Véleményvezér

vv

A Demszky-titok

2010.08.27. I 172 komment I Címkék: budapest demszky demokracia

Demszky Gábor titka a gyakorlatilag megfoghatatlan és mérhetetlen teljesítményű főpolgármesteri tisztségben rejlik. (Fotó: Huszti István/Index)

Demszky Gábor húsz éves főpolgármestersége most, hogy véget ér, egészen hihetetlennek tűnik. Úgy távozik, hogy még most sem tudni róla, mi is volt az, amit ő tudott, ami miatt folyamatosan újraválasztották.

Gondoljunk csak bele! Pártja még Budapesten sem ért el soha egyharmadnál jobb eredményt, sőt az utolsó 12 évben már az egyötödnyi szavazat megszerzése is elérhetetlen cél volt számukra. Demszkynek vezetői képességei szemmel láthatóan nincsenek, a várost gyakorlatilag mindig mások irányították helyette: hol Atkári János, hol Mesterházy Ernő és Hagyó Miklós volt az igazi főnök. Nyilvánosan beszélni nem tud, retorikai képességei gyengék. Húsz év alatt egyetlen olyan eredményt sem tudott felmutatni, ami az ő saját, személyes politikai teljesítménye lenne.

Ajánlott írásaink:
Tarlós István, és amit ő tud
Horváth Csaba: fiatalítás Kádárral


Mi Demszky Gábor titka?

Demszky Gábor sikerének a titkát nem a személyében kell keresni. Nyilvánvalóan Budapestnek van egy sajátos – praktikusan baloldali – demográfiája, aminek politikusként meg kell tudni felelni, ám ezen az alapon még néhány millió ember kiváló főpolgármester lehetne.

Demszky Gábor titka magában a főpolgármesteri pozícióban rejlik. A főpolgármesterség ugyanis gyakorlatilag egy teljesen megfoghatatlan tisztség.

A budapestiek helyi problémái - a piszkos járda, a romos iskolaépület, és az összes napi bosszankodás - biztosan nem az ő hatáskörébe tartoznak. Minden kerületnek van külön-külön polgármestere: ők azok, akik az adott hely állapotáért politikailag felelnek. A mindennapi gondok másik fele, a megélhetés, a gazdaság, az ország általános állapota pedig szintén nem a főpolgármesterre tartozik, hanem a kormányzatra.

A főpolgármesteri poszt ezért egy sajátos szférában lebeg: bár igen komoly hatalommal jár, a választók nem nagyon tulajdonítanak neki jelentőséget. Ezért válhatott egy rendkívül kényelmes tisztséggé.



Mire kell vigyáznia a főpolgármesternek?

Természetesen a helyi és az országos politika között megfoghatatlanul lebegő főpolgármester nem tehet meg bármit. A siker itt is okos stratégiát igényel.

Először is: arra kell vigyáznia, hogy az emberek ne utálják és ne is unják meg túlságosan. Nem szerepelhet túl sokat, és főleg nem szorulhat ellenszenves szerepekbe. Nem véletlen, hogy Demszky Gábor legnagyobb baklövésének azt tartja, hogy egykor elvállalta az SZDSZ elnökségét, így túlságosan hozzákötötte magát a népszerűtlenné váló párthoz.

Másodszor: ez a pozíció ügyes látványpolitizálást igényel. Hiába a kényelmes felelőtlenség, könnyen bajba is kerülhet a főpolgármester, ha nincs semmi, amit az emberek az ő teljesítményeként ismernének el. Ezért aztán kell egy-két nagy, hangzatos projekt. Olyanok, amiről mindenkinek a főpolgármester jut eszébe.


A metró-titok

Utóbbi szabály példaszerű megvalósulását láthattuk és látjuk a négyes metró történetében. Ez a projekt elválaszthatatlan Demszky nevétől. Ma már szinte közhely, hogy az Orbán-kormány akkor hosszabbította meg Demszky Gábor politikai életét, amikor úgy döntött, hogy nem finanszírozza a metró-projektet.

Pedig minél előbb hozzáláttak volna a megvalósításhoz, annál előbb vált volna mérhetővé az egyébként teljesen mérhetetlen főpolgármesteri teljesítmény. Hír lett volna a sok csúszás, a rossz szerződések és a megannyi pletyka a korrupcióról. Nyilvánvalóvá vált volna, ami egyébként a városházához közel állók számára korábban is az volt: tudniillik, hogy a főpolgámester egy végtelenül diszfunkcionális szervezet ura, és jó részt oka is a káosznak.

survey service


A titok, ami nincs

A Demszky-titok a valóságban meglehetősen egyszerű: baloldalinak lenni, ritkán szólni, nagyot ígérni, mást vádolni a hibákért. A többiről pedig már maga a nagyon sajátos helyzetű tisztség gondoskodik.

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hejjoe 2010.08.27. 10:50:02

@alfredo20:
Aha, szerinted mindez ok, csak évekkel korábban kellett volna...:) A rohadék nem épített mindent újjá egy lepukkadt, kétmilliós városban, 15 év alatt. 95-óta már legalább olyan ok lehetnénk, mint Bécs, ha nem Demszky a főpolgármester... érdekes elvárásaid vannak:) szerinted ez életszerű?

alfredo20 (törölt) 2010.08.27. 10:50:49

@P.mester: de pontosan arról van szó, hogy egy erélyes főpolgármesternek össze kellett volna fogni a dolgokat és irányítani és szervezni és megegyezni és utasítani és kérni és harcolni meg miegymás.
Ehhez képest egy töketlen idióta volt, aki mindig félkegyelműen üvöltött a Március 15-e téren, hogy" meg kell állítani Orbán Viktor Jelöltjét!".

Irish whiskey 2010.08.27. 10:51:17

@sztd: Igen, sajnos igazad van.

Bekell látnunk, hogy a budapestiek agyhalott zombik. Megintcsak tisztelet a kivételnek.

tiborc2008 2010.08.27. 10:51:36

Legszebb emlékem erről a demcki nevű pojácáról az esernyőlengető tojásdobáló-védők.

misizoli 2010.08.27. 10:54:28

Kedves szerző! Nem igazán akarom vitatni azt amit írtál, csak szerintem van egy másik aspektus is. Méghozzá, hogy Demszkynek minden kihívója nem hogy nem értett a városhoz, nem ismerte az ügyeit, de ostobábbnál ostobább volt. De most őszíntén tegyük már fel magunknak a kérdést, hogy ki lett volna a kihívói közül alkalmasabb?

Ray2 2010.08.27. 10:55:48

Nagyon jó cikk, egyet tudok érteni. Engem egyedül az érdekel ilyenkor mindig, hogy ha ennyien utálták, akkor ki a fene szavazta meg?
Budapest ennek ellenére a 20 év alatt elképesztően sokat fejlődött, kérdezzetek meg visszatérő külföldieket, vagy nézzetek meg egy 1986-os Linda epizódot. Demszky bűne éppen az hogy az ide beáramló korábban elképzelhetetlenül sok külföldi tőkét egyáltalán nem tudta irányítani, eladott minden közműcéget, kihagyta az olyan ziccereket mint pl a 4-es metró oroszokkal megépíttetése, vagy pl. a parkolási rendszer saját hatáskörbe vonása.(mondjuk ezt 20 év után lehet hogy most pótolni fogják)
A BKV totális csődje egyértelműen az ő bűne, erről órákat lehetne vitázni.
És tetszik nem tetszik, Tarlós bácsinak igaza van: itt nem létezik tulajdonosi kontroll, gy.k. Budapest per pillanat egy kupleráj. Büntetőjogi felelősséget valszeg sosem bizonyítanak majd rá, de a politikai egyértelműen az övé, ergo Demszky egy rossz és felelőtlen politikus.

v.putin 2010.08.27. 10:57:22

Kiváló és főleg őszinte cikk,de hiányos is.Két fontos tényezőt elfelejtett a cikkíró:testvéri sajtó undoritó
alámuzsikálása és távoltartani minden valamivel tehetségesebb---rátermett városvezetőt nem is merek írni----potenciális jelöltet.Így azután a félnótás a király
a totálisan agyamentek között.Minnél elöbb tünjön el.

v.putin 2010.08.27. 10:58:35

@misizoli: talán én,de nem vagyok pártokhoz csatlakozni,így azután.....

MagyarZizzi (törölt) 2010.08.27. 10:59:51

Nem lakom elég régóta Budapesten, nem tudom megítélni mind a húsz évet, de az elmúlt néhány siralmas volt. Semmit nem tudok mondani, amit Demszky csinált volna, viszont fel tudok sorolni sokmindent, amit nem csinált. Az egyetlen, ami vele kapcsolatban emlékezetes maradt, a tojásdobálás volt...

Friedmann Juci 2010.08.27. 11:01:21

@hejjoe: miért ne lenne életszerű? sok más városnak sikerült. itt nem. érdekes...

Yasashi Tanuki 2010.08.27. 11:02:08

Demszky azért tudott győzni amiért az SZDSZ is talpon tudott maradni :a megvezetett budapesti polgárok jóvoltából.

Az elmúlt ciklusokban az MSZP-vel karöltve kitartó chartázással végig sikerült elhitetni a "liberális város" lakóival, hogy ha nem a szabad madarak jelöltjének kezébe helyezik a jövőjüket akkor a jobboldali barnaingesek fognak Dunába lőni nagymennyiségű random módon kiválasztott budapesti polgárt.

szltk70 2010.08.27. 11:02:22

Állj! A legfontosabbról senki se emlékezik meg, illetve árulja már el nekem valaki: miért ette és rágcsálta folyamatosan a mikrofonját a pali az ülések alatt? Már olyan baktériumtenyészet lehet a védőpárna alatt, hogy attól zakkant meg szépen az évek során, nem?
Egyébként meg én úgy látom, hogy a 90-es évek elején még szerettem Pestet, ma meg utálok arra járni, másrészt a fejlődés nem áll meg, de hogy majd' mindent Demszkynek tulajdonítson ebből valaki, az barokkos túlzás.

ÁkiBáki (törölt) 2010.08.27. 11:05:07

Idézet a leköszönő beszédből:
"... Brüsszelből kedvező ígéretek, elkötelezettségek vannak a metro-projekt támogatására.
Ami kell még hozzá - az az igen jelentős állami hozzájárulás..."

Nos ez a Demszky örökség.
Nem tudom ki hogy van vele, de adósságot nem szívesen örökítenék, de hasonlóan rossz érzéssel örökölnék.

Zb74 2010.08.27. 11:05:12

Többen megírták, hogy a Véleményvezér ebben a bejegyzésben nagyot téved. Demszky Gábor sokszoros újraválasztásának egyetlen "titka", hogy sohasem akadt épkézláb kihívója. Első pár évét leszámítva népszerűtlen volt a budapestiek körében, de az ellenjelöltek egyikéről sem lehetett elhinni, hogy jobb lenne nála. Ezért maradhatott.

Ez alól egyedül Tarlós volt a kivétel, ő szerintem csak azért bukott el 2006-ban, mert túl sokat hangoztatta a pártfüggetlenségét, miközben biztonsági játékosként elvállalta a Fidesz-lista vezetését. Ha akkor hajlandó egy kicsit kockáztatni - vagy nem nyomja annyira a függetlenség-dumát -, már 4 éve ő lehetne a főpolgi.

Gest anyó férje 2010.08.27. 11:05:44

Nem kéne inkább meghagyni a tisztségében, csak ameddig bevonul hozzánk a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg? Jól jöhet még ha egy régi bevált maoista fogadja őket

Publius Decius Mus 2010.08.27. 11:08:23

Jó cikk, de!

Hiányzi belőle Gábor bűntetőjogi felelőssége. Tudom unalmas nóta, de meg sem tudjuk nevezni a megaberuházások projektvezetőit, MERT NEM VOLTAK! Ez a tény pedig nemhogy súlyos kérdéseket vet fel, ez már maga a válasz. Köpénzes milliárdok kóvályogtak csak úgy Gábor?

Hagyó és a többiek ügyeiből világos, hogy mindenki tejelt fölfelé a feletteseinek havi szinten feketén. Kinek ment a tej a legtetején Gábor? A Horvátországi birtok és a jacht miből van Gábor?

Giedi 2010.08.27. 11:13:30

Most meg a Tarlós lesz a polgármester.
Ezek a pestiek nagyon tudnak választani.

tiborc2008 2010.08.27. 11:13:59

Szemkilövöldöztető-kitüntető állítólagos liberális.
No comment.

bonebear · http://cinca.blog.hu 2010.08.27. 11:14:12

Miért nem a Demszkyhez köthető jó és rossz döntéseket vette számba a poszt?

Publius Decius Mus 2010.08.27. 11:14:17

És csatlakoznék az előzőkhöz. Budapesti vagyok, sohasem szavaztam rá az ismert okokból és mindig döbbentem egy nagyot amikor kijött a választási eredmény. Nem is értem még mindig, akárki akármit magyaráz.

szltk70 2010.08.27. 11:17:15

@ave: mert aki egyirányú utcában ellenkező irányba hajt, annak vannak????

Tereskov (törölt) 2010.08.27. 11:17:54

Namiert, namiert.
Mert olyan kedvesen mosolyog, arany ember az! - mondta Bozsi neni, mikozben nylon otthonkajaban es vietnami papucsaban visszacsoszogott magasfoldszinti lakasaba.
A panel megvan, a tevebol Bejaasszony ordibal, a kannasbor is ott figyel a kredencen, a kinaiban olcso az otthonka, meg a legujabb divat szerinti muanyag cipo, a metro jar es az a szep szovjet emlekmu is megvan meg...
Ha nem prolik, meg lumpenprolik laknanak Pesten, akik megszavaznak egy ilyet...
20 ev alatt csodat lehetett volna muvelni a varossal es itt most nem jobb vagy baloldalrol van szo.
Ja es nem csak vele volt (van) gond, hanem a tobbi barommal is, akik peldaul kepesek megszavazni egy 3 meteres szobor felallitasat, akirol azt se tudjak, hogy kicsoda es persze senki se tudja. Hat en most megmondom: Sri Chinmoy egy vulkani a Star Trekbol. O kerul a Gellert hegyre.
Ha mar itt tartunk, talan felallithatnank egy Demszky szobrot is a Hosok Teren, szemben a szinten uj Ben Gurion szoborral, kicsit tavolabb Boratnak is emelhetnenk egyet, sot mi tobb Kovacs Lajcsi haveromnak is, aki tobbszor a feje fole emelt megannyi sorosdobozt, mellesleg rajzolt, festett es a vilagbeket hirdette.
Na kicsit eltertem a tematol, elnezest.
Lassuk be elvtarsak, Magyarorszag nem Europaban van. Valahova Kazahsztan melle helyeznem (mar ez igy Boratrol jutott eszembe).

tiborc2008 2010.08.27. 11:20:31

Könnyű elképzelni, hogy milyen lehetett régen autózni a Bartók végén, csak végig kell menni a Frankel León Nagyszombattól a Margit körútig.

hejjoe 2010.08.27. 11:22:25

@Tereskov:
A panel megvan, a tevebol Bejaasszony ordibal, a kannasbor is ott figyel a kredencen, a kinaiban olcso az otthonka, meg a legujabb divat szerinti muanyag cipo, a metro jar es az a szep szovjet emlekmu is megvan meg...

És erről az a gonosz liberális Demszky tehet...:D

ez legalább vicces

egyszerhopp 2010.08.27. 11:23:59

demszky igenis szobrot érdemel
a szegedi csillagban, hogy felnézhessen magára a napi séta közben

hejjoe 2010.08.27. 11:25:01

@tiborc2008:
A frankel leo egy tök jelentéktelen mellékút, harminc méterre van től e a négysávos Árpád fejedelem....

ÁkiBáki (törölt) 2010.08.27. 11:25:16

@Tereskov: Rossz érzéseket keltő, fájó, de sajnos reális vélemény a mindig győztes többséget illetően. És a helyzet - úgy néz ki - nem a pozitív irányba változik, bármennyire is szeretnénk.

becike4 2010.08.27. 11:26:57

@harmincas: És azt sem tudta a barátod,hogy mennyibe fáj ez a "fejlődés"a valós érték helyett.

VinSpark 2010.08.27. 11:29:47

Kivételesen nem értek egyet. Már az alapgondolat is téves. Demszky sose (vagy legalábbis nagyon régen) volt úr Budapesten, inkább bábnak mondanám. Nyilván jól kereső báb, akinek bőven jutott a morzsákból is.

De alapvetően önkormányzati vezetőnek lenni Magyarországon szinte reménytelen vállalkozás. Tisztelet a kivételnek! Persze a kivételek is csak szerencsés helyzetben érhetnek el sikereket.

És még mielőtt bárki arra gondolna nem Kósára gondolok :-P

szltk70 2010.08.27. 11:31:50

Ezek szerint senki se tudja, mért evett mikrofont. Kár.

Anti Anyag (törölt) 2010.08.27. 11:32:51

Ahogy az is döbbenetes, hogy egyes településekről kiüldözték a cigányok a helyi őslakosságot, miközben az emberi jogokat verbálisan erősen tartó balliberális kormány volt hatalmon.

Senki nem gondolta Demszkyékről azt amit tettek, ahogy a ballib kormányról sem, hogy nem védi meg állampolgárait.

Igazából az SZDSZ-esek keménymagját csak egy nagyon szűk csoport ismerte, azok figyelmeztettek is, de senki nem vette őket komolyan.

legyen_beke_szabadsag_stb 2010.08.27. 11:33:54

@tiborc2008: "Nem tudom, hogy ki hol él és élt '90-ben, de akkor még ismeretlen fogalom volt a kátyú. "

jah..nehez lett volna a macskakoves utakon katyut talalni, viszont hianyos es zotyogos kilometereket sokkal tobbet. csak az indulat elveszi az eszedet es mar nem emlekezel erre.

MEDVE1978 2010.08.27. 11:34:17

Demszky Gábor óriási szerencséje, hogy jó helyen volt jókor - mindig. A magyar politikai élet extrém módon kedvezett neki.

Az egyes egyéni jelöltek saját karizmája, képességei hazánkban viszonylag kicsi jelentőséggel bírnak. Legfeljebb egy-két, maximum 5%-ot számítanak.

Mi történt a Demszky ügyben?

A rendszerváltás után ugye Demszky az ifjú titán. Az SZDSZ egyik vezető arca, radikális, antikommunista, megfigyelt ellenzéki. A rendszerváltás idején az urbanista SZDSZ uralta a fővárost, a konzervatív MDF népisége miatt kevésbé rúgott labdába. Ez el is hozta Demszkynek az első győzelmét. 1994-ben az MDF nullára amortizálta magát, a koalíciós alku egyik része pedig az volt, hogy szadeszes lesz a fővárosi vezetés.
1998ban viszonylag szoros volt a választás és jött az első összefogósdi. Az MSZP-nek kellett már az SZDSZ és fordítva. Ez leginkább egy dac szövetség volt, ami egészen 2006-ig kitartott. GY. Németh Erzsébet és az egyéb MSZP-s "műkihívók" gyakorlatilag semmit nem értek...

A szimpla magyarázat, hogy 1998 után Demszky hatalmon maradásának oka egyértelműen a FIDESZ létezése és nyomulása. Az ez iránt érzett ellenszenv ugyanis egészen 2006-ig akkora egységfrontba kovácsolta a fővárosiakat, hogy inkább egy majmot ültettek a főpolgármesteri székbe, minthogy egy narancssárga bárkit választottak volna.

becike4 2010.08.27. 11:35:07

@kukac122: Akkor 94-ben,mikor a libsik lepaktáltak a kommancsokkal,miért nem lépett ki a Szadeszből?tán csak nem a húsosfazék miatt?

konrada 2010.08.27. 11:35:45

Jaj hát itt mindenki az ellenjelöltek alkalmatlanságát szídja, meg hogy nem állítottak ki alkalmasat.

Pedig annak oka volt. Ugyanazon oka, amiért a maszop Meseházyval indult az idén.
Túl jelentős a poszt ahhoz, hogy egy biztos bukással politikai sűlyesztőbe küldje magát egy politikus.

A poszt viszont a választási terület nagysága, sokfélesége miatt alapvetően oldalfüggően töltődik be, igen hasonlóan az országos képviselőjelöltek és listás szavazások analógiájára. (Azaz max. 1-5 % a személy, a többi pártpreferencia.)

Magyarán 90 után minden közvéleménykutató egészen 2006-ig magabiztos ballib győzelmet igért Budapesten (ami be is jött), ezért alkalmas jelöltet addig nem is állított egyik másik párt sem, így Demszkynek igen komolyan meg kellett volna dolgoznia a vereségéért.

2006-ban már volt alkalmas ellenjelölt, de a budapesti pártreferenciákat nem tudta átlépni, így alulmaradt (de kisebb mértékben mint a pártlista mely őt jelölte, ez az említett 1-5%).

Hogy mindezt a jelenre lefordítsam: Nem biztos hogy Tarlós a lehető legalkalmasabb, de olyan színvonalú jelölteket indítanak ellene a biztos bukás tudatában, akikről lerí alkalmatlanságuk.

Budaphestie 2010.08.27. 11:40:18

Ez a cikk arról szól, hogy a szerző nem ért valamit. Aztán valami magyarázatot tákol, de elég gyengét. A végén is érzi, hogy a szerző továbbra sem érti Demszky sikerét és a saját magyarázatában sem hisz.
Régen jobb volt a Véleményvezér...

veny 2010.08.27. 11:42:12

Demszky "titka" mindössze annyi, hogy:
- jó alappal indult rendszerváltóként
- annyira kiborító soha nem volt, hogy merő protestből elzavarják,
- olyan szinten nem volt érdemi kihívója, hogy az már igazából durva sértés a budapesti polgárokkal szemben

Mindent elmond a mezőnyről, hogy most, hogy 20 év után Demszky visszavonul, egyértelműen Tarlós a toronymagas esélyes, és nem csak a fideszes trend miatt, hanem mert ő az egyetlen induló, aki kicsit is ismert fővárosi politikusként. Újabb egyjelöltes választás, marhára izgul mindenki...

Ha a mezőny marad ugyanilyen béna (és ez a papírforma, lássuk meg), akkor bizony Tarlósnak is elég lesz olyan szinten működnie az újraválasztáshoz, hogy ne törjön ki ellene a forradalom. Valszeg menni fog neki.

Most mindenesetre kénytelen vagyok a kétfarkúakat támogatni, vicc az egész.

becike4 2010.08.27. 11:45:05

@Mr.Ious: Legyen mit leszarni a galamboknak.

tiborc2008 2010.08.27. 11:47:09

@legyen_beke_szabadsag_stb:
Hát demcki évtizedes szerencsétlenkedése tényleg kelt indulatokat bennem, mint igazi liberálisban, annak ellenére, hogy a rendszerváltás idején szimpatikus volt.
Csakhát nem elég hazudni a liberalizmust, és nem a szervezett bűnözéssel kellene liberálisnak lenni.

P.mester 2010.08.27. 11:51:13

"2006-ban már volt alkalmas ellenjelölt"

Hol volt alkalmas ellenjelölt, ne viccelj. Taplós Pityu már a 3kerben megmutatta, mennyire alkalmas.

Várúr 2010.08.27. 11:52:47

Demszky "titka" könnyen megfejthető: az ő érdekében végül mindig összefogtak a szocik és az szdsz. Pontosan tudták, hogy egy dadogó, irányítható senki. Ő kellett a nagy lenyúlásokhoz, amik nem tavaly kezdődtek. Labilis, idióta személyiségéről csak annyit: hatszor (!) nősült. Horvátországi villaépítése is egy vicc: saját bevallása szerint egy másfél szobás belvárosi lakást adott el, abból emeltette a tornyos kastélyt. Nem állítom, hogy közvetlenül lopott, csak azt: a főtolvajok neki építtették. Röviden: Demszky igazi jelképe a mások pénzéből, mások munkájával összehozott fejlődésnek, s ugyanúgy a saját nulla teljesítményéből fakadó nagy budapesti össznépi lepukkanásnak, a vidék-főváros szembeállításának, a sok éves hisztérikus ballib ámokfutásnak, a gigantikus tolvajlásnak, a totális felelőtlenségnek és így tovább.

tiborc2008 2010.08.27. 11:53:31

@hejjoe:
A Frankel bizony nem jelentéktelen, főleg amikor a Lajos utca mind a négy sávja áll, mint a beton.
És nem mellékút, hanem főút, bizony.
Még villamos is jár... azaz döcög rajta.

blog23 2010.08.27. 11:55:15

Az hogy hogyan lehetett 20 éven át főpolgármester, pont akkora rejtély a jobboldal számára, mint amekkora megdöbbenést okoz az, hogy Orbánt 4 év korábbi elképesztően rossz és agresszív kormányzás után újra megválasztották most.

De azért legalább egy lényeges elemet kiemelnék: Demszy még ha sokszor nem is túl jól vezette a várost, MINDIG Bp érdekét nézte, és ami fontosabb, soha egyetlen percre se gyűlölte a várost!
A jobboldalban olyan gyűlölet és utálat van Budapesttel szemben amilyen csak lehet egy vidéki felcsúti parasztemberben.

Ők nem érte akarnak dolgozni, hanem megszerezni, birtokolni, és egy baszott nagy falut csinálni belőle ahol már a belváros közepén este 10 kor aludni lehet és reggel 6-kor kakas kukorékolásra ébredhet a vidékről kényszerből munka miatt felkerült paraszt. Na ez az, ami ellen azok, akik egész életükben itt éltek, szeretik a várost és büszkék arra hogy nem sárban dagonyázva nőttek fel, inkább rá szavaztak újra meg újra még úgy is hogy lehetett volna talán jobban is csinálni. Persze ezt nehéz lehet megérteni egy vidéki bevándorlónak.

Magyarország a magyaroké, rendben ám legyen, de Budapest a Budapestieké!

Balance Of Power 2010.08.27. 11:56:52

@blog23: Nincs ez a "jobboldali Bp-gyulolet" eltulozva egy kicsit?

hejjoe 2010.08.27. 12:00:30

@tiborc2008:
sikerült találni egy kétsávos macskaköves utat, minden elismerésem.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.08.27. 12:07:51

@Balance Of Power: sajnos nincs...

csak nezd meg kisse feljebb a magukat jobboldalinak vallok zsidozasat, frocsogeset, gyuloletet a fovarossal es fovarosiakkal szemben...

de barhol ahol szobakerul a videk vs fovaros tema, onnan lehet tudni ki a fidesz/jobbik szimpatizans, hogy kopkodi a fovarost..:-)

aztan emlekezzunk koverlaca panelprolizasara a fovarosi valasztasi eredmenyekkel kapcsolatban...

aztan emlekezzunk arra, hogy 98ban a nemzeti szinhaz es a 4-ees metro epitkezesenek leallitasa milyen furcsan eybeesett az bp-i onkormanyzati fideszbuktaval..

de akar visszamehetunk a jobboldal ikonjahoz, vitez lobanyaihoz, aki budapestet, mint "voros rongyokba oltozott bunos varost" emlegette...

cassio 2010.08.27. 12:11:15

@alfredo20: azert ne haragudj, velemenyed kisse sommas kulonosen aktualis Koztarsasagi Elnokunk karrierjenek fenyeben... Lehet Demszky nem volt egy jo fopolgamester, (lehet ellenfelei meg rosszabbak voltak?) azonban az elozo rendszerben mar akkor nyiltan ellenzeki volt amikor az meg komoly egzisztencia -vesztessel jar, emlekszem az akkori rendorseg vegzalasaira... s bizony akkor mag a jelenlegi elit vigan elvezte a partallam utolso eveinek langy poshadasat... S azon kivul (ahogy egy fentebb kommentelo leirta, azert a varos 1990 es 2000 kozott sokat fejldott de aki ezt nem latja az nem is akarja...

is 2010.08.27. 12:11:43

@Zsoo: "Sajnos ez a metró, még ha nem is nyúltak volna le sok tíz milliárdot, és időben kész lett volna akkor is rosszak a tervek, az egésznek semmi értelme!"

Ezt mar egyszer fejtse ki valaki nekem. ertem az alternativ felszini fejlesztest, meg a koltsegeket, de azt sosem fogom megerteni, hogy ez a nyomvonal mitol rossz. Minden letezo nagyvarosban osszekotik metroval a palyaudvarokat. Kelenfoldbol egy negyedik fejpalyaudvart lehet csinalni, vagy kivaltani a delit. A Keleti-Kalvin ter-Fovam ter-Gellert ter kapcsolat osszekoti az ELTE-Kozgaz-Muegyetem harmast (4-6-os tehermentesites), ha eler a Bosnyakig, akkor behozza onnan az aon tuliakat, ha kimegy a viragpiacig, akkor Gazdagretnek kapcsolat. mi a franc rossz ebben?

@poszt: egyszer mar a Mandineren is csak tenyszeruen leirtam, hogy Lagymanyosi-hid, Nagykorut, uj 4-6-os, Bartok-Bela ut, Szentendrei ut, Ulloi ut, Vaci ut, M0-as stb. es persze rogotn meg is kaptam, hogy varoshazi propagandista vagyok. lehet kevesellni, lehet -jogosan- a lenyulasokat szamonkerni, de ezek kozul senki nem mond egyet sem roszank, es csak kozlekedesi alternativa van meg 500 busszal meg villamossal, de olyan, hogy masik varos jott volan ki, olyan alternativa nincs. itt egyszeruen az a meno, ha Demszkyt fikazzak (60% 1-es), indoklassal, erveles meg csak indulatbol meg altalaban, hozongve.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.08.27. 12:14:49

@tiborc2008: "Nem tudom, hogy ki hol él és élt '90-ben, de akkor még ismeretlen fogalom volt a kátyú"

miert?

nalatok foldut volt..?:-DDD

37 eves vagyok es amiota az eszemet tudom, a magyar utak mindig katyusak voltak.

a 80as evek elejen vett apam egy 1200 zsigat es mindig szidta az utakat, hogy minek van a benzinarba beepitve az utado, ha ennyi a katyu es ilyen szarok az utak..

volt vagy 12-15 forint litere a benganak..:-DDD

Várúr 2010.08.27. 12:16:26

@blog23:
Annyira imádja Demszky a várost, hogy kiköltözött Budakeszire. Gondolkodj öcsém, mielőtt firkálsz.

Balance Of Power 2010.08.27. 12:17:53

@az igazi Sipi: Ha a Belvarosra es a Hegyvidekre mint jobbos keruletekre gondolok, nem erzem ezt. Mindenesetre a ket oldal megerdemli egymast, ugyanolyan paranoias mindketo. Ketfarku Kutya rules.

Krapulax_ 2010.08.27. 12:18:47

Tényleg, demszky Budapesten lakik egyáltalán, vagy valahol az agglomerációban? Erről még nem hallottam ezidáig.

A horvátországi nyaralóval kapcsolatos mélyinterjú mindig is emlékezetes marad számomra, valamint egy netes videó az eu választási kampányról, amikor 7 db érdeklődő előtt tartott fórumot, kint pedig gusztos papa küzdött a nem éppen szdsz szimpatizánsokkal. Amikor itt demszky végzett és az autójához menekítették, akkor beszólt valaki, hogy "vedd úgy, hogy megdobtalak!". :)

Várúr 2010.08.27. 12:20:00

@cassio:
Rég tudjuk, hogy Demszky hivatalosan engedélyezett kirakatellenzéki volt. Börtönt nem látott belülről, csak egynapos fogdát. Majd évtizedekig szépen éldegélt mint "ellenálló" egy állítólag a rendőrségen kapott egy (1) darab pofonjából.

P.mester 2010.08.27. 12:21:26

"Kérem szépen, látogasson el vidékre, akár a legkisebb faluba, rend, tisztaság fogadja... "

mint például Debrecen? Ne röhögtess. Giccs, giccs hátán, várostervezési katyvasz, idióta építészek. Tekints körbe a Plaza oldaláról a lebombázott épületek maradékaira a város központjában, na ott milyen rend van, ihajj.

ET-nick 2010.08.27. 12:21:59

Hejjon!

"Lehet hogy nem ugyanabban a városban élünk?:)
Én új városrészeket látok, van ahol a fél kerület újjáépült, (IX,), légkondis villamosok járnak kétpercenként a körúton, szinte nincs főút amit ne aszfaltoztak volna újra... ugyanmár alfrédo, nézz körbe...

Én is itt élek, és azt látom amit alfrédo.

Emlékezz, hogy nem légkondisak voltak azok a villamosok eredetileg, hanem nyáron szaunák a tömegközlekedőknek. Így rendelték meg és következő évben kénytelenek voltak légkondit szereltetni be a közvélemény nyomására, eképpen jóval drágábban zárva a viliproject költségvetését, mintha eleve légkondisan rendelték volna a villamosokat.
Az új metrókkal megint gebasz van. Ott is rossz lett a megrendelés és durva ráfizetés.
Az utakat hiába aszfaltozzák, foltozgatják, kátyúváros vagyunk. Itt is többe kerül a leves, mint a hús.

Nálunk minden többe kerül végül, mint ugyanaz tőlünk nyugatabbra. Ebből a pénzszórásból, alkalmatlan döntéshozók vezetéséből és korrupcióból van elegünk. Demszky is ennek egy jelképe. A bizalmasa már megbukott, csak idő kérdése róla mikor hull le a lepel nyilvánosan is. Remélem nem ússza meg, de még az is lehet.

IX. kerület újjáépítése? Nem lehet, hogy az a IX. kerület polgármesterének érdeme? Amúgy meg mi a biztosíték, hogy az is nem az V. ker-hez hasonlóan egyéni érdekek miatt történt? Mert 100 milliók kerültek döntéshozók zsebeibe, Nokiás dobozokba stb. Sok minden nem derült még ki és sok minden nem is fog.

Balance Of Power 2010.08.27. 12:22:39

@cassio: Valaki mar leirta, hogy a rendszervaltas elotti erdemei nem relevansak 2010-ben. Elore kell tekinteni, nem vissza.

@is: @cassio: Mindkettotoknek: Demszky szemelye is irrelevans a fejlodes tekinteteben. Alairt es szalagokat vagott at, az erdemi munkat vegzo teamek erdeme barmilyen fejlodes.

Tenyleg, nem lehetne ezt a posztot ugy ahogy van, megszuntetni???

ET-nick 2010.08.27. 12:24:56

Hejjon!

Mindaz, amit említettél nagyon kevés eredmény 20 évre nézve. Felnőtt egy új generáció. Ez még csak elégségesnek is kevés, főleg ilyen pénzügyi és ütemtervi túlkapások fényében.

Topy 2010.08.27. 12:28:05

jegyzem meg, Orbán Viktor is hasonló taktikát követ most már évek óta: ő a kapcsolat a "néppel", de a gázos, támadható dolgokat már az emberei csinálják, ők konfrontálódnak
de meg kell nézni a mostani kormányfelállást, az is arról szól, hogy ha valaki besározódik, az semmiképp se a miniszterelnök legyen

Roa 2010.08.27. 12:30:17

@az igazi Sipi: Hehe. Élhető. Sőt, legélhetőbb. :)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.08.27. 12:44:05

@Roa: hat valami oka lehet annak, hogy 7-800e videkre bejelentett ember tengeti itt a mindennapjait..:-)

becike4 2010.08.27. 12:45:05

@az igazi Sipi: A magyar utak mindig kátyúsak voltak,de mos a kátyúk közt van néhol egy kis út.

hejjoe 2010.08.27. 12:45:11

@ET-nick:
Az a baj, hogy neked és alfredonak semmi se jó. Nem azért, mert tényleg nem tetszik, hanem mert azt nézed kitől kaptad. Demszkytől? Ja, akkor minden szar, és húsz évig nem történt semmi. Egyébként nem hiszem, hogy egy ember nyakába lehet varrni, hogy korrupt az ország, valószínűleg a fideszes önkormányzatoknál nem a Demszky miatt lopnak. Ezzel nem felmenteni akarom, csupán azt mondom, hogy a mai magyar valóság része, és ehhez képest, szobrot neki. A kátyúváros pedig szépen hangzik, csak nem igaz.

Sicc 2010.08.27. 12:48:34

Siemens, Egerút, Strabag, meg a többiek.
Ez a Demszky-titok!

ezmegazesamaz 2010.08.27. 13:29:33

Elég csak megnézni hogy 1992-ben mennyi volt Budapest lakossága és mennyi ma...hogy lehet sikeres egy olyan polgármester akinek regnálása alatt az ő kis "világvárosából" a lakosok majd' 25%-a elpárolgott. A Belvárosnak gyakorlatilag vége. Ráadásul Demszky és csapata 20 év alatt nem vette ezt észre.Az még semmi hogy nem tudtak mit tenni a belső kerületek lepusztulása és élhetetlenné válása ellen, de nem látták, hogy a külkerületek és agglomeráció van felfutóban, és nem végezték el a szükséges fejlesztéseket, pénzek átcsoportosítását azokra a részekre.

Bundili 2010.08.27. 13:29:40

Semmi eredményt nem látok, 20 év alatt csak romlott a közbiztonság, koldusokkal tele a belváros, csövesek az aluljárókban, kutyapiszok az utcákon, bezárt, bedeszkázott üzletek a Rákóczi úton, szóval érthetetlen tényleg, hogyan csinálta 20 évig, vajon mi volt a titka. Azonkívül a pofátlanság és gátlástalanság , hogy az első március 15.-i beszéde után, amikor kifütyülték, még újra és újra kiállt és elmondta a hülye szónoklatait. Nem égett le a képéről a bőr....

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.08.27. 13:30:39

@tudomcsunyadolog: azon kivul, hogy jogtalan lenne bebortonozni, meg raadasul napi 9000 forintba kerulne az eltartasa is...:-)

tehat most, amikor mar nem kerulne penzbe a koltsegvetesnek, keruljon penzbe a koltsegvetesnek..?

5.geza 2010.08.27. 13:31:00

@blog23: Hozzászólásodból némi megalapozatlan utálkozás süt, ami valószínűleg krónikus alultájékozottságból fakad.
1.) Demszky úr politizálásában, tevékenységében NEM Budapest, és a városlakók érdekeit nézte (különban a tömegközlekedés, a köztisztaság nem lenne olyan, amilyen), hanem hatalmas(nak hazudott) projektekkel villogott. (Hányszor "adta el" a 4-es metrót a népnek?)
2.)A FIDESZ első négy éves kormányzása minden volt, csak agresszív és rossz nem. Miből tudtak Megyessyék annyi pénzt kiosztani győzelmük után? Négy olyan év volt, amikor hihetetlen rossz gazdasági körülmények között (nem kis média-ellenszélben...) sikerült a gazdaságot fejlődő pályára állítani. A helyzet most is hasonló, de sokkal rosszabb Gyurcsány és Bajnai úrék tevékenysége után, és biztos vagyok abban, hogy eg yéven belül érezhető lesz a kilábalás. Megszorítások nélkül.
3.)A jobboldalt és a gyűlöletet kicsit jobban kellene definiálnod. A politikai jobboldalnak nevezett térfélen a FIDESZ van ma Magyarországon, amely párt klasszikus baloldali programot hajt végre. (Érdemes megnézni, hogy a külföldi sajtó mely politikához húzó szegmense ír pozitívan a FIDESZ kormányról...) A mai politikai palettán tájékozódva pártszintű gyűlöletet (ami Budapest és a budapestiek ellen irányul) nem látok. Egyesekben természetesen ez előfordul, (vidéken járva én is tapasztalok némi Budapesttel szembeni ellenérzést - de nem gyűlöletet), ez azonban nem pártspecifikus. Persze te a "felcsúti parasztember" jelzős szókapcsolattal elég sandán valami politikai ízt akartál adni az írásodnak, ami nem jön össze. Nagyjából Demszky úr "...mostantól fogva Orbán Viktor a felelős a budapesti dugókért..." kirohanásához hasonló szinten van, de Demszky úr volt annyira becsületes, hogy néven nevezte politikai ellenfelét, még ha amit mondott is (egy pontonon állva a Szabadság-híd közelében, a Dunán) semmi köze nem volt a valósághoz, és inkábba rágalmazás jogi kategóriájába illett.
Megnyugtatlak, kedves blog23, hogy ha Tarlós úr lesz Budapest főpolgármestere, nem a gyűlölet szakad a városra. Ezt legfeljebb azok érezhetik majd így (és érezzék is!) akik az általuk szeretettnek hazudott város fejlesztésre szánt pénzeiből a magánvagyonukat gyarapították. Persze, biztos lesz olyan médiamunkás, aki az "ártatlanok pártjára" áll. Remélem, te a józanok közt maradsz...
Az utolsó mondatoddal teljesen egyetértek: Budapest a Budapestieké! Ebbe azonban sajnos beletartozik az is, hogy nem az átmenő forgalomé...
A "baszott nagy falu" megnevezés alatt egyszerűen nem értem, mire célzol. Amúgy is írásban illenék bizonyos kifelyezésektől tartózkodni...
Legyen szép hétvégéd!

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.08.27. 13:31:06

Arról kár elmélkedni, hogy mi lett volna, ha a Fidesz nem akarja megbüntetni Budapestet és nem áll el a metrótól. Lehet Demszky maradt volna akkor is, mindenesetre most mindenkinek jobb lenne. Lenne metró, tán balhéból is kevesebb lett volna.
Ha a Fidesz felmutat valamit Budapesten, hogy nem ám csak a parasztbácsit becsülik meg, hanem fejlesztenek is rendesen, akkor lehet tovább maradnak hatalmon.

A Fidesz tényleg magának köszönheto Demszkyt(illetve mi is köszönhetjük neki..) Hogy értelmes jelölted nem voltak hajlandók kiállítani ellene ÉS mint fentebb mondtam, Budapestet csak szidni tudták miközben bizony falutámogatásokat BP pénzéből finanszírozták nyilván. És az a szörnyű, hogy maradtak Budapest ellenesek, amivel kb csak akkor tudtak nyerni, mikor már tényleg nem volt ellenfél. Ha picit korrektebben, ha nem büntetni akarták volna ezt a várost, már jóval régebb óta kormányon lehetnének akár, és Demszky sem húzta volna sokáig.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.08.27. 13:31:14

@Sicc: abban mi a titok, ha egy korrupt orszag korrupt valasztoi egy korrupt embert valasztanak meg?

megszokhattad volna, hogy ebben az orszagban csak az szamit korrupcionak, amibol valamelyik oldal kimarad..:-D

szltk70 2010.08.27. 13:31:19

@blog23: "Orbánt 4 év korábbi elképesztően rossz és agresszív kormányzás után újra megválasztották most. "
Ezen felsírtam. Tudott valaki ostobábban kormányozni 8+akárhány évig, mint a szocik? Nem hiszem.
"és büszkék arra hogy nem sárban dagonyázva nőttek fel"
de akkor arra a kajára is légy büszke, amit a betonon termelsz, és nem a sárban dagonyázók munkája révén eszed. Több tiszteletet a vidéki embereknek, és hidd el, akkor ők is megadják neked. Addig azonban, amíg ezt a "Budapest a budapestieké" dumát nyomod, ne csodálkozz, ha nem így van.

ET-nick 2010.08.27. 13:31:22

@hejjoe:

Olyan mintha csak két szélsőséget ismernél. Valami vagy fekete vagy fehér. Demszky vagy jó vagy rossz. Ennél azért színesebb a paletta szerencsére, ahogy a szavazás is 5 pontosra sikeredett.

"húsz évig nem történt semmi"... Én ilyet nem állítottam. Sok minden történt, aminek kezdetben örültünk sokad magammal, aztán a végére már csak sírni tudtunk sajnos vagy oda se nézni, hogy ne fájjon jobban. Rengeteg minden történt, csak sajnos ezek legtöbbje végül nem a várt eredményt hozta. Én is leírtam mi történt. Mindaz a sok rossz szerződés, következetlen gondolkodásból fakadó pénzszórás stb, amivel mindannyian szembesültünk...

Csak egyénenként mások a tűrési határaink. Ami nálunk kicsapta a biztosítékot, az még nálad nem, Te tovább elviseled ezt a "böszmeséget". Mindössze ennyi a különbség köztünk. Valahol néha még irigyellek is, hogy Te ezt így elbírod nézni, sőt melléállni. Tényleg! Rövidtávon még meg is értem. Viszont hosszú távon ez lassabb haladást eredményez. Lehet ezt jobban is végezni. Sokkal jobban is. Ebben nem hiszel? Ennyire nem vagy optimista?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.08.27. 13:31:29

@ET-nick: "Az új metrókkal megint gebasz van."

az uj meetrokkal konkretan az a gebasz, hogy van a bkvnal egy csavo, akinek nagyon komoly penz esik le a regi ruszki szarok karbantartasabol es alkatresz beszerzesebol...

prometheus_X 2010.08.27. 15:49:06

Nincs itt semmi titok. Nem azért, amiért a cikk sugallja (a szokásos elfogultság mellett, persze), hanem azért, mert olyan sajnálatos politikai környezetben vagyunk, ahol a Demszky-hez mérten második legjobbnak tűnő alternatíva is csak fele annyira tűnik jónak ebben a posztban, mint Demszky. Ez a titok.

Nem vagyok oda érte, de ha egészen őszinte akarok lenni, ma sem látom épkézláb alternatíváját, egyik jelöltet sem látom, hogy akár csak fele annyira lenne alkalmas mint D~. Ez elég szomorú, mert ugye D~ is épp csak elégséges.

De egyébként mondok valamit a nagy titokfejtő kollégáknak: D~-nek volt egy víziója Budapestről, amit (látszólag) hitelesen képviselt és (látszólag) elindított a megvalósulás útján. Ez egy koherenc vízió volt, 20 év alatt sosem változott: a város legyen szabad, multikulturális, befogadó, legyen benne pezsgés nappal és éjszaka. Ez sok emberhez közel kerülő elképzelés vala. Akkor is, ha az elmúlt 20 évben csak azért mozdultak a dolgok ebbe az irányba, mert D~ ezt hajtogatta (és nem csinált más semmit). Ehhez aki hozzátesz jelmondatban, az hihetetlen sztorit ad elő, aki elvesz belőle pedig értelemszerűen rombolja ezt a víziót. Azt meg valahogy senki se meri bevállalni, hogy pontosan ugyanezzel a vízióval vágjon neki - sőt, a jelöltek többségének semmiféle víziója nincs (Tarlós a legjobb példája ennek). A vízióval nem rendelkezők egy ilyen választásban csak a pártszimpátia alapján kapnak voksot, személyes szimpátia alapján nem.

Demszkyt ezek összessége tette legyőzhetetlenné. Ha most indulna, most is megnyerné. Most viszont pártszimpátia okán Tarlós fog nyerni, akit a hátam közepére se kívánok. Ahogy egyik jelöltet sem - bár az biztos, hogy valaki nyerni fog.

Platon 2010.08.27. 15:50:08

Az a baj a poszttal, hogy egy csomó levegőben lógó állítást fogalmaz meg majd fogad is el rögtön tényként.

Mondok példát:

"Demszkynek vezetői képességei szemmel láthatóan nincsenek, a várost gyakorlatilag mindig mások irányították helyette"

Akár igaz is lehetne, de azért csak ne fogadjuk már el bemondásra. Ráadásul a háttér emberek jöttek mentek, Demszky maradt, ami pedig erősen megkérdőjelezi ezt az állítást.

Vagy ott van a másik:
"Húsz év alatt egyetlen olyan eredményt sem tudott felmutatni, ami az ő saját, személyes politikai teljesítménye lenne."
Ez mondjuk magas labda, rögtön le lehet csapni.
Sikerült neki a törtető pénzéhes szocik közepette ellavírozva is egyben tartani a koalíciót.

Az sem igaz hogy semmi nem történt Demszky alatt. Demszky első két ciklusa kifejezetten sikeres volt. Nem véletlen hogy itt alapozta meg a népszerűségét. Budapest '89-ben egy lepukkant, koszos omladozó város volt. Egész kerületek voltak amik még 50 éves bombatalálatok, és belövések nyomaitól hemzsegtek, a főutak, és a közlekedési hálózat állapota katasztrofális volt. Demszky-iék a válság közepette (mert ugye a mai válság kutya fasza ahhoz képest amit a Kádár-izmus összeomlása hozott.) rendbe rakták, és alapjaiban újították meg a várost. nem véletlen hogy elsősorban azok szitkozódnak akik nem emlékeznek rá hogy honnan indult ez a város.

A harmadik ciklus arról szólt hogy Orbánék igyekeztek megfojtani a várost, és így ellehetetleníti a vezetését, de a dolog fordítva sült el, inkább hozott Demszkynek mint vitt. A lejtmenet igazából a szoci érával jött. Budapestre is rászabadultak a szoci hiénák, a pénz kellett a szemfényvesztésre 100 napos programokra stb. így nemhogy azt nem adták vissza amit Viktorék elvettek, de még többet vontak el a várostól. A kegyelemdöfés pedig a hiénák bedőlésével jött el. Akár tiszta volt Demszky akár nem, akkor is az ő felelőssége hogy ezek megélhettek a fővárosnál, Bkv-nál. Persze sokat ugye tenni nem tudott volna, maximum lemond.

Karakán (törölt) 2010.08.27. 15:50:31

Remélem mindenki aki itt írogatja a véleményét legalább ezredannyit tesz az országért mint Demszky tett azzal, hogy harcolt a kommunizmus és Kádár ellen. Ő tényleg harcolt és nemcsak maszatolt, mint pl. a mostani miniszterelnök vagy az elmúlt húsz év legtöbb politikusa.

Előre látom a reakciókat erre a bejegyzésre, de demokrácia van és a vélemény szabad. Többek között ezt is neki és kevés barátjának köszönhetjük.

hejjoe 2010.08.27. 15:50:47

@ET-nick:
Nekem egy 45-ben rommá bombázott, 56-ban szétlőtt, 40 év szocializmussal megfejelt várost 15 év alatt rendbehozni kicsit illuzórikusnak tűnik. Bár biztos van még néhány millió ember az országban aki alkalmas erre, ahogy ezt a faszságot a posztban a szerző írja. Az utolsó ciklust nem vitatom, de én amondó vagyok, hogy a lehetőségekhez képest, a többi jelölthöz képest, Budapest nagyon jól járt Demszkyvel. Tetszik nem, tetszik egy sikeres rendszerváltó politikus, aki szobrot érdemel. A vége nem volt szép, de húsz év múlva csak a szépre emlékezünk, hidd el.:)
Egyébként lehetne boncolgatni a Kossuth, stb szobrokat, akiknek szintén nem volt tökéletes a működésük....

sanya64 2010.08.27. 15:51:03

@ Várúr
"Annyira imádja Demszky a várost, hogy kiköltözött Budakeszire. "
Ennél jobban máá csak az egész országot imádja, meg a magyarokat, ezért is vett Horvátországban nyaralót...
)

Gugyerák Lalyos 2010.08.27. 15:51:46

Fentebb többszörösen le volt vezetve, hogy miért volt rossz főpolgármester Demszky 20 éven át, ha valami jó dolog történt a városban, az egyrészt nem volt jó, másrészt ha mégis, akkor ahhoz Demszkynek nyilvánvalóan nem lehetett köze.

Tekintve, hogy Tarlós most ugyanúgy tuti befutó, mint Demszky volt a maga idejében, érdekelne, hogy mi jót és mi rosszat tett ő Budapest III. kerületében 16 éven át? Mert ugyi mégis csak óbuda-békásmegyeri tevékenysége adhatna alapot a bizakodásra.

bloghozszokott (törölt) 2010.08.27. 15:51:54

@tiborc2008: "Szemkilövöldöztető-kitüntető állítólagos liberális."

Avagy budapesti-lakost-megvédő-kitüntető igazi liberális. Szerintem.

Ma Bp-en 2 nagy gáz van: az emberek, és a szemét (amit az emberek csinálnak).

Tarlós jó lenne, csak sajnos nem okos.

tiborc2008 2010.08.27. 15:52:20

@az igazi Sipi:
A város útjainak nagy részén még ugyanaz az aszfalt van, amit az átkos cocciálizmusban fektettek le, és azóta csak foltozgatják. Például Dob utca. '70-es évek közepétől autózom, és 2005-ig egyetlen autógumim se ment tönkre úthibák miatt, azóta viszont három is.
Szóval egyszerűen tévedsz, vagy lódítasz.

tiborc2008 2010.08.27. 15:52:26

hejjoe 2010.08.27. 12:00:30
RE:
sikerült találni egy kétsávos macskaköves utat, minden elismerésem.

Nem olyan rég még a Thököly út és Bosnyák tér is ramaty állapotban volt, szintén évtizedek óta. Jah, felújításuk annak a bevallása, hogy oda a metró még néhány évtizedig nem jut el.

Tonohaver 2010.08.27. 15:52:34

"Mire kell vigyáznia a főpolgármesternek?"

Ne bukjon le a Nokia-s dobozzal...

Amikor választania kellet az akkor 1.5 mFT-s európai parlamenti képviselőség ill. a 0.5 mFt-s főpolgármesteri pozíció között, azt nyilatkozta, az utóbbi nagyobb szakmai kihívással jár...

De úri ember! Mindjárt elájulok, ha eszembe jut!
Érdekes, az utóbbi kisebb fizetésből is összejött pld. Horvátországban egy egy ingatlan.

"No-kia" búbánat támogatta?

Gáborom 2010.08.27. 15:52:41

@P.mester: szerintem ez a ballib propaganda szöveg vagy annak azonnali elfogadása.
Annyi esze méga fidesznek is van, hogy nem kell minden utcasarokra turul - bár egy-kettő nem árt a semmi helyett. A klerikális izét meg már csak el kéne felejteni - bár tény, hogy nálunk ők is lemaradásban vannak a világhoz képest.
A fő baj az, hogy a liberalizmust megetették velünk: pontosabban, nagyon kellett volna az az ésszerű, normális, antikomcsi liberalizmus, ami jót tett nyugat eu-nak, ( no meg a Marshall segély, no meg 40 év kommunizmus hiánya ) de nálunk ez csak a fedőszöveg volt, gyakorlatilag ugyanaz az érdekkör tartja kezében a gazdasági hatalmat - és ezzel mindent, csak most nem a komcsik voltak az előre tolt színtárssulat, hanem a liberálisnak hazudott párt, aztán már a látszatra sem adtak, gondolok itt Kókáékra, akiknek semmi de semmi közük a liberalizmushoz, le se szarták az eszmét - bármelyiket is.
Én is beszoptam 15-16 évig a ballib propagandát, de hát eredmény nem hogy nem volt, hanem egyik válság után jött a másik, érdemi előrelépés meg semmi.
Sem országosan, sem Bpesten. ha ezt előre tudom, már 90-ben lelépek nyugatra, örökre.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.08.27. 16:15:40

@szltk70: Nem olvasom vissza a vita tárgyát, tehát lényegében lehet, hogy igazad van. Én konkrétan erre a kaja dologra válaszolnék. A mezőgazdaság Magyarországon katasztrofálisan működik és nem hasznot, hanem hiányt termel. A gazdaságok kicsik és önállóak, kevesen szövetkeznek. Persze, ha traktorbemutatóról van szó Pesten akkor nagyon együtt vannak, egyébként se együtt tervezni se együtt működni nem tudnak. Túl sok a különálló "családi" egység. Mondok egy példát: rokonaim Kelet-Magyarországon gyümölcstermelők. Itt röhögnek nekünk, hogy az állam ÍGYIS-ÚGYIS felvásárolja a terméket, miközben tudják, hogy nincs szükség rá. Voltak olyan évek, hogy le se szedte senki a gyümölcsöt, fönt rohadt a fán, de kifizette az állam.
Másik, már Tolna megye, pár éve valami megyei akárki már kínjában vetőmaggal járta a fölműveseket, mert elterjedt az a módi, hogy a tanyán család, tv és egész nap ezzel el vannak. Az állam alapjáraton ad annyi segélyt, hogy megéljenek. Átlag ember nem akar olyan életet, hogy a TV az egyetlen luxus és azt nézitek egész nap, de akkor is. Nem röhej, hogy a föld parlagon és így is megél? Ha én nem dolgoznék hajléktalan lennék, nem jutna pénz se tanyára, se villanyra, se TV-re. Ezzel azt akarom sugallni, hogy alapjáraton azért nem kell büszkének lenni arra, hogy "ezt eszed", meg, hogy onnan jön a kaja. Már bocsánat, de ha Győrben van egy autógyár és ROSSZUL gyárt, nem tud piacképesen működni kicsit sem, akkor a gyár megszűnik és nem büszkék vagyunk rá, hogy dejó, autót gyártanak Győrben.
A Fidesz TÉNYLEG előszeretettel nézte(nézi) le a városi embereket, gondolom ez csak egy benyalás vidék felé és az értékeket hangoztatja. Mindeközben elfelejtetik az emberekkel, hogy a rokonomék almáját, nem Fenyőlászlópuszta-alsó fizeti ki, hanem a városok. És ha egy városban rosszul működik egy cég, akkor az vagy tönkremegy, vagy ha olyan, akkor a város finanszírozza és nem a "vidék".
A BKV pl egy felkapott téma, pedig röhejes, hogy az állam mennyire nem támogatja.Bécs tömegközlekedésében az állam, több, mint harmadában vállalja az anyagiakat, Magyarországon az állam jó, ha 10-20%ban finanszíroz. Személyeskedni fölösleges, jól dolgozni lehet bárhol, ahogy arról sem tehet senki, hogy ki hova született. De az szánalmas, hogy a Fidesznek esze ágában nem volt fairplaynek lennie BP-el szemben és továbbra sem érdekelte az egész. Én pedig továbbra sem értem, hogy miért. Már az előző választást is simán megnyerhette volna, de kb nem akarták. És, ha Viktorék továbbra is kampányolnak ezzel a "lenézzük a városokat" dologgal, úgy, hogy a nagy vidéktámogatást elsősorban Budapest pénzéből oldják meg, hát akkor annyit érnek el vele, hogy következőre, újra nem ők jönnek. És hangsúlyozom: nem tudom miért kell kiakadni azon, hogy Budapest önmagában sok pénzt termel, aránylag és összességében is nézve sokkal többet, mint az ország más részei. Ez tény, ezen nem megsértődni kell. Nem miattam van ez így, ahogy nem is a hajdúnánásiak miatt termelnek kevesebb GDP-t. Sok mindenen lehet vitatkozni, összeveszni, de ezen teljesen felesleges.

belekotty 2010.08.29. 11:22:23

@Várúr: "Rég tudjuk, hogy Demszky hivatalosan engedélyezett kirakatellenzéki volt. Börtönt nem látott belülről, csak egynapos fogdát. Majd évtizedekig szépen éldegélt mint "ellenálló" egy állítólag a rendőrségen kapott egy (1) darab pofonjából."

- Nem is igaz, mert az egyetemen is kapott fegyelmit maoista tanok terjesztéséért.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.08.29. 11:22:35

@Gugyerák Lalyos: Ha demszky semmit nem csinált volna, az is jobb lett volna, mert akkor legalább nem tűntek el volna pénzek a nagy semmire...

mialenyeg 2010.08.29. 11:22:56

A titok: volt annyira hulye, hogy higgyen a "laissez-faire elvvel lehet felviragoztatni egy varost" elmeletben, es igy olyan generaciok szamara lehetett szimpatikus, akiknek tortenelmi okokbol kifolyolag sosem lenne eleg a laissez-faire reklamozasa maguk korul.
A bukasanak a titka: a kozvetlen kornyezetet is elboritotta mar a szartenger, amit alkotott.

Megitelesekor ertsuk meg, hogy a husz eve alatt pont annyi ertekeset vitt veghez, mint amit egy 5 eves kivalo vezetestol el lehetne varni.

Alapvető élelmiszer 2010.08.29. 11:23:01

@sanche: Legalább a BKV-s dolognak néztél volna utána.
Magyarországon a BKV-t finanszírozza 1/3-ban az állam, az utasok jelenleg kb. 42-43%-ot, ez így szumma kb. 75-76%. A főváros a maga 1/3-a helyett pedig évente mindössze 10 milliárdot ad, azt is eszközamortizációra. Azaz még meg is köti a kezét ezzel a BKV-nak, ugyanis ún. "fogyasztói árkiegészítést" kellene adnia, de ezt egyáltalán nem teszi meg.

tbb 2010.08.29. 11:23:04

Jó a kérdés. El is töprengtem rajta. És az a tippem, hogy Demszky titka az ügybuzgó semmittevés. Ez Budapesten könnyen eladható lázas munkaként a kivitelezéssel járó bakik és konfliktusok nélkül. Persze nem vég nélkül. 16 év után már a budapestiek is leesett a tantusz.

Alapvető élelmiszer 2010.08.29. 11:23:06

@xtolzig: Ez így komplett hazugság. Építünk egy játékmetrót, ami belvárosból belvárosba fog menni. Amikor bebizonyult, hogy milyen drága lesz, akkor mit húztak ki elsőnek? Na mit? Természetesen a P+R-t. Tehát a budaörsi megint nem fogja tudni hova letenni az autót.
Másrészt metrót 10 000 ember fő/óra/irány fölött érdemes építeni, ezalatt veszteséges. (Lásd VEKE oldalát, több levélváltását a M4 konzorciummal.) Ez az utasmennyiség csak a belső Bartók Béla úton jön össze, ahol óránként 60 db autóbusz és 45 db villamos halad át csúcsidőben. Sem előtte, sem után nem mutatható meg olyan szignifikáns pont, ami metrót igényelne. Csak úgy, hogy számos felszíni járatot megszüntettek (volna), lásd pl. a kiskörúti villamos. De ha elkészül a 4-es metró, akkor pl. a Rákóczi útról is lekerülnek a buszok, így pl. a Keletitől 1 átszállással juthatsz majd el a Ferenciek terére. Miért? Mert ha egy 7-es is megmaradna, nem lesz elég utas a metróra!

sfi 2010.08.29. 11:23:17

"Demszky Gábor titka magában a főpolgármesteri pozícióban rejlik. A főpolgármesterség ugyanis gyakorlatilag egy teljesen megfoghatatlan tisztség.

A budapestiek helyi problémái - a piszkos járda, a romos iskolaépület, és az összes napi bosszankodás - biztosan nem az ő hatáskörébe tartoznak. Minden kerületnek van külön-külön polgármestere: ők azok, akik az adott hely állapotáért politikailag felelnek."

Te ugye nem budapesti vagy? Itt mindenért (városi dolgok) Demszkyt teszik felelőssé az emberek teljesen függetlenül attól, hogy fővárosi vagy kerületi kompetencia.

Demszkynek egyetlen titka van: nem volt nála jobb jelölt. Ha négy évvel ezelőtt Rogánt indítja a Fidesz, most ő újrázhatna. Igaz, akkor még akár Orbánnak is lehetett volna kihívója a pártjában. Azt meg nem lehet.

sfi 2010.08.29. 11:23:23

@TottaKár:

"Demszky- munkássága:

totális káosz és maffiamódszerek a parkolási bizniszben"

MSZP-FIDESZ biznisz. Ha mond valamit a Krupper név...

"csak papíron létező köztisztaság"

24 önkormányzat hatásköre. Ebből csak az egyiket vezette.

"szerintem megérdemli azt a szobrot!"

Megsúgom: lesz neki.

szamarhegy 2010.08.29. 11:23:27

@Gáborom: Igen, de egy jól működő konzervatív liberális párthoz egzisztenciálisan és gondolatilag önálló százezrek kellenek és persze jól szervezett civil szféra, amely állandó nyomás alatt tartja a politikát. Számomra Denszky kudarcát részben a magaménak is érzem, a rendszereváltás (és az előtte való 10-15 év) szimpatikus és értelmes tagjaiból milyen megfáradt és a korrupcióhoz közönyesen (jó esetben...) asszisztáló elvtársak lettek. A jelenlegi politikai kultúrában ez nemcsak Demszkyt, de a politikai elit bármelyik tagját bedarálja, ezt látom az igazi problémának.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása