15:28:28

@xclusiv: Ja, még egy dolog. Nem készítettem statisztikát, de a hírekben jellemzően katolikus papok által elkövetett pedofil cselekmények szerepelnek, szóval ez alapján sem valószínűsítem a "több protestáns pedofil pap van, mint katolikus" elméletet.

BéLóg 2010.04.09. 13:44:48

@kesztió: Akár klub, akár munkahely, NEM KÖTELEZŐ oda belépni, ELLENBEN ha valaki ÖNKÉNT belépett a munkahelyi szabályzatot (én ezt neveztem klubszabályzatnak) be kell tartani.
Muris lenne ha te elmennél Afganisztánba katonának AZTÁN közölnéd, hogy szegény emberekre lövöldözni bűn...

A Katolikus Egyház nem áll a törvények fölött, de nem állt 2000 évvel ezelőtt sem. Inkább ebből a hülyeségből kéne kigyógyulni.
A.D. 300-ig simán oroszlánkaja volt aki katolikus volt, a francia forradalom óta pedig még a "privilégiumok"-nak is vége lett, állam, egyház szétvált (nem úgy mint muzulmánföldén!)

Cogito, barátom, cogito, nem pedig "copy to" :-)

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2010.04.09. 14:07:21

Igen kedves BéLóg,

az a tény, hogy nő vagy-e vagy férfi, illetve, hogy a magánéletedben épp családos vagy-e vagy sem, sorry, de egyszerűen NEM KÉPEZHETI MUNKAHELYI SZABÁLYZAT TÁRGYÁT a hatályos törvények szerint. Pont.

Legalábbis egy civilizált európai országban semmiképp.

Tényleg ennyire nehéz?

BéLóg 2010.04.09. 14:19:18

Fura. A radaron már látom a válaszod kesztió, itt meg nem.

BéLóg 2010.04.09. 14:27:47

@kesztió: (Na megvan...)
Tudod mit, nevezzél engem ezentúl Lorettának... (C) Brian élete.
Ezen túl ugyaninnen: Jogunk van nekünk férfiaknak is gyereket szülni!

Mondd, miért vagy te ennyire buta?

Szerinted egy pucérférfifürdőbe vagy pucérnőfürdőbe nemde NEMEK szerint válogatnak munkavállalaót? Te tényleg azt hiszed, mert nőnek joga volna bányásznak menni, bárki fel akarna venni női bányászt?
Hogy lehetsz ennyire ostoba!

KISMILLIÓ egy munkahelyen van nemek vagy akár családos állapot alapján megkülönböztetés, sőt akár nemi irányultság alapján is, azaz nem hiszem hogy egy melegbárba rasszista bőrfejűt keresnének, csak mert JOGA lenne ott dolgozni.
Az EGYÉB előírásokat, dresszkódot, viselkedési előírást, satöbbi, satöbbi nem is említem!

Azt hiszem, sosem dolgoztál még.

Jobb lesz ha kicsit kitekintesz, mert valahogy nagyon el vagy havazva, asszem...

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2010.04.09. 15:18:50

@BéLóg:
Komolyan nem értelek titeket. Liberális vagyok ugyan, de egy politikailag illetve a demokrácia hagyományait tekintve elmaradottabb országból – Romániából. És mégis teljesen világos számomra, hogy a nemi diszkriminációnak abszolút nincs helye a munkaerőtoborozásban.

A lebutázást nem kommentálom, de akkor adnék néhány példát.

Tegyük fel, hogy Cso-cso-szán szerepére keresnek operaénekest.
Mi a követelmény?

– A szopránhang,
– a (a rendező koncepciója szerinti) karaktert minél jobban megközelítő megjelenés, és (nem utolsósorban)
– a szaktudás, a művészi teljesítmény.

VAN MÁS EGYÉB KÖVETELMÉNY?
Szerintem nincs.
FELSOROLTAM VALAHOL, HOGY NŐNEK KELL LENNIE AZ ILLETŐNEK?
Nem.

Milyen érdekes!

Az más kérdés, hogy 100 ezer esetben 99999-szer valóban nőnemű egyén fogja legmagasabb szinten teljesíteni a feltételeket. De ezt eleve kikötni attól még diszkrimináció, ha tetszik, ha nem.

A női pucérfürdő természetesen kényesebb kérdés, de kérdem én: mitől lenne egy nő számára feszélyezőbb egy olyan férfi, amelyiknek a testbeszédéről ordít az érdektelenség, az aszexualitás, mint egy olyan leszbikus nő, akinek láthatóan esik ki a szeme a bámulástól és a megkívánástól?! És ha már itt tartunk: mi is a helyzet a nőgyógyász férfiakkal? Ott „nem számít”?

Próbáld már felfogni. Jogilag egy munkahelyet versenyvizsga alapján lehet elnyerni. Egy melegbár – teljesen normális módon – úgy fogja a versenyvizsga feltételeit megszabni, hogy kiadós hátrányba kerüljenek azok a bőrfejűek, akik borítékolhatóan galibát fognak okozni. De ha EXPLICITE rá merészelnek kérdezni a szexuális irányultságra, a munkavállaló nyugodtan mehet feljelentést tenni a diszkriminációellenes tanácsnál, vagy ki tudja, nálatok milyen állami szerv látja el ez a feladatot.

Nem hiszem, hogy ezekről a dolgokról ne tudnál.

A családi állapothoz pedig aztán tényleg semmi köze nem lehet a munkaadónak, hiszen ez a legtöbb diszkrimináció forrása! Ha egy tengerész például vállalja, hogy évente kétszer látja a feleségét/gyermekét, lelke rajta. DE EZ AZ Ő MAGÁNÜGYE.

Próbáljatok már ne annyira konzervatívan hozzáállni a dolgokhoz, lécci...

Avatar 2010.04.10. 10:21:24

@BéLóg: Gondolom, ha egy Tescohoz hasonló (mondjuk arab anyaországú) multi jelentené be, hogy a management tagjai csak férfiak lehetnének (mert náluk otthon ez így szokás), akkor az mocskos multi címkét kapna azért nálad is, és megelégedéssel vennéd tudomásul, ha az állam kiosztana nekik egy kellemes büntit a diszkriminációért.
Vagy esetleg, ha a pénztárosokra is előírnák, hogy nők közül csak a gyermektelenek dolgozhatnak ott, és születési szabiról már ne is akarjanak visszajönni a lányok... Rögtön megkapná, hogy családellenes, gonosz kizsákmányoló.
A katolikus egyházban persze csakis Isten nagyobb dicsőségére van nemi és családi helyzet alapú diszkrimináció.
De ha már belekezdtél, kérlek fejtsd ki rendesen, mi az, amit egy papi szerepben nem képes egy nő, vagy egy családos férfi ellátni?
Vagy ha már a pucérfürdőt felhozod, nem kéne külön papnő meg pap a nők és a férfiak részére? Ja, hogy együtt imádkoznak... A pucérfürdőben meg elkülönülve fürdenek a nők és a férfiak... Nem igazán jó a párhuzamod asszem...
És talán meglepő lesz, de női bányászok vannak.

"Jogunk van nekünk férfiaknak is gyereket szülni!"
Igen, van. :) Ha sikerül teherbe esni, nyugodtan szülhetsz te is, egy liberális se fogja megtiltani. Sőt a nőknek is joguk van a heresérvhez. :)

Avatar 2010.04.12. 15:35:10

@BéLóg: "Jogunk van nekünk férfiaknak is gyereket szülni!"

velvet.hu/blogok/gumicukor/2010/04/12/megszuletett_a_vilag_masodik_terhes_ferfiijanak_fia/

Loretta nem hülyeséget beszélt, csak megelőzte a korát... :)
Romanes eunt domus!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.12. 16:10:36

@BéLóg: "Cogito, barátom, cogito, nem pedig "copy to" :-) "

Elírtad! Az nem cogito, hanem coito. PAPOKRÓL van ugyanis szó, meg kisfiúkról, kislányokról...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.12. 16:29:06

@kesztió: Én is liberális vagyok, éppen ezért a nemi diszkriminációt nem tartom hibának.
Ha én nem akarok produktív korban lévő nőt alkalmazni, akkor két eset lehetséges: hülyeséget csinálok, és tönkre megyek, mert a nagyszerű szakember másnál fog szülési szabira menni, más fogja utána fizetni a betegbiztosítást, más terhére fogja a fosós-hányós-mászókáról lesett gyerekét orvoshoz vinni, mire négy-hat év múlva méltóztatik visszajönni dolgozni, vagy nem és minden rendben, a cég prosperál és képes munkát adni egy fiatal apukának, akinek csak annyi nyűgje van, hogy néha kialvatlan és a beiskolázás-beóvodázás után egy hétig takonykóros.

Ugyanez dzsipóval: vagy egy expert lapátost veszítek, és vége a világnak, mehetek a balettbe ugrálni, vagy nem fogja kilopni senki a rotakapából a benzint.

Az nem a munkaadók dolga, hogy egyrészt olyan feltételeken agyaljanak, amik alapján legálisan diszkriminálhatnak, ahogy az sem, hogy megoldja bizonyos hátrányos helyzetű népség szociális problémáját.

Az a kurvanagy igazság, hogy alapvetően elhibázott az antidiszkriminációs szándék. A piac beárazná, hogy mennyit ér a munkaerőpiacon egy leendő kismama, ahogy azt is, hogy mennyit ér egy cigány a minden rizikójával együtt.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.12. 21:45:58

Dawkins és Hitchens átkelt a Rubikonon.

Avatar 2010.04.13. 09:20:14

@bcrider: @gest apó:
Kedves pedofil rabbikról szóló híreket hiányoló emberek:
index.hu/kulfold/hirek/2010/04/13/eliteltek_egy_pedofil_rabbit_new_yorkban/

32 évre ítélték egyetlen fiatal 8 alkalommal történő molesztálásáért.
Gondolom ez alapján már a katolikus papok tömeges molesztálási ügyeiért kiosztandó börtönbüntik ellen sincs nagy kifogásotok. Az igazi kérdés, hogy a bűnesetek eltitkolásában és eltusolásában szerepet játszó egyházi vezetés - köztük maga Ratzinger - mit érdemel tetteiért...

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2010.04.13. 09:49:53

@kolbászoszsömle:
Nem egyről beszélünk.

Egy szóval sem mondtam, hogy a munkaerőpiacon nem ér kevesebbet egy leendő kismama, vagy „egy cigány a minden rizikójával együtt”. Ez sajnálatos dolog, nagyon nincs ellene mit tenni, hacsak nem veszed állami kézbe a munkaerőelosztást, ami kommunizmus.

A baj ott van, amikor ELEVE úgy hirdeted meg az állást, hogy nem kell jövendő kismama, cigány, stb, azaz ESÉLYT SEM ADSZ NEKIK. És ez a faszság.

Vagy lefordítva a bejegyzés témájára: Katolikuséknál eleve kizárod, hogy nő vagy családos férfi pap lehessen.

NAGYON NEM UGYANAZ!!!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.13. 18:56:11

@kesztió: A leendő kismama, vagy egy cigánynak az ideje is drága. Hát, még ha busszal megy a felvételire.
Ha nem akarja valaki felvenni, miért ne mondja meg, hogy fehér protestáns férfit keresek, valahonnan a cívisvidékről?
Akkor aki nem onnan származik, nem protestáns, nem férfi, nem fehér, annak nem is kell odamennie.
Szerintem tisztább helyzetet teremtene és nem nem szopatná azt, akinek így sem jó.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.13. 19:01:32

@kesztió: Jah, és visszatérve a papcsikra: a papcsinak nincs megtiltva az, hogy házasodjon, gyerekei legyenek, meg ilyesmi, csak, ha ezt megteszi, el kell mennie dolgozni.

Szóval nekem semmi bajom, hogy ha egy munkáltatónak hepparéi vannak.
A diszkriminációval sincs bajom, amíg az nem állami szinten van.
A magánszféra meg csinál, amit akar.

BéLóg 2010.04.19. 12:51:26

@kesztió: Nézd, hülyének lenni alkotmányos jog.

Még abban is tévedsz, hogy nős ember katolikuséknál nem lehet pap, mert a görög KATOLIKUSOKNÁL lehet.
Az hogy nő nem lehet, az meg nem diszkrimináció hanem SZABÁLY, ami lehet hogy neked nem tetszik, de attól még teljesen SZABÁLYos, legális, törvényes, okés, normális.

Nem tudok neked többet írni erről. Azt írsz és gondolsz amit akarsz, de a hülyeség akkor is hülyeség marad.

@Avatar: Azt nem tudom, hogy miért gondolod hogy én azt gondolom ha te azt gondolod akkor én azt gondolom ..... (da capo al fine). Én nem arról beszéltem hogy mit csinál egy multi vagy egy nemmulti. Azt mondtam, IGENIS vannak olyan munkahelyek ahol teljesen elfogadott PÉLDÁUL a nemi diszkrimináció.

Az hogy LIBBANT hülye AGYAMENT egyének ezt máshogy gondolják, és valóban úgy gondolják, hogy férfinak is JOGA van szülni, hát gondolják.
Az hogy kihordta egy férfi a gyereket, nem jelenti hogy méhe meg vaginája is van.
Az hogy van női bányász, az sem jelent semmit.
Vannak szabályok, tények és persze vannak kivételek. Ilyen a világ.

JOGA van bárkinek hülyének lenni, ezt már leírtam.

@kolbászoszsömle: Ne próbálkozz, harcos antidiszkriminációs hőseink KÉPTELENEK megérteni ezeket.
Ők valóban úgy gondolják, a "gyengébbik nem" kifejezés SÉRTŐ a nőkre, ők azok akik valóban elítélik a csomagját cipelő nőnek segítséget felajánott FÉRFI-t diszkriminációért, satöbbi, satöbbi.

Ostobák, korlátoltak és az orruknál sem látnak tovább.

Minél inkább eluralkodik ez a fajta szemlélet, annál szarabb lesz a világnak. Az USÁ-ban tapasztalható folyamatos LEÉPÜLÉS egyértelműen eredeztethető innen, még jó hogy akadnak a világban olyan helyek, ahol ellenállnak ennek.
Amióta az anglikán egyházban nők is lehetnek papok, tömegével térnek vissza katolikus hitre a felháborodott hívek.

------------------
Visszatérve pedig a topik eredeti témájához, nem azért lesz pedofil egy pap mert cölibátusban kell élnie, hanem mert BETEG, leggyakrabban ezen felül még homoszexuális is. Ezért aztán pedofil esetek olyan vallásoknál is szép számmal akadnak, ahol az egyházfi (rabbi, imám, pap, pásztor, prédikátor, elöljáró, sámán, táltos, boszorkány, satöbbi, satöbbi) nősülhet.

Avatar 2010.05.06. 17:54:45

Na emberek, íme a legújabb okosság a pedofil ügyek kimagyarázása témájában.

index.hu/kulfold/2010/05/06/egy_brazil_ersek_szerint_a_serdulok_spontan_homoszexualisok/

"Egy brazil katolikus érsek egy interjúban arról beszélt, hogy a rendőrségnek nem szabad beavatkoznia az egyházon belül történt szexuális visszaélések ügyébe, mert furcsa lenne, ha az egyház saját fiait vádolná."

Egyházon belüli gyilkossági ügyek esetében mi a helyzet?Azt is lerendezik belügyként?
Milyen szervezetek jogosultak még belügyként lerendezni bűncselekményeket, hogy ne kelljen saját fiaikat vádolniuk?

"társadalom manapság pedofil"

Ennek totál elmentek otthonról. A társadalom manapság is legszívesebben a vérét ontaná a pedofil bűnök elkövetőinek.

"a serdülőkorúak spontán homoszexuálisok"

Eddig meg azt papolták, hogy spontán heterok, mert az a természetes, csak a gonosz melegek rontják meg őket. Most akkor mi van?

Egy kis érdekes adalék:
szekularisfigyelo.blog.hu/2010/05/01/az_ateistak_nemi_eleterul
"1000 nőtlen, ill. hajadon egyetemistát megkérdezve a Texasi Egyetem kutatói alig találtak különbséget a különböző felekezetekhez tartozó hallgatók (ill. a felekezeten kívüliek és az ateisták) életvitele között. Felekezeti hovatartozástól függetlenül majdnem mindenki élt nemi életet a házasság előtt. Egyetlen enyhe kivételt képeztek ez alól a zsidó és a fundamentalista keresztény nők, és sajátos módon csak keresztény férfiak vallották be, hogy volt homoszexuális kapcsolatuk (a keresztény férfiak közel 10%-a). Ezen kívül nem találtak szignifikáns eltéréseket sem a szexuális partnerek számát, sem az első alkalom időpontját illetően - a keresztény nők egy kicsit hamarabb vesztették el szüzességüket, mint az ateista nők. Nincs különbség a felekezetek között a hűség tekintetében sem - a felekezet önmagában rossz útmutató hűséges társ megtalálásához. "

Na, baromi hatásos a híres keresztény erkölcsre nevelés...
Mint Sarah Palin esetében is, aki végighaknizta az országot a család-centrikus, erkölcsös, keresztény neveléssel, önmegtartóztatással kampányolva, aztán fiatalkorú leánykája bejelentette neki, hogy gyereket vár, sőt a gyerek megszületése után szakított apucival a házasságkötés helyett.

BéLóg 2010.05.10. 16:56:37

@Avatar: Az a fő bajod, hogy összekevered a SZEMÉLYEKET az institúciókkal. Ez a vélhetően buzi pedofil püspök NEM EGYENLŐ az egyházzal.

Amikor megbukott Magyarországon a pedofil, Amerikában "most wanted" listás buzi tanár, nem öntötte el a blogodat, se a médiát a "pedofil tanárok" eseteinek részletes kitárgyalása, de amikor Thaiföldön netes körözés miatt bukott le a pedofil ÉS buzi tolmács, akkor sem olvashattunk SEHOL a "pedofil tolmácsok" kérdéséről.

Álságos lés hitzeltelen az "aggódásod" a tárgyban.

Ami meg a szexuális élet alakulását illeti, MIÉRT nem említed meg azt, hogy az emberekre felekezeti hovatartozás nélkül is ÖMLIK a médiából a promiszkuitás, a szex, a pornó, a kábítószer és a deviáns magatartás, a szabadosság.
Sőt, a SAJÁT példádon is látszik, hogy a legnagyobb örömmel támadsz egyébként teljességgel hiteles és követhető, erkölcsös példát adó rendszereket a benne lévő hibás szereplők okán, de a médiaszenny, hazug reklámok, hamis példamutatás és a többi nem veri ki a biztosítékot.

Remélem, majd látom a gyerekeid kitett képeit a n---r.hu oldalon, mint nevelésed egyenes következményét.

Avatar 2010.05.10. 19:47:54

@BéLóg: "Az a fő bajod, hogy összekevered a SZEMÉLYEKET az institúciókkal. "
Hát bizonyos pozícióban az embernek már oda kell figyelnie, hogy a személyes véleménye egyben intézményi véleményként is meg fog jelenni. Gyurcsány sem szónokolhat úgy, hogy az általa mondottak ne hatnának vissza az mszpre, Pintér Sándor magánvéleménye sem lesz független a belügyminisztéruim álláspontjától.

"nem öntötte el a blogodat"
Mivel nekem nincs olyan, nyilván...

"pedofil tanárok" "pedofil tolmácsok"
Én mondjuk egyik foglalkozás esetében sem hallottam arról, hogy az egész világra kiterjedő hálózatuk lenne, ami az ilyen esetek eltusolásában segédkezne nekik. Sőt olyanról se volt szó, hogy a pedofil tanárt majd az Oktatási Miniszter áthelyezi "büntiből" egy másik suliba, és ezzel le van tudva a büntetés, a rendőrök már ne akarjanak tovább kutakodni a témában.

"Ami meg a szexuális élet alakulását illeti, MIÉRT nem említed meg azt, hogy az emberekre felekezeti hovatartozás nélkül is ÖMLIK a médiából a promiszkuitás, a szex, a pornó, a kábítószer és a deviáns magatartás, a szabadosság."
OK, de ez még nem magyarázza azt, hogy a keresztény nők miért vesztik el _hamarabb_ a szüzességük, mint az ateisták, holott az utóbbiak állítólag sokkal erkölcstelenebb népség. Miért nem látszik legalább hangyányi eredménye a "normális nevelésnek"?

"Remélem, majd látom a gyerekeid kitett képeit a n---r.hu oldalon, mint nevelésed egyenes következményét. "
Rendszeres látogató vagy mi?
Tudom, fiatal gyerekek képeire vágysz, de az én esetemben még ultrahangos képekkel se tudok szolgálni, mivel még meg se fogantak.
Az előbbi adatsorok pedig azt mutatják, hogy a keresztény nevelés semmivel nem tenné védettebbé a gyerekeimet.
Mellesleg elég perverz bunkó vagy, és keresztényi gondolkodásnak még a csíráját se mutatod ezzel a kívánságoddal.
(Vagy azért írtad ezt mert a saját gyerekeidet szeretnéd ott látni? Egy igazi keresztény nem kíván másnak olyat, amit magának nem kívánna...)

BéLóg 2010.05.11. 10:50:05

@Avatar: Imádom azokat, akik úgy szaporítják a sorokat, hogy benyomják a másik szövegét a sajátjukba.
Ha nem tudnád, nekem és más olvasni tudónak nem szükséges ismételned amit ÉN leírtam, én ugyanis emlékszem arra. Bőven elég értelemszerűen TAGOLNI a szöveget.

Attól hogy valaki szövege intézményesen is lényeges, TE még összekevered azt magával az intézménnyel. Nehéz megemészteni de érdemes lenne megpróbálni. AKKOR is ha az illető egy nagy intézmény része és a véleménye is egy nagy intézmény része az EGYÉNI hibák és bűnök nem vetíthetők ki. Azaz felesleges össze-vissza kapálóznod és mellébeszélned.

Blogod nincs, akkor persze nem is blogolsz, vagyis nem is írsz sehova, ide se? Kicsit ellentmondásos ez nekem, de segítek feloldani: A mondat (elönti a blogodat) nem valamiféle külön dologra vonatkozott hanem arra, amit itt EBBEN a blogban adsz elő.

Az hogy nincsen tolmácsok meg tanáriok világméretű hálózata, SEMMIT nem von le abból a tényből, hogy VANNAK pedofil tanárok meg tolmácsok, sőt megkockáztatom, SOKKAL TÖBB pedofil tanár és tolmács van mint pap.
Egyébiránt lehet meg fogsz lepődni, de igenis számtalan esetben helyezgettek át az elmúlt évtizedekben is például tanárokat, nevelőket, katonákat, börtönőröket, edzőket, satöbbi, satöbbi intézmények, minisztériumok, egyesületek, hivatalok, innen oda és onnan ide amikor az adott személyről meg nem erősített "fura" történetek kezdtek elterjedni.
Éppen tegnap (2010. 05.10) volt a Kossuthon egy jó műsor a pedofíliáról, ha nem is hallgattad, arhívumban megteheted.
Ez a fajta szőnyeg alá söprési stratégia ugyanis NEM egyházi viselkedés hanem emberi gyengeség, mint elszaladni részegen a baleset helyszínéről.
Ha belerokkansz sem leszel képest ezt a viselkedést valamiféle egyház egyedülálló természetének beállítani.

A keresztény nők hamarabbi szüzesség elvesztési statisztikádon, engedelmeddel inkább mosolyognék. Szerintem te magad sem tudod, mit jelent az hogy keresztény... Ha csak arra gondolok, hogy ezt te is meg az idézett forrás az "ateista" ellentéteként használja, már nevetnem kell! Olyan ez mint amikor a muszlimok ordítoznak, hogy "keresztesháborút" vívnak ellenük, miközben lehet hogy aki éppen rájuk lő, sátánimádó vagy buddhista, netán Istentagadó.

Nem, a jelzett n...r.hu-n nem vagyok látogató, csupán tudok róla. Olvastam róla. Legutóbb éppen egy netes körlevélben a fiatal lányok szexuális devianciáját taglalva.
www.ujno.sk/images/Htm/2010/10021.htm

Egyébiránt az hogy MOST nincs gyereked, azt jelenti, sose lesz? Volt az én szövegemben IDŐHATÁROZÓ?

Én nem perverz bunkó vagyok, hanem őszinte, különösen az ostobákkal szemben, amilyennek magadat a szöveged alapján bemutatod. Az ostobaságod jó példája az is, hogy velem szemben valamiféle "keresztény gondolkodást" hiányolsz, miközben fingod nincs arról, milyen is az a keresztény gondolkodás.
Engedelmeddel hivatkoznék arra a biblai sztorira, amikor a názáreti Jehoshua nevű zsidó próféta korbáccsal verte ki a kufárokat egy templomudvarról...

Hol része az a keresztényi gondolkodásnak, hogy az elénk tárt szarról ne mondjuk meg hogy büdös?

Avatar 2010.05.11. 12:50:20

@BéLóg: "Imádom azokat, akik úgy szaporítják a sorokat, hogy benyomják a másik szövegét a sajátjukba."
Nem különösebben zaklat fel, ha neked nem tetszik. Szerintem jó dolog, hogy könnyebben követhető, hogy milyen felvetésre reagálok, mások kommentjeiben is szeretem, ha vannak ilyen részek és nem kell folyton fel-le görgetni, hogy mire reagál valaki.

"az EGYÉNI hibák és bűnök nem vetíthetők ki"
Az érsek úr nem "Dadeus Grings egyszerű brazil állampolgár"-ként nyilatkozott, hanem katolikus érseki mivoltában, a mögötte álló intézmény tekintélyével és befolyásával nyomatékosítva a véleményét.
Azt pedig nehezen tudom nem intézményi bűnnek betudni, hogy intézményi hierchiában elfoglalt helyük alapján utasítják az alsóbb szinteket a pedofil ügyek eltusolására. Ha neked ez is csak egyéni hibák és bűnök sora, hát legyen, legfeljebb nem fogunk egyetérteni.

"Blogod nincs, akkor persze nem is blogolsz, vagyis nem is írsz sehova, ide se?"
Kommentelek, nem blogolok. Nagyon nem mindegy, de látom te nem érted a különbséget.
"A mondat (elönti a blogodat) nem valamiféle külön dologra vonatkozott hanem arra, amit itt EBBEN a blogban adsz elő."
Ez a blog nem az enyém. Nincs jogom posztolni, de még csak moderálni se.
Amennyire ez a blog az enyém, éppen annyira a tiéd is.

A pedofil tanárok, tolmácsok ügyének eltusolását épp úgy elítélem mint a pedofil papok ügyeinek eltusolását. Ha tudnék más olyan intézményről a katolikus egyházon kívül, ami többszázas nagyságrendben tusolt el ilyen ügyeket, arról az intézményről is negatív lenne a véleményem.
Számomra külön felháborító, hogy mindez egy olyan intézményen belül esett meg, amely erkölcsi felsőbbrendűséget hirdet magáról.
Ha egy rendőr követ el lopást, azt is sokkal felháborítóbbnak tartom, mint ha tanárról, tolmácsról derül ki ilyesmi.

"Szerintem te magad sem tudod, mit jelent az hogy keresztény..."
Szerintem te se tudod.
Amikor az a kérdés, hogy keresztény ország-e Magyarország, akkor még azt is kereszténynek számolják az ebben érdekeltek, akit szülei megkereszteltettek, de nem hisz se Istenben, se Jézusban, de ha az a kérdés, hogy egy bűnt elkövető ember keresztény-e, akkor ha az érdek éppen azt kívánja, akkor bárkiről kijelentik, hogy az "nem igazi keresztény", mert sose járt templomba...
Az ilyen felméréseken általában azt sorolják a keresztény csoportba, aki kereszténynek mondja magát.

"az idézett forrás az "ateista" ellentéteként használja"
A szövegértéssel még gondjaid vannak úgy látom. Nem csak 2 csoport volt a vizsgálatban, nem egymás ellentéteiként használták őket.
Azzal viszont, hogy ebben a kérdésben ennek a két csoportnak az eredményeit hasonlították össze, kimutatták, hogy a keresztény öndefiníciójú emberek valójában semmivel nem élnek szexuális szempontból erkölcsösebb életet, mint azok, akik a saját erkölcseiket nem Isten parancsolataiból vezetik le.

"Volt az én szövegemben IDŐHATÁROZÓ?"
Nem volt, én csak figyelmeztetni akartalak, hogy egyelőre még sokat kell várnod az én gyerekem képeire. Addig is nézegesd ott a keresztény nevelésű gyerekeket, mert vannak szép számmal.

"hivatkoznék arra a biblai sztorira"
Ezt azért kifejthetnéd.
Úgy érzed te vagy Jézus, én a kufár, ez meg egy templom? Nagyon el vagy tévedve...

"Hol része az a keresztényi gondolkodásnak, hogy az elénk tárt szarról ne mondjuk meg hogy büdös?"
Én is azt tesztem, csak te bizonygatod, hogy az tömjén illatú, és az igazából nagyon finom.

BéLóg 2010.05.11. 16:33:47

@Avatar: Hát, sokban elétér a véleményünk, az tény.

Te például kommentelésnek hívod a dolgot, én meg blogolásnak, akkor melyikünk is a hülye? Nekem édesmindegy hogy TE minek hívod, arra gondoltam, az én álláspontomat egy olvasni tudó ember megérti.

Ez a kettő (a püspök = egyház, kommentelés vs blogolás) is csak ezt bizonyítja, a TE véleményed mindenképpen felsőbbrendű.

Sokkal több pedofil tanár van a világon mint pap, ez már csak abból a statisztikából is egyenesen következik, hogy szimplán többen vannak. A médiában sehol nem látok "pedofiltanáros" témákat. Ha ez NEKED nem szúr szemet, hát nem szúr szemet. Nem tehetek róla hogy olyan vagy mint a bányaló.

Eddig csak úgy láttam, a szövegértéssel nem nekem van problémám, de miután egyre inkább nyilvánvalóvá válik hogy a másik szövege nem hogy nem érdekel, de talán el sem olvasod, mit is mondhatnék még neked?

A keresztény öndefiníciójú emberek BIZONYÍTOTTAN erkölcsösebb életet élnek mint a másik fél, ebben legfeljebb a végtelenül ostobákat képesek megvezetni valamiféle közvéleménykutatások, azt csak sajnálni lehet.
Azt hiszem, te még az intelligens mosóporban is hiszel és valószínűleg a világ összes reklámját neked készítették.

Avatar! Az a közvéleménykutatás amire te hivatkozol, HAZUDOTT. Nem nem mondott igazat, nem tévedett, nem hibázott, hanem CÉLZATOSAN az emberek megtévesztéséért -- te csontig bevetted -- HAZUDOTT.

A világban azok az emberek, akik saját erkölcseiket Isten (Allah, Manitu, stb.) parancsaiból vezetik le, MINDEN szempontból, így szexuális szempontból is erkölcsösebb életet élnek mint azok akik ateisták. Pont.

Vicces hogy olyasmire figyelmeztetsz, amely az én mondandómban nem is volt benne. AZAZ időtől függetlenül, ezzel az erköllcsel és magatartással, amelyet képviselsz, a gyerekeid célfotók lesznek akár a n--r.hu-n avagy szimplán teljesen természetesnek fogják venni azt, amelyet manapság a tinédzserek szeksztingnek (sic) hívnak. Jó lesz kapaszkodnod!

Sajnálom hogy újra (meg újra meg újra) tanújelét adod valamiféle diszlexiának. A bibliai példa ARRÓL szólt, hogy Jézus, akit vallástalan emberek általában valahogy mindig csak a fordítsdodaamásikarcodat kontextusban akarnak láttatni (pont ahogy TE Isten-nemhívőként számon kérsz rajtam valamiféle KERESZTÉNY viselkedést) megfeledkeznek arról, hogy volt a kezében korbács is...

Mosdadhatod ezerrel a szerecsnenyt ha neked ez kedves. Én nem védem a pedofil papokat, sosem tettem.
Csupán nem szoktam szó nélkül hagyni, hogy ezt a katolikus egyház alaptermészeteként állíthassa be bárki.
Ahogy Te teszed.
Vagyis ami szerintem büdös, az FELŐLED szaglik és vicces, hogy Te (és csakis te) kóstolgatod és tömjénezed.

Avatar 2010.05.11. 19:20:38

@BéLóg: Na, most, hogy te látatlanban megmondtad, hogy az a kutatás, amire hivatkozom hazudott, mert te mindenféle adat és alátámasztás nélkül tudod, hogy ki viselkedik erkölcsösen és ki nem, hát most már tényleg meg vagyok győzve.
Részemről nem látom értelmét a vita továbbvitelének. Ha neked én büdös vagyok, nekem meg az egyház büdös, aminek a szagát viszont te szereted, akkor úgysem fognak közeledni álláspontjaink.

BéLóg 2010.05.12. 10:02:41

@Avatar: Tényleg olyan nehéz kimondani azt, ami nyilvánvaló?
Nem tudom, te milyen körökben mozogsz, jársz. Én hajlandó vagyok veled együtt kiállni bárhová, akár egy kocsma vagy egy kupleráj elé, és nem kb. 1500 embert megkérdezni (ami már erősen komoly szám egy közvélemény kutatásnál) hanem akár tízezret is és utána járni, hogy SZERINTÜK kik élnek erkölcsösebb életet, a vallástalanok vagy a vallásosak.

Az hogy ez a közvéleménykutatás ABBÓL vonja le az erkölcsös/erkölcstelen következtetést, hogy ki mikor vesztette el a szüzességét és él-e háztasságon kívüli szexuális életet RÖHEJES (és persze hazug is).

Mert attól hogy egy "keresztény" házasságon ikívül szexel, nem következik hogy egyben erkölcstelen is.
Az az egyik fő bajod, hogy ezt (is) képtelen vagy belátni!

Kívülállóként olyasmiket próbáltok "keresztények" nyakába akasztani, amely távolabb van a fogalomtól mint Makó Jeruzsálemtől! Aztán EZEKRE a tévképzetekre építetek fel érvelést.

Ha például egy "katolikus" kotont használ, nem lesz "erkölcstelen" csak mert a pápa szerint ezt nem kéne! Fel tudod az ilyesmit fogni?
Nem az az erkölcstelen, aki 14 éves korában veszti el a szüzességét, hanem aki EZUTÁN hetente váltogatja a partnerét vagy éppen kiáll az utcasarokra pénzt keresni.

Szeretnék visszakanyarodni az EREDETI témához.
Abban ugyanis a KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS (vagyis felmérés) bizonyítja, hogy a cölibátus NEM OKA a pedofíliának, mert az házas kapcsolatban élő papoknál éppúgy megvan mint ahogy (ez már az én hozzátevésem) HIÁNYZIK a cölibátusban élő buddhista szerzeteseknél.

Nem vicces, hogy az egyik közvéleménykutatást cáfolni igyekszel, a másikra meg mint axióma hivatkozol?

Nekem nem te vagy "büdös", hanem az az ostoba álláspontod, hogy az Egyház (nagy betűvel) mint Istitúció felel egyes tagjai bűneiért PLUSZ ezek miatt maga az Egyház (de persze csak a katolikus!) is egy szaros szervezet.

A pedofília olyan betegség, ahol a beteg ragadozóként igyekszik lehetőleg fölérendelt helyzetet teremteni potenciális áldozataihoz. Éppen ezért lesznek a pedofil emberek tanárok, papok, edzők, nevelők, tolmácsok és más, bizalomra, alá/fölérendelésre és részben kiszolgáltatottságra épülő hivatások gyakorlói.

A média gennyes mivolta, hogy míg telenyomják magukat a "pedofilpapok" eseteivel, a nagyságrenddel több "pedofilNEMpapok" eseteiről rendszerint minuszos hírben számolnak be, vagy sehogy.
Azt pedig a legelslegmélyebben elhallgatják, hogy a pedofília 80%-a egyben homoszexuális eset is. Ez már sehogy nem passzol a koncepciójukba. Még a végén valaki el kezdene azon gondolkodni, hogy a homoszexualitás is egy természetellenes jelenség.

Avatar 2010.05.12. 18:07:42

@BéLóg: Kezdjük ott, hogy nem ártana, ha különbséget tudnál tenni a közvélemény kutatás, és a tényekre vonatkozó kutatások között.
Attól még, ha a közvélemény azt mondta a középkorban, hogy a föld lapos és a nap kering körülötte, ez még nem volt tény. A tudományos kutatások célja lehet éppen az is, hogy kimutassák, hogy a közvélemény mennyire van átfedésben a tényekkel.
(Maga post is ilyen célzattal íródott, hogy a közvélemény tévességétől szóljon.)

Ezért nem jó módszer az erkölcsösség vizsgálatára sz általad javasolt közvélemény kutatás.

A hivatkozott kutatás olyan paramétereket vizsgált, amelyek a keresztény értékrend szerint összefüggnek az erkölcsösséggel, és azt elemezte, hogy az egyes csoportok valóban mutatnak-e ezen paraméterekben eltérést. A keresztény erkölcs definíció szerint a házasság előtti szex, a partnerek váltogatása, a homoszexualitás, stb erkölcstelen viselkedés, így ezekből igenis lehet arra következtetni, hogy valaki erkölcsösen él-e.
A koton használat nem szerepelt erkölcsi kérdésként, gondolom talán azért, mivel az csak a katolikusok vesszőparipája, ezt a kérdéskört csak te hoztad fel.
A házasságon kívüli szex erkölcstelen viselkedésnek számít keresztény kultúrkörben, nem értem miért írod most az ellenkezőjét.
A szexuális partnerek számát már te is felhozod, mint annak mutatóját, hogy valaki erkölcsös-e, a kutatásban is szerepelt, és a keresztények épp annyira bizonyultak hetente más ágyába bebújósnak, mint a többi vizsgált csoport tagjai.

"Szeretnék visszakanyarodni az EREDETI témához."
Ok. Kanyarodjunk. Ha megnézed a korábbi hozzászólásaimat, egyszer sem állítottam, hogy a cölibátus lenne a pedofília oka. Én ehhez a posthoz azért szóltam hozzá, mert - és ez nálad is visszaköszön - egyszerre sugallja azt, hogy a pedofília oka valójában a homoszexualitás (érdekes módon azt a kutatást nem linkelték be, miszerint a pedofília miatt elítélt katolikus papok 90%-a homoszexuális) és azt, hogy a házas protestáns lelkészek között nagyobb a pedofilok aránya, mint a katolikus papoknál (itt pedig egy könyv van belinkelve, aminek a kivonatában nem találtam ilyen adatot) .
Továbbra is arra várom a választ, hogy a pedofil házas protestánsoknál is feltételezi-e a cikk írója, hogy a homoszexualitás áll a pedofilsága háttrében.
Mivel te is használod mindkét érvet, a te véleményed is érdekel.

BéLóg 2010.05.13. 09:52:28

@Avatar: 2x2 = 4. Igaz? Igen. 3x3 = 9, igaz? Igen. 4x4=16, igaz? Igen. 5x5 = 100, Hisz én még sose' hazudtam!
Ez az elv áll számtalan "hátsó" szándék mögött.
A keresztény erkölcs definíció szerint a házasság előtti szex, a partnerek váltogatása, a homoszexualitás, stb NEM erkölcstelen viselkedés. ITT VAN a fő probléma. Ezt a "levezetést" próbálják vallástalan emberek ráhúzni "kereszténynek" definiált emberekre.
Amit leírsz, azok az Egyházak (!) álláspontja szerint BŰNÖK amelyekből ERKÖLCSTELENSÉG akkor lesz, ha abban az ember úgymond megátalkodik, vagy amikor eljátssza, hogy ez egyáltalán nem bűn.

Mivel KÉPTELENSÉG bárkiről is bebizonyítani hogy keresztény, KIZÁRT hogy a tudományos vizsgálat képes lenne ezt tudományos ÉRTÉKELÉSÉNEK egyik szempontjává tennie. Legfeljebb Istenhívők és -nemhívők, templomba járók és nemjárók, imádkozók, nem imádkozók .
Éppen ezért BIZTOSAN állíthatom, hogy a kutatás nem mond igazat.

Szeretném neked is leírni, hogy az Ördög is hisz Istenben (nemhogy hisz, ő TUDJA is hogy van Isten).

Én nem állítottam, hogy a pedofília OKA a homoszexualitás, ellenben folyamatosan hangoztatom azt a TÉNYT, miszerint a pedofil esetek súlyosan nagy százaléka homoszexuális eset.
Ezt nem kell "tanulmányban" linkelni, ha csak megnézed az összes megjelent pert, támadást, vádat amely pedofil papokat érintett, ezek 90 százalékában KISFIÚKAT rontottak meg.

A pedofília betegség, amely szexuális ragadozót csinál az emberből, és az ilyen ember mindent megtesz, hogy lehetleg fölérendelt helyzetben közel kerüljön a prédájához. Ezért vannak túlsúlyban a pedofil papok, tanárok, edzők és hasonló foglalkozások.
A médiából és anyilvánosságra került adatokból pedig világosan látható, hogy a pedofilok legnagyobb része nemcsak hogy pedofil, de egyben homoszexuális IS.

A két deviáns magatartás ok-okazati viszonyát sosem elemeztem. Nekem ugyanis épp elég a kézzelfogható tény.
Ez tehát a válaszom a kérdésedre. Szerintem valamit alaposan félreértettél az esetemben, de valószínűleg a blogszerző esetében is (de azt majd ő megmondja, ha még nézi a blogját).

Most idézek a blogszerzőtől, mert annyira feljebb van a szöveg:
"De érdemes összevetni az eredményeket a protestáns adatokkal is. Jól látható ugyanis, hogy a katolikus egyházban jelentősen kisebb arányban fordult elő a pedofília, mint a protestánsoknál. A protestáns lelkészek nagy része pedig házas! De az összehasonlító kutatások arra is rámutatnak, hogy a pedofília korántsem egyházi kérdés: minden olyan közösségben jelen van legalább ilyen arányban, ahol gyerekekkel foglalkoznak."

Gondolom ő elolvasta a szóbanforgó könyvet amiből ez nyilvánvalóvá vált. Attól hogy te a kivonatban nem találtál ilyet, vitáznod csak akkor lehetne vele, ha elolvastad volna és azt látnád, a blogszerző tévedett vagy éppen nem mondott igazat.

ÉN elfogadom a blogszerzőálláspontját, MIVEL az én ismereteim szerint, a média által tálalt esetekkel megalapozva ez a valóság.

A média külön figyelmet szentel a papi pedofíliának ÉS hamisan mindig azt sugallja, ha a római KATOLIKUS egyház eltörölné a cölibátust, ez megszűnne.
Márpedig ez is csak egy hazugság.

Avatar 2010.05.13. 13:13:15

@BéLóg: Úgy látom, hogy továbbra is elbeszélünk egymás mellett, mert még a fogalmakon se ugyanazt értjük.
Szerinted a bűnből csak akkor lesz erkölcstelenség, ha eljátsszák, hogy az nem is bűn. Szerintem pedig álszentség az, ha valójában azonos viselkedésmintát követ két csoport, hasonló gyakorisággal követnek el (keresztény értelemben vett) bűnöket, az egyik mégis erkölcsösebbnek vallja magát.

A kutatás módszertana önbevallásos alapú volt, ennek ismertek torzító hatásai, de tökéletes kutatási módszertan nem létezik. Önbevallásos alapon választhattak a tesztalanyok, hogy keresztények/muzulmánok/zsidók/ateisták/stb. Persze elképzelhető, hogy hazudtak magukról, és meggyőződéses ateisták kereszténynek vallották magukat és beírták, hogy 5 éves koruk óta folyamatosan hetente más partnerük van (de azért ezt kétlem). Mint ahogy az is lehet, hogy a magát a valóságnál erkölcsösebbnek mutatni akaró vallásos lány mondjuk 2 évvel későbbi időpontot jelöl meg első aktusa időpontjaként, mint ahogy az történt. Nyilván nem voltak a válaszadás idejére hazugságvizsgálóra kötve.
És elképzelhető, hogy olyan is kereszténynek/ateistának vallja magát, akit te vagy én nem tartanánk "igazi"kereszténynek/ateistának.
Mindenesetre a semminél sokkal többet ér a önbevallásos adat is, és van értelme ezekkel elemzéseket végezni.

"Szeretném neked is leírni, hogy az Ördög is hisz Istenben (nemhogy hisz, ő TUDJA is hogy van Isten). "
Micimackó pedig tudja, hogy Füles létezik, sőt azt is, hogy a Százholdas Pagonyban lakik.
Egyik kitalált karakterrel akarod bizonyítani a másik kitalált karakter létezését?

A kisfiút megrontó férfi NEM homoszexuális, hanem pedofil, konkrétabban pederaszta.
Te írod, hogy: "A pedofília betegség, amely szexuális ragadozót csinál az emberből, és az ilyen ember mindent megtesz, hogy lehetleg fölérendelt helyzetben közel kerüljön a prédájához." Ez viszont a homoszexuális kapcsolatoknak nem jellemzője.
Azt az állításodat, hogy "a pedofilok legnagyobb része nemcsak hogy pedofil, de egyben homoszexuális IS" akkor tudnám elfogadni, ha a pedofilok jelentős részéről az bizonyosodna be, hogy rendszeresen van velük közel egykorú, azonos nemű partnerrel szexuális kapcsolatuk.

"De érdemes összevetni az eredményeket a protestáns adatokkal is. Jól látható ugyanis, hogy a katolikus egyházban jelentősen kisebb arányban fordult elő a pedofília, mint a protestánsoknál."
Biztos jól látható lenne, ha bármilyen adatot megosztottak volna velünk is a cikk szerzői. Mondjuk összefoglalhatta volna, hogy a könyv adatai szerint hol mennyi eset fordult elő, ez milyen arányt jelent a papok/lelkészek létszámához viszonyítva...
De arra a kérdésemre még mindig várom a választ, hogy a házasságban élő férfiak által fiúgyerekek sérelmére elkövetett pedofil cselekménynél is érvényes megállapítás-e, hogy az elkövető homoszexuális is? (Az ő esetükben esetleg módosulhat biszexuálisra...)

Abban egyetértek veled, hogy a cölibátus eltörlésétől nem tűnne el a papi pedofília.

BéLóg 2010.05.13. 14:00:05

Igen.

Ha önbevallás, akkor még nagyobb az öntévesztés lehetősége.
Megkockáztatnám, ez a "keresztények vs nemkeresztények" kocka azon a papíron talán nem is így volt. Hiszen képtelenség katolikust, reformátust, protestánst, pünkösdistát, anabaptistát, mormont, ortodoxot, koptot, (csak a Jézus Istenben hívő felekezeteket igyekeztem felsorolni) egy kalap alá vonni ilyen téren.

Az ördögös példa arról szólt, hogy az hogy valaki azt állítja, hisz Istenben, nem teszi kereszténnyé, még ha esetleg egy rubrikában oda is tenné az X-et.

Sajnálom. A kisfiút megrontó férfi homoszexuális. Nehogy már ezt kétségbe vond! Az hogy pederaszta IS, ezen nem változtat.

Úgy látom, mindenáron rám akarod húzni azt, hogy én egyenlőségjelet tegyek a homoszexuális hajlam és a pedofília közé.
DE EZ NINCS ÍGY!
Szimplán a TÉNYEK mutatják, hogy a pedofil esetlek 80-90 százaléka egyben homoszexuális, magyarul azonos nemű partnerrel lefolytatott akció.
Homo szex = azonos nem!!!
Leírjam még hányszor?

Mivcel én sem olbastam a könyvet, én sem tudom összevetni.
Én csak egy magyar esetet ismerek, amikor házas papot (református, asszem) a FELESÉGE kapta rajta, hogy KISFIA terhére követett el bűncselekményt.

Utolsó mondatodhoz megismételném:
Homo szex = azonos nem.
ERGÓ a házasságban élő FÉRFIiak FIÚgyermekek sérelmére elkövetett pedofil cselekmény HOMOSZEXUÁLIS cselekmény.

Márpedig egy nembuzi képtelen lenne erre, hiszen neki pina kell, ha nem is a normális! Vagyis ő a pedofil betegségére kisLÁNYT keresne!

Én nem tudom miért nehééz azt felfogni vagy elismerni, hogy azok a férfiak akik kisfiúkat rontanak meg, a pedofília mellett homoszexuálisok is?

Minden bogár rovar bogár, de nem minden rovar bogár. Kezdjük itt????
(Kezdesz fárasztani, már megbocsáss...)

Avatar 2010.05.15. 13:14:24

@BéLóg:
Azért nehéz felfogni vagy elismerni, hogy a hogy azok a férfiak akik kisfiúkat rontanak meg, a pedofília mellett homoszexuálisok is, mert te emlegetted, hogy számos esetben házasságban élő emberekről van szó, sőt a te példádban még gyereke is volt az elkövetőnek (aki sajnos egyben az áldozat is volt).
A te fogalmazási módodat átvéve: márpedig egy buzi nem akar pinát, az kizárólag faszt akar.
Nem azt vitatom, hogy a fiúgyermek férfi általi megrontása azonos neműek közti, azaz homoszexuális cselekmény, hanem azt, hogy aki bizonyos körülmények között elkövet egy homoszexuális cselekményt, az általánosságban is homoszexuális, a pinára egyáltalán nem gerjedő ember lenne.
A börtönben összezárt rabok között is előfordul, hogy egyik pasi anális szexet folytat a másikkal, de ugyanez a pasi szabadulása után mégis inkább a csajokat dugja, hiába ajánlkozik fel neki újra esetleg éppen korábbi köcsöge. Ezt az embert te inkább homoszexuálisnak, vagy inkább heteroszexuálisnak bélyegeznéd?

Remélem kezded már érteni, miről beszélek.
Ne bogarazzál, hanem írd le, hogy "minden pederaszta buzi, de nem minden buzi pederaszta" és vizsgáld meg igaz-e. A második fele igaz, az első fele nem. Vannak olyan pederaszták, akik pinát is kamatyolnak, tehát nem buzik, hanem biszexuálisak. Ennyi. Átment?

Avatar 2010.05.15. 13:46:34

@BéLóg:
Még valami...

"Homo szex = azonos nem!!!"
Ha ilyen vonalasan gondolkodunk, akkor:
Pedofil = gyerekszerető!!!
Mindenki, aki szereti a gyerekeket, az pedofil, tehát egy óvónéninél szinte kötelező, hogy pedofil legyen!
Az apukák, anyukák, akik szeretik a gyerekeiket, azok is mind pedofilok!
Ha megsimogatod egy kisgyerek buksiját, az pedofil cselekmény!

Avatar 2010.05.15. 15:23:58

@BéLóg:
Ködszurkálás helyett nézzünk meg valós adatokat!

www.police.hu/data/cms189475/nemierkolcs.pdf

Dr. Diószegi Gábor: A gyermekkorúakat ért nemi erkölcs elleni bűncselekmények vizsgálata

"A felmérés módszere a 2000-2003 év között [Magyarországon] gyermekkorú személyek sérelmére elkövetett nemi erkölcs elleni bűncselekmények nyomozati anyagainak tételes átvizsgálása volt. A
Legfőbb Ügyészség a bűnügyi számok alapján készített listát a büntetőeljárásokról, melyek közül 333 darab nyomozás anyaga volt értékelhető."

Az elkövetők: "A 333 eljárásban összesen 372 fő elkövető szerepelt. Az elkövetők között csupán kilenc nőt találtunk (a kiskorúak között csak egyet), tehát az ismertté vált elkövetők 97,9%-a férfi!"
A sértettek: "Nemük szerint 352 lány és 59 fiú volt."

"Vizsgáltam kifejezetten azokat az eseteket is, amelyek a pedofilia témakörébe kerülhetnek. E szerint: 133 esetet találtam, ahol a sértettnél (ügyiratból megállapíthatóan, vagy abból következtetve) a nemi jellegzetességek még nem fejlődtek ki, és az elkövető elsősorban ilyen irányú nemi vágyait kívánta cselekményével kielégíteni.
Ezen esetek között 50 esetben a családon belüliség is kimutatható volt. Hét olyan esettel is találkoztam, melyek a homoszexualitás körébe sorolhatók."

Megállapítások:
"Az elkövetők között szinte kivétel nélkül férfiakkal találkozunk. A cselekmények nemcsak a heteroszexuális, hanem az azonos neműek kapcsolatában is megvalósulhat."
"A sértettek között nagyobb arányban találhatók lányok, tehát a heteroszexuális pedofilia a gyakoribb. Az áldozatok között az előpubertás korban lévők veszélyeztetettek leginkább."

BéLóg 2010.05.17. 14:29:28

@Avatar: Kérlek, ne kössé' bele az élő fába!
ÉN nem azt mondtam hogy a pedofilok közt sok a buzi, hanem azt, hogy a PAPI pedofil esetek nagy része EGYBEN homoszexuáléis cselekmény!

Még egyszer leírom: A papi pedofil esetek jelentősen nagy része nemcsak pedofil, de egyben homoszexuális aktus is! Ami azt jelenti, hogy ezek a szexuális ragadozók egyben homoszexuális HAJLAMMAL is rendelkeznek, amelyeket a tények bizonyítanak.

Az a tanulmány amit ide írsz ABSZOLÚT nem igaz a vitánkra, hiszen az NEM a (cölibátusban vagy házasságban) élő PAPOKRÓL hanem összességében íródott, vagyis itt már szerepelnek a tanárok, nevelők, felügyelők, tolmácsok, politikusok, buszsofőrök, utcaseprők, satöbbi, satöbbi, satöbbi.

A RÓMAI katolikusnak beálló beteg emberek esetében már igaz, hogy ők nagyobbrészt EGYBEN buzik is. Ez teszi számukra könnyűvé hogy cölibátusban éljenek egyben adja meg azt a tekintélyt, amellyel áldozataikhoz közel kerülhetnek.

Ezért láthatjuk, hogy a Vatikánt beperelő áldozatok legnagyobb része férfi!

Mivel nincs evangélikus, ortodox, muzulmán, református, kopt, satöbbi, satöbbi "Vatikán", ezért az ott jelentkező esetek (amelyekben akár több is lehet az ellenkező neműek kárára -- akár női papok által -- folytatott pedofília), EBBE a statisztikába (médiafelhajtásba) értelemszerűen nem kerülhetnek bele.

Avatar 2010.05.17. 17:28:36

@BéLóg: Már bocs, de eddig nem azt írtad, hogy "a PAPI pedofil esetek nagy része EGYBEN homoszexuáléis cselekmény", hanem:

>>A média gennyes mivolta, hogy míg telenyomják magukat a "pedofilpapok" eseteivel, a nagyságrenddel több "pedofilNEMpapok" eseteiről rendszerint minuszos hírben számolnak be, vagy sehogy.
Azt pedig a legelslegmélyebben elhallgatják, hogy a pedofília 80%-a egyben homoszexuális eset is.<<

Hopp, kimaradt, hogy csak a papi pedofíliára gondolsz...

>>Én nem állítottam, hogy a pedofília OKA a homoszexualitás, ellenben folyamatosan hangoztatom azt a TÉNYT, miszerint a pedofil esetek súlyosan nagy százaléka homoszexuális eset.<<

Itt is általánosítasz, nem csak a papi ügyekről beszélsz. Igaz, a következő mondatodban már a papokat ért vádakra hivatkozol.

>>a pedofilok legnagyobb része nemcsak hogy pedofil, de egyben homoszexuális IS.<<

Itt se a pedofil papokról írsz, hanem simán pedofilokról.

>>Szimplán a TÉNYEK mutatják, hogy a pedofil esetlek 80-90 százaléka egyben homoszexuális, magyarul azonos nemű partnerrel lefolytatott akció.<<

A szimpla tények azt mutatják, hogy ez az állítás ebben a formában hamis. Úgy már lehet igaz, ha a pedofil papok által elkövetett esetekre szűkíted.

"A RÓMAI katolikusnak beálló beteg emberek esetében már igaz, hogy ők nagyobbrészt EGYBEN buzik is."
Gondolom itt is véletlenül maradt ki a "pap" szó a mondatból.

Egyébként arra nem gondoltál, hogy nem azért élik ki magukat kisfiúkon, mert buzik, hanem mert kisfiúk azok, akiket rájuk bíznak?
A ministránsok is fiúk meg a bentlakásos katolikus fiúkoleszok lakói is, ahol ők felügyelnek. A lányok nevelését inkább az apácák végzik tudtommal, így az esetleges pedofil papoknak sokkal kevesebb lehetőségük van velük olyan bizalmi viszonyt kialakítani, amivel utána vissza tudhatnak élni.

Avatar 2010.05.17. 17:39:44

@BéLóg: Már bocs, de számos esetben elfelejtetted jelezni, hogy te továbbra is csak a katolikus papi pedofíliáról beszélsz, többször is általánosan a pedofilokra vonatkozó kijelentéseket teszel:

>>A média gennyes mivolta, hogy míg telenyomják magukat a "pedofilpapok" eseteivel, a nagyságrenddel több "pedofilNEMpapok" eseteiről rendszerint minuszos hírben számolnak be, vagy sehogy.
Azt pedig a legelslegmélyebben elhallgatják, hogy a pedofília 80%-a egyben homoszexuális eset is.<<

Hopp, kimaradt, hogy csak a papi pedofíliára gondolsz, a "pedofilNEMpapok" ügyeire ez a % nem vonatkozik.

>>Én nem állítottam, hogy a pedofília OKA a homoszexualitás, ellenben folyamatosan hangoztatom azt a TÉNYT, miszerint a pedofil esetek súlyosan nagy százaléka homoszexuális eset.<<

Itt is általánosítasz, nem csak a papi ügyekről beszélsz. Igaz, a következő mondatodban már a papokat ért vádakra hivatkozol.

>>a pedofilok legnagyobb része nemcsak hogy pedofil, de egyben homoszexuális IS.<<

Itt se a pedofil papokról írsz, hanem simán pedofilokról. Ha a homoszexualitásuk meg nem említése ennyire nagy hiány számodra, akkor talán a papi hivatásuk meg nem említése is hiba.

>>Szimplán a TÉNYEK mutatják, hogy a pedofil esetlek 80-90 százaléka egyben homoszexuális, magyarul azonos nemű partnerrel lefolytatott akció.<<

A szimpla tények azt mutatják, hogy ez az állítás ebben a formában hamis. Úgy már lehet igaz, ha a pedofil papok által elkövetett esetekre szűkíted.

"A RÓMAI katolikusnak beálló beteg emberek esetében már igaz, hogy ők nagyobbrészt EGYBEN buzik is."
Gondolom itt is véletlenül maradt ki a "pap" szó a mondatból. :)

Egyébként arra nem gondoltál, hogy nem azért élik ki magukat kisfiúkon, mert buzik, hanem mert kisfiúk azok, akiket rájuk bíznak?
A ministránsok is fiúk meg a bentlakásos katolikus fiúkoleszok lakói is, ahol ők felügyelnek. A lányok nevelését inkább az apácák végzik tudtommal, így az esetleges pedofil papoknak sokkal kevesebb lehetőségük van velük olyan bizalmi viszonyt kialakítani, amivel utána vissza tudhatnak élni.

Avatar 2010.05.17. 17:42:19

Bocs a dupláért, nem jelent meg a kommentem nálam. Mielőtt újra benyomtam még reszeltem rajta kicsit, szóval az elsőt ignorálhatod.

BéLóg 2010.05.18. 00:09:36

@Avatar: Ámen, ez teljesen igaz. Elnézést.
Végig így gondoltam, mert a téma is a papi pedofília, annak is a cölibátus vs házasságban élők esete.
Sajnálom a félreértést.
Bár nem szimpatizálok a melegekkel, az ordas hazugság lenne, hoghy ezek egyben pedofilok.
A római katolikus cölibátus esetei mutatnak markánsan azonos nemű vonzódást, amely számomra egyértelműsíti, hogy a cölibátus és a pedofília közt nincs összefüggés.
Azaz mindenhol ahol magadtól korrigáltad, az korrekt.

A papok fiúk-lányok nevelését végzik, hittan, ministrálás, elsőáldozásra, bérmálásra felkészítés, stb. Nagyon kevés helyen vannak apácák. Még Budapestes is csak 1-2 helyen lehetnek, hát akkor a mittoménmennyi 2-3000 vidéki templomban...
Nem tudom, láttad a kosersrac blogon az általa kitárgyalt tanulmányt? Az Index címlapon volt délután.
Német igazságügyi adatok szerint a papi pedofília a többihez képest jelentéktelen százalék csupán!
kosersrac.blog.hu/2010/05/16/nem_minden_pap_pedofil

Nem minden pap pedofil!
2010.05.16. 19:15 - pestipeti A kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélések tettese csupán az esetek 0,3%-ában keresendő az egyház berkein belül – állítja Reinhard Haller törvényszéki pszichiáter, aki az ORF-nek adott interjúban beszélt erről.

Avatar 2010.05.18. 10:41:22

@BéLóg: Olvastam a postot, kommenteltem is, ugyanis a katolikus egyházzal a fő baj az ügyek eltusolása, amit nemzetközi szinten végzett.
Próbáltam megkeresni a neten a Reinhard Haller által hivatkozott jelentést, amire az És is hivatkozik, de egyelőre nem találtam.
A 0,3% valóban igen alacsonynak tűnik a felhajtás méteréhez képest, de nem ártana azt is mellé tenni, hogy az egyház szolgálatában állók az össztársadalom mekkora részét teszik ki.

-JzK- 2010.05.29. 19:41:44

Sokan tévesen azt hiszik, hogy a papi nőtlenséget csak VII. Gergely pápa hozta be a 11. században. Azonban az igazság ezzel szemben az, hogy VII. Gergely csak felújította az idevágó ősi rendelkezéseket s fegyelemre szorította a papi nőtlenség ellen vétő papokat. De a papi nőtlenség törvényét nem ő hozta be, mert az már sokkal régebben megvolt. Már a spanyolországi elvirai zsinat (Kr. u. 300 körül) nőtlenségre kötelezi a papságot s bár ez a zsinat közvetlenül csak részleges zsinat volt, a papi nőtlenség törvénye Nyugaton ebben az időben már szokásjogszerűen mindig általánosabb lett. Már a niceai első egyetemes zsinaton is (325) voltak egyesek, akik ezt a törvényt az egész Egyházra általánosan ki akarták terjeszteni s csakugyan, mint ezt többi közt a trullai zsinat (629) előírja, Keleten már akkor sem lehetett püspök más, mint nőtlen. Az elvirai zsinat határozatát Nagy Szent Leó pápa és Nagy Szent Gergely pápa (amaz † 461, emez † 604) már az alszerpapokra is kiterjesztette. Aki tehát azt mondja, hogy a papi nőtlenség törvényét csak VII. Gergely hozta be, az nagyfokú történeti tudatlanságot árul el.

Azt is mondogatják, hogy a papi nőtlenség törvénye ellenkezik a természettel. Ellenkezik? Kissé túlzó kifejezés, Hogy ez a törvény nehéz és erősen természetfölötti irányú: annyi kétségtelen. Éppen ezért a megtartása valóban komoly elhatározást, állandó önfegyelmet s mély lelkiséget követel. De természetellenesnek csak az mondhatja, aki felejti, hogy Jézus is, az apostolok is nőtlenségben éltek, s Jézus az Isten országáért önként vállalt megtartóztatást dicséri s magasabb tökéletességnek jelenti ki (Mt. 19, 12). Hasonlóképp Szent Pál mint magasabb tökéletességet ajánlja és tanácsolja a szüzességet (1 Kor. 7). Tehát azt természetellenesnek nevezni keresztény alapon nem lehet.
Ha pedig az önkéntes nőtlenség és teljes tisztaság evangéliumi tanács, méltó és illő, hogy elsősorban a papok adjanak benne jó példát, annál inkább, mert ezáltal méltóbbakká is válnak a szent titkok szolgálatára, amelyre rendeltettek. A nőtlen és tisztaéletű paphoz a hívek is nagy bizalommal és tisztelettel közelednek, főleg a gyóntatószékben. Az Egyház, legalább Nyugaton, azt akarja, hogy papjai oly magas lelki életet éljenek s annyira csak az apostolkodással törődjenek, hogy földi, érzékies és családi gondokba egyáltalán ne merüljenek el. Ez az Egyháznak örök dísze, amelyet sok jóindulatú protestáns is dicsér és helyesel, sőt Angliában újabban az anglikán lelkészek is utánozni kezdik.

Hogy akkor miért engedi meg az Egyház a nősülést a keleti papoknak? Mert a papi nőtlenség magasabb tökéletesség, de nem lényeges feltétele a papi méltóság felvételének. Egyébként bizonyos korlátozások e téren a keleti Egyházban is vannak.

BéLóg 2010.05.31. 09:36:32

@-JzK-: Az ember mindig örül, ha újat tanul!

Csupán annyit fűznék hozzá, hogy a világban SZÁMTALAN papi vagy lelki vezetői hivatás képviselői teljesen természetesen nőtlenek (legjobb példa a buddhizmus) és abszolút nem merül fel a kérdés, hogy ez természetes vagy "természetellenes".

Amit én tudok: A görög KATOLIKUS felekezetnél a papok csak akkor nősülhetnek, ha magasabb posztra (ahogy írod, püspök) nem törekszenek, de ők is csak EGYSZER (!) pappá szentelésük alkalmával.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása