Véleményvezér

vv

Nagyon drága nyolc év

2010.04.09. I 6 komment I Címkék: mszp gyurcsany bajnai voks10

Az elmúlt nyolc évet még legalább egy évtizedig kell nyögnünk. A felelősöket soha többé nem engedhetjük a magyar gazdaság vezetésének még csak a közelébe sem.

(Fotó: Sárközy György/Magyar Hírlap)

A nyolc év, amitől hamarosan elköszönünk, sokba került nekünk. Nagyon sokba.

A tények

Magyarország államadóssága 2001-ben, a Fidesz-kormány utolsó teljes évében a GDP 51%-a volt. 2009-ben, az MSZP regnálásának utolsó teljes évében 79%.

Az alábbi ábra ezen adat éves alakulását mutatja.

A magyar államadósság alakulása 2009-ig. Forrás: AkK

 

Az Államadósságkezelő Központ munkatársai által készített, egyébként sokak által optimistának tartott elemzés szerint, fegyelmezett gazdaságpoltikai és normális külgazdasági feltételek mellett 2020-ra ez az érték 65%-ra csökkenhet.

Mások szerint azonban arra a szintre már soha nem fog lemenni a magyar államadósság. Legalábbis nem a mi életünkben.

Mit jelent ez?

Mindez azt jelenti, hogy az elmúlt nyolc évet még legalább egy évtizedig kell nyögnünk. Ebben pedig megkerülhetetlen az MSZP felelőssége.

A 2008-ig tartó időszakban a régió többi országát a gyors gazdasági növekedésnek köszönhetően csökkenő államadósság jellemezte. Nálunk ezzel szemben a felelőtlen állami pénzszórás miatt az államadósság folyamatosan nőtt. Ha legalább valami építő célra ment volna ez a tömérdek pénz! De nem: ez a pénz fenntarthatatlan osztogatásra, egyszerű szavazatvásárlása ment.

online surveys

A 2008 végén bekövetkező világgazdasági válság pedig pontosan a korábbi évek katasztrofális gazdaságpolitikája miatt volt ilyen drámai hatású Magyarországon. A lényegesen kisebb államadóssággal rendelkező cseheknél, a sokkal nagyobb növekedést felmutató lengyeleknél és az euróval rendelkező szlovákoknál fel sem merült az államcsőd mint lehetőség, mint elhárítandó fenyegetés.

A mi kormányunk ellenben még ma is arra büszke, hogy az államcsőd egyelőre nem következett be.

Hogyan tovább?

A gazdasági „hogyan tovább?”-ra adandó válasz messze meghaladná e cikk kereteit. A politikai azonban egyértelmű kell, hogy legyen. Azokat, akik felelősek ennek a katasztrófális helyzetnek a kialakulásáért, soha többé nem engedhetjük a magyar gazdaság vezetésének még csak a közelébe sem!

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karlmax 2010.04.09. 10:39:51

Ijesztő ez a grafikon és a tények. Kérdés csak az, hogy ha nem az MSZP lett volna kormányon, akkor valóban jobb lenne a mutató? Nme védeni akarom őket, Isten ments, csak nem lehet tudni. majd most itt lesz a lehetősége az új kormánynak. Ha változik ez a mutató pár éven belül, akkor jó döntés volt a kormányváltás. Mert váltás az lesz, biztos.

karlmax 2010.04.09. 10:47:50

Ja, igen és persze az igazi kérdés az lesz, hogy nekünk, földi halandóknak jobb lesz-e a következő 4-8 év, vagy sem.

Arivistus 2010.04.09. 13:43:44

Ha rajtam múlna soha többé nem jutnának a hatalom közelébe. De ahogy elnézem a közvélemény-kutatási adatokat, ezek meg fogják őrizni a második helyüket, és ezzel együtt váltópárti státuszukat. Ez van.

lepo 2010.04.09. 14:59:08

@karlmax: A kérdésedre a válasz benne van a cikkben. Egyrészt a környező ex szoc. országoknál "... fel sem merült az államcsőd mint lehetőség,..", másrészt az oszlop diagram 2001/2002 értéke mint a " ... Fidesz-kormány utolsó teljes évei". S a legfájóbb az ami szintén benne van a blogban, hogy semmi kézzelfogható nyoma nincs annak a töménytelen pénznek amit elherdáltak. Legalábbis a köz számára nincs.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.09. 22:07:41

"Ha legalább valami építő célra ment volna ez a tömérdek pénz! De nem: ez a pénz fenntarthatatlan osztogatásra, egyszerű szavazatvásárlása ment."

Azért ez így, ebben a formában nem teljesen igaz...

Lev Menachem 2010.04.11. 02:49:56

csalóka (és kicsit sunyi) ez a statisztika, ugyanis nemtudom mennyiről, de fokozatosan csökkent a gdp arányos államadósság az orbán-kormány alatt (tehát 98-tól illett volna nézni vagy inkább 89től...), 2002 ben csináltak egy választási költségvetést, kicsit elengedtéka hiányt, de az még bőven belefért , mert a tendencia egyértelműen csökkenő volt





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása