Véleményvezér

Tudatosan gyengíti-e a kormány a bankszektort vagy csupán egyszerű pénzforrásként tekint rá, mint a bankrabló? Mi lesz így a hitelezéssel és Magyarország felzárkózásával? Különvélemény.

Új hétvégi rovatunkban a hét általunk legérdekesebbnek, legtanulságosabbnak, legprovokatívabbnak talált hozzászólása kapcsán kérjük meg annak szerzőjét, hogy fejtse ki bővebben állításait. Ezen a héten Madár István közgazdászt kérdezzük. Madár az Orbánék banki tranzakciós adója: mindannyian súlyosan megfizetünk érte! c. bejegyzésünkhöz írta a következő hozzászólást:

Madár István: Szerintem sincs feltétlenül tudatos gyengítésről szó, inkább „csak" arról, hogy indifferensek ez ügyben, nem értik a pénzügyi közvetítés jelentőségét, és általában ha felmerül két lehetőség, akkor inkább a „gonosz bankokat" sújtó megoldást választják, mintsem már érdeket sértőt. Tekintve, hogy itt állunk egy credit crunch lehetőségétől fenyegetve, bátor próbálkozás ez, remélhetőleg nem lesz belőle semmi.

A gazdaságpolitika egyik elsődleges feladata az ösztönzés. Az, hogy olyan gazdasági magatartás felé terelje a szereplőket, amelyek a társadalom számára fontosak. Szomorú tapasztalat, hogy igazából a gazdaságpolitika nagyon sok területen ilyen szempontból már akkor is sikeres, ha legalább semleges tud lenni a döntésekre. Az azonban valószínűleg már magyar unikum, hogy helyenként mintha kifejezetten arra törekednénk, hogy a gazdaságpolitika rossz irányba ösztönözzön.

Ez egy drága, rossz irányba ösztönző, torzító, szürke gazdaság felé terelő, pénzügyi hatékonyságot csökkentő ötlet, és már az is a gazdaságpolitika szégyene, hogy ilyen formában meg tudott fogalmazódni.

VV: Bankadó, végtörlesztés, tranzakciós adó: miért gondolod, hogy a kormány nem tudatosan gyengíti a bankszektort? Csupán arról lenne szó, hogy mint a bankrabló, azért támadják éppen a pénzintézeteket, mert „ott van a pénz"?

MI: Elsősorban azért gondolom ezt, mert a kormány néhány vízión kívül különösebben koherens stratégiát eddig sem mutatott fel, vagyis a tudatosság eleve nemigen van jelen a gazdaságpolitikában. Az egyetlen eligazító dokumentum talán a Magyar Növekedési Terv lenne a maga interkontinentális fordítókorongjával, de abból az erősebb állami szerepvállalás szándéka ellenére sem olvasok ki olyat, hogy a tőkeallokáció bevett kapitalista formáit érdemes gyengíteni, mert az állam úgyis ellátja helyette ezt a funkciót. Ugyanakkor az nyilvánvalónak tűnik számomra, hogy a pénzügyi közvetítő szektort nem is tartja igazán fontosnak a kormány, sőt akár némi ideológiai alapú ellenszenvet is érzek. Amikor a gazdaságpolitikát újra és újra emlékeztetik a tények, hogy kényszerpályán mozog, láthatóan szívesen tekint egyszerű pénzforrásként a szektorra. Pedig a mai növekedési problémánk részben arra az elégtelen hitelezési aktivitásra vezethető vissza, amelyben a kormányzat intézkedéseinek is jelentős szerepe van.

Madár István (1974) közgazdász, a Portfolio.hu vezető elemzője, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, a Magyar Közgazdasági Társaság elnökségi tagja.

VV: Említetted a kommentedben, hogy a kormány szemmel láthatóan nem érti a pénzügyi közvetítőrendszer fontosságát a gazdaság egészére nézve. Mit gondolsz, az ebből fakadó intézkedések mennyire korlátozzák vagy korlátozhatják a jövőben a magyar gazdaság konvergenciáját az uniós gazdaság irányába? Meg is akaszthatják, vagy akár vissza is fordíthatják ezt a folyamatot?

MI: Egyrészt érdemes azt elmondani, hogy már évek óta nincs érdemi konvergencia Magyarország és a fejlett európai országok között, tehát igazából sajnos nincs mit megakasztani vagy visszafordítani. Ugyanakkor ahogy említettem, a mai gyenge beruházási teljesítmény és növekedési potenciál már lehetne jobb is, ha a hitelezés beindult volna. Nem lenne igazságos, ha ezt csak a gazdaságpolitika számlájára írnánk, nyilván a nemzetgazdaság devizában való súlyos eladósodottsága miatt csodát nem lehetett várni, de talán azt sem, hogy ennyire elmaradjunk a régiótól. Jelenleg a „creditless growth" helyzetben vagyunk, és nagyon kell figyelni, hogy ne süllyedjünk a súlyosabb „credit crunch" állapotba, mert akkor hosszabb távon elakadhat a felzárkózás. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ha a gazdaságpolitika nem csinál hibát, akkor ez az állapot lassan, de enyhülhet.

VV: 2002 és 2010 között Magyarország látványosan lemaradt a visegrádi régió többi országától, majd az Orbán-kormány még rátett egy lapáttal és elkezdte gyorsítani ezt a rugalmas elszakadást. Látsz reményt trendfordulóra?

MI: Egy tartós trendfordulóhoz sok minden kellene. Hogy nagy szavakban, kicsit általánosan válaszoljak: kellenek hozzá olyan szakpolitikák, amik a munkapiaci problémákat kezelik, elsősorban az oktatás területén. Helyre kellene állítani a gazdaságpolitika hitelességét, amire helyenként még csak törekvést sem látok. Kellene a mostani rögtönzések helyett egy értelmes, a nemzetközi tapasztalatokra épülő adópolitika. Csökkenő kockázati felárak, költségvetési stabilitás, megerősödő intézmények, normateremtő elit. Ezzel nem akarom eltagadni, hogy a kormány is tesz egy csomó olyan lépést, amelyek előre visznek, a Széll Kálmán-terv intézkedései, vagy bizonyos munkaerőpiaci szabályozási döntések biztosan segítenek. Érzésem szerint azonban ez így még összességében kevés a trendfordulóra.

A legutóbbi különvélemények a Véleményvezéren:
Szalai Ákos: A plágiumügy főszereplője nem Schmitt
Lánczi Tamás: Az LMP az SZDSZ bunkósbotját suhogtatja

Ha tetszett, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.
A blogon meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.