Véleményvezér

vv

Közgép: szenved Selmeczi, szenved a Fidesz

2012.07.12. I 0 komment I Címkék: fidesz korrupcio lmp oligarchak

schiffer.jpgBorzasztó nyomasztó lehet a Fidesz stratégái számára, hogy hónapok óta képtelenek feltalálni magukat az oligarcha-kérdésben. Ráadásul óvatlanul emelték is a tétet. (Fotó: Marjai János/MTI)

Az LMP továbbra sem engedi, hogy az oligarcha-kérdés feledésbe merüljön, a Fidesz pedig rettenetesen szenved ettől. Tegnap Selmeczi Gabriellának az LMP irodája előtt tartott sajtótájékoztatója kiválóan demonstrálta, hogy mennyire védhetetlennek látja ő is, és valószínűleg pártja is a kialakult helyzetet.

Ajánlott írásunk: Határon túliak váltják le a Fideszt?

Kiváló performansz, szörnyű reakció

Az LMP tegnap folytatta az oligarcha-ügyben bemutatott performansz-sorozatát: ezúttal a Közgép Zrt. telephelye előtt alkottak élőláncot. Az ötlet tökéletesen működött, hiszen a nyomasztó nyári meleg ellenére sokszor annyi ember értesülhetett a Lehet Más a Politika megmozdulásáról, illetve vonatkozó üzenetükről, mint ahányan a párt ugyanebben a témában elmondott beszédeiről együttvéve hallottak.

Az akció sikeréhez hozzájárult maga a Közgép is, mely azonnal ráharapott a csalira, ügyvédet, valamint rendőröket küldött a demonstrálókra (többek között „személyi szabadság korlátozása" (!) címen). Ám a siker legfontosabb összetevője mégsem ez, hanem a Fidesz reakciója volt. Selmeczi Gabriella pártszóvivő ugyanis órákon belül az LMP irodájánál termett, ahol gyakorlatilag elakadt a szava. Nem szó szerint értve, hiszen természetesen mondatok hagyták el a száját, ám valódi mondandó nélkül. Pusztán maga a tény, hogy megjelent, szépen mutatta, hogy pártja igencsak találva érzi magát az ügyben, továbbá, hogy minden bizonnyal a belső felméréseik szerint a magyar választókat is egyre inkább nyugtalanítja ez a téma.

Véleményvezérek a Véleményvezéren - Blogunkon újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők fejtik ki véleményüket a hozzászólásokban.

Nemzeti, nem nemzeti

A Fidesznek tehát lépnie kellett, de ugyanúgy, mint az LMP hasonló témájú parlamenti felszólalásaikor, gyakorlatilag most sem tudtak a maguk védelmére felhozni semmit. Maradt tehát az az egyszerű és borzasztóan átlátszó inszinuáció, melyet maga Orbán Viktor dobott be még egyik parlamenti válaszában, miszerint az LMP azért foglalkozik annyit a Közgéppel és az oligarcha-kérdéssel, mert a külföldi vállalatokat kívánja helyzetbe hozni a magyar vállalatokkal szemben. (És itt muszáj megjegyezni, hogy az ezzel párhuzamosan bemutatott Strabag-malőr egészen kivételesen mulatságossá teszi ezt a szöveget.)

Borzasztó nyomasztó lehet a Fidesz stratégái számára, hogy hónapok óta képtelenek feltalálni magukat ebben a kérdésben. A látványos kommunikációs botladozás ellenfeleik számára is nyilvánvaló, és csak még inkább ösztönözni fogja a végre valóban kapós témát találó ellenzéki pártot, hogy folytassa, amit elkezdett.

Olvasd el ezt is: Kisajátítás: ha akarja, a kormány elveheti

Magukhoz kötözték

Ebben az ügyben a Fidesz nem egyszerűen csak látványosan vesztésre áll, hanem még emelte is a tétet a saját maga számára. A „nemzeti-nem nemzeti" retorikával ugyanis a Közgép-ügyet óvatlanul összekapcsolaták az egész kormányzás leitmotifjával, az önrendelkezés, a nemzeti szuverenitás visszaszerzésének témájával.

A következő fél év, egy év egyik nagy kérdése éppen az lesz, hogy ez a nyilvánvaló ballaszt mennyire fogja lehúzni a gazdasági szabadságharcról szóló retorika egyébként meglévő politikai vonzerejét. A homokzsákot a léghajóhoz kötözték, de nem tudni, hogy a súly húzza majd le a léghajót, vagy a léghajó emeli fel a zsákot.

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása