Véleményvezér

vv

Hol rontotta el Izrael?

2010.06.02. I 38 komment I Címkék: usa izrael obama netanjahu

Izrael vezetői a tipikus politikusi hibát követték el: azt hitték, hogy valami örökké fog tartani. Amerikában azonban nagyon más szelek fújnak, mint Bush elnöksége alatt.

Tegnap az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elítélte azokat a cselekedeteket, melyek tíznél is több civil halálához vezettek Izraelnek a gázai blokádot megtörő segélyflottilla elleni katonai akciója során. Ez azt jelenti, hogy még az Egyesült Államok sem állt ki határozottan Izrael mellett.

Az izraeli vezetés nagyon eltaktikázta magát.

Szövetségesek

Az Egyesült Államok Izrael megalakulása óta a zsidó állam egyik, később legfőbb szövetségesének számít, függetlenül attól, éppen kik és mely pártok vannak kormányon a két országban. Viszonyuk 2001. szeptember 11-e után vált különösen szorossá: ekkortól Izrael szinte minden akciója mögé oda tudta állítani az iszlám fundamentalizmus és terrorizmus ellen harcoló Egyesült Államokat.

Izrael vezetői azonban elkövettek egy súlyos hibát, ráadásul a tipikus politikusi hibát: néhány éves tapasztalatból messzemenő következtetéseket vontak le. Azt gondolták, hogy az alig egy évtizedes, szinte feltétlen amerikai támogatás olyannyira stabil, hogy örökké fog tartani.

Szövetségesek?

Az izraeli kormány nem látta azt az óriási változást, ami az Egyesült Államokban történt az elmúlt két évben. Amerikában ugyanis nagyon más szelek fújnak, mint Bush elnöksége alatt. Először is, a Demokrata Párt most hatalmon lévő szárnya korántsem az a csapat, akik Clinton alatt voltak hatalmon, és főleg nem úgy képzelik el a közel-keleti politikát, mint a Bush-adminisztráció.

De a közhangulat is nagyot változott az USA-ban. Obama háborúellenességgel és csapatkivonásokkal kampányolva került hatalomra, és most ezeknek a választói elvárásoknak kell megfelelnie. Az amerikai emberek a katonai szerepvállalást és az iszlámizmus elleni harcot már egyáltalán nem tartják annyira fontosnak, mint korábban.

És ez mind-mind hatással van a Közel-Keletre, Izraelre. De Izrael vezetői láthatóan mégsem érzik, hogy Obama hatalomra kerülésével mennyire beszűkült a mozgásterük. Hogy ami korábban még működhetett, az most már túl van a határon.

Pedig a mostani akció előtt ezt jól demonstrálta már a márciusi Biden-affér is. Az amerikai alelnök akkor Jeruzsálembe utazott, hogy segítse a palesztin-izraeli tárgyalásokat. Ám Biden látogatása alatt Izrael további telepépítéseket jelentett be, meghiúsítva a tárgyalások megindulását. Ezzel Izrael nagyon kellemetlen helyzetbe hozta az alelnököt, és Netanjahu később bocsánatkérésre is kényszerült.

Eltérő érdekek

Persze az izraeli belpolitika sem egyszerű. Az izraeli társadalom hagyományosan sok pártot szavaz be a Knesszetbe, és Netanjahunak most is egy törékeny koalíciót kell fenntartania, melyben egy radikális jobboldali párt is részt vesz. Az izraeli érdekek nem elég karakán képviseletét pedig a választók keményen büntetnék.

Ám Izrael sokkal inkább rá van szorulva az USA-ra, mint fordítva. Sőt az amerikai szövetség elvesztése akár Izrael létét is veszélyeztethetné.

Ezért történjék bármi is az izraeli belpolitikában, a zsidó állam nem engedheti meg magának, hogy nyilvános konfliktusokat vállaljon fel az Egyesült Államokkal, vagy hogy elveszítse támogatását. Izraelnek sokkal jobban együtt kellene mozognia szövetségesével, és jobban oda kellene figyelnie az amerikai belpolitikára, ha az USA-t mindig maga mellett akarja tudni.

web surveys


Mi a tanulság?

Izrael példájából Magyarország is tanulhat: szövetségeket kell kiépíteni, de azokra később is nagyon fontos odafigyelni! Mindig pontosan tisztában kell lenni azzal, hogy milyenek szövetségeseink belpolitikai viszonyai - különben egy éles helyzetben könnyen mi is egyedül maradhatunk.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-oldalához!
Hozzászólás előtt olvasd el
moderációs elveinket!

>> MAGYAR ÉRDEK: BERLIN HELYETT VARSÓ?

>> ALKOTMÁNYT ÉS NÉPSZAVAZÁST!

>>  korábbi írásaink

Kapcsolódó írások:
Vasrudakkal verték az első izraeli kommandósokat (Index)
Kinek áll az érdekében? (Index)
Újabb provokáció és újabb ellencsapás készül (Index)
Az izraeli lövöldözésről (Szlankó Bálint/A dróton túl)

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktus 2010.06.02. 11:40:36

Egy fontos tényező kimaradt ez pedig TÖRÖKORSZÁG. Ebben a konfliktusban van egy olyan tényező, amely eddig nem nagyon jelent meg az USA-Izrael kapcsolatok kontextusában ez pedig Törökország, amely NATO tagállam régi USA szövetséges egy szép nagy hadsereggel, és gyakorlatilag az egyetlen igazán megbízható iszlám vallási közösségbe tartozó ország az USA számára.
Itt a legnagyobb bibi, mert az akcióban Izrael mindent elcseszett gyakorlatilag amit csak lehet, mintha a hadseregben bizonyos köröknek éppen ez lett volna a céljuk.
Nemzetközi vízeken támadtak meg egy török hajót, majd török állampolgárokat lődöztek le ez teljesen más szituáció, mint palesztín csempész halászbárkák megrohamozása, vagy palesztínok lelövése.
Az USA külügynél is most mehet a fejtörés, hogy a két stratégiai szövetséges balhéjában, hogy tudnak lavírozni.

I_Isti 2010.06.02. 11:40:41

Hamarabb fogják Barackot elzavarni a francba, minthogy az USA hagyományos Izrael barátsága megszűnjön.
A választópolgárok jelentős része ugyanis nem az a szokásosan materialista ajrópai, hanem úgynevezett evangéliumi (ez a helyes fordítása az evangelical kifejezésnek) keresztény, ami alapjáraton olyan teológiát takar, amit Mo-n mondjuk Németh "VidámVasárnap" Sándor képvisel meglehetősen markánsan. Ennek pedig az egyik jelentős aspektusa, hogy Jézus Krisztus második eljövetelének a szükséges feltétele az, hogy Jeruzsálemben, ugyanott, ahol kb. lájtos 3000 (értsd: háromezer) évvel ezelőtt felépült az _első_ Szentély - ahol viszont most éppen - és itt már jelentős eltérések vannak - vagy az Al-Aksza mecset van, vagy nem, de az biztos, hogy az Óváros Templomhegy részén, pillanatnyilag is palesztin fennhatóság alatt álló területen, továbbá jelentős feltétele Jézus Krisztus eljövetelének a zsidó állam létezése is. (Meg az ajrópai únió világbirodalommá válása is, természetesen.)
Tehát ezeknek az evangéliumi-protestáns keresztényeknek vallási szempontból természetes, hogy Izrael barátai, és jelentős támogatói. Ugyanúgy, ahogy Izrael léte alapjáraton cáfolata a koránnak, és a muszlimok hitének pofánvágása - nem véletlenül gyűlölik annyira alapjáraton Izraelt - ugyanúgy Izrael létezése alapjáraton bibliai próféciák beteljesüléseként értelmezhető az evangelical keresztények hite szerint.

Viktus 2010.06.02. 11:42:20

+ Mondjuk ebben a nagypolitikai cirkuszban van még egy érdekesség. A török politikában is megy most erőfitogtatás, de közben a török hadsereg épppen most bonyolít le Izraellel egy nagyobbacska fegyver bizniszt.
Nem csodálkoznék azon, ha hamarost a törökök konpenzáció gyanánt megint átruccanhatnának Irakba "rendbetenni" a kurdokat ezen akcióik lekorlátozódtak az Obama adminisztráció megjelenése óta.

Colour of silence (törölt) 2010.06.02. 11:43:56

Az amik nem csak az utóbbi egy évtizedben ápoltak szoros baráti viszonyt egymással. Ez sokkal régebbre nyúlik vissza. És ha ismernéd a BT működését, akkor tudhatnád, hogy miért nem állt Izrael mellé az USA ebben a kérdésben. Igazából ez nem is ilyen jellegű dolog. Nem beszélhetünk melléállásról, vagy mellé nem állásról, mert ez nem egy kötelező érvényű döntés. Sőt, nem is döntés, hanem egy ajánlás. Az USA addig, amíg nem egy döntés meghozatala a cél, addig tök mindegy mit csinál. Ám abban a pillanatban, hogy szavazni kell egy adott döntésről, élhet és élni is fog vétójogával. Most semmi ilyesmi nem történt, csupán egy kiadott közleményről van szó, ami nem kötelező érvényű, ergo szart sem ér. Semmit nem KELL tennie Izraelnek, nem lesznek KÖVETKEZMÉNYEK, ha nem teszik meg. Magyarul belefingottak a szélbe.

theof 2010.06.02. 11:44:02

Tudod az hogy egy vitatott izraeli kommandós akciót elítél az USA, még nagyon messze van attól hogy az amerikaiakkal konfliktusuk lenne. Mostanra Izraelnek van a világ legjobb légierője, gazdaságban hadseregben messze a közel kelet legjobb állama és nekik terület kell. A palesztinok nemes egyszerűséggel rossz helyen vannak és amíg az ószövetségi vallás uralkodik Izraelben ez nem is fog változni. Azzal a ténnyel pedig vitatkozni lehet hogy Melyik állam veszít többet a szövetségük felbomlásakor az USA vagy Izrael.

Pékszakállú Henceg 2010.06.02. 11:44:42

Ezt bizony elqrták, nem kicsit, nagyon! Izrael nem csak az USA támogatását vesztette el, de Törökországét is, az egyetlen iszlám államét, amely európai hatásra közvetítőként játszott szerepet az izraeli-palesztin viszony rendezésében. Ezzel Izrael egyedül maradt a térségben az velük nyíltan szembenálló országokkal (Szíria, Irán), a terrorizmust titokban pénzelőkkel (Szaúd-Arábia, Jordánia, Libanon), Elvesztette a világ vezető országainak a feltétlen bizalmát, innentől kezdve minden egyes palesztin sikolyra ugrani fognak, és minden egyes ügyre érzékenyebben fognak reagálni. Kellett már ez a pofon Izraelnek.
Azon sem csodálkoznék, ha a törökök legközelebb harcigépes kíséretet adnának a nemzetközi vizeken tartózkodó hajóiknak, ők ettől nem riadtak meg a görögökkel szemben sem, a halottaikat pedig mutogathatják indokként teljes joggal.

ralf 2010.06.02. 11:45:44

Az ENSZ legtöbb vélekedése arra utal, hogy már százszor megbánta Izrael Állam létrehozását. A világ a gyengének drukkol az erős ellen. Ugyanakkor az sem véletlen, hogy egy ilyen apró állam, mint Izrael, kénytelen erős lenni, hiszen hihetetlen ellenszélben kell fenntartania magát.

Sok vonatkozásban Izraelnek igaza van, de a nemzetközi közösség akkor sem áll mellé (a 2008 végi gázai háborúban soha nem került említésre, hogy a tűzszünetet a palesztinok sértették meg, a lejárta után pedig ők nem akarták megújítani. Ők provokálták az erősebb felet, pontosan tudván, hogy az előbb-u8tóbb vissza fog csapni, és akkor a világ a szegény palesztinok mellé fog állni, és csak az izraeli "agresszióról" vesz tudomást, a palesztin provokációról nem.

Ettől függetlenül, vagy éppen ezért Izrael nem tehet olyan intézkedéseket, amelyek úgy fordítják ellene a világot, hogy önvédelmi szempontból nem hoznak hasznot, sőt naponta kell demonstrálniuk, hogy ők békét akarnak, és rajtuk nem múlik. (Az például, hogy 2005-ben kivonultak Gázából, jól demonstrálta, hogy rajtuk nem múlik, és azt is, hogy ezzel nem lehet békét teremteni. )
Azonnal fel kéne függeszteni a területeken az építkezéseket. A baj az, amire a cikk is utal, hogy ott van az a szélsőséges, az araboknál semmivel nem civilizáltabb telepes közösség, amelyiknek a képviselői a kormányban ülnek a parlamentben. Le kéne állítani minden építkezést a területeken, de abba belebukna a kormány. A nemzetközi vizeken, vagy az amerikai politikusokkal való macsózás is a belső közönségnek szól, csak az a kérdés, hogy alakul a rév és a vám viszonya.
Vannak hívei a békekötésnek, még a szinte feltételes békekötésnek is, de a gázai háború után a közvélemény megfordult és csak a legnaivabbak hisznek a békében. Békét kötni pedig csak úgy lehet, ha az ember elhiszi, hogy reális esély van rá, a gázai
provokáció pedig egyértelművé tette, hogy a Hamasz sem békekötésben gondolkodik.

Punxsutawney Mormota 2010.06.02. 11:46:09

Már régóta az a véleményem, hogy egy nagy cirkuszi sátor alá kellen vonni az egész Közel-Keletet. Majd úgy harminc év múlva be kellene nézni, hogy mi újság, és aki még akkor is életben van, az vélhetőleg megtanult viselkedni, lett légyen arab, zsidó, kopt keresztény vagy bárki más. Akkor esetleg ki lehetne őket engedni...

Nevetséges, ami ott folyik a politika szintjén... És megint arról van szó, hogy az utca embere jól elvan a másikkal, csak a politikusak kavarják a szart.

moncayo 2010.06.02. 11:46:54

A zsidó enklávét (államot) nem az USA (mint állam) csak olyan mértékben pátyolgatja, mint amilyen mértékben szüksége van egy helyi csendőrre a Közel-Keleten az olaj miatt. Az igazi támogatók származási kötöttségen (pl. adomány támogatáson) működnek, szenátorok, képviselők. Ha már nem lesz stratégiai szerepe az olajnak helyeben, akkor válik kérdésessé, hogy megéri-e az adófizetőknek egy lassan tarthatatlanná váló helyzetbe önteni a pénz. Lásd Dél-Afrika példája. Izrael milliókat öl (az amerikai adófizetők pénzéből), hogy pár ezres lélekszámú telepeket tartson fenn az arabok tengerében. Végül is csalinak, hiszen ha pár dühöngő arab le is mészárol egy telepest, már meg van az indok a hadjáratra. De az arány hasonló, 250 millió amerikai tart el az adójából 3-4 millió zsidót, akik mellesleg az amerikaiak pénzéből több szociális ellátásban részesülnek, mint maguk az amerikaiak otthon. Örökké ez nem lesz tartható, s akkor meg nagy baj lesz. Esélyük sincs az USA nélkül.

tölgyes 2010.06.02. 11:55:41

Nagyon fontos lenne, hogy az Izrael állam elleni fellépés ne menját át, teljesedjen ki antiszemitizmusba.

tölgyes 2010.06.02. 11:55:58

@moncayo: Önnek sok igazsága van. Én már több fórumon évek óta írogattam: indokolt lenne a mérsékelt zsidók fellépése, mert ha a jelenlegi politika nem változik, akkor az USA elkerülhetetlen -még ha viszony csak viszonylagos -gyengülése miatt nagy bajok lesznek...Egyébként senkinek se lenne jó egy szélsőséges antiszemita világhullám.

dusomoja 2010.06.02. 12:03:36

@I_Isti: Ez valszeg igaz volt tíz éve. Már nem az, vagy nemsokára nem lesz. Többségben lesznek a római katolikusok. Mint ahogy kevesebb, mint egy emberöltőn belül több amerikainak lesz a spanyol az anyanyelve, mint az angol.
A másik szempont, hogy az USA mint olyan is gyengül, nagyon sokba kerül ez az Izrael-barátság is. Úgyhogy szerintem Obamát egyrészt nem zavarják el a francba, másrészt az amerikai zsidó-evangéliumi lobbinak egyszerűen egyre kisebb lesz az aránya a népességen belül. ÉS akkor csáó Izrael, a fenntarthatalan állam.

parttalan 2010.06.02. 12:03:52

"Mindenki Izrael ellen"

ABiblia szerint ezzel kezdődik a végítélet. Tényleg nem lehet már sok hátra.

ralf 2010.06.02. 12:19:07

@tölgyes: Teljesen egyetértek. Csak mind a két oldalon kifinomult technikák vannak arra, hogy akadályozzák ezt meg.
Ha fél évvel az izraeli választások előtt Gázából nem provokálják Izraelt, talán a békepártiak kerülnek hatalomra, de semmiképpen nem lenne érdemes a szélsőséges telepeseket pátyolgatni.

Másrészről korábban többször, amikor az éppen esedékes béketárgyalások biztató eredményt kezdtek ígérni, Tel-Aviv közepén felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő. Az izraeliek pedig felültek a provokációnak, és felálltak a tárgyalóasztaltól. Pedig ha másnap leülnek, ha bebizonyítják, hogy terrorcselekményekkel nem lehet megakadályozni a szándékaikat, minden eszközt kivettek volna a terroristák kezéből, miközben a békére vágyó palesztinokat a "mi" oldalra állíthatták volna, szemben saját szélsőségeseikkel. A - bármennyire is jogos - visszacsapással viszont őket is maguk ellen hangolták.

Nem lehet úgy békét kötni, hogy elmondjuk, mit várunk ezért a másiktól. Csak úgy, hogy mi magunk megteszünk érte, amit tudunk.

moncayo 2010.06.02. 12:20:12

@tölgyes: Én még nem találkoztam mérsékelt zsidóval sem az izraeli, sem az ameriki politikában. Biztosan vannak, de a hangjuk gyenge lehet. Ezt a kérdést valahogy az USA-nak kellene megoldania (de nem tudja, ez látszik), s eleve el kellene ismerni, idióta ötlet volt anno egy faji állapot létrehozni, pont ott, ahol a zsidó meg az arab (még annóbb egy tőről fakadva) azon vitatkozik, hogy Mózes vagy Modamed ült-e egy kopár sziklán kényelmesebben. Ha meg egy ameriaki elnők (megbolondulva) hirtelen kijelentené, hogy az USA nem támogatja tovább az izraeli politikát, nos nem adok neki 2 hetet és halott lenne. Vagy ha nem, kiderülne, hogy megerőszakolta a Fehér Hát WC-s nénijének unokáját.

parttalan 2010.06.02. 12:27:50

@moncayo:

A Közel-keleten a Negev-sivatag, a Földközi-tenger és a Jordán folyó által határolt pirinyó földterületen évezredek óta közösen osztoztak zsidók és palesztínok. A bibliai idők óta. A középkorban létezett szabad izraeli állam is, -ezt valahogy sokan nem tudják, mindenesetre nem az 1948-ban megalakult Izrael az első.

Mindkét népnek joga van szabadon, önálló államban élni az ősi földjén. A helyzet az, hogy a zsidóktól ezt a jogot már a XIX.századtól - a zsidó bevándorlások Paleszínába való kezdeteitől - sokan előszeretettel megvonják. Pedig csak visszatértek. Aztán az egymásmellett élés törvényes rendezéséül létrehozták a palesztín és a zsidó államot. Tiszta jogi helyzet volt. Méltó módja a rendezésnek.

Aztán fel lehet tenni a kérdést: ki hibádzott előszőr? Végtére is nem Izrael volt az, amelyik előszőr kezdte a "balhét". Születése után máris fegyveres támadást indítottak szomszédai a zsidó állam ellen. És azóta is szüntelenűl fenyegetettségben kell élnie a több milliónyi izraeli állampolgárnak. Ez a normális élet lenne?

Az viszont, hogy 1967-ben milyen indokkal, jogalappal kebelezte magába Palesztínát - nos, sztem Izraelt semmilyen őt ért korábbi támadás, ill. állandósult fenyegetettség nem menti föl ez alól. Itt hibádzott Izrael - s nyögi a súlyos terheit azóta is. Pesze mi is motiválhatta akkor Izraelt? Az erőforrások, és a saját népünk "életterének" növelése - ami az egyes háborút indító országokat úgy általában vezérelni szokta.

Szvsz addig nem javulhat az állandó nyomasztó háborús állapot, amíg meg nem alakul a szabad palesztín állam. De ha valaki azt hiszi, hogy ezzel a béke jön el a térségben - az nagyon téved. Az elvakult ultraiszlamista erők továbbra is egyértelműen Izrael állam létét fogják megkérdőjelezni. És akor megint fordulat fog bekövetkezni a térség megítélését illetően. Megint Izrael lesz a bárány, a szomszédos államok pedig a farkasok..már amelyik.

bass.gitár 2010.06.02. 12:56:53

"...A vezető, angol nyelven is megjelenő zsidó lap egyébként igen kritikus hangot ütött meg a kormányzattal kapcsolatban. A Haaretz publicistája nemes egyszerűséggel "hét idiótának" nevezte a vezető kabinet tagjait, majd kifejtette, a hajókon nem terroristák közeledtek az ország felé, a kormány mégis úgy tett, mintha az épp hogy el nem süllyedő hajóflotta félelmetes armada lenne. Yossi Sarid felteszi a kérdést: ha már egy ilyen fenyegetést is valóságos D-napnak lát az izraeli vezetés, mi lesz, ha valóban kitör a háború? "A hetes tovább folytatja gonosz munkáját, nagyobb veszélybe sodorva minket, mint bármilyen hajó. (...) Így hát tovább félhetünk - nem csupán Ahmedinezsádtól, de saját vezetőinktől" - zárja sorait a Haaretz újságírója.

Táltos.TV · http://www.taltos.tv 2010.06.02. 13:20:19

Izreael geostratégiai szerepének csak nagyon áttételesen van köze az olajhoz.

Nem csak az USÁ-ban, hanem Európában is sok olyan politikus és katonai vezető van, akik Izraelben az iszlámmal nem éppen harmonizáló euroatlanti érdekek előretolt bástyáját látják.

Akármennyire is agresszív az izraeli védelmi politika, a nyugati politikusok szemében Izrael demokratikus jogállam, ezzel ellentétben az iszlám államok társadalmi szokásaitól viszolyognak (iszlám fundamentalizmus, vallásszabadság hiánya, sarija, nők alsóbbrendűsége stb.)
Ráadásul számos arab országban megfigyelhető egy "visszarendeződési" tendencia, előretörnek az iszlám fundamentalista irányzatok és csoportok.
Törökország ennek az éremnek a másik oldala. Az USA és Európa nagyon igyekeznek, hogy Törökországot integrálják az euroatlanti folyamatokba, de pont iszlám volta miatt különösen a jobboldali politikusok rettegnek egy Európai Úniós Törökország gondolatától. A nagyobb európai államok így is szenvednek az arabok (Franciaország, Spanyolország) illetve a törökök (Németország) integrációjával. Jól látszik ez pl. az aktuális burka és mecsetépítési vitákból.

Akárhogy is van, a keresztény Európa a zsidókkal kb. 2000 éve többé-kevésbé sikeres szimbiózisban él, az iszlám világgal eddig viszont szinte csak pusztítottuk egymást. A XXI. századra a kereszténység "szocializálódott" annyira, hogy általában képes megtűrni más vallásokat maga körül, az iszlám világban viszont pont ellentétes folyamatok zajlanak: mára alig lehet mondani olyan arab államot, ahol az iszlám követői tartósan együtt tudnak élni más vallások követőivel...

tobias2 2010.06.02. 13:21:21

@Viktus: "Törökország, amely NATO tagállam régi USA szövetséges egy szép nagy hadsereggel, és gyakorlatilag az egyetlen igazán megbízható iszlám vallási közösségbe tartozó ország az USA számára." Látogass el Koszovóba, Viktus. Olyan Amerika-imádatot mint ott van még nem láttál, nem is nagyon fogsz. A mecsetekben áldják az USA nevét.

Tóth Ágas 2010.06.02. 13:30:14

ha most nem is fog komoly változás beállni az USA és Izrael viszonyában, a gondolat, hogy semmi nem tart örökké, mégis igaz és fontos ebben a kérdésben. Az USA világhatalma sem tart örökké -olyannyira nem, hogy 10-15 éven belül már nem lesznek a világ első gazdasága. Kínát pedig sokkal, de sokkal nehezebb lesz lekötelezni, ők pont szarnak a zsidó-keresztény hagyományokra és igazából pénzük is van elég, piacnak meg ott van kb az egész világ. Középhatalomként pedig egyre nehezebb lesz pénzelni egy olyan geopolitikai adottságú országot, mint Izrael.
Hogy mi lesz később, azt ki tudja, de évtizedeken át hergelni és megalázni a szomszédokat sem jó hosszútávú stratégia, mert egyszer fent, egyszer lent ráadásul a világ egyre gyorsabban változik. Elég egy kis kihagyás az "örök" rendszerben, és újból lehet sajnálkozni, hogy milyen katasztrófa érte a zsidókat megint -természetesen "ok nélkül".

Várúr 2010.06.02. 13:30:28

@Viktus:
Na igen... törökök egy másik országban egy másik népet, a kurdokat bombázzák félévente (otthon havonta), erről a világnak, ENSZ-nek, stb. egy rossz szava nincs. A török "segélyszervezet" az USA-ban is terrorszervezetként listázott palesztin Hamász nyílt támogatója. Azt már említeni, sem érdemes, hogy a muszlim "testvérállam" Egyiptom most is csak pár napra hajlandó feloldani a saját Gáza-övezeti zárlatát. Stílusos példával élve ilyen kibaszott farizeusság a farizeusok óta alig tapasztalható.

ralf 2010.06.02. 17:45:10

@parttalan: Csak egy módosítás: a palesztinok nem is léteztek az ókorban. Akárcsak a többi arab nép, a korábban az általuk elfoglalt terület népének nevét vették fel. Ezt nem rosszallásból mondom, csak tényként. Azaz a palesztinok nem a filiszteusok, a szírek nem az asszírok, és az egyiptomiak nem az ókori egyiptomiak leszármazottai. Minden egyéb vonatkozásban egyetértek veled.

Egyébként az Izraelben (tehát nem az ú.n. megszállt területeken) élő arabokkal nagyjából megy az együttélés, igaz, mindkét oldalon vannak fanatikusok is. De mivel az arabok teljes értékű állampolgárok (a kisebbségi jogok tekintetében fényévekre a mi szomszédainktól), az indulataik kisebbek, a vesztenivalójuk nagyobb. És Izraelnek a politikájában ezt a törékeny együttélést feltétlenül meg kell óvnia.

tölgyes 2010.06.02. 17:47:25

@ralf: Én ma már tanácstalan vagyok. Nem tudom, hogy miként lehetne gátat szabni az évtizedek óta tartó erőszaknak. Egy bizonyos Izrael állam az USA anyagi, katonai támogatása nélkül nem tud fennmaradni. Az pedig nagy kérdés, hogy az USA erre a támogatásra meddig képes és meddig hajlandó.Az biztos, hogy az USA-ban nő antiszemitizmus.

futura 2010.06.02. 17:47:59

Idézet a fenti írásból:
"Ám Izrael sokkal inkább rá van szorulva az USA-ra, mint fordítva. Sőt az amerikai szövetség elvesztése akár Izrael LÉTÉT is veszélyeztethetné."

Melyik más államról lehetne ilyen mondatot leírni?

Nem csodálkozom, hogy ilyen helyzetben, ha egy ország léte forog kockán, nem fog az elpusztítására törő Hamasznak ellenőrizetlenül több hajó "segélyszállítmányt" átengedni.
Kíváncsi lennék, az Izraelt elítélő államok hasonló
helyzetben , hogy reagálnának.
Az egész történetet végignézve, csak a vak nem látja, arra ment ki az egész segélyakció, hogy minél nagyobb botrány legyen belőle. A Hamasz propaganda módszereit ismerve nem csodálkoznék, az egyik hajón egy halom gyerek és mellé terhes anyák is feltünnének, természetesen drámai és kellően fotogén helyzetben.

Lehet, hogy elfogott az indulat, de ha hazánk kerülne hasonló helyzetbe, nagyon nem szeretném az ilyen szemforgató nemzetközi hozzáállást, ENSZ-estől, EurópaUnióstól.

Pong 2010.06.02. 17:49:04

Hat ez az izraeli problema mar megy egy jo ideje, a zsido allam raadasul, ahogy mar elottem emlitettek, kulonfele belso gondokkal kuszkodik, mint korrupcio, s szethuzas, ez sajnos egy politikai skizofren jelleget ad az egyebkent sem rozsas szituhoz.

Azert mond valamit, hogy meg mindig nem tudjuk pontosan, hogy mi tortent a hajon, mindenki a sajat verziojat nyomja, a videon mindenesetre latszik, hogy verik oket rendesen, persze meg mivel nincs kontextusba helyezve, s megerositve tanuk altal.

A vilag kozvelemenye egyertelmuen Izrael ellen van, mivel ok az erosebbek, s egyenlore ok vezetik a listat abban, hogy ki olt meg tobbet:

en.wikipedia.org/wiki/Gaza_War

Az sem segit, hogy evek ota szarnak a Genfi konvenciokra.

Spermahajder 2010.06.02. 17:49:38

T. Hölgyeim és Uraim! Amennyiben jól követtem a különböző hírszolgáltatók felvételeit és híradásait, a "segélyszállító hajók" felszólításra kerültek megállásra, amint izraeli vizeket közelítettek meg. Ennek nem tettek eleget. Ezek után kommandósok ereszkedtek helikopterekről a fedélzetre, akiket minden előzetes kérdés nélkül, minden lehetséges eszközzel (késekkel, gázsprayvel, botokkal) megtámadtak a hajón tartózkodó "békeaktivisták". Volt kommandós, akit lehajítottak a fedélzetről. Ezek után jött a fegyver használat. No most, ez minek minősül? Kinek mi a véleménye?

2010.06.02. 17:50:01

az udvaron óvónéni kiskedvence megverte a szegény bicebócát a többi szülő szeme láttára. jajajaj! valamit tenni kell, nehogymár az oktatott erkölcsi értékek a többi szülő szeme láttára megcsúfolódjanak! Pistike! Csúnya volt, azonnal beállsz a sarokba! Pistike duzzgva beáll a sarokba. De holnap Pistike fogja azért megkapni a repetát és a legnagyobb szeletet a tortából. Szegény bicebócának se barátja se ereje, úgyhogy árválkodik szomorkodik éhezik tovább. - hát ennyi történt

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.02. 17:50:14

Az biztos, hogy ezt az izraeli hadvezetés nagyon elszúrta... Nem kellett volna felülni a provokációnak, és legfőképpen nem kellett volna ilyen eltúlzott módon reagálni...

stratez 2010.06.02. 17:55:36

Izrael vagy 40-50 éve keményen dolgozik azon, hogy azt a rokonszenvet, ami a holokauszt miatt övezi, eljátssza. Mára sikerült...

Közöd??? 2010.06.02. 18:21:36

szép kis antiszemita remények élednek itten, "Izrael elvesztette szövetségeseit és most majd arab barátaink jól besodorják őket a tengerbe", sajna ennek megen nagy koppanás lesz a vége. hamarosan az USA és Izrael közös háborúban semmisíti meg Iránt aztán kezdődhet megen az antiszemita sírás rívás....

tölgyes 2010.06.02. 20:20:51

@parttalan: Én semmiképpen nem vonnám meg a jogot a zsidó emberektől, hogy saját országuk legyen és abban békében éljenek... de ezzel a történelmi érveléssel óvatosabban bánnék. A történelmi jog nem képez valódi jogforrást. A történelmi jogból csak háborúk és nézeteltérések adódnak.
Egyébként pedig nincsen se etnikai se jogi folytonosság az ókori zsidó állam és a jelenlegi zsidó állam között...Hangsúlyozom: mindezt nem azért írom, hogy kétségbe vonjam a zsidók államhoz való jogát.. de annak jogforrása nem lehet az "ősi" jog... mert abból csak ilyen végtelen konfliktusok származnak. Kié a TEMPLOM HEGY??? aztán már ölik is egymást az emberek.. az egyik kitiltja, korlátozza a a másikat, "vasfüggönyt épít.." menekült táborba zárja a másikat.. ott időnként pogromokat rendez.. a másik robbantgat rakétával lövöldöz, alagutat fúr a vasfüggöny alatt..
Ebből béke így soha nem lesz.

ralf 2010.06.02. 20:21:41

@Fedor: Ahogy korábban írtam, meggyőződésem, ha Izrael nem ülne fel minden provokációnak, talán már meg lenne kötve a béke. Bár nem tudom, mennyi lenne a realitása.
Ha az izraeli vezetés békét köt Szíriával, akkor az minden szír számára kötelező., és a megsértése törvénysértés. Egyiptommal sincs nagy barátság, de béke van. Na de a palesztinok esetében kivel kell leülni? Ha békét kötnek a Fatahhal, akkor a Hamasz nem tartja magára nézve kötelezőnek. Ha - bár ez nehezen elképzelhető - sikerül a Hamasszal megegyezni, jönnek a Kasszam-brigádok, stb. Miközben - ne felejtsük el - a palesztin autonómia azt jelenti, hogy ezentúl nem Izrael dolga megakadályozni a terrorcselekményeket, hanem a palesztin hatóságé.

Amikor pár éve izraeli katonák behatoltak Libanonba, ahonnan lőtték az északi városokat, nagy volt a felháborodás. Igazuk volt, a lövöldözés megszüntetése nem az izraeli, hanem a libanoni hatóságok feladata lett volna. Na de ha ők tétlenek maradtak (igaz, alighanem inkább tehetetlenségből, mint ellenségeskedésből)?
Szerintetek, ha Szlovákiából a Szlovák testvériség nevű szélsőséges szervezet tagjai lövöldöznék Balassagyarmatot és Salgótarjánt, a szlovák hatóság pedig tétlenül nézné, akkor nekünk itthon kéne sopánkodnunk? És követni, ahogy emberek halnak meg, miközben mi diplomáciai megoldást keresünk?

Viktus 2010.06.02. 23:21:25

Izrael ellen a legélesebben természetesen Törökország kelt ki. A török külügyminiszter, Ahmet Davutoglu kedden látogatást tett az Egyesült Államokba, ahol egyértelmű kirohanásokat intézett a témában. Davutoglu azt mondta, a Földközi-tengeren történt esetnek szeptember 11-éhez hasonló pszichológiai hatása lesz a törökökre nézve, miután az izraeli kommandósok valójában török állampolgárokat támadtak meg, sőt, négyen közülük meg is haltak.

www.hirszerzo.hu/cikk.obama_nem_tud_valasztani_izrael_es_a_torokok_kozott.153324.html

Na itt a bibi.

ralf 2010.06.03. 20:08:09

Amit nem mondott el, csak az, hogy (többek között) ezek a török állampolgárok provokálták az izraeli hatóságokat azzal, hogy ellenőrzés nélkül akarták a szállítmányukat Gázába vinni, és a felszólításra nem álltak meg. Lehet arról vitatkozni, hogy van-e Izraelnek joga blokádot hirdetni, vagy megállítani egy hajót, de az vitán felül áll, hogy aki ezeknek nem engedelmeskedik, pontosan kiszámítható következményekkel kerül szembe.
Ettől függetlenül és nem tennék szemrehányást Törökországnak, mert igaza van, ha - akár még az objektivitást is félretéve - állampolgáraiért. Feltehetőleg Magyarország is így tenne. (A testvéremet csak én verhetem meg, más nem.)

Senkifia 2010.06.07. 12:15:59

@Viktus: kiváncsi leszek,mi lesz,ha Erdogan betartja ígéretét(és miért ne tartaná be?) és pár hadihajó kíséretében visz segélyt Gázába. Az a helyzet,hogy izrael eddig komoly hadsereggel nem állt még szembe. A ház mögül mezítláb rakétázó Hámász ugye nem hadsereg. Törökhon meg a második legnagyobb NATO-sereg ámerika után. És most egy picit idegesek lettek az izraeli nagyképűségtől. És amint említetted, amerikának se mindegy a török szövetség léte vagy nemléte a NATO-n belül, meg egyáltalán. Ez ugye már abból a kommunikációból is lejön, amit amerika nyomatott Erdogan hadihajós kijelentésére,miszerint "Arra KÉRJÜK,halassza el az utazást,mert sok a feszültség a térségben." Nem az ilyenkor szokásos amerikai attitüd állt elő,hogy "Ha csak ránézel Izráelre, megy a flottám, és pofánbaszlak."

Senkifia 2010.06.07. 12:16:53

@ralf: te meg azt felejted el, következetesen,mint a mainstream média, meg a blogok nagyrésze,hogy addig OK, hogy blokád(illetve nem, de mondjuk hogy igen), viszont NEMZETKÖZI VIZEKEN fegyverrel megtámadni egy hajót, ha felszólítod, ha figyelmezteted,ha akármi, az KALÓZKODÁS, és nem blokád. Szomália is ezt csinálja csak attól mindenki háborog,. Ja hogy ott nincs blokád,és csak az utazási irodák figyelmeztetnek, hogy ne menj oda hajókázni. de kb ennyi a különbség. Fegyverrel támadnak meg idegen zászló alatt hajózókat. Ennyi.
Ha izrael megvárta volna,hogy izraeli felségterületre érjen a hajó, keresztbeáll előtte egy pár naszáddal, ahogy a Rachel Corrie-val tette(OFF:ja a névadón előbb áthajtott egy buldózerrel, igazi nyugati tipusú demokráciára valló módszerekkel...amit szeretnek hangoztatni,hogy ők "demokrácia". Igaz, olyan igazi görög demokrácia, ahol vannak az urak, meg a kiválasztottak,akik demokraták,meg van a rabszolgaréteg,akik...hát rabszolgák,mert így jártak. de mi hűaqrvaanyámat,mekkora demokraták vagyunk)ON:és nem azzal kezdik,hogy gépfegyverrel,maszkban nemzetközi vizeken kiszállok a hajódra,mert épp úgy állt fel nekem. amit nem vesznek észre Izraeli vezető politikusok, az az,hogy nem 15 évvel ezelőtt vagyunk, amikor még nagyban működött a "jaj én szegény áldozat vagyok, és ha te nem bólogatsz nekem, akkor antiszemita náci vagy"tipusú retorika. Ma már egyre kevésbé működik. A nagytestvért is egyre inkább nyomják le a Kínaiak, erősen jön a balszélen Oroszország is, gazdaságilag,mert katonailag ha nem is világhatalom, de azért elég nagyhatlom volt, dél amerika, meg Ázsia egy része nagyon tör előre, akik mindmind leszarják,hogy mit beszél Izrael. A fenntemlített retorikával csak európát lehetett rángatni,meg az USA-t. Ők meg kezdenek háttérbe szorulni. Nem látványosan, de tényszerűen, csak nézz körül kissé a világban.. És már nem megy a 15 évvel ezelőtti retorika. egyből 10 ország hívatta be az izraeli nagykövetet egy kis feddésre,ami 15 éve még elképzelhetetlen volt. Mint ahogy az ENSZ Izraelnek címzett elítélő nyilatkozatai is.És lehet mondani,hogy áh annakúgy sincs következménye,vioszont ngyon jól mutatja,merre megy a világ (t)rendje.És nem Izrael enyhén apartheid-gyanús politikájának edvez, az hétszáz. Észre kéne már venni,mielőtt nagy pofáraesés következne. A baj az,hogy a pofáraesést mindenki megszívja majd a világban. Úgyhogy jó lenne megelőzni egy kis ésszerű politizálással,és elhagyni a kiválasztottsági felsőbbrendűségi komplexust a napi politikából.

Senkifia 2010.06.07. 12:26:58

@Közöd???: ja és most nem Irán a fő ellenfél, aki kikelt izrael felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő akciói ellen, hanem Törökország. Teljesen más tál tészta. Nyugatbarát szövetséges NATO tagállam(Izrael ugye nem az), és elég kemény hadserege van, NATO-n belül a második az USA után. Szóval irán csak a száját jártatja. Viszont mit lép Izrael,ha erdogan felszáll egy hadiflottára, és elmegy gázába segélyt osztani? az már nem a mezítlábas hamasz, kalasnyikovokkal, meg robbanó konzervdobozokkal.... Szóval kissé el vagy tévedve az érveiddel. Ja és Irán sem Irak. Azért nem is támadta meg eddig az USA. Mert Irakot se tudta lenyomni, ahol 3fele van szakadva a lakosság, a végén mégis mindenki USA ellenes lett. Iránban nincs szétszakadva a lakosság, és picit többen is vannak mint Irak. Szóval lehet szájkaratézni,meg szankciókat kitalálni, de a lerohanásnak lehet olyan vége mint az Izrael Hámászos háborúja,hogy a pár ezer civil megölése utáni visszavonuláson kívül nem sokat ért el a híres izraeli hadsereg. Ja hogy kis időre kevesebbet dobálták a robbanó konzervdobozokat át a kerítésen? és kb ennyi. (Kb mint az oroszok Afganisztánba...Bementek, lődöztek, kivonultak. Most meg az USA meg a nato teszi ugyanezt. Az afgánok meg ívben szarnak rá. Majd a nato is kivonul. Ők meg ott maradnak)Szóval nem kell nagyon elszállni. És az idő nem Izraelnek dolgozik, jó lenne valami pacifistább megoldás után nézni.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása