Véleményvezér

vv

Már megint a nyugdíjasok: még mindig szent tehenek

2010.08.03. I 292 komment I Címkék: mszp fidesz nyugdíjasok posztkommunizmus

Okosabb politizálásra addig nem lesz Magyarországon lehetőség, amíg a monolit nyugdíjastömböt fel nem szalámizza valaki. A zsarolási potenciáljuk ugyanis súlyos problémát jelent. (Fotó: Barakonyi Szabolcs/Index)

Az OVB hitelesítette egy nehézipari szakszervezet egyik vezetőjének népszavazási és népi kezdeményezését, amely arra irányul, hogy 40 év szolgálati idő után igénybe vehető legyen az öregségi nyugdíj a nyugdíj csökkentése nélkül: a cél, hogy akár már 54 évesen is nyugdíjba vonulhasson, aki letöltötte a szolgálati időt. (A szolgálati időbe pedig nem csak a munkával eltöltött évek számítanak be!)

Egyetért-e Ön azzal, hogy 40 év szolgálati idő megléte után az öregségi nyugdíj - az öregségi nyugdíjkorhatárra tekintet nélkül -, a nyugdíj csökkentése nélkül, az eredményes népszavazást követő év január 1. napjától igénybe vehető legyen?

A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) vezetői által népszavazásra feltett kérdés


A Fidesz a politikai veszélyt érzékelve szinte azonnal bejelentette, hogy a kormány januártól ugyanezt lehetővé teszi – legalábbis a nők számára.

Talán mondani sem kell, hogy a kezdeményezés és a bejelentett intézkedés is teljesen ellentétes azzal, amire a magyar gazdaságnak szüksége lenne. Hazánk egyik legnagyobb gazdasági (és társadalmi) problémája éppen az, hogy az egész EU-n belül nálunk dolgoznak a legkevesebben. Részben azért, mert Magyarországon mennek leghamarabb nyugdíjba a dolgozók – miután eleve igen későn léptek be a munkaerőpiacra...

De akkor miért rohan előre a Fidesz és legitimálja ezzel a kezdeményezés céljait? Azért, mert egyszerűen csak a magyar politika elmúlt húsz évének egyik aranyszabálya szerint cselekszik.

A békés rendszerváltozás ára

Elsőre talán meghökkentő kijelentés, de a békés magyar rendszerváltozás ára jelentős részben a korkedvezményes nyugdíj volt. A munkanélküli bányászokat és nehézipari munkásokat, akik a kilencvenes években a gazdasági alapú elégedetlenség könnyen feltüzelhető bázisává válhattak volna, rokkant- és korkedvezményes nyugdíjjal sikerült leszerelni.

Így azonban – főleg a Horn-kormány intézkedéseinek köszönhetően – kialakult egy széles réteg, mely akár mindössze 20-25 év munkaviszony után 30-40 évig nyugdíjat élvez, és azt Istentől adott jogként éli meg. Ez a fajta nyugdíjazás ráadásul intézményesített egy olyan kultúrát, élet- és gondolkodásmódot, mely szerint valakinek a 40-es éveiben a fő célja már a mielőbbi nyugdíjba menetel.

Azután pedig a nyugdíjemelés követelése.


 

Miért kell félni a nyugdíjasoktól?

Ma a mobilizált szavazók közel 40%-át a nyugdíjasok alkotják (8-ból 3 millió választópolgár!), és ha hozzávesszük azokat is, akik közel állnak a nyugdíjazáshoz, kiderül, ez bizony a biztos választók legnagyobb csoportja. Természetesen nem minden nyugdíjasra igaz, hogy szavazatukhoz nyugdíjukon keresztül vezet az út, ám a legnagyobb csoportjukra igen.

Az utóbbi másfél évtizedben ezzel a csoporttal és gondolkodásmódjukkal senki nem ment tudatosan szembe, egy kivétellel: a Fidesz, 1998-ban. A Fidesznek azonban hamar meg kellett tanulnia, hogy aki egyszer ezzel a tömeggel szembefordul, azt rettenetesen megbüntetik érte. Nem véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc is akkor mondott le, amikor hiába próbált meg trükközni a 13. havi nyugdíj megtartásáért, az IMF feltételei miatt muszáj volt azt eltörölni. Gyurcsány tudta, ha ezt ő lépi meg, az jelenti számára az igazi politikai öngyilkosságot.

Ahogy az sem véletlen, hogy a 13. havi nyugdíj eltörlését a Fidesz ellenezte, a szocialistákban csalódott nyugdíjas-szavazók egy jó része 2010. áprilisában pedig már Orbánékra voksolt.

Mi lehet a megoldás?

Nem csak a politikai szereplők, hanem az egész ország számára súlyos problémát jelent ez az óriási zsarolási potenciál és a nyugdíjasok szavazatáért folytatott állandó küzdelem. A mostani népszavazási kezdeményezés is azt mutatja, hogy szavazófülkés forradalom ide vagy oda, a probléma tovább él.

survey tools
customer surveys


Pedig nem lenne lehetetlen kilépni ebből a csapdából. Meglehetősen egyértelmű, hogy hosszú távon az a megoldás, hogy a gazdasági érdek tekintetében monolit nyugdíjasblokkot két-három részre kell bontani. Olyan nyugdíjrendszert kell létrehozni, melynek a nyugdíjasok harmada-fele biztosan nyertese lehet – a többi értelemszerűen vesztese. Az ország fő céljaival összhangban úgy érdemes módosítani a nyugdíjrendszert, hogy az kapjon több nyugdíjat, aki korábban többet is dolgozott. Nagyon fontos, hogy ezáltal biztosan legyenek nyertesei az új rendszernek: a vesztesek egy életen át utálni, a nyertesek viszont imádni fogják az ezt meglépő pártot.

Okosabb politizálásra egészen addig nem lesz Magyarországon lehetőség, amíg a monolit nyugdíjastömböt fel nem szalámizza valaki.

A Fidesznek most meglenne a lehetősége. Reméljük, a minapi nyilatkozat csak a közelgő választásoknak szólt, és utána gyorsan el is felejthetjük.

(A fotó az MSZP Nyugdíjas szolidaritás elnevezésű januári kampányrendezvényén készült.)

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lioliom 2010.08.03. 15:50:58

Miről beszélnek itt azok akik kb dolgoztak/?/10 évet és azon hőbörögnek,hogy a nyugdíjjasok zsarolnak?Akik még most is a szüleik pénzéből boldogulnak?Mi az,hogy az Ő adójukból kell azt fizetni.A nyugdíjjogosultsághoz vonják a járuékot.40 év nem elég?Nincs ezeknek Anyjuk,Apjuk?De van.Belőlük élnek.Ha azok nyugdíjba mennek,miből támogatják őket? Hét bőrt lenyúznák az idősebbekről.A munkahelyeket is elveszik előlük a koruk miatt.Kinek kell 50-es,60-as munkavállaló?Bezzeg oviba,iskolába,egyetemre jó volt járni a nyuggerek befizetéseiből?Arról nem is bszélve,hogy a 65 év már gyilkosság!Ki éri azt meg,ha nem is lesz a fiatalabbak miatt munkahelye?Vagy az idegbaj vagy az éhhalál viszi el.Azt is rosszalom,hogy a férfiakról a rendelet tervezetben nincs szó.Mutasson valaki a környezetében 65 év feletti élő férfit./Én nő vagyok és még van 9 éven a 40 -hez is/A férjem ha 65 kell nyugdíjba mennie 51 évet dolgozik.Gondolkozzanak el azok akik itt ez ellen szólnak.Sok ember nem éri meg az 51-et,nemhogy annyit dolgozzon.Az meg,hogy az USA-ban mi van,kit érdekel?Valószínű szegény beíró ott tengeti magát és félti a magyar nyugdíját.Itt egy bizonyos korosztálynak nem volt lehetősége magánnyugdíjra,aki meg fizette annak a bankok vesztették el.remélem sikeres lez a népszavazás!Ha olvassa valaki a szervezők közűl irjon.Elmegyek aktivistának!

szőketisza 2010.08.03. 15:51:06

@KG2000: "A nyugdíj sem jár, hanem azt mindig az éppen dolgozó rétegek fizetik" Feltéve, hogy a "dolgozók" adót is méltóztatnak fizetni (lsd. minimálbéresek, álvállalkozók stb.) Egyébként az ÁFA megfizetésével (ami a költségvetés legnagyobb bevételi forrása) maguk a nyugdíjasok is jelentős mértékben hozzájárulnak nyugdíjuk finanszírozásához (itt most nem beszélek a korábban befizetett járulékokról)

AnnaKarenina 2010.08.03. 15:51:10

@KG2000: Talán át kellene gondolnod az egyén és az állam viszonyát. Miért ne gondolhatnánk, hogy jár, hiszen ezzel az ígérvénnyel vették el tőlünk a járulékot. Az állam bőven megtehetné, hogy az embereknél hagyja ezt a részt, fektesse amibe akarja és éljen meg belőle öregkorában.
De az állam törvényileg kötelez mindenkit valamilyen formában, aztán meg nem akar, vagy nem úgy akarja az ígérvényét beváltani, ahogyan azt megtette.

Viktus 2010.08.03. 15:51:10

@AnnaKarenina:

Fizetek nem is keveset ... járni majd jár, de miből fog? a magán pénztárasdi része, ha nem is tapsolják el mind zsíros kenyérre sem lesz elég. Megtermelni meg ki fogja a nyugdíjam Kolompar Romeo? Lakatos Esmeralda? , aki otthon ül az 5-6 gyerekkel, és a munka kimerül a segélyvárásban.
Miközben már manapság is elhúz innen az értelmes emberek jórésze másfele dolgozni ...

Hátezmármi (törölt) 2010.08.03. 15:51:27

@Chingford Attack: oké, most már látjuk a problémát. Válaszod is van a problémára? Vagy csak az a jobbikos "egyszerű válasz egyszerű embereknek" típusú, hogy vegyük el a segélyt és büntessük meg, ha lopni mer? Ha valakitől elveszed a segélyt és nem adsz neki munkalehetőséget, tuti, hogy lopni fog, ez egyszerű matematika, ha úgy tetszik.

Vagy van ennél jobb megoldásod is? (Felzárkoztatás, munkahelyteremtés, szemléletváltás, jövőkép-teremtés, szocializálás, stb.)

Ha igen, ne tartsd vissza, 20 éve nincs egy normális párt, aki legalább megpróbálna tenni valódi dolgot.

TyToo 2010.08.03. 15:51:34

@AnnaKarenina: Ebben igazad van, de ne értelmezd ennyire sarkosan, amit írtam. Értsd úgy, hogy mi vagyunk a gazdaság motorja. De ebbe már nem megyek bele...

ö...mikó? 2010.08.03. 15:51:36

@Kalamona: ??? WTF ??? Aki állami szférában dolgozik, milyen járulékot fizet? Pláne többet? Persze, tudom, fizet, de ez az egyik zsebből a másikba mintapéldája...

Robinzon Kurzor 2010.08.03. 15:51:40

És az mekkora "meglepetés" lesz, hogy 2013-tól a kezdő nyugdíjak kb. a harmadával fognak csökkeni a jelenlegihez képest.

Ez már kb. 10 éve kodfikált és kihirdetett törvénymódosítás.

A nép meg csak kapkodni fogja a fejét, hogy őket senki nem figyelmeztette, hogy a Ratkó-gyerekek váratlanul elkezdenek nyugdíjba menni.

Lesz itt még nagy rácsodálkozás ....

Csirke72 2010.08.03. 15:51:46

Nagyon is helyes, hogy a 40 év munkát letöltött nyugdijasok pihenni menjenek.

A németeknél is azért akarják a 70-es korhatárt bevezetni, hogy mégelöbb menjenek nyugdijba a tulkorosak:)))

Pontosan ez álltal lessz lehetöség ujabb munkahelyek teremtésére!
Amugy aki az 55-öt elérte, amugy sem kellene erölködnie munka miatt hiszen rövid az élet:)

Viktus 2010.08.03. 15:58:41

@lioliom:

A magyar nők 1957 óta nem szülnek elég gyermeket, a termékenységi ráta 2,1 alatt van. A nyugdíjasok tehát összességében nem gondoskodtak elég adófizetőről, akik öreg napjaikban fizetik a nyugdíjakat és működtetik az országot.

A nyugdíjasok annak idején gondoskodtak az idősekről, tehát a mai fiatalok is kötelesek magas színvonalú ellátást nyújtani, akár hitelből is?

1970-ben a nyugdíjasokra a nemzeti össztermék töredékét költötték, mint ma. Az akkori idős emberek szó szerint nyomorogtak, rendkívül szerényen éltek, az idősek jelentős része nem kapott járadékot. Még 1990-ben is a nyugdíjba vonuló 60 éves ember az átlagkeresetének a 60%-át kapta nyugdíjként, míg 2008-ban már 103%-os helyettesítési ráta is előfordult.

-

Ez a szitu. Ráadásul a nyugdíjasok jelentős része a 'munkájával' nem biztos , hogy bármit is megtermelt a szockában ...

Csirke72 2010.08.03. 15:58:47

@Balek:

Ez amit ide leírtál legyen a kormány dolga és ne a nyugdijasnak kelljen azért megpusztulnia mert a Mrd-os réteg törvényesen 2 évtizede lenyujlja az állambidzsét és az ország 80%-a papiron minimálbérért dolgozik és az apeh nem ellenörzi pl. hogy a legtöbb borravaló alapú helyen a borravalóból visszavonják a netto bért amit a cég átutalt a rabszolgának.
Ezek azok a faktorok, ami a munkaerö kiáramlásához vezet...

A kormánynak azon kellene még dolgoznia, hogy a minimálbért 150.000 Ft Netto-ra emelje...

Valaki1 (törölt) 2010.08.03. 15:58:54

itt a probléma nem igazán az hogy 30-40-50 év után vagy 65 vagy 70 évesen mennek nyugdíjba az emberek.
sokkal inkább az hogy ki fogja őket eltartani?
mert ha a tendenciák tovább folytatódnak akkor hiába megy el bárki nyugdíjba bármikor a kb. 1 millió aktív dolgozó úgysem fogja tudni eltartani a 9 millió "élősködőt" gyerektől az öregi, az tuti.
tehát majd a valóság úgyis meggátolja a nyuggerek kánaánját.

Csirke72 2010.08.03. 15:59:04

@Robinzon Kurzor:

De ezt nehogy már a jelenlegi nyugdijasok fizessék meg!

Az elözö rendszer nyugdijasai elmentek 55-57-el nyugdijba és megszavazták, hogy a következök alapból 65-töl menjenek.
Ha 65 a korhatár akkor a jelenleg 65 alattiak ujra menjenek dolgozni!

Csirke72 2010.08.03. 16:03:45

XIV Lajos idejében volt divat a spanyol örökösödési hábórú miatt mert nem volt pénze a francia államnak, hogy 1720-ban már nem fizetett nyugdijat a nyugdijasoknak...

......

Chingford Attack 2010.08.03. 16:03:48

@Dersu Uzala-38: enyhén vagy demagóg te is, "egyszerű válasz, egyszerű embereknek..." A választ te magad adtad meg, munkahelyeket kell teremteni és meg kell szüntetni a megélhetési gyerekgyártást! Ennek véget kell vetni, hogy más ember verejtékének és munkájának gyümölcsét mások arassák le! Ja hogy ez a probléma simán leírható etnikai alapon? Ez ténykérdés még ha nem PC is róla beszélni! Nem sikerült 700 alatt integrálni őket, vajon most fog? Szerinted nekik mi a véleményük erről és milyen a hozzáállásuk a változáshoz, önmaguk megváltoztatásához? Pozitív? :-) Ha az lenne, nem is létezne a probléma...

Viktus 2010.08.03. 16:51:18

@Csirke72:

A kormánynak azon kellene dolgoznia, hogy a mai 100 forintos fizunak megfelelő járulékot kelljen fizetni mondjuk 200 forint után, és azt keményen ellenőrízni. A jónép boldog lenne tudna fogyasztani stb.

Önmagában 150 ezer forintos netto minimálbér azt jelentené kedves Csirke a mai adó-járulékterhelés mellett, hogy a Magyar Köztársaság lehúzhatná a rolót, mert a multik jelentős hányada sorban pakolna , és a kkv-k is sorban buknának fel. Lenne csodálkozás a közszolgáknál , ha nincs állami bevétel nem tudják a fizetésüket ide-oda tologatni, mert nincsen fizetés.

Csirke72 2010.08.03. 16:51:24

@Valaki1:

Ez csak politika. Igenis mindenkinek egyenlöség jár.

Ez nem kor függö történet, hanem aki 40 évet letötött az pihenjen.

Az, hogy ezt hogyan oldják meg? Legyen a mindenkori aktuális kormány dolga.

Van itt elég befektetö, meg spekulátor, meg segitsük meg a bankokat.

Ahogyan a bankok megsegítö Mrd-os csomagokat kaptak, ugyanugy most a jövö nemzedékének a nyugdiját kell csomagokkal kipótolni:)

Valaki1 (törölt) 2010.08.03. 16:51:33

@Valaki1: még annyit hogy normális erős gazdaságú országokban (skandinávia, japán, németország..stb) is óriási probléma ez.
pedig ott jól múködik a gazdaság, tehát van miből adni, plusz nincs ennyi munkanélküli, segélyes, nameg főleg rokkant és ilyen-olyan kedvezményes nyugdíjas, sőt inkább csak valóban életkor/munkában töltött idő alapján van nyugger , gyanítom a nyuggerek/aktívak aránya nagyságrendekkel jobb, mégis probléma.
akkor mit akar magyarország ahol lassan tényleg alig van valódi adóbevétel és dolgozó ember (le kell számolni a közszférát, hiszen azok önmagukat fizetik, értéket nem termelnek).
szóval van egy fogadásom hogy már most állhat az az arány hogy 1-2 millió VERSENYSZFÉRÁBAN DOLGOZÓ, TERMÉKEKET AZAZ VALUE-ADDED PRODUKTUMOT LÉTREHOZÓ ember tart el 8-9-et.

ez a réteg termel tulajdonképpen valódi adót és pénzt az államnak, pl. az önkormik, minisztériumok meg a szolgáltatóipar meg a közszféra az nem!

Csirke72 2010.08.03. 16:51:40

@Chingford Attack:

Abszolút nincsen igazad. A németeknél is létezik az ugy nevezett Hartz4. Ami annyit jelent, hogy ha nem tudsz elhelyezkedni, akár egész életedben akkor akár életed végéig igénybe veheted ezt a szociális segélyt ami:

800 Euro/hó
+ reszi/hó
45nm/fö/hó
butorpénz, ruhapénz
+ ha gyereked van nyarláspénz
lakásbérleti kaució

ezt mind az állambácsi fizeti és ha német állampolgár vagy alanyi alapon jár.
A németeknél is rengetegen vannak akik 35 éve otthon vannak és ezen a segélyen élnek mert nem azt mondják sokan, hogy ez nekik elegendö....

Na most amennyi Mrd-ot 1989 óta az államvagyonból elloptak, abból könnyen lehetne a német példát követni:)))

Viktus 2010.08.03. 16:51:49

@Chingford Attack:

Ez a munkahelyteremtés szöveg a legnagyobb demagógia amitől az agyam eldobom. Milyen munkát??? ez a 21. század Európa. Tudomásul kell venni, hogy nincsen több százezer olyan munkahely, amelyet analfabéta-szakképzetlen munkaerővel lehetne feltölteni - még, ha a mezőgazdaság virágozna akkor sem lenne.
Először az oktatás-nevelés terén kell gyökeres változás, és mint a háború után újra szükséges egy intenzív felnőtt képzés.

AnnaKarenina 2010.08.03. 16:52:03

@alessandro fabbro: OK, úgy értem. ( Csak gondolj arra, hogy egyszer majd te sem leszel már a gazdaság motorja.)

@spinat: Mind az eü., mind a nyugdíjjárulékot és az adót is a bruttó alapján vonják. A megjegyzésemet értsd úgy, hogy amiből a nyugdíjjárulékát befizette, azt meg is adózta. Ha befizetsz az államnak pénzeket, amit ő használ é majd csak 35-40 év múlva kezd el neked kifizetni (vagy nem, mert esetleg már meg sem éri az illető), mire föl adóztatná?

@Viktus: "Ráadásul a nyugdíjasok jelentős része a 'munkájával' nem biztos , hogy bármit is megtermelt a szockában ..." Azért a pénzt (járulékot) akkor is befizette.

@Valaki1: Az a nyugger-kánaán 80-90 ezer Ft átlagnyugdíj.

@Csirke72: Hova?

Balek 2010.08.03. 16:52:13

@Csirke72: 2007-ben kb. 4 millió foglalkoztatott volt. Ahhoz, hogy 3 millió nyugdíjast eltartassunk velük, a jövedelmük nagyon jelentős részét kellene elvonni és a nyugdíjakra fordítani - de ez nem megy, mert mondjuk 30%-os nyugdíjjárulékot nem fizetnének be. Lehet hitelből kiegészíteni a nyugdíjjárulékokat, látjuk, ez hová vezet. Tényleg a kormány dolga, de Szerinted mit csináljanak?

nagyorca 2010.08.03. 16:52:14

Tudjátok ti egyáltalán mennyi az a 40 év? Még gombócból is sok......
Anna Kareninával értek egyet.. aki 40 évet lehúzott igenis mehessen nyugdíjba ha akar. Úgysem fogja mindenki igénybe venni.
A sok roki nyugdíjat kéne felülvizsgálni meg aki 25 év szolgálati idő után ment nyugdíjba és utána rögtön ugyanott elhelyezkedik mint nyugdíjas - ez a fegyveres testületekre nagyon is jellemző. Ugyanolyan íróasztali munkát végeznek, van hétvége és céges üdülő. Ma már nem a hidegháborúban élünk... Aki meg harci küldetést vállal azt jobban is fizetik és önkéntes.
Igenis nekik is legalább 55 éves korukig dolgozni kelljen. USA-ban sem mennek olyan korán nyugdíjba mint itt.

Igenis a 40 év legyen egy olyan határ, ahol az illető dönthet.
Ezzel együtt nem sok olyan ember van akinek megvan ennyi éve(vagy meglesz)

Kalamona 2010.08.03. 16:52:48

Szerintem nagyon sok 60 alatti elmenne, ha felvennék Őket.
Pedzegettem pár órával ezelőtt, hogy mennyi álláshirdetést olvasok és mégis mennyi a munkanélküli segélyen élő. Senki nem csapott le.
A törvényeket nem a nyugdíjasok hozzák, hanem az éppen hatalmon lévő politikai elit.

Én ahhoz a népszavazási kezdeményezéshez adnám a nevem, amiben azt kérnék, hogy a zsebredolgozók, adócsalók felderítésére hozzanak létre valami kommandót.
Csak annyi kellene, hogy a közzétett APEH listán lévőkön behajtsák a tartozásokat és itt lenne a Kánaán.
Én kettőt tudok, nem vagyok a listán, nem véletlen az, hogy futni hagyják a milliárdokat.

Ja és egy harmadik, a pénz nem vész el, csak átalakul.

Csirke72 2010.08.03. 16:52:53

@Viktus:

Egy a bibi. A régirendszer adtta árfekvés révén nem is volt szükséges az akkori nyugdijasoknak 1 emeltebb szintü pótlék mivel 1989 elött az egyensuly megvolt.

1989 után alakitották át ezt a honatyák.
Többek között a Bokroscsomaggal kurtitották meg a gyest, gyedet....

A gond ott kezdödik, hogy amig a politikusaink mindent a maguk vizeire terelnek és a néptöl azért vonják meg, hogy azzal a saját magánvagyonukat gyarapitsák addig nincsen értelme egymásra mutogatni a külömbözö társadalmi osztályoknak.

Ez a politika lényege.
A kormány feladata ezt kigondolni és nem a nyugdijasokat okolni mi lessz a jövö generációjával.

Kádár és TSAi ezt anno megoldották de nem is voltak Mrd-osok....volt állam vagyon is.

oleszt 2010.08.03. 16:52:58

Szerintem 40 évet ledolgozni elég sok, és a befizetéséből megérdemli a nyugdíját. A gyerekteleneknek meg üzenem, hogy sose tudják meg mi az élet legnagyobb öröme, a GYED-emet a saját befizetett TB járulékomból kaptam, a GYES-ből pedig levontak mindent amit a fizetésből szoktak. Vagyis a nyugdíjjárulékot is, ezért számít szolgálati időnek. A rokkantnyugdíjasok se mind ingyenélők. Az apám 40 évnél többet dolgozott paralízises lábbal, pedig 20 évesen mehetett volna rok. nyugdíjba. Aztán elment végülis, megkapta véglegesen. És a nagy ellenőrzések idején volt képük behívni felülvizsgálatra, pedig ő így is több mint 40 évet szolgált!!! Ezzel szemben ismerek olyat aki "idegi alapon" lett leszázalékolva és vadászengedélye van. Ez a felháborító, nem az hogy a sokat dolgozók átadják a munkahelyüket a fiataloknak.

Kalamona 2010.08.03. 16:53:04

@Csirke72: és miből gondolod, hogy az általad felvetett problémák így azonnal megszünnének?
Én csak és kizárólag magamból indulok ki: tom, hogy egy hónapban ki kell jönnöm 100 ezerből, mert ennyi van.
Kapok 120-at, azt is elköltöm és követelem a 140-et, aztán tovább és tovább.... hol a plafon?

sanyix 2010.08.03. 16:53:15

Régóta mondom már, korlátozni kellene a szavazati jogot a bejelentett, hivatalosan dolgozókra. Tehát se a nyuggerek, se a segílyesek, se a diákok ne szavazzanak.
Így nem lenne ilyen probléma.

Árkászati Hadimérnökség 2010.08.03. 16:53:15

Nem kell homogén tömegként kezelni a nyugdíjasokat, ez a megoldás.
Nem kell például ugyanolyan módon kezelni a 40 évesen duplatripla szolgálati idővel/munkaviszonnyal magas nyugdíjjal visszavonult rendőrt és az akkori 55 éves korhatár szerint '79-ben nyugdíjba vonult, ma már 86 éves anyókát. Előbbinél a cél a foglalkoztatás, meg hogy járulékot, adót fizessen, mint a többi rendes ember (nincs idézőjel, nem viccből mondom, hogy rendes).
Igenis belefér, hogy egy-két-három időszakos revízióból, automatikus emelésből kimaradjon, csökkenjen a nyugdíjának az érték, és menjen el legalább részmunkaidőben dolgozni, vagy alapítson vállalkozást, és a szomszéd faluban az embereivel őrizze a terményraktárat vagy a baromfitelepet. Vagy pajtizzon a polgármesterrel, és vállalja el a faluőri állást.
Kapjon pénzt, de az egy nyugisabb, veszélytelenebb életben keresetkiegészítésként járjon neki, kifejezve a veszély vállalása és az amortizált egészség miatti hálát, de ne legyen annyi, mint egy átlagkereset. Esetleg fizessék külön a nyugdíjat, és külön egy összeget, ami az elszenvedettek, az esetleges egészségromlás (sérülések, kialakult betegségek) miatt jár. (Bár a stressz ne számítson, ma mindenkinek elég stresszes megtartani a munkahelyét, fenntartani a családját, aggódnia a cég leépítései miatt.)
És a (kiegészítő) keresete után ugyanúgy fizessen adót, tébét, mindenki hasznára és örömére. Mert neki, az ő korosztályának (is) kell eltartani ezt az országot, beleértve a 86 (vagy mondjuk (60+) éves időseket.
A rendőri, katonai (mondjuk Magyarországon, tudjuk, katonáskodni 20 éve röhejes), vagy tűzoltói 40 éves nyugdíjjal sem lenne bajom, ha azt nem abból az alapból csengetnék, amit mi, rendesen 65 éves korig (vagy meddig) dolgozó barmok dobunk össze, hanem lenne a minisztériumnak egy saját előrehozott nyugdíjakra szolgáló alapja, és az előrehozottól a "normál" nyugdíjas korig abból perkálnának.
És a sok roki meg takarodjon vissza dolgozni.
Ha nem lenne a dolgozáson, a segélynyomoron és a máltás ingyenlevesen kívül más alternatíva, megnőne a munka becsülete, deviszont csökkenne a rokik száma.
És nem engem röhögnének pofán a ráérős köcsögök, amikor ebédszünetben igyekszem elintézni a postát, a hivatalt és a bevásárlást, hogy visszaérjek a munkahelyemre, miközben ők munka nélkül heréznek az én járulékainmból és adómból (gyeses kismamák, valódi rokkantak és idős nyugdíjasok kivétel, nekik riszpekt).
Ja, és sajátbefizetés-alapra tenni ezt az egész nyugdíjrendszert. Én a fizum után járadékozom, nem azért, hogy "minimálbéres" vállalkozóknak megérje minimálbérezni. Illetve most azért. Aztán jön egy nyolcvanéves "rockszakma öregje", és a háromszintes ház meg a két parkoló BMW előtt mutogatja a 38 ezer forintos szelvényét, miközben normálisan elszámolt állása sosem volt, de a haknipénzből ő volt a császár Pesten 73-ban.
Üdvözlettel
Árkászati Hadimérnökség

Advanced Flight 2010.08.03. 16:53:23

@ö...mikó?:

Tudod, milyen járulékot fizet? Azt, hogy havi nettó 80-ért törli a szaros segged az állami kórházban, ha te betegen ott fekszel, és nem egy magánkórházban nettó 300-ért, amit nyilván örömmel kifizetnél zsebikéből. Meg azért is fizetnél, ugye, szívesen 2000-3000 Ft-os órabért, hogy a hülyegyereked fejébe verjék az ábécét, hogy ne analfabétaként tengődjön utcaseprőként felnőttkorában?
Az állami alkalmazott járuléka állami pénz, nyilván a fizetése is, ugye? És ezt tudja a közértes is, amikor tanárnéni/ápolónéni/tűzoltóbácsi nála vásárol? Vagy akkor már nem állami pénz, hanem "éntartalakelrohadtgeciközalkalmazott" pénz? És az állami megrendelésekből havajozó multik?

Fejedhez kapjál már, ember....

Goompah 2010.08.03. 16:53:43

@AnnaKarenina: Teljesen jogos, amit írsz. Persze ennek belátásához némi ész is kellene, ami sokaknál nincs meg.

kvadrillio 2010.08.03. 16:53:50

Hjahh....a renccerváltáskor megszüntettek, átjáccottak a multiknak és ők szüntettek meg, iparvállalatokat, mezőgazdasági tsz-eket, tehát így jött létre másfél millió munkanélküli ! Kiket az állam küldött nyugdíjba, akik megfeleltek az aktuális törvényi feltételeknek !, kiket a multik küldtek nyugdíjba fizetvén a járulékukat !!!
Tehát ezek feltételeit államilag biztosították, hogy létre jöhessen ez a csodás kapitalizmus, kapitalista gazdaság amiben jelenleg élünk ! :)
És létrejöhessenek a magáncégek sokmilliós havi vezetői fizetésekkel, cafeteriákkal, üdülési csekkekkel, vissza nem térítendő milliárdos támogatásokkal, áfacsalásokkal, adóparadicsomokkal....egyebekkel.
Ezen túl létrejött a minimálbér, jelenleg: 73.500 nagyon kemény, temetésre se elég forinttal !
A nyugdíjasoktól azóta folyamatosan csak elvesznek, nyugdíjuk értéke az áremelkedések, horribilis energiaszámlák miatt, a munkanélküli gyermekük, unokájuk eü.járulékának fizetése miatt is a béka segge alatt van 100 kilométerrel !
3 évig ugyan megemelték a nyugdíjukat, de gyorsan vissza is vették !
Erre nincs pénz.
A havi 5-6-10 milliós fizetésekre, prémiumokra, végkielégítésekre...arra van, a munkanélküliek segélyezésére , arra nincs !

A nyugdíjasokat ne lehet megvásárolni.
A nyugdíjasok hülye, korrupt, csaló vezetőkre, politikusokra soha nem fognak szavazni.

S, ha ez nem teccik a politikusoknak, EL LEHET MENNI !!! :O)

Jahh..és még, nem kaszinóvárosokra, golfpályákra, wellness-ekre, 5-6 csillagos szállodákra kell költeni az uniós euró milliárdokat, hanem a NÉP életszínvonalának emelésére.

mialenyeg 2010.08.03. 16:55:13

Az már eszünkbe se jusson, hogy egy öregkorig munkában maradó tehetséges és sikeres személy munkahelyeket is teremthetne, akár saját vállalkozás által. Ha már egy jobb rendszerről filózgatunk.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.08.03. 17:04:49

@AnnaKarenina: Ez így nagyon szépen össze van szedve. A nyugdíjasoknak jelenleg tényleg nagy "hatalmuk" van és nagyon egészségtelen ez a dolog.Egy csomó mindent kéne szigorítani, kezdve a kedvezményes nyugdíjt, a rokkant nyugdíjt, de a 40 év munkaviszony teljesen normális.
Milyen debilség már bemagyarázni, hogy ezer évig dolgozik az ember az jó az országnak. Könyörgöm, kevés a munkahely! Akkor miről beszélünk?
Példálóznak külfölddel! De csesszék már meg, külföldön 5-10 évvel tovább élnek az emberek! Ez a mostani korhatár undorító. Kvázi halálig dolgozzon az ember. Én meg aztán még ezer évre vagyok bármilyen nyugdíjtól, addigra már nem is lesz szerintem...

És az sem szép, hogy mindig, mindent összemosnak az emberek. Pár példa. mindenkit árvízkárosultnak tartanak és mindenkit ugyanúgy fognak támogatni. Pedig van különbség: a biztosítás. Nagyon vacak, nagyon olcsó biztosítás is elég lett volna. Aki nem védte magát, mi miért védjük? A nyugdíj ugyanilyen: Van olyan nyugdíjas, aki szét dolgozta az életét, gyereket nevelt..és mit kap? Azt, hogy alig kap vissza valamit. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik nagyon keveset dolgoztak és azok ugyanilyen nyugdíjasok.

Szóval ésszerűsítés kéne, nem nőknek, nem szőkéknek, nem cigóknak, hanem mindenkinek 40 évig kelljen dolgozniuk és olyan arányban kapjanak nyugdíjat, hogy mennyit kerestek és, hogy hány gyerekük volt. Legtöbbet az kaphat, akinek három volt.

Ugyanakkor tehát kontra, hogy rossz az, hogy egy elöregedő országban a nyugdíjasoknak nagyobb beleszólásuk van a dolgokba, mint a dolgozóknak. Szerintem se diákra, se nyugdíjasra nem tartozna a választás. 30 és 55 év közt korosztálynak kéne csak szavaznia. Nyugodt lehet mindenki, nem szavaznának a nyugdíjasok kiirtására és a diákok felnégyelésére sem, főleg, mert a többsége szülő lenne. A demokráciának nem arról kéne szólnia, hogy még az idióta is szavazhat. vagy igen? Erről kell szólni? Lassan már az ovisok is szavazhatnak..

Valoda · http://nyelvmanias.blogspot.com 2010.08.03. 17:10:01

Egyre kevesebb a fiatal, ami összefügg azzal, hogy egyre csökken az aktív kereső-befizető lakosság, akik eltartanák a mai nyugdíjasokat, de ezt is vissza lehet vezetni az állam hibájára, mert amikor a mai nyugdíjasok dolgoztak Állambácsi nem eltette a pénzüket (kamatozni, v tudomisén), hogy majd abból fizessék az ők nyugdíjukat, hanem jól eltringelte, és az utánuk jövők befizetéseiből tolja a nyugdíjasoknak a pénzt ma. Ez egy ördögi amivel az egyetlen probléma, hogy az állam ezzel saját maga alatt vágja a fát, és közvetve alattunk is. Nem hiszem, hogy ilyen szintű állami korrupcióval (ami egy eélg jelentős mértékű hendikep), lesz esélyünk valaha is kitörni ebből az egészből.

Csirke72 2010.08.03. 17:10:58

@Kalamona:

Miért állsz le 100.000 ért? Ez a te bajod.

A német nem áll le ennyiért és az állam ezért ad azoknak segélyt akik nem tudnak elhelyezkedni. Mert effektive 100.000 Ft-ért nem szabad felkellni mert nem éri meg.

Ezzel tudná a kormány a cégeket ösztökéllni, hogy magabb béreket fizessenek.

Ès mint irtam a minimálbért 150.000 Ft-ra kell emelni!

Valaki1 (törölt) 2010.08.03. 17:15:18

@AnnaKarenina: a probléma nem az öregkori nyuggerekkel van, hanem az összes többivel.
mondjuk ki hogy mindenkinek 40 év munka, vagy kevesebb de akkor 65 vagy 70 évesen.
KÉSZ.
az összes többi kedvezményes meg rokkant húzzon dolgozni.
ha ez így működne akkor lehetne egy kicsit emelni is a nyugdíjon meg nem lenne ekkora teher az ország számára a rendszer.
amúgy a 40 év stzolgálat az tényleg nem sok emberre igaz, elvileg ha 16 éves korodtól dolgozol folyamatosan akkor 56 évesen, az nem nagy gáz szerintem, főleg ha 40 évig fizettél.
emellett még a luxusnyugdíjakat kell megszüntetni, és mondjuk a mindenkori átlagkeresetben maximalizálni a nyugdíjat.
aki többet akar annak ott a magánnyugdíjpénztűár vagy bármi más típusú megtakarítás.

Valaki1 (törölt) 2010.08.03. 17:15:42

egyébként a grafikonokat ha megnézitek az jön le hogy a nyuggerek max fele kapja többé kevésbé jogosan a pénzét(tehát vagy elég öreg vagy min 40 évet melózott)
a többi csak élősködő, ezeket kell kipakolni.

uni1002 2010.08.03. 17:49:52

@sanche:
"Ugyanakkor tehát kontra, hogy rossz az, hogy egy elöregedő országban a nyugdíjasoknak nagyobb beleszólásuk van a dolgokba, mint a dolgozóknak.

Persze, nagy hatalmuk van, a nyugdíjasok mennek sztrájkolni, ők tüntetnek a Kossuth téren, hogy olcsóbb legyen a görbebot, nyugdíjas az orbánkormány, még a kenyér árát is ők mondják meg...

"A demokráciának nem arról kéne szólnia, hogy még az idióta is szavazhat. vagy igen? Erről kell szólni? Lassan már az ovisok is szavazhatnak.. "
Pedig ez a demokrácia. Még Te is szavazhatsz!
Aztán ne feledd, egyszer Te is nyugdíjas akarsz lenni. Az idő múlik...

Karipapa01 2010.08.03. 17:50:02

Hogy mennyi legyen a szolgálati idő? Én most 59 éves vagyok, 18 éves korom óta megszakítás nélkül dolgozom (közben voltam 2 évig katona, de ez beleszámít a szolgálati időbe). Tehát ezekszerint tavaly már letelt az előírt szolgálati idő. Mégis a mai törvények szerint 63 éves koromig kell dolgoznom, (ami 35 évet jelent) ahhoz, hogy elérjem a nyugdíjkorhatárt. De ez még mind semmi! Durván '80-'90-ig ún. GMK-ban is dolgoztam, ami hétköznaponként munkaidő után 4 óra, hétvégenként napi 12 óra volt átlagban. Ebből a keresetből ugyanúgy levonták a nyugdíjjárulékot, mint a hivatalos béremből, viszont nem számít szolgálati évnek. Igy összesen már alig kevesebb, mint +15 évig fizettem a járulékot. Ha ez kevés, mondjátok meg, hogy még ezen kívül mennyit kértek? Lehet, hogy még ezt is megcsinálom.

Csirke72 2010.08.03. 17:50:07

@Viktus:

Ez a nyers baromság! Szerinted a németektöl miért nem vonulnak ki a befektetök??? Pedig a bérek a plafont érik!

Jómagam is itt élek és tudom miröl van szó...

Amig 1 MÀV 32 felsövezetönek éves szinten annyit fizet ki mint másik 32.000 vasutasnak össszesen addig van pénz az országban.

Hány ezermrd Ft landolt az utóbbi években állami szerzödéseken keresztül az ország Mrd-osai kezébe???

Csak magyarországon van ez az aránytalan fizetésrendszer. Felsövezetö 10x20x magasabb jövedelemmel mint az alkalmazottak....Akkor miért nem lehet ezt a pénzt arányosan elosztani...

Amugy ha a multisok ki akarnának vonulni? Nem gond extra büntetés mint a német a nokiának adta amikor kivonult....

MEDVE1978 2010.08.03. 17:50:14

Fontosnak tartanám a kérdés elkülönült jogosultsági-gazdasági, munkapiaci és szociális megközelítését.
Az tény, hogy ha valaki dolgozott 40 évet, mint üzemvezető, majd vezérigazgató, akkor nagyságrendekkel több járulékot fizetett be, mint Mari néni, aki becsületesen csirkét bontott a feldolgozó üzemben.
Ezért véleményem szerint igazságtalan lenne Mari nénivel egy szintre értékelni a pénzosztásnál.
Gazdasági szempontból a magánnyugdíjpénztár lábat erősíteném az éveken át. Egy elöregedő társadalomban az ebben az esetben szinte mindig rossz gazda állam rosszabbul kezeli az emberek pénzét, mint egy biztosító vagy egy globális pénzkezelő cég.
Hosszútávon ugyanakkor kimutatható, hogy ha nincs hatalmas vismajor (gyakorlatilag háború vagy végzetes természeti katasztrófa az egész országban), akkor normális fejlődés mellett jobb hozam érhető el, mint amelyet az állami rendszer produkál.

Én tehát egy hibrid rendszert támogatnék: viszonylag minimális szociális juttatással (mai viszonyok szerint 50 ezer Ft/hó). Ez gyakorlatilag mindenkinek járna. Erre jönne rá egy magánnyugdíjpénztári rész, ami viszont kifejezetten befizetésarányos lenne.

Ennek lenne némi "fehérítő" hatása, mert ösztönözné a feketemunka eltünését, hiszen csak az kapna igazi nyugdíjat, akit be is jelentettek.

Csirke72 2010.08.03. 17:50:29

@Kalamona:

Abbol, hogy ez nyugateurópában mindenütt müködik csak a magyar ember az a birka aki mindent elhisz amit hall.

Vállság sem volt, csak a magyarkormány erre fogta a 8 év rablást:)

Csirke72 2010.08.03. 17:50:39

@Balek:

Ahogy a bankokat meg lehetett menteni(adófizetök pénzét lenyulni) de a hiteltartozás továbbra is fennáll, mert külömben mire kaptak segélyt a bankok???

Ugyanugy most a nyugdijrendszert kell megmenteni!

A bankok esetében nem sokat gondolkodtak, utalták a sok 100Mrd-ot. Milyen érdekes, arra volt azonnal keret?

Kalamona 2010.08.03. 17:50:48

@Csirke72:
kihozod belőlem az állatot!, a fenébe, hogy ilyen vélemények vannak itt:(
Százezerért nem szabad felkelni?, de a 20-30 ezres segélyért sorba lehet állni a Mercivel?, oszt a polgármestert lehet szívatni, mert Ő sem ért ezzel egyet? inkább koldulni, betörni, lopni, rabolni?:(, mert enni kell? hajrá, segítsd a megélhetési bűnözőket!!

Igen! képzeld el, hogy vannak, akiknek elég a 100e., akinek meg nem az máshol keresi a boldogulást, de nem fikázza az itthon gürizőket.

az előbb még a százezres nyugdíjat sokalltad..., éljenek meg kevesebből a nyuggerek... és még Te papolsz nekem a demagógiáról, röhej:)

AnnaKarenina 2010.08.03. 17:51:06

@Goompah: @nagyorca: Örülök, hogy egyetértünk több dologban.
@sanche: Én inkább úgy gondolom, hogy a nyugdíjasnak már semmi hatalma sincsen, de esze, tudása, tapasztalata még elég sokáig van. Az, hogy 4 évenként szavazhat, az hatalom? (Itt valaki írta, hogy a fideszes és mszp-s szimpátiájú nyugdíjasok aránya nagyjából egyforma.)
Ha 300 Ft-ról lehetett népszavazást tartani, akkor 40 évről nem?
A nyugdíjas nem azért nem dolgozik, mert gonosz, hanem mert elfáradt, megöregedett és nincs is számára munka. Ma mondjuk már egy ötvenes is bajban van, ha valamiért elveszti a munkáját. Mindenki addig érzi jól magát, amíg úgy érzi, a saját kezében van a sorsa. A nyugdíjas már nem ilyen.

@Valaki1: A rokkantakat min. 2 évente felülvizsgálják orvosilag. Mondjuk egy szív-, vagy vesebeteget, de rengeteg mást is lehet mondani (pl. a daganatos betegeket is leszázalékolják) hova küldenél vissza dolgozni?
Már írtam egy korábbi kommentben, hogy az a 800 ezres szám megtévesztő, mert benne vannak azok is, akik már elérték az öregségi korhatárt, de mivel nyugdíjukat nem állapítják meg újra, öregségi ROKKANTnyugdíjasok lesznek. Nyilván az a szám lenne érdekes, hogy mennyi az aktív korú rokkantnyugdíjas, milyen a korösszetételük és mennyi a rokkantnyugdíjuk. (Bár az összeget itt is a ledolgozott munkaviszony és a befizetett járulékok alapján állapítják meg.)

Csirke72 2010.08.03. 17:51:19

@Viktus:

Ez a fent ülö réteg álltal kikiáltott megtévesztés!

Mi lett az IMF sztoriból? Minden lap azt irta, hogy a befektetök kivonulnak és hü meg há...
Most 2 hét után ismét jó a forint!
Tele van az ország vagyonos cégekkel és a tulajok a krizis alatt is gazdagodtak jocskán, ez hivatalosan is köztudott.
Ebböl is látszik, hogy van pénz csak nem akarnak fizetni.
150.000 Ft még mindig iszonyatosan alacsony. A németnél 1000 Euro! Ennyi.
Ha valóban noncsen keret? OK, akkor legyen az mint a 2 havi végkielégítések esetével. Ha valaki több mint 2 havi végkielégitést kap 98%-át le kell adja adóba - azaz ha valamelyik cég pozitiv szaldóval zár évvégén akkor a nyereséget adóba fizesse be és az pl. a nyugdijaalapba mehetne.
1-2-re minden cég dalolva fizetne 150.000 Ft minimálbért.

A gyakorlat meg sajnos ugyancsak azt mutatja, sok céget ismerek napi 2-3Mio nyereséggel(max 100 ember munkájából) .....erröl szól magyarország...

Soha nem fogják a multik azt mondani, hogy most magunktól emelünk...

Miért van az, hogy a BMW a németeknél minden alkalmazottjának 1000 euro ajándékot fizetett ki mert yo volt a 2009-es évük????

Na ha a BMW ezt németbe megteheti, akkor itt magyarországon melyik multis nem teheti ugyanezt meg???

Csirke72 2010.08.03. 17:51:28

Magyarországon 1989 óta tetemesen megnött a csilliárdosok és csilliomosok száma akik 1989 elött 3 Ft-al nem rendelkeztek!

A törvények ugy lettek megirva, hogy ez a parazita banda törvényesen legálisan lophatta és folyamatosan lophatja az államvagyont.

Ha a sok magyarországi csilliárdos vagyonát összeraknánk meglenne a hiányzó államvagyon és nem kellene itt a nyugdijon pofázni:)

Amugy amig 1 Mercedes 30Mrd Forintos támogtást kap, egy sávolyi motocross pálya 20Mrd-ot stb....

Addig van itt mindenre keret, csak ezt ugy kell beállitani, hogy a külömbözö társadalmi rétegek egymást okolják az államkassza hiánya miatt.

Emberek egyet kell végiggondolni: ha a kormány ugy itéli meg, hogy valamire kell xy öszzegü Mrd. Ft akkor mindig elöteremti gondolkodás nélkül, ha viszont a népnek kell a pénböl adni akkor vállsággal, adóssággal, fizetöképtelenséggel hadobál...

Aki ennek felül az maga baja.

szőketisza 2010.08.03. 17:51:32

@sanyix: A "hivatalosan dolgozók" többsége (minimálbéresek, kamuvállalkozók "őstermelők" stb.) egyáltalán nem adózik, mégis szavazhatnak. A "nyuggerek" (anyádat-apádat is így hívod?) ugyanúgy ÁFA- fizetnek, ami - nem győzöm hangsúlyozni - a költségvetés legnagyobb bevételi forrása, amiből többek között a nyugdíjakat is fizetik.

egyenlítő 2010.08.03. 17:51:33

Csak az adófizetők szavazzanak, sőt, a befizetett adók arányában! Ami jó a MOL-nak, az jó Magyarországnak!

egyenlítő 2010.08.03. 17:51:45

@Balek: "Az ő módszere az volt egész életében, hogy ahogyan nőtt a jövedelme, úgy költözött egyre nagyobb és drágább ingatlanba. Ha már nem tud dolgozni, akkor eladja az utolsó ingatlanját"

És ha éppen akkor esik le az ingatlan ára, mint 2008-ban?

Ez éppen a fordítottja a vitánknak, de akkor mondta egy amerikai nagymama:

"50 évig gyűjtögettem a majdani unokáimnak, és most elveszett a fele. Nem engedhetem meg magamnak, hogy meghaljak!"

AnnaKarenina 2010.08.03. 17:51:54

@Valaki1: Életkor szerint 3/4 jogosult, az 59-63 év közöttiek is odatartoznak, tekintettel a születési idő szerinti érvényben lévő sávos nyugdíjkorhatár miatt.

A szolgálati időben igazad van, az kb. a fele, aki a 40 év körül teljesített, de ez mindegy, mert itt csak arról van szó, hogy ők már nyugdíjas korúak, de munkaviszonyuk csak ennyi volt, mert pl. háztatásbeli volt, ha valaki még ismeri ezt a szót. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy minél kevesebb volt a szolgálati idő, annál kevesebb nyugdíjat kap. A lényeg, hogy őket már nem lehet "visszazavarni" a munkába.

egyenlítő 2010.08.03. 17:52:02

@Csirke72: "Ès mint irtam a minimálbért 150.000 Ft-ra kell emelni!"

Tudod-e, hogy Kínában 17000 Ft az átlagbér? Na jó, azokban a gyárakban, ahol azokat a mobiltelefonokat és LCD TV-ket gyártják, amikkel nekünk kell versenyezni, eléri a 30000-t is.

Avatar 2010.08.03. 17:52:13

@Csirke72: "Ès mint irtam a minimálbért 150.000 Ft-ra kell emelni! "

Tök zsír lenne, még akkora foglalkoztatottság se lenne utána, mint ami most van.
A foglalkoztatottság a rendszerváltás után 96-ig folyamatosan esett, majd a növekedés 97-ben megindult, amit sikerült a 2001-02-es minimálbér emelésekkel megállítani. Azóta nagyjából az infláció szintjével nőtt a minimálbér szintje is, viszont a foglalkoztatottság az istennek se akart bővülni, még a 4-5%-os GDP növekedés éveiben sem, a válság pedig egyértelmű visszaesést hozott. Ha most megdupláznák a minimálbért, akkor igen kevés cég lenne képes kigazdálkodni a hirtelen fellépő bérköltség emelkedést.

De ha már a németeket emlegeted, akkor nem árt ha tudod, náluk nincs olyan hogy minimálbér (speciális kivételektől eltekintve pl. építőipar)... Ott mindenki annyit keres, amennyit kialkuszik magának.

Csirke72 2010.08.03. 17:57:35

@uni1002:

Egyet azért nem vernek nagy dobra, hogy a nyugdijak nem infláció követöek és mégha a jövedlemek sem teljesen azok de valamilyen szinten minden alkalmazott kap pl. üdülési csekket, kaja jegyet .....

A nyugdijasok nem hogy ezt nem kapják de a megélhetéshez amugy is kevés fizu töredékét.
Na most akkor valójában miböl éljenek meg???

100.000 Ft-ból nem lehet megélni, nemhogy 60.000-böl

Csirke72 2010.08.03. 20:03:20

@egyenlítő:

Ne Kinával gyere. Az legyen az ö bajuk. A németeknél alacsonyabbak az árak(tudom mert itt élek) de a jövedelmek átlagosan 4x olyan magasak mint a magyar bérek!
Nekünk nem kell Kinával versenyezni!
A minöség a lényeg és nem a mennyiség... A magyar nem kinai.
De amugy kínában az árak is a jövedelemhez mértek.

Ott az LG LCD TV nem 100.000 Ft hanem 10.0000 Ft

Vannak ismeröseim Kinában és yol elvannak:))))

vakvarju 2010.08.03. 20:03:36

57 éves koromban mentem nyugdíjba 43 éves munkaviszony után, mivel 14 éves korom óta dolgozom. Ebből 20 évet 3 műszakos munkakörben húztam le. Lehet irigykedni! Ja és közben gyerekeket neveltem, háztartást vezettem, folyamatosan tanultam. 4 szakmám van és egy felsőfokú végzettségem.

doktor.dikhed 2010.08.03. 20:03:42

Az a gond, hogy ha tovább tartják az embereket a munkaerőpiacon, az idősek a fiataloktól veszik el a munkalehetőséget, ami több munkanélkülit jelent, valamint a fiatalok később kerülnek be a munkaerőpiacra, kevesebb esélyük van a nyugdíjig eleget dolgozniuk, kénytelenek feketén melózni, mert bejelenteni nem fogják őket, hiszen elég a régi kolléga ő be van stb... szóval, ez egy sokoldalú probléma.

Csirke72 2010.08.03. 20:03:49

@Avatar:

Ember itt élek kint és nem alkuszom semmin.
Van 1 adott bérkategória amin belül mozoghatsz de a minimálbér 1000 Euro söt a 4 órás munka 400 euró.
Ez alatt nem lehet dolgoztatni!!!
Na de itt a németnek eszébe nem jut 700 Euro nettot ajánlani 1 alkalmazottnak diplmával!!!
Ennyi.
A német persze nem tesz alá a másik németnek és nem ajánl alá a bemutakozón jövedelemben a másiknak csak hogy ö vigye el az állást.
A német nem vállal el alulbérezett munkákat és leejti a tollat 8 óra munka után. Ö nem remeg hogy kirugják?
Nem,mert bevállalja és ezzel tudják a magas életszinvonalat tertani...

Ja és a németkormány évröl évre növeli a szociális juttatásokat.

De vegyük példának oroszországot. Moszkva polgármestere ösztönzi a vállalkozókat, hogy Moszkva utjai, belváros stb. nyugati pompában örvendjen.
Demszky miért nem koppintja a mintát?

Valaki1 (törölt) 2010.08.03. 20:03:54

@AnnaKarenina: a ledolgozott idő alapján jogosultság azt jelenti hogy mennyi ideig fizette a nyugdíjjárulékot.
háztartásbeli meg egyéb marhaság nem érdekes.
amúgy az életkor szerint attól függ honnan vesszük, de de ha a 40 év fizetett járulékot nézzük az meg 20% mindössze.
na ha még neked is van igazad és 5x éves kortól nézzük, ha a kettőt összerakjuk valahogy kis engedménnyel akkor sem lesz a kettőből több mint 50%.

a magyarnak meg mindíg van kifogása.
most vagy rendet akar teremteni vagy sajnálgatja a sok nnyomorultat meg beteget akik 30 éves korban zsebbe 100.000-ért elmennek nyugdíjba.mert ez van a felülvizsgálatoknál is.
ugyanis el nem hiszem hogy ennyi daganatos meg halálos beteg van, a nyavaját.
amúgy meg miért ne tudna dolgozni?
kb annyira beteg ezek nagy része mint amennyire mozgássérült az x5-ös meg audi A8-as rokkantkártyás generáció.
maga a betegség amúgy sem egy alap semmiféle nyugdíjra, max egy egészségügyi ellátásra csak.
a gond az hogy ebben az országban keveredik már az egészségügyi meg a nyugdíjellátás is.

Valaki1 (törölt) 2010.08.03. 20:04:00

@egyenlítő: marhaság. magasabb már mint nálunk!
legalábbis az ipari nagyvárosokban mindenképpen a képzett munkaerőnek, persze írástudatlan parasztnak falun nem, de ott nem is arról szól az élet.

Csirke72 2010.08.03. 20:04:05

@Avatar:

Nem volt vállság. Ez a kormány hazudozása.

Itt németbe miért voltak tele a bevásárlóközpontok az a bizonyos "vállság" idején? Miért nyaraltak ugyanugy mint a "vállság" elött? Miért nött a gépjármü eladások száma 9%-al a "vállság" alatt?

Mert effektive vállság nem volt. Egyes iparágaban létezett átmeneti krizis de magyarországon csak a néptöl való mégtöbb megvonásra használta ezt ki az állam!
Hova lett a 2008-ban felvett 11Mrd $ IMF hitel tulnyomó része? Meglátszik ez bármiben is, hogy 11Mrd-ot tüntetett el az elözö kormány? Utak, egészségügy, nyugdij, minimalbér?????

Ne a GDP meg hasonló külföldi manipulációs egységeket hajtogassunk! Amint 1 hirt felreppentenek, hogy a befektetök bizalmatlanok, zuhan a forint. Ez spekuláció és nem a valós gazdasági mutató. Sajnos ez megy 1989 óta. A nyugat akarja elöirni magyarország béreit de haszonból a sajátjait tartja el....

Avatar 2010.08.03. 20:04:11

@Csirke72: "A bankok esetében nem sokat gondolkodtak, utalták a sok 100Mrd-ot. Milyen érdekes, arra volt azonnal keret?"

Konkrétan hány 100Mrd-t utaltak nekik?
Légyszi mutass valami forrást arról, hogy Magyarországon közpénzekből mentettek bankokat!

"ha valamelyik cég pozitiv szaldóval zár évvégén akkor a nyereséget adóba fizesse be és az pl. a nyugdijaalapba mehetne."
100%-os nyereségadó? Vissza a kommunizmusba?

"Amugy amig 1 Mercedes 30Mrd Forintos támogtást kap"
Nem vagyok a direkt állami támogatások mellett, de a 30 Mrd-ból még az se jön ki, hogy a 3 millió nyugdíjasnak egy éven keresztül havi 1000 Ft-tal nagyobb nyugdíjat adjanak. Persze az is megdobná kicsit a parizer keresletét, de azért gazdaságélénkítés, munkahely teremtés és megtérülés szempontjából a Merci gyár ígéretesebb...

@egyenlítő: "Ami jó a MOL-nak, az jó Magyarországnak!"
A MOLnak csak kb 15%-a van már csak magyar kézben. Ami jó a MOLnak, az jó a MOL részvényeseknek, pl. Csányinak, de a legtöbbünknek közömbös, hogy jó-e nekik...

szőketisza 2010.08.03. 20:04:36

@Csirke72: Magyarországon a bankok ténylegesen nem kaptak semmilyen állami támogatást, legfejebb un. igérvényt, amit nem vettek igénybe. Jó lenne erről tévhitről elfeledkezni, vagy legalább tájékozódni és nem hülyeségeket írni. Egyébkén én személy szerint nem vagyok jó véleménnyel a bankokról, de a tények azok tények.

uni1002 2010.08.03. 20:04:39

@Csirke72: Pontosan.
A régi cégem olyan évi 500-600ezer Ft körüli cafeteria, önkéntes nyugdíjbiztosító, étkezési jegy juttatást biztosított, évente.

A nyugdíjkiszámításnál a juttatások nem számítanak, csak a nettó fizetés, annak is a 70%-a. Mindenki a luxus nyugdíjast irigyli.
Azért aljas dolog a fizetés egy részét cafeteriában adni, mert nem számít bele a későbbi nyugdíjba. Elég nagy összegekről van szó. Az ifjúság ezt nem érti, inkább azért harcolnának ilyen vehemenciával, hogy legalább őket ne rövidítsék meg majd egyszer...

Csirke72 2010.08.03. 20:04:42

@Avatar:

Amugy a GDP-t és minden negativ változást nem a népre kellene átruházni, hanem élnék Kina és Èszakkorea
pénzügyminisztere példájával:

Tavaly èszakkorea pénzügyminisztere elpekulálta magát, az idén kivégezték.
Kina gazdasági minisztere korrupcios ügyekben való részvételéért kivégezték, valamint 400Mio Euros vagyonát elkobozták és a családjáttól is mindent elvettek:)

Ennyi.

Azoknak a vezetöknek kellene a vagyonukkal a nyugdijakat kipotolni akik az országot a "hibás"(korrupt) döntéseik miatt ide sodorták:)

szőketisza 2010.08.03. 20:04:43

@egyenlítő: "Csak az adófizetők szavazzanak, sőt, a befizetett adók arányában! Ami jó a MOL-nak, az jó Magyarországnak" Mármint a személyi jövedelemadót fizetők szavazhassanak? Akkor legfeljebb 1 millióan szavazhatnának, Egyébként az ÁFA (Általános Forgalmi ADÓ) is adó, amit mindenki fizet, aki fogyaszt. Egyébként hogy jön ide a MOL, mint 15 %-ban magyar tulajdonu multi?

uni1002 2010.08.03. 20:04:51

@egyenlítő:
Olvasgasd ezt, hogy mennyi a Kínai átlagbér.

www.hrportal.hu/hr/mercer-magasan-veri-a-kinai-atlagfizetes-a-magyart-20090127.html

A kínaiak már mi vagyunk, ők hozzák ide a cégeiket, mert Magyarországon kevesebbet kell fizetni...

smartdrive 2010.08.03. 20:04:56

lassan ki kell mondani: el kell venni tőlük a szavazati jogot

kubatov_kommunista 2010.08.03. 20:05:11

Amellett, hogy sok dologban van igazság egy kis észrevétel - stílus, hozzáállás, ilyesmi:

Magyaro. lakossága (is) öregszik -> tény.
Egyre több lesz a nyugdíjas -> tény.
felszeletelni egy fél országnyi szavazópolgár... jelképesen véve is... nos nem fog menni. túl nagyvonalúan suhantál el a nagyságrend mellet -> ez hiba!

Hiba volt behülyíteni az embereket - köztük a nyugdíjasokat is.

A másik dolog a munkanélküliség. Az így is magas, azonkívül a termelés annak hatásfoka alacsony.
Na most szerinted aki nyugdíjba menekül az örömében teszi minden esetben?
Amit te akarsz illetve javasolsz az nem más mint alacsony összegű munkanélküli járadékot adni mondjuk 2 millió embernek (a nagyságrend ismét nem elhanyagolandó mert úgy vágják haza a kormányt mint annak a rendje - és ez így normális - szemet-szemért, fogat-fogért)
Az, hogy 80 éves kor felett meg 35-38 tényleges szolgálai idő után te mondjuk 250.000 Ft adsz az a kutyát nem fogja érdekelni, mert kevés ember él addig (kevés szavazó)
Azon túl hogy a tényleges szolgálati idővel seggbe rúgsz egy csomó ember - katonaság, gyes, egyetem - tudomisén.
Szóval én inkább a korfa alsó részén piszkálódnék pl. 3-5 évig nem képeznék jogászt, közgazdászt, bölcsészt és visszahoznám a jó kis kommunista felvételi rendszert az egyetemekre + szakmunkás képzést erősíteném. Hogy ne 'sikeresek' akarjanak lenni hanem értsenek már valamihez, azon kívül hogy telefonálni meg kommunikálni tudnak.
Meg mondjuk kötelezném a cégeket, hogy a korfának megfelelő arányba foglalkoztassanak embereket, ha nem akkor bünti. 2 oldala van a foglalkoztatásnak.
És valóban óvatosan elkezdeném piszkálgatni az 50-55 alatti korosztály.
Szóval én azért megnézném előbb kibe, hol és hogy rúgok bele... nem csak statisztikai módszerekkel lefelezem a nyugdíjasokat. Szerintem.

IRCking · http://ircking.blog.hu 2010.08.03. 20:06:58

Tisztelettel üdvözlöm a cca 25%-os MINORITÁAST!
(Vö. a szavazás kb eredményével)

42 év szolg idő ledolgozása és 3 gyerek tisztességes felnevelése után a kétségtelenül jelen lévő zsarolási potenciál megszüntetéséről - nyugdíjasként - a következőket javaslom:
1. Egyet értek azzal, hogy minél több értelmes kérdés a jövőben a közvetlen demokrácia útján népszavazással dőljön el.
2. A nyugdíjasokat (tehát engem is) azonban csak olyan dolgokról kell megkérdezni, ami közvetlenül reájuk tartozik.
3. Okos politika mellett így bennünket se lehet lenullázni (amit Ti 25% - nem is akartok) , valamint mi se akarunk/tudunk beleszólni olyan dolgokba, aminek eldöntése nem ránk tartozik.

Most pedig a többségi 75%-nak:
Az én korosztályom meglehetőseen jól élt az átkosban, és rengeteget csetlett-botlott. A legnagyobb hibát akkor követte el, amikor benneteket nem húzott le időben a WC-n :(!
Szarf@szú patkányok!
Vigyétek a nyugdíjamat! - engem eltart a 3 normálisan nevelt, családos gyermekem... De azt már ne várjátok, hogy ők tartsák el a ti kurv@ anyátokat is!
----------------
T. Szerkesztők!
moderáljátok ki egy kicsit, hogy megjelenhessen
Kösz:
IRCking

véleményvezér · http://velemenyvezer.blog.hu 2010.08.03. 20:09:33

@IRCking: A hozzászóló természetesen csúnyán lefejelte ezzel a stílussal a moderációs lécet, de a hozzászólás tanulságos és már-már dokumentumértékű, úgyhogy közszemlére tesszük.

Viktus 2010.08.03. 20:09:41

@Csirke72:

BMW német vállalat, amely a németeknél elbukott pénzt éppen ilyen helyeken hozza be.

Mennyi magyar multi is van a MOL-t leszámítva? :P

Valaki1 (törölt) 2010.08.03. 20:41:03

Le a nyugger diktatúrával!
senki ne kapjon nyugdíjat és meg van oldva minden!
(igensok, demográfiailag életrevaló országban van ez így)

cso zsi 2010.08.03. 22:31:44

@egyenlítő: "Csak az adófizetők szavazzanak,"
Eddig oké, talán még egyet is értek vele.
"sőt, a befizetett adók arányában!"
Tartok tőle, hogy így igen nagy befolyást szereznének nyíltan azok, akik most is mozgatják a szálakat. Szerintem rosszul esne neked, ha a "100 legrohadtabb, akarom mondani leggazdagabb magyar" szőröstül-bőröstül megvenné a választásokat.

strohmann 2010.08.04. 10:28:33

@Devil: nem, 766 000-en vannak. Az igaz viszont, hogy ennek csupán a fele korhatár alatti (403 000).

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=5&i=136798&p=2

A lakosság arányában ez világrekord adat, a tömeges leszázalékolás hungarikum, Szlovákiához képest arányaiban 6x több "rokkantunk" van, és még ott is sokallják őket, mostanság szemet szúrtak a kamu esetek...

Összlakossághoz viszonyítva:

Magyaro. 7,7 %
Szlovákia 1,25 %
Németo. 2,4 %

Az viszont örömteli, hogy 2005-2009 között csökkent a korhatár alatti rokik száma, ez pozitív tendenciua, csak lehetne markánsabb.

egyenlítő 2010.08.04. 10:28:50

@uni1002: A mérnököknek magasabb a bére. És akik a fokhagymát termelik, vagy összeszerelik a mobiltelefont?

A világgazdaságban verseny van, és az országnak ott kell helytállnia. Magyarország (mint a világ minden más országa is) importra szorul. Aki nem, az is külföldről veszi meg azt, ami ott olcsóbb. Azonos minőség esetén az nyer, aki olcsóbb árút tesz a pultra.

egyenlítő 2010.08.04. 10:29:32

@Csirke72: "Hova lett a 2008-ban felvett 11Mrd $ IMF hitel tulnyomó része?"

Az éppen lejárt hiteleket törlesztették, meg bespájzoltak belőle az MNB pincéjébe (ebből villog most Orbán az IMF-fel szemben). Tulajdonképpen szét is oszthatták volna, és akkor esetleg megnyerik a választást.

Joaquin 2010.08.04. 10:29:39

Hát igen, nyilván sem magunknak, sem szüleinknek nem akarunk nyomorgó nyugdíjas éveket stb, gond csak az hogy előbb-utóbb úgy járunk mint az egyszerű paraszt a földosztásnál: járni jár csak nem jut. Vehetitek személyes támadásnak vagy szimpla idősutálatnak, de a tények nem változnak. Nem hiszem hogy a többség rosszak akarna a nyugdíjasoknak. Ez most probléma az egész világon és sokkal erősebb gazdaságok sem bírják el. Megoldás? Áá arról gőzöm sincs.

redjohn 2010.08.04. 10:30:00

Viktus! Hozzászólásaidból ítélve nagyon fiatal lehetsz...így bizonyos előzményekkel nem lehetsz tisztában!

Nem teljes a vitaindító poszt, nem értek vele egyet:

-"miután eleve igen későn léptek be a munkaerőpiacra..." - ez az állítás leginkább a mostani korosztályra érvényes, mert a háború előtt és után születetttek nagyon fiatalon kezdtek el dolgozni, mivel egyetemre, főiskolára nem sokan tudtak menni, illetve mehettek!!! Az 50-es, 60-as, 70-es években szültettekre sem helytálló ez a megállapítás, mert többségünk igenis munkába állt már 14,16, 17, 18, 20, 23, de legkésőbb 25 éves kora körül!!!!!

Kiegészítésképpen egy-két momentum, hogy a fiatalok is tisztábban és reálisabban lássanak:

- a háború utáni romokban heverő Magyarországot a 30-as 40-es években született korosztály építette újjá és fizette a győztes hatalmaknak a kártérítést!!!!

- aktív időszakuk alatt még heti 5 és fél napot dolgoztak nagyon sokáig (csak a 70-es évek végén a 80-as évek elején vezették be a minden második szombat szabad rendszerét, majd idővel a szabad szombatot!!)

- az állam és a munkahely elvárta tőlük, hogy túlórázzanak és fizetésük egy részét a levonások mellett(TB), felajánlják különböző címeken: békekölcsön jegyzése, kommunista szombat, ...stb. -ha nem tette, megnézhette magát, nem kapott prémiumot, fizetésemelést!!

- a dolgozók pénzén jöttek létre a különböző vállalati, üzemi, gyári, stb. szociális létesítmények, pl: üdülők, munkásszállók, óvódák, iskolák, stb.

-elvárás volt az is, hogy munkájukkal felajánlásukkal úgy mint üzemi, mint magán munkával támogassák az óvodákat, iskolákat!!!

-az állam akkori vezetői azzal biztatták ezt a korosztályt, hogy többlet munkájuk és "felajánlott" pénzük járul hozzá ahhoz, hogy majd a gyerekeiknek jobb lesz!!! /nem hogy a gyerekeiknek, de az unokáiknak sem lett jobb, sőt!!!!!/

-3 éves Gyes sem volt! Szülés után 6 hónappal munkába kellett állni az anyáknak!!! (a gyest a 70-es években vezették be)

-a 80-as évek közepe körül (már pontosan nem emlékszem) Csehák Judit egészségügyi miniszter arról panaszkodott, hogy nem tud mit kezdeni a TB alappal (egészség- és nyugdíjbiztosítást nevezték így), állítólag olyan sok volt benne a pénz, ezért a lakásalapba fektetik... hol van az a pénz???? Soha senki nem vette ezért elő, nem számoltatták el!!!!

Jött az állítólagos rendszerváltás a "kerekasztal lovagjaival" és mindent "privatizáltak", amit a dolgozók létrehoztak. Fillérekért eladtak mindent, pedig nem ők hozták létre, nem ők dolgoztak meg érte!!! Vagyis ellopták a dolgozóktól!!!!!!
Miért nem értékesítették reális áron a különböző gyárakat, üzemeket, üdülőket stb., és a befolyt összeget miért nem fizették be a TB alapba??? pedig ez lett volna a tisztességes eljárás, nem pedig piri pénzért hozzájutni, tistességtelenül!!!!
Nem véletlenül gazdagodtak meg az akkori bennfektesek és az úgynevezett rendszerváltók!!!! (azóta is gazdagódnak, no meg jönnek az újabb éhes szájak hozzájuk!!)

Senki nem büntette meg, számoltatta el őket arról sem, hogy az államtól ingyen kapott pártszékházakat miért adták el!!!!!!

Finoman kifejezve, a sumákságukra nagyon jó bizonyíték a kerekasztal tárgyalások titkosítása (no meg jó néhány ügy még pl: olaj ügyek!!!)

A nyugdíjas ügyhöz még annyit, hogy:

- azt is figyelembe kellene venni, hogy sokan nem érték/érik meg a nyugdíjkorhatárt, vagy, nem sok időt töltöttek/töltenek el nyugdíjasként, mert meghaltak/meghalnak!!!! Az ő befizetéseik nyereség az államnak!!!! A nyugdíjkorhatár emelése szintén ezt a célt szolgálja!!! Még több pénzt tudjanak lopni politikusaink!!!!

-szogálati dő: a számításánál nem veszik figyelembe a túlórát, /viszont nem számít bele a táppénzen töltött idő/, pedig érdemes, érdekes lenne, hiszen az is igénybe veszi a szervezetet, és nem utolsósorban, az adót és a járulékokat vonják belőle ugyanúgy!!!!!

- azzal én sem értek egyet, hogy fiatal, ereje teljében lévő ember 40-45 évesen nyugdíjas legyen!!!! Ez nem rális. Véleményem szerint 55 éves korukig ők is tudnának dolgozni!!!!

A nyugdíj- és egészségügyet az állam feladata megoldani, hiszen ő szedi be a járulékokat, adókat!!! (nem lenne szabad a politikusainknak lopni!!!! tudom ez nagyon nagy elvárás tőlük, de e miatt került ide az ország és a világ)

Ha tőlem az állam ilyen-olyan jogcímen elég sok pénzt levon, no meg a munkáltatómtól, illetve még ezen felül minden után amit vásárolok áfát szedbe, ne vágja már a szemembe, hogy legyek öngondoskodó és fizessek az orvosi ellátásért, meg gondoskodjak a nyugdíjas éveimről, mert ő nem fog!!!! Akkor, ha ez van, ne vonja tőlem a járulékokat, no meg a munkáltatómtól!!! Adja ide kamatostúl a befizetett pézemet és akkor elfogadom és belátom, hogy öngodoskodás van, de csak akkor!!!!!!!

pakesz (törölt) 2010.08.04. 10:30:20

@IRCking: "A legnagyobb hibát akkor követte el, amikor benneteket nem húzott le időben a WC-n :(!"
gondolom a gyerekednek szoktad ezt mondogatni, amikor az unokaddal meglatogat

amugy ez a hozzaszolas csak egy "megint elgurult a szivgyogyszerem" tipus volt, vagy komolyan is gondoltad, hogy elmesz es nemmel szavazol?
illetve hogy arra a partra szavazol aki ki fog cseszni rovid/hosszu tavon a nyugdijasokkal?

elnezesedet kerem hogy a nyugdijasok zsarolasi potencialrol merek beszelni en is, de amikor azt latom hogy a mar megteremtett anyagi joletben levo nyugdijasnak(65+) ingyenes a BKV mig a 7 eves gyereknek meg nem, ezt csak ugy lehet magyarazni hogy a gyerekeknek nincsen zsarolasi potencialja
tudod ezt igy nevezik...

pakesz (törölt) 2010.08.04. 10:30:27

@smartdrive: nem kellene teljesen elvenni a szavazati jogot, csak pl. IQ alapjan kellene adni +1 szavazati jogot, lenne 5 kerdes es ha az okes, akkor ott befigyelne a +1 szavazat :)
es a gyerekeknek kellene adni, ugy hogy a szulo elhessen vele, elvegre nem a nyugdijasok szavazati jogaval van gond, hanem hogy tul vannak reprezentalva...
ezzel a ket apro modositassal mar nem lenne nyugga powa...

IRCking · http://ircking.blog.hu 2010.08.04. 10:30:46

@egyenlítő
"Csak az adófizetők szavazzanak"
- ez igazságtalan mindaddig, amíg rengeteg embernek nincs munkája azok közül, akik dolgozni akarnak... Ebből forradalom lenne, s talán épp a munkádért ölnének meg, hogy helyedbe léphessenek...
"...sőt, a befizetett adók arányában!" = virilizmus. Az 1900-as évek környékén volt törvényben, amikor is egyes vélemények szerint az emberek helyett a disznók, birkák és marhák szavaztak... (Bár ma is sok marhának van szavazati joga :D)
"Ami jó a General Motorsnak az jó Ámerikának!" helyett sztem:
Ami jó Magyarországnak az legyen jó a MOL-nak is!

saclos (törölt) 2010.08.04. 10:31:03

@egyenlítő: Vettem egy liter benzint, rögtön ki is öntöttem a kukába, "adófizetés" kipipálva. Most megyek, megnépszavaztatom, hogy ötven évesen mindenki nyugdíjba mehessen, mert ahogy elnézem, mennyire vagy tisztában adókkal és járulékokkal, ebből extrapolálok a többire, bizony arra nem várhatok, hogy majd eltartotok, kénytelen vagyok előrehozni a nyugdíjamat.

egyenlítő 2010.08.04. 11:26:36

@saclos: Azért lehetne talán az iróniát is érzékelni egy kicsit...

gorcsev54 2010.08.10. 10:32:42

@redjohn:Amit leírtál az teljesen helyt álló , és egyet értek vele.Bizony a 80 években nem volt minden szombat szabad nem volt 3 év gyes stb.Akik most kiabálnak , hogy sok adót járulékot fizetnek , azok nem tudják ,hogy a 80 as években dolgozókat is meglopta az állam. Nem tudom feltűnt -e valakinek ? A nyugdíjasok 53.6% -nak 34 év alatt van a szolgálati viszonya.Talán nem ezt kéne megszüntetni?Legalább is arányaiban.Hogy lehet ez én .ha megélem(38 évem van már) akkor 45 évem lesz-tehát bármennyit is fizettem járulékot mondjuk fel annyit mint aki 25 évig (bár állítólag ők is kevés fizetést kapnak) mindenki tudja pl :kikre gondolok-tehát akkor is akkora nyugdíj járna nekem is mint az előbb említetteknek.Rá adásul ők hány évig fogják előreláthatólag kapni és én és a hozzám hasonlók meddig? 45-47től vagy 63.5 tól a kipurcanásig

gorcsev54 2010.08.10. 10:44:00

Jól olvastam? @IRCking-nek volt egy moderált ,hozzászólása? (amit azért el lehet olvasni!) Én elmúltam 56 éves 38 . évemben vagyok (szolgálat viszony) még 6,5 évet dolgozzak (ha lesz mit) és nem emelik még és mindenki pofázik ,hogy keveset fizettem( keveset is kerestem) de eddig egy napot sem voltam táppénzen-de sok hozzászóló véleménye után lehet , hogy leszek (agyvérzés) meg persze a korom miatt is.Tehát én is azt tudom mondani egy két okoskának (aki most esetleg jól keres és fizet, hogy tehet egy szívességet előbb dolgozzon 38 vagy 45 évig (keressen mindig jól-ne legyen munkanélküli vagy kis fizetésű) és utána aggódjon.Főleg ha majd neki is azt mondják , hogy teher az országnak.És még annyit, hogy a jelenlegi nyugdíjasok (mint pl az én szüleim -már nem élnek, nem is élvezték sokáig, akik "lópimpili " nyugdíjat kaptak felépítették azt az országot amiben sok reklamáló él. És azt hiszem mivel a rendszer váltásnak nevezett szétlopás előtt is már 17 évet dolgoztam szoci kizsákmányolásban én is meg a hozzám hasonlók is építettek valamit ezen az "abszurdisztánnak" nevezett országon.Lehet vitatkozni.

Mr.Watson 2010.08.10. 10:59:29

@AnnaKarenina: "magán-nyugdíjpénztárba fizeted a járulékod nagyobb részét? Abból hogyan finanszíroznák a mostani nyugdíjakat? "

Rosszul tudod. kis rész megy sak magánba. 33,5%-ból (9,5%+24%) 8%.

A 3millió nyugdíjas fele húzhatna vissza dolgozni.
A 800.000 roki 95%-a és az összes 62 év alatti húzzon vissza dolgozni, beleértve a rendőrt és a bányászt is!
Nem kell egész életükben ugyanazt dolgozni. A bányász menjen erdésznek jó levegőt szívni, a rendőr meg menjen szociális gondozónak a nagy empátiáját gyakorolni! ;)

@egyenlítő: IMF hitel... hát osztottak is belőle kipótlandó a 3 millió nyugdíjasnak a befizetéseket és az 1 millió segélyesnek a segélyt, na meg a 800ezer közalkalmazottnak a bérét is.

És milyen jó, hogy már 20 éve elnézi a politika pl. a gyilkos hazaáruló 56-os belügyminiszter Biszku Béla 650ezres nyugdíját amit a rózsadombon élvez...
Nézzétek meg a moziban a "Bűn és büntetlenség"-ben az öreg szarházit!

gorcsev54 2010.08.10. 12:29:34

Ms.Watsonnal értek egyet!Valóban a rokkantnyugdíjas nagy %-ka kamu Audival BMV meg rokkant parkolóval!
Valóban a bányász (ismerősöm 50 éves 180 nyugdíjjal és havonta 5-10 nap fekete munkával., rendőr barátom 48 évesen 172 ezer nyugdíjjal -szintén havi x nap feketemunka), de a másik határőrből lett rendőr barátom is állandóan panaszkodik 130 nettóval mert sok amint hitel-persze egyszerre ,házépítés új autó lcd tv mosogatógép stb.Én mint írtam 38 éve gürizek 21 éve vállalkozom és most jutottam oda ,hogy költsek a házamra és 4 éves autót vettem hitelre .Ez az egy hitelem van de bármikor csődbe mehetek és nem állami alkalmazott vagyok aki 25 év után nyugdíjba megy és utána vagy feketén melózik,vagy Pintér biztonsági cégénél.

gorcsev54 2010.08.10. 14:27:52

@pakesz: Nem kéne ingyen utazás,hanem mondjuk csak 50%.

trendo+ 2010.08.10. 14:31:24

@Viktus: Arról elfeledkezel, hogy aki 1970-ben lett nyugdíjas, annak a túlnyomó többsége max. 20 évig fizetett nyugdíjalapot képező járulékot? Ha, és amennyiben fizetett egyáltalán? Mivel a többség nem "nyugdíjas állásban" dolgozott... És a kádári konszolidáció nagy aduja az volt, hogy a parasztoknak "elismerték" a munkaviszonyát tanuskodás stb. alapján is, utólag (igaz, nyomorúságos, minimális) létalapot teremtve az öreg parasztoknak. Ja, hogy egyben elvették az épphogy kiosztott földjüket? No igen. De a gyerekek így tudtak megszabadulni a földtúrás örökös kényszeréből... így tudtak tanulni, értelmiségivé, állami alkalmazottá válni, "nyugdíjas állást" szerezni... nem olyen egyszerű ez.

trendo+ 2010.08.10. 14:48:45

@gorcsev54: Tedd a kezedet a szívedre! Ha megszüntetik a munkahelyedet és kirúgnak az összes munkatársaddal egyszerre... és a munkanélküliségnek az alternatívája a leszázalékolás... Te mit választasz?
És ha kapod a megállapított rokkant nyugdíjat (amiből SENKI nem tud Audit venni), nem próbálsz a biztos jövedelmet mellé valami plusz pénzt szerezni?

trendo+ 2010.08.10. 14:57:08

@gorcsev54: Gondolkodj az "új demokrácia" szemszögéből! Ezt a szempontot a cikk is felvetette, de én sarkítom. Ha a rendszerváltáskor kirúgott összes bányász, kohász, katonatiszt, rendőrtiszt stb. megfosztva minden megélhetési forrásoktúl az utcára kerül (feltüzelve a kirúgott szövőnőktől, tanító- és óvónőktől, a pártapparátus, szakszervezetek , állami hivatalok stb. elbocsájtott nődolgozóitól), hányszázezres tömegtüntetések lettek volna itt? Mikor egy-két ezer pesti taxis blokádjától beszart az új rendszer? Ki kellett várni, míg ez a rétegt elöregedszik, kihalóba fordul , elveszíti a potenciális erejét... Most már lehet keménykedni velük.

trendo+ 2010.08.10. 15:52:24

@gorcsev54: És a diákkedvezményt meg a "szorgalmi időszakon kívül" totál meg kéne vonni. Mert mire is szolgál? A nyári bulikra való ingyenutazásra? :) Mikor a MÁV milliárdos veszteségeit fizeti az állam feszt? Te meg fesztiválokra utazgatsz, mert olcsóbb, mint apád kocsijáva? :)

strohmann 2010.08.10. 22:13:52

@trendo+: sokan nem a munkanélküliség, hanem a _munka_ elől menekültek el rokkantba. Akár a rendszerváltozás előtt, akár utána. Ismerek ilyen történeteket.

Sok munkaképesnek vonzó a "rokkant cafeteria" csomag, a feketemunkára fordítható szabadidővel, az ingyenes eü.-i ellátással, a díjmentes parkolással, kedvezményes tömegközlekedéssel.

Hungarikum lett a tömeges leszázalékolás, világrekorderek vagyunk a rokkantak lakossághoz viszonyított részarányában.

Sajnos teljesen összekeveredtek a nyugdíj-, eü.-i, szociális szempontok ennél az ellátásformánál.

strohmann 2010.08.10. 22:13:57

@trendo+: ismerjük ezt az indoklást - elméletben jól is hangzik.

A gyakorlatban érdemes kitekinteni két régiós országra. Csehországban, hasonló lakosságszám mellett 1 millióval több bejelentett munkahely van, nyilván ezzel együtt kevesebb az inaktív (biztos nem 69 % az arányuk, mint nálunk).

Romániában meg milliók dolgoznak tartósan külföldön, akiket nem tudott felszívni az otthoni munkaerőpiac.

A két országhoz képest Magyarország két szék közé a padlóra csüccsent: van 800 ezer (jórészt) kamu rokkantunk, összesen meg 69 % gazdaságilag inaktívunk - az országhatáron belül.

Abban értsünk egyet, hogy a túl sok inaktív miatt magasak az élőmunkára rakódó terhek, elsősorban a munkaadók oldaláról. Ez gátja a legális munkahelyek teremtésének és megtartásának. Hogy megért-e ennyit a politikai nyugalom? Hát...

NemesekErnyo 2010.08.11. 09:20:18

Divatos dolog arra hivatkozni, hogy 60 éves rendőr nem bírja a strapát, de ne felejtsük el, hogy nem őket engedik 40 évesen nyugdíjba, hanem az irodákban csücsülő rangosokat.

SAPécs 2010.08.18. 12:52:05

Szerintem az nem hiba, hogy 40 év szolgálati idővel el lehessen menni nyugdíjba. Én jelenleg 44 éves vagyok és jól érzékelem a különbséget aközött, ahogyan akár csak 10 évvel ezelőtt adaptáltam az új dolgokat és ahogy most. Nyilván jelenleg még nincs problémám , legfeljebb kicsikével lassabb vagyok, de ez a folyamat az idő előrehaladtával progresszíven fog nőni, látom az előttem lévő példákból. Szerintem ha más nem, végül maguk a cégek fogják kezdeményezni a megfelelő időben történő nyugdíjba vonulás lehetőségét, mert mit fog kezdeni egy hatvanvalahány éves dolgozóval akinek már kínszenvedés lesz megtanítani az új alkalmazásokat stb. Van olyan terület, ahol a tapasztalat ezt kompenzálja, de azért van ahol nem. Szóval szerintem jó, ha van lehetőség korkedvezményes nyugdíjra, csak a feltételeket kellene jól meghatározni. Szerintem igenis kevesebb nyugdíjat kellene, hogy kapjon aki korábban megy el, mint aki végig dolgozza a törvényesen előírt időt. Másrészt jó ha megfelelő plusz járulék fizetése árán, ha indokoltnak látják a cégek is elküldhessék nyugdíjba a dolgozóikat.
A közelmúltig volt is ilyen lehetőség, nem tudom, hogy jelenleg is létetik-e? Mindenesetre szerintem ki lehetne alakítani egy viszonylag rugalmas rendszert, ahol a ledolgozott szolgálati időt figyelembevéve differenciáltan kapnánk nyugdíjat, és aki valamivel kevesebbel is beéri annak legyen lehetősége korábban nyugdíjba menni.

mivammáhe 2010.09.15. 09:40:42

Marha egyszerű a dolog: aki nem _nevelt_ legalább két gyereket kapjon csökkentett nyugdíjat.
Na, lehet nekem esni.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása