Véleményvezér

vv

Schmitt Pál: nem a blogoszféra embere - heti szavazásaink

2010.06.27. I 14 komment I Címkék: schmitt simor szavazas solyom

Lehet, hogy Schmitt Pál az "emberek embere" lesz, mint Göncz Árpád volt, de a blogoszféra embere akkor is Sólyom László. Heti szavazásösszesítőnk.

Ahogy Török Gábor is írta, Schmitt Pál az adottságai miatt minden valószínűség szerint igen népszerű államfő lehet, azonban a Fidesz "szellemi bázisa", illetve az úgynevezett értelmiség körében már kevésbé rajonganak érte. Blogunk eheti vonatkozó szavazása is ez utóbbit látszik megerősíteni.

Cikkünkben (Schmitt: elnök, amíg jön Orbán?) a következő kérdést tettük fel szavazásra: "Egyetért-e a döntéssel, hogy Schmitt Pál legyen Magyarország köztársasági elnöke?"

Az eredmény:


 

A 3800-nál is több szavazónk 85%-a nem ért egyet Schmitt jelölésével és mindössze 10%-uk támogatja a döntést. Az eredmény azért is beszédes, mert korábbi szavazásaink kapcsán rendre azt valószínűsíthettük, hogy olvasóink nagy többsége egyébként Fidesz-szimpatizáns.

Schmitt Pál parlamenti meghallgatásán azt nyilatkozta, hogy az "emberek embere" akar lenni. Valószínű, hogy ez sikerülni fog neki, az azonban már most biztos, hogy nem ő a "blogoszféra embere". Jól mutatta ezt, hogy az elmúlt héten a különféle világnézetű blogokon szinte kizárólag kritikus hangvételű bejegyzések jelentek meg.

Már egy héttel ezelőtt is megállapíthattuk, hogy a "blogoszféra embere" Sólyom László: a mi olvasóinknak pl. 70%-a szerette volna, hogy ő maradjon az elnök. Helyette pedig a karakterben hozzá legközelebb álló alternatívát, Pálinkás Józsefet (61%) választották volna a legtöbben.

Érdekes ugyanakkor másik szavazásunk eredménye is. Olvasóink, úgy tűnik, reálisnak ítélték azt a gondolatkísérletünket, miszerint Schmitt Pált rövid időn belül maga Orbán Viktor fogja váltani a Sándor-palotában. 3100 szavazónk 54%-a szerint három év múlva már ő lesz az elnök:


 

Schmitt jelöléséhez hasonlóan a Fidesz egy másik lépéséről is elmondható, hogy miközben valószínűleg az összlakosság körében népszerűségre tettek szert vele, itt, a blogoszférában kevésbé. A Simor András elleni fideszes kijelentésekről van szó: kezdődött áprilisban az offshore-lovagozással, folytatódott nemrég a jegybankelnök fizetésének nagyságát kifogásoló megjegyzésekkel és az állami vezetők fizetését csökkentő intézkedéssel.

"Mi legyen Simor Andrással?" - egy április végi cikkünk (Nem offshore-lovagnak való vidék) után újra feltettük ezt a kérdést a héten (Simor-Orbán: 1-1).

Nézzük, mi változott két hónap alatt!


 

A változás elég drasztikus: miközben korábban a Véleményvezér szavazóinak negyede, addig most már kétharmada választotta azt az opciót, miszerint Simor maradjon a helyén, az ellene irányuló támadások pedig pusztán politikai indíttatásúak. Feltételezzük, nem Simor András lett hirtelen szimpatikus olvasóink számára, sokkal inkább az ellene irányuló támadások váltottak ki ellenszenvet.

Természetesen ezek a szavazások itt a Véleményvezér blogon nem reprezentatívak, de talán nagy vonalakban megmutatják egy fontos véleményformáló közeg hangulatának változásait. Schmitt Pál elutasítottsága és a Simor-ügy megítélésének módosulása pedig talán egy intő jel lehet.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

 

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

the_joker123 2010.06.27. 23:17:26

A Medián friss felmérése szerint "ha közvetlenül választanák a köztársasági elnököt, a többség a fideszes Schmitt Pálra szavazna."

Azonban, miközben május végén a Medián 50%-ra mérte a teljes népesség körében a Fidesz támogatottságát, Schmittet a mostani felmérés szerint 32% választaná meg. Akárhogy is nézem, ez elég durva különbség. Sólyom egyébként a Mediánnál most 24%-ot kapna.

De a népszerűség tekintetében nem kell aggódni érte, szépen tud mosolyogni és fess ember. Csinálnak majd róla fürdőgatyás képeket a Balatonon, mint anno Göncz Árpádról, simogat majd kutyákat és gyerekeket a Story címlapján, és népszerűbb lesz, mint Sólyom László valaha is.

Persze azok, akik ennél többet várnának el egy elnöktől, máshogy fogják gondolni, de ők kevesen vannak.

aeidennis 2010.06.27. 23:29:15

Ezt a posztot ideje lenne végleg eltörölni. Mely az a zseniális tulajdonság, amely Schmitt Pált, vagy akárkit alkalmassá tesz egy ilyen poszt betöltésére.
Az egész jövő heti procedúra olyan, mint egy zárt kapus focimeccs, ahol benn van a bíró, de az eredményt majd a holnapi sajtóból tudjuk meg, mint egy gyephokimeccset, mert annyira nem érdekel senkit.
Annak idején egy népünnepély volt egy király megkoronázása, most pedig a soha semmilyen nép által nem szentsített "népképviseleti demokráciában" senki Magyarországon nem fog egy elnököt nyilvánosan megéljenezni. Az elnök egy unalmas hivatalnok, aki ha hazamegy leveti elnöki mivoltát és átlényegül a papucsába, ha kell "magánemberként" koszorúz valahol az Isten háta mögött. Egy király viszont akkor is király, ha lefekvés előtt fogat mos, vagy ha a legszebb álmából ébresztik föl.

A köztársaságot elnököstül ideje fölszámolni. Ami nem megy nem kell erőltetni.

Várjuk a Királyt!

Szent László király napján

Chicano 2010.06.27. 23:37:58

Mialatt az Index címlapra kikerülő blogok nagyobbik részében a választások óta megnőtt a baloldali túlsúly az összes közvélemény-kutató a FIDESZ erősödését és az ellenzék gyengülését méri. Mostanában nagy divat lett itt Schmitt Pált fikázni. Evvel ellentétesen a Medián legújabb felmérése szerint az emberek abszolút többsége viszont Schmittet szeretné Köztársasági Elnöknek. Ebből is látszik hogy a blogszféra mennyire (nem) tükrözi a valós közhangulatot.
A beírások többsége a baloldali szavazók nyilvánvaló frusztrációját tükrözi. Vitázni szinte lehetetlen mert ha valaki nem a kormányt szidja akkor az ügyeletes nyugdíjas trollok azonnal elmebeteg zorbán zombivá nyilvánítják. Ilyen környezetben nem nagyon van kedve az embernek blogot kommentelni. A magam részéről például inkább maradok azokon a blogokon ahová még nem szokott oda a trollsereg. Talán a hozzám hasonló jobboldali/konzervatív kommentelők kikopása lehet az oka annak is hogy a Simorral kapcsolatos második eredmény olyan amilyen. Én például biztosan nem szavaztam a második alkalommal. Áj dunnó.

somogg (törölt) 2010.06.28. 00:00:29

@Chicano: biztos van jo nehany flusztralt baloldali a fideszt kritizalok kozott, de azert akadnak olyanok is akik nem ugranak az egig a tervtol, hogy az elmult 8 evhez hasonlo fos epul, most eppen fideszesekkel. lehet, hogy nehez elkepzelni, de nem csak ketfele ember letezik Magyarorszagon. schmittrol meg annyit, hogy a szemelye tokeletesen beleillik a kepbe, tartas nelkuli ember egy erkolcsi ertekek nelkuli rendszerbe.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.06.28. 00:00:37

@Chicano:
Az Index körül rajzó közönség nem tükrözi a közhangulatot. Az Indexes szavazások eredményei általában köszönő viszonyban sincsenek a választási eredményekkel.

Húsleves 2010.06.28. 00:00:46

Én nagyon sajnálom Simort. Ha csökkentik a fizetését, lehet hogy kevesebbet fog keresni, mint a FED elnöke. Méltatlan lenne ez egy akkora szuperhatalom jegybanki vezéréhez, ahol egy vidéki polgármester kijelentése megrengette az Eurot és a Dow Jonest. Pedig így volt, tudjuk a blogokról.

tbb 2010.06.28. 00:51:13

@Chicano:

Az a megérzésem, hogy az itteni blogoszféra itélete jobban tükrözi Schmidt országos megitélését mint a Medián felméréséé. Épp ezért volt mellbevágó számomra Simor megítélésének időbeli változása. Nagyon is egyetértek VV következtetésével: Ez bizony komoly figyelmeztetés a fidesznek.

hodara 2010.06.28. 03:03:02

@tbb: Ez jobban tükrözi???Hát nem tudom,hogy egy túlnyomóan liberális oldal olvasóinak a véleménye reprezentatív-e.A balosok azt szeretik azt mondani,hogy már megbántuk.De nincs mit.Már a kérdés nevetséges!!!!Bizonytalan vádakra épülő politikai támadás????Ez vicc!!!Mind a két politikai oldal azt mondta,hogy mennie kéne(talán mégsem bizonytalan vádak).Gyakorlatilag bármilyen közvélemény kutató feltenné ezt a kérdést.Bármelyik!!!Mindenemet ráteszem,hogy a 68% hoz még csak közeli eredmény sem lesz.Egy adócsaló van az MNB élén,aki a válság alatt rosszul végezte a dolgát.Ez nem csak a jobboldal véleménye!

pappito · http://pappito.com 2010.06.28. 09:49:07

az ilyen szavazások nem reprezentatívak, úgyhogy messzemenő következtetést levonni belőlük nem érdemes.

Azt kéne észrevenni, hogy nem lesz valami csupán attól megkérdőjelezhetetlen, hogy a viktor akarja.

S. Pált meg nem most lett divat fikázni, hanem inkább nem szívesen veszi a szájára az ember a nevét, mert a meztelencsigákról sem beszélget. S. Pál egy váz, belül üres, kivül meg olyan, amilyen.

Semmit, de semmit nem köszönhet neki az ország, sem a sportélet, és ez már igy volt a régi rendszerben is. Se ize se bűze, se hal se hús, saját véleménye nincs, csak olyan amit másoktól kap, készen. Nincs is saját személyisége vagy jelleme. Ha holnaptól betiltják a rakott káposztát, akkor S. Pál szemrebbenés nélkül fogja kijelenteni, hogy ő sosem szerette, ideje volt már.

Na egy ilyen embert jelölni két dolgot jelenthet:
1. kell egy báb
2. tud valamit valakiről

Végignéztük ahogy független politikus, végig ahogy sportdiplomata, végig, ahogy egyetlen egy javaslatot, ötletet be nem nyújtó pártvezető.

Na, nála még Sólyom is jobb, pedig neki is volt pár meredek húzása.

S. Pál nem azért szar alak, mert a fidesz jelölte.

váév építők (törölt) 2010.06.28. 09:50:03

@Chicano: "Vitázni szinte lehetetlen mert ha valaki nem a kormányt szidja akkor az ügyeletes nyugdíjas trollok azonnal elmebeteg zorbán zombivá nyilvánítják."
megfordítom:
- ezek szerintte úgy gondolod, ha nem nyaljuk a fidesz seggét, akkor már orbán-fóbiás nyugdíjasok vagyunk?
ha igen, akkor tényleg menjél zombimentes blogokra: mno.hu...na ott aztán tényleg nincsenek trollok, mert 2 percenként cenzurázzák.

ez várhat amúgy minden blogra ha bejön az új médiatörvény....?

tudod vannak normális emberek is az országban, akik nem orbán-seggnyalók, vagy orbán-fóbiások...

Ajtony 2010.06.28. 09:50:23

Üdv! Érdekes jelenség: a választások előtti óhajok végrehajtásakor már nem tetszik az, hogy végre akarják hajtani azt, amit előtte szinte követeltek.
Most vagy gyagyások voksolnak a neten, vagy átrendeződnek az olvasók.
Sajnos a csajok ugyanerről számolnak be. Mozi előtt még "de meg...."-ot súgnak fülbe, film után meg megy az ásítózás, és az inkább holnap kéne

Erdőtársulás 2010.06.28. 09:50:50

Igen jelentős a Simor pozicióját érintő véleményváltozás. Szerintem annak tudható be, hogy a kormányváltás óta szívnak (újra) a devizahitellel rendelkezők. Mert ugye lehet Simort nem, Kósát és Orbánt pedig szeretni, de azért a kasszához fáradva már nem biztos, hogy az ideológia a mérvadó. Még három nap, és újabb elszámolás: egy hét múlva mi szerepel majd a csekkeken, és az hogyan változtat a véleményeken?

nyg 2010.06.28. 12:43:09

"Természetesen ezek a szavazások itt a Véleményvezér blogon nem reprezentatívak". Valóban nem. Ha pedig így van, az eredmény akár a fordítottja is lehet, lásd a Medián felvételét. Amúgy a Véleményvezér szavazó látogatóit blogszférának nevezni, több mint ostobaság.

véleményvezér · http://velemenyvezer.blog.hu 2010.06.28. 12:47:46

@nyg:
1. Azért hozzátenném, hogy a Medián 1000 fős reprezentatív mintája egy dolog, de a mi 3800 fős nem reprezentatív mintánkat azért szerintem nem lehet csak úgy negligálni. Ahogy írtuk, ez csupán egy speciális csoport véleményét tükrözi, de ennyi szavazatnál nem lehet azt mondani, hogy ez az eredmény teljesen megbízhatatlan lenne.

2. A magyar blogoszféra, tetszik vagy sem, mára nagyrészt az index-blog.hu köre, a mi látogatóink pedig innen jönnek.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása