Véleményvezér

vv

Egyetemistaterror ellen nyugdíjasterror

2010.09.19. I 103 komment I Címkék: szavazas csendrendelet

"Aki csendet akar, ne lakjon a belvárosban!" vs. "Az egyetemisták tanuljanak bulizás helyett!" Heti szavazás-összesítőnk.

Szokásos hétvégi szavazás-összesítőnkben most pénteki szavazásunak eredményét nézzük meg: Csendrendelettel a Fiatal Budapest ellen c. cikkünkben Szimpla Kert előtti demonstráció kapcsán a budapesti csendrendeletek problémájának mélyebb okait próbáltuk megvizsgálni.

Egyfelől azt állítottuk, hogy "a fővárosi vezetés, a kerületek vezetése, vagy akár az éppen hatalmon lévő rezsimek és kormányok a Monarchia óta nem voltak képesek előállni egy működőképes Budapest-vízióval. (...) Ami a politikának hosszú évtizedek óta nem sikerült, azt néhány vállalkozó, valamint a szocializmus után felnövő generáció körülbelül tíz év alatt spontán módon megcsinálta: létrehozott egy olyan sajátos kulturális jelenséget, ami egyedivé és külföldön is vonzóvá, megkülönböztethetővé tette a magyar fővárost."

Másrészt azt írtuk, hogy "a budapesti politika (...) nem tett semmit a szocializmusból örökölt demográfiai torzulások és lakásviszonyok ellen sem. Budapesten olyan rétegek élnek a város központinak számító részein, akik máshol Európában leginkább a külső kerületekben. (...) A helyi politikusok így próbálnak megfelelni azon választópolgárok vélt vagy valós igényeinek, akik több mint fél évszázad várospolitikájának köszönhetően egyszerűen “rossz helyen laknak”, és felháborodnak, amikor a belváros mégis igazi belvárosként kezd működni."

Utóbbiak alátámasztására egy grafikont is előkerestünk a budapesti kerületek öregedési indexéről.

Forrás: KSH, Dr. Józan Péter tanulmánya (Nagyobb méretért kattints a képre!)


De mit gondolnak a budapesti csendrendeletekről a Véleményvezér olvasói? A hozzászólók figyelmébe ajánlva: ahogy mindig, most is hangsúlyozzuk, nem reprezentatív vagy tudományos igényű szavazásról van szó!


 

Olvasóink 63%-a ellenzi, és mindössze mindössze 9%-a támogatja a szóban forgó csendrendeleteket, 27% pedig csak részben támogatja azokat - például abban az esetben, ha tényleg nagyon zavarja a lakókat a zaj. Itt fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a csendrendeletek egy jó része esetében nem erről van szó. A szórakozóhelyekkel szomszédos házak közgyűlésének elítélő határozatait sokszor pár lakó harcolja ki úgy, hogy megszerzi mások felhatalmazását, illetve az önkormányzati tulajdonrész miatt az önkormányzat képviselője szavaztatja meg azokat.

Ellentétben a szavazás eredményével, a cikkünkhöz érkezett hozzászólások között jóval kiegyenlítettebb volt a csendrendeletet támogatók és ellenzők aránya, a vita pedig olykor kissé el is fajult. Az alábbi rövid hozzászólások jól reprezentálják a vitapozíciókat:

Nem talátam még a világban olyan belvárost, amelynek nagyobb hányadát a nyugdíjasok és a kutyák teszik ki. - Zippo

Szerintem korrekt lenne, hogy hétvégén legyenek nyitva, amíg akarnak, és hét közben max. 12. Szerintem aki ebbe beleköt az tényleg menjen lakni az alföldre, ne pedig egy 2 millás nagyvárosba. - orient

Aki csendet, nyugalmat, és sok zöldet akar, az ne lakjon a belvárosban. Ennyire egyszerű. - Kaa

Vicces olvasni a sok hőbörgőt, kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményük, mire ők is nyugdíjasok lesznek. Na meg hát nem csak a nyugdíjasok azok, akik éjjel többnyire aludni szeretnének, mert azon boldog emberek közé tartoznak, akiknek még van hova menniök dolgozni másnap.  - Goompah

Micsoda barmok a nyuggerek! Hát nem pihenni akarnak a saját lakásukban? Náluk már csak azok a barmok ostobábbak, akik éjjel 9 és hajnali 5 között aludni szeretnének, mert reggel dolgozniuk kellene! Hát nem felháborító??? - nezavarjmasokat

Az egyetemisták is jobban tennék ha inkább tanulnának a bulizás helyett. Persze ezt csak mint jó tanácsot mondom. Aztán aki hülye, az úgyis a saját kárán tanul.  - kovi1970

Te mit gondolsz?

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Véleményvezér Facebook-csoportjához!

Ha tetszett az írás, kövesd a Véleményvezért a Facebookon is!

Figyelem! Írásainkat Facebook-csoportunkban lehet kommentelni.

A blogon csak meghívott hozzászólóink kommentjei jelennek meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kényszerbagoly 2010.09.19. 20:18:42

Azt gondolták a mulató tulajdonosok, hogy lehetetlen többségi tiltakozást összegyűjteni a házakban, így jól kifundálták a 61%-ot! De a zaj még a szomszédos lakásokban is hallatszik, másrészt valóban van szolidalitás, amikor a szomszéd átjön és meghallgatja, hogy tényleg remegnek a falak. A dörzsölt jogászok azt hitték, hogy az emberek már annyira bezárkózóak, hogy nem érdekli őket más nyomora! Tévedtek!

Flynn 2010.09.19. 20:18:51

Ebből a szavazásból csak az derül ki, hogy a Véleményvezért túlnyomórész fiatalok olvassák. :)
Nem akarnám a csendrendeletet védeni, de itt jegyezném meg, hogy nem csak egyetemisták és nyuggerek tartózkodnak a belvárosban, hanem nagyon sok kisgyerekes család is.
Elég körülnézni egy játszótéren vagy parkban.
Szal nem csak azoknak jön jól egy jó éjszakai alvás akik reggel 6-kor kelnek.
Azt meg azért már ne javasoljuk, hogy költözzenek ki a külső kerületekbe a nyuggerek, a dolgozók, a gyerekesek, szal tulképpen mindenki, aki nem bulizós v egyetemista...

csoko20 2010.09.19. 20:18:57

Amelyik nyugdíjas annyira tiltakozik, annak el kéne magyarázni, hogy mekkora adó és járulékkieséssel jár, ha ezeknek a helyeknek 50%-kal esik a forgalmuk.

Nincs buli---->nincs bevétel--->nincs adó, járulék--->nincs nyugdíjemelés

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.09.19. 20:19:11

Tanulságos volt az itt megjelenő vita. A rendeletek mellett érvelők egyik fő hangoztatott érve az ordenáré viselkedés volt, melynek során ordítoznak, hőbörögnek, illetve beszennyezik (hányás, etc.) a környéket a "szórakozni" vágyók.

Én leginkább azonban az ilyen előjelű hozzászólók közül - tisztelet a kivételnek - sokkal inkább azt a véleményt éreztem ki, hogy "nem is kell szórakozni, felháborító, hogy vannak, akik mindezt megtehetik." Ami rendkívül szomorú, mert ezekkel szemben azokkal az észérvekkel sem lehet vitába szállni, miszerint az ordenáré viselkedés a probléma, és nem a szórakozni vágyás maga.

A másik dolog pedig, hogy az egész a Belváros kontextusában jelent meg, és sokan kizavarták volna a szórakozóhelyek közönségét a külvárosba. Ekkor úgy gondolták, hogy na jól megmondták. Arról azonban a kutya sem beszél, hogy a külvárosban ugyanúgy megvannak az ordenáré viselkedésű emberek, ami az itt lakókat ugyanígy zavarja. Itt azért nem jelenik meg ilyen jelleggel a kérdés, mert nem frekventált helyekről van szó, és a politika ebbe nem tud beleszólni.

Arra lennék kíváncsi azok részéről, akik kardoskodnak a csendrendelet mellett, ha megszűnne az ordenáré viselkedés MEGTORLATLANSÁGA, akkor mi lenne a véleményük a dologról. Akkor már lehetne más nyugalmát nem zavaróan szórakozni?
Vagy így is felháborító, hogy pl. az egyetemisták, vagy a turisták a hétköznapok során szeretnének beülni valahova, és mondjuk JÓL ÉREZNI MAGUKAT? - utóbbi meggyőződésem, hogy nem azonos az ordenáré viselkedéssel és a kontrollvesztett részegséggel.

Utóbbi ellen természetesen erélyesen föl kéne lépni. Ahogy sok minden zavaró dolog ellen. Kutyaszar, bérkoldulás, járókelőket zaklató hajléktalanok, elsötétített üvegű terepjárós "vállalkozók" viselkedése.

Sikerült itt egy csoportot kipécézni, akik vagy épp csak ide látogatnak, vagy pedig életük szerencsés, gondtalan, és igen rövid idő alatt múlandó korszakában vannak.

kényszerbagoly 2010.09.19. 20:19:18

Ja és még egy moderálnivaló! Lehet szép színes statisztikákat készíteni, mert evidens, hogy az idősebbek/lakossági arányszámok/, a dolgozók nem érnek rá az internet előtt ülni naphosszat. Míg a Budáról Pestre autóval szórakozni átjövők+ bérenc tollnokok igen.

petya.bacsi 2010.09.19. 20:19:24

Nézőpont kérdése, hogy ki mennyire örül/ellenzi a rendeletet.

A legjobb az arany középút volna: egy -tól -ig állapot.

Egyébként majd amikor a diplomagyárakból az elbulizott évek után kikerülnek a fiatalok, s nem kapnak majd végzettségüknek megfelelő állást, akkor kénytelenek lesznek olyan melót is bevállalni, ami nem egy leányálom (pl. több műszak). Akkor rájönnek, hogy mennyire idegesítő az, amikor a saját lakásában/albérletében sem hagyják pihenni, feltöltődni az embert.

Ja, és 30 év alatt vagyok, mielőtt megkapnám a nyugger jelzőt.

total eclipse (törölt) 2010.09.19. 20:19:32

a Jókai téren lakom, és alig várom, hogy elköltözhessem innen...

Reman 2010.09.19. 20:19:48

A VII. kerületben, a Király utcában lakom. Utcai lakás, ha nincs farkasordító hideg, nyitva az ablak. Van, hogy felébredtem néhány részegre. Van, hogy a felettem lakóra. Volt, hogy a szomszédra. A belváros lakható, DE el kell fogadni, hogy az ezzel jár!

Szerintem bocsássuk szavazásra! Legyen aláírásgyűjtés. Aki többet gyűjt, az nyer. Ez a demokrácia.
Borítékolom az eredményt: 50 ellene, 12000 mellette...

John N. 2010.09.19. 20:20:03

A csend-nyugalom-pihenés életkortól függetlenül minden ember igénye. Fiatal vagyok és a Szimpla stb. közelében lakom és persze zavar az utcán üvöltözők zaja stb. Tudományosnak tűnhet a mellékelt grafikon, de alapvetően semmi jelentősége sincs annak, hogy a Belvárosban milyen életkorú emberek laknak. Ha ott laksz akkor zavar és kész! Ha nem zavar akkor süket vagy/éjjel nem alszol/jó helyen van a lakásod.

Giedi 2010.09.19. 20:20:10

Egyszerű. A belvárosiak élvezik a belváros minden előnyét, viseljék hát el a hátrányait is.
Nem csak Bp-en, más vidéki nagyvárosban is a belváros közterülete a többi lakosé is, itt vannak a rendezvények stb.
Legtöbb helyen olyan ára van a belvárosi lakásoknak, hogy nem okozhat gondot csendesebb környékre költözni, ha szükséges.
Csak hát, az ott élők mindent akarnának.
A belvárosi előnyöket, meg azt, hogy mindenki más tartsa magát távol a belvárostól.

Vérnűsző Barom (törölt) 2010.09.19. 20:20:21

Hát, mint minden nagy port felverő „úgy” ez is baromi egyszerűen, kényelmesen megoldható lenne, ha valaki meg akarná oldani a problémát, és nemcsak vergődni valamit vele, az épp aktuális politikai ködben.

A bibi adott. zajonganak a népek a boltok, szórakozóhelyek előtt. Ez magában nem lenne baj, sima szabálysértési ügy, városunk remek rendőrsége simán tudná kezelni, ha akarná. Valamiért nem akarja, talán nagyon lefoglalja őket pár egyéb kötelezettségük.

Megoldhatná egy önszerveződő polgárőrség is, amit a kerület kellemesen szponzorálhatna (nem a helyi üzletek, szórakozóhelyek tulajdonosai, mert nekik nem sok közük van az utcán történő dolgokhoz, és jobb is így).

Megoldhatná a kerület vezetősége úgy is, hogy egyszerűen felkéri a rendőrséget, ugyan legyen már olyan kedves, és foglalkozzon ezekkel a szabálysértésekkel, és amennyiben erre a rendőrség vezetősége hajlana, mindjárt hipp-hopp rend lehetne, ha meg nem hajlik ilyesmire, lehetne a megüresedő rendőri vezetői állásokra pályázatot kiírni.

De sokkal egyszerűbben is meg lehetne persze oldani ezt a rettenetes problémát. Például úgy, hogy a fentieket vegyítené a remek önkormányzat a nyitvatartási idők értelmes szabályzásával.

Most az a szitu, hogy gyorsan zárjon be az adott hely, vagy leginkább ki se nyisson, mert nahát.

ehelyett egyszerűen válaszót elé kéne állítani a helyeket nyit va lesz 10-11-ig, és nem éri meg neki, vagy egyszerűen nem zárbe reggelig, vagy akár non-stop nyitva marad.

Ez utóbbi jó amiatt, mert munkahelyet teremt a helyeken, kicsit több költséggel ugyan, de további bevételt jelent a tulajnak, viszont a záráskor tapasztalható üvöltözést egycspásra meg is szűnteti.

Gondoljunk bele, mikor üvölt a T. Vendég? Az esetek többségében olyankor, amikor a hangulat csúcspontján kizavarják az utcára. nagyjából mindenkit egyszerre. Még érthető is ha fel van háborodva...

ezzel szemben, ha folyamatosan nyitva lenne a szórakozóhely, akkor a vendégek akkor mászkálnának haza, amikor már elfáradtak, viszonylag kevesen bírnának már ordítozni közölük, azokat meg a portaszolgálat távozáskor, illetve a remek polgárőrök, rendőrök belátásuk, vérmérsekletük szerint csendre is inthetik, ha büntetni nem szeretnék őket.

És az élet alig pár nap alatt békésen elviselhetővé válna minden érintett fél számára.

PerverzBabi · http://perverzbabi.blog.hu/ 2010.09.19. 20:20:26

Az hülye érv, hogy ne lakjanak belvárosban. A helyváltoztatás elég nehezen kivitelezhető, hacsak nem albérletben lakik az ember. (De a megszólított nyugdíjasokra ez nem jellemző.)
Egyetértek azzal, aki szerint hétvégén a lakók viseljék el a többletzajt, hétköznap pedig legyen nyugalmuk. Egyébként meg a törvény korrekt: a többségen múlik, hogy csend lesz-e vagy nem.
Én laktam kocsmák közelében, és baromi kellemetlen éjszaka többször felriadni ordítózok/verekedők miatt.

Vérnűsző Barom (törölt) 2010.09.19. 20:20:34

Kiegészítés. Hajnali három-négy körül ébredek két éjszakai szórakozóhely távozóira, korábban egy másikéra, azt megelőzően egy kocsma és egy szórakozóhely látogatóitól nincs nyugtom.

Érdekes módon a zárások idején hangos mindegyik, közben nem, leszámítva az utcán spontán hülye ifjakat.
A spontán hülyékkel nem lehet mit kezdeni, azok remélhetőleg egyszer kihalnak maguktól, a távozókat viszont pár további ital kellemesen elfárasztaná ahhoz, hogy nyugton hazahúzzanak a fenébe fél-egy-másfél órával később.

- Rendi - 2010.09.19. 20:20:37

Lassan alkoholtilalom és csendrendelet lesz minden "belsőbb" kerületben; lehet egyáltalán bulizni valahol? nem csak 07-22 között van élet.

ave 2010.09.19. 21:21:57

Azt gondolom ez a problema megoldodik magatol.
Aki 10-20 ev mulva lesz nyugdijas, az a legritkabb esetben lakik most a belvarosban.
A mostani nyugdijasok pedig "elfogynak" a vilag rendje szerint.

peti papagáj 2010.09.19. 21:22:08

Ha jól tudom, a probléma nem a szórakozóhelyekkel van, hanem az onnan kijövő utcai hangoskodókkal. Az alkohol szociális gátlásoldó hatású, ezért könnyebben lármázik, aki ivott, de nem hiszem, hogy ezt ne lehetne akarattal kontrollálni. Nekem mindig sikerül. Aki mégsem akarja, azt a rendőr bírságolja meg, 10-20 ezer HUF kötelező befizetése elég jó nevelő hatású, a szórakozóhelyeket meg hagyják békén.

"Aki csendet, nyugalmat, és sok zöldet akar, az ne lakjon a belvárosban. Ennyire egyszerű. - Kaa"

Ezt az infraempatikus véleményt meg is lehet fordítani: aki hangoskodni akar, ne menjen a városba, ennyire egyszerű.

Vérnűsző Barom (törölt) 2010.09.19. 21:22:20

@- Rendi -: De. Azt szeretnék a népeket vezető nagyjaink. Szépen kelj fel korán reggel, szorgos munkával töltsd el a napot, majd korán hazaérve mosolyogva nézd a Mónika-shót.
Sajnos, az emberek meg nem ezt szeretik tenni, pláne ha fiatalok, pláne, ha van számukra érdekes program.

De korrekt megoldás még nem született, pedig a probléma komoly. Nagyjából az írott történelem feltalálása óta állandóan felmerül, de még igazán korrekt megoldásra nem szánta rá magát senki, egy-két meglehetősen hamvába halt vigalmi negyed kialakításának kezdeményezésén kívül.

jet set 2010.09.19. 21:22:25

@- Rendi -: Miért nem lehet 22 óra előtt bulizni? Én ha elmegyek a haverokkal sörözni, akkor legkésőbb 10-kor lelépünk, mert másnap melózni kell. Éjfélkor igenis zárjon be minden kocsma! Nem attól lesz vonzó egy város, hogy hajnalig lehet piálni.

kényszerbagoly 2010.09.19. 21:22:32

A kérdést civilizált országokban valóban megoldották, alhat a kisgyerekes, anyugdíjas-bár neki úgy tűnik tilos-és a dolgozó is.Nyugaton éjjel a nagyvárosokban is lehet aludni, a pubok pl. 11-kor zárnak (azért vannak a hányásturisták). A közterületeken pedig a hatóság tart rendet, ha kell, a szórakozóhelyek tépik magukat, hogy minden rendben legyen, mert különben bezárhatnak...A diszkók a város szélén vannak és nema patinás Moulin Rougeban. Az adóveszteség nem oly nagy, mert az érintettek előszőr jól berugnak az éjjel-nappal közértekben vásárolt piából, és csak aztán támolyognak be kicsit inni és állítólag szívni.
A munkahelyyteremtés süket duma, maradna a munkahely ha 11-12-ig lehetnének nyitva /akkor még valamit lehet aludni/. A 10 órás bzárás a hatkerben is azért lett felröppentve, hogy nagyobb legyen a felháborodás, ezt a lakók nem igénylik. BALKÁN!!!

Maxen · http://maxen.freeblog.hu 2010.09.19. 21:22:39

A Szilvuplé és egy karaokee klub van egymás mellett, alattunk (első emeleten lakom).

Hozzászoktam ahhoz, hogy fiatalok itt randalíroznak. Jó alvó vagyok, könnyedén elalszom. A két lakótársam nevében nem nyilatkozom, bár még sose panaszkodtak a zajra.

Annyit azért tudok, hogy 24 éves vagyok, dolgozom minden nap, sokszor szombaton is. Bulizni eljárok, vagy csak sörözni, vagy hasonló dolgokat csinálok. Éjfél előtt pedig nem igen fekszem le.

A belváros lüktetése miatt költöztem ide, s nem azért, hogy egy kertvárosi szellemvárosban éljek.

Akit zavar a zaj, ne költözzön autópálya mellé, se reptér mellé, se a belvárosba!

megkeseredett 2010.09.19. 21:22:46

Mondjuk a külvárosban? :)

Ha meg konkrét példa kell: Gödör klub. Folyamatos szabály és törvényszegések ellenére sem zárják be, az illetékesek elnapolják addig amíg amúgy is bezárják a forgalom csökkenése miatt. Szabadtéri hely lévén ősz közepétől normalizálódik a helyzet, meg persze mostanság a hideg és nedves időjárásban.
Ki mit visel el kérdésre: ott nőttem fel. A Bajcsy/Andrássy forgalmát észre sem veszem, nyitott ablak mellett sem. Amióta a Gödör befutott és a parkot éjjelente ellepik a bulizók gyakorlatilag lakhatatlan a hely. Szerencsémre az utóbbi pár hónapban már tudok aludni, volt lehetőségem elköltözni. Bő másfél évig "szezonban" az éjszakáim maximum 10%-át tudtam átaludni. Tudom, hogy ez nem túl kemény érv, de javaslom a belvárosi bulipártiaknak, hogy próbálják ki, hogy éjjelente 2-3 alkalommal rendszeresen felrázzák őket hónapokon keresztül - kíváncsi vagyok mennyire bírja majd az idegrendszerük és mekkora teljesítményre lesznek képesek utána. A tisztelt bulizók között kevesen vannak akik szintén minden nap nyomják az ipart, így van szerencsém feltenni a kérdést - hogy képzelitek a "heti 1-2 alkalommal csak jogom van bulizni" típusú érveket? Ez ugyanis jelenleg nincs kikötve, így a bulizni vágyók szépen megoszlanak és az hét _ÖSSZES_ napján randalíroznak. Az életkorról: lényegesen közelebb vagyok a randalírozók életkorához mint a nyugdíjasokéhoz, sőt szerintem bőven beletartozok. Se család, se kisgyerek, de éppen elég, ha munka után képtelenség pihenni. Gondolom az "el lehet költözni" érvek mellé fel lehet sorakoztatni a "lehet éjszakai munkát is vállalni" nagybecsű, de ezzel az erővel, kb. hasonló igazságtartalommal bír a "lehet bulizni otthon is" kitétel. Persze biztosan olcsóbb és egyszerűbb lakhelyet/munkahelyet/életmódot váltani, mint otthon bulizni, megértjük ugye, hogy erre szegény fiataloknak nincs lehetőségük. Azok akik az otthonukban pihennének, könnyen elköltözhetnek.

Amúgy meg nem kell tartani a csendrendelettől, amíg a korrupt képviselők akkora pénzeket húznak a "nullszaldós jótékonysági szórakozóhelytulajdonosoktól", amennyit, addig nem hoznak semmilyen rendeletet ellenük. Választások után visszaáll a régi helyzet, csak most újra kell a kutyacsont a hiszékeny barmoknak, akik hisznek az ígéretreknek.

A blog pedig abszolút mértékben részrehajló, csúsztat, stb. No nem mintha elvárás lenne a témasemlegesség - ilyenkor jönnek a "ha nem tetszik ne olvasd" szöveggel - de az idecsődülő helyeslő csorda számára közzétett statisztika arra is kevés, hogy kitöröljétek vele. Tegyél fel egy kérdést az egyik párt közgyűlésén, hogy adott témában melyik pártnak van igaza, majd az eredményből "statisztikát" készítve bizonygasd a birkáknak (helyi hívek), hogy nekik van igazuk, hiszen ezt a statisztika is mutatja. :)
A blog címe alapján idejövők és a törzsközönség jól meghatározhatóak, így nincs értelme statisztikákat készíteni. Vagy legalábbis hivatkozni rájuk.

No viszlát a gumicsont rágóknak a következő választásokig.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.09.19. 21:23:02

1. Vannak olyanok, akiket p.l. kurvára zavar az alacsony frekvenciás, 12O BPMes zaj. Én is közülük vagyok.

Ez ellen van orvosság, a hangszigetelés. Nem tudom, miért nem alkalmaznak a cssehók hangszigetelést. Ja, mert "romkocsmák" ? Bocs, ilyen egyik rendezett északnyugat európai országban sincs, hogy a tamtamzene rendszeresen éjfél után az utcán menjen.

2. Azt meg soha nem értettem, hogy miért a "buli" elengedhetetlen része az utcán való ocsmány kajabálás, ordítozás. Nem is beszélve p.l. az autók tükreinek a lerugdosásáról.

Miért "buli" a másik tulajdonának a tönkretétele ? Olyan kurva vicces ?

Nem is beszélve a hányásról. Egy ideig olyan helyen laktam, ahol egy ócska kocsma üzemelt. Tök kínos volt a vasárnap ebédi vendégeket az összehányt kapualjba beengedni.

3. Az ide járó külföldiekről pedig az a véleményem, hogy nem rájuk kellene a budapesti idegenforgalmat kitalálni. Az nem minőségi vendég ( azaz nem költ sokat ) akinek a kapualjak összehányása a fő profilja. Meg a randa kajabálás.

Sajnos a légiközlekedés demokratizálódása az oka annak, hogy az ilyen szemét ide kerülhet.

4. Mindez nem azt jelenti, hogy a "bulizás" ellen lennék. Én is buliztam, kb. 5 évvel ezelöttig. De nem tudom, hogy a "bulizás" miért nem lehet teljes az ocsmány lárma, az óbégatás, az utca összehányása meg az autók és a kukák megrongálása nélkül.

Tényleg : miért ?

Azért van jó példa is : p.l. a Budafoki úton a Libella nevű műintézmény kifejezetten az előnyére változott meg 3O év alatt.

Tehát :
1. Ricsaj csak zárt és hangszigetelt helyen
2. Utcát nem összeszarni, összehányni
3. Autókat békén hagyni

Ennyi az egész.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.09.19. 21:23:09

Ja igen : az, hogy ki hol lakik, sokszor nem válsztás kérdése.

P.l. volt szerencsém Nyugat Európában fél évig egy kocsma felett lakni ( ami, csakúgy, mint a többi, éjjel 1 kor bezért. ). És baromira zavart a zaj.

Azért laktam a kocsma fölött, mert amikor kerestem, nem volt máshol kiadó lakás.

Spiritmonger 2010.09.19. 21:25:11

@John N.: pedig baromi egyszerű a képlet

aki aludni akar, az alszik, nem pedig kifogást keres, miért nem tud

akinek gyenge az idegrendszere, az a csendes kertvárosban sem alszik, mert akkor egy csecsemősírás vagy egy kutyaugatás is zavarja, aki pedig pihenni akar, az pihen, körülményektől függetlenül

el kell fáradni, és akkor semmiféle zaj nem elég ahhoz, hogy zavarja ez egyszeri ember álmát
az elfáradáshoz jó módszer a kemény munka

ne az legyen a követendő példa, hogy a legselejtebb, ideggyenge, aludni nem akaró háborgókhoz kelljen igazodni!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.09.19. 21:38:04

OFF
Apámék ugyanúgy ittak, buliztak, lerészegedtek, stb. egyetemistaként, de érdekes módon ezt 11-ig tették, a buli csúcsa pedig 9-10 körül volt jellemzően. Az hogy ma ugyanez 4-5-ig tart és a buli csúcsa 1-3 óra között van mennyiben javít a buli minőségén? Csak mert éjfélkor a legtöbb helyen még pangás van. De miért, akkor még nem lehet magunkat jól érezni?
ON

A témára visszatérve, nem tudom hogy az emberek többsége miért ilyen szélsőségekben tud csak gondolkodni. Tény, hogy vannak akiket ténylegesen zavar a zaj. Tény, hogy vannak akik csak magukat hergelik, mert valójában az zavarja őket, hogy mások jól érzik magukat. Nem lehet általánosságban azt sem kijelenteni, hogy minden késői szórakozóhely zárjon be, vagy azt sem hogy akárhol lehessen. Hiszen ez hely függő is. Viszont azt nem tudom megérteni, hogy a legforgalmasabb helyeken/helyek előtt, már csak a balhék elkerülése végett miért nincs szinte állandó rendőri felügyelet. Miért van az hogy a rendőrség éjszaka csak autóval tud járőrözni, kiszállni soha?

kényszerbagoly 2010.09.19. 21:38:09

@Vérnűsző Barom: Én nem ezt tapasztalom, a nagyja nálunk 12-kor érkezik ordítozva, előivottan, utána a nem szigetelt szórakozóhelyről feldübörög a dob, majd hajnali 4-5 kor "távoznak" artikulálatlanul üvöltözve, miközben a taxik majális hangulatot teremtve dudálgatnak...RÉMES!!!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.09.19. 21:38:12

@Spiritmonger:
Ez nagyon nem így van, totál ember függő, hogy elfáradva ki hogyan tud aludni, mekkora zajban, mindenkinek más az ingerküszöbe. Egyébként aki zajra felébred egyáltalán nem biztos, hogy ideggyenge, mivel ez genetikai tulajdonság is hogy mennyire "éberen" alszik az ember, őskorban voltak ennek bizonyos előnyei. Tipikus példája vagy az egyik szélsőségnek a témában.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.09.19. 21:40:59

@Scaramella va alla guerra:
1. Ott a pont. Kötelezni is kéne őket a hangszigetelésre.

2. Azért ez nem ilyen egyszerű, ne mond hogy te sosem hánytál alkoholtól. Nem biztos, hogy tervezik akik csinálják. Sajnos van aki részegen nem képes kontrollálni önmagát és ordítozik, ahol nem kéne, szerintem oda egy megfelelő pénzbírság kéne, és akkor legközelebb lehet hogy meggondolná magát.

3. Hogy egy zenekartól idézzek, "öltönyben részeg disznót ... én már sok mindent láttam".
Szóval a kulturált viselkedés nem anyagiak függvénye, meglepődnél hogy a felső tízezer mennyire ordenáré módon is tud viselkedni.

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.09.20. 08:37:57

@Zabalint: A hangszigetelés egyértelmű.
A hányás, illetve ordenáré viselkedés szerintem önkontroll kérdése. Ha egyszer valakit jól megbüntetnek ilyen viselkedés miatt, (Pl. nekem a mellényes szemétszedés a javaslatom, a mellény hátán szerepeltetvén a büntetés okát) akkor kétszer is meggondolja, iszik-e még egyszer annyit, hogy ordenáré módon viselkedjen.

@kényszerbagoly: Erre is ezt tudom mondani. Szerintem alkoholt lehet kulturáltan is fogyasztani, csak rá kéne bírni az embert, hogy így tegye...

A harmadik meg szerintem az, hogy amúgy mint sok más kérdésben, itt is "be van dobva a gyeplő", azaz nincs semmiféle viselkedési iránymutatás, nincs egyfajta hallgatólagos megegyezés, konvenció, hogy hogy illik viselkedni. (Utóbbi nem ütközne a liberalizmus elveivel, maximum az igénytelenséggel.) El kéne terjeszteni annak a kultúráját, hogy lehet úgy szórakozni, hogy azzal mást ne zavarjanak.

Kicsit persze nem ugyanarról a dolgokról beszélünk, mert Ti inkább a dübörgő, ordítós zenés helyekről beszéltek, (ide én se szeretek/szerettem nagyon járni, nem az én "műfajom") én pedig a beülős-beszélgetős pubok mellett "kardoskodom". Persze lehet dübörgős is, ha le van szigetelve, max nem megyek oda.

zsviktoria 2010.09.20. 08:38:06

A vitához nem tudok hozzászólni, mert az élhetetlen, zajos, undorító belvárosi ingatlanokat a kedves tulajdonosaik olyan drágán adják, hogy nem tudok odaköltözni. Szóval, ha szórakozóhely melletti utcai szobádtól szabadulnál, add ki nekem, mert én igen jól alszom.

morden2 2010.09.20. 08:38:18

@kényszerbagoly: "Nem egyetemisták, hanem elsősorban hányásturisták garázdálkodnak az éjszakában, nem azért, mert nálunk olyan csudajó, hanem mert saját hazájukban ezt nem lehet!!"

Bocsi, de éjjel pizsibe lemész és minimum 5-10 európai idegennyelvet ismerve elbeszélgetsz a szórakozók kulturális hátteréről ? Vagy csak úgy beleírod a világba a képzelgéseidet ?

Simplex 2010.09.20. 08:38:22

Ez az! Ticcsuk be!

Egyértelműen ez a legegyszerűbb megoldás a lakóknak, mert hát a probléma annyira azért nem fáj, hogy mondjuk az egy utcában lakók valamiféle önkéntes alapon felügyeljék éjjel az adott szakaszt, személyenként havonta egyszer 4 órát, ne adj Isten még ingyen is. Károgni tényleg sokkal egyszerűbb.

A tapasztalatom - miután én is a belvárosban lakom - főleg az, hogy a nagy dajdaj hétvégén van. Ekkor pedig nem az egyetemisták csinálják a zűrt, hanem néhány tomboló középiskolás, akik épp akkor ismerkednek meg életükben először a nagyobb mennyiségű alkohollal. A tényeken persze ez nem változtat.

Én sem alszom mindig jól, viszont tudomásul veszem, hogy a lakás száz méteres körzete nem csak az enyém. De ha már ez az irány, akkor én is kiveszem a részem, és indítványozom, szüntessük be a dudálást este tíz után. Sőt, magukat az autókat is! BKV-val együtt, hajnali hatig. A szomszédomban ráadásul egy hat hónapos gyerek is lakik, aki néha éjjel rázendít. Őt is szüntessük be!

Lehet, hogy ez a Balkán, de jelenleg Észak-Korea felé megyünk, és a klíma arra sem jobb. Majd azért ne lepődjünk meg, ha a kerület kilakoltat a lakásunkból, mert háziállatot tartottunk (kivétel az aranyhal), a zuhanyrózsa alatt énekeltünk, vagy mert a villával hangosan karcoltuk meg a tányért.

Persze ez mind sarkított, de azért érdemes lenne, ha magunk kezdenénk el megoldást keresni, nem pedig a polgármesteri hivatalt vennénk egyből célba. Például összehívni egy lakógyűlést, és megpróbálni egy kicsit önerőből lépni, nem pedig rögtön felülről várni az áldást. Ha pedig ez túlontúl fáradtságos, akkor fogjuk be a szánkat.

Vérnűsző Barom (törölt) 2010.09.20. 08:38:30

@kényszerbagoly: Eléggé. A hangszigetelést elő lehet írni, be lehet tartani, az ebből adódó zaj elég egyszerűen kezelhető, ha megvan hozzá az akarat.

A hajnali négyes zárás viszont betesz mindennek. lelkes ifjak boldogan vonyítanak, veszekednek, verekednek, és senki sem lép(het) közbe. A szórakozóhely portásai számára már utca, a rendőr beleszarik, a polgárőr pláne, az meg kevés, hogy magánszorgalomból párhetente-havonta csendben megrugdosok pár arrogánsabb legényt.

Ezen viszont segíthetne, ha..
- egyáltalán zárna be a hely;
- nem szarna bele a helyi rendőr a kérdésbe, és a magukról sztárolt komoly képpel odaállnának a feladathoz (annyira nem teszik, hogy a minap a harmadik alkalommal jutottak el odáig, hogy az ordítva kukát rugdosó - történetesen épp - cigánylegényt igazoltatni kegyeskedtek).

De beláthatjuk, nem célja senkinek a megoldás, viszont annál inkább a megosztás, és a politikai rendezés: azaz tiltsanak be mindenhol mindent.

Pedig nem kéne betiltani, csak normálisan kezelni a kérdést.

PJZs 2010.09.20. 08:38:42

Amennyiben jól emlékszem külföldön, pl Dublinban dolgozó ismerőseim beszámolójára, ott éjjel az egész város egy szemétdomb, szét van hányva, szemetelve, DE hajnalban jönnek a közterületesek és kis takarítógépekkel csilli villire takarítják az utcákat...

Lenne munkahely bőven, jól járnának azok is, akik esetleg most segélyen élnek, tudnának dolgozni.
Mi meg szép tiszta városban élnénk. És bulizni is lehetne...

szép estét mindenkinek, és jó hétfőt!

Void Bunkoid 2010.09.20. 08:38:46

@jet set: azért, mert az ember személyiségfejlődésének egyik mérföldköve ez a fiatalkor, amikor megpróbálja megtalálni önmagát, és mivel a fiatal ember tapasztalatlan, nem igazán tudja még, hogy mi is akar lenni. Egyedül azt tudja, hogy milyen NEM akar lenni - hát olyan nem, mint a szülei és a többi befásult, már este tízkor az esti film alatt ájulásszerűen bealvó robot/zombi - így máris megvan az alap a fenenagy lááázadásra.

Ezért a fiatalok juszt se szeretnek reggel hatkor kelni, és este tízkor lefeküdni, és bulizni sem kora este hatkor (mondjuk mint mi dolgozó emberek meló után) indulnak el tíz-tizenegyig, hanem ők kb ilyenkor végeznek az alapozással és indulnak el szórakozni, természetesen reggelig, hogy utána délig-délután kettőig alhassanak, ezzel is polgárpukkasztva.

Az már csak egy dolog, hogy ezt már felsőbbéves egyetemista/huszonéves korukra illene kinőniük, de mint látható, minden eltoldóott mostmár, nemegyszer találkozok a munkahelyemen 30-32 éves pályakezdővel (igen, ilyen idősen kerül az első munkahelyére....).

Megjegyezném végül, hogy amúgy a fiatalok sem hülyék, és nagyon jól tudják, hogy ők is hamarosan anyu/apuféle robotzombivá fognak válni, amint dolgozniuk kell, és mivel már éltek 18-20-22 évet, s láttták, hogy bizony a robotzombi-ciklus hosszú évtizedekig fog tartani, amit utána az általuk még riasztóbbnak és taszítóbbnak tartott nyugger tata/mamakorszak fog követni, hát TUDATOSAN is őrjöngenek és hőbörögnek - amíg még megtehetik, mert utána a büdös életben nem lesz még egyszer lehetőségük rá, sőt - mint a jelenlegi mama-taták, ők is ugyanúgy károgni fognak majd az akkori fiatalokra :P

Void Bunkoid 2010.09.20. 08:38:54

@Zabalint: azért van az időeltolódás, mert a legtöbb táncolós/ugrálós szórakozóhely - és még nem is túlzok - majdnemhogy kétszeres italárakkal operál, mint a boltok vagy kocsmák.

Így az ifjak a kocsmákban rúgnak be, amíg azok nyitva tartanak (jellemzően tízig). Hiába írsz ki egy bulit este nyolcra, a kutya nem lesz ott még akkor.

Kivéve, ha a kocsmák ársávjában kezded árulni a piát a szórakozóhelyen is. Igaz, ez sem mindig segít, sajnos az otthon/olcsókocsmában berúgás-majd-később-mehetünk-táncizni ma már sajátos magyar tradícióvá vált, nagyon kínkeservesen és hosszadalmasan lehetne csak leszoktatni róla az embereket.

nemezisazis 2010.09.20. 08:39:02

csak ott hibázik az összehasonlítás, hogy a nyugdíjasok mind zajos csűrhe volt fiatalkorában, pontosan olyan vagy sokkal inkább még olyanabb mint a mostaniak..

thinker_ 2010.09.20. 08:39:09

1, Egyrészt nem este 10-kor kéne elkezdeni bulizni.
2, A szórakozóhelyek legyenek hangszigeteltek
3, Hétköznap és vasárnap éjfélig, szombaton pedig hajnalig legyenek nyitva.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.09.20. 08:39:23

@Zabalint:

Nem nyert, én még nem hénytam az alkoholtól. A trükk az, hogy időben kell abbahagyni az ivászatot.

Valóban, az öltönyösök is csinálnak randa dolgot. De ahogy én látom, p.l. a Nagymező meg a Dessewffy utcában nem ők, hanem a randa prolik ordítoznak.

Most félreértés ne essék : miattam aztán érezzék jól magukat. De lehetőleg CSENDBEN. Sajna útálom a technozenéből keletkezett ujabb zenei "műfajokat" így ha attól megkímélnek, örök hálám üldözni fog.

Érdekes kérdés, hogy kinek mit kell kibírnia. Nos, szerintem mindíg a helyzeténél fogva rugalmatlanabb félhez kell alkalmazkodni. És ez most az itt lakó embereket jelenti.
Bírom, amikor egyesek azt mondják, hogy akinek nem tetszik, az költözzön el. Szerintem jellemzően ezt olyan emberek mondják, akiknek nemcsak, hogy nincs lakásuk, de még saját jövedelmük is alig alig. Így fogalmuk sincs, hogy amit javasolnak, az sok esetben plusz költséget jelentene az ott lakóknak. Mindezt azért, hogy ők békében óbégathassanak és deviánskodhassanak. Ezzel szemben nekik csak a kulturált európai viselkedést kellene hozni, és nem barom állat vadember módjára óbégatni meg pusztítani.

Monsom, miattam "bulizhat" mindenki kedvére. De vannak a fehéremberre jellemző(nek vélt) viselkedésformák, amelyek felrúgása szvsz nem lehet a "buli" része.

Zsola777 2010.09.20. 08:39:32

@Reman: Hát rohadtul nem ez a demokrácia. A demokráciában benne van az is, hogy figyelembe veszi a kissebbség véleményét is. Ezért tart itt az ország, wazze... :)

El Argentino 2010.09.20. 08:39:38

Le kell bontani a belvárost és kész. Nincs belváros nincs probléma.

őröltbors · http://urespiritos.blog.hu/ 2010.09.20. 08:39:51

Jajj, micsoda korlátolt hülyeség...

"Az egyetemisták is jobban tennék ha inkább tanulnának a bulizás helyett. "

És az esztergályosok is jobban tennék, ha beiratkoznának egyetemre, és akkor őket is el lehetne küldeni tanulni!

Azért nem csak nyugdíjasok meg egyetemisták laknak a városban...

Egyébként sem értem, mi a frászból gondolják egyesek, hogy aki bulizik, az nem tanul... saját tapasztalatból tudom, van, akinek jobban megy, ha időnként kiereszti a gőzt...

Egyébként egy belvárosi lakásból veszel két ugynolyat Budatétényben, szóval még csak rosszul sem járnának a pihenni vágyó nyugdíjasok, ha nyugodtabb helyre költöznének...

őröltbors · http://urespiritos.blog.hu/ 2010.09.20. 08:39:57

"Én egészen biztosan nem tudnék aludni a Szimpla fölött. Ahányszor arra megyek hajnalban, mindig eszembe jut ez is. Az összes többi belvárosi kert nem zavaró, és azok mellett valószínűleg jól tudnék aludni, arról nem beszélve, milyen jó lehet egy ilyen hely mellett lakni, és csak bármikor leugrani. "

Ez korrekt, viszont miért nem ez ellen teszünk akkor?

Magyarországon ha valami probléma van, imádnak valami mást kezelni helyette...

Gondot jelent, hogy éjszaka ittas fiatalkorúak garázdálkodnak? Szondáztassunk többet? Ugyan már! KIJÁRÁSI TILALOM!

Hangosak a részegek? Igazoltassunk többet? Ugyan már! 22 h után szesztilalom!

A szórakozóhelyek nem tartják be az előírt zajszintet? Menjünk ki minden este megmérni és büntessük őket gyopárrá? Ugyan már! Zárjuk be őket!

Nebameg 2010.09.20. 08:40:05

Milyen szép is lenne, ha a belvárosban nem lennének emeletes lakóházak, hanem csak egyszintes szórakoztató pavilonok. Aki szerint ideggyenge, aki nem tud zajban aludni, az egy hülye. Vagy egy hülye, aki kivételesen jó alvó.

őröltbors · http://urespiritos.blog.hu/ 2010.09.20. 08:40:16

Egyénbként én spec laktam már szórakozóhely fölött közvetlenül, bár nem tudtam róla, mikor odaköltöztem. Amikor betartották a zajszintet, bőven tolerálható volt, pedig már akkor se mentem volna le, mert utálom, ha nem lehet érteni a másik szavát a zenétől.
Amikor berúgtak és feljebb tekerték a hangerőt, igen, az szar volt. Viszont nem volt elvárásom, hogy ezért az összes többi estén lőjék le magukat, csak hogy ilyet ne csináljanak megint - és meg is értették...

BKV reszelő 2010.09.20. 08:40:41

@Vérnűsző Barom: "...Sajnos, az emberek meg nem ezt szeretik tenni, pláne ha fiatalok, pláne, ha van számukra érdekes program."

Azt vegyük észre naívan a nagy bilivihar közepén, hogy az "érdekes program" és a "bebaszcsizunk hányásig" között nincs egyenlőségjel. Az állatnak a ketrecben a helye, számára ott legyen érdekes program.

A problémát ugyanis nem a szórakozók okozzák, hanem azok, akik ahhoz is hülyék, hogy jólérezzék magukat, ezért csak egyféle szórakozásuk van: Berúgás maximálisan, majd artikulálatlan ordítás, esetleg rongálás hazáig. Kedves "szórakozók" ! Mindenki szórakozzon a kedves anyukája ablaka alatt és kiderül, hogy tolerálja-e a legközelebbi rokon a "szórakozást" vagy sem. Ha nem, akkor idegenektől sem szabad elvárni....ugye.

BKV reszelő 2010.09.20. 08:40:51

@Maxen: Remélem ilyen karakánul fogsz írni erről és ugyanezt, amikor az egyik barátnőd majd meglep a kis trónörökössel, aki ebben a frankó lüktetésben fog nevelkedni.

Jerky_Master 2010.09.20. 08:40:58

baszki, akkor hol bulizzunk? Rákoskeresztúron például?! :-P a kültelken aludjanak és pihenjenek, de a belváros az ÉLETé.

jacks_colon (törölt) 2010.09.20. 08:41:02

Londonban ez úgy van megoldva, hogy a kocsmák hétköznap bezárnak 11 körül, hétvégén pedig max 1-kor. Aki tovább akar szórakozni, az megy (hangszigetelt) klubba. Kifizeti a 10 vagy 20 fontos belépőt, és bent marad reggelig. Ha kijön az utcára nem engedik vissza. Szerintem ez teljesen rendben van így. Akárhogy is próbálnak egyesek azzal érvelni, hogy nyugaton ez máshogy van, és hogy nyugaton a belvárosban nem laknak idősek - ez hülyeség. Nyugaton a belvárosban a legtehetősebbek laknak, akiknek az az érdekük, hogy a csillagászati árú ingatlanjaik értéke ne menjen le amiatt, mert a közelben kinyit egy kocsma. És erre a rendőrség is nagyon odafigyel.
Nem vagyok nyugdíjas, én is szoktam hajnalig vagy reggelig szórakozni, és el tudom fogadni, hogy ez a szabály. A megoldás a hangszigetelés, zárt klubok, és olyan kidobók az helyek előtt, akik ha rádszólnak kussban maradsz.

Fifike 2010.09.20. 08:41:05

@iqsamp: Nem a Szimpla felett lakom, kb. 2 sarokkal mellette. Van több hasonló szórakozóhely a környéken, és mindenhol hangsúlyozom, hogy nem a szórakozóhelyekről kijövő zaj lehet a zavaró, mivel az nincs, hanem az idióták utcai viselkezése. Simán rendészeti probléma az egész, nem a bezárás a megoldás. De az felháborít, hogy a Gozsdu ház egyelten olyan udvarára adtak ki egész nyárra működési engedélyt koncertekre és filmvetítésekre, időnként és hétköznap is éjjel 2-3 óráig, aminek a kb. 3 m-es közfala egy lakóházra néz. Van még legalább 6 udvar, ami nem szomszédos lakóházzal, de valamiért nem ezekre esett a választás. Ezt pedig nem szeretném minősíteni, hogy milyen problémának tartom.......

nyafnyaff 2010.09.20. 08:41:57

én ezt találtam: picasaweb.google.com/kazinczy.utca

Balaint 2010.09.20. 08:42:01

Nem egy, nem kettő kultúr, demokrata stb. országban 10 óra után nincs szeszes ital felszolgálás és 11 órakor záróra van. Elméletileg, ismétlen elméletileg az önkormányzatnak az a dolga, hogy az ott élőket képviselje. Ha a szórakozóhely tulajdonosok ilyen körülmények között nem élnek meg, akkor sajnálom őket, de elméletileg a demokráciában a többség akarata érvényesül, különösen ha helyi dolgokról van szó.

Abban egyetértek sok előttem szólóval, hogy bulizás nélkül lehet élni, alvás nélkül meg nem.

In Motion 2010.09.20. 08:45:28

Nem csak a nyugdíjasokat zavarja az éjszakai zaj. A legtöbben akik a belvárosban laknak nem nyugdíjasok, csak az utcára néz az ablakuk, és behallatszik az artikulálatlan üvöltés éjjel. Az pedig nem kellemes ha másnap/aznap dolgozni is kéne menni.
Mindezek mellett szerintem nem szabad bezáratni (vagy korlátozni a nyitvatartást) az olyan helyeket mint pl. a Szimpla.
Kellenek a szórakozóhelyek környékre járőrök, és aki kiabál, meg üvöltözve megy végig az utcán, vagy a kocsikat rúgdossa, azt megbírságolni 10 ezer forintra.

In Motion 2010.09.20. 08:50:55

@jacks_colon: Dublinban ugyanez van. Fél 12-kor zár be az összes pub, hétvégén meg fél 1-kor. Fél órával zárás elött már ki se szolgálnak. Ott a söröd, van fél óra drink-up time és szevasz. Aztán lehet menni nightclubba. Mindenhol biztonsági őrök vannak, ha nem megfelelően viselkedsz kiraknak egy szempillantás alatt.
Emiatt átálltak az emberek az esti ivászatra, és este 10 körül már egész szép mennyiségű mattrészeg embert lehetett látni. :D

Serio (törölt) 2010.09.20. 09:02:27

Aki egész életében (bel)városban lakott, az szimplán (hehe) nem igaz hogy nem tud zajban aludni. Én városi vagyok, és tőlem akár háborúzhatnak is az ablak alatt. (Pár éve, 2006 októberben szó szerint azt csinálták, mégis tudtam aludni.)

Aki mást állít, az vagy pszichésen beteg, vagy szimplán rosszindulatú. Emlékszem egy barátomnál buliztunk évekkel ezelőtt, és éjjel 3-kor kimentünk a folyosóra feltörni egy kókuszdiót. A második ütés után kivágódott a szembeszomszéd ajtaja, és megjelent a szomszéd hogy nem lehet aludni a kókusztöréstől.
Ebben csak egyetlen baj van, hogy ha ő valóban ALUDT, akkor ő a világ leggyorsabban felébredő és felöltöző embere, még egy tűzoltót is simán szégyenben hagyna.
Aki meg éjjel 3-kor pálinkát szopogat a konyhában, azt mit érdekli hogy buliznak-e vagy törnek-e kókuszdiót.

banyek 2010.09.20. 09:08:25

Igazából nem vagyok benne biztos, hogy megértem a felháborodókat ebben az esetben.
Tény, hogy nem jó szájízű dolog bezáratni egy kocsmát, de az is tény, hogy az embernek pihenésre van szüksége, ha dolgozni, vagy tanulni akar.
Ahol én lakom (XIII.) a ház aljában van egy kocsma. Körgangos ház, a kocsma egyik ablaka oda nyílik.
Amióta képesek úgy nyitva tartani, hogy zárva tartják ezt az ablakot, azóta semmi kifogásom nincs ellenük, de ha -mint régebben- folyamatosan nyitva lenne, miközben a kocsmazajtól nem tudnék aludni, akkor ha kell, elkezdenék aláírást gyűjteni a bezáratásáért/korlátozásáért.
Hogy miért is?
Azért, mert a pihenni az ember egy helyen tud: otthon. Kocsmázni meg van egy csomó másik lehetősége, menjen oda, ahol nem zavarja a laók nyugalmát.
Semmi kifogásom ellene, ha valaki hajnali háromkor még bulizik, lelke rajta, velem is előfordul időnként, de egy ilyen szituációban ha valaki ott lakik, akkor ő a főnök, nem pedig az aki csak arra jár.

mojszipupi 2010.09.20. 09:30:57

Megint előjön a szokásos irígy magyar magatartás.
Mi az h egyesek néha ki akarnak rúgni a hámból, mi az h nem tanulnak szórakozás helyett a fiatalok (muhahahaaa), másnak dolgozni kell menni (képzeld másnak is), és egyáltalán hogy lehet olyan pofátlan az ember kölke h nem hagyja nyugodtan a békés és nyugodt életre méltó nyugdíjasokat.

Itt kérem szépen az irígység és nem a nyugalom megzavarásáról van szó! Ha nekem rossz dögöljön meg a másik is! Ez magyarország (szándékosan kisbetűvel)

dr. Bértollnok 2010.09.20. 09:42:03

Két dolog miatt nem lehet összehasonlítani Budapestet ebből a szempontból más (nyugatabbra fekvő) világvárossal.
Először is ott alapból más a vendéglátó helyeket üzemeltetők hozzáállása. Nem xarják le a környéken lakókat, alapból azok minimális zavarására és az EGYÜTTÉLÉSRE törekednek. Nem azért klimatizálják a helyiséget, mert az jó, hanem mert az jó és még be is zárja az ajtót, csökkentve az utca és a környék zajterhelését. Az már csak hab a tortán, hogy minderre előírások is kötelezik. A portál sem csak azért hőszigetelő üveg mert az jó, hanem mert az jó és még a zajszigetelése is nagyságrendekkel jobb.
Sőt a belső kialakításnál sem azért van álmennyezet, mert az szép és praktikus, hanem mert az esetleg felette lévő lakás alulról történő zajszigetelését is könnyebb megoldani.
Másodszor a budapesti belvárosi lakásállomány homlokzati nyílászárói többségében még a régi ugyn. kapcsolt gerébtokos ablak egyrétegű üvegezéssel. Ezek zaj- (és hő-) szigetelése szinte nulla egy modern nyílászáróhoz. Pláne, ha ezt kiegészíti egy redőny.

Én most alapvetően technikai kérdésként fogtam fel ezt a dolgot. Úgy gondolom, hogy nem lehet kitiltani a belvárosokból a szórakozókat, de nálunk az emberi (humán) és a technikai oldal is sok kivánnivalót hagy maga után.

nahát-nahát 2010.09.20. 09:43:15

Ez nem egyetemista-nyugdíjas konfliktus!

20 éve sem volt sokkal kevesebb diák, fiatal a városban és nagyságrenddel kevesebb szórakozóhely is elég volt. Legénybúcsú-, megyünk és őrjöngünk-turizmus igényeit szolgálják ki ilyen mennyiségű mulatóval. Budapest ennél értékesebb hely!

Nem csak a nyugdíjasokat zavarja a folyamatos zaj, mocsok. Élnek még itt kisgyermekes családok, fizikai, szellemi munkát kipihenni vágyók is.... és nem, nem költöznek ki, mert itt szeretnének élni, mert Budapest sokkal több, mint a kocsmák világa!

Egyetértek a bezárásokkal, mert ha csak a harmada marad, az is kiszolgálja az itt élők, és az egyéb ügyben itt tartózkodók igényeit. A többi meg ordítson otthon...

BKV reszelő 2010.09.20. 09:49:46

@mojszipupi: Nos, ha így látod, menj el. Indulás! ...és majd megtanítják neked az angolok, hogy ez hogyan is működik. Ott ugyanis pofán is ver a rendőr, ha indignálódsz neki részegen. Ott nem a pintérek, draskovicsok intézik a belbiztonságot, hanem szakemberek. Kis duma, figyelmeztetés, magyaros ellenállás, gumibot, gyorskötöző és bentlakásos rácsos kocsma.

marczy 2010.09.20. 09:49:50

@Flynn:
1. Olaszországban hajnali 2-kor is mászkálnak a szülők karon ülő gyerekekkel. Ott legalább van élet. Itt nincs. 2. "És mi lesz, ha te is nyugdíjas leszel?" Navajonmi? Mindegy. Mert a mai kor öregjei egy letűnt kor-, vagyis inkább kórszakban nőttek fel, és ez visszaköszön. És nem képesek elviselni, hogy ennyit változott a világ 40-50 év alatt. A mostani fiatalok, akik majd 50 év múlva lesznek nyuggerek, feltéve, hogy lesz még nyögdíj, egészen biztosan másképp fognak állni a dolgokhoz. Mert mást láttak fiatalként.
3. Aki meg nem bírja, hogy egy 1,6 MILLIÓS nagyvárosban (Budipest...) zaj van, tényleg menjen ki az Alföldre, ott nyugi van. Ilyen egyszerű. Nincs értelme az ilyesfajta csendrendeleteknek, egy ekkora városban zaj mindig volt, van és lesz is. Kihal az érintett generáció, és szevasz-tavasz... Végre olyanok leszünk, mint Rovigo, vagy hogy közelebbit mondjak, Szabadka. Ott legalább van élet.

Balance Of Power 2010.09.20. 09:52:54

Hetvegen voltam az Andrassy uton. Kozel lakunk oda, kisetaltunk szombat delutan is, este is erre az utcabalos happeningre. A kovetkezo gondolat szuletett meg bennem: a Krt.-Bajcsy kozotti szakaszt FULL setaloutcava kellene tenni es minden hetvegen ilyen nyuzsi kellene oda - mint Barcelona Ramblajan.
Sajnos az elkovetkezo kb. 20 evben nem lesz olyan tokos a varosvezetes/onkormanyzat, amely ezt meg merne tenni es nemcsak a nyugdijasok miatt. Bar azt azert erdemes lenne megnezni, mennyi csendrendelet-rajongo lakik az Andrassyn utcai fronton - szerintem keves.

igazságos 2010.09.20. 10:17:57

Szerintem meg mindenkinek kicsit toleránsabbnak kellene lennie. A nyugdíjasoknak is, meg a szórakozni akaró fiataloknak is. Nem az a megoldás, hogy dögöljön meg, aki bulizni akar. Ha én sem pihenhetek, más se tegye.

A fiataloknak pedig igenis legyen szórakozási lehetőségük, mert később ők is fogják eltartani az idősebbeket. A nyugdíjasok ne felejtsék el, hogy ők is voltak fiatalok, részegek, egy-egy jó buli után.

Az nem megoldás, hogy néma csendben kell otthon ülni egy mukk nélkül mindenkinek.

Nebameg 2010.09.20. 10:18:03

@marczy: Öregem, minden generáció ilyen tévedésben van :) Mulatságos ezt olvasni. Még 20 év és te is mosolyogni fogsz rajta......

muhi 2010.09.20. 10:18:06

@marczy: Nem hiszem, hogy az olasz vagy spanyol mentalitás nálunk is követendő lenne. Ők lazák, nagy a forróság a városban, sokáig fennmaradnak de későn is kelnek, és még ebéd utáni csendespihenőjük is van.

A romkocsmákkal meg az a baj, hogy kívülről nézve nem is olyan forradalmiak. A romantika helyett a hideg fejű kívülálló csak azt látja, hogy néhány ember sokak hátán tapos az extraprofit irányába, ráadásul gyakorlatilag befektetés nékül.

Aki meg abban reménykedik, hogy majd kihal az a generáció, annak jobb lenne felfognia, hogy a magyar társadalom (is) rohamosan öregszik el. Az öregeknek meg megvan az a szokásuk, hogy az idő múlásával egyre rugalmatlanabbak, ellenségesebbek lesznek, mert ezer okból adódóan csökken a tűrőképességük.

Így csak az lehet a megoldás, hogy egész háztömböket, ne adj Isten egész utcákat varázsolnak szórakozónegyedekké. A lényeg, hogy el kell különíteni a lakókat a kocsmáktól. Senki sem ott kakál, ahol eszik.

MagyarZizzi (törölt) 2010.09.20. 10:18:11

Elég sok helyen laktam már életemben, belvárosban, külvárosban, lakóparkban, de meg kell mondanom, tökéletesen csöndes egyik sem volt. Tökéletesen csöndes hely nem létezik, ha nem a diszkóban dübörög a basszus, akkor a focimeccsőr mennek haza üvöltve a szurkolók, ha az sem, akkor a somszéd gyereke bömböl egész éjjel... Ezekkel a dolgokkal meg kell tanulni együtt élni, találni kell valamilyen kompromisszumos megoldást, nem betiltani, ami éppen zavar, különben a végén tüsszenteni sem lesz szabad...

total eclipse (törölt) 2010.09.20. 10:18:17

csütörtökön 11 körül utaztam a 4-es villamossal a blaha és az oktogon között. tizenéves szöszik, seggig érő szoknyában, kezükben a félig üres 300 forintos bor, amit üvegből isznak, és visítanak, mint a malacok. sajnos a belvárosban ez a nívó, és aki ezt védi 'szórakozás' címszó alatt, az egy barom.

DArchAngel 2010.09.20. 10:18:31

Lakásunk mellett nem sokkal éjjel-nappali kocsma működik. Jellegéből adódóan nem fiatalok járnak oda, tehát az én problémám általában a melós és nyugdíjas alkeszokkal van, amikor hajnal kettőkor a nyitott ablakom alatt kezdik üvölteni a "Csipkés kombinét" és hasonló slágereket. De alattam lakik egy tanárnő is, és minden évben jönnek szerenádozók. Néha késő este.
Tiltassuk be ezt is?
Még egyetemistaként többször találkoztam az éjszakában hangosan vonuló fiatalokkal, pedig a környéken kocsma se volt. Egyszerű, vittek magukkal piát és/vagy már előre be is töltöttek, így sokkal olcsóbb. Nem feltétlenül a kocsma törzsközönségével van mindig a baj.
Nem tudom itt, Szegeden hogyan oldják meg, de itt is elég nagy a nyüzsi a belvárosban nap mint nap.

total eclipse (törölt) 2010.09.20. 10:18:33

ja, és óriási csúsztatás ezt a nyugdíjasok rovására írni. nagyon sokan vannak, akik nem nyugdíjasok, egyszerűen szeretnek moziba, színházba járni, ezért nem költöznek el az alföldre, de szeretnének egy kulturált városban élni, gyereket nevelni, kipihenni a munkát, és nem az ordító, hányó, ótvar 'fiatalokat' nézni, hallgatni.

Balance Of Power 2010.09.20. 10:20:57

@Balance Of Power: Egyebkent egy jo redony es fuldugo csodakat tesz. Nem is beszelve a szigetelt ablakrol (persze alairom, ezek draga dolgok, kiveve a fuldugot). Magam is kiprobaltam mar, amikor csak a hazban volt buli es en aludni akartam. Vagy amikor nyitott ablaknal kurt egy par egy fulledt nyari ejszakan.
Persze jo nyitvahagyni az ablakot ejszakara, ha nagyon meleg van, de lehet aludni egy szal f@szban takaro nelkul, ventilatorral is.

@marczy: 1-es pont nagyon igaz! En meg fogom mondani a gyerekeimnek, hogy ha "nyuggeres" leszek idos koromra, ussenek agyon.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.09.20. 10:25:35

@Void Bunkoid:
Marhaság. Ugyanúgy lehet alapozni 6-9 óra között, és 9-től bulizni. Főleg szombat este lenne rá lehetőség. Fesztiválon egyébként meg is valósítottuk, hiszen amellett hogy sok jó koncert még világosban van, a fő programok 9-től vagy 11-től szoktak kezdődni. Szerintem az ok nem itt keresendő.

Balance Of Power 2010.09.20. 10:25:38

@muhi: A rugalmatlansag nem torvenyszeruen jon el idos korban. Sok 80-as lazabb, fiatalosabb, rugalmasabb mint nehany savanyu 50-es. Ez bizonyara kapcsolatban all az eletkorulmenyekkel is (jol szitualtan es fiatalokkal sokat talalkozva az idos ember konnyen tolerans), de nem csak azon mulik - eletfelfogas, pozitiv szemlelet kerdese.

[c] 2010.09.20. 10:27:54

kovi1970-nek:

"Az egyetemisták is jobban tennék ha inkább tanulnának a bulizás helyett. "

Nos, sokaknak sikerül összeegyeztetni a kettőt. Tanulnak ÉS buliznak.
Hogy mik vannak!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.09.20. 10:28:45

@Scaramella va alla guerra:

"Nem nyert, én még nem hénytam az alkoholtól. A trükk az, hogy időben kell abbahagyni az ivászatot."

Ez nagyon ember függő, mert van olyan aki nagyon hülye lesz a szesztől és már képtelen abbahagyni. Én nem ilyen vagyok, de sok ilyet ismerek. Nem csak elhatározás kérdése, ahogy te gondolod, illetve igen, aki nem bírja ne is kezdjen el inni.

"Valóban, az öltönyösök is csinálnak randa dolgot. De ahogy én látom, p.l. a Nagymező meg a Dessewffy utcában nem ők, hanem a randa prolik ordítoznak."

Prolizni proli dolog... :-)
Egyébként meg ugyanúgy oda fog hányni az öltönyös is a kapud elé, ha olyan szórakozóhely nyit ott.

"Sajna útálom a technozenéből keletkezett ujabb zenei "műfajokat" így ha attól megkímélnek, örök hálám üldözni fog."

Én is. Azért mondom, hogy szigeteljék, kint meg büntessék meg a hangoskodókat. Viszont még a "tüccereket" is meg tudom érteni, ha az ellen kardoskodnak, hogy bezárják a kedvenc helyeiket, mert ez egyszerűen nem megoldás, akkor is ugyanúgy meg fogják találni éjszaka a szórakozás módját, csak lehet ha alapból az utcán hőbörögnek, az még zavaróbb lesz.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.09.20. 10:31:31

@Scaramella va alla guerra:
"Monsom, miattam "bulizhat" mindenki kedvére. De vannak a fehéremberre jellemző(nek vélt) viselkedésformák, amelyek felrúgása szvsz nem lehet a "buli" része. "

Ez önellentmondás, először azt mondod mindenki bulizzon kedvére, majd nekiállsz meghatározni, hogy mi is férjen bele a buliba. Én nem teszem, pedig magam sem vagyok az ordenáré bulizás híve.

manager2008 2010.09.20. 10:38:12

Bizonyos decibel feletti zaj (lakáson belül mérve) már ellentétes a szabályzásokkal.
Mérni és büntetni kell a szórakozóhelyeket, ha a zene erősebb mint a megengedett (vagy hang szigetelje a környező lakásokat pár millióért).

Az utcákat be kell kamerázni, és az állam adóbevételeit rendesen megnövelni az utcán ordítozók befizetéseivel. Ha valaki mulat, akkor fizessen. A bevétel egy részéből pedig kárpótlást lehet fizetni a szenvedő félnek.

Külföldön már belefutottunk egy ilyen eseménybe, mert azt hittük ott is mindent szabad. Mosolyogva megbüntetett a rendőr, és nem úgy nézett ki hogyha visszapofázunk, akkor nem kapunk a fejünkre a helyszínen.

Egyetlen éjszaka be lehet szedni néhány óvoda éves fenntartási költségét.

Persze hasznos lenne egy vigalmi negyed megépítése is, ahol lehet óbégatni, és nem zavar senkit.
Más farkával viszont nem illik verni a csalánt ))).

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.09.20. 10:45:06

@marczy:
1. Igenis nem normális ha kisgyerekkel hajnali 2-kor mászkálnak, akkor a gyereknek már ágyban a helye.
2. A fenéket. Nagymamám ugyanúgy mulatott az 50-es években, elmesélése alapján. Az idő az ami az idős embereknél a múltat idealizálja, és azt gondolják ők mennyivel jobbak voltak akkor, tudat alatt persze az irigység is szerepet játszik. Aki ma a leghangosabban, szélsőséges módon kiáll a legordenárébb, leghangosabb bulizás mellett, az fog idős korában leginkább rinyálni az akkori fiatalokkal szemben.
3. Igazad van, nem értem aki Budapesten él miért hőbörög, a buli zajai nélkül is bőven elég zajos a legtöbb hely. Az autók nem zavarják ugyanezeket az embereket?

Hátezmármi (törölt) 2010.09.20. 10:54:21

Ha más országban működik, hogy minden kocsma bezár éjfélkor és a vendégek ennek megfelelően időzítik a részegségük beálltát, szerintem nálunk is simán menne és hozzászokna szépen minden érintett.

Még a nulla forintért létrehozott "romkocsma" tulajdonosa is.

2010.09.20. 10:57:50

Az attól függ, hogy mit nevezünk szórakozásnak.Mert, ha a részeg, hőbörgős, orditozós, verekedős, behányós-beszarós jelenségeket szórakozásnak nevezed, akkor baj van.Ez ugyanis, nem szórakozás és pláne hogy nem kulturált .( ha valakinek ez a módi jelenti a kultúrát, és a szórakozást, akkor annak irány a Hortobágy) Lehet itt puffogni, de tudomásul kell venni, hogy azoknak is van joguk, akik éppen --mert esetleg dolgoznak--pihenni szeretnének.Ha ezt a két érvet nem lehet összecsiszolni, akkor épitsenek , a városon kivül egy olyan helyet, ahol nyugodtan ordithat, hányhat, verekedhet, beszarhat-behányhat mindenki, akinek ez jelenti a "kultúrált" szórakozást.

Páneurópai Harci Kos 2010.09.20. 13:09:23

"3. Igazad van, nem értem aki Budapesten él miért hőbörög, a buli zajai nélkül is bőven elég zajos a legtöbb hely. Az autók nem zavarják ugyanezeket az embereket?"

Engem pl igencsak, ki is tiltanám az összeset a városból, amelyik hangosabb egy bizonyos szintnél.
motort és teherautót is.

Grigorij 2010.09.20. 13:09:29

Engem taszít az a fasisztoid gondolkodás, ahogy az időseket kizárólag valami káros maradványként kezelik a fiatalok...
A kor = ÁLLAPOT!
Aki ma szipós fiatal, akinek most az esti buli a menő, a szesz, a hányás, a falra vizelés, szóval ő is lesz egyszer idős...
Ahogy a mai idős is volt valamikor fiatal...
Igaz abban az időben nem voltak ilyen lehetősége, de nem tudhatjuk, hogy évtizedek múlva mi vár a mai fiatalokra...
Elképzelem, hogy a mai kirekesztő stílusnak a többszöröse, tehát akkor majd a megöregedőket lehet, hogy egyszerűen lelövik 60 éves korukban!
Tehát több toleranciát!

Void Bunkoid 2010.09.20. 13:09:38

@Zabalint: azért ne keverd össze a fesztivált egy szeptemberi szerdaestével.

Különben is, fesztivál idején szabadságon vagyok, és nincs ilyen hogy alapozás, egy hétig folyamatosan be vagyok rúgva :P

Silent Bob 2010.09.20. 13:09:43

@BKV reszelő:
Aha, persze...
subba.blog.hu/2010/09/07/londoni_hetvegek
Majd egyszer látogass el Londonba ér megtudod.

Peetee 2010.09.20. 13:10:03

Nagyapám gépkocsivezető volt 40 évig.
Aztmondja, ő nemérti.
Amikor a 60as években a Csepellel Miskolcról visszafelé megállt Pesten:
"Ídesfiam' én az Andrássy úton megláttam egy csinos pékségét. Leraktam előtte a teherautót, és bementem egy búrkiflit megenni. Ittam utána egy tejeskávét, de a teherautó senkinek nem volt útban. Kimentem beszálltam, rágyújtottam és mentem a Lánchíd felé tovább....".

Egy 4 tonnás Csepellel, ami 7-8m hosszú. Hétköznap, az Andrássy-n. Gond nélkül....
Hát hol élünk ma ehhez képest.
Nem csoda, hogy a sok vén szatyor meglepődik a mai belvárosi viszonyokon.

A gond ott van, hogy egyetlen helyen képes csak leélni az életét a birka magyar.
Ezek azok a belvárosi proletár-nyugdíjasok, akik ha 100m2-es házat kapnának a Sashegyen bejárónővel, akkor sem mennének el a Károly körút 11. hat per tizennégyből.
Semmi indoka, oka, észszerűsége nincs már ottlaknia legalább 30éve, de CSAKAZÉRTIS.
És ez érthetetlen.

Ha valahol nem jó, hát előbb-utóbb ÖNSZÁNTAMBÓL váltok másra; nem a környezetemet akarom a magam igazáról meggyőzni.
Ha én mondok egyfélét, másik 500an megy ugyanaztr, akkor nem ők a hülyék.
De hát ez Magyaroroszág, mindig lesz legalább 3 ember, aki nem azt akarja mint Te. Csak azért, mert most ilyen kedve van. És nem a megoldást; a kifogást keresi!!!!

Grigorij 2010.09.20. 13:10:17

Az idős-fiatal szórakozóhely problémánál 10000x nagyobb gond a kutyatartás, pontosabban
- az utcai szenny, kutyapisa, kutyaszar
- a folyamatos ugatás!
Ezekre pedig van érvényes jogszabály az összes kerületben, mégsem tesz senki semmit a kapukat, buszmegállókat, autókat, KERÉKPÁROKAT lehugyozó állatok gazdáival szemben vagy a nap 24 órájában ugató ebek tulajaival szemben!

Balance Of Power 2010.09.20. 13:10:21

@Zabalint:
2. Az enyem is. Nem is hoborgott kesobb, ha buli volt a hazban. Akkor se, ha hajnali 4kor hozza mentem aludni - sokszor elofordult. Es folyamatosan munkalkodtam azon, hogy "kepben" legyen ugy altalaban a fiatalokkal kapcsolatban. Mas idosek -ilyet is ismerek- leragadnak a "huligan"-ozasnal es a sopankodasnal, a mai vilagbol pedig -sajat bevallasuk szerint- nem ertenek semmit. Nem karhoztatom oket, de szerintem ugy nem lehet egyuttelni, ha nem erdeklodunk egymas irant.

Amugy meg a szorakozohelyek tulajait sem ertem: par millabol - ami mondjuk par napi bevetel - meg lehetne nyugtatni a lakokat: megcsinaltatni az ablakokat, kicsit kipofozni a hazat, 50%-os fogyasztasi bont adni (a legtobb helyen pl. van ebedmenu is) stb. Ahogy mondani szokas, bevagodni a lakoknal.

nyafnyaff 2010.09.20. 13:10:26

@Zabalint: megfelelő pénzbírságot előír a jogszabály, csak a kutya sem büntet, vagy éjjel 1-3 között nem járőröz.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.09.20. 13:10:32

@Zabalint:
Nem hinném, hogy önellentmondás lenne.
Szerintem a "bulizás" mint olyan, nem sérthet jogszabályt. Ebben azt hiszem egyetértünk.

Másfelől pedig a "builzás" azt jelenti, hogy jól érezzük magunkat.
Kérdezem én : ahhoz hogy jól érezzük magunkat
1. a kapu alá kell vajon hányni ?
2. ordítozni kell, mint a fába szorult féreg ?
3. más tulajdonát meg kell e rongálni ?

És az tolerálható e, hogy az üzemeltető megspórolja a hangszigetelést, mondván, hogy az neki nem hoz profitot ?

Nos, szerintem az "externáliákat internalizálni kellene". Például, ha én az üzemeltetőt beperelem a tulajdonjogom csorbításáért ( ugyanis a használat a tulajdoni triász része ), akkor a megítélt kártérítés esetleg hozzájárul ahhoz, hogy az üzemeltető a lárma felszámolásának költségeit ne "leszarja", hanem mint költséghelyeket vegye figyelembe. És rájöjjön, hogy ha megspórol a hangszigetelésen egymilliót, akkor a kártérítésen veszthet ötmilliót. Nettó négy milla bukó.

Egyébként tényleg érdekel, hogy néhányan az ordenáré ordítpzást miért tekintik az emberi jogaik részének, az Alkotmány által garantált alapjognak. És az is, hogy ordibálás meg hányás nélkül miért nem lehet "bulizni".

Én amikor bulizni jártam, sem nem óbégattam, sem nem rókáztam. Tanusítom, anélkül is lehet szórakozni.

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.09.20. 13:10:37

Azt azért örömmel tapasztalom, hogy most - a legelső poszthoz képest - sokkal konstruktívabbak lettek a hozzászólások, és kb. körvonalazódik az, amiben a nagy többség egyet ért: Lehessen szórakozni, de kulturáltan, aki nem azt teszi, büntessék meg. A dübörgős helyeket meg szigeteljék le.

Két hozzászóló is említette a középiskolásokat. Igen, ez egy jelentős probléma, és lehet, ha teljesen a végére járunk, akkor bizony lehet, hogy sokkal inkább ők a probléma, semmint a vizsgaidőszak után a gőzt kieresztő egyetemisták.
A középiskolások esetében az alkohol még a "tiltott gyümölcs" kategória, vagy legalábbis az én időmben még az volt, és ilyen esetben egyesek úgy érzik, attól lesznek "menők", hogy berúgnak és visítoznak két pohár pezsgőtől. Ez mondjuk egy elég szomorú látvány, és elgondolkodtató is. Ha jól sejtem, 18 év alatt nem lehet szeszt eladni senkinek. Ezzel is kéne valamit csinálni, mert aki ilyen korban már rááll erre a viselkedésre, annak sokkal nehezebb lesz átszokni "normál" körülményekre.
A másik pedig: Kedves szülők vajon mit gondolhatnak 16-17 éves gyermekük "szórakozási" szokásairól? Tudnak róla egyáltalán? Ha igen, akkor ez így elfogadható?
(Amúgy utóbbi generáció jeles példányai nem csak az éjjeli szórakozóhelyeken szoktak meglepni. Pl. egyetem alatti törzshelyünkön egyszer csak megjelentek az ilyen 15-16 év körüli p***ák, és ott töltötték délutánjaikat, minden hétköznap. Holott a hely jellemzően a "vén alkeszek" és az előadás után söröző egyetemisták helyszíne volt... Nekem itt már gondjaim vannak, mert míg sztem az egyetemisták jó része már elég érett a kulturált szórakozáshoz, az ilyen korban "kezdők" nem nagyon)

hozzátenném, ezen a korosztályon se kívánok általánosítani, hisz csak azokról beszélek, akiket ilyen körülmények közt láttam

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2010.09.20. 13:10:40

@Zabalint: "Az autók nem zavarják ugyanezeket az embereket? "

Nem. Ugyanis az autók zajának a spektruma sokkal jobban hasonlít a fehér zajhoz, mint a "buli" zajai.
Az utóbbiakban az alacsony frekvenciák dominálnak, amelyek sokkal inkább áthatolnak mindenen, mint a magas frekvenciás zajok.

Nem is beszálva, hogy a tuctuczene általában a szívritmust követi, ugyanis úgy "spannolóbb". Namármost, aki pihenni akar, az pont az ilyen "spannoló" zajoktól szeretne megszabadulni.

Az ordítozás meg dettó.

Szóval ez a különbség a forgalom zaja meg a mesterséges zaj között. Egyébként még az a különbség is fennáll, hogy a forgalom (stb) zaját nem egy réteg kelti, hanem a "társadalom" mint olyan. Továbbá azt INKÁBB lehet magyarázni a közérdekkel ( ugyanis a mobilitás valahol közérdek ), míg a tuctucra meg az ordítozásra ez kevésbé igaz.

Megjegyzem ugyanez áll a motorbiciklis marhákra. Az is egyeseknek szórakozás, másokat meg KURVÁRA zavar, és nem létszükségletből keltik.

Dr Kangörény 2010.09.20. 13:10:46

A megoldás viszonylag egyszerű, de ehhez a kerület vezetőinek és a rendőrségnek is végeznie kellene a dolgát:
A zajt nem a szórakozóhely okozza, hanem az onnan távozók egy része.

Na ezeket a távozókat kell rendőrségi-közterület felügyelői ellenőrzés alá vonni, minden esetben, amikor zajonganak.

Kismacska (BELLA) 2010.09.20. 13:29:15

@Zabalint: én még nem hánytam az italtól. És hogy miért? Egyszerű, mert nem iszom annyit. Az én szememben az, aki hányásig issza magát, egyenlő egy állattal. Talán mert az is.

Tudni kellene a saját korlátainkat, annyit inni, hogy mondjuk jól érezzük magunkat, de ne viselkedjünk tök cikin (pl. elesni az utcán, hányni, stb.)... persze lehet, hogy én nyárspolgár vagyok, de nem szeretném azt hallani, hogy kompromittáltam magam részegen, hogy hánytam össze mindent...

Jó, hogy mindannyian mások vagyunk. :)

Erre egyébként jó módszer a hajnali takarítás, a sokszor emlegetett kolbászkerítéses NYUGAT-on, pl. Londonban ezt csinálják. Azt gondoljátok, hogy ott visszafogottabban buliznak? Egy fenét.

Itt viszont mindenben az az általános mentalitás, hogy "ha összesz@rtátok, maradjatok benne!" ilyen a BKV-nem-takarítás, ilyen a hídakról a graffitik nem-takarítása és még sorolhatnám. De ez már nagyon OFF. :D

ördög_ 2010.09.20. 23:22:18

@Kangörény_: a Szimpla előtt - de más helyeken is - vannak őrök, akik rászólnak az emberre. Az utcán átvonulókat meg - akik jöhetnek bárhonnan, akár egy házibuliból is - meg úgysem lehet kiiktatni, legfeljebb kijárási tilalommal...de úgyis errefelé haladunk.

sienna 2010.09.21. 10:12:22

Már minden ki lett fejtve amit ki lehet. Csak ahhoz szeretnék hozzászólni, hogy néhány kommentben említették, hogy a parkoló autók is veszélynek vannak kitéve.

Egy hajnali órán a Kazinczy és a Wesselényi sarka környékén parkoltam, vártam valakit. Nem messze néhány fiatal dajdajozott. Aztán a semmiből hirtelen hatalmas csattanás, üvegtörés. Valaki egy lakás ablakából (talán a 2. emeletről) kidobott egy üveget, ami a fiataloktól és az autóm motorháztetőjétől kb. 20 centire ért földet. Azt hiszem ehhez nem lehet sok mindent hozzáfűzni.

Úgyhogy szerintem zárassuk be a Szimplát (meg akkor a G-Roby nevű éjjel-nappalit is, mert az előtt történt), hogy egy dühödt lakó ne tegyen tönkre nyugodtan parkoló autókat/csapjon agyon egy hangos részeg fiatalt! Egyértelmű megoldás, nem? :)

Kata Flam 2010.09.24. 17:27:15

@sienna: egy ismerősöm kocsija mellé csapódott be a szegény egyetemista, aki kiesett valamelyik BME kolesz ablakából. Szerintem zárassuk be a BME-t.

Intizar 2010.09.27. 08:21:18

Nagyon érdekes gondolat, hogy működjenek a lebujok éjjel-nappal. Most gondoltam bele. Két éjjel-nappali lebuj is van az utcánkban. Én ébredtem már éjszaka sok mindenre, pl. kocsiriasztóra (mekkora szerencse, hogy nincs gépfegyverem), gyerMekrikácsolásra, nyugger szomszéd tévéjére, beteg szomszéd köhögésére, szerenádozó diákokra (bájos szokás) és igen, többek között részeg lármára is, de ez utóbbi legföljebb négy-öt eset volt harminc év alatt. Pedig el szoktam járni a mondott lebujokba, jó durva hely mind a kettő, megfelelő közönséggel, tehát nem azért nincs ricsaj, mert csakis kiváló úriemberek járnak oda. És nem is azért nem, mert nyóckor bezár.

Intizar 2010.09.27. 08:21:25

Jut eszembe a bájos szokásról: önkormányzat is van ám a közelünkben. És én biz szeretek szunyókálni, ha lehet, még szombat délután is. Hogy milyen bájos esküvői szokás a dudakoncert!

hmikey 2010.09.28. 14:06:35

Adalék:

Az általában rossz indok, hogy a belvárosban minden közel van. Én Budapesten sok helyen laktam már, egészen belvárosban, ill. jóval kijjebb (13. ker újpest felőli részén pl.) - alap megállapítás: mindenhonnan kb. 40-50 perc közt van a beérés munkába mondjuk. Ennek sok oka van, de általában a tömegközlekedés úgy van belőve, hogy fél és egy óra közti időtartam bárhonnan beérni. Aki tényleg nyugit akar, annak én csak azt tudom mondani, hogy ne akarjon mindenképp a belvárosban lakni, mert utazás szempontjából tökmindegy.

A másik - nem mennék bele az ifjúság vs. nyuggerek témakörbe. Ez megoldható a fenti javaslatokkal. Ugyanakkor mindig is lesznek olyanok, akiknek semmi sem elég. Tapasztalat. A Gödörben a mi társaságunk is szokott bulit szervezni, ezek a nyári időszakban vannak, és kinn táncolunk lájtos szving/jazz zenére. Minden ilyen buli 10-ig tart, ráadásul a zene jellegéből adódik, hogy nem éppen egy üvöltős, hejehuja kategória. Azért írom körbe ilyen cirkalmasan, mert ránk is kihívták már a rendőröket, kilenc óra után :D Ez viszont már a röhej kategória, mivel sem piálás, hányás, sem üvöltözés nem kíséri a szórakozásunkat.





Véleményvezérek a Véleményvezéren - blogunkat ezentúl újságírók, bloggerek, közgazdászok és más, közélettel foglalkozó szakértők kommentelik.

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bű... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Mag... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • Madár István: "Az Európai Bizottság jelezte, néhány déli országnál hajlandó lehet elfogadni, hogy azok ne, vagy csak később érjék el a kitűzött 3%-os GDP-arányos deficitcélt. Mi annyira rossz viszonyban vagyunk velük, hogy nálunk ez fel sem merül." Ez egy közke... (2013.05.14. 08:46) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a m... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Utolsó 20

FRISS ATLATSZO.HU

Nincs megjeleníthető elem

KORÁBBI TÉMÁK

  • Brückner Gergő: Szerintem ez félrement. A hírnek örüljünk, és a növekedési áldozatot nem lehet felróni a kormánynak, hiszen ő már régen jelezte, hogy nem kéne feszíteni a húrt, nem kéne tovább apasztani a növekedési esélyt. Természetesen a magyar kormány minden bűne, az igazságtalan és kudarcra ítélt ostoba adónemek, illetve a saját háttércsapathoz áramoltatott közpénzek minden gazdasági témájú posztnál elővehetők. De a túlzott deficit eljárásból való kikerülé... (2013.05.31. 02:03) Orbán győzelme: nincs uniós hiányeljárás, de növekedés sincs
  • Madár István: Ugyanerről Gyévai Zoli: tagokvagyunk.postr.hu/utoljara-a-kettos-mercerol "De vegyünk egy másik, mostanában gyakran emlegetett példát. Tőlem is nemegyszer megkérdezték már, miként lehetséges az, hogy Franciaország kap újabb két évet, miközben Magyarország korábban nem részesült ilyen kegyben. Itt is fennáll az az érv, miszerint nem teljesen azonos két helyzetről van szó. Ugyanis, a tévhittel szemben, de facto a magyar kormány is kaphatna „hal... (2013.05.27. 20:17) Orbán miatt csuklóztat minket az Európai Unió
  • NagyLevin: Szerintem az a kérdés, hogy általában véve meddig tartható egyben a Fidesz. Ángyán várható kiválása elsősorban nem szakpolitikai veszteség lesz (miközben nyilván igen alapos ismerője területének), hanem erkölcsi, azt fogja jelezni, hogy becsületes ember nem maradhat meg a Fideszben. Ugyanakkor Ángyán egyértelműen kapitalizmuskritikus politikus (ez nekem nem feltétlenül ellenszenves, bár nem az ő kapitalizmuskritikai megközelítése áll igazán köz... (2013.05.27. 10:19) Ki szerzi meg Ángyán Józsefet?
  • NagyLevin: Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt ... (2013.05.10. 11:20) Trafikmutyi-hangfelvétel: beáldoz vagy bevéd a Fidesz?
  • Holtzer Péter: Noch dazu "Csuhások térdre, imához!" (2013.05.08. 08:07) Kövér László begurult és megint nincs igaza
  • renyipd: csinálok egy törvényt (2013.05.03. 11:48) Orbán Viktor őszödi beszéde is lehetne
  • Brückner Gergő: Egy szinte off topic megjegyzés, bár a poszt utolsó mondatához tartozik, de értem, hogy nem erről szólt ez a bejegyzés. Szóval a pénzét csak offshore-ban biztonságban tudó posztkomcsik és poszt-fülkések közül a tájékozottabbak már azt is tudják, hogy ma már az offshore szinte ugyanakkora kockázat, mint Magyarországon, transzparensen gazdagnak lenni. Elképesztő ütemben nyírják ezt a világot, lásd francia offshore-kormányválság, a svájci banktit... (2013.04.29. 17:50) A Fidesz fülkeforradalmi tőkésosztálya
  • akos.szalai: És hogy kezdődött mindez? Védjük meg a gyerekeket, ne lehessen mindenhol cigit kapni. Csak összehasonlításként - jószándékkal ez is le van öntve (sőt, kétségbe sem vonom): www.origo.hu/itthon/20130427-szabalyoznak-a-menzak-kinalatat.html De egy ismerősöm tapasztalata: a gyerekek ezt nem eszik meg - mióta idén bevezették az új központosított menzát, azóta alig van menzás az iskolában. Másrészt az engem nem zavarna, ha nem a régi trafikok maradn... (2013.04.27. 18:54) Trafikmutyi: ritka bepillantás a NER működésébe
  • rajcsányi.gellért (ergé): Óceánia meg mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. (2013.04.25. 13:29) Megbukott a megszorítások politikája Európában
  • Madár István: Tulajdonképpen ez mégis csak hatékonyabb forma, mint amikor az átkosban egyszerűen csak elvették a boltot, földet, majd megkapták azt az elvtársak. Ki lehet használni, hogy ma már gyorsabb világban élünk, egyből oda lehet adni a haveroknak. Mi ez, ha nem fejlődés? (2013.04.24. 13:56) Dohányállamosítás: megint a haverok jártak jól
  • Brückner Gergő: Életem egyik legmegdöbbentőbb újságírói élménye volt, amikor ilyen titkosszolgálat - alvilág együttműködéseket megismerhettem. A klasszikus szereposztás az volt, hogy a titkosszolgálat címeket adott a bűnözőknek, akik titkosszolgálati információk segítségével időzítették a betöréseket, megtarthatták a lakásban talált cuccokat, cserébe bepoloskázták a lakást. (2013.04.23. 11:39) Portik-Laborc: mit szól az MSZP?
  • NagyLevin: A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd ném... (2013.04.02. 10:56) Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel

FRISS TRANSINDEX

Nincs megjeleníthető elem

velemenyvezer [kukac] gmail [pont] com I twitter I facebook

RSS 2.0 bejegyzések I RSS 2.0 kommentek I Tedd a könyvjelzők közé!

írják: többen I

© VÉLEMÉNYVEZÉR 2010-2013.

süti beállítások módosítása